Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Várakozás

2020. július 31. - Babarózsa21
Nem tudom, hogy ti hogy vagyok a várakozással, de nekem volt idő, amikor egy igazán nagy falatnak tűnt, és hozzáteszem, hogy még mindig van hová fejlődnöm.
 
Életem során sokszor éreztem már azt, hogy valamire várnom kell.
 
Az emberek ugyanis többnyire mindent azonnal szeretnének és nehezünkre esik bármire is plusz időt szentelni, hiszen talán gyermeki létünkből fakadóan azt érezzük, hogy most szeretném azt a bizonyos dolgot és nem később. ido.jpg
 
Persze mindenkinek mást jelent a várakozás és tegyük hozzá, hogy vannak különböző fokozatai is.
 
Ha csak arra gondolunk, hogy milyen volt gyerekként várni, hogy jöjjenek értünk a szüleink (óvodába, iskolába, vagy akár egy tábor után) várni a kicsengetést, ami megmentett minket egy egy felelettől, vagy később egy telefonhívásra, ami egy olyan állást rejtett, amire mindig is vágytunk.
 
Aztán felnőttként persze már annyi várakozáson vagyunk túl, hogy magunkra szedünk némi kis türelmet, így képesek leszünk (valamelyest) legyőzni és uralkodni önmagunkon. 
 
Nőként azt gondolom, hogy vannak olyan területek, amelyek számunkra még inkább meghatározóak, sőt mi több próbatételnek számíthatnak.
 
Mennyit bír ki vajon egy nő várakozással telve?!
 
Nyilván ez is változott az idők folyamán, hiszen mondjuk az 1800-as években azt gondolom, hogy ez még szörnyűbb lehetett. Ha megnézünk bármilyen filmet ebből az időszakból azt látjuk, hogy a nők otthon voltak és vártak (hímeztek, olvastak, zongoráztak stb.). Várták egy bált, majd azt, hogy ott bárki is felkérje őket, vagy a nagy Ő-t, hogy megkérje a kezüket. 
 
Manapság ehhez képest egy messenger üzenetre várni, ami valóban csak pár másodperc szokott lenni, az is idegtépő, nem heteket várni mondjuk egy szerelmes levélre megérkezésére...
 
Szóval, ha úgy érzed, hogy nem bírsz várni mostanság, akkor gondolj arra, hogy a néhány évszázaddal korábban született nőknek mekkora türelmük volt ;-)
 
 
 
Szép napot,
Edina

 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon.

kép:pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr5813994908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása