Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog


Engedjük el az elengedés című témát

Avagy, anyaként mitől lenne jó megszabadulni 2018-ban

2018. január 03. - Babarózsa21

Év végén illetve év elején, a legtöbb ember listát készít az előző évéről. Az első ilyen lista, ami eszembe jutott, az maga az elengedés. Mi az, amit szükséges lenne elengedni és ezáltal továbblépni, nem beleragadni helyzetekbe, szituációkban, és így beengedni valami jobbat, újat, ami feltölt és hozzájárul ahhoz, hogy jobban sikerüljön a következő évünk. Íme, 4 pont, amit anyaként olyan jó lenne, ha tényleg eltudnánk engedni (már ha képesek vagyunk rá :):

 

kep.jpgpinterest

 

A folyamatos figyelést: saját magamon is tapasztalom, bár azért amennyire csak tudok, azért erre megpróbálok ügyelni, hogy ne figyeljem a gyermekünket minden egyes idegszálammal. Valóban fárasztó tud lenni (és gondolom, hogy igazából számukra is az lehet) hogy folyamatos kontroll alatt vannak a gyerekek. Nem tudnak úgy megmozdulni, élni, hogy a szülő ne szóljon rájuk valamiért. Sok szülőn látom, hogy ezt is képesek túlzásba vinni, mégpedig úgy, hogy még egy-két szót sem tudsz velük váltani, mert látszólag ugyan ott vannak veled egy társaságban, de ha kérdezel tőlük bármit, vagy esetleg még választ is remélnél a kérdésedre, akkor már csak az üveges szem az, ami rád mered és azon kívül szinte semmi más. Persze nem mondom, hogy ne figyeljünk oda rájuk, hiszen gyerekekről van szó, inkább csak arra célzok, hogy olykor gondoljuk vissza arra az időszakra, amikor nekünk mentek az agyunkra a felnőttek, mert mindenbe beleszóltak és máris képesek leszünk kissé visszafogni magunkat (mondom, kissé, nem nagyon :).  

 

Stresszelést: néha elgondolkozok azon, hogy vajon más szülőben is létrejött a stressz gén a gyermekük megszületésével, vagy csak én vagyok ilyen szerencsés. Azt hiszem, hogy talán nem tudok olyan területet mondani, aminek a végére nem egy orbitális nagy betegség, vagy baj alakulhatna ki, ha róla van szó. Jó, tény és való, hogy a nők verhetetlenek abban, hogy mindenbe belelássák a negatív oldalt is (én inkább reális típusnak hívom magunkat), így ha mondjuk egy sima nyaralás megszervezéséről van szó, akkor is képesek vagyunk mondjuk felvásárolni a teljes patikát, HÁTHA MAJD SZÜKSÉG LESZ erre meg arra a gyógyszerre is. Talán mi nők valahogy így vagyunk összerakva, hogy előre megpróbálunk mindenre felkészülni, még a lehetetlen helyzetekre is, míg azt gondolom, hogy a férfiak ezt is képesek lazábban kezelni...   

 

Mindenki jobb nálam érzést: olykor, amikor elgyengül az ember, képes azt érezni legbelül, hogy ő az utolsó szülő a földön, aki nem képes semmi jóra és főleg nem jót adni a gyermekének. De persze ez nem így van! Sőt! Sokfélék vagyunk és a nevelési elveink is ennek megfelelően eltérőek, azonban ez nem jelenti azt, hogy te lennél az egyik legrosszabb szülő a világon, csak mert a ti családotokban nem az vált be, ami a többi száznál. Persze jószerével dőlnek a jóindulatú szülőtársak véleményei is, akik döngetik a mellüket, hogy lásd, ők mennyivel jobbak nálad/nálatok, de kérlek ne dőlj be ezeknek a játszmáknak, ez csak egy szülői álarc, amivel a többiek így próbálják meg leplezni a valódi félelmeiket! 

 

Mások véleményét: számomra ez az egyik legnehezebben elengedhető tényező. Az ember az eszével pontosan tudja, hogy számára és a családja számára mi az, ami megfelelő és kivitelezhető. Ehhez képest azonban jönnek a (kéretlen) vélemények, hogy miként lehetnél jobb szülő, vagy mi az, amit teljesen másként kellene tenned. Sok esetben nem is kell véleményt kérned egy-egy adott témában, hiszen a többi szülő megfog találni és akaratodon kívül is elmondják a saját verizójukat, ezzel pedig téged szépen kétségek közé kergetnek. Vajon, akkor is jó életet tudok biztosítani a gyermekük számára, ha én másként cselekszek, másként nevelem, ha más vagyok - törhetnek fel benned a kérdések?! Azonban, ha képes vagy kizárni mindenkit, aki nem tartozik bele a te (családi)körödbe, akkor azzal akkora előnyre teszel szert, amiről nem is álmodtál és ezzel beelőzöd a károgókat.   

 

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát így biztosan nem maradsz le a következő posztról :-)

Kérdések, amelyeket olykor rosszul viselünk

Sokunk életében megvannak azok a témák, amelyekre szinte azonnal ugrani tudunk. Így van ez szerintem az anyaság területén is (talán még hatványozottabban - ha mondhatok ilyet). Véleményem szerint a baj ott kezdődik, hogy nem vagyunk biztosak önmagunkban és a döntéseinkben és ezért beengedjük a külső véleményeket, amelyek olykor hatással vannak ránk, azonban ezek a hatások újabb kérdéseket vethetnek fel bennünk. 
Íme 4 kritikus pont az anyaság kérdéseit illetőleg:
pinterest
Legyen vs. ne legyen gyerkőc: számtalanszor kaptam meg én magam is ezt a klasszikus kérdést (amivel azt gondolom, hogy nőként nem voltam/vagyok egyedül), amikor a jövőbeni terveimről kérdeztek, hogy "mikor lesz gyereked", de a válasszal mindig bajban voltam. Persze tudjuk, hogy vannak meghökkentő, vagy épp vicces válaszok erre az igen "intelligens" kérdésre, de bevallom őszintén, hogy többnyire inkább csak lefagytam, hogy van olyan, aki nem veszi figyelembe, hogy ez egy magánügy bármi is legyen rá a válasz. Rengetegszer töprengtem el azon, hogy vajon a kérdező ennyire nincs tisztában azzal, hogy az is előfordulhat esetleg, hogy már túl van az ember mondjuk több éves próbálkozáson, vagy hogy minden este úgy alszik el valaki, hogy azon gondolkozik, hogy ami másnak jár az neki miért nem! De, ami talán még rosszabb, hogy ha valakinek nem is lehet gyermeke, pedig mondjuk szeretne, de ezzel a félvállról odavetett kérdéssel a kérdező úgy a földhöz vághatja a másikat, hogy azt napokig letargiába taszítja ezzel. Tudom én, hogy nem divat manapság azzal foglalkozni, hogy a másikat ne bántsuk meg, de kicsit figyeljünk már oda egymásra és gondolkodjunk, mielőtt valakinek ennyire mélyen belemásznánk az érzéseibe. 
Ha lesz, mikor lesz: a másik kedvencem, hogy "mégis mire vársz még, mikor akarsz szülni". Először is, nem mindenki úgy születik, hogy már gyerekként tisztában lenne azzal, hogy ő bizony majd X évesen gyermeket szeretne. Nem vagyunk egyformák! Mindenkinek más az életritmusa és máskor érzi azt, hogy mikor érkezett el az ő ideje. Amikor úgy érzi, hogy felkészült (már ha fel lehet készülni) és kész másra is odafigyelni. Igen, odafigyelni, hiszen a játszótéren néha azt érzem, hogy egyik másik anyukának fogalma nincs arról, mi az hogy figyelem. Senki nem lát bele a mi legbensőbb érzéseinkbe, sokszor talán még mi magunk sem, de amikor egy vadidegen támadja le az embert egy buliban, vagy épp a munkahelyén, akivel nem vagyunk olyan kontextusban, akkor nem is értem, hogy pontosan milyen választ várnak erre az emberek. Talán azt, hogy "teljesen igazad van, már rég lekéstem róla, de fontosabb volt a tanulás/karrier/a beteg szüleim stb. és gyorsan nekilátok, hogy szerinted le ne maradjak"....  Szerintem pedig ezt mindenki önmaga érzi, hogy mi az, ami belefér az életébe, és az hogyan tud kerek egésszé válni, hiszen már bocsánat, de nem másokért élünk, hanem önmagunkért. 
Ha lesz, mennyi lesz: mivel jelenleg egy gyermekünk van, ezért én a mai napig belefutok rendszeresen ebbe a mondatba is, miszerint "mire vártok még, kell egy tesó, hogy ne legyen egyedül..." Értem én, hogy fontos a testvér, de ezt tényleg jobban látja egy külső személy, hogy a mi családi életükben pontosan hány gyermek fér el, milyen érzelmi hullámvasúton ül épp a szülő, ha a gyermekéről van szó, mennyi a családi büdzsé, milyen családi betegségek fordultak elő és fordulhatnak elő a születendő gyermeknél! Valóban minden egyes alkalommal ezt az eszmefuttatást meg kell osztanom, olyan emberekkel, akiknek egyáltalán nem adok a véleményére?! Nyilván nem kell, de a döbbenettől sokszor nem jutok szóhoz, hogy az emberek mennyire tapintatlanok tudnak lenni. Az utóbbi időben már arra vetemedtem, hogy szép csendben mosolygok és végighallgatom (természetesen megtervezve a másnapi programomat, hogy azért ne teljen feleslegesen az időm) mások eszmefuttatását arról, hogy szerintük miként kellene élnem az életemet. Igaz, hogy sokszor butának tűnő arcot vághatok, na de kit érdekel... 
Hogyan neveld: végül elérkeztünk oda, ahol a legtöbb szülő kidől, amikor mások megmondják, hogy miként kellene nevelned a gyermekedet, hogy jobb gyerek váljon belőle (mint most). Imádom, azt az érzést, hogy tényleg még az utolsó ember is jobban ismeri a te gyerekedet, mint te magad. Sokszor kapok én is tippeket, hogy ha cserfes, akkor így kellene sarokba szorítani (miért kellene?), ha pedig veled akar aludni, akkor úgy kell leszoktatni (kérdezem, miért is kellene?). Ugyan még csak néhány év rutinom van az anyaság területén, de azt már tisztán látom, hogy vannak akik megakarnak arról győzni, hogy mindent rosszul csinálok, mindent elrontok, ha túlszeretem, azzal ártok a legtöbbet magunknak és persze ezt a gyermeket mások, sokkal jobban tudnák nevelni, mint te magad. Remélem, hogy azért nem olyan nagy probléma, ha néha én is beleszólok a saját gyerekem nevelésébe!   
Edina

7 dolog, amit anyaként nem lenne szabad beengedned a házba

 

Szülőként sok mindent előre elhatároz az ember, hogy mit és hogyan szeretne majd a gyermekének átadni, vagy épp megtanítani. Mely értékek fontosak és melyek azok, amelyeket viszont a család már nem tolerálna. Olykor konkrét elképzeléseink vannak arra vonatkozóan, hogy milyen felnőttet szeretnénk majd látni magunk mellett lépkedni. Akadnak olyan szülők, akik mindent előre megterveznek és persze olyanok is, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel. Azonban feltűnt már az bárkinek is, hogy mialatt pontosan megtudjuk fogalmazni, hogy mi mit szeretnénk, közben szép alattomos módon bekúsznak azok a dolgok, amelyeket viszont totálisan ki kellene tudnunk zárni a családi életünkből?! Következzen 7 lelombozó tény, amelyet anyaként nem lenne szabad beengednünk a családi fészekbe. 

 ac91bd587c3516aab6ca14a5e74a4d01.jpgkép:pinterest

 

Aggódás: az aggódásnak elég sok válfaját ismeri az ember (sajnos), mire már gyermeke születik. Persze könnyű azt tanácsolni valakinek, hogy ne aggódj már annyit, de ha eleve egy olyan típusok vagyunk, akkor addig, amíg mi magunk nem változtatunk a dolgokhoz való hozzáállásunkon, addig elég valószínű, hogy nem is fog változni semmi. De hogy anyakén min tudunk annyit aggódni?! Véleményem szerint talán nincs is olyan, amin ne tudnánk. Kezdve a sort onnan, hogy vajon milyen anyák leszünk, ha megszületik a gyermekünk, zárva egész addig, hogy felnőttként jó társat találjon majd magának és boldog életet éljen. Természetesen számtalan téma létezik a fejünkben, amelytől mi nők elég nehezen tudunk szabadulni, és talán mondhatom, hogy ugyan a férfiak nem ennyire, de ha a gyermekükről van szó, akkor azért ők is tisztában vannak azzal, hogy mi az a szülői aggódás.  

 

Lelkiismeret furdalás: a jó öreg lelkifurka. Ha nincs, akkor majd a többség szívesen segít benne, hogy legyen neked is. Ha viszont van, akkor meg képes az őrületbe kergetni az embert. Legyen szó énidőről, lazításról a család nélkül, vagy a másoknak való megfelelésről, esetleg nem megfelelő viselkedési normáról a gyermekkel szemben, és hopp, máris beleeshet az ember a gödörbe. Aztán jöhet az éjszakai forgolódás és a morfondírozás, hogy mit és hogyan lehetne jobban tenni, hogy mitől lehetnénk jobb szülők. Mindenesetre elég szépen képes befészkelnie magát az ember lelkében, ha épp arról van szó.   

 

Rágódás: rágódni a múlton, a jelenen és a jövőn. Nagyon megy mindenkinek, de tényleg. Aztán az ember meg csak azt veszi észre, hogy ő maga sem tudja, hogy pontosan mitől, de elképesztően rohannak a napok. Míg másokat, ha megkérdezel, számukra kevésbé gyors a világ. Hogy miért?! Azért, mert ők azon kevesek közé tartoznak, akik a jelenben képesek élni és megélni annak minden fontos momentumát. Nem a múlton, vagy éppen a jövőn rágódva élik az életüket, hanem tesznek azért, hogy a múltat elfogadva, feldolgozva, a jövőt pedig békén hagyva éljenek. Sokszor kapom én is azon magamat, hogy csak úgy telnek a napok, hetek, hónapok és már megint eltelt egy év. Aztán, amikor megálljt bírok parancsolni magamnak és elkezdek odafigyelni minden számomra aprónak tűnő, ámde annál fontosabb tényezőre, akkor azt veszem észre, hogy szépen, fokozatosan elkezd lelassulni az életem és vele minden olyan, amely azelőtt túlpörgött. Annyira fontos lenne, hogy engedjük útjára azt, ami már tényleg nem való az életünkbe, hiszen akkor csak egy farkát kergető kutyák leszünk. Átsiklunk afelett, ami lényegi és közben másokat utálkozva, irigykedve nézzük az általunk tökéletesnek hitt életet (miközben persze senkié sem az).  

 

Pató Pál Úr: amikor ezt a verset olvasom, rendszerint idegesít Pali, hogy ennyire hogy lehet húzni valamit, bármit is az életben. Aztán, ahogy az lenni szokott, szépen tükörbe nézek és hát, más szemében a szálkát is tipikus hibája, így rájövök, hogy bizony ez nálam is így van. Magyarázom magamnak, hogy majd, ha lesz időm, majd, ha újra a régi alakom lesz, majd, ha szabin leszek, majd - majd - majd. Említettem már, hogy bizony nekem igencsak össze kellett vakarnom magam ahhoz, hogy bármit is tervezni tudjak, így megértem azokat, akik még a halogatásnak abban a fázisban vannak, hogy "Ej, ráérünk arra még!". De tudni kell megálljt parancsolni és összeszedni önmagunkat, akár a tervezéstől való fóbiánkat levetkőzve és belevágni a dolgokba. Nem azt mondom, hogy kiskamasz módjára mindennek a közepébe és idenekemavilágot, azonban saját bőrömön tapasztalom, hogy ha képes vagyok felhagyni a halogatással és elébe menni a dolgoknak, akkor egyrészt nem leszek idegzsába, hogy még 26 millió dolog lóg a fejem felett, másrészt gyorsabban letudhatok mindent. Így hát búcsút inthetünk a dolgok tologatásának és cserébe több időnk juthat bármi másra.   

 
94709047545908c5e9a33f444b6f8160.jpgkép:pinterest

 

Felesleges kiadások: az első dolgok egyike volt, amelyet megfogadtunk a férjemmel, hogy mi aztán tutira nem fogunk minden hülyeséget megvenni a gyereknek. Jó, az már más kérdés, hogy olykor azért persze be be csúszik egy két iszonyatosan nagy marhaság, amit a dobozban meglát az ember, vagy a nagy karácsonyi vásárlási mizéria közepette mások nyomására viszi az embert a hév. Látom a játszótéren, hogy az anyukák mennyi felesleges dologra mondják rá, hogy ez is rettentően fontos és az is, hogy a gyerek megfelelően tudjon fejlődni - magyarázzák nekem. Értem én, hogy a modernizáció sokkhatása alól sokan még most is épp csak nyitogatják a szemüket, meg fontos haladni a korral, de van egy határ, amit nem kellene átlépni, mert nincs értelme. Persze ezt mindenki maga kell, hogy belássa, az önvallomásban pedig ahogy látom, elég sokan rosszul állnak, így maradnak a felesleges kiadások és a pénzért megváltott lelkek, amelyek idővel (agyon)nyomni és feszíteni kezdenek belülről. 

 

Tökéletességre való törekvés: talán a filmekből szedi a legtöbb anya, vagy fogalmam nincs, hogy honnan, de komolyan, hogy mindennek tökéletesen rendben kell lennie. Ezzel csak az a baj, hogy minden más veszít a fontosságából, mert ugye, ahhoz, hogy tipp-topp legyen a lakás, a gyerek, anya és apa, ahhoz számításaim szerint több kell, mint 24 óra. Biztos velem van a baj, de én mindig azt gondolom, hogy többet ér a gyerekkel a szőnyegen eltöltött idő, mint az, hogy akár naponta kitakarítsam a teljes lakást. A perfekcionizmus egy olyan akadály az anyukák életében, amely idővel a földbe döngölheti a keservesen felépített önbizalmat és cserébe csak a rosszra és a hiányra lesz képes mindenki fókuszálni. Ha pedig elveszik az önbizalom, akkor borul minden, az anyaságodba valamint a női létedbe vetett hited. 

 

Túlzásba vitt munka: két munkát tudunk megkülönböztetni egy anya életében. Az egyik, amikor bemegy a melóhelyre ott ledolgozik x időt, és utálja, hogy nem lehet otthon, vagy több időt a gyerekkel, de mivel pénzből élünk, és nem terem otthon az orchideán, ezért aztán dolgozik. Ha szereti a munkáját, akkor szerencsés, mert talán minden egy fokkal könnyebb, mint azoknak, akik viszont hidegrázást kapnak tőle és már vasárnap este azon stresszelnek, hogy mi lesz másnap benn a melóban. Azért persze léteznek olyanok is akik önbevallásuk szerint is karrieristák, akik imádják a munkájukat és igazából jók is benne, de ha abbahagynák akkor úgy éreznék, hogy megszűnnének létezni- puff neki, ördögi kör, most akkor kiteljesedést válassza az ember vagy sem. A másik munka, amikor otthon dolgozik a nő(akár mint főállású anya, vagy egyéb) és látja el a családot, szervez meg mindent, kitalál és elintéz és persze estére ugyan olyan fáradt, mint aki bement egy munkahelyre és ott dolgozott. A lényeg azonban minden esetben az, hogy ha szüntelenül csak a munka létezik számunkra, akkor sajnos szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel is, hogy bedarálhat minket idővel, vagy ami még rosszabb talán, hogy megcsömörlik az ember és úgy érzi, hogy egy robottá vált, aki már nem is a saját életét éli, hanem másét. Fontos, hogy legalább próbáljuk meg tartani a balanszot és ne essünk túlzásba, hogy csak a munkának élünk, hiszen a gyermekünknek is csak egy élete van (ahogy nekünk is).

 

 

5 dolog, amiről tudom, hogy anyaként rosszul csinálok

Sok esetben az anyukák még önmaguknak sem vallják be, hogy bizony valamit rosszul bírnak csinálni. Az elmúlt időszakban az már totálisan kirajzolódott előttem, hogy vannak dolgok, amelyeket másként teszek, mint a többiek. Leginkább azért is, mert én nem hogy csak simán bevallom, hogy valamiben másként működök, magyarán nem jól, de még el is szoktam mondani a többi anyukánk, akik megbotránkozva néznek rám sokszor, hogy "ó, te jó ég". Pedig igazából ha az ember a szívére teszik a kezét, akkor mondhatni akaratlanul is elkövetünk olyan hibákat, amelyek másoknak nem tetszhetnek, miközben mondjuk én is tisztában vagyok vele, hogy az adott helyzetet/dolgot lehetett volna jobban is elvégezni. 
Következzen hát, egy önvallomás, hogy mi az, amit heti rendszerességgel elrontok anyaként az életünkben.
1a34f36b86cebc67d8f155c070f9b684.jpg
kép:pinterest
- Tisztálkodás: a nap lezárásaként, amikor még volt időm kádban (egyedül) fürdeni, akkor minden percét élveztem. Ezért fontosnak tartom, hogy az egész napos pörgés után a gyerkőcünk is lelassuljon, és megnyugodjon. Azonban be kell vallanom, hogy előszokott fordulni, hogy nem teljesen úgy alakul az esti program, ahogyan a legtöbb mintacsaládban, így nálunk a tusolás is olykor előtérbe kerül. Igaz, ez a felnőttek világában teljesen elfogadott és már szinte az a fura, ha valaki fürdőt vesz és ellazultan pihen a kádban, mondván, hogy na ennek az anyukának honnan van erre ideje, de azért a gyerekek esetében ez mégis másként működik. Ezért, amikor nem fürdik hosszasan a kádban, pusztán csak a tusolásra van idő, mert minden más fontosabb volt az eset folyamán (pl.: kipróbálni a legújabb játékot, amit kapott) akkor azért mindig bevillan, hogy hát bizony lenne még hová fejlődnöm. 
- Étkezés: nem keresek kifogásokat (csak és kizárólag ha a férjemet akarom meggyőzni valamiről), de való igaz, hogy nálunk nincs minden áldott este meleg vacsora az asztalon. Olyankor (szinte) mindig arra a következtetésre jutok, hogy szörnyű anya vagyok, hogy nem állok neki este munka után, amikor hazaérek a fürdetésre akár milyen egyszerű ételt főzni. Persze nem vagyok az anyukám, de azért ezen a szinten is tudnék még mit javítani az időbeosztásomon, hogy beleférjen minden áldott este a főzés. Tudom, hogy vannak egyszerű ételek, de mire kitalálom, hogy mi volt aznap a kaja az óvodában, mit evett a férjem és én a melóban, mi van otthon, ami gyorsan elkészül, hát tényleg kihullik a hajam. Minden esetre azt gondolom, hogy ezt is simán bevéshetem a rosszul csinálom dolgaim közé. 
- Relaxáció: na ezt valójában nem én rontottam el, hanem apa és a közöttem lévő nem teljesen összeegyeztethető gyermeki nevelési elvek kuszasága. Miszerint, miután megvolt az esti meseolvasás, majd az esti éneklés, utána elég, ha rámosolyog apára édesen a gyermekünk, aki természetesen azonnal teljesíti a kicsi lánya minden kívánságát és máris dübörög az Shrek a dobozból. Értem én az apákat, hogy ők a jó zsaruk, na de hogy mindig én vagyok a rossz zsaru, hát egy idő után valóban dühítő tud lenni, hogy ezért is nekem támad rossz érzésem, mert nem úgy működünk, ahogyan normálisan kellene (persze kérdés, hogy manapság mi a normális). Vagyis, az esti rituálé után már nincs újabb kívánságműsor az elkapott pöttyös labdáért apánál - de van, az én lelkiismeretem kontójára. 
- Túlpörgés: hosszú időnek kellett eltelnie, mire bemertem vallani magamnak is, hogy igen, sajnos sokszor képes vagyok az anyai túlpörgésre. Legyen szó a gyerekért való izgulásról, hogy helyt tudjon állni bizonyos szituációkban, vagy akár az olykor előforduló túl dicséretről. Az energiák (anyatigris effektus) csak úgy tombolnak bennem, hogy képes legyek átadni neki abból a pozitív szemléletből valamit, amiben hiszek. Próbálok ellene tenni, hogy ne az legyen, hogy egy örült kerge nő jusson majd felnőtt fejjel eszébe rólam, hanem az, aki képes volt megnyugtatni őt, de hát mit tegyek, ha ilyen vagyok alapjáraton. Persze azért az igazsághoz az is hozzátartozik, amennyiben nem egy sarokban ülő típusú a gyermekünk, akkor nem nehéz átesni a ló túloldalára.
- Tervezés: számomra az, hogy valamit előre megtervezni bármit is az életben, hát sajnos azt kell, hogy mondjam, totálisan értelmezhetetlen fogalom volt egészen addig, amíg el nem vesztem a saját világomban és velem együtt a család is. Így hát be kellett látnom, hogy igen, kedves FŐtervezők, nektek volt igazatok, amikor minden lépést előre kitaláltok és minden eshetőségre felkészülve indultok neki bármilyen eseménynek/élethelyzetnek. Értem ezalatt a hétvégi programok tömkelegét (rossz idő esetén plusz verziók), vagy a nyaralás alatti hasznos időtöltéseket stb. Már úton vagyok, de számomra igen is nehézséget tud okozni, hogy minden apró részletre odafigyelve egy kompakt, ámde minden családtag számára élvezhető tervvel álljak elő. Nem könnyű (legalábbis nekem egyáltalán nem az), de látok rengeteg példát magam körül, hogy nem lehetetlenség minden apró részletet figyelembe véve kialakítani akár új szokásokat is, amelyek megkönnyíthetik az egész család életét. 

7 fotó, amely minden szülő telefonjában szerepel

09fe1eca3cada89e48515c32266dc5e7.jpg

A gyerkőcök születésével szinte a család minden egyes tagjában felébreszti a fényképezési utáni vágyat és azt gondoljuk magunkról hogy ebben is jók vagyunk, miért is ne lennénk, hiszen a napi 20-30 képből legalább 4-5 jól is sikerül. Persze családi fényképezői pályafutásunk elején azért többé kevésbé még homályosak lesznek a képek, vagy belelóg egy nem odaillő részelt a lényegbe, azonban idővel egész jól belerázódik az ember a kattogtatásba. Az előző írásomban már kifejtettem, hogy mennyire fontos lenne, hogy kellő figyelmet szenteljünk az emlékeink megőrzésére, és ezáltal azok átörökítésére. Most azonban lássuk, hogy milyen típusú képek azok, amelyek 100 %, hogy minden szülő telefonjában szerepelnek.

 

22c61e35c32312e6a0afda1a77f22e63.jpgA kórházi szerkóban lévős: amikor még csak a kórházi ruciban feszít melletted a gyerkőc, ahol apa és anya hatalmas táskákkal a szeme alatt boldogságos pillanatok átélése után, még azt sem tudván, hogy mi következik, de örülnek a szemük fényének. Csak mondom, hogy ezt a képet látni fogja mindenki a családban, arról nem is beszélve, hogy nagy eséllyel még a gyermeked esküvői filmvetítésébe is bele fog kerülni, így most már azért kicsit értem a full sminkben szülő nőket. 

Meztelenkedős: hát szerintem amióta a világ a világ, azóta minden gyerekről készült pucér fotó. Egyszerűen kötelező lefényképezeni a békalány/békafiú testüket. Tudod, ez az a kép, amit még a te anyukád is mutogatott kb. 30 éves korodig a rokonoknak, hogy milyen cuki voltál, most meg azért, mert mellé teszi az unokájáról készült hasonló képet, hogy lássa mindenki mennyire hasonlítotok egymásra.

32fa6777c395eda033bab08bd868ec1d.jpg

Cuki ruhában lévős: ebből is létezik több verzió. Van az, amikor a nagyi előkapja a te gyerekkori ruhádat, mondván, ez mennyire édes, aztán persze olyan is van, amikor vagányba öltözteted, és ettől olyan, mint egy mini felnőtt, na meg persze ott vannak azok a ruhák is, amire rá van írva, hogy te, mint apa/anya milyen szuper szülő vagy, de persze ne felejtsük el azért a jelmezeket sem, amikor nyuszinak, vagy töknek öltözteted fel.

Szelfizős: mivel számukra teljesen természetes a telefon közelsége, hiszen naponta fotózzuk őket néhány centiről, ezért aztán, amikor végre megtudják kaparintani tőlünk a készüléket, elég szép közeli képek készítésére lesznek képesek. 

Ünneplős: minden, ami ünnep. Az összes csini ruhába lévő pillanatot szeretnénk megörökíteni. Végre nem a homokos, és céklás felsőben készül róla kép - gondoljuk mi anyák. Így igazából teljesen mindegy, hogy az karácsonyi, szülinapi, vagy épp szilveszteri, a lényeg, hogy ünnepi alakomhoz illően rajtunk kívül más is lássa, hogy igazából van a gyereknek (tiszta) szép ruhája, csak mire elérünk a vendégségig, addigra már nem teljesen tökéletes - legalábbis szülői szemmel.

ed4a3d1bd3f33625ac637981e68bfb7b.jpg

Büszkélkedős: ide tartozik a mosolygós, a még hiányzó fogacskákkal telibe nevetős, végre felállt a székre, vagy épp az elindult egyedül fotó. Persze még ebbe a kategóriába soroljuk az első lépések az óvoda felé, majd az elballagások tömkelegét, valamint az elért érmek, kitűnő bizonyítványok sokaságát is. 

Minden más: hogy mi is tartozik pontosan ehhez a ponthoz? Inkább mi nem. Minden egyéb, amit valaha is lefotóztunk a gyerkőcünkkel kapcsolatban. A játékok, a bohóckodások, amikor letekeri a wc papírt a gurigáról, amikor összefirkálja a falat, vagy amilyen édesen bealszik végre mellettünk. Mindegy is, hogy mit tesz éppen, a lényeg, hogy próbáljuk megörökíteni az életének minden egyes mozzanatát, hogy legyen mire visszaemlékeznünk majd az ő gyermekével.

 

Edina

 

ui.: ha van esetleg valamilyen vicces képed a gyerkőcödről, és szívesen megosztanád velem, akkor bátran küld el kommentbe ;-)

 

 

kép:pinterest

3 ok, amiért hisztizni szoktak a gyerekek

Előbb utóbb minden szülőt utol szokott érni az a csodás dolog, amelyet hisztinek nevezünk. Jó persze, nem csak mi tudunk hisztizni, de a gyerekek is. Na de igazából ők tudnak csak fantasztikusan jól balhézni sokszor még a szülőkön is túltesznek és olyan dolgokért verik ki a balhét, amelyért valójában mi is tudnánk (és talán a gyerekek előtt meg is tettük) egy tsunaminak nevezett hisztit levágni. Következzen hát a gyerekek által leginkább kedvelt hiszti programok rangsora.  

 

 1d04ad4c723ca33f8e25bf8d166284f8.jpg

 

  • Van sapka, nincs sapka: sajnos ebbe a részbe aztán mindent fel lehetne sorolni (éhes, szomjas, melege van, fázik stb.), de tényleg. Ha ráadod a pulcsit az a baj, na de meg nem adod rá, akkor meg azzal követsz el mérhetetlen nagy bakit. A lényeg, hogy, ha eljut odáig a gyerkőcöd, hogy belelép ebbe a fázisba, akkor neked annyi, bármit is szeretnél tenni azért, hogy jobb legyen a kedve, esélyed nincs rá, mert semmi nem lesz neki elég jó. Kizökkenteni sem tudod igazán, mivel valahogy megérzik, hogy te most aztán tényleg megpróbálsz minden megtenni érte, és ezért még inkább képesek rátenni egy lapáttal, csak azért, hogy a buli a tetőfokára hágjon. Tipp: csak győzd kivárni a végét türelemmel, mert tényleg, olyan az egész, mint egy tsunami. Jön és borít mindent, majd megy és utána romokban hever az egész életetek (legalábbis úgy érzed).

 

 1284d62924565ec4476f9942c7a60b98.jpg

 

  • Álmos, fáradt: csak te hiszed azt, hogy álmos, de ő határozottan megvan róla győződve, hogy nem az, sőt, ha megkérdezed tőle, akkor kézzel-lábbal tiltakozik, mint akinek az élete függne attól, hogy le kell feküdnie egy kicsit aludni. Természetesen legtöbbször rosszul látja a szülő, még akkor is, amikor a gyerek már bebólint a fáradtságtól, és persze te vagy a hibás - gondolom ezt sejted -  ha megpróbálod átrakni a kanapéról a saját ágyába, mert tutira felébred mielőtt az utolsó mozdulattal letennéd és már ki is pattannak a szemei és magyarázza, hogy hidd már el, hogy csak a szemét pihentette és nem aludt. Csak gondolj bele egy percre. Amikor te vagy fáradt, és valaki a fejednél elkezd okoskodni, hogy de öltözz már át, és ne így aludj, mert úgy nem lesz jó. Hát kedves anyukák és apukák (de talán apuék ebben is lazábbak, mint mi anyuék), azért valljuk be legalább önmagunknak, hogy mi sem tolerálnánk annyira jól a dolgot. Az már más kérdés, hogy persze mi vagyunk a felnőttek és mi tudjuk jobban mi a jó a gyereknek, de nem árt néha figyelembe venni az ő igényeit is. 

 

f6379a20b375eb4b884018abf9f46f4b.jpg

 

  • Időváltozás: na ezt bírom a legjobban. Amikor senkinek még csak halvány fogalma nincs arról, hogy egészen pontosan mi is lehet a baj forrása, mivel az előtte lévő néhány percben még vígan bandukolt melletted. Na de a következő másodpercek tört része alatt és a bolygók rossz szögben való beállása miatt, valami olyan ment végbe a környezeti változásoknak köszönhetően, amitől, ha körbenézel, akkor természetesen csak és kizárólag a te gyereked vadult meg, de teljesen, nem csak úgy éppen hogy. Valahogy nem is érti az ember, hogy az mitől van, hogy mindig csak te vagy a szerencsés nyertes és egyedül a te gyerekedre hat minden nyavalya és az összes többi normálisan viselkedik, de tényleg, ez hogy lehetséges?! 

 

 

 

 Edina

kép:pinterest

Több vagy, mint pusztán csak egy anya

Mielőtt én is anya lettem volna, előtte mindig azt gondoltam, hogy az ő életük nem is olyan nehéz, hiszen egész nap azt tesznek, amit csak akarnak, rengeteg idővel rendelkeznek és ha a gyerkőcük alszik, akkor meg aztán főleg, amennyiben pedig elérkezik a közösségbe vonulás időszaka, az felér egy kánaánnal (jó tudom, totál naiv voltam ebben is). Na de persze mondanom se kell, hogy miután elkezdtem én is az anyukák táborát erősíteni, azért rájöttem, hogy ez nem teljesen így van. Nem azt csinálunk legtöbbször, amit szívünk szerint tenni szeretnénk, hanem azt, amit meg kell tennünk a családunkért. Ugyan szívesen tesszük, de bizonyos részei a feladatoknak, akkor is inkább a család működtetéséhez kapcsolódik, semmint önmagunkhoz. Ahogy telnek az évek és mondhatni belerázódik az ember ebbe a folyamatosan változó anyaság útvesztőbe, úgy érzem, hogy ha nem figyelek oda, akkor szépen lassan, ámde annál biztosabban betemet mindent, és az "ÉN" átváltozik "MI"-re és egy csodás reggelen már arra ébredsz, hogy eltűntél és pusztán már "csak" egy anyarobot vagy, aki próbálja a fejét a víz felett tartani, hogy kapjon levegőt. 

 d633652b37561d8f98e5257c38d6d054.jpg

 

 

Tudom, elsőre sokkolónak tűnik, főleg, ha még a közös életetek abban a szakaszban tart, hogy otthon ültök, babáztok és élvezitek a csodát, amelyet kaptatok a sorstól. Ez így van rendjén. Mindannyian átesünk ezen a szakaszon, amikor a mosolyától elolvadva ülsz mellette és elég csak ránézned és máris azt veszed észre, hogy ismét eltelt 3 óra és jöhet a következő etetés. Teljesen normális, hogy így érez az ember lánya. Majd elérkezik az, amikor már tényleg minden mozdulat, teendő és feladat természetessé válik és abszolút nem jelent már semmilyen kihívást a gyerkőcöt, apát, a kutyát és magadat koordinálni. De ahogy írtam fentebb, idővel ez is bedarálhatja az embert és elkezded keresni önmagadat az egész életedben.

Hová is lettem én?!

Mikor tűntem el a saját életemből?!

Ki is vagyok akkor most?!

Időről időre egyre több édesanya teszi fel önmagának ezt a kérdést és a legtöbb esetben a válasz sajnos elmarad. 

 

A minap beugrottam vásárolni, mert kellett még az esti vacsihoz néhány dolog. Ahogy a kasszánál felpakoltam a szalagra, hirtelen megakadt a szemem azokon, amiket vásároltam. Vettem a gyerkőcünknek minden olyat, amit szeret, plusz még néhány olyat is, amit viszont megláttam és majd jó lesz az neki (ezt a legtöbb szülő ismeri), na és persze a férjemnek is vettem néhány dolgot, de ha már ott vagyok - gondoltam, veszek a kutyának is valamit. Így a kosaramban volt minden, játék a gyereknek és a kutyának, rágcsa, enni és innivaló, könyv stb. Amikor egyszeriben belém hasított, hogy jó jó, tök jó fej vagyok, hogy viszek mindenkinek mindent, plusz még egy kis meglepit is, na de saját magamnak mit is vettem?! Semmit!!! Semmit nem raktam be magamnak, mert valószínű, hogy már elkezdtem azt az őrületet, hogy életemet és véremet a családomért és mindent csak és kizárólag nekik, és én saját magamat pedig elkezdtem háttérbe szorítani. Totálisan ledöbbentem, hogy ez lesz az, amiről az anyukám mindig mesélt, hogy még egy árva csokit se vett soha magának, mert mindent a gyerekeinek szeretett volna adni. Amit akkor nem értettem, azt óhatatlanul is magamba szippantottam és ugyan azt teszem, amit ő, és amiért mindig magyaráztam neki, hogy de hát ne legyen ilyen saját magával szemben. Aztán, ahogy haladt a sor, a mögöttem álló kisgyerekes anyukának a kosarára néztem és láss csodát, hát nála se láttam semmi olyat, amit önmagának vásárolt volna. Ezért aztán fogtam és a kassza mellett lévő túró rudis hűtőből kivettem egy óriás rudit saját részemre, majd mosolyogva megjegyeztem neki, hogy ezt azért, mert megérdemlem. Pár pillanat elteltével újra nyílt a hűtő és a mögöttem lévő szalagon megjelent egyel több rudi a többi termék mellett. Ezzel csak azt szeretném mondani, ahogy az előző esetből is látszik, kettőből kettő anyuka nem figyel oda saját magára és már el is felejtjük, hogy milyenek voltunk, mielőtt anyák lettünk. 

 561b0239212759619f4feaf9be582bed.jpg

 

Tapasztalataim alapján valahogy még gondolati szinten se jutok el odáig, hogy megkérdezzem önmagamtól, hogy te mit szeretnél, te mire áldoznál időt, te merre indulnál el szíved szerint?! Az anyaság sokakból nem a magabiztosságot hozza ki, hanem épp ellenkezőleg a totális bizonytalanságot, mivel eddigi ismeretlen úton indul el az ember. Ezért egyfajta kérdőjel kíséri a mindennapjainkat, és nem csak a mindennapokat, hanem a személyiségünkben is beállhat egyfajta ön megkérdőjelezés! Vajon jó anya vagyok, ha megtiltom a gyerekemnek azt, amit más megenged?! Majd megjelennek bennünk egyre többször ezek a kérdések és végül már azt érezhetjük, hogy egyszerűen eltörpülünk és a kívülről lévő mások által csodált felnőtt csinos nő/anya, belül egy icipici gyerekké töpörödött össze. Sőt esetenként még inkább bizonytalanabbá tudunk válni, mint a saját gyermekünk, főleg akkor, ha ő a gyermeki őszintesége közepette még arany igazságokat is kimond. Puff neki, a gyerek sokkal értelmesebb nálam érzés már meg is jelent a fejedben. Totálisan zavart és bizonytalan vagy az életedet illetőleg. 

 

Pedig, ne felejtsd el, hogy mielőtt anya lettél, előtte egy nő voltál, aki képes volt döntéseket egyedül hozni és élni az életét. Sőt mi több, még barátnő is voltál valaha, a férjedé. Aki viszont mielőtt apa lett, a te társad volt és támogattátok egymást. Nem úgy, mint most, hogy leginkább a gyerek hurcibálását osztjátok be, hanem szerveztetek közös programokat, olyanokat, amelyeket ti, mind a ketten szerettetek csinálni. Moziba jártatok, vagy épp színházba, utazgattatok kettesben és barátokkal, esetleg együtt sportoltatok, vagy épp a barátokkal egy jó főző kurzuson vettetek részt. Ezek még mindig ott vannak benned, csak most épp átadtad magad egy másik időszakodnak, hogy mást támogass, a gyerkőcötöket. De attól ezek még benned vannak. Igaz nem közvetlenül a felszín alatt, mert lehet, hogy már azt is elfelejtetted, hogy régen mi töltött fel, vagy mi az, amit imádtál csinálni. A legtöbbünk így él és próbál küzdeni az ellen, hogy teljesen elfeledje ezt a belső részét, a valós igazi én részét. Miközben érzed, hogy benned ott, mélyen legbelül még mindig az a kis fruska vagy, aki egykoron voltál, sokszor már nem is mersz úgy élni, hiszen már nem vagyok gyerek, sőt komoly felnőtt anyukának kell lennem, mert ezt várja el tőlem mindenki - gondolat motoszkál a fejedben. De ha te nem ilyen vagy, akkor mi van?! Ha te igazából szeretnéd teljesen megélni és megmutatni azt a fruskát is a gyermekednek, aki egykoron voltál, azt nem lehet?! De éppen lehetne, ha nem félnél és rettegnél attól, hogy mások mit is szólnak majd ahhoz, ha felvállalod igazán önmagad. 

 a3fa752a36ab1ffe5f7d86c5c35e6532.jpg

 

Kérlek ébred fel! Ideje tenned magadért is valamit. Valamit, ami téged is feltölt és amivel képes vagy kifejezni önmagad legbensőbb igazi és valós énjét. Ha ez épp az, hogy a gyerkőcöddel beülsz a hintába és hangosan sikítoztok akkor az, ha pedig úgy érzed, hogy sokkalta többre lenne szükséged, mert már olyan mélyen elnyomtad a valós énedet, akkor engedd szabadjára önmagadat. Vegyél ki egy fél nap szabit és menj el oda, ahol azelőtt jártál és feltöltött, ahol azt teheted, ami igazán te vagy és ne foglalkozz azzal, hogy más mit mond, vagy gondol rólad. Hidd el, több vagy te is, mint pusztán csak egy anya!    

 

 

Edina

 

kép:pinterest 

Az anyaság várakozásának 4 káoszpontja

Sok esetben érezhetjük azt, hogy bárcsak már kicsit nagyobb, önállóbb stb. lenne a gyerkőcünk. Siettetjük a napokat, heteket, hónapokat, majd amikor már önállóan is képes megállni a saját helyét a (saját) nagy világában, hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy megállítanánk az időt, vagy inkább visszatekernénk, hogy mindent újra átélhessünk és az esetleges hibáinkat kijavíthassuk. Visszasírjuk és fájlaljuk az idő rohanását, miközben pedig egész eddig arra vágytunk, hogy túléljünk bizonyos időszakokat. Következzenek hát, az anyák várakozásának totális káoszát bemutató 4 pontja:

 e4c66a478908930a80ffc18e7707e505.jpg

 

  • A várandósságra  várva: a kezdet kezdetén magát a várandósságot várod. Milyen lesz majd, amikor megjelenik végre a teszten az a bizonyos két csík.  Amikor először veszik mások észre, hogy kerekedik a pocakod. Aztán ahogy telik az idő, akkor persze azt várod, hogy végre megmozduljon, vagy rúgjon egyet. Ezután jön az, amikor már végre te is úgy kezdesz el működni, mint az összes többi kismama. Egyszerűen azt várod, hogy mindenki kedvesen és az állapotodhoz mérten viselkedjen veled, hiszen életed egyik legszebb eseménye előtt állsz. Némi sávváltás után elérkezel arra a pontra, hogy egyre többször szeretnéd már hallani a kicsi szívhangját, amit ugyan eddig nem értettél másoknál, hogy mégis mit lehet ezen a zajon szeretni, de most, hogy részesévé váltál ennek az egésznek, hirtelen kivilágosodott minden, és természetessé vált számodra is. Telnek a hónapok és már túl vagy a felénél, majd beérkezel szép lassan a célirányba és már ott tartasz, hogy bárcsak túl lennél már ezen az egészen és a karjaidban tarthatnád végre. Ezzel el is érkezel a szülés utáni vágyakozás szakaszába, ahol leginkább már csak arra tudsz koncentrálni hogy végre meglásd a kettőtökből eredő csodát. Így hát elmondhatod, hogy a várandóssági várakozást letudtad, pipa. 

 

  • A szülésre várva: túl vagy már 9 hónapnyi megpróbáltatáson, helyzeten, vizsgálatok sorozatán, és már annyit gondoltál arra, hogy vajon milyen lesz a kettőtök gyerkőce. Fejben mindent megterveztél már, mit hogyan fogsz tenni és már a tervezés részét is megtervezvén, végre elérkezik a szülés időpontja. Úgy érzed, hogy nem csak te, de az égész családod, baráti társaságod és még a szomszéd is csak erre várt, hogy egyel többen legyetek a házban. Vannak, akik már álmukban többször meg is szültek, annyira siettetnék az időt, hogy végre történjen már valami a várakozáson felül is. Na persze mondanom se kell, hogy amikor meg ott vagy a szobában, akkor olyan lassan vánszorog az idő, hogy fogalmad nincs, hogy ez miként lehetséges. Majd a fájások felgyorsulásánál meg azon kapod magad, hogy már megint átállították az órát és most meg nincs is szünet a két fájás között. Sehogy sem jó ez! Amikor gyorsan kellene telnie, lassan telik, amikor meg lassan, akkor iszonyat gyorsan múlik az idő. Majd néhány pillanat (jó tudom túlzás ezt írni, inkább néhány óra) múlva, amikor kinyitod a szemed, már a kezedbe is nyomják azt, akire vártatok. Végre, ezt a várakozásodat is kipipálhatod, gratulálok, túl vagy rajta.    

 

  • Az anyaságra várva: királyság! De te szegény, naivan azt hitted, hogy ezek után már letudtál minden várakozási időszakot, de tévedtél (ha ha). Még csak most jön a java. Ott kezdődik, hogy mikor adják már oda a gyerekedet és mehettek haza. Azonban, ha szerencsés vagy, akkor még itt is próbára teszik a türelmedet és várhatsz olykor hosszúnak végtelennek tűnő napokat is, mire elindulhattok. Otthon aztán megkezdődik egy őrületes várakozásokkal teli időszak. Miszerint: mikor kel már fel, mikor alszik már el, mikor fogja átaludni az éjszakát, mikormikormikor. Szóval azt érzed, hogy a várakozásnak még a nulla fokát sem ismereted eddig, és kezd derengeni, hogy igazából ez még csak a kezdet kezdete. Aztán idővel azon kapod magad, hogy belejöttél mindenbe, és valahol fél úton a sok várakozás közepette, teljesen feleslegessé vált az idő múlásával stresszelned magad. Próbálod élvezni a dolgot, hol több, hol meg kevesebb sikerrel és sokszor már te magad is meglepődsz azon, hogy mennyire belassultál (olykor már idegesítően). Úgy érzed, hogy a várakozásod új szakaszába léptél, amikor azt várod, hogy mikor ébred már fel, hogy újra együtt lehessetek. Ezt a szakaszt is abszolváltad!   

 

  • A nagyságra várva: a csodás kezdeti időszakon túlmenően, ahogy cseperedik a gyerkőc és láthatóan egyre nagyobbá és okosabbá válik, számodra is kikristályosodik, hogy bizony az egész életed mostantól a várakozással (aggódással, sírással, meghatódottsággal, szervezéssel és tervezéssel) fog telni. Rájössz, hogy nincs semmi értelme felesleges köröket futnod és önmagadat frusztrálni, a mikor lesz már nagyobb és bárcsak már ő is tudná már ezt, vagy azt mondatokkal. Mostanra egészen profinak mondhatod magad, hiszen pontosan tudod, hogy ez az érzés is el fog múlni idővel. De ekkor megint egy új szakaszt átlépve rájössz, hogy SOHA NEM FOG ELMÚLNI, hiszen most még, amíg gyerek az óvodát, iskolát, különórát, vizsgát, felvételiket, randikat (na jó ezt azért nem) várod, de ha felnő, akkor pedig azt, hogy újra találkozzatok, vagy hogy mikor lesz házas és mikor lesz neki is gyerkőce. Ez egy szélmalom harc, aminek minden percét élvezed, csak olykor iszonyt nehéz elfogadni, hogy minden várakozás egy örökkévalóságnak felel meg. 

 

Edina

 kép:pinterest

Bocsi, hogy az anyaságom néha ciki tud lenni

Emlékszem még az érzésre, amikor gyerekként ott állok egy szituációban és az édesanyám, igazi anyatigrisként védelmez másokkal szemben, olyanoktól, akiktől ő úgy érzete, hogy bántották az ő csodás gyermekét. Annyira, de annyira cikinek éreztem, és sokszor inkább már el se mondtam, ha olyan helyzetbe keveredtem, csak hogy újra elő ne ugorjon az a tigris, aki egyébként a szürke hétköznapokban csupán csak egy jámbor nő volt. Amióta átálltam én is a másik oldalra, azóta viszont állandóan vissza kell fogni magam, hogy elkerüljem azokat a helyzeteket, amelyekért utólag bocsánatot kérhetnék a gyermekünktől. Következzenek azok a pontok, amelyeket anyaként teljesen természetesnek veszünk, de gyerekként viszont irtó bosszantóak tudnak lenni.
4d7d0fa054e6dee87429eed965ed9a44.jpg
  • Sírás más előtt: valahogy hirtelen gyorsul fel minden a gyerkőc megszületése után, és a kissé monoton hétköznapoknak köszönhetően, egyre inkább csak az aktuális teendőinkre összpontosítunk. Pörgetjük a feladatokat és a reggeli/esti rutinokat. Jönnek mennek az ünnepek és ritkulnak azok a pillanatok, amikor a rohanásban egyszeriben képesek vagyunk megállni. Megállsz mondjuk egy szülinapi torta gyertyái felett, szemben vele. Vele, aki nem is olyan régen született és elöntenek azok az "utálatos" érzések. Arra gondolsz, milyen is volt, amikor először a karjaidban tartottad, amikor végre félóra parádézás után mosolyt tudtál csalni az arcára, vagy amikor megtanult járni, beszélni és amikor végre önálló véleménye lett. Ott állsz a hülye mesefigurás torta fölött és azt érzed, hogy nem sírhatsz, mert van még rajtad kívül másik x ember is körülötted és hát miért is kellene sírni, hiszen ez egy fantasztikus esemény, amit megéltetek közösen együtt. Túl vagytok már rengeteg nehézségen (amelyek ma már egészen aprónak tűnnek) és persze mivel őszinte vagy magaddal, pontosan tudod, hogy azért még vár rátok néhány. Szóval ott állsz, tekinteted egyre inkább elhomályosodik és abban bízol, hogy a gyertya és a tűzijáték füstjének felszállása közben, majd az esetlegesen kicsorduló könnyeidet letudod törölni. Bármennyire is szépek ezek az érzések, de egyszerre érzi az ember magát szörnyen bénának és édesanyának. Ezek ellen, az anyai érzések ellen hiába is tiltakozol, nem tudsz csak úgy megálljt parancsolni magadnak és ömlik belőled minden családi eseményen, fellépésen, vizsgán, vagy épp szurkolás közben. Hát ez van, minden megérint, amióta megszületett. Érte többet aggódsz, mint magadért és nem is tudod, hogy előtte mit tudtál azon sírni napokig, ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezted.

  

  • Nem engedek a huszonegyből: sokszor előfordul, hogy a gyerekek még nem látják azoknak a lépéseknek a következményeit, amelyeknek mi viszont igen. Sőt, ha ugyanazok az élethelyzetek is előfordulnak nála is, mint esetleg anno nálunk, akkor pedig fix ötletünk is lenne a megoldásra. Ebből kialakulhat persze konfliktus, vagy nézeteltérés, de minden esetben a gyermek érdekeit nézve, egy szülő mindig a lehető legjobbat szeretné adni neki. Na de ezt hogyan lehet megértetni vele, amikor épp dulifulit játszik és nem kíváncsi a mi ókori, maradi ötleteinkre, véleményeinkre?! A megoldást én magam sem tudom 100%-ban, és még kutatom a tökéleteset, hiszen minden ilyen helyzetnél, más és más lehet a célravezető. Sablonos, de igaz, hogy ahány gyerek, annyi élethelyzet alakulhat ki és persze annyi megoldás is. Tudom, hogy még mi felnőttek is hajlamosak vagyunk arra, hogy elsőre rávágjuk egy probléma hallatán, hogy na ennél is csak egy drasztikus megoldás létezik! De ez nem így van! Mindenre létezik több megoldás, csak elfelejtünk gondolkozni! Leülni és rászánni az időnket, hogy végigzongorázzuk, hogy mi mindent lehetne megtenni az ügy érdekében. Persze tudom én, hogy minden fontosabb, mint átgondolni egy számunkra aprónak tűnő dolgot, de véleményem szerint, ha ész érvekkel a gyermek saját szintén felvázoljuk neki, hogy milyen választási lehetőségei vannak (na ezen most biztos sokan felszisszentek, hogy miről beszélek, hogy lehet választása egy gyereknek...) akkor képesek vagyunk rávezetni arra, hogy abban a helyzetben, amelyikben most ő épp benne van, melyik lenne neki a leginkább megfelelő. Lehet szó arról, hogy miként védje meg magát az iskolában, vagy épp hogy melyik különórát válassza.

 

  • Anyatigris vagyok: bízom benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzésemmel, hogy bizony eléggé vissza kell fognom magam, hogy ne legyek olyan, mint más tigrisek, de be kell, hogy valljam önmagamnak, az vagyok, sajnálom de ez van. Ha valaki úgy fogalmaz a saját gyerekemmel kapcsolatban, amely számomra nem tetsző, akkor vissza kell fognom magam, hogy nem ugorjak rá és ne világosítsam fel kedvesen, ámde kellő anyai határozottsággal, hogy mi is a teljes igazság. Ahogy elnézem az anyuka társaimat, azaz egy nyugtat meg, hogy olykor nem csak nekem nem sikerül megtartanom az egyensúlyt, de bizony sok más nőnek sem. Vannak az abszolút nyuszik, akik pont az ellentettjei a tigriseknek, és ha lehordják a gyermeküket akkor sem védik meg őket, és hozzá teszem, hogy ők sajnos még önmagukat sem képesek megvédeni. Aztán vannak azok a tigrisek, akik persze akkor is ugranak, ha épp bókol nekik a másik (na ezt is tapasztaltam, amikor még egy jó szó miatt is képesek rád ugrani, mondván biztos bántani akartad őket, pfff), na és akkor ott vannak azok, akik mázlista módjára képesek megtartani az egyensúlyt a nyuszi és a tigris között - még csak városi legenda szintjén hallottam róluk, találkozni még nem találkoztam egy ilyen szülővel sem. Pedig ez lenne talán a megoldás, hogy ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a saját gyerkőcünket, hogy akár egy iskolai konfliktus alkalmával a némileg reálisan látó nő bújjon ki belőlünk, megspékelve egy kis tigris kölyök hozzáállásával, aki képes egyensúlyban tartani az adott helyzetet.   

 

  • Amikor egyedül hagyom: amikor anyukák egymás között beszélgetünk és őszinteségi rohamom közepette kibököm, hogy bizony volt már nálunk is a történelemben olyan helyzet, amikor úgy alakult, hogy egyedül kellett hagynom pár percre a gyerkőcöt, hogy ezzel is valamit tanítsak neki, akkor előfordul, hogy döbbent csend ül a helységre. Véleményem szerint pedig akadnak a közös életünkben olyan történések, amikor egyszerűen mind a kettőnk számára az a megoldás, hogy egyedül hagyom a szobájában. Ez lehet  egy szimpla játék, amikor hagyom, hogy egyedül is feltalálja magát és képes legyen a fantáziáját beindítani és ne mindig azt várja tőlem, hogy majd én megoldom mondjuk a mesekönyv kiválasztását, vagy egyéb más kis dolgát. De persze olyan is előfordulhat, amikor meg azért kell magára hagynom, mert bitang rossz, és ahogy nekünk felnőtteknek is jól esne, ha kilépnénk az adott helyzetből néhány percre és utána máris higgadtabban tudnánk kezelni azt, úgy rájuk és rájuk férne a kilépés. Nyilván ő csak annyit érzékel ebből, hogy micsoda szörnyeteg vagyok, hogy egyedül hagyom őt, akár csak pár percre is, ami számára a világot jelenti. De tényleg érte teszem, hogy jobban legyen, hogy jobb felnőtt válhasson belőle, azáltal, hogy hagyom neki, hogy gondolkozzon, vagyis megadom neki a gondolkodás lehetőségét. Mégis azt tapasztalom, hogy sok esetben a felnőttek is addig addig mondogatják a maguk verzióját gondolkodás nélkül, csípőből, amíg a másik már azt érzi, hogy elszakad a cérna és olyat mond, vagy ne adja Isten tesz, ami nem helyénvaló. A gyerekeknél is előfordulhat ilyen. Miért is ne fordulhatna, hiszen ők is körülöttünk élnek és másolják a reakcióinkat, ahogy minden mást is. Tudom, hogy sokaknak ez elfogadhatatlan, hiszen abból semmit sem tanul a gyerek, ha magára hagyom. Azonban én azt tapasztalom és látom a körülöttem lévőkön is, hogy nekünk felnőtteknek is olykor le kellene csendesednünk, kilépni a folytonos pörgésből és kontrollból, na meg persze az idegesítő irányító szerepből, és átgondolni az életünket. Nem arra gondolok, hogy minden nap álmodozzunk reggeltől estig, pusztán csak arra akarok rávilágítani, hogy ne engedjük, hogy az irányítson bennünket, hogy mások mit tesznek, gondolnak, rólunk és a mi elveinkről, hanem engedjük meg magunknak azt a luxust, és ezáltal a gyermekünknek is, hogy önmagunk hozzuk meg a számunkra leginkább megfelelő nézeteket, véleményeket. Képesek legyünk úgy kialakítani az életünket, amely hozzánk passzol és aszerint éljünk.   

 

Edina

 kép:pinterest

5 tipp a könnyebb beszoktatásért

Ahol gyerkőc van, ott szeptember elején mindenkinél elkezdődik a beszoktatás ideje, legyen az bölcsőde, óvoda, vagy épp már az iskola. Akik már túl vannak az első ilyen akadályon, azok levonták a saját kis konzekvenciájukat, hogy mi az, amit jól csináltak és hát mit szépítsem a dolgot, arra is rájöttek, hogy mi az, amit meg totál elbénáztak. Következzen 5 tipp a beszoktatási mizéria megpróbáltatásaira:
f1261b3183076d352e1adb788b271cb4.jpg
  1. Készüljetek előre: az egyik elengedhetetlen pontja a beszoktatásnak a felkészülés. Alapvetőnek kellene lennie, hogy a gyerkőcöt felkészítsük az előtte álló változásokra, az új helyzetekre, és mindenre, ami ezzel járhat, de sajnos sok esetben látom azt, hogy ezt a szülők természetesnek veszik és legyintenek az egészre. Pedig, ha mondjuk előtte lévő héten, esetleg kicsivel hamarabb felkelted, hogy szokja az új életritmusát, vagy esetleg vásárolsz olyan mesekönyveket, amelyek bemutatják, hogy mi fog történni az adott intézményben, vagy talán az is elegendő, ha a szomszéd kislány/kisfiú elmeséli, hogy milyen fantasztikus dolgok fognak ott történni vele, akkor máris tettél valamit az ügy érdekében, vagyis érte, a felkészítésére. Ha nagyon lelkiismeretes vagy akkor délutáni programként pedig útba is ejthetitek, hogy berögződjön neki az útvonal és ezzel már élét is vetted annak, hogy nem tudja, hogy mi fog vele történni, merre kell majd mennie. De persze az is sokat segíthet a helyzetén, ha együtt veszitek meg a szükséges felszereléseket. A lényeg, hogy készítsd fel lelkiekben is arra, hogy most valami új következik. Hiszen légy' őszinte magaddal, számodra is félelmet tud kelteni egy új munkahelyre először belépni. 
  2. Nem (lenne) szabad sírni: elég megható tud lenni, amikor önállósodik a féltett gyermekünk és azt vesszük észre, hogy egyedül képes már a saját szintjén is megoldani dolgokat. Ha ez nem lenne elég, ráadásul még az is szemmel látható, hogy míg ő büszkén lépked (nyilván persze némi félelemmel) melletted, addig drága szülei a meghatódottságtól az ajtón is alig találnak be. Miközben elrendezed a sorait az új helyen -terelés gyanánt, hogy ne ordítva sírj fel és ezzel a húzásoddal már be is égeted őt az első napján- azon morfondírozol, hogy egyáltalán mikor lett ekkora, hiszen még épp csak néhány éve volt az, amikor először a karjaidban tartottad az ordító kis békát, most meg egyszerűen képtelen vagy felfogni, hogy mennyire nagy lett. A lényeg, hogy semmi esetre sem szabad látnia, hogy totál kivagy az egész helyzettől, hiszen ezzel nem segítesz neki egyáltalán, csak te is félelmet keltesz benne.
  3. Ne stresszeld magatokat: sokan azzal riogatják a gyerkőcöt, hogy mivel már nagy, ezért most már úgy is kell viselkednie, hiszen a nagyok már nem viselkednek ilyen bután, vagy hogy ha ilyen leszel, akkor nem fognak szeretni a bölcsibe/óvodába/iskolába a többiek. Ezeknek a mondatoknak az ismételgetésétől mi is sík idegesek leszünk és ha be is következik, akkor pesszimista módjára kijelenthetjük, hogy mi megmondtuk előre. De tényleg! Azért mert te ezt hallottad anno a szüleidtől, nem kellene tovább adnod ezt a stresszfaktort a saját gyermekednek is. Próbáld meg biztatni és elhessegetni mindent és mindenkit a közeléből, amitől, vagy akitől bestresszelhet.  
  4. Beszéljetek a félelmeiről: jobb ha nem áltatod magad, mert sajnos lesznek félelmei. Nyilván nem 100%, de elég nagy rá az esélye, hogy elkezd aggódni, hogy mi is fog vele történni egy olyan helyen, ahol nem lesz ott sem apa, sem pedig anya óvó és védő karja. Azonban, ha már a beszoktatás előtti időszakban beszélgetsz vele arról, hogy pontosan mi is történhet vele, milyen szabályok lesznek, mit csinálhat és mit nem, illetve az egyik legfontosabb, hogy nem fogod otthagyni soha, hanem érte fogsz menni, akkor talán csökkentheted a benne kialakult félelmeket, vagy talán meg is tudod előzni azokat. Ahogy nálunk felnőtteknél is, ha valami bánt és félelmet kelt bennünk, DE képesek vagyunk arról beszélni, akkor még ha nem is születik megoldás, valahogy úgy érezhetjük, hogy kibeszéltük magunkból mindent.   
  5. Próbáld meg megérteni: ha gyerekekről beszélünk (persze nálunk felnőtteknél is legalább olyan fontos), az egyik leginkább fontos tényező, hogy próbáljuk meg őket megérteni. Ne legyintsünk arra vonatkozóan, hogy ugyan már, hiszen ő csak egy gyerek és milyen problémája lehet ilyen kicsiként, mit kell ezen megbeszélni és kivesézni, hiszen ez csak egy kezdeti apró lépcsőfok az életében. Igen ám, de ezt ő mégis honnan tudná ha nem mondod el neki, hogy ha az egész életét nézzük, akkor ez az élethelyzete mennyire kezdetlegesnek fog számítani. Az ő életében ez, most igen is egy hatalmas és fontos lépés, amely az első, egyedüli és önálló életének emlékezetes momentuma, amely ha rosszul sikerül, akkor mindig emlékezni fog rá.      

 

 Edina

 

kép:pinterest

Amikor anya ismét bulizni készül

 
Minden anya életében elérkezik az a pont, amikor úgy érzi, hogy itt az ideje egy kis lazításnak és beleveti magát egy éjszakába nyúló buliba. Persze valaki azonnal belecsap a lecsóba és úgy érzi, hogy a húsz évesekkel szeretné újfent rázni, vagy előadhatod szolidabb verzióban is és csak amolyan harmincas-negyvenes nő módjára, lazább bulival indítasz. Az utóbbi mellett döntöttem én is és arra lettem figyelmes, hogy miket képes egy anya agya produkálni, miközben épp lazít. Íme party anyu 5+1 pontja, hogy miként lazulunk be, mi anyák.
5af419c9ce585834e282ab60496bdc09.jpg
1. Elengedés:  miután hosszasan készülődsz, hogy ismét belerángasd magad egy csinosabb darabba (ami kivételesen rád is jön) és full sminkben és talpig prádában készen állsz az indulásra, rájössz, hogy bizony aznap este, nem te leszel az utolsó, aki elköszönöm a gyerektől, aki mesét mond neki, vagy aki elalvás előtt még egyszer megsimizni a kis buckó fejét. Már most utálod azt, aki vigyázni fog rá (nagyszülők, bébiszitter, barinő stb.), amitől könnybe is lábad a szemed. Azonban, mivel rutinosnak számítasz és már az anyák napi program kapcsán rájöttél, hogy aranyat ér és imába foglalod a vízálló sminket és a kifejlesztőjét, így nem okoz különösebb fennakadást holmi homályos tekintet - na de pont ezért árul el mindent a csodásan csillogó szemed. Ha azonban figyelsz arra, hogy a bázist gyorsan kell elhagyni, akkor talán nem kezded el már az ajtóban érezni a hiányát. Abban a hitben ringatod magad, hogy erre vártál már mióta, hogy végre, pont úgy mint rég, kimaradj egy éjszakát és hogy sikerüljön a totális kikapcsolódás (naiv lélek).          
                     
f10fb57c51f50ef4ef1050a82fb029ff.jpg
2. Tik-tak: a buli a hangulat és a társaság az mindig tökéletes, csak a fránya időt nem tudod hová tenni. Véletlenül, valahogy úgy alakul az estéd, hogy olykor az órára téved a tekinteted, amikor magadban megállapítod (apa mit sem sejt az egészből), hogy most épp mit is csinálhat nélküled. Na és akkor szépen lassan elkezdesz azon agyalni, hogy nem éhes, evett rendesen - mert neked mindig könyörögni kell, hogy egyen, és egyáltalán fürdött és nem fázott fürdés után, megtalálták a pizsit nélküled és egyáltalán feltűnt neki a HIÁNYOM?! Ezt a párbeszédet egy buli alatt kb. 3-4 alkalommal lejátszod a fejedben, miközben még jól is érzed magad, mert tényleg egy fergeteg party alakult ki. Hiába na, ha a szülők kiszabadulnak a zárt osztályról, abból csak jó buli lehet.   
 
3. Hiány: hát ha hiányzik, akkor hiányzik. Nincs mit tenni ezzel az érzéssel, persze normális keretek között lehet kezelni. Például felhívni telefonon, és meggyőződni arról, hogy minden rendben van vele. Ezzel magadat is megnyugtatod és képes leszel tovább lazulni (még mindig vicces, mintha egy gombnyomásra be lehetne lazulni szülőként). De azt gondolom, hogy ez egy teljesen természetes érzés, hiszen eddig olyanok voltatok egymásnak, mint a testedre ragasztott sebtapasz. Összenőve mozogtatok és bizony ha letépik a tapaszt, akkor annak ott marad a nyoma.
  
 
4. Lelkifurka: nem tudsz mit tenni, ezzel küzd a legtöbb ember a világon. Anya, na meg persze az apákat sem zárnám ki azért egy jó kis lelkifurka buliból. De anyukám, egyet tarts mindig szem előtt! Ha nem szeded össze magad és nem kapcsolódsz ki "csakazértis" akkor nem leszel képes feltöltődni, amire viszont mindenkinek szüksége van időnként. Sőt, tovább megyek! Nem csak neked és apának, de a gyerkőcnek is belőled/belőletek olykor ki kellene kapcsolódnia (na ez a durva)! Hogy miért? Azért, mert megállás nélkül felügyelet alatt tartjuk őket (és ne mond, hogy nem így van, mert te is tudod, hogy folyamatosan nézed, elemzed, vizsgálgatod és méregeted). A gyerekeknek is jól esik néha az, ha elszakadnak tőlünk és örülten belevethetik magukat a nekik tetsző dolgokba. Persze nem azt mondom, hogy nem kell kontroll, mert kell, nagyon is, de néha nekik is szükségük lenne arra, hogy szülőmentes övezetben feltöltődjenek. 
 
b4cac2374746a330ec49002be7e28e6b.jpg
5. Se veled, se nélküled: soha semmi nem jó. Ha velünk vannak egy partyn, akkor csak rájuk figyelve tudunk rohangálva enni, vagy épp beszélgetni. Na az alkohol ivást pedig jobb lesz, ha elfelejted, hiszen gondolkozz már, így milyen példát mutatsz. Ha pedig mégis bátor lány vagy, otthon hagyod és nélküle bulizol (tényleg nagyon durva vagy :-) akkor pedig rajta jár az eszed. Ez egy ördögi kör, mert így képtelen vagy lazítani, már pedig, ha végre kiszabadulsz, akkor valahogy egyszerűen kötelességednek érzed, hogy feltöltődve kell hazamenni.  
 
+1 Másnaposok: miután hulla fáradtan hazaértetek valamikor az éjszaka/hajnaltájban, arra gondolsz, hogy holnap végre nem kell korán ébredned és sokáig pihenhetsz. Nem lesz, aki berongyol a hálóba és rátok veti magát, vagy aki már messziről kiabál, hogy ébren van és indulhat az ő bulis napja. De valahogy ezt a pihenésre szánt időd, mindig megzavarja valami. Éppen akkor kezd el fúrni a szomszéd, vagy miközben fordulsz a másik oldaladra, megüti a füledet az utcai gyerekzsivaj és már hopp, ott is van a jel, hogy milyen egy szörnyű anya vagy, aki képtelen összeszedni magát, hogy rohanjon a gyerekéért. Így már ugrott is a hosszanti alvás, majd a nyugtató relaxációs fürdő, de cserébe rendet rakhatsz és kitakaríthatsz. Ha eddig nem volt lelkiismeret furdalásod, akkor majd most lesz, amikor végre meglátod a gyerkőcödet, aki a nyakadba ugorva, közli veled, hogy úgy hiányoztál, és úgy szorít, mintha soha többé nem akarna elengedni. 

 

 

 

Ha tetszett a fenti írás, gyere és kövesd a Babarózsa oldalát, ahol hasonló írásokkal találkozhatsz :-)

 Edina

kép:pinterest

5 biztos téma, amit anyaként egyszerűen képtelen vagy elengedni

Ahogyan egy nő halad előre egyre jobban az anyaságában és a gyerkőce szépen cseperedik, önmagunkon azt vehetjük észre, hogy egyszerűen vannak olyan témák, amelyeket képtelen vagyunk elengedni. Szinte azonnal ráugrunk, ha valaki az adott témát felhozza, arról már nem is beszélve, ha bennünket egészen közelről érintő dologról esik szó. Számtalan ilyen téma létezik, hiszen ahány anya, annyi érzékeny és sebezhető pont van rajtunk, azonban összességében véve az alábbi 5 pont az, amely szinte mindenkit érinthet. e3b000ac22f76a0456e17d6267ba5a37.jpg
1. A szülés élménye: nagyon intim és felettébb személyes jellegű témáról van szó, ezért kissé illetlen kérdésnek is hangzik, amikor neked szegezik egy társaságban, hogy milyen volt a szülésed. Soha nem tudhatjuk, hogy az illetőnek miként sikerült feldolgoznia az ott átélteket, illetve, hogy egyáltalán kellemes emlékként maradt-e meg benne, vagy azóta is próbálja elfelejteni az ott történteket. Legyünk tapintatosak és ne faggassuk a másikat, ha azt látjuk, hogy érzékeny pont felé közelítünk (már pedig mindig sikerül betalálni). Fogadjuk el, hogy igenis vannak olyan nők, akik nem szeretnék kiteregetni a legszemélyesebb életre szóló élményüket.
  
2. Ha nem könyv szerint működik a gyermek: botrányosan sokan okoskodnak egy (akár kezdő) kismama körül. Persze nem állítanám azt, hogy nem segítő szándék vezérli őket, de ettől lesz az ember feje tele információval és ebből jön később a totális zűrzavar, hogy jaj, mit is kellene ténylegesen tennem. Hiszen a könyv szerint már ezt, vagy azt kellene tudnia a gyereknek, de mi még nem tartunk ott, tutira valamit rosszul csinálok és ettől az érzéstől csupán már csak egy ugrásra van az "én vagyok a világ legszörnyűbb anyukája". Csak közlöm, hogy a gyerkőcöd nem olvasta el azt a könyvet, amit te éjszaka lapozgatsz, és ahogy mi sem, úgy ők sem mindig úgy élik a kis életüket, ahogyan azt előre megírták.  
3. Ha eltérünk bármiben is a többi anyától: ha bármiben is úgy döntesz, hogy a családodat helyezed előtérbe és nem a szomszédra hallgatva neveled a saját gyerekedet, akkor neked tutira annyi. Ugyanis, (sajnos) tapasztalatok alapján a legtöbb nő, mások feje után megy és nem a saját nézeteit vallva halad az anyaság útján. Amivel nincs is baj, hiszen vagyunk azzal néha úgy, hogy most képtelen vagyok ebben a szituban bármi újat is kitalálni, de xy szerint ezt kellene tennem. A baj ott kezdődik, amikor ez a néhány alakalom teljesen átveszi a fejed fölött a hatalmat és már mindenben másra támaszkodva egy csodás napon arra ébredsz, hogy totálisan döntésképtelenné váltál. Persze tudom én, és értem is, hogy sokszor egyszerűbb másra bízni a dolgokat, de halló a TE gyerekedet még mindig TE ismered a legjobban és nem más. 
4. A beszólásokat: az eltérés folytatásaként pedig csodásan megfigyelhető az a jelenség, hogy ha már voltál olyannyira bátor és eltértél a többi anyukás cuki nézettől, akkor bizony elég keményen be is fognak szólogatnak neked. Komolyan mondom, érdemes lenne kiadni egy olyan könyvet anyukák számára, amiben a beszólások mellett, frappáns válaszok lennének feltüntetve (én biztos vennék). Olykor egyes anyukák úgy csinálnak, mintha élet-halál harcot kellene vívniuk azért a nézetükért, amelyet ők jónak gondolnak. 
5. Ha valaki képes megugrani azt, amit te nem: amikor azt látod, hogy valaki, aki hasonló cipőben van, mint te, de ő mégis olyan könnyedén oldja meg azt, amitől te már totálisan kikészültél. Hát nem tagadom, ez pokoli tud néha lenni. Egyrészt úgy érezheted, hogy elbuktál valamiben, másrészt erről még tudomást is szerzel, hogy más kreatívabb/ügyesebb stb. nálad. Ezért is fontos, hogy tudatosítsd magadban, hogy az anyaságban lévő buktatók megoldásához nem csupán 1 út vezet, hanem számtalan megoldás létezik, mint az élet bármely más területén. Csak sokszor annyira beleragadunk az adott helyzetbe, na meg olykor az önsajnálatba is, hogy egyszerűen nem vagyunk képesek meglátni a fától az erdőt. 
Edina
kép:pinterest

5 tipp, amit a mesékből megtaníthatunk a gyerekeknek

Biztos vagyok benne, hogy mindenki emlékszik még a kedvenc gyerekkori meséjére. Ugyan nem voltak olyan színesek, vagy modern technikával felszeretlek, mint a maiak, és talán ha nem csak mondjuk 20 mese lett volna, hanem 120, akkor lehet, hogy nem is rajongtunk volna ennyire értük. Előttem van a kép, amikor ott ülünk a tesómmal a tévé előtt, mereven nézünk magunk elé és bámultuk a dobozban lévő mesehősöket, ahogy félnek, vagy épp legyőzték az ellenfelet, netán túljártak a gonosz eszén. Figyeltük minden mozdulatukat és közben arra gondoltunk, hogy jaj de jó lenne, ha én is ilyen ügyes/gyors/erős lehetnék, majd a rohangálós játszótéri alkalmak alatt, mindannyian átváltoztunk ilyen szuper és mindenki által kedvelt hősökké. De hogy mit is tanulhatnak a gyerekek a mesékből, azt az alábbi 5 tipp megmutatja.

 

1820bc76628be5f60880d91a08fce916.jpg
1. Az elején minden jó és szép. Életünk folyamán bármibe is kezdjünk bele, az elején, mondhatni kivétel nélkül mindig visz bennünket a lendület. Legyen szó egy képzésről, új munkáról, esetleg egy új szerelemről, a kezdet kezdetén remekelünk, és szinte szárnyakat kapunk, az előttünk álló új lehetőségektől és nem számít semmi. Szinte legyőzhetetlennek érezzük magunkat, sőt azt is kimerem jelenteni, hogy boldogságot érzünk, főként akkor, ha még a visszacsatolások is pozitívak rólunk, márpedig azok szoktak lenni. Ilyen például Csipkerózsika története is, akinek csodásan kezdődik az élete, él egy palotában és boldogan tölti gyermeki mindennapjait. Vagy ott van a kockásfülű nyúl, aki reggel jókedvűen ébred, kipihenten, majd némi mosolygás után (van ereje mosolyogni korán reggel) belenéz a távcsövébe és szikrázóan, gyönyörű tájat lát maga körül. Egyszóval az élet bármely területére gondolunk, úgy kezdődik minden történetünk, mint a mesében. Minden rendben van, még a probléma is elkerül bennünket, mindenki egy igazi tündér velünk.
  
2. Személyiségfejődésre mindenki képes. Ahogy telik az idő, a teljesítményünkben azért némi hanyatlás megfigyelhető - esetleges bizonytalanság, vagy épp a túlzott magabiztosság miatt is lehet - de mivel jó fejek az emberek, ezért az adott életeseményünk kapcsán még tanácsokkal is ellátnak bennünket, amelyet inkább építő jellegű kritikának foghatunk fel és még nem képzelünk bele semmit sem, egy ártatlan megjegyzésbe. Észrevesszük önmagunkon, hogy bár nem teljesen passzol esetleg hozzánk az adott személy, vagy élethelyzet, de ha a változást, mint olyat, nem utasítjuk el, akkor akár még előrébb is léphetünk és ettől csak többek leszünk. Persze, akik kissé pesszimistábbak, azok már itt elkezdhetnek lázadni, hogy miért kell változtatni bármin is. Pont ilyen Dulifuli a Hupikék törpikékből, aki utálja a változást és hidegrázást kap tőle, DE persze belevág és megcsinál mindent, hisz nem nagyon van más választása, mert a változás örök (tudom, már nekem is herótom van ettől a mondattól, de attól ez még sajnos igaz).
3. Biztos, hogy egyszer a földre kerülsz, de képes leszel felállni. Ez így van. Életünk során néhányszor azért a földön fekve találjuk magunkat (egyszerűen vannak olyan szituk, amikor elérkezel arra a pontra, hogy ebbe most kész, belehalsz). Olyankor azt érezzük, hogy képtelenek vagyunk levegőt venni, mert még sokszor az is fáj, nem hogy újra visszaülni arra a bizonyos lóra. Legyen az gyerekneveléssel kapcsolatos gond, vagy bármilyen más probléma az életedben, hidd el, idő kérdése és újra az élők sorában leszel és megtanulsz majd járni (csak másképp, mint eddig). Nézd meg szegény VUK-ot, akinek elég szörnyű sorsa volt, mégis megtanult felállni, továbbmenni, sőt megerősödött, kiokosodott és túljárt a simabőrű eszén
4. Rájössz a rejtett lehetőségeidre. Tipikusan ilyen hős volt Mekk Elek. Na ő aztán mindent meg és kipróbált, nem adta fel, még úgy sem, hogy rendszeresen kergették azért, amit tett, vagy épp nem tett. Persze közben rengeteg tapasztalatot szerzett és ezzel is azt tükrözte, hogy nem baj, ha nem értesz mindenhez, hiszen senki nem úgy születik, hogy hatalmas tudás lenne a birtokában. Ha próbálkozol, de elbuksz, az még nem azt jelenti, hogy meg kell állnod és végleg feladni bármit is az életedben. Pusztán arra akar rávilágítani, hogy oké, rendben, nem ebből az irányból kell megközelítened a helyzetet, de attól még másik út járható, azért mert egy nem jött be.   
5. Minden jó ha a vége jó. Miután sikerült felállni egy-egy szituációból és rájöttél, hogy van élet a halálod után, újra kisimul az élet körülötted és minden a helyére kerül (persze mondanom se kell, hogy csak egy kis időre). De a csata után mindig megérkezik mindenki életébe a megnyugvás és a jól kiérdemelt jutalom. Ide fel tudnám sorolni az összes mesét és mesehőst, hiszen mindnek ez a vége. Öröm, ujjongás, ami büszkeséggel párosul és annak az érzésével, hogy értékesek, hasznosak vagyunk. 
kép:pinterest

A gyerekek szeretetnyelve

Amikor először hallottam arról, hogy létezik szeretetnyelv, akkor arra gondoltam, hogy már megint valami őrületesen nagy hülyeség, amit valami unatkozó ember talált ki otthon és most meg hirdeti az igét. Aztán elolvastam Gary Chapman és Ross Campbell - Az 5 szeretetnyelv, Gyerekekre hangolva című könyvét és rájöttem, hogy mégis lehet értelme az egésznek. Ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is létezik egy szeretetnyelv, amely azt mutathatja meg nekünk felnőtteknek, hogy a gyermekünk valójában miből is érzékeli azt, hogy mi szeretjük.

Mindannyiunk esetében meghatározható, hogy számunkra mi a legfontosabb, hogy mi, mitől érezzük magunkat (csúnyán mondva) szeretve. Nekem mely dolgok fontosak és hogy a társamnak melyek azok a momentumok, amelyek fontosak. Felnőtt korban talán gyorsabban átlátható a helyzet, hiszen végig gondolja logikusan az ember (leszámítva a csodás emberi játszmákat) és kirajzolódik, hogy melyik a mi, illetve társunk szeretetnyelve, innentől már egyszerű a helyzetünk, hiszen "csak" arra kell figyelni, hogy azt betartsuk. Na de mi a helyzet a gyerekeknél? Kissé nehézkesebbnek tűnhet elsőre, hiszen ők még nem úgy fejezik ki magukat, viszont ebből adódóan sokkalta egyszerűbben is rábukkanhatunk az ő kis válaszukra. Na de, hogy miért is fontos ennyire ez a szeretetnyelv felismerése? Természetesen azért, mert nyilván mindannyian szeretettel szeretnénk elhalmozni gyermekeinket és minél inkább megmutatni számukra, hogy ránk mindig számíthatnak. Ha a kicsinyke lelkük megfelelő mennyiségű szeretettel van feltöltve, akkor magabiztosabbak, hiszen tudják, hogy szeretve vannak, nyugodtabbak, mivel tudják, hogy fontosak számukra, és ebből adódóan, sokkalta kiegyensúlyozottabbakká válnak. Lássuk, hogy miként ismerhetjük fel a gyerekeknél a saját kis nyelvüket.  

 

09a45a9c2ce23354b911a5b212c7322f.jpgElső szeretetnyelv a testi érintés - szerintem sok szülő átélte már azt, amikor rászólnak a többiek, hogy "ne babusgasd már annyit azt a gyereket", aztán van, aki fittyet hány az egészre, és tovább folytatja, de van, aki elszégyenli magát, hogy hogyan képes ennyire szereti a saját gyerekét (micsoda szörnyűség). Pedig már számtalanszor bebizonyosodott, hogy azok a gyerekek, akiket kicsiként folyamatosan ölelgettek és szoros testi kontaktusban voltak a szülőkkel, sokkalta egészségesebb lelkületű felnőtté váltak, mint társaik, akiket nem nyúztak annyit a szülők. Sőt, vannak olyan családok is, ahol megfigyelhető, hogy a gyerkőc igényli a testi érintkezést, mert attól érzi magát biztonságban és ez a lényeg. Magyarán, ha a gyerkőcöd bújós, folyamatosan rajtad lóg, és mindig szeret a közeledben lődörögni és közben azt veszed észre, hogy ha elmegy melletted és megsimogat, akkor elég valószínű, hogy neki a testi érintés a legfőbb szeretetnyelve, vagyis, ő onnan fogja tudni, hogy szeretitek, ha a kis túlzással, de a hátadon hordod, mint egy kis makit :-)   

 

aea9e95821d6a6c292d6375dbed08031.jpgMásodik szeretetnyelv az elismerő szavak - tipikus példa, amikor veszünk két babszemet elültetjük és várunk. Az egyik esetében csupa kedves szóval és dicsérettel illetjük, míg a másiktól megvonjuk mindezeket, így néhány hét elteltével megfigyelhető egyszerűen a növekedésükön is a szóbeli közlés eredménye. Vagyis, amíg a dicsérjük és biztatjuk a gyerkőcünket, addig növekszik és önbizalommal telve erős és öntudatos palántát nevelhetünk belőle, amitől egyöntetűen jól érzi magát, azonban, ha azt erősítjük benne, hogy semmirekellő, haszontalan, vagy te erre képtelen vagy, úgyse megy neked, akkor sajnos szembe kell nézni a ténnyel, hogy mi saját magunk nyomorítjuk meg a gyermekünk, gyermeki, illetve felnőtti létét. Ezeknek a gyerkőcöknek egy szó, többet ér, minden másnál és bármit megtennének azért, hogy elismerjék őket. Nincs szükségük különösebben nagy játékokra, annál inkább elismerő szavakra.

 

e26956f16adbd4ba4ec025774334229a.jpgHarmadik szeretetnyelv a minőségi idő - ezen gyerekeknél leginkább az a legfontosabb, hogy megfelelő időt töltsenek a szüleikkel. Mondjuk a huszadik úszás verseny, vagy az ötvenedik bábjáték végig nézését együtt, hogy közös és összekötő emlékként maradjon meg számukra.  Nem azon van a lényeg, hogy mit csinálnak a szüleikkel, hanem az, hogy azt kizárólag együtt tegyék és ne egyedül csak a gyerkőc. Ha a szülő mégsem tud részt venni a gyermek bármilyen foglalkozásán, ami számára fontos, akkor az ilyen típusú gyermek, könnyen azt szűrheti le belőle, hogy őt nem szeretik, és most nem arról beszélek, amikor az ember életében kihagy két ilyen alkalmat, hanem arról, amikor csak a százból két alkalmon volt ott. Számukra nem feltétlenül az a fontos, hogy buzdítsák őket, őrült anyák módjára a pálya széléről, hanem csak annyi, hogy lássák őt, amikor befutnak a célba, hiszen nekik a figyelmen van a hangsúly, mert abból érzik a szeretet. Sajnos manapság egyre inkább az a jellemző, hogy ugyan ott vannak a szülők a pálya szélén, DE épp a telefont nyomkodják, így a minőségi időre éhezett gyerek, semmit nem érzékel a figyelemből a szülő meg nem érti, hogy mi a baj, amikor ő mind a száz programon ott volt. De halló, viberezés, vagy tévézés közben senki nem figyel a másikra, csak úgy teszünk, mintha...

 

0b326308e5be602f90de65492428259f.jpgNegyedik szeretetnyelv az ajándékozás - sok esetben félreérhető, hiszen minden gyerek szeret ajándékot kapni, vagyis a legtöbb. Örülnek a kapott babának, vagy az autónak, de ha nem igazán dobja fel őket, mert amint megkapják, már le is teszik, akkor az ő szeretetnyelvük nem az ajándékozás. Tudom és tapasztalom, hogy a legtöbb családban a lelkiismeretfurdalást is ajándékokkal oldják meg a szülők, de vékony a jég és ügyelni kell arra is, hogy ne essen át egyik fél sem a ló másik oldalára. Alapvetően ezek a gyerekek egy matricának is őrjöngve tudnak örülni, mert ebből tudják, hogy a fejünkben jártak. Az teljesen mindegy, hogy csak egy csoki, vagy egy újabb könyv, esetleg a legújabb játék az, amit megkapnak, hiszen számukra az a legfontosabb, hogy gondoltunk rájuk és hoztunk nekik valami apróságot. Na de honnan tudod, hogy tényleg az ajándékozás az ő szeretetnyelve? Pontosan onnan, hogy a tőled kapott ajándékot, nagy becsben tartja és ha valaki megkérdezi tőle, hogy az honnan van, napra pontosan megfogja neked mondani a gyerek, hogy azt kitől és miért kapta.

 

 

9f64b7867b14bf697733992ed0d71823.jpgÖtödik szeretetnyelv a szívességek - sajnos egyre többször megfigyelhető, hogy a gyerekek nem szeretnek segíteni a szüleiknek. Ezért azonnal gyanússá válhat egy szülő számára, ha a gyermeke szeretne neki segíteni kipakolni a mosogatóból, vagy kiteregetni a mosott ruhát. Ezek a gyerekek nagyon szívesen áldoznak arra időt, hogy segítsenek a családjuknak. Számukra az jelenti a szeretetet, amikor azt látják, hogy másoknak segíthetnek és azok hálásak érte. Hiszen ezt látják tőlünk nap, mint nap - gondolhatjátok, igen, ez valóban így van, de ha számára a legfontosabb a szívességek nyelve, akkor nevezhetjük szolgálatkésznek is őket, egyszerűen ez tölti fel a kis lelküket annyira, hogy szeretetbombává alakulnak át.

 

 

 

 Edina

kép:pinterest

50 tipikus mondat, amit unalomig kell ismételni a gyerekeknek

Komolyan mondom, hogy szó szerint vissza tudom mondani, hogy melyek azok a mondatok, amelyeket a szüleimtől hallottam naponta, vagy 100x gyerekként. Erre mint teszek felnőttként?! Kb. ugyan azokat a mondatokat skandálom, csak mai modernebb verzióban. Hát valami, soha nem változik. Következzen 50 tipikus mondat, amely kimondása már nekem uncsi, nem hogy egy gyereknek.

888a90a60a7b403e4cf4a5c9bbc5ea71.jpg

  • Azt nem lehetne, hogy ne a tyúkokkal keljünk, mint a többi normális család?
  • Nincs túlságosan korán reggel még ehhez?!
  • Jót aludtál?
  • Most komolyan azt akarod felvenni?
  • Nem, nem szabad!
  • Még egy falatot egyél, és már mehetsz is játszani.
  • Édesem, nem kell az a kabát, kinn 35 fok van.
  • Könyörgöm, induljunk már el.
  • Felvetted már a cipődet?
  • Melyik játszóra akarsz menni?
  • De most miért haragszol, te választottad ezt a játszót!
  • Sajnálom, nem értem, hogy mit szeretnél mondani.
  • Az más játéka, előbb kérd el!
  • Nem vesszük ki senki kezéből a játékot!
  • Add neki oda a tiédet, hagy játsszon vele más is!
  • Szeretnéd kipróbálni?
  • Hallod, amit mondok?
  • Miért csak a papára hallgatsz és rám nem?
  • Az hogy van, hogy mindenki másnak szót fogadsz, csak nekem nem?
  • Azért édesem, mert én azt mondtam, hogy nem lehet!
  • Gyere öltözz már át, tiszta kosz lett a ruhád.
  • De komolyan, miért kell naponta százszor elismételnem mindent?
  • Úgy szeretném, ha most mindenki csendben lenne csak 5 percig.
  • Várj egy percet, azonnal megyek.
  • Hagy csukjam már be a pisiléshez az ajtót.
  • Sajnos bezár a játszótér is, ezért kell haza mennünk.
  • Nem az a kisfiú játéka, nem vihetjük haza.
  • Felkelnél végre a földről.
  • Tudod, hogy ezzel a hisztivel nálam semmit nem érsz el ugye?
  • Előbb vacsorázzunk meg, aztán ehetsz még rudit.
  • Édesem, ne a vízzel lakjál jól.
  • Mi lenne, ha nem csak a csokit rágnád le a rudiról!
  • Mi a baj, most miért sírsz?
  • Kész a víz, jöhetsz fürdeni!
  • Levetkőztél már, vagy ruhástól akarsz fürdeni?
  • Azt nem lehetne, hogy a víz bent maradjon a kádban?
  • Nem áztál még ki a vízben?
  • Alaposabban kellene megmosni a fogadat, mert kilyukad.
  • Igen visszajövök érted, csak fürdeni megyek.
  • Nem bújsz össze velem?
  • Csak még egy puszit szeretnék adni neked.
  • Melyik mesekönyvet szeretnéd olvasni?
  • Álmos már a mama is, aludj te is.
  • Aludj nyugodtan, ide nem jöhet be senki.
  • Nem, most már tényleg nincs több játék az ágyban.
  • Igen, még mindig itt fekszem melletted a földön, ne aggódj nem megyek sehová.
  • Na jó, de most már tényleg alvás van.
  • Nem szólok többször érte!
  • Na, jó, ez az utolsó.
  • Nem bírom tovább, elegem van, feladom, te jössz apa.

 

 Edina

 

kép:pinterest

5+1 tipp, hogy miért olyan szuper, ha ikreid vannak

Az egyik kerti parti alkalmával számtalan szülő és gyerkőc gyűlt össze egy kedves ismerős családnál, ahová mindenki hozta a kis puttonyában a gyerekeket, így történt, hogy hosszú idő elteltével, egy kedves barátnőm is eljött otthonról az ikreivel. 

e5c16138505349ef6dbb64b391aed16d.jpg

Akiknek nagyobbak voltak a gyerekei, azok lazíthattak egy kicsit, akiknek meg kisebb, azok többnyire félszemmel figyelték a porontyokat, a másik szemük pedig a beszélgető társukon volt. Na és persze ott volt az egy szem ikres anyu, aki sajnálta hogy csak két szemet kapott az élettől, és még segítség mellett is, inkább a gyerekek kötötték le minden idejét és míg nekem mondjuk 1 gyerkőc figyelése mellett percek, addig neki ikresként, másodpercek maradtak a lazulásra, beszélgetésre, evésre, ivásra stb. Ekkor jöttem rá, hogy ugyan elsőre brutálnak tűnő életük, mennyivel szerteágazóbb és ebből adódóan sokkalta nagyobb személyiség fejlesztőn mennek keresztül, mint mi többiek, akiknek csak egy fiókára kell figyelni. Így hát következzen 5+1 tipp, hogy miért lehet szuper ikres szülőnek lenni:

  1. Szuper csini vagy, és ez nem is lehet vitás! Hiszen nincs időd sem enni, sem lustizni (mondjuk ezt a legtöbb anya nem teheti meg), ezért vékonyabb lehetsz a többiektől, és mivel a kicsik szívesen gondoskodnak a napi minimum mozgásodról, így a sportot is bizonyos szinten ki tudod pipálni.
  2. Kreativitásban verhetetlen vagy. Azt gondolom, hogy ritkaságnak számít, amikor mind a kettő, három, vagy még több gyerkőcöd egyszerre ugyan azt szeretné tenni. Ezért aztán, te olyan magas szintre tudod fejleszteni a képességeidet, mint egy varázsló tündéranya, akinek a kalapjában mindig akad egy másik nyuszi, esetleges újabb szórakoztatás esetére.
  3. Minden szitura fel vagy készülve. Míg nálam csak 1 csere ruha van, addig náluk minimum 4-6-8. Egy komplett közértet, patikát, játék, és háztartási boltot rejtesz el a giga táskádban. Tőled bárki kérhet bármit, nálad, tutira minden megtalálható.
  4. Villám sebességgel rendelkezel. Nincs időd lacafacázni és megvárni, amíg valaki melletted végre felgyorsul, ezért a többiek folyamatosan csodálják, a gyorsaságodat és a pörgős lényedet. Ha pedig végre nyugi lesz körülötted (valami csoda folytán) akkor se tudod leállítani magad, így a háztartást semmi perc alatt elvégzed és nem érted a többieket, hogy mit tudnak egy gyerekkel annyit elmolyolni.
  5. Nincs időd depizni. Téged aztán elkerül minden, holmi anyus mélységes butaságokon elmélkedés, majd depresszióba esés, hiszen még álmodban is, csak azon jár az eszed, hogy milyen progit találj ki a kicsiknek.

+1 A sok fejlesztő mellet, azonban itt vannak a gyerkőcök is, és persze a számos "tök jó, hogy már eleve nem kell szülni többet és így a tesó kérdés is letudva" szöveg mellett, azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bár nyilván nem egyszerű ellátni egyszerre több gyermeket, a hisztik elviselése és a rosszaságok tárházának határtalan túlélése, de azért cserébe a kárpótlás, amikor összeöltözteted őket és a csodájukra rá mindenki, hogy milyen cukik, na meg az elismerő pillantások, hogy te ezt is képes vagy megoldani anyaként, azért ezek elég rendesen feltöltik a duplán-triplán megosztott anyai szíveket.  

 

Edina

5+1 tipp, hogy miért kezdj neki az otthoni tornának

A mozgáshoz való hozzáállása egy anyunak (mélysèges tisztelet a kivételnek), hát hogy is mondjam, egyenlő a nullával. A várandósság alatt könnyű elszokni mindentől (hiába a kismama torna) és anya legye a talpán, aki képes minden fontos momentumra kellő önfegyelemmel koncentrálni. Bevallom az én esetemben sincs ez másként. Ott ülsz a legnagyobb boldogságoddal a kezedben és egyre csak azt veszed észre, hogy úgy gyűlnek köréd a csinosabbnál csinosabb nők, mint méhek a mézre és nem érted, hogy ez hogyan létezhet, majd rájössz hogy az élet mindig nyom egy édes kis fricskát az orrod alá, hogy meglásd mégis mi lenne a következő helyes lépés számodra. Azt gondolom, hogy egy anyukának valószínű időből van a legkevesebb, ezért összeszedtem, hogy miért lehet hasznos, ha az otthoni torna mellett dönt egy leendő fitt mami.

79e0b973b853286c2441903b73594341.jpg

  1. Ahogy fentebb is említettem, az idő az egyik gyengéje egy anyukának, így számomra is elég fontos, hogy időt tudok spórolni azzal, ha az otthoni mozgás választom. Minimum 1,5 órát, vagyis az utazási, fürdési, készülődési időt másra is tudjuk fordítani, és folyamatos időszűke lévén, mindig tudjuk hova tenni azokat a plusz órákat.
  2. Az idő mellett másik legalább ennyire fontos tényező a pénz spórolása. Hiszen az otthon töltött idő alatt jobban érdemes figyelni a házi költségvetésre és rengeteg típusú torna található fenn az interneten ingyen, így a bérletre szánt összeget, akár a spórolt összegekhez tudjuk csapni.
  3. Ki lehet próbálni több mozgásformát lelkifurdalás nélkül. Ha nem megfelelő számukra az adott torna, le tudunk tesztelni többet is, hogy melyik számunkra a leginkább hatékony. Sokszor előfordul, hogy látjuk ugyan, hogy mennyire szuper hatékony az adott mozgás, azonban, amikor elmegyünk kipróbálni rájövünk, hogy esélyünk se volt rá, hogy megszeressük.
  4. Nem kell szégyenlősen takargatni magunkat. Örülten frusztráló tud lenni az a sok vékony és dögös dresszben rohangáló lány, akik már benne vannak a pörgős mozgásban. De akin van némi felesleg, annak egy edző ruha kiválasztása is gondot okoz, nem hogy megjelenni mások előtt. A mozgás utáni tusolásról már nem is beszélek, amikor ott rohangál mindenki a zuhany körül, mert minden órának egyszerre lett vége és várni kell a tisztálkodással. Azonban otthon a saját megszokott kis közegünkben nem kell magunkat takargatni, és a higiénia miatt aggódni.
  5. Bénázás a koreográfiával, és/vagy a gépekkel. Nem elég a megfelelő ruha, cipő kiválasztása, ott van még az is, hogy az iszonyatosan csinos nők és izmos pasik között át kellene vergődni egy full telt házas teremben. Persze még a gépek használata is elég szép problémákat tud kreálni, az ordító tuc-tuc zenéről már nem is beszélek, amit képtelenség túlordítani, hogy megtudd melyik gépet hogyan is kellene használni (de! így legalább tuti, hogy nem jut eszedbe a gyerek, mert a saját gondolataidat sem hallod). Hát a koreográfia utánzása közben, pedig jobb, ha az ember nem néz a tükörbe. Nem csak egy hatalmas testet láttam ugrálni egy lepelben, hanem még a kezeim és a lábaim is önálló életre keltek és olyan voltam, mint, aki most szabadult a diliházból (ami részben igaz is). Egyszóval iszonyat bénának és még kövérebbnek érzi magát az ember, mint amilyen egyébként, és mindeközben rohan az idő és még csak normálisan meg sem merünk mozdulni. Felesleges frusztrálni magunkat ezekkel, hiszen az alakformálás mellett a másik ok épp a stressz levezetése lenne, amiért az ember terembe jár. 

+1 A kreatív megoldások korszakát éljük és valóban előttünk hevernek a lehetőségek, csak elég jó kifogásokat tudunk gyártani önmagunk számára. Amikor eljut oda az ember, hogy eddig s ne tovább, akkor ráviszi a lelke, hogy valami kreatív megoldás felé induljon el. Nálam is elérkezett ez az idő, amikor már beleuntam a saját kifogásaim gyártásába és rá kellett jönnöm, hogy nem lehet több, és be kell fejeznem a félelmeim mögé bujkálást és ki kell lépni a csigaházból, majd rálépni a mozgás útjára. Így aztán az idő folyamán az egyik jól bevált trükkömé vált, az esti fürdetès alatti, fogmosással egybekötött guggulások, vagy a főzés közbeni kitörések ismétlése.  

 

Edina

Gyermeteg gyerekkor

Egyre többször az figyelhető meg és már nem pusztán csak külföldön hazánkban is feltörekvőben van a gyerkőcök korai felnőtté nevelése. Divattá vált, hogy a gyerekekre letisztult, pasztell színű ruhákat adnak a szüleik és kerülik az esetlegesen feltűnő, és olykor valóban lelkeket feltöltő színes ruhákat, játékokat és minden olyat, amely egy gyermek számára elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy ténylegesen átélje a saját gyermekkorát. Míg egyrészt a ruhák összeállításával a családi összetartozásukat is jelzik a szülők, addig másrészt pedig trendiségre is felhívják a figyelmet, egyfajta utat mutatva a többi szülő-gyerkőc számára, hogy miként kellene összhangot teremteni így is egy családban. De persze ugyanígy megemlíthetőek a társasjátékok, mesekönyvek fontosságának erősítése kontra tabletek és minden más kütyük versenyét is, amelyek szintén a maguk nemében hasznosak, azonban más más szinten. 

f131222c9ab9b6cee39a7ec0b3ba6103.jpg

Bizonyára sokan egyetértenek azzal, hogy a családban lévő összhangot az öltözködésekkel is ki lehet fejezni, hiszen a kifelé vetítés korszakát éljük, amikor egyre inkább a külsőségek számítanak, és az, hogy másoknak mi a véleménye a mi dolgainkról. Félreértés ne essék, nyilván mindenkinek fontos, hogy bizonyos emberek mit gondolnak róla, pusztán csak akkor lehet gond, ha ez elbillen - szokás szerint itt is él a mondás, ha a belsőnk nincs összhangban a külsőnkkel, akkor jöhetnek a gondok. De egy gyerkőc esetében is egészen biztosak vagyunk abban, hogy számára a legmegfelelőbb öltözék a szürke, fekete színárnyalatok halmaza?! Nem gondolnám, hogy az ő lelkük már most be kellene, hogy zárkózzon a még ki sem nyílt világuk előtt és elrejteni azt a sok sok színes és kreatív határokat nemismerő gondolatok tömkelegét, amely megmutatná, hogy milyenek is ők valójában. Arra azonban még nem igazán jöttem rá, hogy a divaton túl, ez miért annyira fontos egy szülő számára - nyilván a különböző internetes oldalakon túli villogás sem másodlagos, na meg a divat diktálása sem. Vajon valóban annyival fontosabbnak és meghatározóbbnak kell lennie a mi véleményünknek, hogy ne engedjünk utat az épp kitörőben lévő saját szabad kis egyéniségük magamutogatásában?! Értem én, na meg tudom is, hogy miféle ízlésnek nem igazán mondható szabad szellemmel érkeznek közénk a gyerekek, amikor nyáron a 35 fokban is a csizma a menő, nyári pántos ruhával és téli pulcsival, mert azon van a kedvenc mesehősük. Nem azt mondom, hogy ne irányítsa őket az ember, hiszen szükséges, de nem gondolnám, hogy azt az utat kellene követni, hogy még ebbe is maximálisan csak és kizárólag a mi stílusunk és ízlésünk jelenhessen meg. Hiszen, akkor mikor tanulhatják meg a szabályokat, ha mi mindent kész ténykényt tálalunk eléjük - ez van ezt kell szeretni alapon!   

e425e746221a7c2e1fb7d17c1204ea21.jpg

Vajon miért annyira fontos, hogy ezek az apróságok, mielőbb felnőtté váljanak és olyanok legyen mint mi, felnőttek. Persze nyilván, minden gyerkőc a szüleit utánozza, de véleményem szerint, hagyni kell érvényesülni őket, sőt, hogy elkövethessék a saját kis hibáikat. Valahogy nem szereti sok szülő megengedni, vagy épp megengedni, hogy feltörjön belőlük, ha a gyermeküknek, gyermeteg lelkületük van - mondván így milyen felnőtt lesz belőle és hogy így soha nem fog érvényesülni. Túlságosan felakarják gyorsítani egyes szülők az időt, hogy minél előbb felnőjenek és ne maradjanak sokáig gyerekek. De miért baj az, ha mesekönyvet olvasnak és hisznek a tündérekben, vagy épp a koboldokban?! Miért baj az, ha én, mint szülő ragaszkodnék ahhoz, hogy ő is, akár csak én, megélje a saját gyermekkorát és megismerjen minden olyat, amit meg kell ismernie egy ilyen kicsi emberpalántának ahhoz, hogy majd később olyan felnőtt váljon belőle, aki képes megfelelően megélni a pillanatokat és a jelenben, jelen maradni. Hiszen, ha már gyermekként nem képes kiélvezi az apró gyermeki örömöket, várni egy mese végkifejletét, mert hozzászokott az elektromosság adta sokszor erőteljes képeihez, akkor miért csodálkozunk el azon, hogy már tinédzser korban kiégett és magukkal mit sem kezdő kamaszok lógnak a levegőben és várják a csodát, na meg, hogy megoldják helyettük a szülők az életüket - hisz ehhez lettek szoktatva! Természetesen nem egy álomvilágba szeretnénk őket felneveli, pusztán csak megadni rá az esélyt, hogy ők is megélhessenek mindent, amit igazából gyermekként kellene mindenkinek átélnie, és ezzel elkerülve azt, hogy később olyan felnőttek álljanak mellettünk, akik tele vannak kétségekkel és frusztrációval, mert adott esetben az ő családjában nem volt divat az ország-város-híres ember játék. Értemé én, hogy a laptop előtt ülve is rengeteget lehet fejlődni, sőt való igaz, hogy tele vannak fejlesztőkkel és nem is az lenne a lényeg, hogy mindent elutasítsunk, ami a fejlődést újító módon szolgálja, pusztán csak szem előtt kellene tartanunk, hogy ami bennünket feltöltött anno, az miért ne válhatna be a saját gyermekünknél is!      

7892ddfde28a8d0821fa9394c08c2e8a.jpgRégen a  családi napok abszolút része volt a társas játékok vagy az éjszakába nyúló kártyapartik a szomszédokkal, de ha ma azt mondja egy anyuka, hogy társast venne a gyermekeinek, a többiek azonnal ferde szemmel néznek rá, hogy miért nem táblagépet! Anno a gazdálkodj okosan játékban, az ember nem csak azt tanulta meg, hogy igazából mennyire nehéz olykor egy hülye szobabútort megvenni, hanem azt is, hogy milyen érzés veszíteni. Amikor nem te nyersz meg egy kört. De idővel, valahogy mindenki ráérzett a játék ízére, rájött és kitapasztalta a saját taktikáját, hogy ő miként tudja megelőzni a többieket és hogyan lehet ő a kör nyertese. Nem mondom, hogy nem volt olyan, hogy az ember mérgében nem borította fel a táblát és nem rohant ki sírva, hogy már megint csalt a nyertes, de ezen felvértezve magunkat, képesek voltunk újra és újra leülni az asztalhoz és ismét nekiugrani és kitalálni egy másik, vagy épp egy kreatívabb trükköt annak érdekében, hogy most ránk borítsa valaki azt a bizonyos táblát. Véleményem szerint ez is szükséges ahhoz, hogy később képesek legyünk akár egy kudarccal megbirkózni, vagy jobb esetben egy-egy győzelmet megélni, és kiélvezni annak minden pillanatát. Ezek a butaságnak tűnő játékok nagyban hozzá segíthetik a gyermekeket, hogy kiegyensúlyozott és olyan felnőttek váljanak belőlük, akik képesek a jelenben élni és megélni annak minden negatív, vagy épp pozitív amplitudóját. Mind amellett, hogy adott esetben például egy társas mondjuk kitartásra is nevel, számos olyan önfejlesztő része is van, amelyek nyilván nem tudatosak még gyermekként.

Azonban ha belegondolunk hány, de hány olyan játékos tréningen veszünk részt felnőttként, amely úgy kezdődik, hogy csukd be a szemed és képzeld el.... De kérdezem én, ha ezt gyerkőcként nem sajátítottuk el, hogy miként kell álmodozni, problémákat megoldani egyedül, veszteségből felállni, vagy épp a nyerésünknek örülni, akkor felnőttként mégis mit várunk magunktól és a világunktól, hogyan leszünk képesek megoldani és átvészelni bármiféle problémát. 

 

Edina

14 dolog, amit a gyermekemnek tudnia kell rólam

Ami az anyaságot illeti, legtöbbünknek tele van a szíve titkokkal. Ki ezért, ki meg azért nem meséli el fűnek-fának legbensőbb érzéseit, felmerülő félelmeit. Persze a gyermekek tudhatnak a legkevesebbet arról, hogy mit él át egy édesanya adott helyzetben és főleg, mit érzünk, ha valaki szerint nem jól cselekszünk, vagy ha minket tartanak a világ legrosszabb anyukájának. Az ember sokszor azt érzi, hogy ha nem megfelelően idomul a többiekhez, akkor ő már nem is lehet olyan jó, hanem csak egy olyan egyén, aki képtelen követni a tömeget. Alább olvashatjátok azt a 14 dolgot, amelyet a gyerkőcöm tutira nem tud rólam (és talán más sem): 

 

 cf2f8f66f6bfac228c2e0c2c0ce5e8bd.jpg

   

1. Rengeteget gondolok rád napközben is -  Ha eszembe jut, hogy előző nap valami vicces dolgot csináltál, akkor hangosan felnevetek és nem zavar, ha mások ezért hülyének tartanak. Sőt! Ha apa hagyná, igazi majomszeretetben részesítenélek a nap minden percében - amit be kell, hogy valljak neked, nem mindig a te javadat szolgálná. 

2. Ugyanazokat a mondatokat skandálom neked, amiket én hallottam a szüleimtől gyermekkoromban - Elég valószínű, hogy te is ezeket fogod mondogatni a saját gyerkőcödnek, és talán te is ugyanolyan megmosolyogtatva érzed magadat közben, mialatt kiselőadást tartasz a távirányító helyes használatáról.

3. Amióta megszülettél, ha rólad van szó, képes vagyok elbizonytalanodni és olykor a pánik sem áll tőlem távol - Sok esetben fogalmam nincs, hogy mi lenne a helyes megoldás és ilyenkor érkezik a pánik villámsebességgel, hogy mit és hogyan kellene tennem. Tapasztalatom szerint, valahány pánikot átéltem, valóban azok képesek voltak a későbbiekre vonatkozóan megerősíteni, még akkor is, ha ez abban a szituban egyáltalán nem nyújtott vigaszt, sőt, olykor még mélyebbre is taszított, mint előtte.

4. Ha rólad van szó, néha túlságosan is szigorú vagyok önmagammal - Neked szeretnék megadni a világon mindent (na meg persze apának is) és ezért sokszor ostorozom önmagam, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt én elterveztem. Ilyenkor minden egyes bukásom után, újra kell gondolnom a veled való elképzeléseimet, hogy vajon mit, miért nem tudtam neked megadni, ahogy az a terveimben szerepelt.

5. Ahhoz a testhez, amihez te annyira szeretsz hozzábújni és a világot jelenti neked egy-egy sírás után, számomra azonban néha, magát a poklot - Sokszor mondják rám, hogy a szülés utáni súlyomat, miért nem adom már le és hogy ideje lenne újra úgy kinéznem, mint 20 éves koromban. Ez az elején őszintén megmondom, hogy nagyon tudott bántani, aztán amikor megtanultam, hogy nem másnak kell megfelelnem, hanem a családomnak és önmagamnak, akkor valahogy eltávolodtak tőlem ezek a megjegyzések.

6. Fáradt és hisztis is tudok lenni (sajnos) - Bár apa sokat segít, de így is van elég teendő a háztartásban, na meg persze apával is és még természetesen dolgozok is, ahogy a többi anyuka is ezt teszi - de ezt biztos tudod. Csoda ha folyamatosan fáradt vagyok, hisz mindenhol csak a meló vesz körül Mindkét helyen van főnököm (és ugye bár ott van Szofi kutya is (egy terrier), aki szintén főnöknek hiszi magát  ugyan kapok bért és némi juttatást (ez otthoni viszonylatban annyit jelent, hogy kapok elegendő puszikat és teli pelust) és végül is szabim is van, hiszen éjszaka, annyit alhatok amennyit csak akarok, nem is értem, hogy mitől fáradhatok el néha.

7. Amikor beteg vagy, akkor éjszaka minden apró rezdülésedre már futok is hozzád (ha nem a földön kucorogva görnyedek melletted) - az összes rémképet, amit valaha hallottam és láttam, előjön és rettegve féltelek, és ilyenkor azt kívánom, hogy mihamarabb tűnjön el a betegség a házból és legyél újra, azaz egészséges kis ördögfióka, aki képtelen 5 percél tovább a fenekén megülni. 

8. Amikor elszakad a cérna és veszekedek veled, akkor is szeretlek - akkor csak igazán. Mivel te is pontosan úgy viselkedsz, ahogyan én (legalábbis nálunk) így pontosan tudom, hogy mit érezhetsz. De ez nem jelenti azt, hogy ne sírnék utána azért, amiért ilyen szörnyűséges voltam. 

9. Sokszor nagyon nehéz elnézem azt, ahogyan elesel és megütöd magad - De meg kell tanulnod talpon maradni a valós életben, nem csak a mi közös kis világunkban. Sajnos nem mindenki lesz veled kedves és megértő, lesznek irigyeid és persze barátaid is, na meg persze mi mindig itt leszünk neked.

10. Nem kell beszélned, abból is mindent megértek, ha csak csendben ülsz mellettem - Valószínűleg, az első ilyen ki nem mondott érzelmi gondolatmagocska, az még a várandósság alatt érkezhetett hozzám. Amikor még a te kicsinyke alakuló lelked kezdetleges rezdülései alapján közölted velem, hogy az édes helyett inkább sós lenne a legjobb választás számodra. Majd, amikor megszülettél, szinte már nagyítóval aprólékosan vizsgálgatva figyeltelek sokszor órákon át, így mire elérted a kicsi gyermekkorodat, addigra már látom minden ki nem mondott ábrándodat. A felnőtt korod küszöbére pedig már egy pillantás is elegendő lesz számomra, hogy meglássam rajtad az átsuhanó gondolatok lenyomatát!

11. Amikor őszinte vagyok, akkor engem is sokan bántanak -  Az emberek szeretnek megbújni a tömegben és nem felvállalni őszintén a véleményüket. Legyen az bármilyen téma, a tömeggel mindig kényelmesebb és egyszerűbb mozogni, mint bátran kiállni a saját nézeteink mellett. Tisztelet a kivételnek, de sajnos eddig elég kevés olyan szülővel találkoztam, akik miközben nevelik a saját gyermeküket, közben ne taposnák a többi (egyéni látásmódú) szülőt. A rendszerük leginkább akkor válik hibássá, amikor ezek a frusztrált emberek rádöbbennek, hogy nem voltak őszinték önmagukhoz (és persze a gyerkőcükhöz sem). Így azt gondolom, hogy lehet, hogy sokszor maradhatunk teljesen egyedül, és való igaz, hogy egyedül mindig félelmetesebb állni, mint falkába verődve, azonban idővel sokkal kifizetődőbb, ha önmagunkhoz őszinték merünk lenni, ami a bátorság egyik mérvadója.

12. Minden családunkat érintő kérdésben, te vagy az első számú döntőtényezőnk -  Arra kifejezetten figyelünk, hogy neked jó legyen egy adott új helyzet, szituáció, vagy megmérettetés és csak azután következünk mi és a mi nézőpontunk. Persze sokan bántanak is ezért minket, hogy miért a gyerek az első, de nekünk ez a természetes és a családunk nézeteivel teljes mértékben összeegyeztethető látásmód. 

13. Képtelen vagyok beállni az álszent és műmosolygós anyák közé - Egyszerűen nem érzem úgy, hogy a magánéletem elbírná ezt a műviséget, így előfordul, hogy kirekesztenek a nők. De ezt egyáltalán nem érezem bajnak, sőt, olykor még a hátrányát sem érzem, hiszen én ismerlek a legjobban és én tudom, hogy neked mi a legjobb a világon.

14. Mindig az én kicsikém maradsz - Tegyél, gondolj, vagy érezz bármit is - és igen, én érezni szoktam, ha rossz a kedved, vagy félsz valamitől. Mindent megtennénk érted és neked, hogy boldognak lássunk, de persze ezt te nem mindig fogod így érezni. Sokszor azt érezheted majd, hogy csak akadályozni akarunk, de ez nem így van, csak talán némi tapasztalattal előrébb járunk, és ezt szeretnénk a te javadra fordítani.

 

Edina 

kép:pinterest 

 

Amikor egyedülálló anyu meg is osztotta...

Vagyis, mi következik azután, amikor egy egyedülálló szülő újra párra talál

 

"Egyedülálló anyu megosztaná életét, más gyermekét nevelni képes társával."

 ed2ca26a3dc7dc9160fb1363304c504a_1.jpg

 

Mivel jómagam is ilyen családban nőttem fel, így van némi alapom és tapasztalatom, hogy milyen fennforgások alakulhatnak ki egy ilyen egyesítés kapcsán. Kétségtelen, hogy ez senkinek sem egy könnyű élethelyzet, hisz, amikor a szülő elhatározza, hogy belevág, sőt mi több, fel is vállalja adott helyzetben az új kapcsolatát, akkor a család minden egyes tagjának (persze jogosan) fenntartásai vannak az újonnan érkezővel, vagy érkezőkkel szemben, másrészt pedig ott lebeg mindenki feje felett az elhagyhatatlan múlt. Többféle családi modell alakulhat ki ennek mentén, mint például, amikor csak az egyik fél viszi a gyermeket az új kapcsolatba és csak hétvégente vannak együtt a pár gyermekei, amikor csak az egyik félnek van egyáltalán gyermeke és a másiknak még nincs - itt lehetséges, hogy majd lesz valamikor közös gyerkőc, illetve ezek bonyolultabb verziója, amikor a pár mind két tagja viszi a saját maga gyermekét. Íme néhány szempont, hogy mire érdemes odafigyelni, amennyiben így osztanád meg a puttonyodat valakivel: 

Amikor új seriff érkezik a városba (vagyis azt hiszi, hogy az lehet, hisz az én házam az én váram ilyenkor erősebb mindenkiben), akkor minden esetben kétség kívül az érkezőnek kell kitartónak lennie. Számtalan vígjáték született már a témában, amikor a két egyedülálló szülőre rátalál a szerelem és összeeresztik a gyermekeket, amiből oltári szívatások alakulnak ki. Aki keresztül ment már ezen az élethelyzeten, nem igazán hiszem, hogy annyira viccesnek találta, ha mondjuk a gyermekek elkezdik bántani egymást. Ebből alakulhat ki az enyém-tied-miénk effektus, ami könnyen elviheti a szülőket és máris kész a konfliktus és az örlődés, na meg persze a rossz szülő vagyok érzése. Ezért véleményem szerint, ahhoz, hogy megpróbáljunk néhány konfliktust megelőzni, szükséges lenne kitartónak lennie mindenkinek. A szülőknek no meg persze a gyermekeknek is, hisz idő, mire mindenki összecsiszolódik és megtalálják egymással a közös hangot.

 

 f827cc0f86f90da836443a11b93e256c.jpgSzükség lesz némi higgadtságra is, hiszen számtalan olyan szitu és kérdés fog felmerülni, amely próbára fogja tenni a kapcsolatot, avagy az eddigi nézeteket. - Vajon rá lehet szólni más gyermekére?! Bele lehet szólni, hogy "anyukám/apukám, eddig bénán nevelted a gyermekedet, csináld másképp, mert én ezt nem tűröm". Joga van egy idegennek kioktatni bárkit is (még ha jó szándékkal teszi is azt) hogy mit és hogyan lehetne jobban tenni?! Hiszen van annak a gyerkőcnek saját szülő anyja és apja. Na azt gondolom, hogy ehhez abszolút higgadtnak kell tudni maradni, hogy az ember képes legyen normális keretek között kiállni a saját nézetei és persze a közös gondolkodásra való hajlam sem árthat. Természetesen mondhatjuk azt is, hogy de hát nem ismereted mielőtt összeköltöztetek, hogy miről, mit gondol?! Költői kérdés következik - tegye fel az a kezét, aki miután elvált még várt hosszú éveket, hogy 100%-ban megismerje és kitapasztalja minden szituban, hogy milyen a másik fél, majd csak ezek utána költözött össze a nagy Ő-vel! A mai felgyorsult világban, amikor hónapok leforgása alatt megtörténik a lánykérés, esküvő, majd a várandósság, sokan úgy érzik, hogy nincs erre idejük és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezek az emberek már nem a húszas éveikben járnak, sokkal inkább harmincasok sőt negyvenesek esetleg ötvenesek, akik ilyesfajta újrakezdők. Akik elmúltak 30 évesek és ott állnak 1-2 esetleg még több gyerkőccel, nem igazán hiszem, hogy mondjuk várnak még 5-10 évet egy pasival/nővel, hogy összeköltözzenek. Hisze ez is idő, és abból van talán manapság mindenkinek a legkevesebb. A gyors döntések és a felpörgetett életek időszakát éljük. Nem igazán jellemző, hogy hosszasan, elnyújtva, ráérősen éljük a mindennapjainkat (tisztelet a kivételnek).

 

eeefcd21f6064df8d684c393d2318607.jpgPersze rengetek embertől hallom azt is, hogy "én ilyen vagyok, nem fogok senki kedvéért megváltozni". Sajnos vagy egy rossz hírem, ha nem változtat az ember, akkor a másik előbb, vagy utóbb rá fog unni, sőt tovább is fog lépni és akkor kezdődhet minden előröl. De egy ilyesfajta kapcsolatban, ahol nem csak téged érint a változás, hanem a gyermekedet is, ott nem lehet ilyet kijelenteni, vagyis inkább azt mondom, hogy nem lenne szabad. Még mindig utálom azt a mondást, hogy egyedül a változás azaz, ami örök, de tényleg rá kell jönnöm, hogy ez bizony így van, ha tetszik, ha nem. Amennyiben adtál már önmagadnak egy új esélyt a szerelemre és a gyermekednek arra, hogy újra kapcsolatban éljetek, akkor annak is adnod kell egy esélyt, hogy megpróbálj mindent és ha épp tolerálnod kell a párod gyermekének dolgait (aki egyébként megjegyzem, hogy most már szegről végről, de a te gyermeked is) akkor önmagadért ezt is szükséges lenne megtenned. Hisz azért mentél bele ebbe az egészbe, mert láttál rá némi esélyt, hogy újra boldog lehess, csak másképp, mint legutóbb.

 

Kétségtelen, hogy iszonyat bonyolult az egész ügy, úgy, ahogy van, sőt még ráadásul 8a1af9199486085c76b916b1183ac8f1.jpgrettenetesen érzékeny is a téma, mivel gyerkőcöket is érintő terület. De hisz, hogy ne kapna senki se sokkot, ha még mindennek a tetejére rájöhetnek, az exek (az édenből). Akik könnyíteni, vagy épp nehezíteni tudnak az egyébként, kicsit sem egyszerű élethelyzeten. Valószínű, hogy ez számukra is legalább olyan nehéz, mint annak, aki újra párra talált, mivel az ember, ha csak arra gondol, hogy más fogja a gyermekét mondjuk reggelente útjára engedni, akkor máris mindenkinek összeugrik a gyomra. Valószínű, hogy vannak olyan szerencsések, akiknek ez gördülékenyen megy/ment és akadnak olyanok is, akik megjárták a maguk útját, azért, mert újra szerelmesek lettek és ezt egy összebútorozással megkoronázták. Alapvetően talán ez lehet a nyitja mindennek, a szerelem. Hiszen, ha ez hiányzik egy kapcsolatból, akkor az ember előbb utóbb elkezd más után vágyódni és boldogtalannak érzi magát. De végtére is minden ember egyik legfőbb életcélja, hogy így vagy úgy, de boldog legyen.

 

 

 

 Edina

 

kép:pinterest

süti beállítások módosítása