Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

3 ok, amiért hisztizni szoktak a gyerekek

2017. október 11. - Babarózsa21

Előbb utóbb minden szülőt utol szokott érni az a csodás dolog, amelyet hisztinek nevezünk. Jó persze, nem csak mi tudunk hisztizni, de a gyerekek is. Na de igazából ők tudnak csak fantasztikusan jól balhézni sokszor még a szülőkön is túltesznek és olyan dolgokért verik ki a balhét, amelyért valójában mi is tudnánk (és talán a gyerekek előtt meg is tettük) egy tsunaminak nevezett hisztit levágni. Következzen hát a gyerekek által leginkább kedvelt hiszti programok rangsora.  

 

 1d04ad4c723ca33f8e25bf8d166284f8.jpg

 

  • Van sapka, nincs sapka: sajnos ebbe a részbe aztán mindent fel lehetne sorolni (éhes, szomjas, melege van, fázik stb.), de tényleg. Ha ráadod a pulcsit az a baj, na de meg nem adod rá, akkor meg azzal követsz el mérhetetlen nagy bakit. A lényeg, hogy, ha eljut odáig a gyerkőcöd, hogy belelép ebbe a fázisba, akkor neked annyi, bármit is szeretnél tenni azért, hogy jobb legyen a kedve, esélyed nincs rá, mert semmi nem lesz neki elég jó. Kizökkenteni sem tudod igazán, mivel valahogy megérzik, hogy te most aztán tényleg megpróbálsz minden megtenni érte, és ezért még inkább képesek rátenni egy lapáttal, csak azért, hogy a buli a tetőfokára hágjon. Tipp: csak győzd kivárni a végét türelemmel, mert tényleg, olyan az egész, mint egy tsunami. Jön és borít mindent, majd megy és utána romokban hever az egész életetek (legalábbis úgy érzed).

 

 1284d62924565ec4476f9942c7a60b98.jpg

 

  • Álmos, fáradt: csak te hiszed azt, hogy álmos, de ő határozottan megvan róla győződve, hogy nem az, sőt, ha megkérdezed tőle, akkor kézzel-lábbal tiltakozik, mint akinek az élete függne attól, hogy le kell feküdnie egy kicsit aludni. Természetesen legtöbbször rosszul látja a szülő, még akkor is, amikor a gyerek már bebólint a fáradtságtól, és persze te vagy a hibás - gondolom ezt sejted -  ha megpróbálod átrakni a kanapéról a saját ágyába, mert tutira felébred mielőtt az utolsó mozdulattal letennéd és már ki is pattannak a szemei és magyarázza, hogy hidd már el, hogy csak a szemét pihentette és nem aludt. Csak gondolj bele egy percre. Amikor te vagy fáradt, és valaki a fejednél elkezd okoskodni, hogy de öltözz már át, és ne így aludj, mert úgy nem lesz jó. Hát kedves anyukák és apukák (de talán apuék ebben is lazábbak, mint mi anyuék), azért valljuk be legalább önmagunknak, hogy mi sem tolerálnánk annyira jól a dolgot. Az már más kérdés, hogy persze mi vagyunk a felnőttek és mi tudjuk jobban mi a jó a gyereknek, de nem árt néha figyelembe venni az ő igényeit is. 

 

f6379a20b375eb4b884018abf9f46f4b.jpg

 

  • Időváltozás: na ezt bírom a legjobban. Amikor senkinek még csak halvány fogalma nincs arról, hogy egészen pontosan mi is lehet a baj forrása, mivel az előtte lévő néhány percben még vígan bandukolt melletted. Na de a következő másodpercek tört része alatt és a bolygók rossz szögben való beállása miatt, valami olyan ment végbe a környezeti változásoknak köszönhetően, amitől, ha körbenézel, akkor természetesen csak és kizárólag a te gyereked vadult meg, de teljesen, nem csak úgy éppen hogy. Valahogy nem is érti az ember, hogy az mitől van, hogy mindig csak te vagy a szerencsés nyertes és egyedül a te gyerekedre hat minden nyavalya és az összes többi normálisan viselkedik, de tényleg, ez hogy lehetséges?! 

 

 

 

 Edina

kép:pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr6912949943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2017.10.12. 21:15:21

Épp ma este kaptam egy kellemes 2,5 órás kiképzést a fiamtól, akit az elmúlt 10 hónapban, mióta megszületett és együtt nevelkedünk, elég jól ismerem. Egyszerűen mindegy volt, hogy enni és/vagy inni akarok adni neki, hogy mit adok vagy mit nem - csak hisztizett és hisztizett. Dobálta az ételt. A játékokat. Ha felvettem az ölembe, le akart menni, de mikor leraktam, fel akart jönni. Nem lehetett vele játszani, mert dobált mindent. Aztán megint etetni akartam (régen evett már, ideje lett volna), de csak hisztizett. Se tej, se kanalas étel, csak az én kekszem, amit persze nem ehet (sós). Szóval amíg az anyja meg nem jött, volt egy rém rossz 2,5 óránk, aminek csak az utolsó 20 perce volt normális - akkor végre evett is és elkezdett normális lenni.
Azért a munka után ez most kemény volt. :-)

Babarózsa21 2017.10.13. 07:59:26

@Tom Bobb: Igen, ez valóban szörnyen zavaró tud lenni, amikor az ember mindent, de tényleg mindent megpróbált és továbbra sem tudja kizökkenteni a gyerkőcét a hisztiből. De látod, tök ügyes voltál, mert ugyan elég kemény volt, az alapján, amit leírtál, de végül csak te kerültél ki nyertesen a meccsből, hiszen evett a kisfiad ;-) igaz, hogy kb. 6x leizzadhattál közbe, de a lényeg, hogy evett :-) le a kalappal a kitartásod előtt ;-)
süti beállítások módosítása