Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog


Rutinok és ami mögötte van

2020. szeptember 22. - Babarózsa21

 

Életünk során számtalan olyan rutint alakítunk ki, amely egyrészt idővel már fel sem tűnik, másrészt viszont átmehet már az utálom kategóriába. Én magamon is észreveszem, hogy ha valamit már nem igazán szeretek megtenni, akkor szükséges változtatnom néhány momentumon annak érdekében, hogy a továbbiakban ne érezzem szenvedésnek és nyűgnek az egészet. 

 

Többek között több, mint egy éve átálltam a reggel 5 órai kelésre. Igen, tisztában vagyok azzal, hogy ez egyáltalán nem egyszerű, de így férek bele a saját napomban én magam is, vagyis ilyenkor van némi nemű "én időm". 

rutin.jpg

 

Tovább

Várakozás

Nem tudom, hogy ti hogy vagyok a várakozással, de nekem volt idő, amikor egy igazán nagy falatnak tűnt, és hozzáteszem, hogy még mindig van hová fejlődnöm.
 
Életem során sokszor éreztem már azt, hogy valamire várnom kell.
 
Az emberek ugyanis többnyire mindent azonnal szeretnének és nehezünkre esik bármire is plusz időt szentelni, hiszen talán gyermeki létünkből fakadóan azt érezzük, hogy most szeretném azt a bizonyos dolgot és nem később. ido.jpg
 
Persze mindenkinek mást jelent a várakozás és tegyük hozzá, hogy vannak különböző fokozatai is.
 
Ha csak arra gondolunk, hogy milyen volt gyerekként várni, hogy jöjjenek értünk a szüleink (óvodába, iskolába, vagy akár egy tábor után) várni a kicsengetést, ami megmentett minket egy egy felelettől, vagy később egy telefonhívásra, ami egy olyan állást rejtett, amire mindig is vágytunk.
 
Aztán felnőttként persze már annyi várakozáson vagyunk túl, hogy magunkra szedünk némi kis türelmet, így képesek leszünk (valamelyest) legyőzni és uralkodni önmagunkon. 
 
Nőként azt gondolom, hogy vannak olyan területek, amelyek számunkra még inkább meghatározóak, sőt mi több próbatételnek számíthatnak.
 
Mennyit bír ki vajon egy nő várakozással telve?!
 
Nyilván ez is változott az idők folyamán, hiszen mondjuk az 1800-as években azt gondolom, hogy ez még szörnyűbb lehetett. Ha megnézünk bármilyen filmet ebből az időszakból azt látjuk, hogy a nők otthon voltak és vártak (hímeztek, olvastak, zongoráztak stb.). Várták egy bált, majd azt, hogy ott bárki is felkérje őket, vagy a nagy Ő-t, hogy megkérje a kezüket. 
 
Manapság ehhez képest egy messenger üzenetre várni, ami valóban csak pár másodperc szokott lenni, az is idegtépő, nem heteket várni mondjuk egy szerelmes levélre megérkezésére...
 
Szóval, ha úgy érzed, hogy nem bírsz várni mostanság, akkor gondolj arra, hogy a néhány évszázaddal korábban született nőknek mekkora türelmük volt ;-)
 
 
 
Szép napot,
Edina

 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon.

kép:pinterest

Egy apró gondolat magocska megszületése

A részemről mindig is csodának tartottam azt, ahogy az emberben egy gondolat megfogan ott mélyen legbelül. Majd elkezd növekedni, és egy idő után egyszerűen kitör, akár csak egy láva. Ha ezt gyerekeknél nézem, akkor szó szerint ámulatba ejt, ahogyan határozottan képesek eldönteni bizonyos őket érintő kérdéseket. Felnőttek esetében beszélhetünk babatervezésről, életmód, vagy karrierváltásról, esetleg saját magunkra való találásról. A lényegét tekintve, minden esetben ugyan oda lyukadunk ki.

 

kep_14.jpg

Ha nem mersz elindulni, és hátrahagyni a sokszor már gúzsba kötő félelmeidet, akkor akár hosszú évekig azt érezheted, hogy mindenki más elhúzott melletted, miközben te még a start vonalat se voltál képes átlépni. 

 

Sok esetben látok céltalanul lézengő fiatalokat, magányos harmincasokat, és lehetetlennek tűnő helyzetbe kerülő negyveneseket. Néhány közös dolgot véltem felfedezni mindannyiunkban, de igazán egy szúrt szemet, mégpedig az, hogy hatalmas a stressz, ami mindannyiunk vállát nyomja, és akkor még a lelkünk állapotáról nem is beszéltem. Az a fajta stressz, amit azért érzünk, mert képtelenek vagyunk mozdulni. Döntéseink mellőzésével, hiányával csak egy események nélküli életet tudunk élni. Toporgunk, és nem látjuk a ködből a kiutat. 

 

20 forintos kérdés - de ki akarja, hogy folyamatosan mozgásba legyen az élete?! A legtöbben nem szeretik a változásokat, és azt, ami azzal járhat. Pedig azt kell, hogy mondjam, hogy általában ezek a változások nem véletlenek, hanem azért érkezhettek meg hozzánk, mert belül mi is szorítást érzünk, és pontosan tudjuk, hogy lépnünk kellene, csak egyszerűen nem merünk lépni. Ki a félelmei miatt, ki meg esetleg azért, mert lekorlátozza saját magát azzal, hogy nincs semmilyen más lehetősége az életben. 

 

Őrületes zaj van mindenfelé, túlterhelt mindenki, és a pihenésre marad a legkevesebb időnk. A túl nagy zajjal az a gond, hogy minden másra odafigyelünk, kivéve arra, ami valóban fontos lenne. Persze, sok esetben az embernek könnyebb nem odafigyelnie a saját testi, lelki jelzéseire, és hogy időt szánjon arra, hogy úgy igazából mégis mire lenne szüksége. Hiszen, ahogy a strucc is képes a gondok elől a homokba bedugnia a fejét, úgy az ember is képes arra, hogy ne vegyen tudomást arról, ha probléma adódik. Egyet azonban ne felejtsünk el. Mégpedig azt, hogy attól, hogy a struc feje a homokban van, attól még a teste kinn marad. Vagyis, elfuthatunk a gondok elől, elnyomhatjuk magunkban, elköltözhetünk másik városba, vagy akár az országot is elhagyhatjuk, de idővel újra ránk találnak a hátrahagyott dolgaink és rájövünk, hogy csak a saját időnket húztuk mindezekkel, mert a feldolgozást senki sem tudja elkerülni.

 

Szép napot,

Edina  

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon.

kép:pinterest

Unaloműzés elleni praktikák

Avagy, így próbáld meg feldobni a karanténos napokat

Sokak szemében a karantén még mindig szörnyen unalmas dolog. Már jó pár hete, hogy az emberek többsége otthon kell, hogy legyen. Vagyis, helyesbítek mindenkinek otthon kellene lennie, azonban vannak olyanok, akiknek dolgozniuk kell. 
Nem, nem csak az orvosokra, ápolókra gondolok, hanem mindenki másra is, akiknek valamilyen oknál fogva dolgozniuk kell. 

Akik nem lehetnek otthon, mert dolgozniuk kell, azok azt sajnálják, hiszen annyi mindent lehetne otthon csinálni. Ezzel szemben, akik viszont otthon vannak, iszonyatosan nagy amplitudókat írnak le, akár egy napon belül is.  

Sok esetben hallom, hogy előjön a bezártság érzése, és sokszor egy börtönhöz hasonlítják az otthonlétet, a viccesebbek pedig a való világ villájához. 

De álljunk már meg egy jó szóra!

Most komolyan ott tarat az emberiség egy része, hogy a saját otthonát egy cellához hasonlítja és már nem tudnak mit csinálni?!

Tényleg arról az otthonról beszélünk, amire azelőtt úgy gondolt mindenki, hogy "otthon édes otthon"?! 

Értem én, hogy sokan utálnak takarítani, meg rendet rakni, de ezeken túlmenően is vannak olyan "programok", amelyekkel gyorsabban eltelhet a nap. 

Lássuk, hogy mik azok, amiket megtehetünk azért, hogy elkerüljünk egy kisebb fajta tavaszi depressziót. 

 kep_1_2.jpg

 

Olvasás

A rohanós napok alatt, szinte semmi időnk nincs. Mindenki a telefonját bújva közlekedett eddig! Most azonban van arra lehetőségünk, hogy azt olvassunk el, amit csak szeretnénk. Legyen az végre a Nation geographic elmúlt pár hónap lapjai, vagy a polcodon sorakozó könyvek közül egy. A lényeg most a kikapcsolódáson van. Most senki nem fog feletted pálcát törni, hogy milyen lusta vagy, hogy nem dolgozol. Egyszerűen csak fogj meg egy könyvet, és élvezd azt, hogy jelen pillanatban nincs semmi más dolgod, csak élvezni a sztorit.

  

Tanulás

Tisztában vagyok vele, hogy sokan a tanulás szó hallatán még mindig arra gondolnak, ami anno a suliban volt. De ma már semmi sem olyan, mint régen. Biztos neked is van olyan álmod, amit szeretnél megvalósítani. Legyen az gitározás, zongorázás, kencék készítése, weblap készítése, vagy a fotózáshoz kapcsolódó tanulás, vágj bele. Az internet jelen pillanatban ugyanis tele van online anyagokkal, amelyeket ráadásul most olcsóbban is kínálnak (vagy ingyen) a jelenleg kialakult helyzet miatt. Használd ki, hisz ki tudja, lehet, hogy most találsz rá önmagadra.     

 

Szelektálás

Jó, tudom, ez kicsit súrolja a takarítás fogalmát, de ha azt nézed, hogy a téli ruháid közül szelektálsz, és azokat már el sem rakod, amelyeket nem hordtál, vagy elhasználtál, akkor már is kiürítetted a szekrényed egy részét. Na meg persze, ezt megtudod csinálni a nyáriakkal is. Amikor most tavasszal előveszed őket, nézd át, és szelektálj. Majd, ha újra lehet mászkálni, akkor pedig adományozd el rászorulóknak, vagy olyanoknak, akik örülnének neki. Arról nem is beszélve, hogy ezt akár a konyhai gépekkel, sportgépekkel és minden mással is meg lehet csinálni. Így a teljes lakást áttudod szelektálni - jól van na, igaz, ez már a takarításhoz tartozik, bocsi.  

 

Rendszerezés

A szelektálás következő szintje a rendszerezés. Vagyis, amikor a már átválogatott holmikat elpakoljuk. Nyilván csomó helyünk marad, és valljuk be, hogy az elég bután tud kinézni, ha a könyvespolcunkon csak 2 db. könyv pislog. Ezért lehet, hogy valami mást kell a könyvek helyére pakolni. Azért néha lépjünk egyet hátra, és élvezzük a rendet, amit mi magunk teremtettünk meg az előző káoszhoz képest.   

 

Sport

Ó, de jó is a sport. Pontosan tudom, hogy mennyire sokan ülnek otthon, és olykor a hatalmas unatkozás közben is már simán rávehetnék magukat egy kis mozgásra. Na, nem azt mondom, hogy ess túlzásba, hiszen ha az elmúlt időszakban semmit sem sportoltál - ahogy nálam is ez az, ami rendszeresen az utolsó helyre szorul - akkor ne most találd ki, hogy lefutod az erkélyen a maratont. Azonban a neten találni olyan kihívásokat, amelyek napi szinten x perc mozgást írnak elő, majd naponta emeled a percek számát, és így néhány hét elteltével már közel egy óránál fogsz tartani.  

 

Kreativitás

Elég tág fogalom, így minden beletartozik, ami számodra a kreativitás fogalmába sorolható. Többek között ide tartozhat a festés - és ez lehet akár a szobád egyik falának a újrafestése, vagy egy füzetben való festegetés. Kötés, horgolás - őszre egy új sál, vagy sapka. Írás, rajzolás, mozaik kirakása, ablak dísz készítése, szappanok, krémek, gyertyák kikeverése, varrás, marcipán készítése, virágok (át)ültetése. Egyszóval túl sok minden, amit lehetetlenség lenne is felsorolni. Ez igazából csak rajtad áll, hogy te mitől érzed jobban magad.     

 

 

Tisztában vagyok azzal, hogy akik közel 2 hónapja vannak már otthon, sok mindent megéltek. De attól még soha senkinek sem lett jobb a közérzete, ha folytatja a semmittevést. Az életben olyan kevés ilyen "lehetőség" adódik, amikor otthon lehetünk, és bármit csinálhatunk. Bármit, amire eddig nem volt lehetőségünk. Csak rajtad áll, hogy mit kezdesz ezzel az időszakkal, ha te nem motiválod magad, senki más nem fog tudni.

 

Szép napot,

Edina   

 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

A föld napján egy kis öntisztogatás

A föld napja van ma. Az a nap, amikor még a csapból is az folyik, hogy miként védjük meg a földet. Milyen olyan lépéseket tudunk megtenni annak érdekében, hogy továbbra is egy élhető hely legyen. Most nekünk, majd a leszármazottaink számára.

Azt gondolom, hogy teljesen felesleges hangsúlyozni, hogy jelen pillanatban szó szerint sír a földünk azért, hogy lassítsunk le, és fejezzük be azt az életmódot, amit eddig folytatunk. Azt a fajta kizsákmányolását, tönkretételét a természetnek, amely egyre inkább átmegy már szándékos pusztításba. 

Ha eddig még mindig a tagadás szakaszában voltál, akkor végre itt az idő, hogy te is végig pörgesd, hogy mi az, amin igenis el kellene gondolkoznod, és nem csak a föld napján.

 kepv.jpg

? Mi az, amit eddig jól csináltál, és érdemes tovább is élni vele. Na igen, ha már a számot vetésnél járunk, akkor szükséges lenne megnézned, hogy az életed milyen irányba halad. Valami szuperül megy, akkor csinál, de ha valami nyögvenyelősen, és valójában egyáltalán nincs is kedved a dologhoz, akkor hagyd a csudába, és keress helyette olyat, amit szívből szeretsz. Legyen az egy hobbi, vagy bármi más, most van itt az idő, hogy változtass te is bármin.  

 

? Mi az, amit kevésbé csináltál jól, és nagyon is változtatni kellene rajta. Ha rájöttél, hogy mi az, vagy mik azok a dolgok, amelyek valójában csak nyűgként lógnak a nyakadon, akkor ez most egy remek idő arra, hogy elengedd. Ha például lejársz edzeni, de iszonytatóan untat, akkor keress helyette mást, ami felvillanyoz. De ha már több éve nyúzod az angolt, és még mindig a do-nál tartasz, akkor találj egy másik tanárt, vagy módszert, ami neked jobban beválik, mint az eddigi. A lényeg, hogy gondold végig, hogy mi az, ami valóban megérett arra, hogy kiűzd az életedből, és cserébe lépjen egy jobb megoldás, bármiről is legyen szó. 

 

? Mi volt eddig az elsődleges az életedben, és az valóban releváns-e vagy sem. Talán felesleges is lenne azt mondanom, hogy mennyire sok ember éli úgy az életét, hogy kizárólag a külsőségek, és a felszínes dolgok számítanak. Most, azonban, hogy megszűnt minden, talán letisztázódik többekben, hogy minek, hol van a valós helye. Semmi arcoskodás, vagy más véleményének előtérbe helyezése, most csak te vagy és az, ami neked számít. Nem másnak, neked! Itt az idő, próbálj meg rájönni, hogy ténylegesen azok állnak-e az első helyen, amelyek eddig.

 

? Milyen felesleges dolgokat halmoztál fel, csak azért, hogy ne kelljen odafigyelni valójában saját magadra. Szerintem végtelenül jók tudunk lenni abban, hogy ha arról van szó, hogy tereljünk. Legfőképp akkor, ha magunkról kell elterelni a figyelmet. Mert először csak jön egy átsuhanó érzés, hogy valami nem tetszik, de elengedjük. Majd egyre többször és többször jelenik meg ugyanez a gondolat, míg végül már elkezd szorongatni, és egy kis idő után ott tartunk, hogy a fél éjszakát forgolódással töltjük alvás helyette. Te rászoktál jönni arra, hogy mi a fenéért nem tudsz aludni éjjel?! A legközelebbi ilyen átvirrasztott éjszaka után, vagy akár már alatta is, érdemes egy kis önvizsgálatot tartanod! 

 

? Ténylegesen értéket adsz a gyermekeidnek, vagy pusztán csak tárgyakat. Sokszor találhatjuk szembe magunkat azzal a mondattal, hogy nem az ajándék értéke számít, hanem hogy egyáltalán adjunk valamit. De ha ez így van, akkor miért érezzük magunkat attól rosszul, ha csak egy apróságot veszünk a számunkra leginkább fontos személynek?! Túl a hatalmas és ordító játék reklámokon, a dicsekvő rokonokon, szomszédokon, én azt gondolom, hogy ha tényleg rendben vagyunk, nincs lelkiismeret furdalásunk semmiért, akkor reálisan tudunk dönteni. Na de kérdem én, melyik az a szülő, akinek soha semmiért nem volt még szorítás a mellkasában, egy egy kézrácsapás, szigorú cselekedet, vagy egy erőteljes "nem"-et mondás után. Ugye, hogy veled is előfordult már?! De ne ostorozd magad, a legtöbbünk így működik. Lehet, hogy én azért érzem magam rosszul, mert hagytam sírni 3 percnél tovább a gyereket, te meg azért, mert utálod a legjobb barátját és nem engeded vele soha játszani....  

 

? Mennyire értékeled saját magad, és a családtagjaidat a régen látott barátokat. A barátok most felértékelődtek, talán a család is. Bár ma már nem csak a vér számít, hanem a közösen eltöltött évek, a közös élmények, a bajban átélt történések eseménysorozatai azok, amelyek szorosabbá fűznek egy kapcsolatot. De hol vagy te?! Mennyire értékeled magad?! Nézem a mai nagyon tudatos, megmondós, karakán, mindenhez jobban értő, túlgondolt, húszon éveseket, de nem látom a valós oldalukat. Tényleg ennyire magabiztosak mindenben, vagy már hozzászoktak, hogy ha eljátsszák az életüket a vásznon, akkor azt más elhiszi, de valójában meg tele vannak gátlásokkal, mert nem tudnak önmaguk lenni. Vajon értékesnek látják magukat, vagy inkább ez is a védekezés fajtája?!   

  

Véleményem szerint érdemes ezt az igen ritka időszakot arra is használni, hogy magunkon gondolkodjunk el, és ne csak azon bosszankodjunk, hogy végre mikor mehetünk már újra el egy étterembe a barátainkkal.

 

 

Szép napot,

Edina

 

kép-pinterest

Természetes tisztulás 

 

A mai felgyorsult világban talán már csak idő kérdése volt, hogy meddig lehet még azt az életmódot folytatni, amely mindennapjaink természetes részesévé vált. 

 

Természetes. 

 

Vajon mi tekinthető természetesnek?!

 cd6ae4e5a24fc3b5925b369003cacb8d.jpg

 

Ha bármelyik közösségi oldalra felmegy az ember, akkor kissé összezavarodhat, hiszen annyira sok a természetellenes kép, amelyekről egy idő után már mi magunk is elhisszük, hogy az a normális. 

 

Póthajak, műkörmök, műanyag beültetett csodák a testekben, amelyek által természetes szépségnek érezhetik sokan magukat - pedig mekkora ellentmondás. 

 

Most, hogy a világ már a legtöbb helyen tisztogatást végez a saját fenntarthatósága végett, egyre inkább kezdenek előjönni a valós és olykor ténylegesen fájó változtatásokra utaló törekvései. 

 

Kis lépésekkel kezdi meg a munkálkodásait, majd egyre nagyobb és nagyobb erővel. Már nem kér senkit sem arra, hogy maradjunk a természethez közel, hanem egyszerűen megoldja, ahogyan tudja. 

 

Ahogy a föld úgy az emberek is (ön)tisztítást fognak végezni önmagukon. Először csak kívül, majd belül is. 

Idő kérdése és elő fognak kerülni az otthon fellelhető alapanyagokból saját magunk által készített natúr krémek, szappanok stb. 

 

De hogy ehhez mennyien fognak tudni alkalmazkodni, ennek a válasza jelen pillanatban még várat magára. 

 

Talán a titok a rugalmasságban rejlik. Mert ha valaki képes alkalmazkodni a kialakult új helyzetekhez, akkor az el, és be is tudja fogadni azokat minden lehetőségével és felmerülő kérdéseivel együtt. 

 

De azok, akik túlontúl ragaszkodónak bizonyulnak, valószínűleg sok munkával és meg nem értésével fognak szembesülni. 

 

 

Szép napot, 

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

Te hogyan kezeled a változást?! 

 

Egyértelműen két válasz létezik erre a kérdésre. Jól illetve rosszul. Szerintem nem igazán van köztes válasz, mert nincs olyan, hogy kicsit jól kezelem, de valójában nagy százalékban meg teljesen rosszul. 

 

Lássunk néhány változással kapcsolatos mondást, amiket nagyon tudunk utálni:

 

Az idő mindent megváltoztat.

 

A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.

 

Ne a változástól, az állandóságtól félj!

 

Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják, hogy minden maradjon a régi.

 

A változás hozhat jót is, rosszat is.

 

Nem szeretjük a változást, de mégis az életünk része, hogy elengedjünk bizonyos dolgokat.

 

A változás örök.

 moment.jpg

 

Még hosszasan lehetne sorolni, hogy mennyi idézet, mondás létezik a témára.  

 

Bármennyire is szeretnénk ellenállni, vannak olyan változások az életünkben, amelyek egészen biztos, hogy bekövetkeznek. 

 

Ahogyan a természet is folyamatosan változik körülöttünk. Tavaszból nyár lesz, majd ősz és végül tél. 

 

Amikor az ember bármit elültet a kertben, akkor valahogy nem csodálkozunk arra rá, hogy vajon miért nőtt ki a virág, vagy éppen a hagyma. Hiszen mi magunk tettünk azért, hogy változás álljon be. Azonban ez számunkra jelentéktelen eseménynek tűnik, ezért nem tulajdonítunk neki olyan nagy jelentőséget. Pedig a növénynek igenis kemény meló volt a növekedés, és a kifejlődés. 

 

Akkor a saját magunkba elvetett magokat, amiket önmagunk alakítunk ki, hozunk léte, azokat vajon miért nem ismerjük fel?! Hiszen, ha vetés van, akkor egy idő után azt le is kell aratni. Ezen mégis miért csodálkozunk, ha változást hoznak?! 

 

Persze küzdhetünk ellene, de ha valaki nem elzárva, burokban él, akkor szerintem a változás kikerülhetetlenné válik. 

 

Hiszen, ha te nem is változtatsz semmin, attól azért még a környezet, az élet körülötted nem áll meg, csak azért, mert te nem akarsz részt venni benne. Csupán csak számodra válik nehezebbé, amit te egyébként úgy fogsz érzékelni, hogy valamiért folyamatosan küzdened kell. 

 

De hogy mégis miként lehet megtanulni kezelni a változást? 

 

Egyszerűen.

 

Kezd kicsiben. 

 

Szállj le egy megállóval hamarabb (főleg ebben a vírusos időszakban), és sétálj haza, vagy a boltban vegyél kivételesen egy olyan sütit/csokit/kekszet, amivel mindig szemeztél, de eddig nem vetted meg, mert mi van, ha rosszabb lesz, mint amit eddig megszoktál. 

 

Nem kell rögtön nagy dolgokkal kezdened. Szoktasd magad előbb, és lépésről lépésre haladj, így ha beköszönt a tavasz, akkor te már egészen biztos, hogy nem fogsz azon csodálkozni, hogy miként képes virágozni a cseresznye fa.

 

 

Szép napot,

Edina 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

Negyven az új húsz, jaj na ne már, ez komoly?!

Negyven az új húsz. 

Hm. 

Na persze. 

Tudom, hogy ez a mondás mostanában nagyon divatos, de ha valaki olyan 40 évesen, mint 20 évesen, az szerintem nem igazán mondható természetesnek. 

A napokban töltöttem be, ezt a csodás kerek számot, és ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nyilván elgondolkoztam azon én is, hogy mégis mikor lettem ennyi idős?! Gyerekként ez elég messzinek tűnt, bár én már akkor is valahogy azt érzékeltem, hogy ez a kor még elég messze van az öregségtől - bár akadnak akik vitába is szállnának velem ezzel a kijelentésemmel.

Másokkal ellentétben, akik bakancslistát készítenek - bár az se rossz, azonban engem ez soha nem mozgatott - , én leltárt készítettem arról, hogy mi az, amit másként látok, mint anno.

Következzen a teljesség igénye nélkül egy negyvenes nő tollából néhány fontos momentum:

 kep_mi.jpg

 

Őszinteség -  az a fránya őszinteség. Jelen esetben nem csak arra gondolok, hogy jó lenne, ha az ember ennyi idősen már másokkal is őszinte lenne (bár ez nagyon jó lenne), hanem arra is, hogy önmagunkkal is. Valahogy az utóbbi időben azt veszem észre, hogy ez kihalt, vagy talán soha nem is volt divat, hogy őszinték legyünk saját magunkkal?!

Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy folyamatot indíthat be, mert ha egy csapot kinyitunk, akkor ott aztán kijön az is, ami elsőre nem volt tervbe véve. Azonban mégis azt gondolom, hogy legalább önmagunkkal kellene teljesen és 100%-ban őszintének lennünk. 

Sokan elhitetnek magukkal dolgokat, hogy most jó ez a kapcsolat/barátság/munka stb. nekem, igazából nem olyan rossz, majd amikor az ember már túl sokat enged be ezekből a lelkébe, és telítődik, akkor az élet rákényszeríti arra, hogy itt az idő egy kis önvizsgálatra. Hiába, ha te nem teszed meg saját magadért, akkor hidd el, hogy lesz más, aki "rád ordít", hogy térj már észhez, és az mindig fájdalmasabb...

Tudatosság - másokkal ellentétben, én nem voltam tudatos húszévesen. Most már sokkalta inkább az vagyok, de természetesen van még hová fejlődnöm. Nyilván akadnak olyanok a mai fiatalok között, akik azok, bár ahogy szétnézek, elég sok "elveszett" húszas, sőt harmincas korú mászkál a teljes tudattalanság homályában.

Számomra a tudatosság azt jelenti, hogy tudom, hogy mit szeretnék, és azt is, hogy mit kell tennem azért, hogy azt elérjem. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha szeretnék valamit elérni - és ez lehet az élet bármely területén bármi - akkor azért dolgoznom kell, méghozzá ésszel és szívvel is. De ezeknek a felmérése is már sokkalt tudatosabban történik, mint anno. Vagyis, mindig azt az utat keresem meg, ami számomra elfogadható és az én értékrendben maximálisan beleillik. Nem megyek más útja mentén neki a felkínálkozó lehetőségeknek, hanem felmérem, hogy az valóban nekem passzoló dolog-e, vagy csak a kábulat vinne arra.   

Értékek - azt gondolom, hogy talán még 5 évvel ezelőtt se voltam olyan, mint ma. Persze az ember folyamatosan változik, ha nyitott rá, de akkor is ha nem az, csak akkor az élet oldalba ver, hogy anyukám, itt az idő a változás indul, ha tetszik, ha nem.

De hogy milyen értékekkel bírunk, azzal a negyvenes éveinkre már igazán illik tisztában lennünk. Persze sokan tudják magukról, hogy nem szeretik ezt vagy azt. Mégis, ha megkérdezek valakit arról, hogy mondjon nekem legalább 20 olyan dolgot az életéből, ami szuper és nem változtatna rajta egyáltalán, akkor csak a hosszú perceken át tartó, olykor már fülsüketítő csend marad, a válasz meg nem igazán érkezik meg.

Pedig nem egy bonyolult kérdés, vagy az lenne?! 

Így én azt gondolom, hogy a saját értékeink - legyen az külső, vagy belső - ismerete elengedhetetlen. Nem csak azért, hogy mások ne tudjanak elbizonytalanítani bennünket, hanem azért is, hogy a saját magabiztosságunk erős lábakon álljon.    

 

Még számtalan dolgot feltudnék sorolni a fentieken túlmenően, mert azt gondolom (meg hát őszintén megvallva remélem is), hogy ma egy negyvenes nő/férfi már nem olyan, mint amilyen húszévesen volt. 

Sokan értetlenül állnak azelőtt, hogy miért változunk meg, amikor 20 évesen ilyenek meg olyanok voltunk. Véleményem szerint azonban teljesen természetellenes, ha valaki megreked egy bizonyos szinten, és az mindig bajt sejtet, ha nem halad a korral, a változással. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy kötelező folyamatosan fejlődnünk, változnunk, de olykor, igenis szükséges, csak az a kérdés, hogy készen állunk-e rá, vagy sem. 

Mindenesetre számomra pozitív élmény, hogy beléptem a negyvenesek táborába.

 

Szép napot,

Edina 

 

 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

   

 

Tudod, hogy ki vagyok? Az a barna hajú szőke nő, na most pont az vagyok.

Hogy milyennek látom magamat ma, és milyennek fogom mondjuk 5 év múlva?! 

Nos, manapság, azaz 39 évesen egy nőnek, és persze anyukának, na meg persze feleségnek, hiszen én is csak egy vagyok a sok közül, aki hol a kilók számával, hol meg a közelgő negyvenes számmal küzd önmagában. Öt év múlva bízok benne, hogy még tudatosabban állok mindenhez, és képes leszek tovább fejlődni. Mind szakmailag, mind lelkileg. Akkor már 44 éves leszek. Jesszusom. Az már egy valóban felnőtt nő kora. A hírekben valószínűleg már így mutatnának be: az asszony. Na persze az is vagyok, de az én gyerekkori fejemben ez a kor már valóban egy meglett nő kora. 

 

3.jpg

 

Jelen pillanatban olykor olykor meghatódok dolgokon, azonban alkalmanként meg rezzenéstelen arccal viselem a nehéznek tűnő pillanataimat is. Az évek múlásával talán még inkább megfogok hatódni mindenen - szerintem ez is korral jár - és nagy valószínűséggel titokban fogok sírni, mert egy idő után már nem illendő hangosan felsírni, mint a gyerekek. 

Persze engem is utolér a végzetem, és úgy érzem, hogy az életem csak történik körülöttem, én meg állok és kapkodom a fejem. Miközben persze ez nincs így, mivel minden áldott nap teszek az álmaimért, és 4:30-kor kelek, hogy tornázzak, és hogy a saját én időm is meglegyen hiány nélkül. Így elmondhatom, hogy odafigyelek magamra és arra, hogy mit is szeretnék elérni, illetve megvalósítani az életemben. Valószínű, hogy a nem túl távoli öt év múlva - ha tehetem - még inkább oda fogok figyelni magamra. Arra fogok törekedni, hogy a testem, és a lelkem egyaránt szinkronban legyen továbbá,hogy ne hassanak rám olyan dolgok, események, személyek és rajtam kívül álló tényezők, amelyek most még képesek hatni.

Mostanság, ami az önismereti utamat illeti, egészen meglepő módon jól járhatóvá tettem, és értem is már, hogy mi miért történik velem, hogy melyik embernek milyen szerepe volt, és van jelenleg is az életemben. Nyilván mindig van hová fejlődni, de úgy érzem, hogy az érzelmi intelligenciám magasra került a sok saját magamba fektetett tanulásnak köszönhetően. Ráérzek dolgokra, és mivel az utóbbi időben elkezdtem (végre) hallgatni a saját intuícióimra, így egyszerűbbé is vált az életem. 

Az elmúlt évek folyamán, amióta anya lettem, már képes vagyok tervezni, pedig előtte erre soha nem lettem volna képes. Az anyaság megváltoztatott. Azt hiszem talán előnyömre, és ennek igazán tudok örülni. Sokkalta nyugodtabb, tudatosabb, és türelmesebb vagyok, mint előtte. Szeretem az anyai oldalamat, és azt, amit kihoz belőlem a kislányunk. Na nem azt, amikor 3 teljes napi hiszti után, rámordulok (mert nekem ennyi idő kell ahhoz, hogy valóban kihozzanak a sodromból), hanem azt, amikor ösztönből rávezetem arra, hogy gyűjtsük össze a szegény gyerekeknek a játékai közül azokat, amiket már nem használ és adjuk oda nekik karácsonyra. Sokszor érzem azt, hogy bárcsak én lehetnék az ő gyerekkori legjobb barátnője, és bárcsak testvérekként együtt nőhettünk volna fel vele. De helyette "csak" az anyukája lehetek. Öt év múlva már 9 éves lesz a kislányunk, többnyire kifejlett tudattal, és kellő határozottsággal, azonban azt gondolom, hogy ez nem lesz gond számomra. Ahogy most is, úgy öt év múlva is a helyén fogom tudni kelezni őt (legalábbis nagyon remélem, hogy a kiskamasz éveket is túléljük).   

Jelenleg a hajam a hormonoknak köszönhetően bebarnult, nekem, akinek az elmúlt 38 éven keresztül szőke voltam, most meg kellett barátkoznom azzal, hogy engem is utolért az, ami egy szőke nő rémálma lehet, hogy barna lettem. Mivel mindig is hadilábon álltam a barnákkal, így ez az én sorsom, hogy megkaptam büntinek ezt a színt. Amúgy egészen jól viselem, és mondhatni már szeretem is, és nem lennék, vagyis inkább már nem tudnék többé szőke nő lenni. Na nem a fejemben, mert ott még mindig tudom hozni a szőke nős effektust. Egyszer azt olvastam, hogy a korral világosítani és rövidíteni kell egy nőnek a haját. Azonban nem hiszem, hogy öt év múlva nekem még rövid hajam lenne. Sokkal inkább beleszeretek majd az addigra már eredeti barna hajam színembe, de azért elég vadul remélem, hogy addig nem leszek fekete, mert már nekem is sok(k) lenne.

Nos,  jelen pillanatban most ilyen vagyok és nagyon remélem, hogy az előttem álló öt év is hasonlóan jól, és izgalmasan fog telni, ja és persze bízok benne, hogy nem leszek (addigra még) egy Szörny Ella de Frász nő, anya, és feleség.

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

Okoskodó okos kütyük

Mondhatnám azt, hogy értek az okos kütyükhöz, de ez elég nagy ferdítése lenne a dolgoknak. Mondhatnám azt is, hogy értek hozzájuk, de igazság szerint, ez sem állná meg a helyét. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy még tanulom, és olykor valóban értem is, hogy mit teszek vagy nyomok, de vannak napok, amikor még a technika ördöge is szórakozik velem, na akkor akadok ki teljesen ezeken az "okoskodókon".

 2.jpg

 

Gyerekkoromban az okos eszközök többnyire a tévé, rádió, videó, telefon, és egyéb játékokban merültek ki. Nyilván a felhozatal valamilyen szinten változott, de nem igazán mondanám, hogy én személy szerint sokkalta többet használok. Persze vannak olyan dolgok, mint például a számítógép, amely elengedhetetlen a munkám során, de hogy én simán meglennék ezek nélkül is, az szinte biztos. 

Természetesen tisztába vagyok azzal, hogy mennyire kényelmesek, és megtudják könnyíteni az életünket, de én valahogy a régmúltból itt ragadt nőszemély vagyok, aki szereti még az újságokat, könyveket olvasás közben lapozgatni, szagolgatni. Sőt, ha már őszinteségi rohamom van, akkor bevallom, hogy a tömegközlekedési eszközökön tüntetőlegesen veszem elő a könyvtárból kikölcsönzött ósdi könyveket és ülök be középre, hogy két lapozás között lássam, mennyire vérlázítónak, és maradinak gondolnak a körülöttem lévő nagyon "okos emberek". 

Megszámoltátok már valaha, hogy azok, akik körülöttetek állnak/ülnek azok közül hányan használják éppen az okos kütyüjüket, és hányan olvasnak mondjuk hagyományos könyvet?! Nos, én igen! Rendszerint megszámolom, és mindig ledöbbenek, hogy átlagosan tíz emberből egy, maximum kettő olvas papíralapú dokumentumot (és ebbe benne van az a diák is, aki a háziját kora reggel írja meg mellettem).   

Tisztában vagyok azzal, hogy elengedhetetlen a mai felgyorsult világban bizonyos okos eszközök használata ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani mindennel és mindenkivel. Azzal is tisztában vagyok, hogy sok embernek a munkáját nagyban megkönnyítik. Azonban van egy határ, amit nem lenne szabad átlépni. Ez nyilván mindenkinél más, ahogyan az is, hogy ki mit, és mennyit engedi használni ezeket a dolgokat a gyermekének. 

Sokszor eszembe jut, hogy a régi öregek mennyivel boldogabb életet éltek, mint mi. Igen persze tudom én, hogy boldogok a tudatlanok, mert fogalmuk nincs arról, hogy mi mindent nem tudnak még a világról. De tényleg mindig mindent azonnal meg kell tudnunk?! Persze fel lehet rengeteg dologra készülni általuk, de biztos, hogy mindenki fel van készülve arra az információ áradatra, ami körbevesz minket?!

Hiszen azoknak, akiknek az egyik ilyen okos eszköz a napi munkájához elengedhetetlen, még nekik is szükségük van egy idő után egyfajta szünetre, vagyis digitális detoxra, hogy kikapcsoljanak, hogy elengedjék azt, hogy mindig mindent kontroll alatt kell tartaniuk, hogy mindig tudniuk kell mindent a világról különben nem fognak számítani bizonyos körökben. Olykor ők is szükségét érzik annak, hogy nyomjanak egy ralax gombot, és időnként elővehetnek egy könyvet, és újra rájöhetnek arra, hogy van élet a rettentően okos kütyük nélkül is. De még milyen!

 

 

Szép napot,

Edina  

  

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

    

Kitaposott cipőkben lakozó valódi lelkek élete

Azt gondolom, hogy talán nincs is olyan ember, aki ne játszott volna már életében legalább egyszer azzal a gondolattal, hogy ha tehetné, akkor kinek a bőrébe bújna bele. Gyerekként ez egészen könnyedén megy, míg a felnőtt inkább racionálisabban döntenek, addig a kicsik teljesen más szempont szerint választanak. Olykor jólesik eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne ha... De persze mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a kezdetű mondatok sehová sem vezetnek, mert ha ez lenne, meg ha az lenne szavak leginkább arra jók, hogy elfedjék a jelen valóságát, és egyfajta álombeli átmeneti illúzióba ringassanak bennünket. 

 

1.jpg

 

Azonban ha mégis eljátszanék a gondolattal, hogy kinek a bőrébe bújnék bele, akkor elég sok mindenkit választanék. Többek között, ha tehetném akkor egy napra miniszterelnök is lennék, aki átlátná a teljes ország napi feladatait, folyamatait, valamint a megoldandó kérdéseket. Beszélgetnék más vezetőkkel, hogy az országunk nehéz helyzeteit miként tudták megoldani, és volt-e olyan, ami különösen nagy kihívást jelentett számukra.

Lennék orvos is, aki életet ad, vagy ment. Akár szívsebész, vagy nőgyógyász. Aki a kezében tartja más szívét, miközben a családtagok kint mormolják az imát. Innen nézve elképzelhetetlen számomra, hogy milyen érzés lehet valakinek az életét szó szerint a kezedben tartani, hiszen erre szerintem csak egy magasabb erő képes. Mégis megtapasztalnám azt, hogy ezek a cselekedeteim mit válthatnak ki belőlem.

Lennék tanár, hogy láthassam, ahogy a diákoknak átadom a tudást és azt hasznosítani tudják. Amikor hosszas magyarázás után, végre megértenek valami olyat, ami valóban bonyolult számukra. Szerintem csodálatos érzés lehet a tanároknak az, hogy valamit adhatott egy másik nemzedéknek. 

Kipróbálnám, hogy milyen lehet híres énekesnek lenni. Vajon milyen érzés lehet az, amikor az általad írt dalt, több ezren éneklik veled, és emberekre olyan hatást gyakorolsz, amit kevesen tudnak elmondani magukról.

Olykor úgy érzem, hogy ahhoz, hogy ne felejtsem el az apró dolgokat is értékelni, nem ártana, ha néha egy utcai csavargó bőrébe is belebújhatnék. Szörnyű lehet, amikor kiszolgáltatott emberként másokra vagy ráutalva. Például egy esős napon vajon ki állna meg, hogy pénzt adjon nekem ételre?!

Szívem szerint megnézném azt is, hogy vajon milyen érzés lehet egy győztes sportolóként több százezer magyar emberrel szemben állni a dobogón, és könnyes szemmel végig hallgatni a himnuszt, amit mindenki nekem, és velem együtt énekel. Még a hideg is kiráz tőle, ha rágondolok.

Lennék haldokló öregasszony, akinek már csak pillanatai vannak hátra, hogy lássam, mi az, amit most még megtehetek, de idősen már fájna, hogy nem tettem meg. 

Végül, de nem utolsó sorban lennék egy kicsi lélek, aki miután itt hagytam a földet a kislányom mellett lehetnék örökre, hogy segíteni tudjam nehéznek vélt helyzeteiben, hogy támogathassam, ha úgy érzi, hogy egyedül maradt, és hogy súgni tudjak neki, ha szükségét érzi.

 

Véleményem szerint gondolatban bárkinek a bőrébe belebújhatunk. De figyeljünk arra, hogy valójában kinek az életét kívánjuk magunknak. Hiszen ne csak a jót lássuk egy egy személy esetében, hanem az olykor nehéz döntéseit, problémáit, kétségeit is. Van egy mondás, miszerint ha mindenki a saját életét, és azzal együtt minden jót és nehézséget egy képzeletbeli nagy asztal közepére tolná be, miután meglátná 100%-ban, hogy másoknak valójában milyen élete van, mindenki szép csendben visszahúzná a saját életét maga elé...

 

Szép napot,

Edina 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

    

Adhatok magának egy kis saját magába vetett hitet?!

 

A város különböző pontjain olykor felfigyelek egy-egy állványra, amelyet többen állnak körül és a következő van rá kiírva:

 

VEGYEN BELŐLE

 bealive.jpg

 

Közelebbről megnézve valójában vallást hirdetnek a táblák, és ehhez kapcsolódóan a saját újságukból lehet elvenni egyet. Gondolom, hogy ez is egy lehetősége annak, hogy híveket gyűjtsenek, ha valaki odamegy hozzájuk tanácsot kérni, beszélgetni.

A buszról elnézve őket kedvesnek tűnnek, és bár a reggeli forgatagban nem látom, hogy erőszakosan próbálnának megállítani néhány eltévedt lelket, csupán csak azt, ahogyan állnak, és várják, hogy a rászorulók közelebb lépjenek hozzájuk. 

Azt gondolom, hogy azok, akik a mai világban úgy élik az életüket, hogy nem hisznek semmiben sem, azoknak bizonyos helyzetek, szituációk, vagy akár az önmagukkal való kapcsolatuk nem lehet egyszerű

Nem feltétlenül azt mondom, hogy el kell ismerni egy fensőbb erő meglétét, csupán csak azt, hogy ha másban nem is, de önmagunkban mindenképp hinni kell. 

Sok esetben azt látom, hogy az emberek egyáltalán nem hisznek még saját magukban sem, nem hogy esetleg egy teljesen megfoghatatlan dologban.

De hit nélkül hogyan tudod a nehezebb életszakaszaidat átvészelni?!  

Hit nélkül hogyan tudod megtanítani a gyermekednek azt, hogy ez az egyik alapja a mindennapi létezésének, hogy higgyen önmagában. Például, hogy ne tudják elbizonytalanítani a többiek saját magában, hogy mi jó neki, hogy mit szeretne, hogy merre szeretne menni, mi érdekli, és még hosszan sorolhatnám. 

Tisztában vagyok azzal, hogy manapság már a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos az önszeretet, magabiztosság, és az önmagunkban való hitt, de még mindig azt látom, hogy nagyon, de nagyon sokan, hülyeségnek titulálja az egész önismeretet úgy ahogy van.

Persze érthető, hiszen az újtól, az ismeretlentől elsőre valóban félni szoktunk, főleg, ha azaz út rólunk szól. Azonban, ha homokba dugjuk a fejünket, és nem foglalkozunk még a saját belső hitünkkel sem, az nem feltétlenül az egyetlen megoldása annak, hogy erős, magabiztos, és leginkább önmagunkban hívő felnőtt ember váljon belőlünk.

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

 

Amit szeretnénk megtanítani a gyereknek, de mi magunk sem tartjuk be

Szerintem nincs olyan szülő, aki ne magyarázna naphosszat bizonyos általa fontosnak vélt dolgokról a gyerekének. Legyen az bármennyire meghatározó, olykor még én magam is szembesülök vele, hogy jó jó, hogy próbálom meggyőzni a gyereket arról, hogy mozogjon sokat, mert az fontos és bla bla bla, de én magam mégis mikor mentem el utoljára edzeni?! Lássuk, hogy melyek azok a mondatok, amiket gyerekként naponta hallgattunk, de felnőttként már egyáltalán nem biztos, hogy  betudunk tartani (tiszteltet a ritka kivételnek!). 

 

 kep_9.jpg

 

Olyan nincs, hogy valaki nem sportol

 

Gyerekként fel sem tűnt, hogy mennyit mozogtunk. Persze, most rá lehet fogni arra, hogy anno nem volt ennyi okos kütyü, ami feltartott volna bennünket, és a mai gyerekek ezért is veszik rá magukat nehezebben a kinti sportra. Órákat tekertünk kinn a parkban, sokszor még az időérzékelésünk is teljesen megszűnt, és úgy szóltak ránk, hogy már sötét van, és menjünk végre haza. Aztán mire mi magunk is szülőkké válunk, már pontosan tudjuk, hogy mennyire fontos a rendszeres mozgás, de talán ez a legutolsó, amire a szabadidőnkből áldoznánk.

Persze kifogásgyártásban még mindig jobbak vagyunk, mint a gyerekek, de ha nekik arról tartunk kiselőadást, hogy milyen hasznos a mozgás, és ráadásul még feszültség levezetésére is nagyszerű, na meg persze az egészségünk megőrzésére is gondolni kell, és mindezek mellett persze új emberekkel is megismerkedhetünk. De, ami a lényeg, hogy mi magunk nem mutatunk kellő példát a gyerekek számára, akkor mégis, mért várjuk el tőlük az ellenkezőjét?!

Félreértés ne essék, én is azok táborát erősítem, akik küzdenek azzal, hogy "de mégis mikor, ha nincs rá időm". De ha teljesen őszinte akarok lenni, ez a részemről is pusztán csak egy kifogás a sok közül. Mert akár mehetnék a gyerekkel együtt úszni, futni, tornázni, az otthoni mozgásról nem is beszélve, ami való igaz, hogy egy ideig szoktam tudni tartani, egy ideig. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy már teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy a saját szokásaim rabja vagyok, vagyis, majd holnap, ma már nincs kedvem semmihez...

 

 

 k4_1.jpg

 

Légy jó mindhalálig

 

Akár azt is mondhatnám, hogy légy őszinte, és segítőkész. Azt gondolom, hogy ez a felnőttek világában eléggé kihalófélben van. Olykor, amikor kimondok magammal kapcsolatban egy-két mások által már talán túl őszinte mondatot, vagy képes vagyok ismeretlen embereknek segíteni, akkor egyszerűen érthetetlen tekintetekkel találom magam szemben. Mintha teljesen elment volna az eszem, hogy mi az, hogy kedves, vagy segítőkész vagyok egy vadidegen emberrel?!

Bocsánat! Lehet, hogy ez nagyon naiv dolognak tűnik bizonyos emberek szemében, de ÉN még hiszek abban, hogy jobb adni, mint kapni, és hogy lehetsz őszinte! Csak tudnod kell a megfelelő szavakat használni!

Hiszem azt, hogy az a kisgyerek, aki anno én is voltam, nem lehet nevetség tárgya azért, mert képes kimondani őszintén azt, hogy bizony az a sapka nem sárga, hanem kék, még ha mások meg is akarnak győzni a saját kanárisárgaságukról.

Tudom, hogy sok esetben egyszerűbb úgy dönteni, hogy nem vállaljuk fel a saját véleményünket, nézőpontunkat, mondván, az már ciki, vagy egyszerűen így a kényelmesebb.

Hiszem azt, hogy nem ment még ki a divatból, hogy az ember a saját családjában, és közvetlen barátainak ne játsza meg az eszét, hanem őszinte, és kedves legyen, mert kivel mással, ha nem velük.

És itt jönnek a képbe a gyerekek. Azok a gyerekek, akiket már mi felnőttek nevelünk arra, hogy jó emberekké váljanak.

De bocsánat!

Mégis mitől lennének azok, amikor mi magunk is naponta bukjuk el az élet adta jótékony lehetőségeket?! Még mindig azt gondolom, hogy a gyerekek nem hülyék, csak kicsik, és attól, hogy nem tudják megfogalmazni a megfelelő szavakkal a véleményüket, attól még pontosan látják, hogy mi, mire és hogyan reagálunk. Legyen szó egy ideges buszsofőrről, vagy épp egy tolakodó néniről. A lényeg az mindig ugyanaz. Mennyire tudsz emberséges maradni adott helyzetben úgy, hogy az példaértékű legyen a gyermeked számára?!     

 

 

k2_1.jpg

 

Az vagy, amit megeszel

 

Emlékszem, hogy gyerekként az anyukám folyamatosan azon pörgött, hogy végre egyek már csak 10 kanállal abból az ételből, amit főzött. Amíg kicsi voltam, rettentően untam az egészet. Annyit éreztem, hogy nem játszhatok, hanem ülnöm kell egy nagy asztalnál, és kötelezően ennem (még jó, hisz szó szerint elfújt a szél :). Egyszerűen az egész teher volt számomra, és nem igazán értettem, hogy mi ebben a jó. Persze én is normális családból származom, ahol együtt evett a család, és körbeültük az asztalt mindig, de én akkor is másként éltem meg a helyzetet. Majd miután gyermekünk született, nyilvánvaló volt, hogy visszakapom az élettől az evési mizériák sokaságát, és hát mi tagadás, így is lett. 

Gyerekként minden egyszerűbb. Játszol, eszel, alszol (néha), aztán kezded elölről az egészet. Nem igazán tűnik fel, hogy hányszor ülsz le az asztal mellé enni, mert a világ tele van felfedezni való dolgokkal, és igyekszel gyors lenni.

Ki perceket, ki órákat könyörög a gyerekének, hogy egyen már végre egy falatot, és ha kimarad az 5 étkezésből egy, sokan már kezdik megkongatni a vészharangot, hogy valami baj közeleg.

Azonban felnőttként jó, ha napi 3x eszünkbe jut, hogy itt az idő az evésre. Megfájdul a fejünk, mert nem iszunk, vagy eszünk eleget, mert minden fontosabbnak tűnik. Rohanás a gyerekkel, majd be a munkába, ott egy kávé, aztán mehet a munka, majd 2 körül eszünkbe jut, hogy még nem is ettünk semmit. Nos, ezt nem igazán nevezném példaértékűnek, amit a gyerekeknek is követniük kellene. De akkor miért nem vagyunk képesek önmagunkra jobban figyelni?! Legalább fele annyira, mint amennyire rájuk figyelünk.

 

 

k3_1.jpg

 

 

Önbizalom

 

Képzeld el, hogy mi lett volna, ha gyerekként a huszadik elesésed után, egyszerűen fogod magad és nem állsz fel többé, mondván én ezt nem tudom megcsinálni és ülve maradsz örökre. A világ akkor is ment volna tovább, ha te ülve maradsz. Sőt! Bocsánat, de kit érdekel, hogy te ülsz vagy épp haladsz?! Pont ez az. Senkit se! Mert mindenki önmagát próbálja meg erősíteni, nem mást, és ha te, mint a gyermeked szülője, ezt nem adod meg neki, akkor senki más sem fogja. Miért is tennék, hiszen senkinek semmi köze a te gyerekedhez

Ha te nem vagy biztos önmagadban, akkor azt a gyermeked is érezni fogja. Miért?

Azért, mert a kis radarjaik érzékelnek mindent, amit mi érzünk. Ha bizonytalan, kishitű, könnyen kibillenthető vagy, akkor ő is ekképpen fog cselekedni a saját kis világában. De nem csak egy dologban, hanem szinte mindenben. Ugyanis, ha azt látják, hogy mondjuk te undorral méregeted magad a tükörben, hogy mennyi felesleg van rajtad, vagy érzékelik, hogy egy fontos megmérettetés előtt állsz, de elbizonytalanodsz, hogy valóban megbírod-e tenni, hisz akad nálad jobb, szebb, ügyesebb stb. ember, miért neked lenne szerencséd, sajnos van egy rossz hírem, ők ezt fogják lemásolni. Hiszen nem tudják, hogy az jó vagy rossz, egyszerűen úgy gondolják, hogy ránk akarnak hasonlítani, és amit mi teszünk, az számukra is tökéletesen követendő példa lesz. 

De ha te elkezded erősíteni magadat, és foglalkozol az önbizalmaddal, hogy stabil legyen, hogy ne hassanak rád külső vélemények, nézetek, amelyek akár napokra kétségek közé tudnak kergetni, akkor az, a gyermekedre is hatással lesz.   

 

 

Szép napot,

Edina 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.

 

kép: pinterest 

 

Te is a végletek embere vagy?!

Avagy variációk egy témára!

A minap pakoltam a fürdőben, amíg a kislányunk kicsit távolabb tőlem főzőcskézett - ahogy ő hívja. Percenként jött be hozzám, hogy kérdezzen tőlem valamit. Egy idő után, azt vettem észre, hogy két szó elkezdte bántani a fülemet. De nézzétek csak, hogy pontosan mi történt: 

- Anya kérsz fagyit?

--Igen, kérek szépen.

- Kicsi fagyit kérsz, vagy nagyot?

-- Legyen inkább nagy.

- Kérsz rá csokireszeléket?

_- Igen kérek szépen.

- És kicsit vagy sokat?

-- Sokat kérek szépen.

- A kistányérba kéred vagy a nagyba?

.....

Egy idő után esett le, hogy már igazából gyerekkorban elkezdődik ez a végletekben való látásmód. Vagy ez létezik vagy az. A kettő között nincs más megoldás a fejünkben.

 

Sok anyukánál szoktam felhívni a figyelmet arra, hogy ne csak végletekben gondolkozzon, mert létezik más is, mint csupán csak két megoldás. Igen, sokszor valóban kizárólag a drasztikus verzió jut az eszünkbe. Ha megnyerem a lottót, gazdag leszek, ha nem, akkor nem lesz mit elkölteni a nyaraláson. 

 

De lássunk egy konkrét anyukás témát:

 

Nem tudok sportolni a gyerkőc mellett, mert nem tudom hova tenni őt. Amit elsőre gondolnak az anyukák: vagy sportolok egy edzőterembe, vagy otthon ülök a gyerekkel.

 

a_2.jpgLétező összes többi megoldás, amire nem is gondolsz elsőre, mert csak a két véglet lebeg a szemed előtt:

 

- Keresel egy termet, ahol van gyermekfelügyelet is.

 

- Heti egyszer fogadsz valakit, aki vigyáz rá, amíg te tornázol, és olykor a a nagyi is bevethető.

 

- Keresel egy olyan edzőt, aki házhoz megy - már létezik ilyen is.

 

- Összeállsz több anyukával és együtt tornáztok otthon, így látjátok a gyerekeket is.

 

- Megszervezed, a barátnőiddel, ki, mikor vigyáz a gyerekekre, és így mindenki váltva eltud menni tornázni.

 

- Olyan sportot választasz, ahova gyerekkel is tudsz menni, pl.: -futás - te futsz ő a babakocsiban van, bringázás- ő hátul/elől ül és te közben tekersz, közös jóga, kengurus torna stb.

 

- Alvás időben otthon sportolsz, kifejezetten anyukáknak kialakított programra. 

 

Szóval, ahogy látod nem csak egy-két megoldás létezik , hanem ettől sokkal több. De valahogy már ez rögzül gyerekként, hogy maximum csak két megoldás létezik, több nem, így már nem is erőködünk tovább. Azonban, ha csak a végleteknél maradunk, abban az esetben a saját életünket szűkítjük be, és egy idő után teljesen zárt világ lesz körülöttünk. Így is azt érezhetjük olykor, hogy talán már túlságosan elzárkóztunk minden, és mindenki elől, hátha még erre rá is teszünk egy lapáttal, és saját magunkat korlátozzuk be. 

 

Így mielőtt kiejtenéd a szádon, hogy több megoldás nem jut eszed, kérlek, hogy ülj le és ténylegesen gondold végig, hogy valóban nem létezik más megoldás számodra, vagy csak inkább már fáradt vagy ahhoz is, hogy az egészet átlásd.

 

 

Szép napot,

Edina

 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép: pinterest 

 

Rólam - egy könyv, ami befolyásolta az életemet.

Harmincadik nap

 

Ahogy már írtam többször is, viszonylag sokat olvasok. Nem azt mondom, hogy egyfolytában, de azért nincs olyan hónap, hogy ne olvasnék el minimum egy, vagy két könyvet. Számtalan tehetséges magyar író könyvét imádom, és talán ezért is nem szeretek kölcsönkérni könyvet senkitől sem, mert időnként szeretem újraolvasni azokat. Könyvvásárlás terén sajnos képes vagyok kibillenni, ami annyit jelent esetemben, hogy a férjem már sokszor be sem enged a könyvesboltba, mert tudja, hogy egy újabb darabbal térek ki onnan.  

Életem egyik legmeghatározóbb könyve Edith Eva Eger - A döntés.

Egyszerűen zseniális az elejétől a végéig. Nem hiába lett sikerkönyv, és fordították le számtalan nyelvre. Tavaly év végén olvastam el, és úgy érzem, hogy kötelezővé kellene tenni mindenkinek, annyira nagyon sok a mondanivalója. 

A történet megtörtént eseményt dolgoz fel, és ettől még inkább azt érzi az ember, hogy el kell olvasnia. Röviden arról szól a könyv, hogy Eva-t a családjával együtt elhurcolják Auschwitzba, ahonnan megmenekül a tábor felszabadításakor a testvérével, majd ezt követően a teljes életét elmeséli, hogy miként, és hogyan volt képes feldolgozni a feldolgozhatatlannak tűnő tábori eseményeket, hogyan tudott családot alapítani Amerikában, gyerekeket nevelni, majd híres pszichológussá válni.

A címe - A döntés - pedig arra utal, hogy egész életünk során mindig van lehetőségünk arra, hogy eldöntsük, hogy mit gondolunk, mert minden fejben dől el, és hogy pontosan merre is szeretnénk haladni. Maradunk a múltban és megrekedünk, vagy dönthetünk másként is, ahogyan ő is tette ezt a táborban!

A könyv tele van olyan kijózanító mondatokkal, amelyek nem mindennapiak, és folyamatos útmutatást adnak minden olyan ember számára, aki nyitott arra.

Az írónő saját bevallása szerint, amennyire csak tudta feldolgozta a táborban átélt eseményeket, azonban elfelejteni nem lehet az ott történteket. 

Mindenképp egy példaértékű személyről van szó, aki amellett, hogy egy igazi túlélő, újrakezdő, édesanya, nagymama, pszichológus és valójában egy magyar nő.

Az alábbi riportot az írónővel az On the spot csapata készítette, ahol mesél a múltjáról, valamint betekintést nyerhetünk a jelenkori hétköznapjaiba, ami semmi esetre sem nevezhető átlagosnak.

 

Kellemes videózást és szép napot,

Edina  

 

 

Rólam - egy anya is lehet függő, én az vagyok, és te?!

Huszonkilencedik nap

 

 

Az utolsó előtti napon a függőségről írok nektek pár szót, hogy számomra mit is jelent ez pontosan. Többnyire az embereknek a drog, alkohol, dohányzás, játék, internet, szex, valamint a társas kapcsolatoktól való függőség juthat elsőre az eszébe. Bevallom távol állnak tőlem ezek a dolgok, és a környezetembe sem igazán ismerek olyat (vagy nem ismerem fel a tüneteket), aki élne hasonlókkal. Való igaz, hogy a dobozban már láttam elvétve egy két ilyen műsort, de mivel szörnyűnek találtam, hogy egy ember mennyiféle képen tud lecsúszni egy normális élethelyzetéből, ezért nem érzem úgy, hogy ez nekem szólna. Nyilván tudom, hogy léteznek ilyen dolgok, de van, amit nem engedek be tudatosan a világomban. Többek között ez a téma is olyan. 

 

Azonban, ahogy már megszokhattátok tőlem, véleményem, és saját élethelyzetemből való tapasztalatom van. Na nem ilyen emberi méltóságot elhagyó módon, mint a fentiek, hanem ettől sokkalta gyengédebb, és hozzám méltóan lágyabb verzióban. 

 

 

kv.jpgKezdem a legelején.

Amikor szülés után a kórházi ágyamban ültem, és éppen azon gondolkoztam, hogy mostantól megváltozik az életünk, valahogy végre eljutott az agyamig (még időben :), hogy bizony mostantól én leszek az, akitől ennek a pici babának az élete függ. Hiszen, ha én nem adok neki enni, inni, és nem adom meg számára a tisztálkodási lehetőségeket, akkor idővel ez bizony a baba kárára válhat. Természetesen ezzel a többség tisztában van, de valahogy ott akkor a nagy csendben, csukott ajtók mögött ez elért hozzám is.

Hogy éreztem e ennek a súlyát? Igen, éreztem!

Hogy megrémisztett-e akár csak egy percre is, hogy van egy pici élőlény, ráadásul belőlem és a férjemből, aki mostantól teljes mértékben tőlem függ? Egy másodpercre sem! 

Mindig is szerettem gondoskodni, törődni másokkal, amit a mai napig megteszek, azoknak, kik közel állnak hozzám. Azt gondolom, hogy az anya és a gyermeke között kialakult függőség, már ami a legelejét illeti, teljesen természetes. Hiszen nélkülünk életképtelenek, ilyenkor teljesen végtelenné válnak. A táplálás során, a szoros összebújások, simogatások, rengeteg puszi kiosztása, mind mind tölti a kicsik lelkét. Ami viszont furcsaság volt számomra megtapasztalni, hogy a babák is a maguk módján ugyanúgy adnak, ahogyan mi nekik. Egy idő után az ember azt érzi, hogy az rendben van, hogy a pici tőlünk függ, na de hogy már mi is függőkké válunk. 

Hány esetben láttam már olyat, és hát vicces, de saját magamon is megtapasztaltam, azt amikor a gyerek az egyik kezemben van a másikkal pedig tologatom az üres babakocsit. De hogy miért hozom fel ezt most? Leginkább azért, mert annyira megszoktuk már, hogy a mindennapi kis életük során tőlünk függenek, hogy akkor is ringatjuk őket - vagyis a függést mi magunk tartjuk fenn - akkor is amikor igazából, már nincs is szükség rá. Egyszerűen megszoktuk az elejétől fogva, hogy van egy kicsi ember, vagy kettő, vagy három :-) akinek minden mozdulatára oda kell figyelni, és meg kell oldani az adott helyzetet, hogy jobban érezze magát (az már más kérdés, hogy az idősek esetében a gondoskodás miért zavar bennünket, hiszen ott is tőlünk függnek a magatehetetlen emberek). 

Minden esetre, személy szerint én imádtam minden pillanatát annak, hogy amíg annyira kicsi volt a gyermekünk, akkor tőlem függött. Aztán idővel rájöttem, hogy igazából ez nem vész el, csak átalakul. Mert az elején még a járásuk is tőlünk függ, aztán pedig ha már tudnak járni, akkor jön a következő, hogy megküzdjenek azért, ha éppen valaki nem engedi a hintához és hozzánk futnak segítségért, vagyis úgy érzik, hogy a mi megértésünktől függ az ő játszótéri elhelyezkedésük. 

Azt hiszem, hogy még hosszan lehetne sorolni, hogy mennyi mindent lehet felfedezni egy anya gyermek összefonódásai, függései között. Azonban a lényegen semmi nem változtat. Nőként azt gondolom, hogy imádjuk azt, ha gondoskodhatunk valakiről, és ha ez néha már függővé tesz bennünket, hát legyen. 

 

 

Szép napot, 

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép: pinterest 

Rólam - a legfontosabb ember az életemben

Huszonhetedik nap

 

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a mai témát kissé másként fogom megközelíteni. A téma nem más, mint a legfontosabb ember az életemben. Van egy pár szerencsére, de tényleg. Na azért nem túl sok, de már nem egy kéz kell hozzá, hanem kettő. Megpróbálom az elejéről kezdeni. 

 

a_1.jpg

A kislányom számunkra mindenképp különleges. Tisztában vagyok vele, hogy minden szülő számára az ő gyermeke egyszeri, és megismételhetetlen, és ez így is van rendjén. Így hát nem gondolnám, hogy ezzel sokatokat meglepem. Ő az, aki egy fárasztó, hosszú nap után, ha odabújik hozzám, és ahogy a barátnő mondja, amikor beleszagolok a kis bőrébe, akkor szinte már a puszta ölelésével is képes feltölteni a lelkem, és így az ember képes túllépni bizonyos dolgokon. Arról nem is beszélve, hogy szinte azonnal kikapcsolok a mókuskerékből. Ha vele vagyok, akkor vele vagyok. Akkor rá figyelek, és érdekel, hogy mit miért gondol úgy, ahogyan.

Tudom, hogy sokan nem így vannak ezzel, de nekem valahogy mindig az lebeg a szemem előtt, hogy neki is egy gyerekkora van - ahogy mindenkinek - , amiért én, és az apukája felelünk. Ő olyan felnőtt lesz, amilyenné mi most a gyerekkorát alakítjuk.

Nem áltatom magam azzal, hogy tökéletes szülei vagyunk, hiszen mondjuk, ami számomra a tökéletességet jelképezheti, az lehet, hogy az ő lelkét éppen terheli. Így én nem is törekszem arra, hogy az legyek. Szimplán elfogadtam azt, hogy egy szülő sem lehet maximálisan tökéletes, mert mindannyian követünk el hibákat, amiket majd feldolgozunk mi is, és a gyerekek is, és nyilván, majd ha felnőtt nő, és anyuka lesz, akkor bizonyos dolgokat ő is másként fog tenni, mint ahogyan én tettem. De ez szerintem teljesen rendben van, hiszen ettől fejlődik egy családon belül a szülői lét.  

Azonban a gyerkőcünk nem lenne, ha a férjem és én nem találkozunk. A férjem, aki számomra, és most már a kislányom számára is a férfit testesíti meg. Aki amellett, hogy a kislányunk apukája, nyilván a szerelme, és egy számára követendő példa - az ő életében mindenképp - hogy miként kell viselkednie egy fiúnak, majd később férfinak egy lánnyal, nővel. Ő az, aki az erőt, az energiát, a biztonságot, a támaszt jelenti neki most, és valószínűleg majd egész életében. Akitől megtanulhatja, hogyan ne bonyolítson túl dolgokat, ahogyan azt egyébként mi nők szoktuk, és hogyan hozzon meg olyan döntést, aminek igenis vállalnia kell majd a következményeit. Egyszóval mindenképpen egy követendő példa. 

Majd itt jövök a képbe én. Én, aki a kislányunk anyukája vagyok. Igazából még a mai napig nem tudom eldönteni, hogy mennyire van igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy a barátnőjükké kell válni. Bizonyos szinten igen, ez tényleg így van, de egy ponton ezt a dolgot szerintem, ahogyan sok mindent, el kell tudni engedni. Szóval én adom neki az érzelmi stabilitás alapját. Azt a példát, hogy miként legyen NŐ, nem csak nő - így kicsivel. Azt a személyt testesítem és mutatom meg számára, akiket ő már esetleg nem ismerhetett. A nagyszülőket, az ükszülőket. Miként éltek a nők nálunk, és mit miért teszünk úgy, ahogyan a családunkban az az évek folyamán kialakult. Milyen családi hagyományok vannak, és melyiknek mi a jelentősége. Hogyan tud lágy maradni mind a víz, és ugyanakkor ha kell, keménnyé válni, mint egy kő. Azt gondolom, hogy egy édesanya szerepe a családon belül mindig rendkívüli pozíció. 

De ha az én anyukám, nem lenne, akkor én sem lennék, és akkor a férjemnek is más bájos felesége lenne, és a kislányunk sem lenne. Az anyukám, akitől sokat tanultam, és láttam. Mit hogyan érdemes csinálni. Egy nőnek mennyi szerepe és feladata van a családon, az anyaságon, és a feleség szerep létezésén belül. Miként kell magunkat önállóságra szoktatni, és ha kell keménnyé válni. Az irányítás, a puszta létezés, az anyaság megélése, és az abban való létezés.

Így hát arra a kérdésre, hogy mégis ki a legfontosabb ember az én életemben, egyszerű a válaszom. Az anyukám, mert nélküle semmi nem lenne, amit ma magaménak mondhatok.      

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 kép: pinterest

Rólam - az utolsó alkalom, amikor sírtam

Huszonötödik nap

 

 

Nem tudom, hogy minden nő egyformán érzékeny-e, de én, amióta szültem, szinte nincs is olyan nap, hogy ne érzékenyüljek el. Nem feltétlenül mindig a gyereken, hanem helyzeteken, filmen, életeseményeken, olvasottakon stb. Emlékszem, hogy szülés után kb. félévvel megkérdeztem az orvosomat, hogy én most már örökre így fogok maradni, aki mindenen meghatódok, és olykor el is sírja magát. Választ nem kaptam, csak egy kedves mosolyt, és egy bólogató fejet. Nos, így maradtam. Elfogadtam, azonban mindig akad egy két kirívó eset, amikor megfacsarodik az ember szíve, és kigördül egy könnycsepp akkor is, amikor nem igazán kellene. 

 

kkk.jpg

Hulla fáradtan szálltam fel a villamos végállomásánál, és arra vártam, hogy elinduljon velem haza a zötykölőd városnéző járat. Arra gondoltam, hogy mivel végre süt a nap, így kivételesen villamossal megyek, és nem a vakondjáratban ülök. Leültem, és csak bambultam ki az ablakon, miközben gyűrűzött körülöttem a tömeg. 

Körbenéztem, hogy látok-e idős embert, de csak a fiatalok érzik úgy, hogy övék a világ, és kiabálva beszélgetnek, hogy tudj mindent az életükről, akkor is, ha egy kicsit se érdekel. 

Megállt fölöttem egy nő, aki a szatyrával lökdös, de még ahhoz is fáradt vagyok, hogy ránézzek, így továbbra is csukva tartom a szemem, és próbálok örülni, hogy már hazafelé veszem az irányt. A hölgy azonban csak lökdös, mire felnéztem, akkor láttam, hogy egy hatvan év körüli, és már álltam is fel a székről, amikor a szembeülő lány megelőzött, és már le is huppant a helyére. 

Na szuper, most meg lelkifurkám van azért, hogy nem vettem észre, már az első lökésnél, hogy átadjam a helyemet. Magamat marcangolom belülről, hogy miért nem figyeltem arra jobban, hogy egy idős ember, elfáradt, hisz ő is csak annyit szeretne, ha végre leülhetne. Mindegy is, Edina kapcsolj ki, nem lehet mindig mindenkinek jót tenni, végül is megoldódott a dolog, ül a néni.

Újra becsukom a szemem, elmerülök a saját kis világomban, amikor hüppögést hallok nem is olyan messziről, pedig iszonyat a tumultus, és ezzel együtt a zsivaj a villamoson. Szinte még az ablakból is lógnak az emberek. Nem is értem, ma mindenki túlórázott, vagy mi ez az emberáradat?! 

Kinyitom a szemem újra, amikor látom, hogy a néni a telefonját nyomkodja, és közben törölgeti a szemét. Remek, egy újabb beteg mellé sikerült ülnöm. Nekem gyerekem van, én nem lehetek beteg, mert hazaviszem és elkapja ő is és a férjem, meg a kutyám... Miközben zakatolnak a fejemben ezek a tipikus anyai pánik mondatok, újra becsukom a szemem, és azt mondogatom magamban, hogy "egészséges vagyok, a betegség elkerül, egészséges vagyok a betegség elkerül...".

Újabb lökés a hölgytől - ez már a harmadik, mindjárt abbahagyja, csak fészkelődik - nyugtatom magam, csak el fog egyszer helyezkedni nyugi. Majd hosszas csörgés a szatyorral. Kinyitom a szemem, hogy most már akkor tényleg páholyból nézném végig a műsort, hátha látok valami konkrétat is, nem csak hallok. 

Ránézek, és akkor látom, hogy ő bizony nem beteg, hanem sír... 

Na ne, én ezt nem bírom, ebben nagyon rossz vagyok. Ha sírós embert látok, attól mindig azonnal kikészülök. 

Hát ez kész, most meg én csörgök a táskámba lévő dolgok kotorászásával. Igen, folynak a könnyei, biztos, hogy nem izzad, hanem sír, de hát nem is beszélt senkivel se telefonon - morfondírozok magamban. Vajon megsértem, ha adok neki egy zsebkendőt?! De olyan béna, ha mégsem sír, csak izzad, mint amikor azt hiszik, hogy terhes vagy, és átadják az ülőhelyet. Na jó, megszólítom, aztán lesz, ami lesz. 

 

ki.jpg - Elnézést, adhatok egy zsebkendőt Önnek? 

-- Igen, köszönöm - érkezik a halk válasz, amit alig hallok a zajban. 

- Segíthetek valamiben, bármiben? 

-- Meghalt az anyukám, és a fiam se veszi fel a telefont. Tudja ő külföldön lakik. Én az anyukámmal éltem, és most jövök a kórházból. Nincs senki másom. Nem tudok senkivel se beszélni. Elnézést, hogy itt sírok, nem akartam zavarni. 

- Na akkor tessék közelebb jönni hozzám, az én vállam szabad - majd magamhoz húztam, és hagytam, hogy szó szerint a vállamon sírja ki magát egy tök vadidegen nő. Felsírt, de olyan igazán mélyről jövő, szívet megfacsaró gyermeki sírással, mint, akiben most tudatosult, hogy bizony örökre elveszítette az anyukáját. A villamoson hirtelen olyan csend lett, hogy még a könnycsepp legördülését is hallani lehetett. Na, nem az övét, az enyémet.

Mikor újra kinyitottam a szemem, akkor érzékeltem, hogy a tömeg eltávolodott tőlünk, és messziről nézték, ahogy sírunk egymás vállán. Ott ült egymással szemben két nő, két anya, két gyerek.

Még vigasztaltam egy ideig, majd megköszönte, hogy sírhatott egy kicsit, és legalább még ötször bocsánatot kért tőlem az egész jelenetért, mire nagy nehezen letudott szállni. Mosolygott, és integetett, pont úgy, mint a gyerekek sírás után, ha már jobban lesznek egy kicsit.

Szétnéztem a villamoson, és döbbentem vettem észre, hogy sokak kezében zsebkendő volt. De nem azért, hogy adjanak a néninek egyet, hanem azért, hogy letöröljék a saját könnyüket. 

Valószínű, hogy mindenkit megértett az idős hölgy szomorúsága, és belegondoltak abba a mondásba, miszerint az anyukák mindenre képesek megtanítani minket, kivéve arra, hogy miként lehet nélkülük élni. 

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterst 

Rólam - best of blogom/bloggerem

Huszonnegyedik nap

 

Ma az általam nagyra tartott, és kedvenc blogom/bloggereimről írok. Az alábbiakban 5 ilyenről olvashattok. Nem mondom, hogy könnyű volt leszűkítenem csak ötre, mert rengeteg ember blogol ma már, és még többen írnak nagyon jól. A témák iszonyatosan szerteágazóak, és érdekesek. Gyakorlatilag már szinte minden témában lehet találni egy bloggert, aki kifejti a véleményét, valamint hasznos tanácsokkal is ellátja az olvasót. Több oldalt is követek, olvasok, és inspirálódok, valamint ötleteket gyűjtök, hogy mit, hogyan, és miként lehetne jobbá tenni az életben. De nem szaporítom tovább a szót, jöjjenek az én kedvenceim:

 

Szabó Jucus, 5 hozzávaló gasztroblogger - https://5hozzavalo.blog.hu/

 

edi.jpg

Egy kedves szőke, mosolygós anyuka gondolt egy nagyot, és kitalálta, hogy mi lenne, ha csak 5 hozzávalóból készítene ételeket, mivel ez az élete.

Ő így főz, és ezt szeretné megosztani másokkal is, hátha tud újat mutatni valakinek. És igen, tudott, de még mennyire. Jucus nem az a fajta - már az éltelei alapján- , aki nagyon túlbonyolítaná a dolgokat, hanem pont, hogy minél inkább leegyszerűsíti. De éppen csak annyira, amennyire nekünk, édesanyáknak szükségünk van rá.

Ha megnézitek az oldalát azonnal feltűnhet nektek, hogy mennyire egyszerű és könnyen elkészíthető ételek sorakoznak az általa elkészítettek között.

2017-ben elnyerte Az év bloggere címet.  

 

 

Emmer Szabina, a Blogozine - https://blogozine.blog.hu/

 

 ed.jpgSzabina élete nagyban más, mint a legtöbb nőé. Megsérült csigolyával éli a hétköznapjait, és saját bevallása szerint az egész kálvária elején, ahogy ő fogalmaz egy "mufurc sün" volt. 

Elképesztő erő lakozhat benne, hogy képes volt felállni, dolgozni, tenni minden áldott nap azért, hogy újra összetudja szedni magát és hogy legalább fel tudjon öltözni egyedül. 

Az oldalán megtalálhattok mindent, ami egy nőt érdekelheti. Divat, szépség, életmód, lakás, gasztro, utazás. 

 2017-ben Az év felfedezettje, 2018-ban Lenovo különdíj

 

 

Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül - https://laskainelli.blog.hu/

 


laskai_nelli.jpg

A boldogság elérésében segít Nelli a hozzáfordulóknak.

Emellett házassági tanácsadó és párkapcsolati tréner. Számos könyve jelent meg a témában. Megnyerő írásaival az ember úgy érezheti, hogy végre egy hozzáértő, segíteni tudó, és akaró kedves nő sorait olvassa.

Azt gondolom, hogy Nellinek nagyon igaza van, amikor azt mondja, hogy igenis tenni kell a jó kapcsolat fenntartásáért, tovább lendítéséért.

Érdemes őt olvasni, mert az ember mindig talál az írásai között egy két olyan mondatot, ami elgondolkoztatja.

 

 

D. Tóth Kriszta -  https://wmn.hu/

 

 dtk4-150x150.jpgHa teljesen őszinte akarok lenni, imádom az oldalt. Az összes írásuk olyan, amire egy mai nőnek nagyon is szüksége van. Őszinte, olykor provokatív, egyenes, néha csípős, de ízig vérig nőnek érzed magad, miközben egy csomó csomó hasznos tippet, véleményt kapsz tőlük.

Ami eszembe jut róluk elsőre, hogy a csapatuk minden tagja egytől egyig, igazi színes egyéniség.

Hogy eljátszottam-e már a gondolattal, hogy ott ülök közöttük egyszer?! Hát még jó hogy. De még egy pitnyúl vagyok hozzájuk képest, így csodálkozó szemmel figyelem minden írásukat, megmozdulásukat, és tanulok a legnagyobbaktól.  

 

 

Oravecz Nóra -  https://www.oravecznora.hu/

 

on.jpgHmmm. Mit is mondhatnék Nóriról?!

Imádom a lelkesedését, hogy annyira azt szeretné, hogy megértse minden hozzáforduló azt, hogy milyen lehetőségei vannak az ÉN márkájával kapcsolatban, hogy képes kézzel lábbal magyarázni, és akkor még a benne lévő elképesztő energiákról nem is beszéltem.

Ötletelésben verhetetlen. Energia szintje határtalan. Imádja azt amit csinál, ja és számomra külön inspiráló, hogy nem ismer tréfát, ha munkáról van szó. 

Hiszen amit vezet, az nem egy játszótér, csupán Napközi. 

 

 

 

Ahogy elnézem az általam leírtakat egy közös van bennük. Bocsi fiúk, de nálam most a női bloggerek, írók nyertek. Hát ez van srácok, majd legközelebb ;-)

 

 

Szép napot, 

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

Rólam - kisállatok, akik egy életre elrabolják a szívünket

Huszonharmadik nap

 

Gyerekként is volt mindig állatunk, pedig lakásban latunk. A nagyszüleimnél, akik vidéken éltek, nyilván más volt a helyzet. Tele voltak háziállatokkal, és jó volt a közelükben felnőni. Már úgy értem, hogy véleményem szerint fontos egy gyereknek, hogy állatok is körülvegyék. Azért is, mert sokat tudnak tanulni a gyerekek. Na, nem a disznóólra gondolok, hanem a gondozásukra, hogy milyen felelősség egy állat tartása, és persze még számtalan dologra tudja őket megtanítani. Tudom, ezzel nagyon sok szülő nem ért egyet, mondván gyerek mellé nem való kutya, én azonban egyáltalán nem ezen az állásponton vagyok. 

 

 s.jpgJelen pillanatban is van egy kiskutyánk. Rettentő érdekes kis állat. Szofi 7 éves foxi és bichon keverék kutya, aki "véletlenül" került hozzánk. A férjem épp ment edzeni, amikor a lépcsőházban elkapta egy szomszéd, hogy nem kell-e esetleg nekünk egy babakutya, mert most hoznak fel egyet, de meggondolta magát az, aki szerette volna. 

Hát kellett. Mire hazaért a férjem az edzésből, már ott aludt a szőnyegen, és annyira kicsi volt, hogy utólag egészen biztos vagyok benne, hogy nem volt még 6 hetes. Cicák között élt, és a tesóival, valahol Zalaborszatótávol, így a mai napi sírni szokott, ha utazunk kocsival, mert neki ez berögzült, akkor és ott, hogy ha autó, akkor elszakítják a családjától. Így hát ha nyaralunk, igen, akkor telibe sírja a 2 órát. Bár a korral ez is javulni látszik. Legutóbb már csak 1 órát sírt. Ami azért is volt szép, mert a kislányunk pedig mivel annyira sajnálta, így ő is végigsírta az egész utat. 

Egyáltalán nem egyszerű kiskutya. Kistestű, fehér, imádni való, akinek a szemébe, ha belenézel, azonnal elveszel, és szerelmes leszel. Szóval szerelemesek lettünk, és az elején mondhatni még miden jól is ment. Hátitáskában vittem magammal mindenhová. Ő cukin örült mindenkinek, majd idővel kijött a terrier vére, és elkezdett mindenkit utálni maga körül. Ugatott, vicsorgott, és egy igazi kezelhetetlen kis ördögfióka lett belőle. 

Így hát elkezdtünk járni vele oktatóhoz. Jártunk minden héten, hétvégén becsülettel, közel egy évig. Igen, minden hétvégén. Volt ott minden. Nyüszítés, húzás, vonás a földön, ugatás, vonyítás, és minden olyan hang, amitől egy kutya hangja képes berekedni, majd végül elmenni. A végeredmény, számunkra nem lett meglepő. Az oktató nem tudott mit kezdeni vele, így azt javasolta, hogy hagyjuk abba a képzést. De elmondta, hogy minden tisztelete a miénk, hogy nem adtuk még be menhelyre.

Közben megszületett a kislányunk, és valószínű, hogy ez sem tett túlságosan jót neki. Ugyan szereti, de csak amolyan tisztes távolságból, és mindig szemmel tartja, hogy mit csinál. Így ő megsimogatni, nem tudja, csak a férjem, és én vagyunk azok, akiket szeret, illetve még a sógoromat, mivel ő vigyázott rá kicsiként. 

Orvosi tanácsra kipakoltattuk, hátha segít rajta. Nem azt mondom, hogy nem segített, de kb. olyan 5%-ban, és most nem túlzok. 

Mégis imádom. Bitang rossz. Vagyis, hát ő ilyen. Egy ízig vérig terrier. Makacs, sértődékeny, kitartó, bosszúálló, mindeközben egy plüsskutya kinézetű, bambi szemű kislány. Ha valami nem tetszik neki, akkor csak és kizárólag rajtam áll bosszút, mindegy, hogy ki követte el, engem büntet. Ha simogatom, akkor azért morog, ha pedig abbahagyom a simogatást, akkor meg azért. Igazi kis Szörny Ella de Frász tud lenni. 

Azonban mindezek ellenér, amikor beszélgetek vele, rendszerint elmondom neki, soha senkire nem cserélném el, és áldom az eget, hogy őt hozzánk sodorta az élet, mert ahogy már többször mondták, más már egészen biztos, hogy megszabadult volna tőle. Nekünk viszont ő a kiskutyánk, aki a mai napig örömében képes bepisilni, ha hazaérkezünk, és úgy örül, mintha évek óta nem látott volna bennünket, miközben csupán csak 10 percre ugrottunk le.

Ha lehetne kívánni az aranyhaltól, akkor egészen biztos az lenne az egyik kívánságom, hogy 1 napot odaadok az életemből, csak végre beszélhessen. Így megtudnám tőle kérdezni, hogy mi ennek a fene nagy mérgeskedésének az oka, és akkor egészen biztos, hogy minden megoldódna. De mivel ilyen nem igazán létezik, így továbbra is megteszek mindent azért, hogy ő jobban érezze magát, és ha ez az jelenti, hogy időnként papucsokat szedek ki a szájából, hát legyen. 

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

süti beállítások módosítása