Te hogyan kezeled a változást?! 
2020. március 26. írta: Babarózsa21

Te hogyan kezeled a változást?! 

 

Egyértelműen két válasz létezik erre a kérdésre. Jól illetve rosszul. Szerintem nem igazán van köztes válasz, mert nincs olyan, hogy kicsit jól kezelem, de valójában nagy százalékban meg teljesen rosszul. 

 

Lássunk néhány változással kapcsolatos mondást, amiket nagyon tudunk utálni:

 

Az idő mindent megváltoztat.

 

A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.

 

Ne a változástól, az állandóságtól félj!

 

Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják, hogy minden maradjon a régi.

 

A változás hozhat jót is, rosszat is.

 

Nem szeretjük a változást, de mégis az életünk része, hogy elengedjünk bizonyos dolgokat.

 

A változás örök.

 moment.jpg

 

Még hosszasan lehetne sorolni, hogy mennyi idézet, mondás létezik a témára.  

 

Bármennyire is szeretnénk ellenállni, vannak olyan változások az életünkben, amelyek egészen biztos, hogy bekövetkeznek. 

 

Ahogyan a természet is folyamatosan változik körülöttünk. Tavaszból nyár lesz, majd ősz és végül tél. 

 

Amikor az ember bármit elültet a kertben, akkor valahogy nem csodálkozunk arra rá, hogy vajon miért nőtt ki a virág, vagy éppen a hagyma. Hiszen mi magunk tettünk azért, hogy változás álljon be. Azonban ez számunkra jelentéktelen eseménynek tűnik, ezért nem tulajdonítunk neki olyan nagy jelentőséget. Pedig a növénynek igenis kemény meló volt a növekedés, és a kifejlődés. 

 

Akkor a saját magunkba elvetett magokat, amiket önmagunk alakítunk ki, hozunk léte, azokat vajon miért nem ismerjük fel?! Hiszen, ha vetés van, akkor egy idő után azt le is kell aratni. Ezen mégis miért csodálkozunk, ha változást hoznak?! 

 

Persze küzdhetünk ellene, de ha valaki nem elzárva, burokban él, akkor szerintem a változás kikerülhetetlenné válik. 

 

Hiszen, ha te nem is változtatsz semmin, attól azért még a környezet, az élet körülötted nem áll meg, csak azért, mert te nem akarsz részt venni benne. Csupán csak számodra válik nehezebbé, amit te egyébként úgy fogsz érzékelni, hogy valamiért folyamatosan küzdened kell. 

 

De hogy mégis miként lehet megtanulni kezelni a változást? 

 

Egyszerűen.

 

Kezd kicsiben. 

 

Szállj le egy megállóval hamarabb (főleg ebben a vírusos időszakban), és sétálj haza, vagy a boltban vegyél kivételesen egy olyan sütit/csokit/kekszet, amivel mindig szemeztél, de eddig nem vetted meg, mert mi van, ha rosszabb lesz, mint amit eddig megszoktál. 

 

Nem kell rögtön nagy dolgokkal kezdened. Szoktasd magad előbb, és lépésről lépésre haladj, így ha beköszönt a tavasz, akkor te már egészen biztos, hogy nem fogsz azon csodálkozni, hogy miként képes virágozni a cseresznye fa.

 

 

Szép napot,

Edina 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr5915542388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.