Sokunk életében megvannak azok a témák, amelyekre szinte azonnal ugrani tudunk. Így van ez szerintem az anyaság területén is (talán még hatványozottabban - ha mondhatok ilyet). Véleményem szerint a baj ott kezdődik, hogy nem vagyunk biztosak önmagunkban és a döntéseinkben és ezért beengedjük a külső véleményeket, amelyek olykor hatással vannak ránk, azonban ezek a hatások újabb kérdéseket vethetnek fel bennünk.
Íme 4 kritikus pont az anyaság kérdéseit illetőleg:
pinterest
Legyen vs. ne legyen gyerkőc: számtalanszor kaptam meg én magam is ezt a klasszikus kérdést (amivel azt gondolom, hogy nőként nem voltam/vagyok egyedül), amikor a jövőbeni terveimről kérdeztek, hogy "mikor lesz gyereked", de a válasszal mindig bajban voltam. Persze tudjuk, hogy vannak meghökkentő, vagy épp vicces válaszok erre az igen "intelligens" kérdésre, de bevallom őszintén, hogy többnyire inkább csak lefagytam, hogy van olyan, aki nem veszi figyelembe, hogy ez egy magánügy bármi is legyen rá a válasz. Rengetegszer töprengtem el azon, hogy vajon a kérdező ennyire nincs tisztában azzal, hogy az is előfordulhat esetleg, hogy már túl van az ember mondjuk több éves próbálkozáson, vagy hogy minden este úgy alszik el valaki, hogy azon gondolkozik, hogy ami másnak jár az neki miért nem! De, ami talán még rosszabb, hogy ha valakinek nem is lehet gyermeke, pedig mondjuk szeretne, de ezzel a félvállról odavetett kérdéssel a kérdező úgy a földhöz vághatja a másikat, hogy azt napokig letargiába taszítja ezzel. Tudom én, hogy nem divat manapság azzal foglalkozni, hogy a másikat ne bántsuk meg, de kicsit figyeljünk már oda egymásra és gondolkodjunk, mielőtt valakinek ennyire mélyen belemásznánk az érzéseibe.
Ha lesz, mikor lesz: a másik kedvencem, hogy "mégis mire vársz még, mikor akarsz szülni". Először is, nem mindenki úgy születik, hogy már gyerekként tisztában lenne azzal, hogy ő bizony majd X évesen gyermeket szeretne. Nem vagyunk egyformák! Mindenkinek más az életritmusa és máskor érzi azt, hogy mikor érkezett el az ő ideje. Amikor úgy érzi, hogy felkészült (már ha fel lehet készülni) és kész másra is odafigyelni. Igen, odafigyelni, hiszen a játszótéren néha azt érzem, hogy egyik másik anyukának fogalma nincs arról, mi az hogy figyelem. Senki nem lát bele a mi legbensőbb érzéseinkbe, sokszor talán még mi magunk sem, de amikor egy vadidegen támadja le az embert egy buliban, vagy épp a munkahelyén, akivel nem vagyunk olyan kontextusban, akkor nem is értem, hogy pontosan milyen választ várnak erre az emberek. Talán azt, hogy "teljesen igazad van, már rég lekéstem róla, de fontosabb volt a tanulás/karrier/a beteg szüleim stb. és gyorsan nekilátok, hogy szerinted le ne maradjak".... Szerintem pedig ezt mindenki önmaga érzi, hogy mi az, ami belefér az életébe, és az hogyan tud kerek egésszé válni, hiszen már bocsánat, de nem másokért élünk, hanem önmagunkért.
Ha lesz, mennyi lesz: mivel jelenleg egy gyermekünk van, ezért én a mai napig belefutok rendszeresen ebbe a mondatba is, miszerint "mire vártok még, kell egy tesó, hogy ne legyen egyedül..." Értem én, hogy fontos a testvér, de ezt tényleg jobban látja egy külső személy, hogy a mi családi életükben pontosan hány gyermek fér el, milyen érzelmi hullámvasúton ül épp a szülő, ha a gyermekéről van szó, mennyi a családi büdzsé, milyen családi betegségek fordultak elő és fordulhatnak elő a születendő gyermeknél! Valóban minden egyes alkalommal ezt az eszmefuttatást meg kell osztanom, olyan emberekkel, akiknek egyáltalán nem adok a véleményére?! Nyilván nem kell, de a döbbenettől sokszor nem jutok szóhoz, hogy az emberek mennyire tapintatlanok tudnak lenni. Az utóbbi időben már arra vetemedtem, hogy szép csendben mosolygok és végighallgatom (természetesen megtervezve a másnapi programomat, hogy azért ne teljen feleslegesen az időm) mások eszmefuttatását arról, hogy szerintük miként kellene élnem az életemet. Igaz, hogy sokszor butának tűnő arcot vághatok, na de kit érdekel...
Hogyan neveld: végül elérkeztünk oda, ahol a legtöbb szülő kidől, amikor mások megmondják, hogy miként kellene nevelned a gyermekedet, hogy jobb gyerek váljon belőle (mint most). Imádom, azt az érzést, hogy tényleg még az utolsó ember is jobban ismeri a te gyerekedet, mint te magad. Sokszor kapok én is tippeket, hogy ha cserfes, akkor így kellene sarokba szorítani (miért kellene?), ha pedig veled akar aludni, akkor úgy kell leszoktatni (kérdezem, miért is kellene?). Ugyan még csak néhány év rutinom van az anyaság területén, de azt már tisztán látom, hogy vannak akik megakarnak arról győzni, hogy mindent rosszul csinálok, mindent elrontok, ha túlszeretem, azzal ártok a legtöbbet magunknak és persze ezt a gyermeket mások, sokkal jobban tudnák nevelni, mint te magad. Remélem, hogy azért nem olyan nagy probléma, ha néha én is beleszólok a saját gyerekem nevelésébe!
Edina
