Tizedik nap
Ma megosztanám veletek, hogy milyen hírességgel találkoztam eddigi életem során, de el kell, hogy keserítsek mindenkit, én eddig még nem igazán találkoztam olyan hírességgel, aki hatást gyakorolt volna rám. Persze az utcán sétálva már láttam több celebet, színészt, vagy mások által nagy becsben tartott személyt, azonban rám nem igazán gyakoroltak nagy hatást. Így a mai napon azt osztom meg veletek, hogy ki az, akivel szerettem volna találkozni, de mivel már egy elhunyt emberről van szó, így ez már nem teljesülhet.
pinterest
Ő nem más, mint Kalkuttai Szent Teréz, vagyis ismertebb nevén Teréz Anya, aki eredeti nevén pedig valójában Ágnes volt. Igen tudom, nem tipikus, és sokaknak eszébe sem jutna, én azonban teljesen odavagyok érte, az életéért, valamint azért, amit életében képviselt, majd elért.
Láttam az életéről szóló filmet, ami még inkább rádöbbentett arra, hogy mennyiféle ember létezik a világban, és ahányan vagyunk ténylegesen annyifélék. Hiszen egy jó családból származó vallásos lányról van szó, akinek megvolt mindene, ő mégis úgy döntött egy "véletlennek" köszönhetően, hogy a szegény emberek segítségére siet. Először az otthon melegét, majd később a kolostor biztonságát hagyta hátra, hogy a nyomornegyedekben található rászorulókat segíthesse, támogathassa.
1950-ben létrehozta a "Szeretet Misszionáriusai" saját rendjét, de előtte még kitanulta a nővéri szakmát, hogy megfelelő lelki támasz nyújtása mellett, most már szakmailag is képes legyen segítséget nyújtani minden, valamilyen fertőző betegségben szenvedő ember számára.
1965-re már olyan magas fokú érdeklődés és szeretet övezte a rend tevékenységét, hogy VI. Pál pápa engedélyezte, hogy más országokban is elkezdjenek terjeszkedni. Így fokozatosan kontinensről kontinensre megjelentek a misszionárius rendek, amelyek mind a szegényeken, és a betegeken kívánt továbbra is segíteni.
Munkásságát mindig a jó szándék, az elesetteken való segítés, a mély szegénységben élők, valamint a halálos betegségben szenvedők lelki támogatása vezette. Ritka személyiséggel áldotta meg az élet, így azt gondolom, hogy még a halála után is lehetne tőle mit tanulni.
pinterest
Vajon ma hányan lennének képesek közülünk ugyanerre?! Persze, neki nem volt gyermeke - harsogja egyszerre mindenki - de ha csak egy sima 1%-os nyilatkozatra gondolunk, hány ember az, aki totálisan elfelejt nyilatkozni arról, ami mondjuk bármelyik szervezet számára nagy segítség lenne! Vagy ott a karácsony, hogy csak a nagyobb eseményeket említsem, amikor szintén lehetne adakozni, mégis még mindig akadnak olyanok, akik a lomtalanítás alkalmával dobják a szemétre azt, ami másnak segítség lehetne. Azt gondolom - természetesen tisztelet a kivételnek - hogy sokan még a minimum támogatást, vagy segítségnyújtást se adják meg az elesetteknek, nemhogy egy fertőző beteg homlokát megsimogassák, és biztassák arról, hogy tartson ki, mert minden rendben lesz!
Tisztában vagyok azzal, hogy a mai világ nem a segítségnyújtásról, főleg nem fertőző betegek ápolásáról, vagy lelki terhek meghallgatásáról szól, hanem ennél sokkalta felszínesebb dolgokról. Így hát ezért mondom azt, hogy számomra mindenféle szempontból Ő az etalon. Ő az, akivel szívesen találkoztam volna az utcán, és megkérdeztem volna tőle, hogy miként telt egy napja, hogy ráébresszen, mennyire sok lényegtelen apróság miatt aggódok, amelyek valójában önmaguktól is megoldódnának.
Neked van olyan példaképed, akivel már találkoztál?
Szép napot,
Edina
Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.
