Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Rólam - Egy édesanya legbensőbb félelmei

2019. július 18. - Babarózsa21

Tizennyolcadik nap

 

Vagyis egy édesanya legbensőbb félelmei - az enyémek mindenképpen...

 

Emlékszem mielőtt még megszületett volna a gyerkőcünk, egy csomó dolgot másként láttam (ami hozzáteszem, szerintem teljesen természetes) és kevésbé voltam ennyire félelmekkel teli. Azonban, most, hogy már anyuka vagyok, és ahogy telik múlik az idő a gyermekünk nevelésében is, valahogy egyre inkább azt veszem észre, hogy vannak olyan félelmeim, amelyek olykor már szinte képesek lennének gúsba kötni. Elegem lett ebből az érzésből, és úgy voltam vele, hogy akkor szembenézek a saját anyai démonjaimmal, és megnézem közelebbről, hogy mi is az, amitől ténylegesen félek.

 f.jpgpinterest

Egészségesnek lenni: mivel a mi kis közös életünk szinte az elejétől fogva az egészség köré szerveződött, így ez ránk, 100%-ban érvényes. Pontosan tudom, hogy milyen érzés az, amikor csak a sötétben tapogatózik valaki, és nem tudja, hogy merre induljon kétségbeesésében. Ha pedig egy ritkább, komolyabb betegség üti fel a fejét a családban, akkor az egyenesen maga tud lenni a merő kilátástalanság. Talán ezért is érzem azt a mai napig - szerencsére ritkán - egy szimpla megfázás esetén is, hogy még inkább odafigyeljek Fannira. Azt szokták mondani, hogy az első 1000 nap, amely meghatározza egy gyermek szervezetét, immunrendszerét és valójában az egész kis életét. Azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb egy család életében, hogy egészséges legyen a gyermekünk. Mert bár nagyon elcsépelt, de sokan nem értékelik, és rettentően törékeny tud lenni, és ahogy a mondás is tartja, ha egészség nincsen, akkor semmi nincsen. Ezért is mondom azt, hogy egy szülő számára az egészség elengedhetetlenül fontos része annak, hogy boldogok legyünk, és számomra valóban ez az egyik legnagyobb a félelmeim között.      

 

Rossz döntések: többnyire a döntéseink eredményeivel később szembesülünk, akár gyerekről van szó, akár a saját életünkről. Első szülők esetében, az ember még csak tapogatózik, hogy pontosan mi is lenne a lehető legjobb döntés bizonyos helyzetekben. Visszamenjen az édesanya dolgozni, vagy maradjon otthon még az óvoda kezdéséig? Melyik bölcsit, óvodát, iskolát válasszuk a gyerkőcnek? Persze ezek nem végleges döntések, mert igazából bármikor léphetünk, válthatunk, és megmásíthatjuk azokat, de mégsem szeretnénk a gyereket rángatni. De mégis, sokszor érezhetjük azt, hogy megmásíthatatlanok a döntéseink, és véglegesek. Egyet megfogadtam magamnak! Ha valaha is úgy látom, hogy a kislányunknak nem megfelelő az egyik döntésem, akkor azonnal változtatni fogok rajta. Mint ahogy nálunk is szóba jött az óvoda váltás, mert Fanni egyáltalán nem érezte jól magát a saját csoportjában. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy időt kell hagyni mindenre. Így mielőtt véglegesen elhatároztuk volna, hogy akkor rendben váltunk, előtte még adtunk egy utolsó esélyt ennek az egésznek. Megbeszéltük az óvónőkkel, és a kislányunkkal, és végül minden rendbe jött. Azonban véleményem szerint nagyon fontos, hogy ha mint szülők rossz döntést hozunk a gyermekünkkel kapcsolatban, akkor tudjuk kijavítani azt. Ezzel ő is látni fogja, hogy mindig van választása az életben, és ha valaha is rossz döntést hoz, az mindig orvosolható.     

 

Külső környezeti hatások: azt gondolom, hogy talán erre van legkevésbé ráhatásunk. Ha a világban bármi olyan történik, ami nem rajtunk szülőkön múlik. Számomra ilyenek a különböző vírusok megjelenése, amelyekre még nincsenek gyógyszerek, országok közötti háborúk kialakulása, természeti katasztrófák és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent képes kiadni egy anyai agy. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezek inkább csak édesanyai képzelgések, de mégis az a tudat, hogy van olyan dolog, amitől nem tudom megvédeni a gyermekemet, végtelenül megtud rémíteni. Nyilván most sokan felhorkannak, hogy de hát nem is kell megvédeni őket mindentől, de én ezt nem így látom. Hiszen miért ne védelmezném mindentől, ami számára ártalmas, ha megtehetem, meg is fogom tenni, és mégis kit védjen meg az ember, ha nem a saját családját, gyermekét?! 

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr8113205147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása