Mikor még szülés előtt álltam, azt gondoltam, hogy azok, akik depis mamik lesznek, valószínű, hogy a vitamin hiány miatt lesznek azok. Ma már azonban látom és tudom, hogy több kell ennél egy nőnek, minthogy kiürülne a szervezetéből mondjuk a B vitamin, bár kétség kívül, nekem ez is segített abban, hogy ezt a veszélyes és olykor megoldhatatlannak tűnő dolgot elkerüljem.
 |
| kép:pixabay |
Sok anyukával beszéltem már erről, hogy milyen okok vezethetnek oda, hogy valaki úgy érzi, szörnyű időszakát éli, miközben boldognak kellene lennie, vagy mégsem?!
Első körben ott van az alváshiány, amit akár hogy is szeretnék bepótolni, ha nincs segítségünk, akkor bizony a gyerkőc életben tartása mellett ez előbb utóbb megbosszulja önmagát. Az én véleményem szerint, felesleges magunkat azzal stresszelni, hogy minden másnap van csak főtétel az asztalon, vagy hogy már most milyen lusta anyák vagyunk, hogy a takarítás helyett inkább az alvást és a pihenést választjuk. Ne törődjünk senkivel, akkor legyünk azok mások szemében, nem ők számítanak, hanem az, hogy a babának és önmagunknak (sajnos háttérbe kell helyezni ilyenkor apát is egy időre) mi a lehető legjobb. Emlékszem nekem volt olyan, amikor már azt éreztem, hogy a fáradtságtól összeesek, hiszen ha belegondolunk, akkor régen ezzel embereket kínoztak, hogy nem engedték őket aludni. Persze még itt van az is, hogy valljuk be, tényleg nem erre készül egy nő, már ha fel lehet erre az egészre készülni. Sokan elhiszik azt a rózsaszín álombeli képet, miszerint minden elsőre működni fog és minden probléma mentes lesz, mint a filmekben. Azonban, amikor az ember lánya először szembetalálja magát a gondokkal akkor hirtelen ráébred, hogy ő már most nem olyan, mint amilyennek elképzelte, hogy majd lesz. De miért? Hisz ismerjük a reklámokat, újságokat, hogy mennyi túlzás van jelen, hogy senki sem az, aki valójában. Az önmagunkkal való elégedetlenség, vagyis, hogy már az elején látjuk, hogy na belőlünk se lesz tökéletes anyára még rájön az a fajta pánik, hogy egyáltalán mit kezdjek a gyerekkel, hiszen még a szülést se értettem meg, hogy pontosan ott mi is történt velem. Valahogy "túl gyorsan" (nem a kitolásra gondolok) történik minden. Órákig próbálod kipasszírozni a testedből azt, akire 9 hónapot (van aki éveket) vártál, majd következik egy szörnyű hosszú szülési folyamat, amit képtelen vagy feldolgozni, mert akkora fájdalmaid voltak, hogy utána még esetleg hónapokig összerezzensz, ha eszedbe juttatja valaki és arról már nem is beszélek, ha bármilyen probléma keletkezik a szülés alatt vagy esetleg a babával történik valami. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy szép napon, amikor látszólag semmi nem történik, egyszeriben összeomlik az anyuka, amit senki nem ért.
 |
| kép:pixabay |
Valahogy azt látom, hogy régen egyszerűbb volt talán minden. Akkor ott volt a szomszédban Marika néni, a másik szomszédban meg a szülők, nagyszülők, akik bármikor segíteni tudtak és nem magányosodott el az anyuka ennyire, mint amennyire manapság. A nők körbe voltak véve tapasztalt asszonyokkal, akik szinten mindenre tudtak ajánlani valami megoldást. Ezzel szemben, ma az átlag anyuka, otthon van egyedül, küzd a szülési démonjaival, az új helyzettel, az anyaság érzéseivel - mikor jön már az érzés, hogy anya vagyok és felelős egy gyermekért- és persze a példaképek az áll boldogságot hirdetve kellő terhet rónak a legtöbbünk lelkére.
