Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog


Ezeket a kismama fehérneműket ne hagyd ki a ruhatáradból

2020. május 17. - Babarózsa21

Az életünkben vannak érzékenyebb ciklusok is, mint például a várandósság, majd az azt követő időszak. Kismamák esetében még inkább kiemelten fontos a test változása, és az arra való odafigyelés. Hiszen ebben az állapotban még többet kell orvoshoz menni, így a kismama fehérneműk már a terhesség alatt is nagy hangsúlyt kapnak. A várandósság első pillanatától kezdve megváltozik a test, így azok a fehérneműk, hálóruhák, amelyek előtte tökéletesek voltak, idővel elkezdenek feszíteni, szorítani és kényelmetlenné válni. A szülést követően pedig egyenesen kiált az újdonsült anyai test egy kis kényelemért. Az Adora cég kiemelten figyel arra, hogy ebben a csodás 9 hónapban is igazán nőnek, sőt, kifejezetten csinosnak érezze magát egy kismama. Ja, és mindezt úgy, hogy még a lábadat se kell kitenned a házból, mert a neten keresztül leadott rendelést pár nap múlva már szállítják is! De lássuk, hogy mivel tudják megkönnyíteni egy anyuka életét. 

unnamed_3.jpgunnamed_2.jpg 

 

 

 

 

 

 

 

Melltartók 

 

Sokan azt gondolják, hogy akkor kell új melltartót venniük, ha szoptatnak. De ez egyáltalán nem így van! Ugye neked is beszokott vágni a pánt, vagy középen kijön a drót, amely még a bőrödet is karcolja?! Nos a várandósság esetében még inkább érzékenyek vagyunk, így ezeknek a kényelmetlen daraboknak egyáltalán nincs helyen a következő időszakban a gardróbodban. Hajítsd ki, és helyébe válassz olyan kismama, valamint a szoptatási időszakra való melltartót, amely rugalmas és jól alátámasztja a mellet.

unnamed_4.jpg

A könnyebbség kedvéért a cég gondolt a női test folyamatos változására, így megtalálhatóak külön a várandósságra, valamint a szoptatás idejére illő melltartók. Az Adora ugyanis maximálisan megpróbálja kielégíteni a női igényeket. Számtalan fazon és méret közül tudunk választani, sőt, a bőség zavara áll fenn - bár egy nőnek ez soha nem okozhat gondot. 

A még kismamáknak sem kell nélkülözniük a szebbnél szebb darabokat. Természetesen az alapszíneken túl itt van az édes kis virág mintáson át egészen a halvány mályva színig minden, hogy már a 9 hónap is kellemes hangulatban telhessen.

Ha pedig már a szoptatás időszakába lépnek az anyukák, akkor a saját ízlésüknek, valamint stílusuknak megfelelően találhatnak sport illetve topp verziót, szivacsos szoptatós melltartót, valamint csodaszép csipkés darabokat, amelyek különböző színben és méretben érhetőek el. 

Apropó méret! Mert, hogy ez esetben igenis számít. A kiválasztott termék alatt található kalkulátor kiválóan irányít bennünket, ahol lépésről lépésre, képekkel illusztrálva győződhetnek meg arról, hogy a megfelelő méretet választottuk-e ki. Ne aggódj, valóban egyszerűen és érthetően kiszámítható!     

 

Hálóruházat 

 

unnamed.jpg

Egy jó hálóing, vagy pizsama szinte öltöztetni az embert. A gyerekkori mesefigurás hálóing, vagy éppen a férjed agyonhasznált, kinyúlt pólója nem igazán nevezhető esztétikusnak, sőt még vágykeltőnek sem. Ha szeretnél végre nőként megjelenni, majd a kórházban is, akkor szerezz be legalább egy olyan hálóruhát, amely az egyéniségedet tükrözi. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy a kórházban a sok idegen között egy kiszakadt, esetleg átlátszó lebernyegben szeretnél mutatkozni?! Kérlek mond hogy nem! 

A fázósabbak számtalan meleg, puha és kényelmes pizsama közül tudnak választani, amelyeket a színek tesznek egyedivé. Ugye milyen jó érzés az, amikor nem kell takaró, mert a lábad is védve van a hideg ellen?! Most képzeld el ezt kismama verzióban. Sőt, egyik másik verziónál még arra is figyeltek, hogy a fiús vagy a lányos anyukák csapatát erősíted, és ennek megfelelő színű pizsit tudsz választani! Hát nem fantasztikus?!   

 

unnamed_1.jpg

Ami számomra nagyon tetszik és egyedi az oldalon, hogy a vidám szoptatós hálóingek mellett végre vannak csipkésebb, nőiesebb szoptatós darabok is. Így ha már a várandósság alatt megveszed ezeket, kitartanak a szoptatás végéig, sőt a minőségnek köszönhetően még azon túl is és mindezt úgy, hogy elképesztően csinosnak fogod magad érezni.   

Az én személyes kedvencem pedig a hálóinghez tartozó köntös. Na most őszintén! Ki az, aki még nem vágyódott egy olyan köntös után, ami passzol a hálóingjéhez?! Végre nem kell külön vadászni, hogy vajon színben mi passzol és mi nem. Azonban az oldalon ezt a verziót is megtaláljátok.        

 

Véleményem szerint olykor igenis emlékeztetni kell magunkra arra, hogy ez az időszak is elfog múlni, és egy igazán szép, kellemes darabbal még inkább fenntartható az érzés, az emlék, és annak az élménye, hogy milyen is volt várni a gyermekünket, aki egyedi, és megismételhetetlen, pont, mint az ADORA termékei a nők számára.

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_coach Instagram oldalamon. 

képek: Adora  

süti beállítások módosítása