Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog


Egy apró gondolat magocska megszületése

2020. július 09. - Babarózsa21

A részemről mindig is csodának tartottam azt, ahogy az emberben egy gondolat megfogan ott mélyen legbelül. Majd elkezd növekedni, és egy idő után egyszerűen kitör, akár csak egy láva. Ha ezt gyerekeknél nézem, akkor szó szerint ámulatba ejt, ahogyan határozottan képesek eldönteni bizonyos őket érintő kérdéseket. Felnőttek esetében beszélhetünk babatervezésről, életmód, vagy karrierváltásról, esetleg saját magunkra való találásról. A lényegét tekintve, minden esetben ugyan oda lyukadunk ki.

 

kep_14.jpg

Ha nem mersz elindulni, és hátrahagyni a sokszor már gúzsba kötő félelmeidet, akkor akár hosszú évekig azt érezheted, hogy mindenki más elhúzott melletted, miközben te még a start vonalat se voltál képes átlépni. 

 

Sok esetben látok céltalanul lézengő fiatalokat, magányos harmincasokat, és lehetetlennek tűnő helyzetbe kerülő negyveneseket. Néhány közös dolgot véltem felfedezni mindannyiunkban, de igazán egy szúrt szemet, mégpedig az, hogy hatalmas a stressz, ami mindannyiunk vállát nyomja, és akkor még a lelkünk állapotáról nem is beszéltem. Az a fajta stressz, amit azért érzünk, mert képtelenek vagyunk mozdulni. Döntéseink mellőzésével, hiányával csak egy események nélküli életet tudunk élni. Toporgunk, és nem látjuk a ködből a kiutat. 

 

20 forintos kérdés - de ki akarja, hogy folyamatosan mozgásba legyen az élete?! A legtöbben nem szeretik a változásokat, és azt, ami azzal járhat. Pedig azt kell, hogy mondjam, hogy általában ezek a változások nem véletlenek, hanem azért érkezhettek meg hozzánk, mert belül mi is szorítást érzünk, és pontosan tudjuk, hogy lépnünk kellene, csak egyszerűen nem merünk lépni. Ki a félelmei miatt, ki meg esetleg azért, mert lekorlátozza saját magát azzal, hogy nincs semmilyen más lehetősége az életben. 

 

Őrületes zaj van mindenfelé, túlterhelt mindenki, és a pihenésre marad a legkevesebb időnk. A túl nagy zajjal az a gond, hogy minden másra odafigyelünk, kivéve arra, ami valóban fontos lenne. Persze, sok esetben az embernek könnyebb nem odafigyelnie a saját testi, lelki jelzéseire, és hogy időt szánjon arra, hogy úgy igazából mégis mire lenne szüksége. Hiszen, ahogy a strucc is képes a gondok elől a homokba bedugnia a fejét, úgy az ember is képes arra, hogy ne vegyen tudomást arról, ha probléma adódik. Egyet azonban ne felejtsünk el. Mégpedig azt, hogy attól, hogy a struc feje a homokban van, attól még a teste kinn marad. Vagyis, elfuthatunk a gondok elől, elnyomhatjuk magunkban, elköltözhetünk másik városba, vagy akár az országot is elhagyhatjuk, de idővel újra ránk találnak a hátrahagyott dolgaink és rájövünk, hogy csak a saját időnket húztuk mindezekkel, mert a feldolgozást senki sem tudja elkerülni.

 

Szép napot,

Edina  

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon.

kép:pinterest

A föld napján egy kis öntisztogatás

A föld napja van ma. Az a nap, amikor még a csapból is az folyik, hogy miként védjük meg a földet. Milyen olyan lépéseket tudunk megtenni annak érdekében, hogy továbbra is egy élhető hely legyen. Most nekünk, majd a leszármazottaink számára.

Azt gondolom, hogy teljesen felesleges hangsúlyozni, hogy jelen pillanatban szó szerint sír a földünk azért, hogy lassítsunk le, és fejezzük be azt az életmódot, amit eddig folytatunk. Azt a fajta kizsákmányolását, tönkretételét a természetnek, amely egyre inkább átmegy már szándékos pusztításba. 

Ha eddig még mindig a tagadás szakaszában voltál, akkor végre itt az idő, hogy te is végig pörgesd, hogy mi az, amin igenis el kellene gondolkoznod, és nem csak a föld napján.

 kepv.jpg

? Mi az, amit eddig jól csináltál, és érdemes tovább is élni vele. Na igen, ha már a számot vetésnél járunk, akkor szükséges lenne megnézned, hogy az életed milyen irányba halad. Valami szuperül megy, akkor csinál, de ha valami nyögvenyelősen, és valójában egyáltalán nincs is kedved a dologhoz, akkor hagyd a csudába, és keress helyette olyat, amit szívből szeretsz. Legyen az egy hobbi, vagy bármi más, most van itt az idő, hogy változtass te is bármin.  

 

? Mi az, amit kevésbé csináltál jól, és nagyon is változtatni kellene rajta. Ha rájöttél, hogy mi az, vagy mik azok a dolgok, amelyek valójában csak nyűgként lógnak a nyakadon, akkor ez most egy remek idő arra, hogy elengedd. Ha például lejársz edzeni, de iszonytatóan untat, akkor keress helyette mást, ami felvillanyoz. De ha már több éve nyúzod az angolt, és még mindig a do-nál tartasz, akkor találj egy másik tanárt, vagy módszert, ami neked jobban beválik, mint az eddigi. A lényeg, hogy gondold végig, hogy mi az, ami valóban megérett arra, hogy kiűzd az életedből, és cserébe lépjen egy jobb megoldás, bármiről is legyen szó. 

 

? Mi volt eddig az elsődleges az életedben, és az valóban releváns-e vagy sem. Talán felesleges is lenne azt mondanom, hogy mennyire sok ember éli úgy az életét, hogy kizárólag a külsőségek, és a felszínes dolgok számítanak. Most, azonban, hogy megszűnt minden, talán letisztázódik többekben, hogy minek, hol van a valós helye. Semmi arcoskodás, vagy más véleményének előtérbe helyezése, most csak te vagy és az, ami neked számít. Nem másnak, neked! Itt az idő, próbálj meg rájönni, hogy ténylegesen azok állnak-e az első helyen, amelyek eddig.

 

? Milyen felesleges dolgokat halmoztál fel, csak azért, hogy ne kelljen odafigyelni valójában saját magadra. Szerintem végtelenül jók tudunk lenni abban, hogy ha arról van szó, hogy tereljünk. Legfőképp akkor, ha magunkról kell elterelni a figyelmet. Mert először csak jön egy átsuhanó érzés, hogy valami nem tetszik, de elengedjük. Majd egyre többször és többször jelenik meg ugyanez a gondolat, míg végül már elkezd szorongatni, és egy kis idő után ott tartunk, hogy a fél éjszakát forgolódással töltjük alvás helyette. Te rászoktál jönni arra, hogy mi a fenéért nem tudsz aludni éjjel?! A legközelebbi ilyen átvirrasztott éjszaka után, vagy akár már alatta is, érdemes egy kis önvizsgálatot tartanod! 

 

? Ténylegesen értéket adsz a gyermekeidnek, vagy pusztán csak tárgyakat. Sokszor találhatjuk szembe magunkat azzal a mondattal, hogy nem az ajándék értéke számít, hanem hogy egyáltalán adjunk valamit. De ha ez így van, akkor miért érezzük magunkat attól rosszul, ha csak egy apróságot veszünk a számunkra leginkább fontos személynek?! Túl a hatalmas és ordító játék reklámokon, a dicsekvő rokonokon, szomszédokon, én azt gondolom, hogy ha tényleg rendben vagyunk, nincs lelkiismeret furdalásunk semmiért, akkor reálisan tudunk dönteni. Na de kérdem én, melyik az a szülő, akinek soha semmiért nem volt még szorítás a mellkasában, egy egy kézrácsapás, szigorú cselekedet, vagy egy erőteljes "nem"-et mondás után. Ugye, hogy veled is előfordult már?! De ne ostorozd magad, a legtöbbünk így működik. Lehet, hogy én azért érzem magam rosszul, mert hagytam sírni 3 percnél tovább a gyereket, te meg azért, mert utálod a legjobb barátját és nem engeded vele soha játszani....  

 

? Mennyire értékeled saját magad, és a családtagjaidat a régen látott barátokat. A barátok most felértékelődtek, talán a család is. Bár ma már nem csak a vér számít, hanem a közösen eltöltött évek, a közös élmények, a bajban átélt történések eseménysorozatai azok, amelyek szorosabbá fűznek egy kapcsolatot. De hol vagy te?! Mennyire értékeled magad?! Nézem a mai nagyon tudatos, megmondós, karakán, mindenhez jobban értő, túlgondolt, húszon éveseket, de nem látom a valós oldalukat. Tényleg ennyire magabiztosak mindenben, vagy már hozzászoktak, hogy ha eljátsszák az életüket a vásznon, akkor azt más elhiszi, de valójában meg tele vannak gátlásokkal, mert nem tudnak önmaguk lenni. Vajon értékesnek látják magukat, vagy inkább ez is a védekezés fajtája?!   

  

Véleményem szerint érdemes ezt az igen ritka időszakot arra is használni, hogy magunkon gondolkodjunk el, és ne csak azon bosszankodjunk, hogy végre mikor mehetünk már újra el egy étterembe a barátainkkal.

 

 

Szép napot,

Edina

 

kép-pinterest

Álomból valóság

Ki az, akinek hinnie kell benned?!

A hétvége óta tele van az internet Pataki Zita életével, és azzal, hogy mennyire vágyódnak egy saját kisbaba után. 9 alkalommal indultak neki annak az útnak, ami már elsőre is nehéznek tűnik, és női szemmel kibírhatatlannak. Anyai szemmel azonban érthető a küzdés, és mégis azt mondom, hogy ahogyan Zita példája is bemutatja, egy bizonyos szintig kibírható a kibírhatatlannak gondolt időszak.

 

dream.jpg

pinterest
Számtalan kérdés fogalmazódott meg bennem, amely az élet bármely nagy kérdésére igaz lehet. Válásra, újrakezdésre, karrierváltásra, álmokra, célokra, és persze az anyaságra.
Honnan tudjuk azt, hogy mikor kell feladni egy általunk vágyott álmot?!
Hányadik próbálkozás után kell belátunk, hogy ez bizony nem a mi utunk?!
A harmadikra (mert 3 a magyar igazság,), az ötödikre, vagy a tizedikre...
Honnan lehetünk benne biztosak, hogy ezek a "kis" akadályok, nem azért jönnek velünk szembe, hogy megerősödjünk, vagy sokkal inkább azért, hogy figyeljünk már végre oda, hogy nem jó irányba haladunk?! 
Mikor érkezik el az a pont, amikor, azt kell, hogy mondd saját magadnak, hogy elég volt, nem megy tovább, lásd be végre, hogy ez tényleg az utolsó lehetőséged volt?!
Létezik egy utolsó utáni lehetőség is?!
Gyerekkorunk óta számtalan példával találkozhattunk már, hogy melyik híres ember az, akikben senki, de senki nem hitt, kivéve saját maguk. 
Ha Thomas Edison nem küzd a saját álmaiért, hanem helyette elfogadja azt, hogy még az apja is butának tartotta, akkor ma nem őt tartanák az egyik legtermékenyebb feltalálónak. 
Albert Einstein, aki 3 évesen még nem beszélt, lassú, zárkózott gyerekként titulálták, és csak annyit láttak belőle, hogy mindig álmodozik, mégis 26 évesen Nobel díjat nyert. 
Agatha Christie szintén lassú gyereknek számított. 8 évesen magától tanult meg olvasni, de ő is szintén elhitte azt, amit a körülötte lévők folyamatosan mondogattak, hogy szörnyű a helyesírása, és a fogalmazásai pedig rettentően unalmasak. Mégis ma őt nevezik a krimi koronázatlan királynőjének. 
Valószínű, hogy bennük is feltámadt egy olyan erő, ami úgy vélem, hogy kivétel nélkül mindenkiben megtalálható. 
Hiszen csak önmagukban hihettek, és az a csoda, amiben bíztak egy napon meg is történt velük. 
Mivel hit nélkül az ember nem lenne képes a saját határain túllépni és ezzel fejlődni. 
Akkor nem tudhatnánk meg önmagunkról, hogy mennyi erő lakozik bennünk, hogy mennyi mindenre vagyunk valójában képesek. Ha mindig másnak hiszünk, és nem a saját megérzéseinkben, akkor talán már az első akadály után feladhatnánk.
De ki az, akinek hinnie kell benned?!
Ki az, aki azt fogja neked mondani, hogy de igen is menni fog, állj fel, szedd össze magad újra, mert most fog csak igazán menni?!
Ki az, aki megvigasztal minden akadály, vagy bukás után, és kirángat a szomorúságodból?!
TE saját magad.
Számtalan barát, férj, -féleség, testvér, vagy ismerős lehet, aki szavaival bátoríthat. De ha TE nem vagy képes elhatározni magad, hogy ha törik, ha szakad, akkor is küzdök a saját álmaimért, mondjon bárki bármit is, akkor semmi nem fog változni, és úgy éled le az életedet, hogy azokat a veszélyes szavakat szajkózod, amelyek nem vezetnek sehová: "vajon mi lett volna ha"...
Edina

7 dolog, amit anyaként nem lenne szabad beengedned a házba

 

Szülőként sok mindent előre elhatároz az ember, hogy mit és hogyan szeretne majd a gyermekének átadni, vagy épp megtanítani. Mely értékek fontosak és melyek azok, amelyeket viszont a család már nem tolerálna. Olykor konkrét elképzeléseink vannak arra vonatkozóan, hogy milyen felnőttet szeretnénk majd látni magunk mellett lépkedni. Akadnak olyan szülők, akik mindent előre megterveznek és persze olyanok is, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel. Azonban feltűnt már az bárkinek is, hogy mialatt pontosan megtudjuk fogalmazni, hogy mi mit szeretnénk, közben szép alattomos módon bekúsznak azok a dolgok, amelyeket viszont totálisan ki kellene tudnunk zárni a családi életünkből?! Következzen 7 lelombozó tény, amelyet anyaként nem lenne szabad beengednünk a családi fészekbe. 

 ac91bd587c3516aab6ca14a5e74a4d01.jpgkép:pinterest

 

Aggódás: az aggódásnak elég sok válfaját ismeri az ember (sajnos), mire már gyermeke születik. Persze könnyű azt tanácsolni valakinek, hogy ne aggódj már annyit, de ha eleve egy olyan típusok vagyunk, akkor addig, amíg mi magunk nem változtatunk a dolgokhoz való hozzáállásunkon, addig elég valószínű, hogy nem is fog változni semmi. De hogy anyakén min tudunk annyit aggódni?! Véleményem szerint talán nincs is olyan, amin ne tudnánk. Kezdve a sort onnan, hogy vajon milyen anyák leszünk, ha megszületik a gyermekünk, zárva egész addig, hogy felnőttként jó társat találjon majd magának és boldog életet éljen. Természetesen számtalan téma létezik a fejünkben, amelytől mi nők elég nehezen tudunk szabadulni, és talán mondhatom, hogy ugyan a férfiak nem ennyire, de ha a gyermekükről van szó, akkor azért ők is tisztában vannak azzal, hogy mi az a szülői aggódás.  

 

Lelkiismeret furdalás: a jó öreg lelkifurka. Ha nincs, akkor majd a többség szívesen segít benne, hogy legyen neked is. Ha viszont van, akkor meg képes az őrületbe kergetni az embert. Legyen szó énidőről, lazításról a család nélkül, vagy a másoknak való megfelelésről, esetleg nem megfelelő viselkedési normáról a gyermekkel szemben, és hopp, máris beleeshet az ember a gödörbe. Aztán jöhet az éjszakai forgolódás és a morfondírozás, hogy mit és hogyan lehetne jobban tenni, hogy mitől lehetnénk jobb szülők. Mindenesetre elég szépen képes befészkelnie magát az ember lelkében, ha épp arról van szó.   

 

Rágódás: rágódni a múlton, a jelenen és a jövőn. Nagyon megy mindenkinek, de tényleg. Aztán az ember meg csak azt veszi észre, hogy ő maga sem tudja, hogy pontosan mitől, de elképesztően rohannak a napok. Míg másokat, ha megkérdezel, számukra kevésbé gyors a világ. Hogy miért?! Azért, mert ők azon kevesek közé tartoznak, akik a jelenben képesek élni és megélni annak minden fontos momentumát. Nem a múlton, vagy éppen a jövőn rágódva élik az életüket, hanem tesznek azért, hogy a múltat elfogadva, feldolgozva, a jövőt pedig békén hagyva éljenek. Sokszor kapom én is azon magamat, hogy csak úgy telnek a napok, hetek, hónapok és már megint eltelt egy év. Aztán, amikor megálljt bírok parancsolni magamnak és elkezdek odafigyelni minden számomra aprónak tűnő, ámde annál fontosabb tényezőre, akkor azt veszem észre, hogy szépen, fokozatosan elkezd lelassulni az életem és vele minden olyan, amely azelőtt túlpörgött. Annyira fontos lenne, hogy engedjük útjára azt, ami már tényleg nem való az életünkbe, hiszen akkor csak egy farkát kergető kutyák leszünk. Átsiklunk afelett, ami lényegi és közben másokat utálkozva, irigykedve nézzük az általunk tökéletesnek hitt életet (miközben persze senkié sem az).  

 

Pató Pál Úr: amikor ezt a verset olvasom, rendszerint idegesít Pali, hogy ennyire hogy lehet húzni valamit, bármit is az életben. Aztán, ahogy az lenni szokott, szépen tükörbe nézek és hát, más szemében a szálkát is tipikus hibája, így rájövök, hogy bizony ez nálam is így van. Magyarázom magamnak, hogy majd, ha lesz időm, majd, ha újra a régi alakom lesz, majd, ha szabin leszek, majd - majd - majd. Említettem már, hogy bizony nekem igencsak össze kellett vakarnom magam ahhoz, hogy bármit is tervezni tudjak, így megértem azokat, akik még a halogatásnak abban a fázisban vannak, hogy "Ej, ráérünk arra még!". De tudni kell megálljt parancsolni és összeszedni önmagunkat, akár a tervezéstől való fóbiánkat levetkőzve és belevágni a dolgokba. Nem azt mondom, hogy kiskamasz módjára mindennek a közepébe és idenekemavilágot, azonban saját bőrömön tapasztalom, hogy ha képes vagyok felhagyni a halogatással és elébe menni a dolgoknak, akkor egyrészt nem leszek idegzsába, hogy még 26 millió dolog lóg a fejem felett, másrészt gyorsabban letudhatok mindent. Így hát búcsút inthetünk a dolgok tologatásának és cserébe több időnk juthat bármi másra.   

 
94709047545908c5e9a33f444b6f8160.jpgkép:pinterest

 

Felesleges kiadások: az első dolgok egyike volt, amelyet megfogadtunk a férjemmel, hogy mi aztán tutira nem fogunk minden hülyeséget megvenni a gyereknek. Jó, az már más kérdés, hogy olykor azért persze be be csúszik egy két iszonyatosan nagy marhaság, amit a dobozban meglát az ember, vagy a nagy karácsonyi vásárlási mizéria közepette mások nyomására viszi az embert a hév. Látom a játszótéren, hogy az anyukák mennyi felesleges dologra mondják rá, hogy ez is rettentően fontos és az is, hogy a gyerek megfelelően tudjon fejlődni - magyarázzák nekem. Értem én, hogy a modernizáció sokkhatása alól sokan még most is épp csak nyitogatják a szemüket, meg fontos haladni a korral, de van egy határ, amit nem kellene átlépni, mert nincs értelme. Persze ezt mindenki maga kell, hogy belássa, az önvallomásban pedig ahogy látom, elég sokan rosszul állnak, így maradnak a felesleges kiadások és a pénzért megváltott lelkek, amelyek idővel (agyon)nyomni és feszíteni kezdenek belülről. 

 

Tökéletességre való törekvés: talán a filmekből szedi a legtöbb anya, vagy fogalmam nincs, hogy honnan, de komolyan, hogy mindennek tökéletesen rendben kell lennie. Ezzel csak az a baj, hogy minden más veszít a fontosságából, mert ugye, ahhoz, hogy tipp-topp legyen a lakás, a gyerek, anya és apa, ahhoz számításaim szerint több kell, mint 24 óra. Biztos velem van a baj, de én mindig azt gondolom, hogy többet ér a gyerekkel a szőnyegen eltöltött idő, mint az, hogy akár naponta kitakarítsam a teljes lakást. A perfekcionizmus egy olyan akadály az anyukák életében, amely idővel a földbe döngölheti a keservesen felépített önbizalmat és cserébe csak a rosszra és a hiányra lesz képes mindenki fókuszálni. Ha pedig elveszik az önbizalom, akkor borul minden, az anyaságodba valamint a női létedbe vetett hited. 

 

Túlzásba vitt munka: két munkát tudunk megkülönböztetni egy anya életében. Az egyik, amikor bemegy a melóhelyre ott ledolgozik x időt, és utálja, hogy nem lehet otthon, vagy több időt a gyerekkel, de mivel pénzből élünk, és nem terem otthon az orchideán, ezért aztán dolgozik. Ha szereti a munkáját, akkor szerencsés, mert talán minden egy fokkal könnyebb, mint azoknak, akik viszont hidegrázást kapnak tőle és már vasárnap este azon stresszelnek, hogy mi lesz másnap benn a melóban. Azért persze léteznek olyanok is akik önbevallásuk szerint is karrieristák, akik imádják a munkájukat és igazából jók is benne, de ha abbahagynák akkor úgy éreznék, hogy megszűnnének létezni- puff neki, ördögi kör, most akkor kiteljesedést válassza az ember vagy sem. A másik munka, amikor otthon dolgozik a nő(akár mint főállású anya, vagy egyéb) és látja el a családot, szervez meg mindent, kitalál és elintéz és persze estére ugyan olyan fáradt, mint aki bement egy munkahelyre és ott dolgozott. A lényeg azonban minden esetben az, hogy ha szüntelenül csak a munka létezik számunkra, akkor sajnos szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel is, hogy bedarálhat minket idővel, vagy ami még rosszabb talán, hogy megcsömörlik az ember és úgy érzi, hogy egy robottá vált, aki már nem is a saját életét éli, hanem másét. Fontos, hogy legalább próbáljuk meg tartani a balanszot és ne essünk túlzásba, hogy csak a munkának élünk, hiszen a gyermekünknek is csak egy élete van (ahogy nekünk is).

 

 

süti beállítások módosítása