Huszonharmadik nap

Gyerekként is volt mindig állatunk, pedig lakásban latunk. A nagyszüleimnél, akik vidéken éltek, nyilván más volt a helyzet. Tele voltak háziállatokkal, és jó volt a közelükben felnőni. Már úgy értem, hogy véleményem szerint fontos egy gyereknek, hogy állatok is körülvegyék. Azért is, mert sokat tudnak tanulni a gyerekek. Na, nem a disznóólra gondolok, hanem a gondozásukra, hogy milyen felelősség egy állat tartása, és persze még számtalan dologra tudja őket megtanítani. Tudom, ezzel nagyon sok szülő nem ért egyet, mondván gyerek mellé nem való kutya, én azonban egyáltalán nem ezen az állásponton vagyok. 

 Jelen pillanatban is van egy kiskutyánk. Rettentő érdekes kis állat. Szofi 7 éves foxi és bichon keverék kutya, aki "véletlenül" került hozzánk. A férjem épp ment edzeni, amikor a lépcsőházban elkapta egy szomszéd, hogy nem kell-e esetleg nekünk egy babakutya, mert most hoznak fel egyet, de meggondolta magát az, aki szerette volna. 

Hát kellett. Mire hazaért a férjem az edzésből, már ott aludt a szőnyegen, és annyira kicsi volt, hogy utólag egészen biztos vagyok benne, hogy nem volt még 6 hetes. Cicák között élt, és a tesóival, valahol Zalaborszatótávol, így a mai napi sírni szokott, ha utazunk kocsival, mert neki ez berögzült, akkor és ott, hogy ha autó, akkor elszakítják a családjától. Így hát ha nyaralunk, igen, akkor telibe sírja a 2 órát. Bár a korral ez is javulni látszik. Legutóbb már csak 1 órát sírt. Ami azért is volt szép, mert a kislányunk pedig mivel annyira sajnálta, így ő is végigsírta az egész utat. 

Egyáltalán nem egyszerű kiskutya. Kistestű, fehér, imádni való, akinek a szemébe, ha belenézel, azonnal elveszel, és szerelmes leszel. Szóval szerelemesek lettünk, és az elején mondhatni még miden jól is ment. Hátitáskában vittem magammal mindenhová. Ő cukin örült mindenkinek, majd idővel kijött a terrier vére, és elkezdett mindenkit utálni maga körül. Ugatott, vicsorgott, és egy igazi kezelhetetlen kis ördögfióka lett belőle. 

Így hát elkezdtünk járni vele oktatóhoz. Jártunk minden héten, hétvégén becsülettel, közel egy évig. Igen, minden hétvégén. Volt ott minden. Nyüszítés, húzás, vonás a földön, ugatás, vonyítás, és minden olyan hang, amitől egy kutya hangja képes berekedni, majd végül elmenni. A végeredmény, számunkra nem lett meglepő. Az oktató nem tudott mit kezdeni vele, így azt javasolta, hogy hagyjuk abba a képzést. De elmondta, hogy minden tisztelete a miénk, hogy nem adtuk még be menhelyre.

Közben megszületett a kislányunk, és valószínű, hogy ez sem tett túlságosan jót neki. Ugyan szereti, de csak amolyan tisztes távolságból, és mindig szemmel tartja, hogy mit csinál. Így ő megsimogatni, nem tudja, csak a férjem, és én vagyunk azok, akiket szeret, illetve még a sógoromat, mivel ő vigyázott rá kicsiként. 

Orvosi tanácsra kipakoltattuk, hátha segít rajta. Nem azt mondom, hogy nem segített, de kb. olyan 5%-ban, és most nem túlzok. 

Mégis imádom. Bitang rossz. Vagyis, hát ő ilyen. Egy ízig vérig terrier. Makacs, sértődékeny, kitartó, bosszúálló, mindeközben egy plüsskutya kinézetű, bambi szemű kislány. Ha valami nem tetszik neki, akkor csak és kizárólag rajtam áll bosszút, mindegy, hogy ki követte el, engem büntet. Ha simogatom, akkor azért morog, ha pedig abbahagyom a simogatást, akkor meg azért. Igazi kis Szörny Ella de Frász tud lenni. 

Azonban mindezek ellenér, amikor beszélgetek vele, rendszerint elmondom neki, soha senkire nem cserélném el, és áldom az eget, hogy őt hozzánk sodorta az élet, mert ahogy már többször mondták, más már egészen biztos, hogy megszabadult volna tőle. Nekünk viszont ő a kiskutyánk, aki a mai napig örömében képes bepisilni, ha hazaérkezünk, és úgy örül, mintha évek óta nem látott volna bennünket, miközben csupán csak 10 percre ugrottunk le.

Ha lehetne kívánni az aranyhaltól, akkor egészen biztos az lenne az egyik kívánságom, hogy 1 napot odaadok az életemből, csak végre beszélhessen. Így megtudnám tőle kérdezni, hogy mi ennek a fene nagy mérgeskedésének az oka, és akkor egészen biztos, hogy minden megoldódna. De mivel ilyen nem igazán létezik, így továbbra is megteszek mindent azért, hogy ő jobban érezze magát, és ha ez az jelenti, hogy időnként papucsokat szedek ki a szájából, hát legyen. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.