Az előző év lezárása kapcsán elgondolkodtam azon, hogy vajon miként tudnék a gyermekünk egyéniségéhez mérten még inkább támogatója és ugyan akkor "szülői mentora" lenni anélkül, hogy kiérezné igazából, hogy mire is megy ki az egész játszma. Aztán ahogy görgettem a témát magamban, egyre inkább arra jöttem rá, hogy kissé visszább kell nyúlni és elővenni az ősöket, hogy ki, hogyan, miként élt és nagyító alá venni, hogy pontosan milyen generációs motívumok azok, amelyeket cipelünk magunkkal, illetve megpróbáljuk (sokszor tudat nélkül) átadni a saját gyermekünknek. Nagyon érdekes felfedezéseket tettem, hogy mit miért csinálok és miért nem tudok bizonyos szülői elhatározásaimon változtatni. Lássuk, hogy milyen elemek azok, amelyek ősidők óta hatással vannak ránk:

pinterest

Kommunikáció: szülői, nagyszülői stb. Rengeteg olyan tipikus szülői mondat hagyja el a szánkat, amelyet gyerekként egyszerűen utáltunk és persze elhatároztuk, hogy ilyet soha nem fogunk mondani majd a saját gyermekünknek. Aztán, amikor mi magunk is szülőkké válunk, automatikusan ugyanazokat a mondatokat vesszük elő, amit otthon hallottunk és kezdjük el unalomig ismételni. De hát miért is ne tennénk, amikor naponta akár többször is hallottuk a figyelmeztető mondatokat. Tanulj fiam, mert nem lesz belőled semmi, nem érdekel, hogy Bélának mit mondtak, te nem Béla vagy kislányom - és még sorolhatnánk. Sokszor kapom magam azon én is, hogy te jó ég, már nem csak úgy nézek ki, mint a saját nagyanyám, de már úgy is beszélek, mint az anyám. Ezért, amit észreveszem, hogy kezdenék egy ilyen tipikus szülői mondatod kimondani, azonnal megálljt próbálok magamnak parancsolni és átalakítom a mondandómat. Nem könnyű! de nem lehetetlen, egy jó adag tudatosság kell hozzá, na meg persze némi kreativitás (de ezek meg szerintem elengedhetetlenek a szülőséghez) és ezzel is tudunk néhány berögzül mintát leépíteni. 

Érzelmek: sokak ellene vannak annak a nézetnek, miszerint a gyerek előtt minden érzelmet fel kell vállalni és be kell avatni őt is az életünk minden részletébe, hiszen egy család vagyunk. Vagyis, ha sírunk, kimutatjuk az érzelmeinket, mondjuk, ha valami fáj, vagy bánat ért bennünket továbbá meg is beszélünk velük minden eseményt, amely a családunkat érinti. Számomra azonban fontos, hogy a felnövő gyermekünk ne egy teljesen érzelemmentes anyát, vagy apát lásson maga előtt és mondjuk láthat sírni, de adott esetben például egy anyagi teher okozta feszültséget való igaz, hogy nem feltétlenül kell megosztani egy kiskorúval - de persze mint tudjuk ennek is vannak különböző fázisai. Abból, amit a szüleinktől, vagy nagyszüleinktől láttunk anno, hogy melyik érzelmi helyzetben miként reagáltak, meglepő, de egy gyerek képes elraktározni (ahogy a meséket, vagy a reklámokat is szó szerint vissza tudják idézni) a bemutatott alap sémát, majd, amikor előfordul az ő életében egy olyan, vagy hasonló szitu, egyszerűen beugrik a kép neki, hogy egykoron miként reagáltak a szülők arra az adott helyzetre és ő is hasonlóan fog tenni. Persze ez náluk sem tudatos, hanem egyszerűen ösztönből jön.  

Hitek: az, hogy ki miben hisz az természetesen egyéntől függ. Amiben én hiszek azaz én világomat tükrözi, amiben pedig te hiszel az meg a te világodról egy kép. Míg régen csak a vallási hit létezett, ma már szerencsére egyre inkább kitágult ez a tér is, és megtanultuk az évek folyamán például akár már önmagunkban is hinni. Családonkénti elültetett hitrendszerek lehetnek például: a mi családunkban minden nő császárral szült, vagy a családban mindenki mindig kövér volt, vagy nálunk mindenki agyvérzésben hal meg - című mondatok. Ugye hallottad már ezeket te is valamelyik rokonodtól?! Ami viszont baj, hogy ezt tovább is adjuk a gyerekünknek (persze nem tudatosan), és ők is tovább adhatják az ő gyerekeiknek és így képes kialakulni a családi generációs alaphitünk.

De hogy miként lehet ezeket a családban olykor évtizedek alatt berögzült motívumokat feloldani?! Egyrészt, ha úgy érzed akkor természetesen szakemberrel, másrészt a tudatosság és az önismeret segítségével. Hiszen, ha kellően ismerjük a családunkban felmerülő ismétlődő mintákat, és magunkon is felfedezzük azokat, akkor már megtettük az első lépést afelé, hogy határt szabjunk nekik. Azonban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem csak idegesítő és berögzült motívumok létezni az életünkben, hanem persze pozitív és jófajta minták is, amelyeket fenntartva viszont képesek vagyunk megőrizni a családi hagyományainkat és a tradícióinkat. 

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát így biztosan nem maradsz le a következő posztról :-)