A részemről mindig is csodának tartottam azt, ahogy az emberben egy gondolat megfogan ott mélyen legbelül. Majd elkezd növekedni, és egy idő után egyszerűen kitör, akár csak egy láva. Ha ezt gyerekeknél nézem, akkor szó szerint ámulatba ejt, ahogyan határozottan képesek eldönteni bizonyos őket érintő kérdéseket. Felnőttek esetében beszélhetünk babatervezésről, életmód, vagy karrierváltásról, esetleg saját magunkra való találásról. A lényegét tekintve, minden esetben ugyan oda lyukadunk ki.

Ha nem mersz elindulni, és hátrahagyni a sokszor már gúzsba kötő félelmeidet, akkor akár hosszú évekig azt érezheted, hogy mindenki más elhúzott melletted, miközben te még a start vonalat se voltál képes átlépni. 

Sok esetben látok céltalanul lézengő fiatalokat, magányos harmincasokat, és lehetetlennek tűnő helyzetbe kerülő negyveneseket. Néhány közös dolgot véltem felfedezni mindannyiunkban, de igazán egy szúrt szemet, mégpedig az, hogy hatalmas a stressz, ami mindannyiunk vállát nyomja, és akkor még a lelkünk állapotáról nem is beszéltem. Az a fajta stressz, amit azért érzünk, mert képtelenek vagyunk mozdulni. Döntéseink mellőzésével, hiányával csak egy események nélküli életet tudunk élni. Toporgunk, és nem látjuk a ködből a kiutat. 

20 forintos kérdés - de ki akarja, hogy folyamatosan mozgásba legyen az élete?! A legtöbben nem szeretik a változásokat, és azt, ami azzal járhat. Pedig azt kell, hogy mondjam, hogy általában ezek a változások nem véletlenek, hanem azért érkezhettek meg hozzánk, mert belül mi is szorítást érzünk, és pontosan tudjuk, hogy lépnünk kellene, csak egyszerűen nem merünk lépni. Ki a félelmei miatt, ki meg esetleg azért, mert lekorlátozza saját magát azzal, hogy nincs semmilyen más lehetősége az életben. 

Őrületes zaj van mindenfelé, túlterhelt mindenki, és a pihenésre marad a legkevesebb időnk. A túl nagy zajjal az a gond, hogy minden másra odafigyelünk, kivéve arra, ami valóban fontos lenne. Persze, sok esetben az embernek könnyebb nem odafigyelnie a saját testi, lelki jelzéseire, és hogy időt szánjon arra, hogy úgy igazából mégis mire lenne szüksége. Hiszen, ahogy a strucc is képes a gondok elől a homokba bedugnia a fejét, úgy az ember is képes arra, hogy ne vegyen tudomást arról, ha probléma adódik. Egyet azonban ne felejtsünk el. Mégpedig azt, hogy attól, hogy a struc feje a homokban van, attól még a teste kinn marad. Vagyis, elfuthatunk a gondok elől, elnyomhatjuk magunkban, elköltözhetünk másik városba, vagy akár az országot is elhagyhatjuk, de idővel újra ránk találnak a hátrahagyott dolgaink és rájövünk, hogy csak a saját időnket húztuk mindezekkel, mert a feldolgozást senki sem tudja elkerülni.

Szép napot,

Edina  

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon.

kép:pinterest