Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog


Unaloműzés elleni praktikák

Avagy, így próbáld meg feldobni a karanténos napokat

2020. május 04. - Babarózsa21

Sokak szemében a karantén még mindig szörnyen unalmas dolog. Már jó pár hete, hogy az emberek többsége otthon kell, hogy legyen. Vagyis, helyesbítek mindenkinek otthon kellene lennie, azonban vannak olyanok, akiknek dolgozniuk kell. 
Nem, nem csak az orvosokra, ápolókra gondolok, hanem mindenki másra is, akiknek valamilyen oknál fogva dolgozniuk kell. 

Akik nem lehetnek otthon, mert dolgozniuk kell, azok azt sajnálják, hiszen annyi mindent lehetne otthon csinálni. Ezzel szemben, akik viszont otthon vannak, iszonyatosan nagy amplitudókat írnak le, akár egy napon belül is.  

Sok esetben hallom, hogy előjön a bezártság érzése, és sokszor egy börtönhöz hasonlítják az otthonlétet, a viccesebbek pedig a való világ villájához. 

De álljunk már meg egy jó szóra!

Most komolyan ott tarat az emberiség egy része, hogy a saját otthonát egy cellához hasonlítja és már nem tudnak mit csinálni?!

Tényleg arról az otthonról beszélünk, amire azelőtt úgy gondolt mindenki, hogy "otthon édes otthon"?! 

Értem én, hogy sokan utálnak takarítani, meg rendet rakni, de ezeken túlmenően is vannak olyan "programok", amelyekkel gyorsabban eltelhet a nap. 

Lássuk, hogy mik azok, amiket megtehetünk azért, hogy elkerüljünk egy kisebb fajta tavaszi depressziót. 

 kep_1_2.jpg

 

Olvasás

A rohanós napok alatt, szinte semmi időnk nincs. Mindenki a telefonját bújva közlekedett eddig! Most azonban van arra lehetőségünk, hogy azt olvassunk el, amit csak szeretnénk. Legyen az végre a Nation geographic elmúlt pár hónap lapjai, vagy a polcodon sorakozó könyvek közül egy. A lényeg most a kikapcsolódáson van. Most senki nem fog feletted pálcát törni, hogy milyen lusta vagy, hogy nem dolgozol. Egyszerűen csak fogj meg egy könyvet, és élvezd azt, hogy jelen pillanatban nincs semmi más dolgod, csak élvezni a sztorit.

  

Tanulás

Tisztában vagyok vele, hogy sokan a tanulás szó hallatán még mindig arra gondolnak, ami anno a suliban volt. De ma már semmi sem olyan, mint régen. Biztos neked is van olyan álmod, amit szeretnél megvalósítani. Legyen az gitározás, zongorázás, kencék készítése, weblap készítése, vagy a fotózáshoz kapcsolódó tanulás, vágj bele. Az internet jelen pillanatban ugyanis tele van online anyagokkal, amelyeket ráadásul most olcsóbban is kínálnak (vagy ingyen) a jelenleg kialakult helyzet miatt. Használd ki, hisz ki tudja, lehet, hogy most találsz rá önmagadra.     

 

Szelektálás

Jó, tudom, ez kicsit súrolja a takarítás fogalmát, de ha azt nézed, hogy a téli ruháid közül szelektálsz, és azokat már el sem rakod, amelyeket nem hordtál, vagy elhasználtál, akkor már is kiürítetted a szekrényed egy részét. Na meg persze, ezt megtudod csinálni a nyáriakkal is. Amikor most tavasszal előveszed őket, nézd át, és szelektálj. Majd, ha újra lehet mászkálni, akkor pedig adományozd el rászorulóknak, vagy olyanoknak, akik örülnének neki. Arról nem is beszélve, hogy ezt akár a konyhai gépekkel, sportgépekkel és minden mással is meg lehet csinálni. Így a teljes lakást áttudod szelektálni - jól van na, igaz, ez már a takarításhoz tartozik, bocsi.  

 

Rendszerezés

A szelektálás következő szintje a rendszerezés. Vagyis, amikor a már átválogatott holmikat elpakoljuk. Nyilván csomó helyünk marad, és valljuk be, hogy az elég bután tud kinézni, ha a könyvespolcunkon csak 2 db. könyv pislog. Ezért lehet, hogy valami mást kell a könyvek helyére pakolni. Azért néha lépjünk egyet hátra, és élvezzük a rendet, amit mi magunk teremtettünk meg az előző káoszhoz képest.   

 

Sport

Ó, de jó is a sport. Pontosan tudom, hogy mennyire sokan ülnek otthon, és olykor a hatalmas unatkozás közben is már simán rávehetnék magukat egy kis mozgásra. Na, nem azt mondom, hogy ess túlzásba, hiszen ha az elmúlt időszakban semmit sem sportoltál - ahogy nálam is ez az, ami rendszeresen az utolsó helyre szorul - akkor ne most találd ki, hogy lefutod az erkélyen a maratont. Azonban a neten találni olyan kihívásokat, amelyek napi szinten x perc mozgást írnak elő, majd naponta emeled a percek számát, és így néhány hét elteltével már közel egy óránál fogsz tartani.  

 

Kreativitás

Elég tág fogalom, így minden beletartozik, ami számodra a kreativitás fogalmába sorolható. Többek között ide tartozhat a festés - és ez lehet akár a szobád egyik falának a újrafestése, vagy egy füzetben való festegetés. Kötés, horgolás - őszre egy új sál, vagy sapka. Írás, rajzolás, mozaik kirakása, ablak dísz készítése, szappanok, krémek, gyertyák kikeverése, varrás, marcipán készítése, virágok (át)ültetése. Egyszóval túl sok minden, amit lehetetlenség lenne is felsorolni. Ez igazából csak rajtad áll, hogy te mitől érzed jobban magad.     

 

 

Tisztában vagyok azzal, hogy akik közel 2 hónapja vannak már otthon, sok mindent megéltek. De attól még soha senkinek sem lett jobb a közérzete, ha folytatja a semmittevést. Az életben olyan kevés ilyen "lehetőség" adódik, amikor otthon lehetünk, és bármit csinálhatunk. Bármit, amire eddig nem volt lehetőségünk. Csak rajtad áll, hogy mit kezdesz ezzel az időszakkal, ha te nem motiválod magad, senki más nem fog tudni.

 

Szép napot,

Edina   

 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

süti beállítások módosítása