Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Rossz anyák - filmajánló

2017. január 20. - Babarózsa21
kép:pixabay
A rossz anyák az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerének ígérkező filmje, minden anya álma, hogy végre megtudjuk, hogy mitől érezik mások is magunkat rossznak. Így, amikor láttam magát a film előzetesét, természetesen azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
A film abszolút bemutatja, hogy miként válik ketté az anyák társadalma. Két csoportra bontja őket, az egyik, akik teljesen szét vannak esve és rohannak egyik helyről a másikra, miközben még megpróbálnak dolgozni is na és persze ott is érvényesülni, valamint a házas élet bukkanóit is láthatjuk, majd ezzel szemet szúrva a másik csoportnak, akik viszont a gyerek szállítmányozásán és az ő életük megszervezésén kívül, pusztán csak azzal foglalkoznak, hogy ki mennyire rossz anya hozzájuk képest. A főhős (Mila Kunis) egy szép napon rájön, hogy széthullik a családja az ő fáradozásai ellenére is, mivel a férje szeretőt tart, na és persze innen indulnak az izgalmak, miszerint totálisan kiakad és nem bírja tovább azt a fajta nyomást, amit a megfelelési kényszer, valamint a tökéletes anyukák nyomnak rá. Így betér egy bárba és ott összebarizik másik két hasonszőrű anyával és elhatározzák, hogy ők mostantól nem állnak be a sorba helyette belazulnak és ők lesznek mostantól a rossz anyák. Azonban a történetben megjelennek a tökéletes anyukák is, akik mindent tudnak és folyamatosan a toppon vannak, így a közelükben még rosszabbnak érzi mindenki magát. A két ellentétes csoport harca kíséri végig a teljes filmet, amely ezáltal tele van viccesebbnél viccesebb tipikusan anyukák által érthető tragikomédiákkal.
A film mondanivalóját tekintve pusztán csak annyi, hogy nem kell másnak megfelelned, elég, ha önmagadat adod és máris jobban érzed te is magad na meg persze a családod is.

Érdemes megnézni egy lazulós délutánon :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr112337093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása