"Hibáztatom magam és szerintem fogom is életem végéig."

Tegnap könnyek között mesélt az az édesanya a tévében, akitől már másfél hónapja zsong a sajtó, hogy miként lehet anyaként túlélni azt, hogy ha elveszíti valaki a gyermekét.

A sok gyűlölködő, és vádaskodó kommentháborúk között sokan elfelejtik, hogy itt egy ugyanolyan édesanya áll szemben a sokszor arctalan tömeggel, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. 

Megszületett egy kicsi lélek, aki azért érkezett a földre, hogy két ember életét még szebbé tegye. Aztán történt valami megmagyarázhatatlan, és felfoghatatlan...

Sokszor nem értem, hogy egyes emberek honnan veszik a bátorságot, hogy más fölött pálcát törjenek úgy, hogy soha nem volt még közel s távol olyan helyzetben, mint a szenvedő fél. 

Még mindig felháborítónak tartom, hogy az interneten az ANYUKÁK úgy szidják, bántják egymást, ahogy nem lenne szabad. De nem csak most, hanem soha.

Könyörtelen mondatokat olvasok, vádaskodásokat, bezzeg én kezdetük sorokat, és döngetik a mellüket talán már túl sokan is, hogy ők mennyivel jobb anyukák, mint bárki más ezen a földön.

A nők egymásnak esnek a fórumokon, hogy bebizonyítsák vadidegeneknek, hogy ők mennyivel jobban reagálnak helyzetekre, és velük bizony SOHA nem fordulhat elő semmilyen rossz dolog, vagy szörnyű helyzet.

Sajnos én magam is azt tapasztalom, hogy sokan még mindig elhiszik önmagukról azt, hogy ők bizony tökéletes szüleik a gyermeküknek. Ők soha nem követtek el, és nem is fognak elkövetni hibákat, főleg nem olyat, amit más már elkövetett előttük.  

Nem értem, hogy miért kell egymást bántani, vagy tán' nem elég nagy az a büntetés egy édesanya számára, hogy többé nem látja a gyermekét?!

Értem én, hogy sokan szeretnék kifejezni a véleményüket, a nézetüket, de ezt tényleg embertelenül, arctalanul, vérengzős sértegetések közepette kell megtenni?!

Vajon van joga bárkinek is ítéletet mondania egy ilyen szörnyű esetről?!

Vajon neked hogy esne, ha téged támadnának életed legnagyobb tragédiájában?! 

Szép napot,

Edina

kép:pinterest