Huszonkettedik nap

Fontos a zene számomra. Olykor azt szoktuk játszani a kislányommal, hogy énekelve beszélgetünk, egy adott dallamra, amiből tényleg vicces beszélgetések szoktak kisülni. Nem hiába nevezik a zenészeket is művészeknek, hiszen egy egy dal mondanivalója valóban sokkal többet takar, mint azt első hallásra gondoljuk. Időnként megnézem a szövegeket is, hogy lássam, pontosan miről szól. Ha angolról vagy más egyéb nyelvű dalt hallgatok, azokat is többnyire megnézem feliratozva.  

Azonban be kell vallanom, hogy nem igazán hallgatok változatos zenéket. Többnyire ugyanazokat az előadókat figyelem, vagyis a kedvenceimet. Így arra gondoltam, hogy a mai kor slágerei helyett inkább a nyolcvanas évek magyar slágerei közül választok, maradván a gyerekkoromnál, és azt gondolom, hogy ezek a számok, a legtöbbünkben kellemes érzést vált ki. Na de akkor vágjunk is bele, hogy ki azok, akikért gyerekként anno megőrültem, és tátott szájjal hallgattam, vagy néztem őket a Zenebutikban (és megvesztem Juhász Elődtől, hogy annyit dumál :-) 

Neoton família - 220 felett 

Szerintem még talán mindenki emlékszik a csodaszép énekesnőkre, akik a száguldásról énekeltek, és soha nem tudtam eldönteni, hogy melyik tetszik jobban, a szőke vagy a barna. Igazi bulis dal, és az energia, amit közben éreznek a zenészek, énekesek, teljesen átjön: 

Zoltán Erika - Madonna

Ha megkérdezték tőlem anno, hogy hogyan néz ki az egyik tesóm, akkor mindig azt mondtam, hogy olyan mint Zoltán Erika. Szerintem lányok százai szerettek volna olyanok lenni, és úgy táncolni, ahogyan Erika tette. Nagyon helyes a videóban szerintem:

Dolly Roll - Hullámszörny

Na szóval, az úgy volt, hogy impulzus szprével a kezemben, ugráltam az ágyon, és közben a lemezjátszóból ordított a Dolly Roll, és ha elfáradtam, akkor pedig a lemez borítót bámultam, mert annyira jó volt ránézni, és azok a színek, imádtam őket.

Első emelet - A film forog tovább

Mit is mondhatnék. Igazi fiúbanda, akik tök lazák, mosolygósak, és kedvesek. Ja, és még a zenéhez is értettek. Kihagyhatatlanok. Kikivel a frontemberrel az élen, szuperek voltak.

Flipper Öcsi - Arriverderci Amore 

Flipper Öcsi, az Flipper Öcsi. Igazi szívtipró volt. Egy helyes fiú, aki nyilván tudta is magáról, és hogy a háttérben a zenekar ott van. Ez számomra arról tanúskodik (bár lehet, hogy rosszul), hogy ebben a korban talán még nem volt féltékenység, hanem támogatták a zenekari társai. Elképzelhető, hogy akkoriban még inkább a barátság volt az első az emberek életében, nem rosszindulat.

R-Go - Szeretlek is meg nem is

Robi és az ő Gidái. Nála is mindig azt figyeltük, hogy melyik Gida milyen, hogy néz ki, mit visel, milyen a haja, a sminkje, és hogy a riportokban miként viselkedik.  

Homonyik Sándor - Álmodj királylány

Szomorú esemény kapcsán született meg, ez a csodaszép dal, amit Homonyik Sándor énekel. A szörnyű tragédiában elhunyt Molnár Csilla szépségkirálynő halála azt gondolom, hogy minden túlzás nélkül mondhatom, hogy tényleg az egész országot megrázta. Az egyik tesóm szintén indult ezen a versenyen, így ő is, és az anyukám is találkozott vele. Az elmondásuk alapján egy csendes, és végtelenül kedves lány volt. 

Hungária - Limbo hintó

Nincs buli Hungária nélkül. Többnyire minden bulin előkerülnek a buli kis számaik, de csak szigorúan akkor, amikor már az ember nem szomjas, mert addig nyilván senki nem mer előhozakodni vele. Imádom a filmet is, és hát nyilván nem vagyok ezzel egyedül, ha minden évben még több ezren mennek el az éves koncertjeikre. 

Szandi - Tinédzser lamour

Szandi még mindig ugyanúgy néz ki, mint anno. Mosolygós, fiatal, kislány. Igaz közben férjhez ment, és családja lett, de attól még mindig, ha ránézek akkor ugyanazt a lányt látom benne, aki itt a kocsin ülve, vidáman énekelget.  

Modern Hungária - Elfújja a szél

Jaj, hát iszonyat helyesek, Bodnár Attila és Fenyő Miklós, ha a lányok nevére jól emlékszem, akkor Plexi és Frutti (fogalmam nincs, hogy erre honnan emlékszem, persze azt, hogy mit kell venni vacsira, na azt simán elfelejtem). Tipikus nyolcvanas évek. Két fiú, két lány, szépek, nevetnek, lazának tűnően énekelnek. 

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.

Huszonegyedik nap

Valami hiányzik! Na de mégis mi?! 

Olykor én magam sem tudom megfogalmazni, de szerintem sokan sokszor szembesülünk azzal, hogy az életünk nem teljesen olyan, mint, amilyennek elképzeltük gyerekként. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy nincs hatalmas medencés házunk a hegy tetején, amelyet mindenki ámuldozva csodálna, és ez váltana ki rossz érzést belőlünk. Sokkal inkább valami olyanra, amitől kereknek érezzük az életünket, a lelkünk egésszé válik, és mérhetetlen boldogságot érezve minden áldott reggel úgy kelnénk fel, hogy elégedettek vagyunk.

Elégedettnek lenni ma már ritka számba megy. Ugyanis, ha valamivel megelégszel egy idő után, akkor az azt jelenti, hogy leállsz. Nem akarsz továbbhaladni. De vajon ma képes arra bárki is, hogy megálljon egy pillanatra.

TE megszoktál állni?

Mondjuk megállsz úton a munkába menet, hogy csukott szemmel élvezd a napsütést akár csak pár másodpercre is, vagy hogy rácsodálkozz a természet adta értékekre mint például, hogy a hangyák mennyit dolgoznak azért, hogy aznap is életben tudjanak maradni?

De hát kit érdekelnek a hangyák? 

Hát pont ez az! 

A tárgyak, azok csak tárgyak maradnak. Soha nem mozgatott, és ahogy elnézem, egyre kevesebb embert mozgatnak, mert idővel rájönnek arra, hogy nem tudnak boldoggá tenni. Vagyis, esetleg húszévesen, időszakokra, de a negyvenhez közelebb már a tárgyakhoz fűződő viszonyunk is megváltozik. Talán azért, mert rájövünk, hogy ezekkel nem lehet személyeket, vagy érzéseket pótolni. Ha egy szépen díszített tányér eltörik, akkor azt már soha nem lehet úgy megragasztani, hogy ne lehessen látni rajta a sérülést. Ilyenek az emberek is.

Sokan azt hiszik, hogy elég egy bocsánat kérés, és azzal elintéznek mindent. De ez tényleg így van?! Megtudunk azonnal bocsátani valakinek, aki mondjuk hosszú napokon, heteken, vagy még ennél is tovább szándékosan bántott bennünket?  

Nyilván idővel megbocsátunk, mert rájövünk, hogy ha nem tesszük meg, akkor egyrészt mi betegszünk bele, másrészt viszont, ahhoz, hogy tovább haladjon az életünk, tennünk kell, és hát ha azt kell megtennünk, hogy mi kérünk elnézést olyantól, aki minket bántott meg, akkor olykor még talán azt is megtesszük. 

Azt mondjuk, hogy mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy jobb legyen az életünk.

Komolyan úgy érzed, hogy mindent? Tényleg azt hiszed, hogy 100%ban megtettél mindent azért, hogy boldog legyél?

Ja, hát,úgy nem...

Ja, hát akkor hogy? 

Leginkább sehogy, most ahogy belegondolok. 

Hát ez az. Sok esetben csak jár a szánk, hogy ha például nem kapok fizetésemelést, akkor kilépek, majd megtudják, hogy mennyit érek valójában. Engem nem lehet pótolni! 

Miért mennyit érsz? Te tudod, hogy pontosan mennyi az árad? Egy céges autó, vagy egy céges mobil, esetleg évi egy külföldi nyaralás?

Jó rendben, tedd azt, és lépj ki, így legalább számodra is kiderül, hogy jól érzed-e, vagy sem. Változtass, és akkor meglátod, hogy mit is szeretnél úgy igazából. Mi az, amitől te boldog lennél végre. Ne csak jártasd a szádat, hanem cselekedj. Lépj egyet, és már akkor változni fog körülötted minden. Addig, amíg nem lépsz, és mindent hagysz, hogy maradjon úgy, ahogy eddig volt, mégis mitől várnád a változást? 

Na, most már tudod, hogy mi az, ami ténylegesen hiányzik?

Á, most már semmit nem tudok. Teljesen összezavartál Szív. 

Miről beszélsz Ész?

Én csak azt mondtam, hogy néha érdemes a saját szívedre is hallgatni, nemcsak más eszére. Az Egoval meg csak óvatosan, mert olykor valóban cseles tud lenni. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

 Huszadik nap

A mai napon arról fogok írni, hogy mit szeretnék elérni az elkövetkező 10 évben. Nem kevés, de az embernek mindig kellenek álmok, tervek, na meg célok. Pont ebben a sorrendben, mert ha van egy álmod, akkor egy idő után a gondolataid akaratlanul is elkezdenek abból terveket szőni, majd idővel rájössz, hogy ezt akár simán meg is lehetne valósítani, így lesznek a céljaid. Ha viszont nincs se álmod, se terved se célod, akkor szimplán megszűnsz élni, és elfelejted élvezni az életedet. Jöjjön az én elkövetkező 10 évem, részletenként, és apró részleteiben. 

A gyermekünk

A kislányunk, aki idén év végén lesz 5 éves, akkor éppen már 15 éves kamasz lesz, Jesszusom - lesz ettől még rosszabb is - mondják a tapasztaltabbak a kamaszkorra. Valószínű, hogy addigra már kirajzolódik nála is, hogy mivel szeretne foglalkozni (igen, bevallom, ezt szinte már nagyítóval figyelem, hogy várhatóan mi lesz az ő hivatása), és mivel ő év vesztes, így ő akkor fog középiskolát választani. Elképzelhető, hogy ő és én, a felsőoktatási könyvet fogjuk bújni ezerrel, a férjem pedig elmondja százszor, hogy ez nem főiskola (ezt onnan tudom, hogy már a bölcsinél, és az ovinál is elmondta, hogy nem kell erre annyira készülni, pfff férfiak :-) Sportolni fog valamit, mert már most is alig tud megülni a fenekén, és elég nagy megfigyelő. Mivel rám hasonlít, mondhatni  99,9%-ban így csak sejtem, hogy nagyjából mi várható. Az a fura, hogy igazából ő már most olyan gyerekként, mint amilyen én vagyok (lettem) felnőttként. Egy kis csoda lesz, ahogy most is az.   

A környezet

Szeretnék addigra máshol élni, akár vidéken is, vagy szeretnék egy olyan vidéki nyaralót, ahová elvonulhatunk a családdal feltöltődni, kikapcsolódni, vagy szimplán csak együtt múlatni az időt. Gyerekként mondhatni, hogy minden szünetet vidéken töltöttem a nagyszüleimnél, és az olyan nagyon békés tudott lenni - legalábbis én annak éreztem, bár az is igaz, hogy akkor mindent másként érzékelünk. Ezért szeretnék, ha nem is ugyanolyan, de közel olyan nyugodt környezetben élni. Ami reggelente madárcsicsergést jelent, és azt, hogy ismerem a szomszédom családját, nem pedig csak a nevét az ajtóra kiírt tábláról. Hétvégente a piacon összefutni a szomszédod szomszédjával, majd megvitatni az élet nagy dolgait, később biciklire pattanva integetni a postásnak, aki visszakiabál, hogy már bedobta a csomagot, amit megrendeltem a múlthéten meglepetésként a férjem születésnapjára. Egyszóval egy sokkal barátibb, lassabb, és nyugodtabb élet, az nem lenne annyira rossz.      

Az életem

Sokszor elmerengek azon, hogy vajon milyen leszek 10 év múlva. Tudom nőknél nem szokás firtatni a kort, azonban nekem semmi bajom ezzel, így hát leírom kerek perec, vagyis hogy pont nem lesz még kerek, de majdnem, éppen 49 éves leszek. Amikor kislány voltam, akkor eddig a számig nem is láttam el, de azt viszont már akkor is tudtam, hogy másokkal ellentétben, én nem húszévesen szeretnék gyermeket, ami így is lett, mert 34 voltam, amikor megszületett a kislányunk - fura, hogy ezt miért tudtam én már 5 évesen. 

Simán eltudom képzelni, hogy addigra már végre megtalálom azt a sport tevékenységet (ha nem, akkor örökre feladom), amit imádok majd művelni. Eddig ugyanis, erre még nem akadtam rá. Tényleg sok sportot kipróbáltam már, de olyan, amibe bele is szerettem volna, és kitartóan művelném, na hát azzal még nem találkoztam. Itthon tornázok tisztességesen minden reggel, de hogy máshová elmenjek, és időt, energiát rááldozva formáljam az alakomat, hát csak bízni tudok a csodában, hogy ez addigra már így lesz. Viszont azt azért eltudom képzelni, hogy 10 év múlva már egyszer lefutok egy maratont, mert azt le kell futni mindenkinek az életben, már csak önmagadért is. Ki tudja, lehet, hogy most ez a sok reggeli/délutáni rohanás az óvodába ki-be még jól fog jönni egyszer?!  

Talán addigra kipróbálom az egész rövid hajat, amilyen gyerekként volt. Tudjátok kicsit olyan Anne Hache fél rövid, szőke frizura. Mindig is iszonyat vagánynak láttam az ilyen rövid hajat viselő nőket, és talán 50 körül bevállalok egy ilyet, kizárólag csak szőkében, mint a színésznő. 

A férjemmel addigra már, ááá, hát ezt nem is írom le, hogy hány éve leszünk együtt, de a lényeg, hogy már több ideje, mint előtte egymás nélkül. Várhatóan ő egy jóképű férfi marad (legalábbis számomra), kis őszes halántékkal, amit viszont nem is értek, és ez egy örök titok talán minden nő számára, hogy a férfiak miért sármosan öregszenek meg?!   

Valahogy így tudom elképzelni, hogy ilyen lesz az életem/életünk kerek 10 év múlva.   

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenkilencedik nap

A legrosszabb szokásaim kapcsán őszintén mondom, hogy semmi kiugró nem jut az eszembe. Nyilván van nekem is, mert én sem vagyok tökéletes, azonban az általam rossznak gondolt szokások, azt hiszem, hogy egyáltalán nem lesz megdöbbentő, mivel azt gondolom, hogy a legtöbbünkben megvan. Legalábbis, ami az anyukákat illeti. 

Keveset alszok: mivel többnyire este 11 után fekszem le - de nem ritka az éjfél utáni időpont sem -, és reggel 4:30-kor kelek, majd kezdek bele a napomban, ebből kifolyólag délutánra már sokszor ég a szemem, és eléggé elfáradok. Olykor, ha már nagyon nem bírom, akkor iszok egy tejeskávét, de ez valóban ritka heti maximum kettő. Így átlagosan napi 5-6 órát szoktam aludni - de azt se mindig egyben -, így a tapasztalataim alapján kb. 3 hónapig bírom ezt a ritmust, majd egy idő után szükségem van arra, hogy néhány nap alatt kialudjam magam. Azonban mivel viszonylag sok mindennel foglalkozok a szabadidőmben (kész vicc ez a szó), úgy mint cikkek, interjúk, könyv, mesekönyvek, versek írásával, anyukákkal állok kapcsolatban, akik szintén későn fekvők, vagy épp korán kelők, így mondhatni folyamatos az életemben a pörgés. A főállásomról már nem is beszélek, mert hát ott is helyt kell állni. Szóval igen, olykor valóban szörnyen keveset tudok pihenni, és ha szabira megyek, akkor pedig a nyakamba szakad a mérhetetlen fáradtság, de legalább ilyenkor összetudok bújni a kislányommal, és együtt tudunk pihenni délutánonként, pont úgy, mint, amikor kicsi baba volt.

Túlvállalom magam: nos igen, ez valószínű abból adódik, hogy szeretem azokat, amivel foglalkozok. A főállásomban is rengeteg cetli vesz körül, hogy még mit kell megcsinálnom, és erre jönnek még ötleteim, amelyek lehet, hogy az adott pillanatban nem fontosak, de idővel mindig kiderül, hogy tök jó, hogy megcsináltam. Aki pedig vállalkozást is vezet, az pontosan tudja, hogy mennyi melóval jár. Én még ráadásul abban a fázisban tartok, hogy mindent egyedül csinálok, mindent kinyomozok, hogy mit hogyan érdemes kialakítani, hol van olyan előadás, ami nekem való, továbbképzések, ügyfelek tájékoztatása, Blog, Facebook, Insta, Weboldal stb. Minden alapja pedig a családom, hiszen nélkülük nem is lenne ez az egész, így az egyensúlyra megpróbálok maximálisan odafigyelni. Nem mondom, hogy olykor nem csúszok el, vagy hogy mindig kipihent, csinos, vasalt ruha van rajtam, de már ezekre is keresem a saját kis trükkjeimet, hogy amit csak lehet, azt leegyszerűsítsek, és kitudjam hozni az életemből, és a közös kis életünkből azt, amit csak lehet, na meg persze ezek mellett, még jól is érezzem magam. 

Idő: sokat olvasok róla, és már őszintén mondom, hogy egész jól haladok az időmenedzsmenttel, de ami tény, az tény, hogy mindig van hova tovább fejlődni. Az idővel való zsonglőrködés gyerek nélkül is olykor kihívás tud lenni, hát még gyerekkel, mert mire beáll egy rendszer, és fellélegezhetnénk, addigra borul minden, és kezdhetjük elölről az egészet. Ezekhez jöhet még egy betegség, szünet, rendkívüli nap és máris összedől a nap hátralévő pöpecül megszervezett része. Amire eddig rájöttem, hogy ha tetszik, ha nem, kénytelenek vagyunk beosztani az időnket, mert ha nem vagyunk képesek erre, akkor bizony csak azt vesszük észre, hogy elúszik a napunk, és nem haladtunk semmivel. Szóval bármennyire is utáljuk, de be kell látnunk, hogy hasznos egy naptár, amiben vezetjük a családi, valamint a saját dolgainkat.     

Szép napot,

Edina  

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizennyolcadik nap

Vagyis egy édesanya legbensőbb félelmei - az enyémek mindenképpen...

Emlékszem mielőtt még megszületett volna a gyerkőcünk, egy csomó dolgot másként láttam (ami hozzáteszem, szerintem teljesen természetes) és kevésbé voltam ennyire félelmekkel teli. Azonban, most, hogy már anyuka vagyok, és ahogy telik múlik az idő a gyermekünk nevelésében is, valahogy egyre inkább azt veszem észre, hogy vannak olyan félelmeim, amelyek olykor már szinte képesek lennének gúsba kötni. Elegem lett ebből az érzésből, és úgy voltam vele, hogy akkor szembenézek a saját anyai démonjaimmal, és megnézem közelebbről, hogy mi is az, amitől ténylegesen félek.

 pinterest

Egészségesnek lenni: mivel a mi kis közös életünk szinte az elejétől fogva az egészség köré szerveződött, így ez ránk, 100%-ban érvényes. Pontosan tudom, hogy milyen érzés az, amikor csak a sötétben tapogatózik valaki, és nem tudja, hogy merre induljon kétségbeesésében. Ha pedig egy ritkább, komolyabb betegség üti fel a fejét a családban, akkor az egyenesen maga tud lenni a merő kilátástalanság. Talán ezért is érzem azt a mai napig - szerencsére ritkán - egy szimpla megfázás esetén is, hogy még inkább odafigyeljek Fannira. Azt szokták mondani, hogy az első 1000 nap, amely meghatározza egy gyermek szervezetét, immunrendszerét és valójában az egész kis életét. Azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb egy család életében, hogy egészséges legyen a gyermekünk. Mert bár nagyon elcsépelt, de sokan nem értékelik, és rettentően törékeny tud lenni, és ahogy a mondás is tartja, ha egészség nincsen, akkor semmi nincsen. Ezért is mondom azt, hogy egy szülő számára az egészség elengedhetetlenül fontos része annak, hogy boldogok legyünk, és számomra valóban ez az egyik legnagyobb a félelmeim között.      

Rossz döntések: többnyire a döntéseink eredményeivel később szembesülünk, akár gyerekről van szó, akár a saját életünkről. Első szülők esetében, az ember még csak tapogatózik, hogy pontosan mi is lenne a lehető legjobb döntés bizonyos helyzetekben. Visszamenjen az édesanya dolgozni, vagy maradjon otthon még az óvoda kezdéséig? Melyik bölcsit, óvodát, iskolát válasszuk a gyerkőcnek? Persze ezek nem végleges döntések, mert igazából bármikor léphetünk, válthatunk, és megmásíthatjuk azokat, de mégsem szeretnénk a gyereket rángatni. De mégis, sokszor érezhetjük azt, hogy megmásíthatatlanok a döntéseink, és véglegesek. Egyet megfogadtam magamnak! Ha valaha is úgy látom, hogy a kislányunknak nem megfelelő az egyik döntésem, akkor azonnal változtatni fogok rajta. Mint ahogy nálunk is szóba jött az óvoda váltás, mert Fanni egyáltalán nem érezte jól magát a saját csoportjában. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy időt kell hagyni mindenre. Így mielőtt véglegesen elhatároztuk volna, hogy akkor rendben váltunk, előtte még adtunk egy utolsó esélyt ennek az egésznek. Megbeszéltük az óvónőkkel, és a kislányunkkal, és végül minden rendbe jött. Azonban véleményem szerint nagyon fontos, hogy ha mint szülők rossz döntést hozunk a gyermekünkkel kapcsolatban, akkor tudjuk kijavítani azt. Ezzel ő is látni fogja, hogy mindig van választása az életben, és ha valaha is rossz döntést hoz, az mindig orvosolható.     

Külső környezeti hatások: azt gondolom, hogy talán erre van legkevésbé ráhatásunk. Ha a világban bármi olyan történik, ami nem rajtunk szülőkön múlik. Számomra ilyenek a különböző vírusok megjelenése, amelyekre még nincsenek gyógyszerek, országok közötti háborúk kialakulása, természeti katasztrófák és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent képes kiadni egy anyai agy. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezek inkább csak édesanyai képzelgések, de mégis az a tudat, hogy van olyan dolog, amitől nem tudom megvédeni a gyermekemet, végtelenül megtud rémíteni. Nyilván most sokan felhorkannak, hogy de hát nem is kell megvédeni őket mindentől, de én ezt nem így látom. Hiszen miért ne védelmezném mindentől, ami számára ártalmas, ha megtehetem, meg is fogom tenni, és mégis kit védjen meg az ember, ha nem a saját családját, gyermekét?! 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenhetedik nap

A mai napon a mesék világába merülünk el. Bevallom, hogy a mai kor meséi (tisztelet a kivételnek) hát hogy is mondjam, eléggé alulmúlják a régieket. A szereplők mondanivalója, tanulságok levonása, és az érthetőség terén is olykor azt érzem, hogy kritikán a helyzet. Azonban mivel többnyire minden gyerek ugyanazokat a vadító meséket nézi, így valóban a gyerekek társas kapcsolatainak megfelelő alakulása végett az ember kénytelen engedni ezeknek a kéréseknek. Ámbár egyet azért be kell, hogy valljak, amelyeket értek, hogy mivel képesek elcsábítani a gyerekeket. Azok a színek egészen elképesztőek tudnak lenni. Nem csoda, hogy totálisan elbűvöli a kicsiket. Legyen szó könyvről, vagy filmről, gyönyörű színeket tudnak ma már varázsolni a gyerekek elcsábítására és meggyőzésére. 

Gyerekként rengeteg olyan mesére emlékszem, amelyeket imádtam. Kuriózumnak számított egy egy ilyen történet végignézése, és akár az egész napot ott tudtam volna tölteni a tv előtt. Jó persze, akkoriban nem is volt külön erre csatorna, de még csak a videó is később jött be, hogy esetleg újra és újra megnézhessek egy kedvenc darabot. Arra már nem emlékszem, hogy reggelente volt-e mese (aki tudja, az írja meg nekem bátran :-) de az estére, amikor eljött A MACI és fogat mosott, majd utána izgatottan vártam, hogy vajon melyik mese következik, na erre az érzésre a mai napig emlékszem. 

Mégis, az én egyik legkedvesebb mesémet nem a tv-ben láttam, azt hiszem, hogy talán soha életemben nem is láttam filmen, hanem csak mesekönyvben olvastam - kis túlzással, hiszen akkor még olvasni se tudtam. Ez nem más, mint Holle Anyó története. Az elején az anyukám olvasta fel nekem - gondolom vagy százszor, mert egy idő után, már kívülről tudtam az egész történetet, és ahogy lapoztam a könyvben úgy mondtam fejből a mesét. 

Azoknak, akik esetleg nem ismernék a mese röviden: egy kedves, szorgalmas lány együtt él a mostohaanyjával és annak buta, lusta lányával. Egy nap a mostohája azt kéri tőle, hogy ugorjon bele a kútba egy elveszett orsóért. A jóravaló lány beugrik, és egy másik világba csöppen, ahol 3 próbát kell kiállnia, majd végül eljut Holle Anyóhoz, akinél minden reggel a dunnát meg kell ráznia, és így a földön havazik. Mivel ezt a kérését is teljesíti, így az Anyó megjutalmazza a lányt és arannyal tér haza. Ezen felbuzdulva a mostoha elküldi a lusta lányát is, aki ugyanezeken a próbatételeken megy végig, azzal a különbséggel, hogy senkinek sem segít, és még Holle Anyónak sem. Így ő is megkapja a jutalmát, de aranya helyett szurok formájában. 

De hogy mégis mi volt az, ami tetszett ebben a történetben?! Egyszóval? Minden! Az, hogy annak ellenére kedves tudott maradni a kislány, hogy nem volt mellette a családja, hogy a mostoha és a lánya, gonosz volt vele. Azt hiszem, hogy ez még ma is örök érvényű dolog. Ha valaki gonosz veled, attól neked még nem kell beállnod mellé a sorba, te megmaradhatsz annak, aki valójában vagy. A jóság mindig kifizetődik, hiszen ha folyamatosan jó dolgokat teszel másokkal, ahogy a mesében is, úgy előbb vagy utóbb visszakapod a sorstól. Míg ha gonosz és rossz ember vagy, a végén utolér a saját rosszindulatod, és hidd el, hogy te is megkapod a "jutalmadat" mindenért.

Ami számomra még szimpatikus volt a mesében, az a hó készülésének varázslatos leírása. Vagyis, hogy egy szeretetreméltó, önzetlen személy rázza a dunnát csak azért, hogy a gyerekek tudjanak szánkózni, meg hógolyózni, és így a hó érkezésével a földre csend borul, és megtisztul minden a sok zajtól, majd öröm köszönt be a gyermeki szívekbe. Én legalábbis így látom a mai napig, ha hull a hó.

A mesekönyv az anyukámnál a mai napig megvan, igaz, már egy kicsit viseltes, de számomra mindig egy kedves darab marad.            

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest 

Tizenhatodik nap

A mai napon az álommunkámról fogok írni nektek.

Szerintem nem igazán fogok nagy meglepetést okozni azzal, ha azt mondom, ahogy már korábban is írtam, hogy szeretek segíteni másoknak. A napi munkám során, és a vállalkozásomban is sok ember vesz körül, így minden irányból mások segítése, támogatása az, ami valóban fontos nekem. Számomra jó érzés az, ha valaki, aki bizonyos helyzetben úgy érzi, hogy nem találja a kiutat, vagy nem igazán érzi magát komfortosan, annak segíteni tudok. Ezt a körülöttem lévők is pontosan tudják, és a közeli barátaim pedig mindig számíthatnak rám. 

Saját magamból kiindulva, pontosan tudom, hogy milyen érzés az, amikor várnál segítséget, valakitől, de nem kapsz. Sőt továbbmegyek, ha kérsz, akkor sem feltétlenül kapsz, pedig megtehetnék, hogy segítsenek rajtad. Hát erre szoktam én azt mondani, hogy előbb utóbb mindenkinek szüksége lesz segítségre, de akkor ne csodálkozzon az illető, ha ő sem kap, hiszen amit adsz, azt is kapod vissza! 

Ahogy már olvashattátok a bemutatkozásomban is, igazából az egész anyaságom meghatározó része, az a kezdetek kezdete volt, amikor mások (szintén anyukák!) pálcát törtek a fejem fölött a kislányom "betegsége" miatt, aki persze azóta kinőtte azt. Mégis, ez a fajta megközelítés, olyan mélyre tudott taszítani, hogy azt valóban nem kívánom senkinek sem, helyette viszont abszolút túllépve ezen, és erőt kovácsolva belőle lettem leendő, kezdő anyukák segítője, vagy life coach.

Egy kezemen megtudom számolni, hogy hányan álltak mellettünk úgy igazából, őszintén, segítő szándékkal. Ezzel szemben szinte megszámlálhatatlan ember volt az - köztük olyan is, akinek még gyereke sem volt, nemhogy tapasztalata - aki a saját bizonytalansága miatt, inkább beállt a sorba és helyette ugyanazt a nótát fújta, mint a többiek.

Mert az emberek ilyenek. Könnyebb mást támadni, mint megkérdezni, hogy mi a gond, miben tudok segíteni. De azt gondolom, és sajnos azt is tapasztalom, hogy ma már a segítségnyújtás egyre inkább kihalt! Egyrészt gyanús, másrészt totálisan örültnek nézik az embert. Harmadrészt pedig ez nem divat, mert ez nem mutat jól a Facebookon, vagy az Instán. Helyette sokkal jobban néz ki, ha terelsz, és elvakítod a népet, hogy ne lássák meg a valódi arcodat.              

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor én már most is azt teszem, amit szeretek. Emberekkel foglalkozok, akik szeretik, hogy ha valaki figyel rájuk, meghallgatja őket, és szükség esetén segít nekik (és ez igaz, mind a két munkámra). Valamint írok. Ez a kettő vagyok én. Ha pedig az, hogy segíteni szeretek másoknak cikinek számít a mai világban, akkor én bátran vállalom, hogy igen, én egy rettentően ciki ember vagyok, és akkor mi van?!

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenötödik nap

Elérkeztem a kihívás feléhez, vagyis a tizenötödik alkalommal arról lesz szó, hogy bemutassam egy átlagos napomat. Mivel azonban nekem van egy főállásom is, és amellett írok (cikkeket, interjúkat, könyvet - meséket, verseket), és előre meghatározott napokon segítek anyukáknak, így talán ezért sem mondható annyira átlagosnak. A férjem váltott műszakban dolgozik, így nálunk semmi sem sima, vagy kerek. Nálunk nincs az a klasszikus és a leginkább ideálisnak mondható megszokott reggel, hogy a gyereket mindig ugyanaz viszi, és hozza el az óvodából. Helyette már bölcsis kora óta abban szocializálódott, hogy nálunk ez van. Na, nem azért, mert megvagyunk kergülve, és hogy kilógjunk a többi szülő közül, szimplán csak ilyen a munkarendünk.    

Normál esetben fél 5-kor kelek, hogy tornázzak, meditáljak, tervezzek, írjak, és ha kell, készüljek bizonyos dolgokra. Ha szabin vagyok, akkor szabin vagyok, tehát nincs torna, nincs korán kelés, helyette lustálkodás, és pihenés van - már amennyire egy anya tud lazítani, haha. Ehhez mindig is tartottam magam. Olyannyira, hogy mielőtt még vállalkozó lettem volna, szabadság alatt ember nem ért el, mert még a mobilomat is kikapcsoltam. Ma már ez azért másként van.  

Ezt követően reggeli és a vitaminok bevétele után, ébresztem a kislányunkat, aki a reggeli kakajó (igen, így kell mondani :-) elfogyasztása után még mesét néz, majd a ruhája kiválasztása, és felvétele után, illetve legyünk őszinték, egy két idegösszeomlást követően, miszerint hová tűnt a hajpántjáról a huszonharmadik virág legutolsó szirma, elindulunk az óvodába.     

Oviban még hosszú puszik, szeretlek - nem, én szeretlek jobban, hiányozni fogsz, majd siess értem sorozatát követően rohanás a melóban. Igen rohanás, de azt gondolom, hogy ezzel nem mondok újdonságot, ha sokszor tényleg gátfutónak érzem magam. Nem is értem azokat a szülőket, akik soha nem futnak. Így mondhatni, ha akarom, ha nem, a reggeli, és főleg a délutáni futásban egyre jobb vagyok. Megfigyeltétek már, hogy az összes futóversenyen mennyi anyuka van?! Na szerintem pont ezért, mert ők aztán tutira annyit futnak minden nap, hogy már képesek voltak benevezni egy versenyre is.

Utazás közben szintén írni, olvasni, ötletelni szoktam, vagy ha zsong a fejem, akkor csak zenét hallgatok. Olykor egy teljes cikket megtudok írni, mert annyi hatás ér, na meg még a fejem is teljesen tiszta. Végignézem a teendőimet, hogy lássam, mi az, amit esetleg ebédszünetben eltudok intézni.

A munkahelyen nyilván dolgozok, szervezek, emberekkel beszélek és minden, ami aznapra adódik egészen délutánig, amikor is rohanok a gyerkőcünkért.     

A délutáni játszóterezés után, ami azt hiszem, hogy csupán csak télen marad ki, egyébként az ovi idején 90%-ban ott vagyunk, megyünk haza. Ha szünet van, akkor nyilván másként alakul a napunk. Attól függ, hogy meddig voltunk a játszón, de őszintén megvallva szinte mindig mi vagyunk a legutolsók, eztán haza, majd további játék otthon is, fürdés, vacsi. 

Alvás. Hát igen. Szülőként sokan aggódnak az alvás miatt, én emiatt nem szoktam (helyette van más), már régen elengedtem ezt a dolgot. Mivel én egy elég későn fekvő típus vagyok (értsd kb. éjfél), ezért a gyermekünk nyilván ezt látja. Nem fogok neki hazudni, hogy de már anya is alszik, mert ez nem igaz. Tudom, vannak, akik ezt teszik, de én ezzel nem értek egyet. Őszinteségre nevelem, és 100%-ban ezt is tükrözöm felé. Persze megvan, hogy mikor kell lefeküdnie, de ha még én is fenn vagyok, mert teszek veszek, akkor nem állok le vele fenyegetőzve vitázni, hogy márpedig mész aludni, mert én azt mondtam. Ez nem én vagyok. Ő többnyire 9-kor megy lefeküdni, és 10 körül szokott elaludni. 

Én ezt követően még teszem a további dolgaimat, vagy azokat folytatom, amiket reggel elkezdtem. 

Többnyire hétfőtől péntekig ez a menetrend. Hétvégén, szabin, óvodai szünet alatt, betegség esetén nyilván teljesen más.   

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizennegyedik nap

Végre elérkeztünk odáig, hogy feltáruljon a titok, és megnézzük, hogy nőként, anyaként miket rejt a táskánk. Nem biztos, hogy ez annyira jó lesz, mert így végérvényesen lebukunk a férfiak előtt, de hát így is, úgy is tudják már, hogy olykor akár két táskára való dolgot is cipelünk magunkkal. Bevallom, sokszor volt olyan még a gyerek előtt, hogy akkor is nálam volt a fél ház, de tényleg. Aztán amikor megszületett a kislányunk, na akkor tudtam meg csak igazán, hogy mit is jelent valójában nőnek, és emellett még anyának is lenni. Mert hát vittem a saját cuccaimat, meg Fanni dolgait is. Én teljes mértékben átláttam a táska teljes tartalmát, a férjem már kevésbé. De persze, ahogy ez már lenni szokott, idővel, ahogy a gyerek nő, az ember vissza tudna térni a kisebb táskára, de addigra már olyan jó darabokat szereztünk be, hogy a fenének van kedve újra bepasszírozni mindent egy zsebkendőnyi ridikülbe. Arról nem is beszélve, hogy a kislányunk is felismerte a helyzet jó oldalát, hogy milyen klassz is az, ha hozhatja magával a saját táskájában a saját dolgait. Azonban most lássuk, hogy mit is rejthet egy anya táskájának mélye:

 pinterest

A gyerek rongyija /játéka: a plüss, amivel elalszik, vagy ha fáradt lesz, akkor oda tudjon bújni hozzá, illetve még néhány apró, és teljes mértékben elengedhetetlen játék, arra az esetre, ha unatkozna bárhol - úgy mint egy színes papírfecni, árcédula az előzőleg megvásárolt cipőjéről, kinder csokiból megnyert rettentően hasznos kulcstartó figura, egy baba fésűje, és félpár cipője, valamint egy sírós baba hajpántja. Hát mondom én, hogy totál hasznos dolgok.

Gyereknek komplett váltó ruha: igen, ez télen, és nyáron is van nálam. Bugyi, zokni, hosszú/rövid nadrág - időjárásnak megfelelő, vastagabb pulcsi, és olykor még cipőt is viszek magammal. Ha pedig olyan játszóra megyünk, akkor viszek még törülközőt, hogy lábmosás után megtudjuk törölni neki. 

Könyv és mesekönyv: nos igen. Egy neki és egy nekem. Na persze nem óriás könyvre kell gondolni, hanem kicsire, de akkor is szokott nálam lenni. Ez is végszükség esetén van nálam, hogy mint egy varázsütésre akár még egy egy hisztit is elvarázsol. Én pedig szeretek minden időt kihasználni és ilyenkor többnyire olvasni szoktam, vagy írni.  

Enni és innivaló: mint nő, pontosan tudom, hogy milyen tud lenni egy másik "nő", ha éhes. Hisztis. Így hát főként állatfigurás keksz van nálam, ami még plusz varázserővel bír. Tudom, hogy étellel nem játszunk, de hát ha már ez segít megúszni egy drámát, vagy képes megvigasztalni szomorúság esetén, akkor én nem bánom.   

Cetlik, számlák: ez az én reszortom. Mindenféle cetli szokott nálam lenni, amire felírok számomra fontos dolgokat a naptáramon kívül. Egy új kozmetikus száma, egy idézet, esetleg kinyomtatott térkép, hogy miként jutok el A-ból B-be, levelezőmre érkező érdekesebb e-mailek sorozata, napi teendőim - bár ennek már a napokban  vettem egy füzetet.

Bevásárló anyag szatyor: ha már túl sok minden tornyosul a táskában, vagy ha valami plusz dolgot vásárolok hazafelé, akkor mindig jól jön egy anyag szatyor. Azért anyag, mert egyszerűen kiakadok rendszerint attól, hogy egy olyan zacskóért adjak pénzt, ami már a sarkon elszakad, környezetszennyező, és messziről ordít róla, hogy hol és mit vásároltam. Így őszintén mondom, hogy ezt tartom az egyik leginkább felesleges dolognak. Hamarabb kérek a bolt raktárából egy dobozt, minthogy vegyek egy nejlonzacskót.  

Smink és tisztálkodó szerek: ide tartozik a kislányunk és az én holmijaim is. Úgy mint, kézfertőtlenítő, nedves törlőkendő, zsebkendő, deo-nekem, labello, kis kiszerelésű naptej, ami bárhol elfér, és ami nekem is jó és Fanninak is.   

Telefon, töltő, fülhallgató: 2 telefon, na meg persze a gyerek játéktelefonja is néha bekerül hozzám. A fülhallgatómat pedig akkor szoktam hallgatni, ha sok a zaj körülöttem, és kicsit szeretnék befelé figyelni. Ilyenkor többnyire nyugtató, lazító zenéket szoktam hallgatni.  

Iratok: szerintem ezzel nem mondok el nagy újdonságot, hiszen többnyire mindenkinél van. Személyik, TB kártyák, mindenféle egyéb pontgyűjtő kártya, bérlet. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha nem viszek magammal táskát, akkor ezt a pakkot rendszerint otthon szoktam hagyni.

Határidőnapló, toll: a határidőnaplóm kicsi, de vastag, amibe 5 év fér el. Évekig kerestem, mire ráakadtam. Őszintén megvallva, nagyon untam, hogy minden évben átírjam az egész adatmennyiséget, számokat, számomra fontos dolgokat, hogy aztán újra kidobjam év végén, majd egy új év kezdetén kezdhetem az egészet megint. Így hát addig mentem, amíg meg nem találtam, álmaim naptárját. Tudom, sokak szerint, így 5 év után kell átírnom majd nagyon sok mindent, de annyira nem szaladok előre, hátha találok majd addig 10 éves naptárt :-)     

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenharmadik nap

A mai alkalommal az egyik kedvenc idézetemről fogok írni. Őszinte leszek. Rengeteg ilyen van, mivel sokat szoktam olvasni, és nyilván olyan könyvek találnak meg, vagy olyan könyvekre találok rá, amelyből képes vagyok tanulni. Így nálam egy könyv olvasása többnyire ceruzával a kezemben történik, és minden olyan mondatot aláhúzok, ami számomra fontos jelentőséggel bírni. Sőt, ha annyira nagyon tetszik és örök érvényűnek érzem, olykor még ki is írom, és a kissé fáradtabb napjaimon elolvasom ezeket, ami többnyire segíteni szokott.  

Számtalan magyar és külföldi híresség könyvét olvasva, mindig a hangulatomnak, és a lelkiállapotomnak megfelelő idézetek megtalálnak, akár egy könyv lapjait olvasgatva, akár bármelyik internetes oldalon. Több tucat olyan ember van, aki idézetek gyártásával foglalkozik, és azokat osztja meg, ezzel is motiválva másokat. A témák kimeríthetetlenek, és azt gondolom, hogy amíg legalább egy embernek segíthet egy egy ilyen idézet, addig helyük lesz a világban, bármennyire is elcsépeltnek nevezik sokan ezeket a rövid kis szövegeket. 

Sokan szoktak arra a helyes kis feladatra esküdni, hogy ha az ember elakad az életében, és nem találja a válaszokat, akkor csapjon fel egy könyvet, és ott az első részt, amire a tekintete ráesik, olvassa el, és értelmezze a saját problémájára vonatkozóan. Bevallom, volt már, amikor én is kipróbáltam ezt a módszert, és igaz, hogy törni kellett a fejemet, hogy az az adott idézet, miként párosul az általam feltett kérdésre, de valójában, tényleg passzolt. Csak az emberek  többnyire a kész megoldásokat szeretik, és ha már valamin el kellene gondolkozni, az már idő, és hát ideje az senkinek nincs, főleg nem saját magára - tisztelet a kivételnek. 

Így hát következzen az a mondat, ami talán elsőre nem biztos, hogy sokat mond, de ha a szívedre teszed a kezed, és szakítasz rá némi időt, hogy befelé figyelj, egészen biztos, hogy találsz egy aprócska párhuzamot az életed és a lenti idézet között. 

Íme az én egyik kedvenc idézetem Edit Eva Egertől, amely így hangzik:

"Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél, vagy amit veled tettek.

De dönthetsz, hogy most hogyan élsz." 

Ha az írónőre gondolok, akitől származik az idézet, ő, aki megjárta a földi poklot Auschwitz helyszínéül, számára is más töltete van ezeknek a szavaknak, ahogy számunkra is, akik csak olvassuk azokat. Hiszen egy mondatban, idézetben mindig a saját tapasztalatainkat látjuk bele. Csak annyit, amennyi bennünk van. A lelkünkben, amiket átéltünk már eddig, és amiket megtapasztaltunk. Azonban vannak olyan láthatatlan szálak, amelyek nem képesek leszakadni rólunk akkor sem, ha azt nagyon szeretnénk. Valami dolgunk van azokkal.

Mindig azt vallom, hogy az ember életében semmi sem érkezik véletlenül. Mindennek oka van! Vagy téged tanít az élet valamire, vagy te tanítasz másokat. Aki hisz a véletlenekben, az nagyon gyerekcipőben jár még, mert ha csak a saját életedet nézed végig folyamatában, akkor rájössz, hogy abban nem volt semmi véletlen, csupán csak te nem veszed észre az összefüggéseket.        

A fenti idézet szerintem minden olyanra negatív dologra igaz, amiről mi úgy érezzük, hogy annak számít. Legyen az egy számunkra fontos ember halálának feldolgozása, egy az életedben történt nagy tragédia, egy barátságban fellépő veszekedés, a gyerkőcöddel/szüleiddel való kapcsolatodba létrejövő nézeteltérés, vagy akár a munkahelyeden fellépő viták sorozata. Egyszóval minden olyan dolog, amit te rossz élményként raktározol ott mélyen legbelül magadban, ami nyomja a lelkedet, és rossz érzéssel tölt el, ha rágondolsz.

Mivel a múltban történt és már nem vagy képes rajta változtatni, így csak feldolgozni, majd elengedni tudod azt, és pont ez a lényege a mondatnak. Hiába rágódsz azon, ami már elmúlt, az már lezárult, és azon már sem te, sem senki más már nem tud változtatni. Így hát sem a kimondott szót, sem a cselekedeteket nem lehet megmásítani. Persze cipelhetjük hosszú éveken át a múltban történt számunkra nehézkes eseményeket, de sajnos attól még senki sem lett jobban, ha csak állt, sajnálta magát és nem tett semmit.

Az írónő erre hívja fel a figyelmünket, hogy az élet minden egyes helyzetében van arra lehetőségünk, hogy döntsünk. Hiszen te vagy az, aki eldöntheted, hogy a jelenben miként szeretnél élni. A döntés, mindig a te kezedben van, mert az is egy döntés a részedről, ha azt választod, hogy nem lépsz és minden marad úgy, ahogy eddig. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenkettedik nap

Te mit tennél, ha ma megnéznéd a lottó szelvényedet, és szembesülnél vele, hogy bizony a héten téged irigyel mindenki, mert TE VAGY A LOTTÓ NYERTES!

pinterest

Nagyon vicces, mert, mint life coach, ezt a kérdést rendszeresen felteszem a hozzám érkezőknek, hogy mi lenne, ha megnyernék a lottó ötöst, vagy egy akkora összeghez jutnának, amekkorát nem hogy ők, de még az unokájuk unokája sem tudna elkölteni. A kérdés mögött húzódó válasz, mindig érdekes rejtett vágyakat szokott feltárni mindenki előtt. 

Van olyan kedves ügyfelem, aki ennél a kérdésnél döbbent rá, hogy egyáltalán nem azt teszi az életében, amit valójában szíve szerint megtenne, mert hát a család, meg a rokonok, és a barátok stb. mit szólnának hozzá, ha ő most szakmát váltana. De itt nem is ez a lényeg, hogy az ember azonnal mindent feladjon, csupán csak rávilágít arra, hogy ha a fejünkből kiverünk minden akadályt - legalábbis, amit mi annak gondolunk, akkor képzeletben, mennyire tudunk szárnyalni, és ezek a szárnyak, vezetés nélkül merre repítenének el bennünket. 

Sokszor mondom azt, hogy legtöbb esetben az ember saját magának épít határokat, és ezzel gátakat is. Mert még mindig te vagy az, aki irányítod az életedet, te vagy az, aki dönthet bizonyos kérdésekben, és te vagy az is, aki meghozza a végső döntést, hogy melyik irányba indulsz el aznap reggel. 

De nem szaporítom tovább a szót, lássuk, hogy én mit is tennék ilyen sok pénzzel ;-)

Túl a szokásos körökön, mint utazgatás, vásárlás, bérlés stb. ilyen olyan dolgok kipróbálása után, valószínűleg végre időmilliomossá is válnék, és megtudnám írni a fejemben lévő történeteket, amelyekre most nem igazán jut időm, majd ezeket a könyv formájában ki is adnám. Várhatóan a világ különböző pontjain élnék egy darabig, de egy idő után, amennyire ismerem magam, eléggé valószínű, hogy visszaköltöznék Magyarországra valamelyik kis faluba, ahol mindenki ismeri a másikat, és ahol csend, tiszta levegő van, és barátságos, kedves emberek élnek.    

Azt gondolom, hogy létrehoznék egy alapítványt, amivel támogatni tudok mondjuk gyerekeket, egyedül nevelő szülőket. Esetleg létrehoznék egy olyan központot, ahová ezek a gyerekek, illetve szüleik jöhetnének bármiféle tanácsért, útmutatásért, hogy miként tudnának könnyebben boldogulni az életben. Egy évben egyszer 1 hónapig nyaralást, táboroztatást szerveznék nekik, és mindezt természetesen ingyen.

Elképzelhető, hogy kitalálnék valamilyen ösztöndíjprogramot is, amivel szintén ezeknek a gyerekeknek és amennyiben szükséges az ő szüleiknek a tanulmányait segíteném, valamint az embereken túl egészen biztos, hogy (beteg) állatokkal foglalkozó intézményeket is támogatnék.

Amennyiben egy mondatban kellene összefoglalnom, hogy mit is tennék milliomosként, akkor az valahogy így hangzana:

Rászoruló családokat támogatnék, hogy esélyt kapjanak egy kiegyensúlyozottabb életre.

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenegyedik nap - vagyis életem egyik legbüszkébb pillanata.

Szerencsére van egy pár ilyen az életemben. Hogy csak a két nagyobbat említsem időrendben, mint a diploma, amit csak az nem hitt el, hogy sikerülni fog nekem, aki nem ismer igazán, vagy a kislányom születése, amikor először fogtam a kezemben. De azt gondolom, hogy ez legtöbb anyuka büszke pillanatai között szerepel. Azonban, véleményem szerint egy édesanya életében, miután megszületik a gyermek, egyre ritkábbá válnak, azok a pillanatok, amelyek csak és kizárólag rólunk szólnának. Ilyenek vagyunk mi anyák. Szeretjük, ha körülöttünk mindenki rendben van, és csak ezt követően jövünk mi. 

pinterest

Az én egyik nagy pillanatom, az írásaimhoz kapcsolódik, ami számomra egészen egyedi és váratlan volt. Az oldalamat át kellett költöztetnem egyik blog helyről a másikra. Nekem, mint totálisan analfabéta informatikai tudással rendelkezőnek, ez valóban nagy meló volt, ráadásul úgy, hogy akkor már jó pár bejegyzésen túl voltam, amit nem szerettem volna elveszíteni. Kacérkodtam a gondolattal, hogy beküldöm én is az Indexre az egyik cikkemet, így hát az esélytelenek teljes nyugalmával be is küldtem. De persze semmi nem történt. Nem jelent meg egyáltalán. Elhatároztam, hogy nem esek ettől kétségbe, hiszen nálamnál százszorta tapasztaltabbak írásai kerülnek ki a nagyvilág elé, ezért írok tovább, és küldözgetem, aztán majd egy csodával teli napon, bizonyára az enyém is kikerül.

Egy idő után, persze már nem küldtem be minden héten, csak azokat, amelyeket úgy éreztem, hogy tényleg nagyon jók. Az egyik nap, amikor épp beléptem az oldalamra, és azt néztem, hogy melyik írásomat is folytassam, akkor vettem észre, hogy egy általam egyáltalán be sem küldött írásom mellett több ezer olvasói szám virít. 

Gyorsan felmentem az Index oldalára, ahol megláttam, hogy éltemben először kikerült az írásom, úgy, hogy egyáltalán be sem küldtem oda. Az érzés, hogy jónak ítélték meg hozzáértők, azt az írást, amit én olykor éjszakákba nyúlóan írok, és hogy ennyien kíváncsiak is voltak rá, nos leírhatatlan volt. De tényleg. Ugyanis kb. ugyanazokat láttam mindig kitéve, és már kissé úgy tűnt, hogy régen le vannak osztva a lapok, így a döbbenet totális volt a részemről. 

Már rég megtanultam, hogy az embernek időről időre, ha valami fantasztikus dolog történik vele, akkor igenis kötelező megjutalmaznia magát. Egyrészt azért, mert valóban megérdemli az ember, hogy szép munkát végzett, másrészt viszont, hogy emlékezzünk rá évek múltán is, hogy azt a dolgot azért vettem magamnak, mert. 

Így hát ezzel az elhatározással elmentünk a férjemmel vacsorára vásárolni egy közértbe. A mai napig nem értem, hogy miként kerültek oda könyvek, ahol egyébként mindenféle ételt, tisztítószert, illatszert lehet vásárolni, de ott voltak. Leemeltem egy régóta vágyott könyvet, és megpróbáltam szépen nézni a férjemre, hogy értse meg, ezt a könyvet most nagyon fontos lenne, hogy megvegyük. Bekerült a kosárba és a kasszánál a hölgy közölte, hogy ez egy akciós könyv, és most lejön belőle x százalék, így a könyv értéke 2320 Ft.

De hogy ez miért ennyire fontos? Nos leginkább azért, mert életem első cikkét az Indexen pontosan ennyien olvasták el 2320 ember. A könyv címe: Louise L. Hay - Éld az életed!     

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizedik nap

Ma megosztanám veletek, hogy milyen hírességgel találkoztam eddigi életem során, de el kell, hogy keserítsek mindenkit, én eddig még nem igazán találkoztam olyan hírességgel, aki hatást gyakorolt volna rám. Persze az utcán sétálva már láttam több celebet, színészt, vagy mások által nagy becsben tartott személyt, azonban rám nem igazán gyakoroltak nagy hatást. Így a mai napon azt osztom meg veletek, hogy ki az, akivel szerettem volna találkozni, de mivel már egy elhunyt emberről van szó, így ez már nem teljesülhet. 

 pinterest

 Ő nem más, mint Kalkuttai Szent Teréz, vagyis ismertebb nevén Teréz Anya, aki eredeti nevén pedig valójában Ágnes volt. Igen tudom, nem tipikus, és sokaknak eszébe sem jutna, én azonban teljesen odavagyok érte, az életéért, valamint azért, amit életében képviselt, majd elért.

Láttam az életéről szóló filmet, ami még inkább rádöbbentett arra, hogy mennyiféle ember létezik a világban, és ahányan vagyunk ténylegesen annyifélék. Hiszen egy jó családból származó vallásos lányról van szó, akinek megvolt mindene, ő mégis úgy döntött egy "véletlennek" köszönhetően, hogy a szegény emberek segítségére siet. Először az otthon melegét, majd később a kolostor biztonságát hagyta hátra, hogy a nyomornegyedekben található rászorulókat segíthesse, támogathassa. 

1950-ben létrehozta a "Szeretet Misszionáriusai" saját rendjét, de előtte még kitanulta a nővéri szakmát, hogy megfelelő lelki támasz nyújtása mellett, most már szakmailag is képes legyen segítséget nyújtani minden, valamilyen fertőző betegségben szenvedő ember számára. 

1965-re már olyan magas fokú érdeklődés és szeretet övezte a rend tevékenységét, hogy VI. Pál pápa engedélyezte, hogy más országokban is elkezdjenek terjeszkedni. Így fokozatosan kontinensről kontinensre megjelentek a misszionárius rendek, amelyek mind a szegényeken, és a betegeken kívánt továbbra is segíteni. 

Munkásságát mindig a jó szándék, az elesetteken való segítés, a mély szegénységben élők, valamint a halálos betegségben szenvedők lelki támogatása vezette. Ritka személyiséggel áldotta meg az élet, így azt gondolom, hogy még a halála után is lehetne tőle mit tanulni.

pinterest

Vajon ma hányan lennének képesek közülünk ugyanerre?! Persze, neki nem volt gyermeke - harsogja egyszerre mindenki - de ha csak egy sima 1%-os nyilatkozatra gondolunk, hány ember az, aki totálisan elfelejt nyilatkozni arról, ami mondjuk bármelyik szervezet számára nagy segítség lenne! Vagy ott a karácsony, hogy csak a nagyobb eseményeket említsem, amikor szintén lehetne adakozni, mégis még mindig akadnak olyanok, akik a lomtalanítás alkalmával dobják a szemétre azt, ami másnak segítség lehetne. Azt gondolom - természetesen tisztelet a kivételnek - hogy sokan még a minimum támogatást, vagy segítségnyújtást se adják meg az elesetteknek, nemhogy egy fertőző beteg homlokát megsimogassák, és biztassák arról, hogy tartson ki, mert minden rendben lesz! 

Tisztában vagyok azzal, hogy a mai világ nem a segítségnyújtásról, főleg nem fertőző betegek ápolásáról, vagy lelki terhek meghallgatásáról szól, hanem ennél sokkalta felszínesebb dolgokról. Így hát ezért mondom azt, hogy számomra mindenféle szempontból Ő az etalon. Ő az, akivel szívesen találkoztam volna az utcán, és megkérdeztem volna tőle, hogy miként telt egy napja, hogy ráébresszen, mennyire sok lényegtelen apróság miatt aggódok, amelyek valójában önmaguktól is megoldódnának.              

Neked van olyan példaképed, akivel már találkoztál?  

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Kilencedik nap

Ami továbbra is rólam szól, és 100%-ban a véleményemet tükrözi, még mindig. A mai napi kérdés, hogy melyiket választanám. A piercinget vagy a tetoválást.

Neked van piercinged, vagy tetoválásod?

Piercing

Nos, hát fiatalon egyértelmű volt, hogy a piercingre voksoltam volna. Mivel mindenkinek volt, vagy a köldökben, orrban, nyelvben. A mai napig megszoktam nézni, azokat az ékszereket, amiket belőnek egy egy bátor vendégnek. Csodaszép kis színes, vagy egyszínű köves, lógós díszek, amelyeket nem lehet nem észrevenni egy barna bőrön. Azért írom, hogy bátor, mert én magam akkoriban jobban féltem a fájdalomtól, minthogy kipróbáljam, és átlövessem valamimet. Ahogy megfigyelem, egyébként a fiatalok körében talán egy kicsivel többen részesítik, előnyben a piercinget, mint a tetoválást, míg az idősebbek körében viszont már a tetoválás jobban hódit. Érdekes kérdésként merült fel bennem mindig, hogy vajon a lányok közül azoknak jutott eszébe ilyen ékszert viselni, akik házasságpártiak, és talán tudat alatt így fejezhették ki titkos vágyukat?!

Ami engem még eltántorított ettől az önkifejezési formától, az nem más, mint az, hogy többeknek természetesen valami véletlen mozdulat folytán kiszakadt a testükből, bőrükből. Na ezt is nagy fájdalomnak gondolom, a vér látványától meg egyébként is rosszul leszek. Így hát elvetettem, az ilyenfajta ékszer viselését, pedig gyönyörűek.

Tetoválás

Örök kérdések egyike egy nő életében, hogy vajon mennyire tud egy tetoválás nőies, decens lenni, és hogy az évek múlásával, valamint a bőrünk - hogy is mondjam - érésével, az mennyire lesz továbbra is kompatibilis. Persze vannak kivételek, akiknek tele van a testük, és ránézésre még a stílusukhoz is passzol. Olyan pályát is választottak, ahová az illik, és ezáltal valóban képesek kifejezni a bennük lévő érzéseket.

Amikor anyuka lettem, akkor valahogy azt vettem észre, hogy nagyon sok édesanyának van tetoválása. Vannak, akik megbánták, és rejtegetik, de vannak olyanok is, akik továbbiakkal szeretnék kiegészíteni. Mondjuk olyanokkal, amelyek a családra, és annak fontosságára helyezik a hangsúlyt. A legtöbb celebnek is már van tetkója, így akadnak követendő példák is. Megjelentek a nagy minták mellett az aprók, amelyeket akár már egy órával, vagy gyűrűvel is el lehet takarni. 

Tény, hogy rengeteg minta közül lehet választani és való igaz, hogy már hosszú évek óta én is nagyon vacillálok azon, hogy milyet is válasszak, de még nem igazán találtam rá az igazira. De szeretnék az már biztos. Olykor, ha meglátok egy jó mintát, akkor lementem, majd x hónap múlva megnézem, és rájövök, hogy mégsem. Szóval úgy érzem, hogy még várat magára ez a művelet, de ami késik, az nem múlik. Ha pedig egyszer megcsináltatom, akkor mindenképp megfogom osztani veletek a történetét.

kép: pinterest  

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Nyolcadik nap

Új hét, új kihívások. Így most már elkezdtük a második hetet, ahol továbbra is rólam lesz szó, hogy még inkább megismerhessetek, és tudjátok, hogy ki az, aki az egész Babarózsa blog mögött áll. Illetve, hogy jobban átlássátok, hogy miként jutottam el a kismama coach szakmáig. 

Ez a nap nem másról, mint a fotókról fog szólni, vagyis egy régi fénykép, amely engem ábrázol.

Jöjjön a kép, best of nyolcvanas évek :-)

Szóval a kép az erkélyünkön készült, ahol mint látható, körbepakoltam magam babákkal, plüssökkel, és velük játszottam. Amint már említettem tanár szerettem volna lenni gyerekként, és talán már a képen is látható, hogy katonás rendben kellett ülnie mindenkinek, aki azt akarta, hogy játsszak vele. Nyilván a baba a kezemben rossz lehetett, és ezért emeltem ki a sorból. 

Érdekes, mert határozottan emlékszem ezekre a játékokra, és hogy valóban állandóan magyaráztam a babáknak. Folyamatosan beszélgettem minden plüssel, és talán minden más egyéb játékkal is. Épp azt, ami számomra fontos dolog volt.

Anyukám szerint igazi álom gyerek voltam, mert eljátszottam egyedül, de közben meg mivel folyamatos diskurzust folytattam mindenkivel, aki műanyagból, vagy anyagból készült, így pontosan tudta, hogy minden rendben van velem, és ő addig másra is tudott figyelni - na ezt egy szülő tudja csak igazán értékelni, ha van némi szusszanásnyi ideje.

Ez a mai napig jellemző rám. Csendben eltudok bíbelődni bármivel, és bár már leszoktam arról, hogy kérdezés nélkül bárkinek elmondjam a véleményemet, azért, ha valaki megkérdez, szívesen megosztom azokat. Ha valamivel foglalkozok, akkor arra koncentrálok, és nem másra. Bár, mint nő, természetesen több dologra is tudok figyelni, DE igazat kell adnom a férfiaknak, hogy valóban hatékonyabb vagyok én is, ha csak egy teendő fókuszálok. Szeretek beszélgetni másokkal, tapasztalatokat cserélni, olvasni, és a saját nézeteimet is megosztani. Igaz, hogy most már nem a babákkal kell, hanem felnőttekkel tehetem meg, ami azért egy kicsit jobb érzés, ha válaszolnak is az embernek. 

A kép érdekessége, hogy a mai napig nem igazán szeretem, ha fotóznak, mert egyszer megkaptam azt egy fotóstól, hogy "na maga is jobban néz ki a képen, mint élőben". Igazi kedves, és ügyfélközpontú gondolkodásmóddal bíró fotós volt. Tehát ez a fotón is látszik, hogy ez volt a gyerekkori "hagyjatok békén, még játszani akarok" nézésem. 

Neked is megvannak még a gyerekkori képeid? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Hetedik nap

Elérkeztünk az első 7 végéhez, amikor is megosztom veletek, hogy melyik a 10 kedvenc ételem. Igen, összetudok szedni ennyit. Bár elég válogatós vagyok, ez tény, de ettől még feltudok sorolni 10 ételt, talán még 11-et is ;-) Való igaz, hogy gyerekkorom óta mindig arról ábrándoztam, hogy egy szép napon, már nem kell leülni enni, hanem elegendő lesz csak egy kapszulát bevennem, és máris mehetek tovább játszani. Na, felnőttként kb. ugyanez a helyzet, csak nem játszani mennék, hanem dolgozni/olvasni/írni stb. Szóval a sok kétkedőnek, hogy nem tudok felsorolni háromnál több ételt, amit szeretek enni, íme a listám:

pinterest

1. Tojásos nokedli fejes salival - na erről már írtam a héten. Igazából, ez azaz étel, amit bármikor, bármennyiszer megtudnék enni. Amikor a tojás összekeveredik a nokedlivel, és olykor rászórok némi kis sajtot, és mellé a fenséges sali, hmmmm. Na, hát máris összefutott a számban a nyál, annyira szeretem.
2. Milánói/bolognai spagetti - nem tudok, és nem is akarok soha nemet mondani, ha tésztáról van szó. Minden alkalommal, amikor elhatározom, hogy akkor most saláta lesz az ebédem, DE meglátom valamelyik tésztát, azonnal megjelenik a vállamon a kisördög, és a fülembe súgja: majd holnap egészségesebb ételt eszel, te is tudod, hogy milyen finom, nézd a sajtot, ahogy ráolvad...  
3. Krumplis tészta alá mama - a nagymamám még sparhelten készített minden ételt, ezért aztán, amikor krumplis tésztát főzött, az annyira tökéletes lett, hogy én is átvettem tőle azt, ahogyan ő készítette. Na, nem a sparhelten való főzést, mert azt városban elég nehezen lehetne kivitelezni, azonban azt, hogy spagettit használ fodros tészta helyett, és amikor elkészült, akkor utána még beteszem egy kicsit a sütőbe. Isteni finom lesz, próbáljátok ki.   
4. Rakott burgonya alá én - amikor vegetáriánus voltam, akkor ki kellett találnom, hogy mi az, amit a rakott buriba bele tudok tenni, a kolbász helyett. Nos, nálam ez a juhtúró lett, és a kukorica. A juhtúró olyan különleges ízt ad neki a kukoricával párosítva, hogy azt érzem, hogy képtelen vagyok abbahagyni az evést. 
5. Húsleves - azt gondolom, hogy minden házban találunk egy olyan embert, aki képes a világ legjobb húslevesét elkészíteni. Én szerencsés vagyok, mert hogy nekem kettő ilyen ember is jutott. Az egyik az anyukák, a másik pedig a férjem, akik mind a ketten fantasztikus levest képesek készíteni. Többek között, ebből is kétszer szoktam szedni egymás után, plusz még egyszer, mert hát három a magyar igazság. Biztos ismeritek ezt a fajta levest. Jó ez, szomorúságra, lelki nyavajára, fáradtságra, betegségre. Egyszóval egy gyógyító, varázsfőzet.  
6. Lángos - tipikus magyar, és a merész külföldiek édesen kérik. Vastagabb tészta, sok tejföllel, és még több sajttal, némi fokhagymával. Szentendrén a Duna parton kötelező a sétákhoz ilyet enni. No meg a strandon, amikor végre örül az ember, hogy a hasa kisebb, mint a melle, és amikor beleharapsz már a második falat után bedagad a gyomrodba. Így szép a nyár, olajos, tejfölös kézzel megpróbálni kinyitni az üdítőt.   
7. Sajtok - amikor nagyon nem tudom, hogy mit ennék, akkor a sajt mindig segít. Emlékszem, egyszer a barátnőmmel sétáltunk, és a boltba 30 deka nagylyukú sajtot kértem. Hát imádtam, hogy csak úgy harapni kell, és az íze önmagáért beszél. Mindenre rálehet tenni, és mindenhez passzol. Tésztákhoz, krémlevesekhez, kenyérhez, zöldségekhez. 
8. Hamburger - 2005-ben az orvosok nem igazán tudtak rájönni arra, hogy mi bajom, ezért át kellett állnom a vega kajára. Piszok nehéz, ha nem magadtól döntesz erről, hanem az élet rákényszerít. Hellyel közzel még sikerült is, ám, amikor először vegaként betértem a Mekibe és megkérdezte az eladó, hogy mit szeretnék, sajnos csípőből rávágtam, hogy Big Mac hamburgert. Erre a kolléganőm megkérdezte, - te nem vega vagy?! Ja de... Hát ez is egyfajta Freudi elszólás volt. Szóval a hamburgerek, azok bármikor bevállalható ételek. Amikor jössz haza hajnalba egy buliból, színházból, esküvőről.  
9. Hurka, kolbász - inkább májas hurka, de a vérest is megkóstolom, és ha már ott van mellett egy kis kolbász, hát akkor azt is, mert az nem járja, hogy szegényt ott hagyja az ember csak úgy árván. Természetesen ott bukok el mindent, hogy nyilván nem szénhidrát csökkentett kenyeret adnak mellé, hanem ahogyan az elő van írva, fehéret, amiből egy szelet kb. 6 kiló lisztet tartalmaz.  
10. Sütemények - igen, édesszájú vagyok. Ez van. Erre akkor jöttem rá, amikor a szülés után, a séták alkalmával betértünk a cukiba és a férjem megkérdezte tőlem, hogy ha édes süteményt eszel, attól tényleg édesebb lesz az anyatej. Hát még jó hogy, csak ettől lesz igazán édes. Tehát nincs olyan süti, amit visszautasítanék. Vagyis ez így nem igaz, mert az eszem győz többnyire, és képes vagyok visszautasítani sütit, de bevallom, hogy sokszor szoktam álmomban sütit enni. Hiába, az édesség azaz élet édes kísértése. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fent felsorolt ételeket ritkán szoktam enni, mert ahogy látjátok, egyik sem arról híres, hogy nagyon bikini kompatibilis lenne :-)

Neked mi a kedvenc ételed? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Hatodik nap - vagyis, következzen 3 személy, akikre büszke vagyok. 

Számomra nehéz lesz csak 3 személyt felsorolni, akikre tényleg büszke vagyok. Hiszen már régen leszoktam arról, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akikkel valójában számomra megterhelő együtt lenni. Ez húszévesen talán természetesnek is mondható, azonban harmincon túl, már szánalmas. Ezért azt gondolom, hogy akik körülöttem vannak, azok mind egytől-egyig rendkívüli emberek, tele olyan élethelyzetekkel, amiért bármelyikükre büszke lehetnék. Ezek közül valóban nehezemre esik pusztán hármat kiválasztani. Így én nem egy-egy személyt emelnék ki, hanem ennél sokkal többet. Egy közös azonban akad bennük. Mind nő! Következzenek az én büszkeségeim: 

pinterest

A kislányom

Szereti a rózsaszínt, imád királylánynak beöltözni koronával a fején, miközben sportcipőben focizni szeretne velem. Bár még csak 4 éves, és bizonyos szempontból még annyi tapasztalata nincs, mint egy felnőttnek, azonban azt gondolom, hogy a mai világban gyereknek, főleg lánynak lenni nem könnyű. A születése utáni nehézség, mint a "betegsége", és az ott tanúsított kezdeti küzdelme, szépen lassan átalakult egy csendben várakozó, felnőttes tekintetű kislánnyá, amely az orvosoknak is feltűnt. Némely helyzetben tanúsított viselkedése, már most arra engednek következtetni, hogy mindenképp egy csodagyerekről van szó - számomra mindenképp - "Anya nem baj, ha most nem sikerült. Én nem adom fel, majd legközelebb többet gyakorlok, és akkor jobban sikerül."  Nos azt gondolom, hogy ez a mondat még néha a felnőttekből is kimarad egy teljes életen át, nemhogy a mai gyerekekből...

Akik küzdenek még a gyermekáldásért 

Valahogy úgy alakult az életem, hogy többnyire összesodródok olyan nőkkel, akiknek nem jön könnyen a baba, és ezáltal közvetlen közelről láthatom azt, hogy mennyit kell, és leginkább azt, hogy hányféleképpen tudnak küzdeni. Sajnos azt látom, hogy rengeteg ilyen nő van a világban. De az a fajta akarás, határozottság, ami olykor való igaz, hogy rettenetes félelmekkel párosul, számomra valóban példaértékű. Tiszteletreméltó az, hogy vannak, akik ténylegesen hosszú éveken át (olykor 10 év) teszik ki magukat az orvosi vizsgálatoknak, kezeléseknek, hogy ők is édesanyák lehessenek. Ami másoknak gyorsan, és gördülékenyen megérkezik, az számukra sokszor elhúzódó, belső önvívódások, megnemértettségek sorozatából állhat. Ők azok, akik a lelkükben, és álmukban már százszor átélhették az anyai érzéseket, de fizikálisan még nem. Ezért én rájuk is büszke vagyok - név nélkül, mert ez még mindig egy olyan téma, amiért a nők is képesek egymást kiüldözni a világból. Mintha ez lenne az íratlan nyolcadik főbűn.           

Elvált nők, akik képesek voltak újrakezdeni

Azt gondolom, hogy manapság már szinten nincs is olyan ember, akinek a környezetében ne lenne legalább egy elvált nő. Többnyire a gyerekek az édesanyával maradnak, így én azt a küzdést jobban látom, de természetesen az apukák is megjárják a maguk útját egy válás során. A mindennapi logisztika, a gyermek hétköznapjai, amely felbomlott és teljesen átalakult. Az anya gyermek közös küzdése, akarása, és legyünk őszinték sokszor az a fajta időnkénti kétségbeesés, amely ezeket a nőket a hatalmukba keríti, hiszen előfordul, hogy a másnapi étel letétele az asztalara is gondot okozhat. A folyamatos 100%-os figyelem, és soha nem kikapcsolás, hanem a mindent meg kell oldani, hiszen nincs más, aki napi szinten ennyire részt venne a közös életükben, számomra valóban csodára méltó, és becsülendő. Az újrakezdés minden áldott nap, hogy akkor is össze kell szedned magad, ha beteg vagy, vagy ha éppen totál lestrapált lelkileg, mert már nem bírod. Talán ők azok, akik leginkább nem ismerik ezt a szót, hogy lehetetlen, mert olyan nincs, hogy a gyerekednek azt mondod, hogy ma feküdj le éhesen, majd holnap eszünk valamit, hanem megoldod a helyzetet. Így számomra teljes mértékben kivívták az elismerés magas fokát.

Te kire vagy a leginkább büszke? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Ötödik nap

Hogy mi számít bűnnek, az manapság szubjektív, mert ami nekem annak számít, lehet, hogy számodra egyáltalán nem az, és fordítva. Azt gondolom, hogy azonban kisebb bűnei mindenkinek vannak, vagy legalábbis remélem, hogy nem én vagyok az egyedüli kis bűnös lélek.

Következzen az én 7 bűnös szokásom

Negyedik nap

A mai részben arról fogok írni nektek, hogy mi azaz első gyerekkori emlékem, amire még vissza tudok gondolni így felnőtt fejjel. Emlékeim szerint, olyan 4 év körüli lehettem, amikorra visszatudok emlékezni, és ebből a korszakomból több olyan történetem is van, ami vicces, és teljesen jellemző rám.

Többek között ilyen volt az is például, amikor életemben először találkoztam a Mikulással - akkor még nem tudtam, hogy kamu az egész, mert azt a tesóm, csak később árulta el. Vagy ott van az, amikor szintén a tesóm megetette velem a kutyának szánt száraz tápot, mondván, hogy ez egy újfajta édesség, és feltétlenül próbáljam ki. Azonban a teljesen tipikus eset, amikor szintén a tesómmal összevesztünk...

Nyári szünet. Ketten a tesómmal otthon vagyunk és azzal szórakoztunk többnyire minden reggel, hogy felvettük a szüleink hálóruháit. Én az apu csíkos pizsamáját, ő meg az anyu hálóingét. Ezen mindig nagyon jól szórakoztunk, és miközben imitáltuk a szülőket az óriás ruhákba öltözve, képesek voltunk órákon át nevetni saját magunkon. 

Egy idő után persze már meguntuk, az összes játékot, a barinőzős programot - vagyis inkább a tesóm, mert én voltam a kicsi, aki ráragadt, mint a celluksz, és követtem őt, viszonylag sok helyre. De nekem ez soha nem tűnt fel, hogy zavarnám, bár az igaz, hogy olykor megkérdezte, hogy nem akarok-e a saját barátnőimmel is játszani...

Így mire elérkeztünk a délutánhoz, addigra már kellően kikészülve egymástól olykor összevesztünk.

Határozottan emlékszem rá, ahogy először a bárszekrénybe másztam be ilyenkor előle, és ott sírtam, az anyu által féltve őrzött vendégek számára fenntartott és nagy becsnek örvendő üvegpoharak között. De egy bizonyos idő után, már alig kaptam levegőt, meg hát kényelmetlen is volt mozdulatlanul ott ülni félórát. Így onnan kimászva, felmásztam a 3 ajtós ruhásszekrény tetejére, és ott folytattam a sírást (itt legalább már kaptam levegőt). 

Majd, hogy minden rendben menjen, a tesóm a gyerekszobából ordított ki nekem, én meg a szerkény tetején ülve sírva ordítottam vissza:

"Júj, ez csúnya szó, ilyet nem szabad mondani, megmondalak anyának, és ezt le is írom

(persze ekkor még nem tudtam írni):

a Bea azt mondta rám, hogy hülye vagyok".

Tanulság: elképzelhető, hogy a tesómnak köszönhető az, hogy írásra adtam a fejem, és felnőttként mindent leírok, még akkor is, ha valaki azt mondja rám, hogy "hülye vagyok".

Nekem milyen történet jut eszedbe először a tesóddal? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Harmadik nap - ezen a napon a blog nevének kialakulását osztom meg veletek, vagyis, hogy honnan jött egyáltalán az ötlet ahhoz, hogy az oldal neve Babarózsa legyen.

Íme a szempontok, amelyeket figyelembe vettem, amikor nevet választottam:

• Mivel kisbabákról, kismamákról szerettem volna írni, ezért mindenképp fontosnak tartottam, hogy szerepeljen benne a baba szó.

• Nem szerettem volna angol szót, hiszen magyar édesanyáknak írok, ezért ezt már az első körben el is vetettem. Amiért már többször meg is kaptam a dicséretet, hogy végre valaki, aki nem angol nevet ad, egy magyar blog oldalnak, főleg ebben a témában.

• Rövid, könnyen megjegyezhető és kedves nevet szerettem volna találni.

• És akkor színt vallok. Tudom, hogy a tegnapi részben már sokkoltalak benneteket, hogy nem igazán szeretem a virágokat, és ez tényleg így is van, de miután inspirálódás miatt böngésztem a neten, egyszeriben rátaláltam egy olyan virágos képre, ami mellett nem tudtam elmenni. A képen egy rózsaszín babarózsa csokor látható egy fa asztalon. Íme a kép: 

Ugye milyen szép :-)

Na, de jöjjön a magyarázat, vagyis amit én ebbe a képbe abban a percbe beleláttam és amiért végül emellett döntöttem:

A csokor rózsaszín színe a kislányomat jelképezi, ahogyan a kis bimbók is őt jelképezik, míg a már kinyílt nagyobb fejű virágok pedig engem, mint nőt, és édesanyát, aki körül öleli, védelmezi a kissebb bimbókat, vagyis a gyermekét.

A fa asztal pedig egyértelműen a férjemet, aki egy erős férfi és, aki viszi a hátán a sérülékeny női családtagjait, vagyis a kis rózsaszín lelkű virágjait, az anyát és a gyermekét :-) 

Tudom, kicsit érzelgős, de ez a kép annyira megtetszett, hogy akkor, ott valamit nagyon elindított bennem, majd rájöttem, hogy igazából a babarózsa, mint virág volt az egyetlen virágfajta, ami mindig is tetszett.

De hogy miként is kapcsolódik ez pontosan a kismama coachinghoz, és az anyaság lelki támogatásához? Nos, mivel azon a véleményen vagyok, hogy fontos lenne, csak saját magunkra, és a gyermekünkre koncentrálni ahhoz, hogy boldog családi életet tudjunk élni, így számomra egyértelműen ezt sugallja ez a kép is. Csak három (vagyis kettő) dolog van valójában a képen. A kicsi még nyiladozó rózsa, a már kinyílt rózsa, és az asztal. Vagyis, nem kellene semmi és senki más, ahhoz, hogy egy élhető családdá váljunk.

"Zárj ki mindent, és mindenkit, aki azt szeretné,

hogy te is úgy nevelj gyermeket, ahogy az másoknak jó,

és nem úgy, ahogyan nektek.

Kovács Edina" 

 Neked mi jut eszedbe erről a képről?

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.