Ha tetszett a fenti írás, gyere és kövesd a Babarózsa oldalát, ahol hasonló írásokkal találkozhatsz :-)

 Edina

kép:pinterest

Biztos vagyok benne, hogy mindenki emlékszik még a kedvenc gyerekkori meséjére. Ugyan nem voltak olyan színesek, vagy modern technikával felszeretlek, mint a maiak, és talán ha nem csak mondjuk 20 mese lett volna, hanem 120, akkor lehet, hogy nem is rajongtunk volna ennyire értük. Előttem van a kép, amikor ott ülünk a tesómmal a tévé előtt, mereven nézünk magunk elé és bámultuk a dobozban lévő mesehősöket, ahogy félnek, vagy épp legyőzték az ellenfelet, netán túljártak a gonosz eszén. Figyeltük minden mozdulatukat és közben arra gondoltunk, hogy jaj de jó lenne, ha én is ilyen ügyes/gyors/erős lehetnék, majd a rohangálós játszótéri alkalmak alatt, mindannyian átváltoztunk ilyen szuper és mindenki által kedvelt hősökké. De hogy mit is tanulhatnak a gyerekek a mesékből, azt az alábbi 5 tipp megmutatja.

1. Az elején minden jó és szép. Életünk folyamán bármibe is kezdjünk bele, az elején, mondhatni kivétel nélkül mindig visz bennünket a lendület. Legyen szó egy képzésről, új munkáról, esetleg egy új szerelemről, a kezdet kezdetén remekelünk, és szinte szárnyakat kapunk, az előttünk álló új lehetőségektől és nem számít semmi. Szinte legyőzhetetlennek érezzük magunkat, sőt azt is kimerem jelenteni, hogy boldogságot érzünk, főként akkor, ha még a visszacsatolások is pozitívak rólunk, márpedig azok szoktak lenni. Ilyen például Csipkerózsika története is, akinek csodásan kezdődik az élete, él egy palotában és boldogan tölti gyermeki mindennapjait. Vagy ott van a kockásfülű nyúl, aki reggel jókedvűen ébred, kipihenten, majd némi mosolygás után (van ereje mosolyogni korán reggel) belenéz a távcsövébe és szikrázóan, gyönyörű tájat lát maga körül. Egyszóval az élet bármely területére gondolunk, úgy kezdődik minden történetünk, mint a mesében. Minden rendben van, még a probléma is elkerül bennünket, mindenki egy igazi tündér velünk.

  

2. Személyiségfejődésre mindenki képes. Ahogy telik az idő, a teljesítményünkben azért némi hanyatlás megfigyelhető - esetleges bizonytalanság, vagy épp a túlzott magabiztosság miatt is lehet - de mivel jó fejek az emberek, ezért az adott életeseményünk kapcsán még tanácsokkal is ellátnak bennünket, amelyet inkább építő jellegű kritikának foghatunk fel és még nem képzelünk bele semmit sem, egy ártatlan megjegyzésbe. Észrevesszük önmagunkon, hogy bár nem teljesen passzol esetleg hozzánk az adott személy, vagy élethelyzet, de ha a változást, mint olyat, nem utasítjuk el, akkor akár még előrébb is léphetünk és ettől csak többek leszünk. Persze, akik kissé pesszimistábbak, azok már itt elkezdhetnek lázadni, hogy miért kell változtatni bármin is. Pont ilyen Dulifuli a Hupikék törpikékből, aki utálja a változást és hidegrázást kap tőle, DE persze belevág és megcsinál mindent, hisz nem nagyon van más választása, mert a változás örök (tudom, már nekem is herótom van ettől a mondattól, de attól ez még sajnos igaz).

3. Biztos, hogy egyszer a földre kerülsz, de képes leszel felállni. Ez így van. Életünk során néhányszor azért a földön fekve találjuk magunkat (egyszerűen vannak olyan szituk, amikor elérkezel arra a pontra, hogy ebbe most kész, belehalsz). Olyankor azt érezzük, hogy képtelenek vagyunk levegőt venni, mert még sokszor az is fáj, nem hogy újra visszaülni arra a bizonyos lóra. Legyen az gyerekneveléssel kapcsolatos gond, vagy bármilyen más probléma az életedben, hidd el, idő kérdése és újra az élők sorában leszel és megtanulsz majd járni (csak másképp, mint eddig). Nézd meg szegény VUK-ot, akinek elég szörnyű sorsa volt, mégis megtanult felállni, továbbmenni, sőt megerősödött, kiokosodott és túljárt a simabőrű eszén

4. Rájössz a rejtett lehetőségeidre. Tipikusan ilyen hős volt Mekk Elek. Na ő aztán mindent meg és kipróbált, nem adta fel, még úgy sem, hogy rendszeresen kergették azért, amit tett, vagy épp nem tett. Persze közben rengeteg tapasztalatot szerzett és ezzel is azt tükrözte, hogy nem baj, ha nem értesz mindenhez, hiszen senki nem úgy születik, hogy hatalmas tudás lenne a birtokában. Ha próbálkozol, de elbuksz, az még nem azt jelenti, hogy meg kell állnod és végleg feladni bármit is az életedben. Pusztán arra akar rávilágítani, hogy oké, rendben, nem ebből az irányból kell megközelítened a helyzetet, de attól még másik út járható, azért mert egy nem jött be.   

5. Minden jó ha a vége jó. Miután sikerült felállni egy-egy szituációból és rájöttél, hogy van élet a halálod után, újra kisimul az élet körülötted és minden a helyére kerül (persze mondanom se kell, hogy csak egy kis időre). De a csata után mindig megérkezik mindenki életébe a megnyugvás és a jól kiérdemelt jutalom. Ide fel tudnám sorolni az összes mesét és mesehőst, hiszen mindnek ez a vége. Öröm, ujjongás, ami büszkeséggel párosul és annak az érzésével, hogy értékesek, hasznosak vagyunk. 

kép:pinterest

Amikor először hallottam arról, hogy létezik szeretetnyelv, akkor arra gondoltam, hogy már megint valami őrületesen nagy hülyeség, amit valami unatkozó ember talált ki otthon és most meg hirdeti az igét. Aztán elolvastam Gary Chapman és Ross Campbell - Az 5 szeretetnyelv, Gyerekekre hangolva című könyvét és rájöttem, hogy mégis lehet értelme az egésznek. Ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is létezik egy szeretetnyelv, amely azt mutathatja meg nekünk felnőtteknek, hogy a gyermekünk valójában miből is érzékeli azt, hogy mi szeretjük.

Mindannyiunk esetében meghatározható, hogy számunkra mi a legfontosabb, hogy mi, mitől érezzük magunkat (csúnyán mondva) szeretve. Nekem mely dolgok fontosak és hogy a társamnak melyek azok a momentumok, amelyek fontosak. Felnőtt korban talán gyorsabban átlátható a helyzet, hiszen végig gondolja logikusan az ember (leszámítva a csodás emberi játszmákat) és kirajzolódik, hogy melyik a mi, illetve társunk szeretetnyelve, innentől már egyszerű a helyzetünk, hiszen "csak" arra kell figyelni, hogy azt betartsuk. Na de mi a helyzet a gyerekeknél? Kissé nehézkesebbnek tűnhet elsőre, hiszen ők még nem úgy fejezik ki magukat, viszont ebből adódóan sokkalta egyszerűbben is rábukkanhatunk az ő kis válaszukra. Na de, hogy miért is fontos ennyire ez a szeretetnyelv felismerése? Természetesen azért, mert nyilván mindannyian szeretettel szeretnénk elhalmozni gyermekeinket és minél inkább megmutatni számukra, hogy ránk mindig számíthatnak. Ha a kicsinyke lelkük megfelelő mennyiségű szeretettel van feltöltve, akkor magabiztosabbak, hiszen tudják, hogy szeretve vannak, nyugodtabbak, mivel tudják, hogy fontosak számukra, és ebből adódóan, sokkalta kiegyensúlyozottabbakká válnak. Lássuk, hogy miként ismerhetjük fel a gyerekeknél a saját kis nyelvüket.  

Első szeretetnyelv a testi érintés - szerintem sok szülő átélte már azt, amikor rászólnak a többiek, hogy "ne babusgasd már annyit azt a gyereket", aztán van, aki fittyet hány az egészre, és tovább folytatja, de van, aki elszégyenli magát, hogy hogyan képes ennyire szereti a saját gyerekét (micsoda szörnyűség). Pedig már számtalanszor bebizonyosodott, hogy azok a gyerekek, akiket kicsiként folyamatosan ölelgettek és szoros testi kontaktusban voltak a szülőkkel, sokkalta egészségesebb lelkületű felnőtté váltak, mint társaik, akiket nem nyúztak annyit a szülők. Sőt, vannak olyan családok is, ahol megfigyelhető, hogy a gyerkőc igényli a testi érintkezést, mert attól érzi magát biztonságban és ez a lényeg. Magyarán, ha a gyerkőcöd bújós, folyamatosan rajtad lóg, és mindig szeret a közeledben lődörögni és közben azt veszed észre, hogy ha elmegy melletted és megsimogat, akkor elég valószínű, hogy neki a testi érintés a legfőbb szeretetnyelve, vagyis, ő onnan fogja tudni, hogy szeretitek, ha a kis túlzással, de a hátadon hordod, mint egy kis makit :-)   

Második szeretetnyelv az elismerő szavak - tipikus példa, amikor veszünk két babszemet elültetjük és várunk. Az egyik esetében csupa kedves szóval és dicsérettel illetjük, míg a másiktól megvonjuk mindezeket, így néhány hét elteltével megfigyelhető egyszerűen a növekedésükön is a szóbeli közlés eredménye. Vagyis, amíg a dicsérjük és biztatjuk a gyerkőcünket, addig növekszik és önbizalommal telve erős és öntudatos palántát nevelhetünk belőle, amitől egyöntetűen jól érzi magát, azonban, ha azt erősítjük benne, hogy semmirekellő, haszontalan, vagy te erre képtelen vagy, úgyse megy neked, akkor sajnos szembe kell nézni a ténnyel, hogy mi saját magunk nyomorítjuk meg a gyermekünk, gyermeki, illetve felnőtti létét. Ezeknek a gyerkőcöknek egy szó, többet ér, minden másnál és bármit megtennének azért, hogy elismerjék őket. Nincs szükségük különösebben nagy játékokra, annál inkább elismerő szavakra.

Harmadik szeretetnyelv a minőségi idő - ezen gyerekeknél leginkább az a legfontosabb, hogy megfelelő időt töltsenek a szüleikkel. Mondjuk a huszadik úszás verseny, vagy az ötvenedik bábjáték végig nézését együtt, hogy közös és összekötő emlékként maradjon meg számukra.  Nem azon van a lényeg, hogy mit csinálnak a szüleikkel, hanem az, hogy azt kizárólag együtt tegyék és ne egyedül csak a gyerkőc. Ha a szülő mégsem tud részt venni a gyermek bármilyen foglalkozásán, ami számára fontos, akkor az ilyen típusú gyermek, könnyen azt szűrheti le belőle, hogy őt nem szeretik, és most nem arról beszélek, amikor az ember életében kihagy két ilyen alkalmat, hanem arról, amikor csak a százból két alkalmon volt ott. Számukra nem feltétlenül az a fontos, hogy buzdítsák őket, őrült anyák módjára a pálya széléről, hanem csak annyi, hogy lássák őt, amikor befutnak a célba, hiszen nekik a figyelmen van a hangsúly, mert abból érzik a szeretet. Sajnos manapság egyre inkább az a jellemző, hogy ugyan ott vannak a szülők a pálya szélén, DE épp a telefont nyomkodják, így a minőségi időre éhezett gyerek, semmit nem érzékel a figyelemből a szülő meg nem érti, hogy mi a baj, amikor ő mind a száz programon ott volt. De halló, viberezés, vagy tévézés közben senki nem figyel a másikra, csak úgy teszünk, mintha...

Negyedik szeretetnyelv az ajándékozás - sok esetben félreérhető, hiszen minden gyerek szeret ajándékot kapni, vagyis a legtöbb. Örülnek a kapott babának, vagy az autónak, de ha nem igazán dobja fel őket, mert amint megkapják, már le is teszik, akkor az ő szeretetnyelvük nem az ajándékozás. Tudom és tapasztalom, hogy a legtöbb családban a lelkiismeretfurdalást is ajándékokkal oldják meg a szülők, de vékony a jég és ügyelni kell arra is, hogy ne essen át egyik fél sem a ló másik oldalára. Alapvetően ezek a gyerekek egy matricának is őrjöngve tudnak örülni, mert ebből tudják, hogy a fejünkben jártak. Az teljesen mindegy, hogy csak egy csoki, vagy egy újabb könyv, esetleg a legújabb játék az, amit megkapnak, hiszen számukra az a legfontosabb, hogy gondoltunk rájuk és hoztunk nekik valami apróságot. Na de honnan tudod, hogy tényleg az ajándékozás az ő szeretetnyelve? Pontosan onnan, hogy a tőled kapott ajándékot, nagy becsben tartja és ha valaki megkérdezi tőle, hogy az honnan van, napra pontosan megfogja neked mondani a gyerek, hogy azt kitől és miért kapta.

Ötödik szeretetnyelv a szívességek - sajnos egyre többször megfigyelhető, hogy a gyerekek nem szeretnek segíteni a szüleiknek. Ezért azonnal gyanússá válhat egy szülő számára, ha a gyermeke szeretne neki segíteni kipakolni a mosogatóból, vagy kiteregetni a mosott ruhát. Ezek a gyerekek nagyon szívesen áldoznak arra időt, hogy segítsenek a családjuknak. Számukra az jelenti a szeretetet, amikor azt látják, hogy másoknak segíthetnek és azok hálásak érte. Hiszen ezt látják tőlünk nap, mint nap - gondolhatjátok, igen, ez valóban így van, de ha számára a legfontosabb a szívességek nyelve, akkor nevezhetjük szolgálatkésznek is őket, egyszerűen ez tölti fel a kis lelküket annyira, hogy szeretetbombává alakulnak át.

 Edina

kép:pinterest

Komolyan mondom, hogy szó szerint vissza tudom mondani, hogy melyek azok a mondatok, amelyeket a szüleimtől hallottam naponta, vagy 100x gyerekként. Erre mint teszek felnőttként?! Kb. ugyan azokat a mondatokat skandálom, csak mai modernebb verzióban. Hát valami, soha nem változik. Következzen 50 tipikus mondat, amely kimondása már nekem uncsi, nem hogy egy gyereknek.

• Azt nem lehetne, hogy ne a tyúkokkal keljünk, mint a többi normális család?
• Nincs túlságosan korán reggel még ehhez?!
• Jót aludtál?
• Most komolyan azt akarod felvenni?
• Nem, nem szabad!
• Még egy falatot egyél, és már mehetsz is játszani.
• Édesem, nem kell az a kabát, kinn 35 fok van.
• Könyörgöm, induljunk már el.
• Felvetted már a cipődet?
• Melyik játszóra akarsz menni?
• De most miért haragszol, te választottad ezt a játszót!
• Sajnálom, nem értem, hogy mit szeretnél mondani.
• Az más játéka, előbb kérd el!
• Nem vesszük ki senki kezéből a játékot!
• Add neki oda a tiédet, hagy játsszon vele más is!
• Szeretnéd kipróbálni?
• Hallod, amit mondok?
• Miért csak a papára hallgatsz és rám nem?
• Az hogy van, hogy mindenki másnak szót fogadsz, csak nekem nem?
• Azért édesem, mert én azt mondtam, hogy nem lehet!
• Gyere öltözz már át, tiszta kosz lett a ruhád.
• De komolyan, miért kell naponta százszor elismételnem mindent?
• Úgy szeretném, ha most mindenki csendben lenne csak 5 percig.
• Várj egy percet, azonnal megyek.
• Hagy csukjam már be a pisiléshez az ajtót.
• Sajnos bezár a játszótér is, ezért kell haza mennünk.
• Nem az a kisfiú játéka, nem vihetjük haza.
• Felkelnél végre a földről.
• Tudod, hogy ezzel a hisztivel nálam semmit nem érsz el ugye?
• Előbb vacsorázzunk meg, aztán ehetsz még rudit.
• Édesem, ne a vízzel lakjál jól.
• Mi lenne, ha nem csak a csokit rágnád le a rudiról!
• Mi a baj, most miért sírsz?
• Kész a víz, jöhetsz fürdeni!
• Levetkőztél már, vagy ruhástól akarsz fürdeni?
• Azt nem lehetne, hogy a víz bent maradjon a kádban?
• Nem áztál még ki a vízben?
• Alaposabban kellene megmosni a fogadat, mert kilyukad.
• Igen visszajövök érted, csak fürdeni megyek.
• Nem bújsz össze velem?
• Csak még egy puszit szeretnék adni neked.
• Melyik mesekönyvet szeretnéd olvasni?
• Álmos már a mama is, aludj te is.
• Aludj nyugodtan, ide nem jöhet be senki.
• Nem, most már tényleg nincs több játék az ágyban.
• Igen, még mindig itt fekszem melletted a földön, ne aggódj nem megyek sehová.
• Na jó, de most már tényleg alvás van.
• Nem szólok többször érte!
• Na, jó, ez az utolsó.
• Nem bírom tovább, elegem van, feladom, te jössz apa.

 Edina

kép:pinterest

Az egyik kerti parti alkalmával számtalan szülő és gyerkőc gyűlt össze egy kedves ismerős családnál, ahová mindenki hozta a kis puttonyában a gyerekeket, így történt, hogy hosszú idő elteltével, egy kedves barátnőm is eljött otthonról az ikreivel. 

Akiknek nagyobbak voltak a gyerekei, azok lazíthattak egy kicsit, akiknek meg kisebb, azok többnyire félszemmel figyelték a porontyokat, a másik szemük pedig a beszélgető társukon volt. Na és persze ott volt az egy szem ikres anyu, aki sajnálta hogy csak két szemet kapott az élettől, és még segítség mellett is, inkább a gyerekek kötötték le minden idejét és míg nekem mondjuk 1 gyerkőc figyelése mellett percek, addig neki ikresként, másodpercek maradtak a lazulásra, beszélgetésre, evésre, ivásra stb. Ekkor jöttem rá, hogy ugyan elsőre brutálnak tűnő életük, mennyivel szerteágazóbb és ebből adódóan sokkalta nagyobb személyiség fejlesztőn mennek keresztül, mint mi többiek, akiknek csak egy fiókára kell figyelni. Így hát következzen 5+1 tipp, hogy miért lehet szuper ikres szülőnek lenni:

1. Szuper csini vagy, és ez nem is lehet vitás! Hiszen nincs időd sem enni, sem lustizni (mondjuk ezt a legtöbb anya nem teheti meg), ezért vékonyabb lehetsz a többiektől, és mivel a kicsik szívesen gondoskodnak a napi minimum mozgásodról, így a sportot is bizonyos szinten ki tudod pipálni.
2. Kreativitásban verhetetlen vagy. Azt gondolom, hogy ritkaságnak számít, amikor mind a kettő, három, vagy még több gyerkőcöd egyszerre ugyan azt szeretné tenni. Ezért aztán, te olyan magas szintre tudod fejleszteni a képességeidet, mint egy varázsló tündéranya, akinek a kalapjában mindig akad egy másik nyuszi, esetleges újabb szórakoztatás esetére.
3. Minden szitura fel vagy készülve. Míg nálam csak 1 csere ruha van, addig náluk minimum 4-6-8. Egy komplett közértet, patikát, játék, és háztartási boltot rejtesz el a giga táskádban. Tőled bárki kérhet bármit, nálad, tutira minden megtalálható.
4. Villám sebességgel rendelkezel. Nincs időd lacafacázni és megvárni, amíg valaki melletted végre felgyorsul, ezért a többiek folyamatosan csodálják, a gyorsaságodat és a pörgős lényedet. Ha pedig végre nyugi lesz körülötted (valami csoda folytán) akkor se tudod leállítani magad, így a háztartást semmi perc alatt elvégzed és nem érted a többieket, hogy mit tudnak egy gyerekkel annyit elmolyolni.
5. Nincs időd depizni. Téged aztán elkerül minden, holmi anyus mélységes butaságokon elmélkedés, majd depresszióba esés, hiszen még álmodban is, csak azon jár az eszed, hogy milyen progit találj ki a kicsiknek.

+1 A sok fejlesztő mellet, azonban itt vannak a gyerkőcök is, és persze a számos "tök jó, hogy már eleve nem kell szülni többet és így a tesó kérdés is letudva" szöveg mellett, azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bár nyilván nem egyszerű ellátni egyszerre több gyermeket, a hisztik elviselése és a rosszaságok tárházának határtalan túlélése, de azért cserébe a kárpótlás, amikor összeöltözteted őket és a csodájukra rá mindenki, hogy milyen cukik, na meg az elismerő pillantások, hogy te ezt is képes vagy megoldani anyaként, azért ezek elég rendesen feltöltik a duplán-triplán megosztott anyai szíveket.  

Edina

A mozgáshoz való hozzáállása egy anyunak (mélysèges tisztelet a kivételnek), hát hogy is mondjam, egyenlő a nullával. A várandósság alatt könnyű elszokni mindentől (hiába a kismama torna) és anya legye a talpán, aki képes minden fontos momentumra kellő önfegyelemmel koncentrálni. Bevallom az én esetemben sincs ez másként. Ott ülsz a legnagyobb boldogságoddal a kezedben és egyre csak azt veszed észre, hogy úgy gyűlnek köréd a csinosabbnál csinosabb nők, mint méhek a mézre és nem érted, hogy ez hogyan létezhet, majd rájössz hogy az élet mindig nyom egy édes kis fricskát az orrod alá, hogy meglásd mégis mi lenne a következő helyes lépés számodra. Azt gondolom, hogy egy anyukának valószínű időből van a legkevesebb, ezért összeszedtem, hogy miért lehet hasznos, ha az otthoni torna mellett dönt egy leendő fitt mami.

1. Ahogy fentebb is említettem, az idő az egyik gyengéje egy anyukának, így számomra is elég fontos, hogy időt tudok spórolni azzal, ha az otthoni mozgás választom. Minimum 1,5 órát, vagyis az utazási, fürdési, készülődési időt másra is tudjuk fordítani, és folyamatos időszűke lévén, mindig tudjuk hova tenni azokat a plusz órákat.
2. Az idő mellett másik legalább ennyire fontos tényező a pénz spórolása. Hiszen az otthon töltött idő alatt jobban érdemes figyelni a házi költségvetésre és rengeteg típusú torna található fenn az interneten ingyen, így a bérletre szánt összeget, akár a spórolt összegekhez tudjuk csapni.
3. Ki lehet próbálni több mozgásformát lelkifurdalás nélkül. Ha nem megfelelő számukra az adott torna, le tudunk tesztelni többet is, hogy melyik számunkra a leginkább hatékony. Sokszor előfordul, hogy látjuk ugyan, hogy mennyire szuper hatékony az adott mozgás, azonban, amikor elmegyünk kipróbálni rájövünk, hogy esélyünk se volt rá, hogy megszeressük.
4. Nem kell szégyenlősen takargatni magunkat. Örülten frusztráló tud lenni az a sok vékony és dögös dresszben rohangáló lány, akik már benne vannak a pörgős mozgásban. De akin van némi felesleg, annak egy edző ruha kiválasztása is gondot okoz, nem hogy megjelenni mások előtt. A mozgás utáni tusolásról már nem is beszélek, amikor ott rohangál mindenki a zuhany körül, mert minden órának egyszerre lett vége és várni kell a tisztálkodással. Azonban otthon a saját megszokott kis közegünkben nem kell magunkat takargatni, és a higiénia miatt aggódni.
5. Bénázás a koreográfiával, és/vagy a gépekkel. Nem elég a megfelelő ruha, cipő kiválasztása, ott van még az is, hogy az iszonyatosan csinos nők és izmos pasik között át kellene vergődni egy full telt házas teremben. Persze még a gépek használata is elég szép problémákat tud kreálni, az ordító tuc-tuc zenéről már nem is beszélek, amit képtelenség túlordítani, hogy megtudd melyik gépet hogyan is kellene használni (de! így legalább tuti, hogy nem jut eszedbe a gyerek, mert a saját gondolataidat sem hallod). Hát a koreográfia utánzása közben, pedig jobb, ha az ember nem néz a tükörbe. Nem csak egy hatalmas testet láttam ugrálni egy lepelben, hanem még a kezeim és a lábaim is önálló életre keltek és olyan voltam, mint, aki most szabadult a diliházból (ami részben igaz is). Egyszóval iszonyat bénának és még kövérebbnek érzi magát az ember, mint amilyen egyébként, és mindeközben rohan az idő és még csak normálisan meg sem merünk mozdulni. Felesleges frusztrálni magunkat ezekkel, hiszen az alakformálás mellett a másik ok épp a stressz levezetése lenne, amiért az ember terembe jár. 

+1 A kreatív megoldások korszakát éljük és valóban előttünk hevernek a lehetőségek, csak elég jó kifogásokat tudunk gyártani önmagunk számára. Amikor eljut oda az ember, hogy eddig s ne tovább, akkor ráviszi a lelke, hogy valami kreatív megoldás felé induljon el. Nálam is elérkezett ez az idő, amikor már beleuntam a saját kifogásaim gyártásába és rá kellett jönnöm, hogy nem lehet több, és be kell fejeznem a félelmeim mögé bujkálást és ki kell lépni a csigaházból, majd rálépni a mozgás útjára. Így aztán az idő folyamán az egyik jól bevált trükkömé vált, az esti fürdetès alatti, fogmosással egybekötött guggulások, vagy a főzés közbeni kitörések ismétlése.  

Edina

Egyre többször az figyelhető meg és már nem pusztán csak külföldön hazánkban is feltörekvőben van a gyerkőcök korai felnőtté nevelése. Divattá vált, hogy a gyerekekre letisztult, pasztell színű ruhákat adnak a szüleik és kerülik az esetlegesen feltűnő, és olykor valóban lelkeket feltöltő színes ruhákat, játékokat és minden olyat, amely egy gyermek számára elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy ténylegesen átélje a saját gyermekkorát. Míg egyrészt a ruhák összeállításával a családi összetartozásukat is jelzik a szülők, addig másrészt pedig trendiségre is felhívják a figyelmet, egyfajta utat mutatva a többi szülő-gyerkőc számára, hogy miként kellene összhangot teremteni így is egy családban. De persze ugyanígy megemlíthetőek a társasjátékok, mesekönyvek fontosságának erősítése kontra tabletek és minden más kütyük versenyét is, amelyek szintén a maguk nemében hasznosak, azonban más más szinten. 

Bizonyára sokan egyetértenek azzal, hogy a családban lévő összhangot az öltözködésekkel is ki lehet fejezni, hiszen a kifelé vetítés korszakát éljük, amikor egyre inkább a külsőségek számítanak, és az, hogy másoknak mi a véleménye a mi dolgainkról. Félreértés ne essék, nyilván mindenkinek fontos, hogy bizonyos emberek mit gondolnak róla, pusztán csak akkor lehet gond, ha ez elbillen - szokás szerint itt is él a mondás, ha a belsőnk nincs összhangban a külsőnkkel, akkor jöhetnek a gondok. De egy gyerkőc esetében is egészen biztosak vagyunk abban, hogy számára a legmegfelelőbb öltözék a szürke, fekete színárnyalatok halmaza?! Nem gondolnám, hogy az ő lelkük már most be kellene, hogy zárkózzon a még ki sem nyílt világuk előtt és elrejteni azt a sok sok színes és kreatív határokat nemismerő gondolatok tömkelegét, amely megmutatná, hogy milyenek is ők valójában. Arra azonban még nem igazán jöttem rá, hogy a divaton túl, ez miért annyira fontos egy szülő számára - nyilván a különböző internetes oldalakon túli villogás sem másodlagos, na meg a divat diktálása sem. Vajon valóban annyival fontosabbnak és meghatározóbbnak kell lennie a mi véleményünknek, hogy ne engedjünk utat az épp kitörőben lévő saját szabad kis egyéniségük magamutogatásában?! Értem én, na meg tudom is, hogy miféle ízlésnek nem igazán mondható szabad szellemmel érkeznek közénk a gyerekek, amikor nyáron a 35 fokban is a csizma a menő, nyári pántos ruhával és téli pulcsival, mert azon van a kedvenc mesehősük. Nem azt mondom, hogy ne irányítsa őket az ember, hiszen szükséges, de nem gondolnám, hogy azt az utat kellene követni, hogy még ebbe is maximálisan csak és kizárólag a mi stílusunk és ízlésünk jelenhessen meg. Hiszen, akkor mikor tanulhatják meg a szabályokat, ha mi mindent kész ténykényt tálalunk eléjük - ez van ezt kell szeretni alapon!   

Vajon miért annyira fontos, hogy ezek az apróságok, mielőbb felnőtté váljanak és olyanok legyen mint mi, felnőttek. Persze nyilván, minden gyerkőc a szüleit utánozza, de véleményem szerint, hagyni kell érvényesülni őket, sőt, hogy elkövethessék a saját kis hibáikat. Valahogy nem szereti sok szülő megengedni, vagy épp megengedni, hogy feltörjön belőlük, ha a gyermeküknek, gyermeteg lelkületük van - mondván így milyen felnőtt lesz belőle és hogy így soha nem fog érvényesülni. Túlságosan felakarják gyorsítani egyes szülők az időt, hogy minél előbb felnőjenek és ne maradjanak sokáig gyerekek. De miért baj az, ha mesekönyvet olvasnak és hisznek a tündérekben, vagy épp a koboldokban?! Miért baj az, ha én, mint szülő ragaszkodnék ahhoz, hogy ő is, akár csak én, megélje a saját gyermekkorát és megismerjen minden olyat, amit meg kell ismernie egy ilyen kicsi emberpalántának ahhoz, hogy majd később olyan felnőtt váljon belőle, aki képes megfelelően megélni a pillanatokat és a jelenben, jelen maradni. Hiszen, ha már gyermekként nem képes kiélvezi az apró gyermeki örömöket, várni egy mese végkifejletét, mert hozzászokott az elektromosság adta sokszor erőteljes képeihez, akkor miért csodálkozunk el azon, hogy már tinédzser korban kiégett és magukkal mit sem kezdő kamaszok lógnak a levegőben és várják a csodát, na meg, hogy megoldják helyettük a szülők az életüket - hisz ehhez lettek szoktatva! Természetesen nem egy álomvilágba szeretnénk őket felneveli, pusztán csak megadni rá az esélyt, hogy ők is megélhessenek mindent, amit igazából gyermekként kellene mindenkinek átélnie, és ezzel elkerülve azt, hogy később olyan felnőttek álljanak mellettünk, akik tele vannak kétségekkel és frusztrációval, mert adott esetben az ő családjában nem volt divat az ország-város-híres ember játék. Értemé én, hogy a laptop előtt ülve is rengeteget lehet fejlődni, sőt való igaz, hogy tele vannak fejlesztőkkel és nem is az lenne a lényeg, hogy mindent elutasítsunk, ami a fejlődést újító módon szolgálja, pusztán csak szem előtt kellene tartanunk, hogy ami bennünket feltöltött anno, az miért ne válhatna be a saját gyermekünknél is!      

Régen a  családi napok abszolút része volt a társas játékok vagy az éjszakába nyúló kártyapartik a szomszédokkal, de ha ma azt mondja egy anyuka, hogy társast venne a gyermekeinek, a többiek azonnal ferde szemmel néznek rá, hogy miért nem táblagépet! Anno a gazdálkodj okosan játékban, az ember nem csak azt tanulta meg, hogy igazából mennyire nehéz olykor egy hülye szobabútort megvenni, hanem azt is, hogy milyen érzés veszíteni. Amikor nem te nyersz meg egy kört. De idővel, valahogy mindenki ráérzett a játék ízére, rájött és kitapasztalta a saját taktikáját, hogy ő miként tudja megelőzni a többieket és hogyan lehet ő a kör nyertese. Nem mondom, hogy nem volt olyan, hogy az ember mérgében nem borította fel a táblát és nem rohant ki sírva, hogy már megint csalt a nyertes, de ezen felvértezve magunkat, képesek voltunk újra és újra leülni az asztalhoz és ismét nekiugrani és kitalálni egy másik, vagy épp egy kreatívabb trükköt annak érdekében, hogy most ránk borítsa valaki azt a bizonyos táblát. Véleményem szerint ez is szükséges ahhoz, hogy később képesek legyünk akár egy kudarccal megbirkózni, vagy jobb esetben egy-egy győzelmet megélni, és kiélvezni annak minden pillanatát. Ezek a butaságnak tűnő játékok nagyban hozzá segíthetik a gyermekeket, hogy kiegyensúlyozott és olyan felnőttek váljanak belőlük, akik képesek a jelenben élni és megélni annak minden negatív, vagy épp pozitív amplitudóját. Mind amellett, hogy adott esetben például egy társas mondjuk kitartásra is nevel, számos olyan önfejlesztő része is van, amelyek nyilván nem tudatosak még gyermekként.

Azonban ha belegondolunk hány, de hány olyan játékos tréningen veszünk részt felnőttként, amely úgy kezdődik, hogy csukd be a szemed és képzeld el.... De kérdezem én, ha ezt gyerkőcként nem sajátítottuk el, hogy miként kell álmodozni, problémákat megoldani egyedül, veszteségből felállni, vagy épp a nyerésünknek örülni, akkor felnőttként mégis mit várunk magunktól és a világunktól, hogyan leszünk képesek megoldani és átvészelni bármiféle problémát. 

Edina

Egy-egy családi alkalom kapcsán, valahogy mindig előjönnek a sztorizgatások és a múltban átélt hagyományokat ejtő családi események. Ilyenkor rendszerint elgondolkodtat, hogy mennyiben változott a régmúlthoz képest az életünk, és azzal együtt a családi értékeink.

Vajon a nagyszüleink számára mi az, amit a mai modern társadalom megengedhet, hogy át, vagy éppen tovább örökíthessenek egy új, és sokszor merőben más nemzedék számára.  Egyáltalán "kötelessége" lenne-e egy nagyszülőnek átadnia mind azt, amit ő is gyermekként magába szívott és tapasztalt a családi asztal körül?! Ki az, aki megmondja, hogy mi az, ami időtálló és szükséges lenne megőriznünk, továbbadnunk a gyermekeink, unokáink számára, annak érdekében, hogy egy olyan generáció nőhessen fel, akik képesek a saját családi hagyományaikat, értékeiket megbecsülni, tovább vinni úgy, hogy az megegyezzen esetleg dédszüleink értékítéleteivel.

Szükség van arra, hogy megőrizzünk mindent?! Lehetséges ezeket fenntartani 2017-ben?! Képesek vagyunk betartani minden olyan ünnepet, családi tradíciót, családokat összekovácsoló èrtèkeket, amely bennünket képvisel, tükröz, vagy silány utánzatai leszünk egy letűnőben lévő kornak/generációnak, ahol még a család volt az első és minden más, csupán csak másodlagos! Sokszor mondjuk, hogy a család a legfontosabb. De tényleg tudatában vagyunk annak, hogy amennyiben eltűnnének a közös családi értékek, azok, amelyeket a szüleink, nagyszüleink, esetleg a dédszüleink alakítottak ki és hagyományoztak ránk, akkor azzal együtt a közös családi létek is ritkulnának. Pusztán idő kérdése és annál az asztalnál, amelynél előtte körbeülve, imádtunk minden egyes nemes eseményt, csupa idegen embert fog körülölelni, hiszen már nem igazán leszünk egymás szemében mások, csak azok, akik hajdan ismerték egymás ki nem mondott gondolatait, érzéseit.

Valóban ennyit lenne képes adni egy család és maga a közösen kialakított értétek. Ha így van és valóban feltölti a lelkünket a közösen kialakított boldog családi együttlétek sokasága, akkor mégis miért nem vigyázunk rá jobban, túl minden lehetőségen és magyarázaton! Miért nem óvjuk, védjük a családunkról szóló hagyományokat, ősi tradíciókat és legfőképpen, miért nem gyakoroljuk?! Pusztán annyi lenne az ok, hogy inkább a modernizációt követve hanyagoljuk a régi szokásainkat, mondván, ez már kiment a divatból. Manapság tök ciki karácsonykor együtt elmenni az éjféli misére, vagy majd a barátokkal megünneplem a szülinapomat, anyámék már úgy is annyit ünnepelték velem, a nagyi meg úgy se hall már semmit, mit üljek ott a család mellet, miközben utálom az egészet.

De hiszen ezt mi alakítjuk olyanra, amilyenre csak szeretnénk! Mi vagyunk azok, akik tehetnek azért és persze ellene is, hogy a még a meglévő hagyományainkat, mennyire ápoljuk, tartjuk fenn, vagy épp modernizáljuk annak érdekében, hogy jobban, vagy meghittebben érezzük tőle magunkat. Attól, mert megtartjuk a régi bejáratott családi szokásainkat, nem azt jelenti, hogy nem csempészhetünk bele némi kis frissítést, hiszen így kezdődik minden hagyomány megteremtése, amiből egy új egyedülálló, ámde annál értékesebb családi tradíció alakulhat ki számunkra és szeretteink számára.

 Edina

kép:pinterest 

Ami az anyaságot illeti, legtöbbünknek tele van a szíve titkokkal. Ki ezért, ki meg azért nem meséli el fűnek-fának legbensőbb érzéseit, felmerülő félelmeit. Persze a gyermekek tudhatnak a legkevesebbet arról, hogy mit él át egy édesanya adott helyzetben és főleg, mit érzünk, ha valaki szerint nem jól cselekszünk, vagy ha minket tartanak a világ legrosszabb anyukájának. Az ember sokszor azt érzi, hogy ha nem megfelelően idomul a többiekhez, akkor ő már nem is lehet olyan jó, hanem csak egy olyan egyén, aki képtelen követni a tömeget. Alább olvashatjátok azt a 14 dolgot, amelyet a gyerkőcöm tutira nem tud rólam (és talán más sem): 

1. Rengeteget gondolok rád napközben is -  Ha eszembe jut, hogy előző nap valami vicces dolgot csináltál, akkor hangosan felnevetek és nem zavar, ha mások ezért hülyének tartanak. Sőt! Ha apa hagyná, igazi majomszeretetben részesítenélek a nap minden percében - amit be kell, hogy valljak neked, nem mindig a te javadat szolgálná. 

2. Ugyanazokat a mondatokat skandálom neked, amiket én hallottam a szüleimtől gyermekkoromban - Elég valószínű, hogy te is ezeket fogod mondogatni a saját gyerkőcödnek, és talán te is ugyanolyan megmosolyogtatva érzed magadat közben, mialatt kiselőadást tartasz a távirányító helyes használatáról.

3. Amióta megszülettél, ha rólad van szó, képes vagyok elbizonytalanodni és olykor a pánik sem áll tőlem távol - Sok esetben fogalmam nincs, hogy mi lenne a helyes megoldás és ilyenkor érkezik a pánik villámsebességgel, hogy mit és hogyan kellene tennem. Tapasztalatom szerint, valahány pánikot átéltem, valóban azok képesek voltak a későbbiekre vonatkozóan megerősíteni, még akkor is, ha ez abban a szituban egyáltalán nem nyújtott vigaszt, sőt, olykor még mélyebbre is taszított, mint előtte.

4. Ha rólad van szó, néha túlságosan is szigorú vagyok önmagammal - Neked szeretnék megadni a világon mindent (na meg persze apának is) és ezért sokszor ostorozom önmagam, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt én elterveztem. Ilyenkor minden egyes bukásom után, újra kell gondolnom a veled való elképzeléseimet, hogy vajon mit, miért nem tudtam neked megadni, ahogy az a terveimben szerepelt.

5. Ahhoz a testhez, amihez te annyira szeretsz hozzábújni és a világot jelenti neked egy-egy sírás után, számomra azonban néha, magát a poklot - Sokszor mondják rám, hogy a szülés utáni súlyomat, miért nem adom már le és hogy ideje lenne újra úgy kinéznem, mint 20 éves koromban. Ez az elején őszintén megmondom, hogy nagyon tudott bántani, aztán amikor megtanultam, hogy nem másnak kell megfelelnem, hanem a családomnak és önmagamnak, akkor valahogy eltávolodtak tőlem ezek a megjegyzések.

6. Fáradt és hisztis is tudok lenni (sajnos) - Bár apa sokat segít, de így is van elég teendő a háztartásban, na meg persze apával is és még természetesen dolgozok is, ahogy a többi anyuka is ezt teszi - de ezt biztos tudod. Csoda ha folyamatosan fáradt vagyok, hisz mindenhol csak a meló vesz körül :-) Mindkét helyen van főnököm (és ugye bár ott van Szofi kutya is (egy terrier), aki szintén főnöknek hiszi magát :-) ugyan kapok bért és némi juttatást (ez otthoni viszonylatban annyit jelent, hogy kapok elegendő puszikat és teli pelust) és végül is szabim is van, hiszen éjszaka, annyit alhatok amennyit csak akarok, nem is értem, hogy mitől fáradhatok el néha.

7. Amikor beteg vagy, akkor éjszaka minden apró rezdülésedre már futok is hozzád (ha nem a földön kucorogva görnyedek melletted) - az összes rémképet, amit valaha hallottam és láttam, előjön és rettegve féltelek, és ilyenkor azt kívánom, hogy mihamarabb tűnjön el a betegség a házból és legyél újra, azaz egészséges kis ördögfióka, aki képtelen 5 percél tovább a fenekén megülni. 

8. Amikor elszakad a cérna és veszekedek veled, akkor is szeretlek - akkor csak igazán. Mivel te is pontosan úgy viselkedsz, ahogyan én (legalábbis nálunk) így pontosan tudom, hogy mit érezhetsz. De ez nem jelenti azt, hogy ne sírnék utána azért, amiért ilyen szörnyűséges voltam. 

9. Sokszor nagyon nehéz elnézem azt, ahogyan elesel és megütöd magad - De meg kell tanulnod talpon maradni a valós életben, nem csak a mi közös kis világunkban. Sajnos nem mindenki lesz veled kedves és megértő, lesznek irigyeid és persze barátaid is, na meg persze mi mindig itt leszünk neked.

10. Nem kell beszélned, abból is mindent megértek, ha csak csendben ülsz mellettem - Valószínűleg, az első ilyen ki nem mondott érzelmi gondolatmagocska, az még a várandósság alatt érkezhetett hozzám. Amikor még a te kicsinyke alakuló lelked kezdetleges rezdülései alapján közölted velem, hogy az édes helyett inkább sós lenne a legjobb választás számodra. Majd, amikor megszülettél, szinte már nagyítóval aprólékosan vizsgálgatva figyeltelek sokszor órákon át, így mire elérted a kicsi gyermekkorodat, addigra már látom minden ki nem mondott ábrándodat. A felnőtt korod küszöbére pedig már egy pillantás is elegendő lesz számomra, hogy meglássam rajtad az átsuhanó gondolatok lenyomatát!

11. Amikor őszinte vagyok, akkor engem is sokan bántanak -  Az emberek szeretnek megbújni a tömegben és nem felvállalni őszintén a véleményüket. Legyen az bármilyen téma, a tömeggel mindig kényelmesebb és egyszerűbb mozogni, mint bátran kiállni a saját nézeteink mellett. Tisztelet a kivételnek, de sajnos eddig elég kevés olyan szülővel találkoztam, akik miközben nevelik a saját gyermeküket, közben ne taposnák a többi (egyéni látásmódú) szülőt. A rendszerük leginkább akkor válik hibássá, amikor ezek a frusztrált emberek rádöbbennek, hogy nem voltak őszinték önmagukhoz (és persze a gyerkőcükhöz sem). Így azt gondolom, hogy lehet, hogy sokszor maradhatunk teljesen egyedül, és való igaz, hogy egyedül mindig félelmetesebb állni, mint falkába verődve, azonban idővel sokkal kifizetődőbb, ha önmagunkhoz őszinték merünk lenni, ami a bátorság egyik mérvadója.

12. Minden családunkat érintő kérdésben, te vagy az első számú döntőtényezőnk -  Arra kifejezetten figyelünk, hogy neked jó legyen egy adott új helyzet, szituáció, vagy megmérettetés és csak azután következünk mi és a mi nézőpontunk. Persze sokan bántanak is ezért minket, hogy miért a gyerek az első, de nekünk ez a természetes és a családunk nézeteivel teljes mértékben összeegyeztethető látásmód. 

13. Képtelen vagyok beállni az álszent és műmosolygós anyák közé - Egyszerűen nem érzem úgy, hogy a magánéletem elbírná ezt a műviséget, így előfordul, hogy kirekesztenek a nők. De ezt egyáltalán nem érezem bajnak, sőt, olykor még a hátrányát sem érzem, hiszen én ismerlek a legjobban és én tudom, hogy neked mi a legjobb a világon.

14. Mindig az én kicsikém maradsz - Tegyél, gondolj, vagy érezz bármit is - és igen, én érezni szoktam, ha rossz a kedved, vagy félsz valamitől. Mindent megtennénk érted és neked, hogy boldognak lássunk, de persze ezt te nem mindig fogod így érezni. Sokszor azt érezheted majd, hogy csak akadályozni akarunk, de ez nem így van, csak talán némi tapasztalattal előrébb járunk, és ezt szeretnénk a te javadra fordítani.

Edina 

kép:pinterest 

"Egyedülálló anyu megosztaná életét, más gyermekét nevelni képes társával."

Mivel jómagam is ilyen családban nőttem fel, így van némi alapom és tapasztalatom, hogy milyen fennforgások alakulhatnak ki egy ilyen egyesítés kapcsán. Kétségtelen, hogy ez senkinek sem egy könnyű élethelyzet, hisz, amikor a szülő elhatározza, hogy belevág, sőt mi több, fel is vállalja adott helyzetben az új kapcsolatát, akkor a család minden egyes tagjának (persze jogosan) fenntartásai vannak az újonnan érkezővel, vagy érkezőkkel szemben, másrészt pedig ott lebeg mindenki feje felett az elhagyhatatlan múlt. Többféle családi modell alakulhat ki ennek mentén, mint például, amikor csak az egyik fél viszi a gyermeket az új kapcsolatba és csak hétvégente vannak együtt a pár gyermekei, amikor csak az egyik félnek van egyáltalán gyermeke és a másiknak még nincs - itt lehetséges, hogy majd lesz valamikor közös gyerkőc, illetve ezek bonyolultabb verziója, amikor a pár mind két tagja viszi a saját maga gyermekét. Íme néhány szempont, hogy mire érdemes odafigyelni, amennyiben így osztanád meg a puttonyodat valakivel: 

Amikor új seriff érkezik a városba (vagyis azt hiszi, hogy az lehet, hisz az én házam az én váram ilyenkor erősebb mindenkiben), akkor minden esetben kétség kívül az érkezőnek kell kitartónak lennie. Számtalan vígjáték született már a témában, amikor a két egyedülálló szülőre rátalál a szerelem és összeeresztik a gyermekeket, amiből oltári szívatások alakulnak ki. Aki keresztül ment már ezen az élethelyzeten, nem igazán hiszem, hogy annyira viccesnek találta, ha mondjuk a gyermekek elkezdik bántani egymást. Ebből alakulhat ki az enyém-tied-miénk effektus, ami könnyen elviheti a szülőket és máris kész a konfliktus és az örlődés, na meg persze a rossz szülő vagyok érzése. Ezért véleményem szerint, ahhoz, hogy megpróbáljunk néhány konfliktust megelőzni, szükséges lenne kitartónak lennie mindenkinek. A szülőknek no meg persze a gyermekeknek is, hisz idő, mire mindenki összecsiszolódik és megtalálják egymással a közös hangot.

 Szükség lesz némi higgadtságra is, hiszen számtalan olyan szitu és kérdés fog felmerülni, amely próbára fogja tenni a kapcsolatot, avagy az eddigi nézeteket. - Vajon rá lehet szólni más gyermekére?! Bele lehet szólni, hogy "anyukám/apukám, eddig bénán nevelted a gyermekedet, csináld másképp, mert én ezt nem tűröm". Joga van egy idegennek kioktatni bárkit is (még ha jó szándékkal teszi is azt) hogy mit és hogyan lehetne jobban tenni?! Hiszen van annak a gyerkőcnek saját szülő anyja és apja. Na azt gondolom, hogy ehhez abszolút higgadtnak kell tudni maradni, hogy az ember képes legyen normális keretek között kiállni a saját nézetei és persze a közös gondolkodásra való hajlam sem árthat. Természetesen mondhatjuk azt is, hogy de hát nem ismereted mielőtt összeköltöztetek, hogy miről, mit gondol?! Költői kérdés következik - tegye fel az a kezét, aki miután elvált még várt hosszú éveket, hogy 100%-ban megismerje és kitapasztalja minden szituban, hogy milyen a másik fél, majd csak ezek utána költözött össze a nagy Ő-vel! A mai felgyorsult világban, amikor hónapok leforgása alatt megtörténik a lánykérés, esküvő, majd a várandósság, sokan úgy érzik, hogy nincs erre idejük és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezek az emberek már nem a húszas éveikben járnak, sokkal inkább harmincasok sőt negyvenesek esetleg ötvenesek, akik ilyesfajta újrakezdők. Akik elmúltak 30 évesek és ott állnak 1-2 esetleg még több gyerkőccel, nem igazán hiszem, hogy mondjuk várnak még 5-10 évet egy pasival/nővel, hogy összeköltözzenek. Hisze ez is idő, és abból van talán manapság mindenkinek a legkevesebb. A gyors döntések és a felpörgetett életek időszakát éljük. Nem igazán jellemző, hogy hosszasan, elnyújtva, ráérősen éljük a mindennapjainkat (tisztelet a kivételnek).

Persze rengetek embertől hallom azt is, hogy "én ilyen vagyok, nem fogok senki kedvéért megváltozni". Sajnos vagy egy rossz hírem, ha nem változtat az ember, akkor a másik előbb, vagy utóbb rá fog unni, sőt tovább is fog lépni és akkor kezdődhet minden előröl. De egy ilyesfajta kapcsolatban, ahol nem csak téged érint a változás, hanem a gyermekedet is, ott nem lehet ilyet kijelenteni, vagyis inkább azt mondom, hogy nem lenne szabad. Még mindig utálom azt a mondást, hogy egyedül a változás azaz, ami örök, de tényleg rá kell jönnöm, hogy ez bizony így van, ha tetszik, ha nem. Amennyiben adtál már önmagadnak egy új esélyt a szerelemre és a gyermekednek arra, hogy újra kapcsolatban éljetek, akkor annak is adnod kell egy esélyt, hogy megpróbálj mindent és ha épp tolerálnod kell a párod gyermekének dolgait (aki egyébként megjegyzem, hogy most már szegről végről, de a te gyermeked is) akkor önmagadért ezt is szükséges lenne megtenned. Hisz azért mentél bele ebbe az egészbe, mert láttál rá némi esélyt, hogy újra boldog lehess, csak másképp, mint legutóbb.

Kétségtelen, hogy iszonyat bonyolult az egész ügy, úgy, ahogy van, sőt még ráadásul rettenetesen érzékeny is a téma, mivel gyerkőcöket is érintő terület. De hisz, hogy ne kapna senki se sokkot, ha még mindennek a tetejére rájöhetnek, az exek (az édenből). Akik könnyíteni, vagy épp nehezíteni tudnak az egyébként, kicsit sem egyszerű élethelyzeten. Valószínű, hogy ez számukra is legalább olyan nehéz, mint annak, aki újra párra talált, mivel az ember, ha csak arra gondol, hogy más fogja a gyermekét mondjuk reggelente útjára engedni, akkor máris mindenkinek összeugrik a gyomra. Valószínű, hogy vannak olyan szerencsések, akiknek ez gördülékenyen megy/ment és akadnak olyanok is, akik megjárták a maguk útját, azért, mert újra szerelmesek lettek és ezt egy összebútorozással megkoronázták. Alapvetően talán ez lehet a nyitja mindennek, a szerelem. Hiszen, ha ez hiányzik egy kapcsolatból, akkor az ember előbb utóbb elkezd más után vágyódni és boldogtalannak érzi magát. De végtére is minden ember egyik legfőbb életcélja, hogy így vagy úgy, de boldog legyen.

 Edina

kép:pinterest

Az ember életében többször választhat magának hősöket. Először valamikor a gyermeki kor kezdetén, majd később a tinédzser korszakában, ezután ha még mindig hisz a hős karakterek erejében, akkor még fiatal felnőtt korban is előfordulhat. Elsődleges hőseink általában a szüleink, majd őket követheti mindenféle sztár (legyen az zenész, színész, sportoló vagy egyéb szellemi alkotó). Bár jómagam nem igazán dicsőítettem soha efféle embereket, azért a mostani életszakaszomban lévők közül mégis képes lennék erre. Ők nem mások, mint az egyedülálló szülők.

Jelenleg leginkább az egyedülálló szülőket tekintem a mai korszak igazi hőseinek. Szándékosan írtam hogy szülők, mert bár ritka, de sajnos egyre kevésbé kirívó eset, amikor apa nevel egyedül egy gyerkőcöt. Az egyedülálló gyermeküket nevelők az én szememben legyőzhetetlennek tűnnek. A mai modern családi modellek elég szerteágazóak, így nem számít újkeletűnek, ha valaki házasság nélkül párban teszi ezt, vagy egy baráttal, esetleg a nagyszülők valamelyikével. Ugyan manapság a vérség már kevésbe számít, mint anyáink idején, így egy legjobb baráttal való együtt nevelés sem megbotránkoztató életforma. A nagybetűs társ (de írhatnám azt is, hogy a nagy Ő), mint olyan, nincs mellettük, így az ad hoc jellegű kérdésekben, csak az ő szavuk van és csak az számít, aminek természetesen olykor a kemény következményeit is egyedül kell tudniuk (el)viselni. Persze akadnak olyanok is, akik a szerencsésebbek táborát erősítik, és párban élnek, így a mindennapi teendők megosztódhatnak, mint például a gyermekek koordinálása, a saját életükben való lavírozás, vagy a párjuk útjának támogatása. Számukra teljesen természetes, hogy ha lebetegszenek, akkor ott a másik, aki némi útmutatással, de képes megoldani mindent. Érdekes és elgondolkodtató lehet, hogy vajon, ha egy pár is megküzd a napi kérdések sokaságával, valamint a nevelés rejtelmeivel, akkor egy egyedül álló ApAnya, mégis min mehet keresztül?!

Nem igazán engedhetik meg azt maguknak, hogy feladják a mindennapi harcokat. Ők azok, akik tűzön-vízen át cipelik a kis puttonyukat és erőn felül képesek teljesíteni, hiszen fáradtságot, mint olyat, nem igazán ismerhetik. Sokszor az ember még a saját életét sem képes helyesen koordinálni és rossz lépések nélkül megoldani, azonban a hősök nem csak a saját életüket viszik a hátukon és látják el a mindennapi gondok baját, hanem a gyermekükét is rendre. Igen, persze tudom, hogy akik párban vannak, azoknak is ott a gyerkőc és ők is hétköznapi hősök, azonban ama bizonyos hátizsák cipelésében utóbbi esetben, ha már nagyon vágja a zsák a vállukat, akkor megvan rá a lehetőségük, hogy átadhatják a társuknak a súlyt, hogy elfáradtak, elegük van, nem bírják tovább, segítség! De mi van akkor, ha nincs kinek átadnod?! Ha csupán te vagy és a gyerkőc?! Ketten kell, hogy megoldjatok mindent, amit mások többed magukkal. Nyilván nekik is vannak gyenge napjaik, (de tuti, hogy gyorsan képesek összeszedni magukat) amikor mondjuk arra gondolnak, hogy egyedülálló anyu megosztaná ... (kínjait és olykor dühkitöréseit).  

Azt hiszem, hogy idővel valahogy mindig bebizonyosodik, hogy az egyedülállók, erősebbek, jobb szervező képességgel rendelkeznek, és a legnagyobb túlélők. Bevallom, számomra teljesen érthetetlen, hogy honnan képesek erőt és kitartást meríteni, adott esetben pedig még karriert is felépíteni - a társ kereséséről már nem is beszélek -  mindenféle szétszórtság, kiborulás és szoros támogatás nélkül úgy, hogy az még példaértékű is legyen (mert hogy ugye bár, a gyermek nem a kommunikációból tanul, hanem a jó példamutatásból). Tényleg léteznek superWoMan-ek! De komolyan!      

Edina

Amikor stresszről beszélünk, akkor mindenkinek a munkahelyi stressz jut először az eszébe. Azonban elég csak körbenéznünk és máris láthatjuk, hogy nem csak a munkahelyünkön találhatjuk magunkat szemben ezzel a jelenséggel, de akár már otthon is. Sőt! Az újnak nem éppen mondható jelenség, egyre inkább megfigyelhető, miszerint azok az anyukák, akik "csak" otthon vannak és csupán "csak" a családot látják el, még inkább stressznek vannak kitéve, hiszen az ő apró cseprő problémáikat, pusztán csak egy munkából hazatérő stresszes emberrel tudja megosztani. Íme az anyaságunk 5+1 stressz faktorai:

Kiváltó okok - Mit is mondhatnék. Leginkább azt, hogy ha már egyébként is fel van pörgetve anyu, akkor elég sok minden kiválthatja az ugrásra kész állapotot. Mivel egész nap a gyerkőc terelgetése, tanítgatása és a ház körüli munkák (főzés, mosás, takarítás, bevásárlás + egyéb) elvégzése körül forog, így mondhatni szünet nélküli csúcsra járatásról van szó. Tapasztalatból tudom, hogy némi stressztől persze akár egy-egy porszívózás alatt is megszabadulhatunk, de valljuk be, hogy mivel folyamatos az otthoni teendők körüli stressz, ezért mire kijön az ember belőle, már kezdődik is a másik. Persze sokan kérdezheti, hogy mégis min tud egy otthon ülő nő annyit stresszelni. Én csak azt javaslom, hogy mielőtt bárki megkérdezné ezt egy anyukától, előtte azért kérdezze meg tőle, hogy miként telik egy napja.  

Hullámok - Bizonyos nézetek szerint, a gyerkőcök hozzávetőlegesen 6-7 éves korukig az anya aurájában élnek. Ami annyit jelent, hogy minden felénk érkező és/vagy tőlünk távozó úgynevezett hullámokat éreznek a gyermekek és ők ennek hatására viselkednek jól, vagy rosszul, esetleg válhatnak érzékennyé (persze sok mástól is függhet még). Magyarán, ha anya nyugis és nem bosszantja fel magát, akkor (elvileg) a gyermek is nyugodt marad. Azonban, ha stressz ér minket (legyen az bármilyen nüansznyi kis dolog, ha minket dühít) a gyerkőc ezt azonnal érzi és ő is izgágábbá válhat. Nem hiába találhatunk már a könyvespolcokon több stresszoldó mesekönyveket is.

Teljes hírzárlat - OIykor kipróbálom és egyre többször tudom alkalmazni (büszke is vagyok magamra ezért), hogy vannak órák és előfordult már olyan nap is, amikor kizárok mindent, ahonnan rossz hírek érkezhetnek és ezzel megzavarhatja a nyugalmunkat. Persze sokan a munka miatt nem tehetjük meg, hogy kikapcsoljuk több napra a mobilunkat, de mondjuk hétvégén ezt is ki lehet próbálni. Esetleg érdemes kezdésként a héten kiválasztani egy napot, amikor kütyük helyett olvasunk. Nem hiába volt anno adásszünet hétfőnként a (dobozban) televízióban. Annyira megszaporodtak a rossz és tragikus hírek, hogy a Híradót simán lehetne Kékfényeknek is nevezni és hát egy anya fantáziája határtalan, ha a rémhírek továbbgondolásáról van szó. 

Önbizalom - Amennyiben önbizalomról beszélünk fontos elmondani, hogy sok anyuka hozzájárul a többi anyuka önbizalom leépítéséhez. Azonban nem szabad megengedni, hogy mások, akik esetleg kevésbé ismerik a te családhoz való hozzáállásodat, illetve nézeteidet, beleszóljanak bármibe is. Rengetek olyan anyukával találkozok én is, akiket már a földbe döngölt néhány okoskodó anyu, akik mindenkinél mindent jobban tudnak és természetesen jobban ismerik nálad a te saját gyermekedet. De állj! Neked a saját családod a legfontosabb. Nem engedheted meg másnak, hogy téged a te anyaságodban elbizonytalanítson és hogy a földbe döngöljön, csak azért, hogy neki igaza legyen és ezzel téged összezavarjanak. Ki kell állnod önmagadért és a saját nézeteidért és nem utolsó sorban a családodért, hiszen te ismered őket a legjobban és te tudod, hogy számotokra mi a megfelelő. Ne engedd, hogy mások irányítsák azt, hogy te milyen anya legyél! 

Szuperanyu -  Szerintem mindenki ismer egy-két szuperanyut, aki tökéletes és mindig mindent tud és csillog villog a ház, aztán egy szép napon összeomlik a nyomástól. Nem tudom, hogy honnan van a nőkben ez a késztetés, hogy mindig tökéletesek akarunk lenni. Idővel én is rájöttem arra, hogy nem erről kell, hogy szóljon az élet. Nyilván fontos a tisztaság és hogy rend legyen, de nem kell túlzásba esni. Szükség esetén kérjünk segítséget, delegáljunk néhány feladatot (apa is letudja vinni a szemetet, vagy képes a bevásárlásra stb.). Nem kell a teljes családi házat a hátunkon cipelni, mondván én vagyok az anya(d Luke, és ha bele betegszem, akkor se kérek segítséget). A másik szuperanyus buktató, amikor mindenre csak és kizárólag igen-t tudunk mondani. NEM! Oltári nehéz ezt a szót kimondani, de mondjuk néha nemet is, hiszen az is sokat segítene rajtunk, ha nem mi akarnánk még a 26. buliba is a tortát megsütni. 

+1. Relax - Az legfontosabb ellenszere lenne a stressz kezelésünknek, ha képesek lennénk elsajátítani magát a relaxálást. Persze ez mindenkinek mást jelent, hiszen, ami az egyik nőt megnyugtatja (pl.: vásárlás) az a másikat épp, hogy stresszessé teszi. De talán mire eljutunk odáig, hogy az anyaságunkat megtanuljunk kezelni, addigra már van róla némi elképzelésünk, hogy mi az, amitől képesek vagyunk ellazulni és kikapcsolni, akár csak néhány percre is. 

 Edina

kép: pinterest

Amikor megszületünk tökéletes kis emberi lényként érkezünk erre a tökéletlen világra. A lelkünk és a testünk egyaránt szinkronban van és ez meg is látszik rajtunk. Kisugárzik testünk minden porcikájából és lényünk minden rezdüléséből a magunk kis kifogástalan egyénisége. Egyszerűen látszik az ordításunkból, abból ahogyan felsírunk, vagy épp mosolygunk. Mindenhez önbizalommal telve és mérhetetlen bátorsággal és boldogsággal állunk hozzá. Bátran követelőzünk és addig tesszük ezt, amíg el nem érjünk, azt, amit MI szeretnénk, amire igazából MI vágyunk. Nem másokat előtérbe helyezve éljünk az életünket, hanem saját magunk számára is MI vagyunk az elsődlegesek. Nem törődünk senkivel és semmivel. Kimutatjuk az érzéseinket, ha dühösek vagyunk, vagy ha szomorúak, nem titkoljuk el, hanem engedjünk, hogy kijöjjön belőlünk minden feszültség és ha kell, akkor ordítva, toporzékolva szabadulunk meg minden bennünket ért felgyülemlett frusztrációtól.

A testünket arányosnak, mondhatni tökéletesnek látjuk, és mások is annak látnak bennünket. Nem zavar minket sem az úszógumi (sőt édesnek titulálja mindenki a kis hurkáinkat és hatalmas puszikat kapunk rá) sem ha a vékonyak csapatát erősítjük. Képesek vagyunk elfogadni az esetlegesen felmerülő testi hibáinkat és nem akadunk fenn azon, ha valamelyik gyermeki társunk ilyenebb, vagy olyanabb nálunk. Együttérzőek vagyunk és támogatunk mindenkit, hisz egy falkából valók vagyunk, akik kiállnak egymásért és ha kell, akkor segítik egymást.   

A közösségekben gyermekien naivan állunk mindenkihez és senkiről nem feltételezünk semmilyen rosszat. Úgy érezzük, hogy egyek vagyunk. Egyek, akik a homokozóban közösen építünk egy (lég) várat, míg mások a vizet hordják, hogy a homok jól megtapadjon, addig megint mások pedig ágakat gyűjtenek a folyó feletti (álom) hídnak. Nem érzékeljük és nem is éreztetjük a különbségeket, hisz még nem fertőzött meg bennünket a felnőttek világa.

Azonban ahogy elkezdjük bontogatni a szárnyainkat és idomulni a felnőttek világához - hisz rájuk akarunk hasonlítani, mert ők a példaképeink - nem vesszük észre, hogy azok, akik tökéletesek, azok MI magunk vagyunk és nem az általunk annyira dicsőítettek. Amit belép az életünkbe a ránk nyomott és belénk ültetett félelem érzése, szinte azonnal áldozataivá válunk ennek a szövevényes és rút érzésnek, hogy nem vagyunk elég jók. Mihasznák és áldozatok vagyok, akik nem képesek semmire és biztos, hogy képtelenek leszünk bármit is elérni az életben. Lemaradtunk már most mindenről, ami fontos és nincs több lehetőségünk, mert elszalasztottuk, hisz még ahhoz is buták vagyunk, hogy azt észrevegyük, ha az élet tálcán kínál valamit. Hirtelen már egyáltalán nem aranyosak a nem is oly régen még bájos hurkácskáink, és ha túl vékonykák vagyunk, akkor pedig mindenki rohan az orvoshoz, hogy mi lehet a baj velünk. Az általunk gondosan és gyermeki precizitással felépített homokvárat, elemenként rugdossák szét a felnőttek és kiábrándító kemény szavakkal próbálják felnyitni a szemünket, hogy nem ez a valóság, hanem az, amit ők annak gondolnak.

Teljességgel érthetetlen! Pedig egykoron mindannyian innen indultunk és együtt hittünk abban, amit megálmodtunk önmagunknak ott a homokozóban, hogy tökéletesek és mindenre képesek vagyunk, akik hisznek és küzdenek a saját álmaikért, úgy hogy közben kizárjuk azokat, akik bántani akarnak bennünket.   

Edina

kép:pinterst

Számtalan olyan kedves mondat létezik, amit az ember lánya (az apák külön megérnek egy misét) a várandóssága alatt megkaphat. Szórakoznak a hormonok, a kollégák, a család, amerre jár az ember, mindenkinek van egy-két lábjegyzete és ha nem vagy a megtestesült nyugalom szobra, akkor bizony könnyen elveszítheted az eddig felépített úrinői renomédat. Íme a várandósok 7+1 kedvenc mondata.

1. Kissé felelőtlen vagy, ezt a baba mellett nem lehet majd megtenni - Való igaz, hogy nem minden fog úgy történni, mint előtte, de az is igaz, hogy mindenkinek mást jelent a felelőtlenség. Míg valaki attól akad ki, ha anya elmegy havonta egyszer kikapcsolódni, addig mások már a cumisüveg fertőtlenítéséből is kész háborút képesek kovácsolni.
2. Egészségesebben kellene étkezned - Ez így igaz, de nem csak nekem a baba miatt, hanem neked is a saját családod miatt, hogy minél tovább éljetek együtt (ezzel a mondattal tutira kivered a biztosítékot). 
3. Nem semmi, hogy meghíztál - Imádom ezt a mondatot egyébként is, na de amikor benned növekszik a következő generáció egy (vagy több) csodás tagja, hát mit is lehetne erre mondani. Köszi szépen, te is jól nézel ki - ezzel a válasszal maradna meg az úrinői mivoltod! Fogalmam sincs róla, de tényleg nincs, hogy az emberek mégis mit várnak el egy várandós nőtől, mégis hogyan kellene kinéznie. Jó tudom, vannak a szuper anyuk, akik kb. a szemöldökükre híznak, meg vagyunk mi többiek, akik meg még a fülcimpánkra is felszedünk + 5 kilót. Egyszerűen nincs igazság a földön.
4. Pihenj sokat, mert utána úgy sem fogsz tudni aludni - Amikor már kellően kikerekedtünk és az idegeink is a végét járják, akkor valóban egyre kevésbé vagyunk képesek az ehhez hasonló mondatokat tolerálni. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy sokszor azt éreztem, ha még egyszer valaki kiselőadást tart arról, hogy mennyire fontos a pihenés a baba megérkezése előtt, akkor bezárkózom vele egy szobába, és kikészítem az igazi valós kismamai énem minden kínjával. 
5. Biztos akarod te ezt a gyereket - Nem, egyáltalán nem akarjuk ezt a gyereket, de annyira dög unalmas volt az utóbbi időben az életünk, hogy arra gondoltunk, ide nekünk a fél világot és felültünk az ártatlan hisztikkel tarkított gyermeki világ hullámvasútjára, hogy mi is elmondhassuk magunkról, mennyire szuperállat, hogy mi is szülők lehetünk.
6. Nem félsz a szüléstől - Persze, hogy félek, de az sem segít valami sokat, hogy állandóan rém történeteket kell hallgatnom mindenkitől, pláne hogy még mellé is csapnak némi felvilágosító jellegű biológia órát a férjemnek, aki ettől azonnal pánikba esik és totálisan kikészül.  
7. Esetleg az anyósod nevét is adhatnátok a babának - Mindenképp, ez a világ legjobb ötlete, hogy miért is nem nekem jutott az eszembe, na majd ha ötös ikrekkel leszek várandós, akkor a hatodikat, tutira úgy fogják hívni. 

+ 1 Felkészültél te erre az egészre - Amatőr válaszadó: igen, elolvastam minden könyvet és kifaggattam minden nőt a környezetemben. Tapasztalt válaszadó: HA HA, egyáltalán fel lehet minden eshetőségre készülni és naivan azt gondolni, hogy mindent tudunk a gyermeknevelésről már akkor, amikor még sehol nincs a gyerkőc.

kép:pinterest

Miután túléltük a szülést és belecsapnánk az igazán fantasztikus hétköznapok monoton ritmusába, előtte még simán képesek vagyunk arra is, hogy önmagunkat az őrületbe kergessük néhány önkínzó kérdéssel, arról már nem is beszélve, amit mindenkitől jó tanácsként kapunk (köszi mindenkinek a tanácsokat). 

1. Életben tudom tartani? - Ez az első gondolat, ami szinte minden anyukának végig suha a fejében, amikor a kórházi szobában egyedül marad életében először a gyerkőcével. A válasz: IGEN :-) képes vagy rá, még ha úgy is érzed elsőre, hogy te erre totálisan képtelen vagy, hiszen még egy halra se tudtál vigyázni soha életedben nem, hogy egy gyerekre.  Hidd el a sok gyerekkori babázás nem hiába volt anno... 
2. Nem fogom eltörni valamelyik testrészét? - Nyilván óvatosan fogsz vele bánni, de alapvetően nem üvegből vannak a gyerekek, nem annyira törékenyek, mint amilyennek gondoljuk őket. Nyugi, ügyes anyuka vagy, még ha elsőre nem is látszik!
3. Mi lesz ha nem tudom, hogy mi a baja? - Vagyunk ezzel páran így, hogy úgy érezzük, hogy totálisan leszívták az agyunkat a szülés alatt, és azt sem tudjuk, hogy mi a gyerek neve (mert még arra is a sajátunkat mondjuk). Azonban az első néhány hétben a kicsik (ha egészséges) semmi extra nagy változást nem produkálnak. Ha bármit szeretne, jelezni fogja. Neked annyi a dolgot, hogy jól tűrd a monotonitást, másrészt figyeld őt, hogy bármi eltérőt produkál-e az előző napokhoz képest.   
4. Végig fogja aludni valaha is az éjszakát? - Bizton állíthatom, hogy egyszer majd eljön az a csodás nap is (csak fogalmunk nincs róla, hogy mikor), ugyanis, a gyerekek is változnak. Így mikor már azt gondolod, hogy elérkezett a ti csodás napotok, akkor valami történik, amitől minden addigi napirendetek felborul. De semmi pánik, 18 éves korára már minden sínen lesz és akkor meg az lesz a baj, hogy túlságosan sokat alszik.  
5. Bő ruhában is látszik a megmaradt pocakom? - Igazából az utcán senkit (de tényleg senkit) nem érdekel, hogy te miért vagy ilyen-olyan ruhában. Ezt TE érzed csak, ahogy azt is, hogy tuti mindenki azt nézi, hogy miért mész lassabban, vagy hogy miért van rajtad nem az évszaknak megfelelő ruha. Nyilván a csapból is az folyik, hogy légy trendi kismama a szülés után néhány nappal, de részemről nem ez volt az elsődleges, hogy már másnap xs-es ruhákban mutogassam magam. Persze fontos az, hogy tiszták legyünk (illatosak!) és olyan ruhában legyünk amiben MI jól érezzük magunkat, de ebből ne csináljuk magunknak plusz lelkiismereti kérdést, azt gondolom, hogy van ennél sokkal fontosabb is a kezdeti időszakban.  
6. Mikor múlnak már el a szülés utáni fájdalmak? - Magam részéről úgy éreztem, hogy soha, de tényleg :-) aztán x hónap után újra tudtam járni és mozogni. Mindenkinek másként reagál a szervezete a szülésre, de ha szeretnéd felgyorsítani a folyamatot, akkor lehet kapni mindenféle krémet, homeos bogyót, hasszorítókat stb. csak azt kell tudni, hogy abban a helyzetben amiben vagy, számodra melyik a leginkább hatékony gyógymód.
7. Ezzel a gondommal kit hívjak most fel? - Annyi kérdés merül fel bennünk, hogy ha valaki, aki már szült beteszi hozzátok a lábát és konkrétan rázúdítod a kérdéseidet, és miután elment a vendégetek, akkor jut eszedbe, hogy te meg sem kérdezted, hogy vele mi van :-) a padlás tele lesz jóakarókkal és tanácsadókkal, csak nem mindegy, hogy kire hallgat az ember. Azt javaslom, hogy szűkítsd le a kört, mert a túl sok  tanács összezavarja a kezdő anyákat (tapasztalatból tudom).
8. Most akkor kire hallgassak? - Amíg várandós vagy, elsődlegesen az orvosra, aztán bejön a képbe a védőnő, majd a szülésznő. Amikor pedig kibújik a baba a pocakból, akkor eltűnik az orvos a szülésnő és marad egy védőnő és kapsz egy új gyerekorvost. Erre jönnek rá a rokonyok, szomszédok, a sarki fűszeres. Nekem mindenki azt hajtogatta, hogy úgyis érezni fogom belülről, hogy mit kell tennem. Majd megvesztem ettől a mondattól, mert én semmit nem éreztem. Aztán idővel lekopik mindenki mellőled, aki felszínes és marad egy-két olyan ember, aki melletted áll, ha épp begyullad a melled, vagy ha nem tudod a tápot összekeverni. 
9. Honnan tudom, hogy mi a legjobb az én gyerekemnek? - Leginkább onnan, hogy te vagy vele egész álló nap. Te vagy az, aki ismeri minden mozdulatát és a szokásait. Te vagy az anyukája. Ne felejtsd el, hogy ő olyan, mint ti, csak kicsiben. Persze nem 100%-ban olyan, de hát belőletek van. Ha neked valamire hajlamod van, figyeld őt is, hogy neki esetleg van-e. Tudom, hogy sok a "zaj" körülötted, és mindenki jobban ismeri a te gyerekedet nálad, de csak kettőtökre figyelj, mert könnyen elvihet a hév, és jönnek a "béna és a világ legrosszabb anyukája vagyok" érzések.
10. Vajon csak én vagyok ennyire béna? - Mindenkinek új az egész helyzet, idő mire belejön az ember az etetés, öltöztetés, tisztálkodás rutinszerű mozdulatok kialakítás nem jön egyik percről a másikra. Légy türelmes önmagaddal, hiszen, ha belépsz egy új munkahelyre, ott sem tudsz mindent azonnal, idő, mire ráérzel és belerázódsz. Ez egy új munkakör, amit szintén meg kell tanulnod és rájönnöd, hogy mi a szervezeti és működési szabályzat az új "anya vállalatodnál", ahol te vagy a főnök (vagyis ezt hiszed).

+ 1 . Hogy a fenébe csinálják ezt más anyukák olyan lazán? - Őszintén szólva, halvány elképzelésem sincs róla, hogy a többi anyuka mitől olyan laza. Valószínű attól, hogy ők már előrébb tartanak, mint te és már túl vannak bizonyos korszakokon, ezért a te szemedben ők a lazák. Azonban ha az általad laza anyut megkérdezed, hogy ő hogyan éli meg a lazaságát, nyilván ő is azt fogja mondani, hogy őskáosz az élete és totál befeszült mindentől. 

Tipp: Nyugtasson mindenkit az a tudat, hogy tényleg MINDANNYIAN végig megyünk ezeken az önkínzó kérdéseken, és persze van olyan, aki naponta többször is :-)

Edina

kép:pinterest

Éjjel 3 óra volt, amikor már harmadjára mentem ki pisilni és alig bírtam aludni, de közben az agyam azt hajtogatta, hogy aludj már, mert holnap reggel megint vizsgálatra mész és korán kell kelned. Miközben simogattam a hasamat és oldalfekvésben legurultam az ágyról a vak sötétben alig találtam meg a kilincset, majd mire már átverekedtem magam a mini lakásunk zegzugos folyosóján, alig vártam, hogy ráüljek a budira. Ráültem, de kivételesen nem pisi jött...

Arra gondoltam, hogy még tutira nem szülök, hiszen azok alapján, ahogy ezt olvastam, és ahogy a rém sztorikban hallottam, az elpusztulást már csak érezném. Így fogtam magam és visszafeküdtem aludni. Vagyis, naivan azt hittem, hogy fogok tudni, de helyette már az összes Eszmeralda Puniellás sorozatot végignéztem és közben, mintha valamiket elkezdtem volna érezni. Figyeltem az órát és a perceket, de nyilván semmi nem úgy történt, ahogy azt valaha bárki is leírta. A fájások hol 2 percesek, hol meg 10 percesek voltak. Elkezdtem beszélni, majd énekelni „édesemhez” hogy megnyugodjon és, hogy végre mind a ketten vissza tudjunk aludni. Naná, hogy nem csendesedett le, így ahogy félig csukott szemmel néztem az órát, akkor szembesültem vele, hogy hát bizony ez, eléggé úgy tűnik, hogy az albérlő végre felmondaná a szobát és szétnézne idekinn. Újfent erőt vettem magamon, megint legurulás az ágyról, kitántorgás a folyosóra, majd be a nappaliba, ahol hites férjem szétterülve (mint a részegek, pedig antialkoholista) horkolva aludt. Odalépek hozzá, gondoltam, hogy jelzek neki, hogy úgy érzem, hogy itt az idő, erre vártunk kb. 100 éve és még 120-at (legalábbis a 9 hónap annyinak tűnt), hogy meglássuk a csodát. De hiába is ébresztgettem, tök süket volt és mivel szét volt terülve, még leülni se tudtam mellé. Közben a (sátán) kutyája is megjelent, hogy ő is érez valamit a levegőben, amikor odabotorkáltam a szekrényhez, hogy akkor én biza elkezdek öltözködni, mert mire mindent felveszek így lassan már télvíz idején, addigra úgyis felkel a nap. Majd hirtelen, mint valami horror filmbe felült apája és rám kiáltott – te meg mit csinálsz?

• Úgy érzem, hogy mennünk kell…
• Rám néz, amolyan értelmes boci szemekkel a félhomályban, majd megkérdezi ártatlan arccal, hogy mégis hová akarsz menni ilyenkor?

Hát nem mondom, hogy nem tudtam volna lerúgni egy nindzsarúgással a fejét, de nyilván csak azért nem tettem meg, mert óriás hassal elég nehéz a fejemig felemelni a lábamat, de különben tutira megteszem.

• Hát be a kórházba szívem, mert beindult a szülés.
• Most? – jött a következő még értelmesebb kérdés.
• Igen drágám most – miközben az jutott az eszembe, hogy míg mások a szülőszobában ölik meg a férjüket, addig én már előtte képes lennék beverni neki egy q nagyot. Természetesen a fájások mondanom sem kell, hogy erősödtek, oly annyira, hogy már csak kapaszkodva tudtam lépni és levegőt venni.
• Jaj, várjál akkor, előbb leviszem a kutyát sétálni, mert kitudja, hogy meddig fogsz szülni! Kibírod addig? Na és akkor gondolatban tényleg bevertem neki egy nagyot.
• Hát persze drágám, mindent kibírok – mondtam nyugodt hangon, hisz ezzel csak energiát veszítenék, így nem mondtam neki semmit, de belül tomboltam.

Végül sikerült magamra rángatnom a sátorméretű ruháimat és beszélnem mindenkivel, akivel ilyenkor szükséges, így elindultunk a kórházba. Amikor kb. harmadjára éreztem azt, hogy tényleg megfojtanám az embert magam mellett, az akkor volt, amikor a kórházba vezető úton kifogta az összes piros lámpát és ekkor már elég intenzíven éreztem a fájásokat, de mivel vezetett ezért még odaverni se tudtam volna neki, így tovább szenvedtem és ordítottam belülről. Nyilván az összes kátyút is megszámolhattam a lámpák mellett, sőt még azokat is, akik gyalogoltak a buliból hazafelé (annyira lassúnak éreztem a haladásunkat).

Végre megérkeztünk a megmentő helyre - megmondom őszintén kissé megkönnyebbültem, hogy biztos kezek közé kerülök. A férjem és az anyukám kinn vártak a folyosón, addig, amíg nálam megállapították, hogy igen, ez valóban a szülés, itt ma gyerek lesz! Királyság – gondoltam magamban, majd bejött a reggeli szülésznő, hogy felvilágosítson néhány dologról. Egy gyors átöltözés után már meg is jelent a színen a dokim, akit leginkább azért választottam, mert ő maga a megtestesült nyugalom. Széles mosollyal jött be, hogy elérkezett ez a csodás nap is, majd biztosított arról, hogy minden rendben lesz. Elmondta, hogy most mi fog történni, mire számíthatok és a végén, mint egy lábjegyzetként megjegyezte, hogy várhatóan délután 5-6 körül lesz ebből baba. Mondta ezt nekem reggel 7 órakor. Ismétlem kora hajnali 7 órakor! Reggel 7-től délután 5-ig, ha ez most ennyire fáj, akkor mégis hová tud ez még fejlődni – gondoltam magamban, de úgy voltam vele, hogy bár még életemben nem szültem, de ezt a bentről érzett dübörgésből és mozgolódásból ítélve, ez a gyerkőc, tutira nem fog délutánig várni. Kisvártatva jött a saját szülésznőm, hogy akkor jön a doktor úr és megvizsgál, szóljak, ha jön egy fájás. Szóltam, vizsgáltak, és Isten bizony, ha lett volna csempe az ágy mellett, na, azt tutira lekapartam volna (igazából lehet, hogy volt, csak az előttem lévők már megtették, amit a haza követelt). Vizsgálat után át kellett sétálnom a szülőszobába, ekkor volt 9 óra. A férjemnek szóltak, hogy jöhet, mert a helyemen vagyok. Előre megbeszéltük vele, hogy ha Ő, ismétlem Ő, rosszul lenne – leválthatja, az anyukám, aki a folyosón ült és várt türelmesen a jelre – akkor szegény tudjon pihenni. Szegény…

Miközben a férjem mellettem egész jól szórakozott, telefonálgatott, beszélgetett mindenkivel, aki arra járt, közben megéhezett, majd a végén rosszul lett. Kicsit kiment aztán visszajött, hogy tovább idegesítsen. Az egész sztoriban az volt a legjobb, hogy mivel valamitől aznap reggel totálisan bedugult a füle, így igazából teljesen felesleges lett volna bármit is mondanom neki. Szegény nem tehetett róla, de majd megvesztem tőle. Az összes ismerőssel beszélt és elmondta, hogy most épp két fájás között vagyok, így most (ő) ráér beszélni - mintha legalábbis órákig tartana a két fájás közötti időszak. Mialatt ő élte a kis életét, addig én próbáltam szigorúan befelé figyelni. A levegőre, és amit már szülés előtt szinte minden nap elolvastam, hogy Dr. Spock mit tanácsol a szülés alatt, mire figyeljünk. Folyamatosan az általa írtak jártak a fejemben, így csukott szemmel és némán figyeltem arra, hogy mikor jön a fájás.

„Ne várd a következő fájdalmat. Amikor az egyik elmegy, azonnal irányítsd a tudatodat valahova máshova. A hovát neked kell eldönteni. Csak lélegezz lassan és mélyeket.  Amikor már úgy érzed, hogy "innen már lehetetlen, ezt nem tudom tovább csinálni", akkor még inkább csináld tovább. És ne vitatkozz senkivel, csak csináld.” Ezeket a mondatokat skandáltam a végtelenségig és még tovább, mint egy lemez, ami megakadt és képtelen voltam bárkivel is kommunikálni, csak összeszorított szemmel tettem a dolgom és közben nyugtattam magam belülről, hogy mindjárt vége. Mondjuk jó fej Spocki bácsi, mert úgy írta le az egész szülést, hogy előbb menne mindenki a saját kivégzésére, mint a szülőszobába, de így utólag visszagondolva, inkább legyek előbb sokkban, mint ott. Némi foszlány megmaradt a fejemben, amikor közölte a férjem, hogy elküldte az anyámat haza, vagy amikor felnéztem végre, akkor meg csak a dokit láttam benn a szobában, hogy ül egy széken és engem néz, hogy hol tartok. Majd elérkezettnek éreztem az időt, hogy akkor szükségem lenne némi kábításra, mert az a délután 5 óra, még elég messzinek látszik, másodsorban talán kábult állapotomban jobban viselem a férjem humorát. 

Ez egyszer szólaltam meg, amikor is megkértem a szülésznőt, hogy adjon fájdalomcsillapítót – aki bájosan rám mosolygott és közölte, hogy már késő, mert mindjárt meglesz a baba. Késő?! Anyám, mi az, hogy késő, erről nem szólt senki, hogy ilyen is lehetséges. Jó rendben, akkor valami csak lesz - gondoltam és becsuktam vissza a szemem és elmerültem Dr. Spock szavaiban. A következő szemkinyitásomnál már azt láttam, hogy körbevesznek zöld ruhás emberkék és pozícióba állították a lábam, hogy akkor adjak bele mindent és nyomás. A férjem nem igazán látott jól a páholyból (a fejem mellől) így átfáradt a színpadi művész bejáróhoz, hogy láthassa, miként fordul meg a gyerkőc háromszor, mire kibújik. A harmadik nyomásnál mindenki felkiáltott, mint valami focimeccsen, miközben az én szemem még mindig erős szorításban volt, ezért aztán úgy kellett szólni nekem, hogy nyissam már ki, hisz megszületett a gyerkőc.

• A születés ideje: 2014.10.21 10:35 perc, apa mi lesz a neve akkor a gyermeknek - kérdezte mosolyogva tőle az orvos…

Amikor végre kinyitottam a szemem és megpillantottam azt a picinyke testet, aki eddig belülről rugdosódott, az valóban fantasztikus érzés volt. Egy kis mázas békalány sírdogált a dokim kezében, aki inkább fehér volt a máztól, mint rózsaszín. Nem éreztem semmi fáradtságot, de hang mégis alig jött ki a torkomon (biztos a férjemmel való belső ordítás miatt) és csupán csak annyit tudtam mondani „édesem”. Apára néztem, aki pedig ennyit bírt mondani: „basszus”. Na, jó, ezért a beszólásáért is majd kiosztom a fatert, mert ő készített ki, de teljesen, nem a szülés. Közben annyira meghatódott, hogy láttam rajta, hogy azonnal szerelembe esett és elveszett örökre a gyerkőcünk tekintetében. Ahogy fogta azt a pici testet, amit akkorra már ruha és pólya fedett ő pedig egyre jobban lecsendesedett és végül megnyugodva szendergett vissza a karjaiban. Hm, család lettünk - gondoltam, egye kutya, elhalasztom apa letolását. 

• Na, akkor jöhet a következő – kérdezte széles és örömteli mosollyal a doktor úr.
• Hú, doktor úr, én nagyon elfáradtam, előbb még ezt kell feldolgozni és ennek örülünk, ami most van – válaszolta könnyes szemmel a férjem, miközben én a háttérből bólogattam neki, hogy bármikor jöhet még egy kör és kacsintottam.

Edina

kép:pinterest

A minap metrón utazva olvasni próbáltam, de akkora zaj lett hirtelen, hogy egyszerűen képtelen voltam arra koncentrálni, amit a könyv közöli szeretett volna velem. Ahogy szétnéztem a tömegben, mindenki próbálta túlordítani a másikat. A sok telefonáló, és külföldi eltévedő, vagy a viháncoló iskolások mind mind a maguk mondandójára figyeltek és olykor, ha nekik ment valaki, akkor felháborodva tudatták másokkal, hogy ez nem tetsző dolog volt számukra. Figyelve az embereket látszott mindenkin, hogy egyáltalán nem foglalkoznak másokkal, mindenki csak önmagára próbál összpontosítani, de mindenkit eltérít az alapzaj. Miközben mindannyian a saját dolgukkal akartak volna foglalkozni, helyette másra figyeltek, így a 100%-os figyelem mindenkinél elmaradt. Az egyre fokozódó (bennünk) lévő alapzajról, pedig valahogy azonnal az jutott az eszembe, hogy mennyire érdekes, hogy az anyasággal is (és olykor mással is) így vagyunk. Ha túl sok megmondó és túlkiabáló ember van körülöttünk, akkor egyszerűen elfelejtjük azt, hogy mi kik vagyunk és mi az, ami számunkra fontos, ami a lehető legjobb nekünk és képtelenek vagyunk koncentrálni a saját dolgunkra, helyette viszont minden másra. Nem másnak és nem másra figyelve kellene élnünk, hanem önmagunkat előtérbe helyezve, de nem a lefelé taposó önző módon, hanem befelé figyelve. Utat engedve a megérzéseink számára, hisz az anyai ösztön mindannyiunkban meg van, csak le kellene tudnunk halkítani a külső zavaró zajokat, hogy a felszínre tudjon törni a magabiztosságunk.  

Amikor gyerekes családok között vagyunk, akkor előbb utóbb elindulnak a (kéretlen) tanács osztogatások, ki hogyan, mikor, mit tesz a gyermekével, ami tutibiztosezerszázalékra beválik. Ezzel csak az a baj, hogy ha nem vagyunk magabiztosak, akkor képes mindenki összezavarni és könnyen egy őskáoszos és zűrzavaros mamivá válhatsz. Amivel viszont az a baj, hogy nem csak te válasz azzá, hanem egyrészt a gyerkőcödre is ráragasztod ezt a fajta ziziséget, másrészt viszont kapni fogod sorra a jobbnál jobb "mostanában úgy szét vagy csúszva" hosszanti monológokat.

Hogy mi lehet a megoldás?! Talán meg kellene tanulnunk kizárólag önmagunkra figyelve élni (az anyáknak pedig befelé figyelve nevelni). Még az esélyét sem megadni annak, hogy elbizonytalaníthasson minket a sarki zöldséges, vagy egy közeli barát. A megmondókra pedig a legkézenfekvőbb megoldás tudnám javasolni, ha kívülről bazsalyogva beszélgetsz velük, mialatt ők épp az életről tartanak neked kiselőadást, fejben tervezd meg a vacsit, így mindenki jól jár :-)  

Edina

kép:pinterest

Amíg várandós az ember, rengeteg kérdés forog a fejében. Sorra jönnek a miértek, és a hogyanok és konkrét választ senki nem kap a kérdésére, mivel mindannyian mások vagyunk. Ami nekem természetes, az másnak eget rengető kérdés lehet és fordítva. Annyi megfoghatatlan önkínzó kérdés kering ilyenkor a fejünkben, hogy sokszor éjszakákat nem alszunk ezek miatt, és másnap azért vagyunk rosszul, mert keveset pihentünk. Lássuk, melyek azok a kérdések, amelyek sokakat nem hagynak aludni.

1. Biztos, hogy várandós vagyok - na szerintem ez az a kérdés, hogy ha váratlan a terhesség azért, ha pedig éveket küzdöttetek a babáért, akkor azért hagyja el a legtöbb nő száját.
2. Érezni fogom, ha rugdos, és mi lesz ha semmit nem fogok érezni - tuti, hogy fogod érezni, de ez mindenkinél más időpontra esik és más az érzés is. Ne ess pánikba, ha a barinőd már érzi, te pedig még semmit, ettől te még jó anyuka leszel.
3. Tudom, hogy kettő helyett kell ennem, de nem akarok elhízni - nyilván oda kell figyelni az evésre és arra, hogy mit, mikor és mennyit eszik az ember. De erre előtte is oda kellene figyelni, nem csak akkor, amikor albérlőnk van! Az én személyes véleményem az, hogy ha mértékkel eszünk, akkor nem lehet belőle gond. Sajnos manapság már nagyon nagy divat, hogy sanyargatják a kismamák a testüket, hogy majd ha megszülnek, akkor ne kelljen annyit leadniuk. De kérdezem én, tényleg megéri ezt a 9 hónapot is arra áldozni, hogy feláldozd a kettőtök egészséget azért, hogy csinosan álljon rajtad az M-es szűk ruha?!
4. Mit csinálok, ha nem lesz szívhangja - a legnagyobb kérdés és kétség miden anyában. De nem lehet semminek sem úgy hozzá állni, hogy a rossz oldalát nézzük. Próbálja arra gondolni, hogy ha ez a pici már jönni akart és megfogant, akkor jönni is fog.
5. Érezni fogom, ha beindul a szülés - nem, semmit nem fogsz érezni és azt se veszed észre, ha már kinn lesz a gyerek. Miért nem éreznéd?! Ez is csak egy olyan kérdés, amivel éjszak stresszeli magát az anyuka. Több jele is van annak, ha beindul egy szülés, hisz nem 5 perces dologról van szó, így hidd el, fel fog tűnni, ha rosszabbul kezded érezni magad, mint előtte. Ha figyelsz a testedre, akkor észreveszed az apró változásokat is, így ami nagyobb az pedig egyértelművé válik számodra azonnal.
6. Fájni fog nagyon - engem mindenki azzal fenyegetett, hogy na majd ott tutira elpusztulok és belehalok stb. Így én már úgy mentem oda, hogy megpróbáltam a lehető legrosszabra felkészülni. De akár hogyan is szeretnél szülni, mindenki aki körülötted lesz, arra fog törekedni hogy segítsen neked és a babának. Ha otthon, vagy ha kórházban szülsz, biztos vagyok benne, hogy megkapod a támaszt, amennyiben kéred és élsz vele! Hiszen ezt is mondani kell, ha valaki nem bírja és úgy érzi, hogy segítségere van szüksége. Add fel az elveidet, ha kell!!! Ez nem arról szól, hogy ha a szomszéd kibírta, akkor én is. Ez a kettőtök egészségéről kell, hogy szóljon és arról, hogy komplikációk nélkül egészségesen gyertek ki az egész helyzetből.
7. Nem lesz nagyon visszataszító az egész - igaz, ami igaz, hogy elég bensőséges helyzet. Nem tudom, hogy van-e még (lehet, hogy van, csak én nem tudok róla) ennyire személyesen kitárulkozó esemény az ember életében. Ami az asztalon, ágyon stb. helyen folyik (szó szerint) az egy orvosi közegben minden napos. Senki nem fog rajtad nevetni, mert meglátták a melledet, vagy épp, mert bepisiltél. Ez itt természetes. Ne szégyenkezz azért, mert nem tudsz Úrinő maradni. 
8. Bejöhet oda egyáltalán férfi, nem fog megundorodni tőlem - ez a másik nagy kérdés a párok életében, hogy be jöhet-e egy ilyen eseményre egy férfi. Ez a te és a párod döntése, hogy ti mit szeretnétek. Milyen a kapcsolat köztetek. Neki van-e kedve és ereje (!) részt venni ezekben a megismételhetetlen órákban. Ami számukra nehéz szokott lenni, hogy képtelenek segíteni rajtad és ezt nem bírják elviselni, magát azt a fájdalmat, amit ilyenkor egy nő átél. A lényeg, hogy ne erőltess rá semmit se, ha nem szeretne bemenni, akkor válasz olyan személyt, aki erőt tud neked adni, mert arra lesz szükséged és nem arra, hogy rosszul lét esetén még te most fel apád a földről.  
9. Vajon kisfiú vagy kislány lesz - pont olyan, amilyen hozzátok passzol. Nem tudjátok befolyásolni igazán ezt, ahogy azt sem, hogy kék, vagy zöld legyen a szeme. Mert lehet, hogy lányt szeretnél, de fiad lesz, aki egy cuki kezesbárány a többi őrjöngő kisfiúhoz képest. Tudom, hogy manapság ez még mindig nagy kérdés, sajnos hallottam olyanról is, ahol megsértődtek anyára, mert nem fiút szült, hanem kislányt. Fogadd el, hogy olyan gyerkőc érezik hozzátok, aki pontosan bele fog passzolni a családotokba.
10. Császár vagy hagyományos szülés - mind a kettőnek van számos előnye és hátránya. Ezt neked kell körbejárnod, hogy számodra mi a legmegfelelőbb, hiszen nem vagyunk egyformák. Ahogy én észrevettem, inkább abból szokott lelkiismereti probléma kialakulni, ha valaki elhatározza, hogy miként szeretne szülni és az mégsem tud megvalósulni, hanem hirtelen át kell váltania a másikra. Ezt sokan képtelenek megemészteni. Egyrészt a hirtelen jött váltás miatt, másrészt mert úgy érzik, hogy arra a megoldásra nincsenek egyáltalán (lelkileg) felkészülve. Mind a két esetben fájdalomról beszélünk, és itt is, mint az egész anyaságban nem versenyről van szó, hanem az egészségről! Csak sokan ezt már el is felejtik, mert annyira gyorsan túl akarnak esni az egészen. De ha arra gondolunk, hogy egy új élet születik és neki is fel kellene tudni készülni a kinti világra...    
11. Elég jó anya leszek - oh, be csodás is ez a kérdés. Azt hiszem, hogy ez azaz egy kérdés, amely nem csak a várandóság alatt, de utána is életed végig el fog kísérni. Egy örök és megválaszolatlan kérdés minden anyában, hogy vajon elég jó vagyok-e a gyermekem számára. Vajon jól teszem, amit tenni akarok és jól döntök majd bizonyos kérdésekben! Azt hiszem, hogy egy elég lerágott csont lesz a válaszom. Az élet fog igazolni téged idővel, hogy miben döntöttél jól és miben rosszul (ha lesz ilyen). 

 Edina

kép:pinterest

Miért van az, hogy az egykoron erős és határozott nők gyermekvállalás után, erőtlenné és bizonytalanná válnak?! Hová lesz belőlük a határozottság és a magabiztosság tüze, ami mindig életben tartotta őket, még a mások által legnehezebbnek gondolt időszakokban is.

A titok talán abban rejlik, hogy hagyjunk ÖNmagunknak elegendő időt arra, hogy felvegyünk egy új ritmust és ne stresszeljünk feleslegesen előre mindenen, ami a gyermek érkezésével, vagy pusztán a létezésével újdonságot hoz az életünkbe. Próbáljunk meg türelmesen és belülről figyelve ráérezni mindennek az ízére és nem fennakadni, hogy a változás terhét nem bírjuk el. Hisz bármennyire sem tetszik, sajnos a változás egyedül az, ami örök.