Na de kire ütött ez a gyerek
2020. május 13. írta: Babarózsa21

Na de kire ütött ez a gyerek

Janikovszky Éva után szabadon sokszor felteszi magának az ember ezt a már kissé sokszor unalomig ismételt kérdést, hogy mégis kire hasonlíthatnak a gyerekek. Természetesen túl a mindenféle géneken és a többi tudományos dolgon, hiszen hányszor lehet azt hallani, hogy nálunk a családban soha senkinek nem volt ilyen vagyon olyan haja, szeme, alkata stb. de a gyermekünknek mégis valahogy a családon belül egyfajta kakukktojásnak számít. Lássuk, hogy mégis kire hasonlíthatnak a gyerkőcök.

 21.jpg

Szülőkre: ez az egyik leginkább kézenfekvő magyarázat. Az orra apáé, a szája anyáé. Azonban, az utóbbi időben egyre több szülőtől hallom, hogy nem igazán a gyerekkori énjükre hasonlít a gyermek, sokkal inkább a felnőttkori önmagukat látják benne. Igen, ez elég érdekesnek mondható, bár ha arra gondolunk, hogy másolnak minket a gyerekek, akkor annyira mégsem.

Testvérekre: tudjuk, hogy nincs két egyforma gyermek, és persze sok esetben meg sem lehet mondani, hogy a gyerekeknek egyáltalán bármilyen köze is lenne a másikhoz, azonban mégis a leginkább különbözőbb testéveknél is fellelhető azonosság elve alapján, észrevehető, az a bizonyos párhuzam. Amennyiben a külsőségek között nem szerepel hasonlóság, mert míg az egyik szőke addig a másik fekete, de a belső viselkedésük alapján már biztos, hogy akad hasonló, vagy ugyan olyan viselkedési minta pl.: egyformán zárkózottak, vagy ugyanolyanok az étkezési szokásaik.

Nagyszülőkre: tipikus mondás, amelyet már minden szülő ismer -  visszakapod a gyermekeden keresztül azt a sok rosszaságot,amit te okoztál nekem,  de a nagyi nem gondolta arra,hogy egy szép napon majd ő fog az unokájára vigyázni.  

Dédszülőkre: sajnos egyre kevesebb családnál figyelhető már meg személyesen, inkább csak képek és elmondások alapján, hogy milyenek is lehettek a dédszülők, és valójában mennyire hasonlíthattak rá a mai gyerekek. Természetesen ez nem korszak függő, sokkal inkább a géneknek van szerepe ebben is - mint mindenben.  

Távoli rokonokra: igen, ez a legérdekesebb, amikor érezik egy gyerkőc, a világos bőrű és hajú családba, akinek kreol a bőre és fekete a haja. Nem egy ilyet láttam már én magam is, ahol ez a helyzet állt fenn és családi elbeszélésből következették ki, hogy akkor mégis kire ütött ez a gyerek, ha nem a szüleire.  

A postásra: oh, igen a kakukktojások, akik tényleg egyikre felmenő rokonra sem hasonlítanak, még véletlenül se. Nos őket sem a gólya hozta, helyette lehet, hogy a postás :)

 

Szép napot,

Edina  

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr8813681350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.