Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Levél anyának a tökéletesnek hitt világukról

2017. május 30. - Babarózsa21

10ccd28f408ea45d25a0fdd58d1b40a4.jpg

 

Amikor megszületünk tökéletes kis emberi lényként érkezünk erre a tökéletlen világra. A lelkünk és a testünk egyaránt szinkronban van és ez meg is látszik rajtunk. Kisugárzik testünk minden porcikájából és lényünk minden rezdüléséből a magunk kis kifogástalan egyénisége. Egyszerűen látszik az ordításunkból, abból ahogyan felsírunk, vagy épp mosolygunk. Mindenhez önbizalommal telve és mérhetetlen bátorsággal és boldogsággal állunk hozzá. Bátran követelőzünk és addig tesszük ezt, amíg el nem érjünk, azt, amit MI szeretnénk, amire igazából MI vágyunk. Nem másokat előtérbe helyezve éljünk az életünket, hanem saját magunk számára is MI vagyunk az elsődlegesek. Nem törődünk senkivel és semmivel. Kimutatjuk az érzéseinket, ha dühösek vagyunk, vagy ha szomorúak, nem titkoljuk el, hanem engedjünk, hogy kijöjjön belőlünk minden feszültség és ha kell, akkor ordítva, toporzékolva szabadulunk meg minden bennünket ért felgyülemlett frusztrációtól.

A testünket arányosnak, mondhatni tökéletesnek látjuk, és mások is annak látnak bennünket. Nem zavar minket sem az úszógumi (sőt édesnek titulálja mindenki a kis hurkáinkat és hatalmas puszikat kapunk rá) sem ha a vékonyak csapatát erősítjük. Képesek vagyunk elfogadni az esetlegesen felmerülő testi hibáinkat és nem akadunk fenn azon, ha valamelyik gyermeki társunk ilyenebb, vagy olyanabb nálunk. Együttérzőek vagyunk és támogatunk mindenkit, hisz egy falkából valók vagyunk, akik kiállnak egymásért és ha kell, akkor segítik egymást.   

A közösségekben gyermekien naivan állunk mindenkihez és senkiről nem feltételezünk semmilyen rosszat. Úgy érezzük, hogy egyek vagyunk. Egyek, akik a homokozóban közösen építünk egy (lég) várat, míg mások a vizet hordják, hogy a homok jól megtapadjon, addig megint mások pedig ágakat gyűjtenek a folyó feletti (álom) hídnak. Nem érzékeljük és nem is éreztetjük a különbségeket, hisz még nem fertőzött meg bennünket a felnőttek világa.

Azonban ahogy elkezdjük bontogatni a szárnyainkat és idomulni a felnőttek világához - hisz rájuk akarunk hasonlítani, mert ők a példaképeink - nem vesszük észre, hogy azok, akik tökéletesek, azok MI magunk vagyunk és nem az általunk annyira dicsőítettek. Amit belép az életünkbe a ránk nyomott és belénk ültetett félelem érzése, szinte azonnal áldozataivá válunk ennek a szövevényes és rút érzésnek, hogy nem vagyunk elég jók. Mihasznák és áldozatok vagyok, akik nem képesek semmire és biztos, hogy képtelenek leszünk bármit is elérni az életben. Lemaradtunk már most mindenről, ami fontos és nincs több lehetőségünk, mert elszalasztottuk, hisz még ahhoz is buták vagyunk, hogy azt észrevegyük, ha az élet tálcán kínál valamit. Hirtelen már egyáltalán nem aranyosak a nem is oly régen még bájos hurkácskáink, és ha túl vékonykák vagyunk, akkor pedig mindenki rohan az orvoshoz, hogy mi lehet a baj velünk. Az általunk gondosan és gyermeki precizitással felépített homokvárat, elemenként rugdossák szét a felnőttek és kiábrándító kemény szavakkal próbálják felnyitni a szemünket, hogy nem ez a valóság, hanem az, amit ők annak gondolnak.

Teljességgel érthetetlen! Pedig egykoron mindannyian innen indultunk és együtt hittünk abban, amit megálmodtunk önmagunknak ott a homokozóban, hogy tökéletesek és mindenre képesek vagyunk, akik hisznek és küzdenek a saját álmaikért, úgy hogy közben kizárjuk azokat, akik bántani akarnak bennünket.   

 

Edina

kép:pinterst

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr4612549995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2017.05.31. 09:31:50

"Amikor megszületünk tökéletes kis emberi lényként érkezünk erre a tökéletlen világra."

Nagyon szép kezdés, de kár, hogy hamis képet mutat. Még 1 családban született lényekből is nagyon eltérő végeredmény is lehetséges, sőt.

Szép álom , lehet kergetni.

Babarózsa21 2017.05.31. 09:51:41

Kedves Lenin!
Köszönöm, hogy legalább az eleje tetszik az írásnak :-) való igaz, hogy még családon belül is születhetnek eltérő karakterek, de mivel ugyan azok a szülők nevelik őket, akik (manapság inkább versenylovakat akarnak nevelni, semmit játszadozó és gyermeki gyermekeket) ezért azt gondolom, hogy sajnos a legtöbb esetben ez nem is annyira hamis kép.

6.Lenin 2017.05.31. 10:27:12

@Babarózsa21:

Valószínűleg még nincs gyereked. ez nem csak a szülőkön múlik. Nyilván a többgyermekes családban van néhány év eltérés a gyermekek születése közt. Nekik már másak a barátai, másak már a körülmények is, akik mind-mind hatással lehetnek. Bármilyen szándéktól függetlenül.
Írhattam volna már az elején is, hogy kifelejtetted a géneket, amik már a születéskor tartalmaznak különböző, az egyedekre jellemző információkat, amik a későbbiekben sok mindent meghatározhatnak.
De nem szeretnék kekeckedni, mert az alapgondolatot szépnek tartom, csak kár, hogy hamis, mint sok minden más is az életben, de olyan jó álmodozni arról, hogy mi is lenne, ha...

Babarózsa21 2017.05.31. 10:56:12

Kedves Lenin, de van egy csodás kislányom, aki lassan 3 éves lesz :-) így értem teljesen, hogy mit mondasz (azt gondolom, hogy talán nem is lennék hiteles egy ilyen oldal írásához gyerek nélkül :-) és még rengetek minden bele lehetett volna írni, ahogy említed például a géneket is, de ez most nem arra akart rámenni. Egyáltalán nem vettem kekeckedésnek tőled a véleményedet :-) sőt, örülök, hogy mindannyian mást látunk bele az írásba még ha álomszerűnek tűnik is.

6.Lenin 2017.05.31. 11:14:04

@Babarózsa21:

Gratulálok a kislányodhoz, és sok sikert a neveléséhez, kemény dió lesz, de szép feladat. Engem már az unokák "kínoznak". Talán én arról írhatnék, hogy az új generáció mennyiben változtatta meg az én elképzeléseimet az életről, mit adnak ők a szülőknek, nagyszülőknek. Mert van ilyen hatás is.
(hányszor kellett lenyelnem...Apa, papa ezt te nem érted)
Sok sikert.

Babarózsa21 2017.05.31. 13:15:05

Kedves Lenin, köszönöm szépen. Szuper ötlet lenne a te szemszögedből az írás, hisz annyi tapasztalttal rendelkezhetsz, ha már nagyika vagy :-) szép napot neked.

6.Lenin 2017.05.31. 13:59:56

@Babarózsa21:

" ha már nagyika vagy"....izé...."Apa, papa ezt te nem érted"

A különböző nevelési módszereken kívül akad még némi eltérés a nagyi és a papi közt.(ez már tényleg kekeckedés csupán)
süti beállítások módosítása