Kezdem a legelején a dolgot.

Amikor még nincs pasid, akkor folyamatosan azt kérdezik, hogy "miért nem keresel már valakit" - persze, ezt így tervezi előre az ember gyerekkorában, hogy soha nem fogok férjhez menni. Aztán, amikor nagy nehezen talál az ember egy társat, akkor jön a következő kedvenc kérdésem "mikor lesz az eljegyzés" - talán majd ha megkéri a kezem - ezt követi a "csak nem azért lesz esküvő, mert jön a gyerek" című abszolút nyilvános kérdés - nem, nem azért lesz, hanem azért, mert eddig ezzel nyomasztottatok, hogy legyen már, szóval most már mindenki nyugodjon le, lesz esküvőm.

Amennyiben a házasságod még sem úgy sikerült, ahogy azt eltervezted, akkor bizony, mint a ki nevet a végén társasjátékban, szépen mész vissza a startvonalhoz és kezded előröl az egészet.

Azonban, ha túlélted az elmúlt kérdéskörök 10-15 évét, akkor jöhet a gyerek részleg. Így el is érkeztünk a témánkhoz, vagyis induljon a második kör.

kép:pixabay

A várandósság alatt záporozó kérdések végeláthatatlan sorát nem írnám le, hisz mindannyian tudnánk sorolni azokat napestig, azonban a szülés után pillanattól már jönnek a következő ismert kérdések "na és terveztek még gyereket", "milyen már az, ha egyke valaki" "de neked is van testvéred".

Mire fellélegzik az ember az első (olykor sokkoló) hatások után, bölcsi/bébiszitter/nagyi ki mit lát jónak és mit engedhet meg magának, már kezdik is nyomatni a "és mikor jön a második" -  viszonylag több mindent kell végig gondolnia egy nőnek a témában.

Mint például: elférnénk abban a lakásban/ házban többen, ahol most élünk, vagy szükséges a költözés, az egy dolog, hogy nekem és apának is jó a viszonya a testvérekkel, de ez törvényszerű, hogy az én gyerekem is jó testvér lesz, ha előfordult betegség a családban (már pedig igen) akkor az örökölhető és a betegséggel járó küzdelmet túlélné a családunk, vagy ha rossz evő, alvó, sírós, antiszociális, vajon a második is az lesz, törvényszerű, hogy, ha az első jó, vagy rossz a második is olyan lesz, vajon képes lennék egyformán szeretni őket, képes lennék irányítani a családunkat a reggeli és az egész napos őrületben (tanulás az egyikkel, játék, fejlesztés a másikkal  és mindezt az esti szabad 2-3 órában), rohanni egyik programjukról a másikra, apával a kapcsolatunkat szorosabbra fűzné, vagy egyáltalán nem jutna egymásra időnk, és akkor persze mind ezekre még jönnek a számok.

Ha én ennyi éves leszek mire megszületik a második gyermekünk, akkor nyugdíjas leszek, mire lediplomázik, valamint előre nem tudhatom, hogy milyen speciális hobbyt választ magának, és annak milyen költsége lesz.

Kérdés, kérdés hátán, melyekre előre senki sem tudja a válaszokat, de talán ettől szép az élet, hogy mindig tud újat és meglepőt produkálni, és amikor végre azt hinnénk, hogy kényelmesen hátradőlhetünk, mert most jön egy kis nyugalom, hirtelen akkor fordul minden a fej tetejére.

Edina