Janikovszky Éva után szabadon sokszor felteszi magának az ember ezt a már kissé sokszor unalomig ismételt kérdést, hogy mégis kire hasonlíthatnak a gyerekek. Természetesen túl a mindenféle géneken és a többi tudományos dolgon, hiszen hányszor lehet azt hallani, hogy nálunk a családban soha senkinek nem volt ilyen vagyon olyan haja, szeme, alkata stb. de a gyermekünknek mégis valahogy a családon belül egyfajta kakukktojásnak számít. Lássuk, hogy mégis kire hasonlíthatnak a gyerkőcök.

Szülőkre: ez az egyik leginkább kézenfekvő magyarázat. Az orra apáé, a szája anyáé. Azonban, az utóbbi időben egyre több szülőtől hallom, hogy nem igazán a gyerekkori énjükre hasonlít a gyermek, sokkal inkább a felnőttkori önmagukat látják benne. Igen, ez elég érdekesnek mondható, bár ha arra gondolunk, hogy másolnak minket a gyerekek, akkor annyira mégsem.

Testvérekre: tudjuk, hogy nincs két egyforma gyermek, és persze sok esetben meg sem lehet mondani, hogy a gyerekeknek egyáltalán bármilyen köze is lenne a másikhoz, azonban mégis a leginkább különbözőbb testéveknél is fellelhető azonosság elve alapján, észrevehető, az a bizonyos párhuzam. Amennyiben a külsőségek között nem szerepel hasonlóság, mert míg az egyik szőke addig a másik fekete, de a belső viselkedésük alapján már biztos, hogy akad hasonló, vagy ugyan olyan viselkedési minta pl.: egyformán zárkózottak, vagy ugyanolyanok az étkezési szokásaik.

Nagyszülőkre: tipikus mondás, amelyet már minden szülő ismer -  visszakapod a gyermekeden keresztül azt a sok rosszaságot,amit te okoztál nekem,  de a nagyi nem gondolta arra,hogy egy szép napon majd ő fog az unokájára vigyázni.  

Dédszülőkre: sajnos egyre kevesebb családnál figyelhető már meg személyesen, inkább csak képek és elmondások alapján, hogy milyenek is lehettek a dédszülők, és valójában mennyire hasonlíthattak rá a mai gyerekek. Természetesen ez nem korszak függő, sokkal inkább a géneknek van szerepe ebben is - mint mindenben.  

Távoli rokonokra: igen, ez a legérdekesebb, amikor érezik egy gyerkőc, a világos bőrű és hajú családba, akinek kreol a bőre és fekete a haja. Nem egy ilyet láttam már én magam is, ahol ez a helyzet állt fenn és családi elbeszélésből következették ki, hogy akkor mégis kire ütött ez a gyerek, ha nem a szüleire.  

A postásra: oh, igen a kakukktojások, akik tényleg egyikre felmenő rokonra sem hasonlítanak, még véletlenül se. Nos őket sem a gólya hozta, helyette lehet, hogy a postás :)

Szép napot,

Edina  

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Huszonhatodik nap

Az ember a korral egyre több helyre eljut, és megannyi élménnyel lesz gazdagabb. Számtalan országban jártam már én magam is, és azt gondolom, hogy mind egytől egyig kivételes volt számomra. De hogy melyik lenne a legjobb?! Ez valóban nehéz számomra, mivel mindenevő vagyok. Ami annyit jelent, hogy nekem nem igazán szokott lenni semmiből sem egy, ami tetszik. Kicsit a végletek embere vagyok - de jelentem ezen már rendszeresen dolgozok, hogy ne így legyen - és ezért vagy nagyon tetszik valami, vagy egyáltalán nem. Nem sorolnám fel, hogy hány helyen jártam, azonban egyet, azért mégis megemlítenék, mert ez valóban különleges volt. 

2014. februárjában elutaztunk Tihanyba egy kicsit feltöltődni. Egész hónapban szörnyen beteg voltam, de mivel befizetett utunk volt, így már nem akartuk lemondani, szóval pakoltunk és indultunk. 

A szálloda nagyon szép volt, és a hely lenyűgöző, a szobából a kilátás pedig felülmúlhatatlan, már csak annál fogva is, hogy az egész Balatont beláttuk. A betegségem továbbra sem akart elmúlni, de próbáltam nem arra koncentrálni, így átmentünk Veszprémbe szétnézni. Emlékszem akkor februárban, annyira jó idő volt. Sütött a nap, és még a kabátot is levetettem, mert úgy éreztem, hogy szétsülök - én, aki legtöbbször lefagyok mindenhol. 

Egész álló nap tekeregtünk a városban, ettünk, vásárolgattunk, tudjátok, amikor annyira jólesik, hogy semmit nem csinálsz, csak évezed a pillanatot. Annyit nevettünk napközben, hogy még a könnyem is kicsordult. De a rosszullétem csak nem akart elmúlni.  A férjem - aki, akkor még nem volt az - megkérdezte viccesen, hogy nem vagyok-e terhes. Mondtam neki, hogy dehogy vagyok, hát azt már csak észreveszi az ember, bár igaz, ami igaz, hogy tényleg minden áldott reggel hányingerem van, de hát annyi gyógyszert szedtem az elmúlt 1 hónapban, hogy szerintem igazából csak kikészült a gyomrom. Szó, szót követett, amikor berongyoltunk egy gyógyszertárba, hogy vegyünk valamit, amitől kiderülhet, hogy mi a helyzet. 

- Nekünk olyan teszt kellene, ami nagyon egyszerű - Miért szerinted drágám van bonyolult teszt is, mondjuk a kresz vizsga tesztje. 

-- Minőségben van különbség, illetve árban. Alacsony, közepes, drága. 

- Olyan nincs, ami kiírja, hogy terhes vagyok, vagy nem?! - Hülye, olyan biztos nincs, vagy van?

-- Nem, olyan nincs, de van digitális tesztünk, ami egyszerűbb.

- Szerintem tényleg egyszerűt vegyünk, mert nekem ez, amit a lányok is mesélnek, hogy egy pálcika, két pálcika, halvány pálcika, nem is tudom értelmezni. 

-- A digitális az kiírja, hogy hány hetes várandós. 

- Na az lesz a jó, legalább a tök hülyék is megértik, hogy igen, te most már 3 hetes terhes vagy. Majd hatalmas nevetés közepette elhagytuk a helyszínt, ahol egyébként rajtunk szórakozott mindenki, hogy vajon most mi is szülők leszünk-e vagy sem...

Miután visszamentünk a szállodába, a magam részéről már el is felejtettem, hogy vettünk egy ilyet, amikor a férjem szólt, hogy menjek már és derüljön ki a helyzet.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor bennem még 1%-ban sem merült fel, hogy várandós lennék. Így a legnagyobb nyugalommal elmentem a fürdőbe, majd otthagytam a tesztet, és kimentem átöltözni, amikor jön ki a férjem teljesen lefehéredve, tátott szájjal, hogy ez pozitív.

Na az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő mindig viccel, és egy szavát nem lehet elhinni. Így most is ez történt. Nem hittem neki, így öltöztem tovább, és hátat fordítottam neki. De jött utánam, hogy tényleg van itt valami, és nézzem meg. Továbbra is hitetlenkedtem és pakoltam tovább, amikor hirtelen megváltozott a hangszíne, és odamentem hozzá, hogy megnézzem a saját szememmel. 

Kivételesen nem vert át, és tényleg ott virított egy + jel, meg hogy már 3-4 hetes várandós vagyok. 

- Terhes vagyok? Hát az meg hogy lehet? 

-- Hát hogy drágám, hát így!

Nem is érettem, és hirtelen azt se tudtam, hogy mit gondoljak. Való igaz, hogy elhatároztuk, hogy szeretnénk babát majd, 1-2 éven belül, de hát ez konkrétan mikor elhatároztuk, rá másnap már meg is történt a csoda, hát ez a teszt tényleg ennyire pontosan tud mindent?! 

Emlékszem, hogy néhány perc kellett mire felfogtuk mind a ketten, hogy ez az egész most akkor tényleg velünk történik meg. Összeborultunk, majd néhány perc múlva elkezdtem sírni. 

-- Most mi a baj, miért sírsz drágám - kérdezte kétségbeesetten a férjem.

- Semmi, csak arra gondoltam, hogy ha a sorstól kaptunk egy ilyen kezelhetetlen, rosszaság kiskutyát, akkor vajon milyen lesz a gyerekünk?! 

2014. október 21-én megszületett a kislányunk, aki egy angyalbőrbe bújt huncutság ;-) 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 kép:pinterest