Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

SHREKerekded

2016. március 19. - Babarózsa21

 

Egy biztos, fordítva lettem összerakva. Ezt leginkább abból is tudom, hogy a várandósság alatt felszedett, majd a szoptatás alatt erre mèg rájövő kilók száma - másokkal ellentètben - nálam nem csökkent, viszont nőt. Egy igazi bombázó lettem, amire minden nő vágyik, vagy nem?! Mindenki azzal nyugtat, hogy ez semmisèg, ès majd leadom. Mindenesetre nekem, sikerült többet híznom, mint a 9 hónap alatt.
kép: spymaki.hu
Így törtènt, hogy eme csodás kerekded alakkal, èpp a szokásos kezdő anyai rohanás közepette a szekrèny előtt állva, már megint alig találtam magamra illő ruhát, ellenben passzolót, ami mindent megmutat, annál többet. De ahogy az ilyenkor lenni szokott, kihúztam egy sátort, ès folytattam tovább a dolgom. Sikerült összerakni a gyereket a táskájával együtt (itt jegyeznèm meg, hogy honnan a nők táska szeretete, amikor születèsünktől fogva, azt látjuk, hogy táskát hoz utánuk anya, amiben a szüksèges dolgaink vannak benne, szegény fèrfiak), magamnak pedig rajzolni egy újabb, üdènek latszó sminket. Már a cipőmet húztam, amikor felpillantva a következőt láttam a tükörben.
Olyanok vagyunk, mint Shrek a mesèből.
Shrek szerepèben, a mindig fess fèrjem, aki kötelezően hízott velem ès a babával.
Fiona szerepèben jómagam, aki hol olyan, mint a hercegnő, hol meg mint Shrek feleslege.
Mellettünk szent gyermekünk, aliasz Szamár, akinek folyamatos higanymozgásánál már csak a kötelezően előírt napi 10 órányi halandzsázás megy jobban, ès termèszetesen itt van mèg Csizmás a kandúr, vagyis a bátor kutyalányunk, aki megállás nèlkül ugrál, gondolván, hogy 20 percen belül, kètszer megyünk sètálni.
Micsoda idilli kèp.
De mègis tetszett, amit láttam, mert ettől vagyunk kerek(ded) család.
Miközben elbúcsúztunk a kutyától és bezártam az ajtót, azért gondolatban egy megjegyzést feltűztem a többi közé: elkezdeni tornázni, hogy Szamárnak, Fiona hercegnő mamája lehessen.

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr4712337231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása