Az életünk során sok olyan ember fordul meg az életünkben, akik csak jönnek, majd mennek, de persze akadnak olyanok is, akik maradnak egy időre, aztán néhány év elteltével tovább kell, hogy álljanak. Akkor rosszul érint bennünket a hirtelennek vélt távozásuk, de később rájövünk, hogy már nem volt tovább helyük az életünkben. Mindig is szerencsésnek vallottam magam és a szerencsecsillagaim egyikének, a meglévő barátaimat tartom. Igaz, nem olyan sok, de azért akad néhány. Az egyik ilyen kis szerencsecsillagomról szeretnék most mondani néhány szót és a hozzá fűződő viszonyomról.
 |
| kép:pixabay |
Először is egy egyéniségnek tartom, talán ez a barátságunk egyik mozgatórugója. Van önálló véleménye és el is mondja, őszintén, ami számomra fontos (mivel bólogató kutyákból nincs hiány).
Ahogy minden körülöttünk, a kettőnk viszonya is folyamatosan alakul, ezért hálás is vagyok, mivel azt vallom, hogy a változás örök és szükséges. Ha nem változna a viszonyunk, akkor talán már el is hagytuk volna egymást. Ő is leszállt volna arról a bizonyos vonatról és csupán csak egy átutazó lett volna az életemben. De nem így történt, ő is, és én is változtunk. Egyszerűen csodálom és mindig adtam a véleményére, de azóta, hogy észrevettem rajta a változást, figyelem még inkább minden megnyilvánulását. Szeretem, ahogy fiókokba rendezi az embereket és csak bízni tudok benne, hogy az én fiókomat soha nem fogja kiüríteni és kidobni belőle a sok régi poros vacakot, amit talál, hanem helyette előveszi, leporolja, és újra visszazárja.
S hogy mi a változásának oka?! Hát az a picinyke lény, akinek néhány éve életet adott, és ahogy majd engem is a sajátom, úgy őt is nyilván tanítja folyamatosan az ő kicsi csillaga. Szeretem benne azt a nyugodtságot, amit felém áraszt, és persze tudom, hogy ez nem mindig van így és olykor ez csak a külvilágnak szól, de akkor elegendő egy pillantás és tudjuk, hogy a másik mire gondol. Létrejött az új személyisége, mert akár mennyire is küzdünk ellene, a picinyke parány megérkezése után, már nem tudunk ugyanazok maradni, mint előtte. Az idő nagy részét az aggódás, figyelem köti le és a biztonságra való törekvés, ezek mellett eltörpül minden más, hiszen egy tökéletes kis lényt szeretnénk nevelni, aki jobb ember, mint mi magunk. Ugyan látom a drága barinőm hibáit, de azok a részéhez tartoznak és egy kicsit sem zavarnak. Tetszik a bölcsessége, higgadtsága, képes nyugodtan kezelni azt, ha butaságokat beszélnek az anyátlanok, ilyenkor csak kedvesen bólogat és mosolyog mellé, de a feje fölött látom a gondolat bölcs felhőcskéjét, amiben megjelenik – ej gyerekek, lesz ez még így se - és bájosan figyel tovább.
Hát most ennek a drága barátnőmnek érkezett el a születésnapja, akit ha felhívnék, akkor egy lennék a sok közül és talán aznap már a századik, aki elénekli neki Halász Judit számát és ő végig neveti velem, azt a néhány perces telefonbeszélgetést. De idén másként döntöttem, szeretném, ha rám mindig emlékezne és ezt az emléket is bezárná abba a fiókba, amit oly sokszor nyit és csuk be az ember élete során.
Edina
