Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Székrekedésre házi praktikák

2017. január 12. - Babarózsa21

 

kép:pixabay


Mivel a kis drágámat is elérte a nagy dugó láz, azaz a székrekedés, amit alig bírtam kirobbantani belőle, ezért kipróbáltunk nála számtalan olyan dolgot, ami már másoknál bevált, de persze nem is tudom, hogy miért gondoltam azt, hogy ezek nálunk is befognak válni. Eddig se úgy működött a gyerkőcünk, ahogy az elő lenne írva neki a nagykönyvben, és ez most sem történt másként.
Így összeszedtem, hogy mégis mik azok a házi praktikák, amiken végig mentünk:

Olajak: itt kipróbáltuk az olivát és többen ajánlották a ricinust, amivel annyi volt a bajom, hogy szörnyű íze van. Egyszerűen az ételébe kell beletenni, vagy ha bírja, akkor kiskanállal bekaphatja.

Élőflórás joghurtok: kipróbáltuk a natúrt, amibe lenmagot szórtam, de semmi, majd jöttek az ízesek, de az sem hozta meg a kívánt  hatást nála, bár nagyon ízlett neki mind.

Meleg tej: mivel nálunk eleve meleg tejet szokott inni este és reggel, csak ebből gondolom, hogy nem igazán használt, mert ha használt volna, akkor nem alakul ki az egész ügy.

Szilva lekvár:  bio lekvárt ajánlottak, amivel nincs is semmi gondom, főleg miután szépen kanalazgatott belőle, vártuk a hatást, de ez esetben is elmaradt. Lehet, hogy rosszul csináltunk valamit, mert később anyukám világosított fel, hogy azt inkább első étkezés helyett kell adni a gyereknek.

Simizni és/vagy meleget tenni a pocira: nem tudom, hogy ki az akinek sikerült már eddig egy 2 éves polipot lefogni, hogy megsimizze a pocakját, jelentem nálunk ez teljesen kivitelezhetetlenné vált, majd egy idő után feladta, és némi simi után -ami tetszett neki persze- beálmosodott, de semmi különös nem történt. A meleggel hasonló volt a helyzet, azt leginkább csak alvás alatt lehetne rátenni, de mivel ficánka van az ágyban is, így ez az elmélet is elbukott.

Gyümölcsök, facsart levek: lévén, hogy tél van, nem igazán kapok őszibarackot a piacon, max konzervet, de hiábavaló volt ez a próbálkozásunk is, valamint a facsart levek se váltak be nála- érdekes nálunk felnőtteknél miért válik be szinte minden?!

Szélcső, lázmérő: megmondom őszintén, hogy a szélcső nálunk már kiskorától használva volt, de egyetlen egyszer sem történt semmi, de ha a lázmérőre rákenek krémet, azt gondoltam, hogy ingerelni fogja és szül egy szép dugót, de még az sem történt meg.

Mozgás: "Ugrálunk, mint a verebek, rajta gyerekek" felkiáltással körbeugráltunk mindent, majd jött fekve a lábak felfelé mozgatása, sőt még az is megvolt, miszerint a bal fenék alatt lévő párnácskát kell masszírozni, hogy beinduljon a dolog, de nálunk ez se vált be.

Glicerin kúp: a csodaszer! Beindult a buli nagy örömünkre, na persze az eredményre itt is várni kellett (kb. 20 percet) de a lényeg, hogy robbant a bomba és 7 peluscserével később már vígan rohangált a lakásban.


A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr6212337101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása