Tizennegyedik nap

Végre elérkeztünk odáig, hogy feltáruljon a titok, és megnézzük, hogy nőként, anyaként miket rejt a táskánk. Nem biztos, hogy ez annyira jó lesz, mert így végérvényesen lebukunk a férfiak előtt, de hát így is, úgy is tudják már, hogy olykor akár két táskára való dolgot is cipelünk magunkkal. Bevallom, sokszor volt olyan még a gyerek előtt, hogy akkor is nálam volt a fél ház, de tényleg. Aztán amikor megszületett a kislányunk, na akkor tudtam meg csak igazán, hogy mit is jelent valójában nőnek, és emellett még anyának is lenni. Mert hát vittem a saját cuccaimat, meg Fanni dolgait is. Én teljes mértékben átláttam a táska teljes tartalmát, a férjem már kevésbé. De persze, ahogy ez már lenni szokott, idővel, ahogy a gyerek nő, az ember vissza tudna térni a kisebb táskára, de addigra már olyan jó darabokat szereztünk be, hogy a fenének van kedve újra bepasszírozni mindent egy zsebkendőnyi ridikülbe. Arról nem is beszélve, hogy a kislányunk is felismerte a helyzet jó oldalát, hogy milyen klassz is az, ha hozhatja magával a saját táskájában a saját dolgait. Azonban most lássuk, hogy mit is rejthet egy anya táskájának mélye:

 pinterest

A gyerek rongyija /játéka: a plüss, amivel elalszik, vagy ha fáradt lesz, akkor oda tudjon bújni hozzá, illetve még néhány apró, és teljes mértékben elengedhetetlen játék, arra az esetre, ha unatkozna bárhol - úgy mint egy színes papírfecni, árcédula az előzőleg megvásárolt cipőjéről, kinder csokiból megnyert rettentően hasznos kulcstartó figura, egy baba fésűje, és félpár cipője, valamint egy sírós baba hajpántja. Hát mondom én, hogy totál hasznos dolgok.

Gyereknek komplett váltó ruha: igen, ez télen, és nyáron is van nálam. Bugyi, zokni, hosszú/rövid nadrág - időjárásnak megfelelő, vastagabb pulcsi, és olykor még cipőt is viszek magammal. Ha pedig olyan játszóra megyünk, akkor viszek még törülközőt, hogy lábmosás után megtudjuk törölni neki. 

Könyv és mesekönyv: nos igen. Egy neki és egy nekem. Na persze nem óriás könyvre kell gondolni, hanem kicsire, de akkor is szokott nálam lenni. Ez is végszükség esetén van nálam, hogy mint egy varázsütésre akár még egy egy hisztit is elvarázsol. Én pedig szeretek minden időt kihasználni és ilyenkor többnyire olvasni szoktam, vagy írni.  

Enni és innivaló: mint nő, pontosan tudom, hogy milyen tud lenni egy másik "nő", ha éhes. Hisztis. Így hát főként állatfigurás keksz van nálam, ami még plusz varázserővel bír. Tudom, hogy étellel nem játszunk, de hát ha már ez segít megúszni egy drámát, vagy képes megvigasztalni szomorúság esetén, akkor én nem bánom.   

Cetlik, számlák: ez az én reszortom. Mindenféle cetli szokott nálam lenni, amire felírok számomra fontos dolgokat a naptáramon kívül. Egy új kozmetikus száma, egy idézet, esetleg kinyomtatott térkép, hogy miként jutok el A-ból B-be, levelezőmre érkező érdekesebb e-mailek sorozata, napi teendőim - bár ennek már a napokban  vettem egy füzetet.

Bevásárló anyag szatyor: ha már túl sok minden tornyosul a táskában, vagy ha valami plusz dolgot vásárolok hazafelé, akkor mindig jól jön egy anyag szatyor. Azért anyag, mert egyszerűen kiakadok rendszerint attól, hogy egy olyan zacskóért adjak pénzt, ami már a sarkon elszakad, környezetszennyező, és messziről ordít róla, hogy hol és mit vásároltam. Így őszintén mondom, hogy ezt tartom az egyik leginkább felesleges dolognak. Hamarabb kérek a bolt raktárából egy dobozt, minthogy vegyek egy nejlonzacskót.  

Smink és tisztálkodó szerek: ide tartozik a kislányunk és az én holmijaim is. Úgy mint, kézfertőtlenítő, nedves törlőkendő, zsebkendő, deo-nekem, labello, kis kiszerelésű naptej, ami bárhol elfér, és ami nekem is jó és Fanninak is.   

Telefon, töltő, fülhallgató: 2 telefon, na meg persze a gyerek játéktelefonja is néha bekerül hozzám. A fülhallgatómat pedig akkor szoktam hallgatni, ha sok a zaj körülöttem, és kicsit szeretnék befelé figyelni. Ilyenkor többnyire nyugtató, lazító zenéket szoktam hallgatni.  

Iratok: szerintem ezzel nem mondok el nagy újdonságot, hiszen többnyire mindenkinél van. Személyik, TB kártyák, mindenféle egyéb pontgyűjtő kártya, bérlet. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha nem viszek magammal táskát, akkor ezt a pakkot rendszerint otthon szoktam hagyni.

Határidőnapló, toll: a határidőnaplóm kicsi, de vastag, amibe 5 év fér el. Évekig kerestem, mire ráakadtam. Őszintén megvallva, nagyon untam, hogy minden évben átírjam az egész adatmennyiséget, számokat, számomra fontos dolgokat, hogy aztán újra kidobjam év végén, majd egy új év kezdetén kezdhetem az egészet megint. Így hát addig mentem, amíg meg nem találtam, álmaim naptárját. Tudom, sokak szerint, így 5 év után kell átírnom majd nagyon sok mindent, de annyira nem szaladok előre, hátha találok majd addig 10 éves naptárt :-)     

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenharmadik nap

A mai alkalommal az egyik kedvenc idézetemről fogok írni. Őszinte leszek. Rengeteg ilyen van, mivel sokat szoktam olvasni, és nyilván olyan könyvek találnak meg, vagy olyan könyvekre találok rá, amelyből képes vagyok tanulni. Így nálam egy könyv olvasása többnyire ceruzával a kezemben történik, és minden olyan mondatot aláhúzok, ami számomra fontos jelentőséggel bírni. Sőt, ha annyira nagyon tetszik és örök érvényűnek érzem, olykor még ki is írom, és a kissé fáradtabb napjaimon elolvasom ezeket, ami többnyire segíteni szokott.  

Számtalan magyar és külföldi híresség könyvét olvasva, mindig a hangulatomnak, és a lelkiállapotomnak megfelelő idézetek megtalálnak, akár egy könyv lapjait olvasgatva, akár bármelyik internetes oldalon. Több tucat olyan ember van, aki idézetek gyártásával foglalkozik, és azokat osztja meg, ezzel is motiválva másokat. A témák kimeríthetetlenek, és azt gondolom, hogy amíg legalább egy embernek segíthet egy egy ilyen idézet, addig helyük lesz a világban, bármennyire is elcsépeltnek nevezik sokan ezeket a rövid kis szövegeket. 

Sokan szoktak arra a helyes kis feladatra esküdni, hogy ha az ember elakad az életében, és nem találja a válaszokat, akkor csapjon fel egy könyvet, és ott az első részt, amire a tekintete ráesik, olvassa el, és értelmezze a saját problémájára vonatkozóan. Bevallom, volt már, amikor én is kipróbáltam ezt a módszert, és igaz, hogy törni kellett a fejemet, hogy az az adott idézet, miként párosul az általam feltett kérdésre, de valójában, tényleg passzolt. Csak az emberek  többnyire a kész megoldásokat szeretik, és ha már valamin el kellene gondolkozni, az már idő, és hát ideje az senkinek nincs, főleg nem saját magára - tisztelet a kivételnek. 

Így hát következzen az a mondat, ami talán elsőre nem biztos, hogy sokat mond, de ha a szívedre teszed a kezed, és szakítasz rá némi időt, hogy befelé figyelj, egészen biztos, hogy találsz egy aprócska párhuzamot az életed és a lenti idézet között. 

Íme az én egyik kedvenc idézetem Edit Eva Egertől, amely így hangzik:

"Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél, vagy amit veled tettek.

De dönthetsz, hogy most hogyan élsz." 

Ha az írónőre gondolok, akitől származik az idézet, ő, aki megjárta a földi poklot Auschwitz helyszínéül, számára is más töltete van ezeknek a szavaknak, ahogy számunkra is, akik csak olvassuk azokat. Hiszen egy mondatban, idézetben mindig a saját tapasztalatainkat látjuk bele. Csak annyit, amennyi bennünk van. A lelkünkben, amiket átéltünk már eddig, és amiket megtapasztaltunk. Azonban vannak olyan láthatatlan szálak, amelyek nem képesek leszakadni rólunk akkor sem, ha azt nagyon szeretnénk. Valami dolgunk van azokkal.

Mindig azt vallom, hogy az ember életében semmi sem érkezik véletlenül. Mindennek oka van! Vagy téged tanít az élet valamire, vagy te tanítasz másokat. Aki hisz a véletlenekben, az nagyon gyerekcipőben jár még, mert ha csak a saját életedet nézed végig folyamatában, akkor rájössz, hogy abban nem volt semmi véletlen, csupán csak te nem veszed észre az összefüggéseket.        

A fenti idézet szerintem minden olyanra negatív dologra igaz, amiről mi úgy érezzük, hogy annak számít. Legyen az egy számunkra fontos ember halálának feldolgozása, egy az életedben történt nagy tragédia, egy barátságban fellépő veszekedés, a gyerkőcöddel/szüleiddel való kapcsolatodba létrejövő nézeteltérés, vagy akár a munkahelyeden fellépő viták sorozata. Egyszóval minden olyan dolog, amit te rossz élményként raktározol ott mélyen legbelül magadban, ami nyomja a lelkedet, és rossz érzéssel tölt el, ha rágondolsz.

Mivel a múltban történt és már nem vagy képes rajta változtatni, így csak feldolgozni, majd elengedni tudod azt, és pont ez a lényege a mondatnak. Hiába rágódsz azon, ami már elmúlt, az már lezárult, és azon már sem te, sem senki más már nem tud változtatni. Így hát sem a kimondott szót, sem a cselekedeteket nem lehet megmásítani. Persze cipelhetjük hosszú éveken át a múltban történt számunkra nehézkes eseményeket, de sajnos attól még senki sem lett jobban, ha csak állt, sajnálta magát és nem tett semmit.

Az írónő erre hívja fel a figyelmünket, hogy az élet minden egyes helyzetében van arra lehetőségünk, hogy döntsünk. Hiszen te vagy az, aki eldöntheted, hogy a jelenben miként szeretnél élni. A döntés, mindig a te kezedben van, mert az is egy döntés a részedről, ha azt választod, hogy nem lépsz és minden marad úgy, ahogy eddig. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenkettedik nap

Te mit tennél, ha ma megnéznéd a lottó szelvényedet, és szembesülnél vele, hogy bizony a héten téged irigyel mindenki, mert TE VAGY A LOTTÓ NYERTES!

pinterest

Nagyon vicces, mert, mint life coach, ezt a kérdést rendszeresen felteszem a hozzám érkezőknek, hogy mi lenne, ha megnyernék a lottó ötöst, vagy egy akkora összeghez jutnának, amekkorát nem hogy ők, de még az unokájuk unokája sem tudna elkölteni. A kérdés mögött húzódó válasz, mindig érdekes rejtett vágyakat szokott feltárni mindenki előtt. 

Van olyan kedves ügyfelem, aki ennél a kérdésnél döbbent rá, hogy egyáltalán nem azt teszi az életében, amit valójában szíve szerint megtenne, mert hát a család, meg a rokonok, és a barátok stb. mit szólnának hozzá, ha ő most szakmát váltana. De itt nem is ez a lényeg, hogy az ember azonnal mindent feladjon, csupán csak rávilágít arra, hogy ha a fejünkből kiverünk minden akadályt - legalábbis, amit mi annak gondolunk, akkor képzeletben, mennyire tudunk szárnyalni, és ezek a szárnyak, vezetés nélkül merre repítenének el bennünket. 

Sokszor mondom azt, hogy legtöbb esetben az ember saját magának épít határokat, és ezzel gátakat is. Mert még mindig te vagy az, aki irányítod az életedet, te vagy az, aki dönthet bizonyos kérdésekben, és te vagy az is, aki meghozza a végső döntést, hogy melyik irányba indulsz el aznap reggel. 

De nem szaporítom tovább a szót, lássuk, hogy én mit is tennék ilyen sok pénzzel ;-)

Túl a szokásos körökön, mint utazgatás, vásárlás, bérlés stb. ilyen olyan dolgok kipróbálása után, valószínűleg végre időmilliomossá is válnék, és megtudnám írni a fejemben lévő történeteket, amelyekre most nem igazán jut időm, majd ezeket a könyv formájában ki is adnám. Várhatóan a világ különböző pontjain élnék egy darabig, de egy idő után, amennyire ismerem magam, eléggé valószínű, hogy visszaköltöznék Magyarországra valamelyik kis faluba, ahol mindenki ismeri a másikat, és ahol csend, tiszta levegő van, és barátságos, kedves emberek élnek.    

Azt gondolom, hogy létrehoznék egy alapítványt, amivel támogatni tudok mondjuk gyerekeket, egyedül nevelő szülőket. Esetleg létrehoznék egy olyan központot, ahová ezek a gyerekek, illetve szüleik jöhetnének bármiféle tanácsért, útmutatásért, hogy miként tudnának könnyebben boldogulni az életben. Egy évben egyszer 1 hónapig nyaralást, táboroztatást szerveznék nekik, és mindezt természetesen ingyen.

Elképzelhető, hogy kitalálnék valamilyen ösztöndíjprogramot is, amivel szintén ezeknek a gyerekeknek és amennyiben szükséges az ő szüleiknek a tanulmányait segíteném, valamint az embereken túl egészen biztos, hogy (beteg) állatokkal foglalkozó intézményeket is támogatnék.

Amennyiben egy mondatban kellene összefoglalnom, hogy mit is tennék milliomosként, akkor az valahogy így hangzana:

Rászoruló családokat támogatnék, hogy esélyt kapjanak egy kiegyensúlyozottabb életre.

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenegyedik nap - vagyis életem egyik legbüszkébb pillanata.

Szerencsére van egy pár ilyen az életemben. Hogy csak a két nagyobbat említsem időrendben, mint a diploma, amit csak az nem hitt el, hogy sikerülni fog nekem, aki nem ismer igazán, vagy a kislányom születése, amikor először fogtam a kezemben. De azt gondolom, hogy ez legtöbb anyuka büszke pillanatai között szerepel. Azonban, véleményem szerint egy édesanya életében, miután megszületik a gyermek, egyre ritkábbá válnak, azok a pillanatok, amelyek csak és kizárólag rólunk szólnának. Ilyenek vagyunk mi anyák. Szeretjük, ha körülöttünk mindenki rendben van, és csak ezt követően jövünk mi. 

pinterest

Az én egyik nagy pillanatom, az írásaimhoz kapcsolódik, ami számomra egészen egyedi és váratlan volt. Az oldalamat át kellett költöztetnem egyik blog helyről a másikra. Nekem, mint totálisan analfabéta informatikai tudással rendelkezőnek, ez valóban nagy meló volt, ráadásul úgy, hogy akkor már jó pár bejegyzésen túl voltam, amit nem szerettem volna elveszíteni. Kacérkodtam a gondolattal, hogy beküldöm én is az Indexre az egyik cikkemet, így hát az esélytelenek teljes nyugalmával be is küldtem. De persze semmi nem történt. Nem jelent meg egyáltalán. Elhatároztam, hogy nem esek ettől kétségbe, hiszen nálamnál százszorta tapasztaltabbak írásai kerülnek ki a nagyvilág elé, ezért írok tovább, és küldözgetem, aztán majd egy csodával teli napon, bizonyára az enyém is kikerül.

Egy idő után, persze már nem küldtem be minden héten, csak azokat, amelyeket úgy éreztem, hogy tényleg nagyon jók. Az egyik nap, amikor épp beléptem az oldalamra, és azt néztem, hogy melyik írásomat is folytassam, akkor vettem észre, hogy egy általam egyáltalán be sem küldött írásom mellett több ezer olvasói szám virít. 

Gyorsan felmentem az Index oldalára, ahol megláttam, hogy éltemben először kikerült az írásom, úgy, hogy egyáltalán be sem küldtem oda. Az érzés, hogy jónak ítélték meg hozzáértők, azt az írást, amit én olykor éjszakákba nyúlóan írok, és hogy ennyien kíváncsiak is voltak rá, nos leírhatatlan volt. De tényleg. Ugyanis kb. ugyanazokat láttam mindig kitéve, és már kissé úgy tűnt, hogy régen le vannak osztva a lapok, így a döbbenet totális volt a részemről. 

Már rég megtanultam, hogy az embernek időről időre, ha valami fantasztikus dolog történik vele, akkor igenis kötelező megjutalmaznia magát. Egyrészt azért, mert valóban megérdemli az ember, hogy szép munkát végzett, másrészt viszont, hogy emlékezzünk rá évek múltán is, hogy azt a dolgot azért vettem magamnak, mert. 

Így hát ezzel az elhatározással elmentünk a férjemmel vacsorára vásárolni egy közértbe. A mai napig nem értem, hogy miként kerültek oda könyvek, ahol egyébként mindenféle ételt, tisztítószert, illatszert lehet vásárolni, de ott voltak. Leemeltem egy régóta vágyott könyvet, és megpróbáltam szépen nézni a férjemre, hogy értse meg, ezt a könyvet most nagyon fontos lenne, hogy megvegyük. Bekerült a kosárba és a kasszánál a hölgy közölte, hogy ez egy akciós könyv, és most lejön belőle x százalék, így a könyv értéke 2320 Ft.

De hogy ez miért ennyire fontos? Nos leginkább azért, mert életem első cikkét az Indexen pontosan ennyien olvasták el 2320 ember. A könyv címe: Louise L. Hay - Éld az életed!     

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizedik nap

Ma megosztanám veletek, hogy milyen hírességgel találkoztam eddigi életem során, de el kell, hogy keserítsek mindenkit, én eddig még nem igazán találkoztam olyan hírességgel, aki hatást gyakorolt volna rám. Persze az utcán sétálva már láttam több celebet, színészt, vagy mások által nagy becsben tartott személyt, azonban rám nem igazán gyakoroltak nagy hatást. Így a mai napon azt osztom meg veletek, hogy ki az, akivel szerettem volna találkozni, de mivel már egy elhunyt emberről van szó, így ez már nem teljesülhet. 

 pinterest

 Ő nem más, mint Kalkuttai Szent Teréz, vagyis ismertebb nevén Teréz Anya, aki eredeti nevén pedig valójában Ágnes volt. Igen tudom, nem tipikus, és sokaknak eszébe sem jutna, én azonban teljesen odavagyok érte, az életéért, valamint azért, amit életében képviselt, majd elért.

Láttam az életéről szóló filmet, ami még inkább rádöbbentett arra, hogy mennyiféle ember létezik a világban, és ahányan vagyunk ténylegesen annyifélék. Hiszen egy jó családból származó vallásos lányról van szó, akinek megvolt mindene, ő mégis úgy döntött egy "véletlennek" köszönhetően, hogy a szegény emberek segítségére siet. Először az otthon melegét, majd később a kolostor biztonságát hagyta hátra, hogy a nyomornegyedekben található rászorulókat segíthesse, támogathassa. 

1950-ben létrehozta a "Szeretet Misszionáriusai" saját rendjét, de előtte még kitanulta a nővéri szakmát, hogy megfelelő lelki támasz nyújtása mellett, most már szakmailag is képes legyen segítséget nyújtani minden, valamilyen fertőző betegségben szenvedő ember számára. 

1965-re már olyan magas fokú érdeklődés és szeretet övezte a rend tevékenységét, hogy VI. Pál pápa engedélyezte, hogy más országokban is elkezdjenek terjeszkedni. Így fokozatosan kontinensről kontinensre megjelentek a misszionárius rendek, amelyek mind a szegényeken, és a betegeken kívánt továbbra is segíteni. 

Munkásságát mindig a jó szándék, az elesetteken való segítés, a mély szegénységben élők, valamint a halálos betegségben szenvedők lelki támogatása vezette. Ritka személyiséggel áldotta meg az élet, így azt gondolom, hogy még a halála után is lehetne tőle mit tanulni.

pinterest

Vajon ma hányan lennének képesek közülünk ugyanerre?! Persze, neki nem volt gyermeke - harsogja egyszerre mindenki - de ha csak egy sima 1%-os nyilatkozatra gondolunk, hány ember az, aki totálisan elfelejt nyilatkozni arról, ami mondjuk bármelyik szervezet számára nagy segítség lenne! Vagy ott a karácsony, hogy csak a nagyobb eseményeket említsem, amikor szintén lehetne adakozni, mégis még mindig akadnak olyanok, akik a lomtalanítás alkalmával dobják a szemétre azt, ami másnak segítség lehetne. Azt gondolom - természetesen tisztelet a kivételnek - hogy sokan még a minimum támogatást, vagy segítségnyújtást se adják meg az elesetteknek, nemhogy egy fertőző beteg homlokát megsimogassák, és biztassák arról, hogy tartson ki, mert minden rendben lesz! 

Tisztában vagyok azzal, hogy a mai világ nem a segítségnyújtásról, főleg nem fertőző betegek ápolásáról, vagy lelki terhek meghallgatásáról szól, hanem ennél sokkalta felszínesebb dolgokról. Így hát ezért mondom azt, hogy számomra mindenféle szempontból Ő az etalon. Ő az, akivel szívesen találkoztam volna az utcán, és megkérdeztem volna tőle, hogy miként telt egy napja, hogy ráébresszen, mennyire sok lényegtelen apróság miatt aggódok, amelyek valójában önmaguktól is megoldódnának.              

Neked van olyan példaképed, akivel már találkoztál?  

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Kilencedik nap

Ami továbbra is rólam szól, és 100%-ban a véleményemet tükrözi, még mindig. A mai napi kérdés, hogy melyiket választanám. A piercinget vagy a tetoválást.

Neked van piercinged, vagy tetoválásod?

Piercing

Nos, hát fiatalon egyértelmű volt, hogy a piercingre voksoltam volna. Mivel mindenkinek volt, vagy a köldökben, orrban, nyelvben. A mai napig megszoktam nézni, azokat az ékszereket, amiket belőnek egy egy bátor vendégnek. Csodaszép kis színes, vagy egyszínű köves, lógós díszek, amelyeket nem lehet nem észrevenni egy barna bőrön. Azért írom, hogy bátor, mert én magam akkoriban jobban féltem a fájdalomtól, minthogy kipróbáljam, és átlövessem valamimet. Ahogy megfigyelem, egyébként a fiatalok körében talán egy kicsivel többen részesítik, előnyben a piercinget, mint a tetoválást, míg az idősebbek körében viszont már a tetoválás jobban hódit. Érdekes kérdésként merült fel bennem mindig, hogy vajon a lányok közül azoknak jutott eszébe ilyen ékszert viselni, akik házasságpártiak, és talán tudat alatt így fejezhették ki titkos vágyukat?!

Ami engem még eltántorított ettől az önkifejezési formától, az nem más, mint az, hogy többeknek természetesen valami véletlen mozdulat folytán kiszakadt a testükből, bőrükből. Na ezt is nagy fájdalomnak gondolom, a vér látványától meg egyébként is rosszul leszek. Így hát elvetettem, az ilyenfajta ékszer viselését, pedig gyönyörűek.

Tetoválás

Örök kérdések egyike egy nő életében, hogy vajon mennyire tud egy tetoválás nőies, decens lenni, és hogy az évek múlásával, valamint a bőrünk - hogy is mondjam - érésével, az mennyire lesz továbbra is kompatibilis. Persze vannak kivételek, akiknek tele van a testük, és ránézésre még a stílusukhoz is passzol. Olyan pályát is választottak, ahová az illik, és ezáltal valóban képesek kifejezni a bennük lévő érzéseket.

Amikor anyuka lettem, akkor valahogy azt vettem észre, hogy nagyon sok édesanyának van tetoválása. Vannak, akik megbánták, és rejtegetik, de vannak olyanok is, akik továbbiakkal szeretnék kiegészíteni. Mondjuk olyanokkal, amelyek a családra, és annak fontosságára helyezik a hangsúlyt. A legtöbb celebnek is már van tetkója, így akadnak követendő példák is. Megjelentek a nagy minták mellett az aprók, amelyeket akár már egy órával, vagy gyűrűvel is el lehet takarni. 

Tény, hogy rengeteg minta közül lehet választani és való igaz, hogy már hosszú évek óta én is nagyon vacillálok azon, hogy milyet is válasszak, de még nem igazán találtam rá az igazira. De szeretnék az már biztos. Olykor, ha meglátok egy jó mintát, akkor lementem, majd x hónap múlva megnézem, és rájövök, hogy mégsem. Szóval úgy érzem, hogy még várat magára ez a művelet, de ami késik, az nem múlik. Ha pedig egyszer megcsináltatom, akkor mindenképp megfogom osztani veletek a történetét.

kép: pinterest  

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Nyolcadik nap

Új hét, új kihívások. Így most már elkezdtük a második hetet, ahol továbbra is rólam lesz szó, hogy még inkább megismerhessetek, és tudjátok, hogy ki az, aki az egész Babarózsa blog mögött áll. Illetve, hogy jobban átlássátok, hogy miként jutottam el a kismama coach szakmáig. 

Ez a nap nem másról, mint a fotókról fog szólni, vagyis egy régi fénykép, amely engem ábrázol.

Jöjjön a kép, best of nyolcvanas évek :-)

Szóval a kép az erkélyünkön készült, ahol mint látható, körbepakoltam magam babákkal, plüssökkel, és velük játszottam. Amint már említettem tanár szerettem volna lenni gyerekként, és talán már a képen is látható, hogy katonás rendben kellett ülnie mindenkinek, aki azt akarta, hogy játsszak vele. Nyilván a baba a kezemben rossz lehetett, és ezért emeltem ki a sorból. 

Érdekes, mert határozottan emlékszem ezekre a játékokra, és hogy valóban állandóan magyaráztam a babáknak. Folyamatosan beszélgettem minden plüssel, és talán minden más egyéb játékkal is. Épp azt, ami számomra fontos dolog volt.

Anyukám szerint igazi álom gyerek voltam, mert eljátszottam egyedül, de közben meg mivel folyamatos diskurzust folytattam mindenkivel, aki műanyagból, vagy anyagból készült, így pontosan tudta, hogy minden rendben van velem, és ő addig másra is tudott figyelni - na ezt egy szülő tudja csak igazán értékelni, ha van némi szusszanásnyi ideje.

Ez a mai napig jellemző rám. Csendben eltudok bíbelődni bármivel, és bár már leszoktam arról, hogy kérdezés nélkül bárkinek elmondjam a véleményemet, azért, ha valaki megkérdez, szívesen megosztom azokat. Ha valamivel foglalkozok, akkor arra koncentrálok, és nem másra. Bár, mint nő, természetesen több dologra is tudok figyelni, DE igazat kell adnom a férfiaknak, hogy valóban hatékonyabb vagyok én is, ha csak egy teendő fókuszálok. Szeretek beszélgetni másokkal, tapasztalatokat cserélni, olvasni, és a saját nézeteimet is megosztani. Igaz, hogy most már nem a babákkal kell, hanem felnőttekkel tehetem meg, ami azért egy kicsit jobb érzés, ha válaszolnak is az embernek. 

A kép érdekessége, hogy a mai napig nem igazán szeretem, ha fotóznak, mert egyszer megkaptam azt egy fotóstól, hogy "na maga is jobban néz ki a képen, mint élőben". Igazi kedves, és ügyfélközpontú gondolkodásmóddal bíró fotós volt. Tehát ez a fotón is látszik, hogy ez volt a gyerekkori "hagyjatok békén, még játszani akarok" nézésem. 

Neked is megvannak még a gyerekkori képeid? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.