Türelemet -  siettetés nélkül, kivárni azt, amíg a dolgok maguktól megoldódnak, mint a fogacskák kibújtát, az első lépéseket,  a láz csillapításának eredményét, vagy egy sírós éjszaka végét.

Elengedést - a játszóház íratlan szabályai szerint, nem vesszük ki senki kezéből a játékot, ha mégis akad egy olyan kisember, aki ezt a szabályt nem ismerné, akkor jön a sírás. Ilyenkor a bennem élő (kétségbeesett) anyatigris már ott is van a csemetéje mellett és a kortesbeszédek mellett már nyúlok is egy másik játékért, amivel elterelem a gyermekünk figyelmét és így képessé válik arra, hogy elengedje a tárgyat és vele együtt a dühét is.

Megbocsátást - képes megbocsátani azt, hogy nem játszhat minden általam veszélyesnek vélt dologgal, amit egy laza hiszti követ, de ha cserébe odaadom neki a csacsikáját, máris újra szent a béke és túllép a mérgeskedése tárgyán.

Lazaságot - ebben a korban még nem feszülnek be semmitől, nem aggódják túl a szitukat, ha valami nem igazán szimpatikus törpilla számára, megvonja a vállát és egyszerűen túllép rajta, vagy kiszáll belőle.  

Megfigyelést - igazi kis megfigyelő a lányunk. Új, ismeretlen helyzetben, megáll tőlem távolabb, de nem túl messze, hogy ha hirtelen történik valami, akkor azonnal kéznél legyek, és figyel. Felméri a terepet, az erőviszonyokat, ki hogyan viselkedik és aki ezek után is szimpatikus neki, azzal barátkozik.

Kitartást - ha 10x veszem el tőle a telefonomat, hogy az nem játék, nem gond számára elvenni még legalább 15x. Csodálom a rita kitartását és azt, hogy képtelen vagyok eltántorítani attól, hogy elérje a célját. Ha mégis én lennék az, aki tovább bírnom, akkor azonnal igazi nővé válik és elkezd hisztizni (mint én).

Önmagunkon való nevetést - csetlik-botlik, esik-kel, naponta 100x olykor már védőfelszerelés kellene rá. De mindig van egy pillanat, amikor a gyerekeknél is eldől, hogy most ez az esés átfordul nevetésbe, vagy éppen sírásba. Néhányszor már megcsillantotta ragyogó szinésznői tehetségét, így nem igazán hagyom neki, hogy beleélje magát az önsajnálatba.