Huszonegyedik nap

Valami hiányzik! Na de mégis mi?! 

Olykor én magam sem tudom megfogalmazni, de szerintem sokan sokszor szembesülünk azzal, hogy az életünk nem teljesen olyan, mint, amilyennek elképzeltük gyerekként. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy nincs hatalmas medencés házunk a hegy tetején, amelyet mindenki ámuldozva csodálna, és ez váltana ki rossz érzést belőlünk. Sokkal inkább valami olyanra, amitől kereknek érezzük az életünket, a lelkünk egésszé válik, és mérhetetlen boldogságot érezve minden áldott reggel úgy kelnénk fel, hogy elégedettek vagyunk.

Elégedettnek lenni ma már ritka számba megy. Ugyanis, ha valamivel megelégszel egy idő után, akkor az azt jelenti, hogy leállsz. Nem akarsz továbbhaladni. De vajon ma képes arra bárki is, hogy megálljon egy pillanatra.

TE megszoktál állni?

Mondjuk megállsz úton a munkába menet, hogy csukott szemmel élvezd a napsütést akár csak pár másodpercre is, vagy hogy rácsodálkozz a természet adta értékekre mint például, hogy a hangyák mennyit dolgoznak azért, hogy aznap is életben tudjanak maradni?

De hát kit érdekelnek a hangyák? 

Hát pont ez az! 

A tárgyak, azok csak tárgyak maradnak. Soha nem mozgatott, és ahogy elnézem, egyre kevesebb embert mozgatnak, mert idővel rájönnek arra, hogy nem tudnak boldoggá tenni. Vagyis, esetleg húszévesen, időszakokra, de a negyvenhez közelebb már a tárgyakhoz fűződő viszonyunk is megváltozik. Talán azért, mert rájövünk, hogy ezekkel nem lehet személyeket, vagy érzéseket pótolni. Ha egy szépen díszített tányér eltörik, akkor azt már soha nem lehet úgy megragasztani, hogy ne lehessen látni rajta a sérülést. Ilyenek az emberek is.

Sokan azt hiszik, hogy elég egy bocsánat kérés, és azzal elintéznek mindent. De ez tényleg így van?! Megtudunk azonnal bocsátani valakinek, aki mondjuk hosszú napokon, heteken, vagy még ennél is tovább szándékosan bántott bennünket?  

Nyilván idővel megbocsátunk, mert rájövünk, hogy ha nem tesszük meg, akkor egyrészt mi betegszünk bele, másrészt viszont, ahhoz, hogy tovább haladjon az életünk, tennünk kell, és hát ha azt kell megtennünk, hogy mi kérünk elnézést olyantól, aki minket bántott meg, akkor olykor még talán azt is megtesszük. 

Azt mondjuk, hogy mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy jobb legyen az életünk.

Komolyan úgy érzed, hogy mindent? Tényleg azt hiszed, hogy 100%ban megtettél mindent azért, hogy boldog legyél?

Ja, hát,úgy nem...

Ja, hát akkor hogy? 

Leginkább sehogy, most ahogy belegondolok. 

Hát ez az. Sok esetben csak jár a szánk, hogy ha például nem kapok fizetésemelést, akkor kilépek, majd megtudják, hogy mennyit érek valójában. Engem nem lehet pótolni! 

Miért mennyit érsz? Te tudod, hogy pontosan mennyi az árad? Egy céges autó, vagy egy céges mobil, esetleg évi egy külföldi nyaralás?

Jó rendben, tedd azt, és lépj ki, így legalább számodra is kiderül, hogy jól érzed-e, vagy sem. Változtass, és akkor meglátod, hogy mit is szeretnél úgy igazából. Mi az, amitől te boldog lennél végre. Ne csak jártasd a szádat, hanem cselekedj. Lépj egyet, és már akkor változni fog körülötted minden. Addig, amíg nem lépsz, és mindent hagysz, hogy maradjon úgy, ahogy eddig volt, mégis mitől várnád a változást? 

Na, most már tudod, hogy mi az, ami ténylegesen hiányzik?

Á, most már semmit nem tudok. Teljesen összezavartál Szív. 

Miről beszélsz Ész?

Én csak azt mondtam, hogy néha érdemes a saját szívedre is hallgatni, nemcsak más eszére. Az Egoval meg csak óvatosan, mert olykor valóban cseles tud lenni. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest