Tizenharmadik nap

A mai alkalommal az egyik kedvenc idézetemről fogok írni. Őszinte leszek. Rengeteg ilyen van, mivel sokat szoktam olvasni, és nyilván olyan könyvek találnak meg, vagy olyan könyvekre találok rá, amelyből képes vagyok tanulni. Így nálam egy könyv olvasása többnyire ceruzával a kezemben történik, és minden olyan mondatot aláhúzok, ami számomra fontos jelentőséggel bírni. Sőt, ha annyira nagyon tetszik és örök érvényűnek érzem, olykor még ki is írom, és a kissé fáradtabb napjaimon elolvasom ezeket, ami többnyire segíteni szokott.  

Számtalan magyar és külföldi híresség könyvét olvasva, mindig a hangulatomnak, és a lelkiállapotomnak megfelelő idézetek megtalálnak, akár egy könyv lapjait olvasgatva, akár bármelyik internetes oldalon. Több tucat olyan ember van, aki idézetek gyártásával foglalkozik, és azokat osztja meg, ezzel is motiválva másokat. A témák kimeríthetetlenek, és azt gondolom, hogy amíg legalább egy embernek segíthet egy egy ilyen idézet, addig helyük lesz a világban, bármennyire is elcsépeltnek nevezik sokan ezeket a rövid kis szövegeket. 

Sokan szoktak arra a helyes kis feladatra esküdni, hogy ha az ember elakad az életében, és nem találja a válaszokat, akkor csapjon fel egy könyvet, és ott az első részt, amire a tekintete ráesik, olvassa el, és értelmezze a saját problémájára vonatkozóan. Bevallom, volt már, amikor én is kipróbáltam ezt a módszert, és igaz, hogy törni kellett a fejemet, hogy az az adott idézet, miként párosul az általam feltett kérdésre, de valójában, tényleg passzolt. Csak az emberek  többnyire a kész megoldásokat szeretik, és ha már valamin el kellene gondolkozni, az már idő, és hát ideje az senkinek nincs, főleg nem saját magára - tisztelet a kivételnek. 

Így hát következzen az a mondat, ami talán elsőre nem biztos, hogy sokat mond, de ha a szívedre teszed a kezed, és szakítasz rá némi időt, hogy befelé figyelj, egészen biztos, hogy találsz egy aprócska párhuzamot az életed és a lenti idézet között. 

Íme az én egyik kedvenc idézetem Edit Eva Egertől, amely így hangzik:

"Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél, vagy amit veled tettek.

De dönthetsz, hogy most hogyan élsz." 

Ha az írónőre gondolok, akitől származik az idézet, ő, aki megjárta a földi poklot Auschwitz helyszínéül, számára is más töltete van ezeknek a szavaknak, ahogy számunkra is, akik csak olvassuk azokat. Hiszen egy mondatban, idézetben mindig a saját tapasztalatainkat látjuk bele. Csak annyit, amennyi bennünk van. A lelkünkben, amiket átéltünk már eddig, és amiket megtapasztaltunk. Azonban vannak olyan láthatatlan szálak, amelyek nem képesek leszakadni rólunk akkor sem, ha azt nagyon szeretnénk. Valami dolgunk van azokkal.

Mindig azt vallom, hogy az ember életében semmi sem érkezik véletlenül. Mindennek oka van! Vagy téged tanít az élet valamire, vagy te tanítasz másokat. Aki hisz a véletlenekben, az nagyon gyerekcipőben jár még, mert ha csak a saját életedet nézed végig folyamatában, akkor rájössz, hogy abban nem volt semmi véletlen, csupán csak te nem veszed észre az összefüggéseket.        

A fenti idézet szerintem minden olyanra negatív dologra igaz, amiről mi úgy érezzük, hogy annak számít. Legyen az egy számunkra fontos ember halálának feldolgozása, egy az életedben történt nagy tragédia, egy barátságban fellépő veszekedés, a gyerkőcöddel/szüleiddel való kapcsolatodba létrejövő nézeteltérés, vagy akár a munkahelyeden fellépő viták sorozata. Egyszóval minden olyan dolog, amit te rossz élményként raktározol ott mélyen legbelül magadban, ami nyomja a lelkedet, és rossz érzéssel tölt el, ha rágondolsz.

Mivel a múltban történt és már nem vagy képes rajta változtatni, így csak feldolgozni, majd elengedni tudod azt, és pont ez a lényege a mondatnak. Hiába rágódsz azon, ami már elmúlt, az már lezárult, és azon már sem te, sem senki más már nem tud változtatni. Így hát sem a kimondott szót, sem a cselekedeteket nem lehet megmásítani. Persze cipelhetjük hosszú éveken át a múltban történt számunkra nehézkes eseményeket, de sajnos attól még senki sem lett jobban, ha csak állt, sajnálta magát és nem tett semmit.

Az írónő erre hívja fel a figyelmünket, hogy az élet minden egyes helyzetében van arra lehetőségünk, hogy döntsünk. Hiszen te vagy az, aki eldöntheted, hogy a jelenben miként szeretnél élni. A döntés, mindig a te kezedben van, mert az is egy döntés a részedről, ha azt választod, hogy nem lépsz és minden marad úgy, ahogy eddig. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenkettedik nap

Te mit tennél, ha ma megnéznéd a lottó szelvényedet, és szembesülnél vele, hogy bizony a héten téged irigyel mindenki, mert TE VAGY A LOTTÓ NYERTES!

pinterest

Nagyon vicces, mert, mint life coach, ezt a kérdést rendszeresen felteszem a hozzám érkezőknek, hogy mi lenne, ha megnyernék a lottó ötöst, vagy egy akkora összeghez jutnának, amekkorát nem hogy ők, de még az unokájuk unokája sem tudna elkölteni. A kérdés mögött húzódó válasz, mindig érdekes rejtett vágyakat szokott feltárni mindenki előtt. 

Van olyan kedves ügyfelem, aki ennél a kérdésnél döbbent rá, hogy egyáltalán nem azt teszi az életében, amit valójában szíve szerint megtenne, mert hát a család, meg a rokonok, és a barátok stb. mit szólnának hozzá, ha ő most szakmát váltana. De itt nem is ez a lényeg, hogy az ember azonnal mindent feladjon, csupán csak rávilágít arra, hogy ha a fejünkből kiverünk minden akadályt - legalábbis, amit mi annak gondolunk, akkor képzeletben, mennyire tudunk szárnyalni, és ezek a szárnyak, vezetés nélkül merre repítenének el bennünket. 

Sokszor mondom azt, hogy legtöbb esetben az ember saját magának épít határokat, és ezzel gátakat is. Mert még mindig te vagy az, aki irányítod az életedet, te vagy az, aki dönthet bizonyos kérdésekben, és te vagy az is, aki meghozza a végső döntést, hogy melyik irányba indulsz el aznap reggel. 

De nem szaporítom tovább a szót, lássuk, hogy én mit is tennék ilyen sok pénzzel ;-)

Túl a szokásos körökön, mint utazgatás, vásárlás, bérlés stb. ilyen olyan dolgok kipróbálása után, valószínűleg végre időmilliomossá is válnék, és megtudnám írni a fejemben lévő történeteket, amelyekre most nem igazán jut időm, majd ezeket a könyv formájában ki is adnám. Várhatóan a világ különböző pontjain élnék egy darabig, de egy idő után, amennyire ismerem magam, eléggé valószínű, hogy visszaköltöznék Magyarországra valamelyik kis faluba, ahol mindenki ismeri a másikat, és ahol csend, tiszta levegő van, és barátságos, kedves emberek élnek.    

Azt gondolom, hogy létrehoznék egy alapítványt, amivel támogatni tudok mondjuk gyerekeket, egyedül nevelő szülőket. Esetleg létrehoznék egy olyan központot, ahová ezek a gyerekek, illetve szüleik jöhetnének bármiféle tanácsért, útmutatásért, hogy miként tudnának könnyebben boldogulni az életben. Egy évben egyszer 1 hónapig nyaralást, táboroztatást szerveznék nekik, és mindezt természetesen ingyen.

Elképzelhető, hogy kitalálnék valamilyen ösztöndíjprogramot is, amivel szintén ezeknek a gyerekeknek és amennyiben szükséges az ő szüleiknek a tanulmányait segíteném, valamint az embereken túl egészen biztos, hogy (beteg) állatokkal foglalkozó intézményeket is támogatnék.

Amennyiben egy mondatban kellene összefoglalnom, hogy mit is tennék milliomosként, akkor az valahogy így hangzana:

Rászoruló családokat támogatnék, hogy esélyt kapjanak egy kiegyensúlyozottabb életre.

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenegyedik nap - vagyis életem egyik legbüszkébb pillanata.

Szerencsére van egy pár ilyen az életemben. Hogy csak a két nagyobbat említsem időrendben, mint a diploma, amit csak az nem hitt el, hogy sikerülni fog nekem, aki nem ismer igazán, vagy a kislányom születése, amikor először fogtam a kezemben. De azt gondolom, hogy ez legtöbb anyuka büszke pillanatai között szerepel. Azonban, véleményem szerint egy édesanya életében, miután megszületik a gyermek, egyre ritkábbá válnak, azok a pillanatok, amelyek csak és kizárólag rólunk szólnának. Ilyenek vagyunk mi anyák. Szeretjük, ha körülöttünk mindenki rendben van, és csak ezt követően jövünk mi. 

pinterest

Az én egyik nagy pillanatom, az írásaimhoz kapcsolódik, ami számomra egészen egyedi és váratlan volt. Az oldalamat át kellett költöztetnem egyik blog helyről a másikra. Nekem, mint totálisan analfabéta informatikai tudással rendelkezőnek, ez valóban nagy meló volt, ráadásul úgy, hogy akkor már jó pár bejegyzésen túl voltam, amit nem szerettem volna elveszíteni. Kacérkodtam a gondolattal, hogy beküldöm én is az Indexre az egyik cikkemet, így hát az esélytelenek teljes nyugalmával be is küldtem. De persze semmi nem történt. Nem jelent meg egyáltalán. Elhatároztam, hogy nem esek ettől kétségbe, hiszen nálamnál százszorta tapasztaltabbak írásai kerülnek ki a nagyvilág elé, ezért írok tovább, és küldözgetem, aztán majd egy csodával teli napon, bizonyára az enyém is kikerül.

Egy idő után, persze már nem küldtem be minden héten, csak azokat, amelyeket úgy éreztem, hogy tényleg nagyon jók. Az egyik nap, amikor épp beléptem az oldalamra, és azt néztem, hogy melyik írásomat is folytassam, akkor vettem észre, hogy egy általam egyáltalán be sem küldött írásom mellett több ezer olvasói szám virít. 

Gyorsan felmentem az Index oldalára, ahol megláttam, hogy éltemben először kikerült az írásom, úgy, hogy egyáltalán be sem küldtem oda. Az érzés, hogy jónak ítélték meg hozzáértők, azt az írást, amit én olykor éjszakákba nyúlóan írok, és hogy ennyien kíváncsiak is voltak rá, nos leírhatatlan volt. De tényleg. Ugyanis kb. ugyanazokat láttam mindig kitéve, és már kissé úgy tűnt, hogy régen le vannak osztva a lapok, így a döbbenet totális volt a részemről. 

Már rég megtanultam, hogy az embernek időről időre, ha valami fantasztikus dolog történik vele, akkor igenis kötelező megjutalmaznia magát. Egyrészt azért, mert valóban megérdemli az ember, hogy szép munkát végzett, másrészt viszont, hogy emlékezzünk rá évek múltán is, hogy azt a dolgot azért vettem magamnak, mert. 

Így hát ezzel az elhatározással elmentünk a férjemmel vacsorára vásárolni egy közértbe. A mai napig nem értem, hogy miként kerültek oda könyvek, ahol egyébként mindenféle ételt, tisztítószert, illatszert lehet vásárolni, de ott voltak. Leemeltem egy régóta vágyott könyvet, és megpróbáltam szépen nézni a férjemre, hogy értse meg, ezt a könyvet most nagyon fontos lenne, hogy megvegyük. Bekerült a kosárba és a kasszánál a hölgy közölte, hogy ez egy akciós könyv, és most lejön belőle x százalék, így a könyv értéke 2320 Ft.

De hogy ez miért ennyire fontos? Nos leginkább azért, mert életem első cikkét az Indexen pontosan ennyien olvasták el 2320 ember. A könyv címe: Louise L. Hay - Éld az életed!     

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizedik nap

Ma megosztanám veletek, hogy milyen hírességgel találkoztam eddigi életem során, de el kell, hogy keserítsek mindenkit, én eddig még nem igazán találkoztam olyan hírességgel, aki hatást gyakorolt volna rám. Persze az utcán sétálva már láttam több celebet, színészt, vagy mások által nagy becsben tartott személyt, azonban rám nem igazán gyakoroltak nagy hatást. Így a mai napon azt osztom meg veletek, hogy ki az, akivel szerettem volna találkozni, de mivel már egy elhunyt emberről van szó, így ez már nem teljesülhet. 

 pinterest

 Ő nem más, mint Kalkuttai Szent Teréz, vagyis ismertebb nevén Teréz Anya, aki eredeti nevén pedig valójában Ágnes volt. Igen tudom, nem tipikus, és sokaknak eszébe sem jutna, én azonban teljesen odavagyok érte, az életéért, valamint azért, amit életében képviselt, majd elért.

Láttam az életéről szóló filmet, ami még inkább rádöbbentett arra, hogy mennyiféle ember létezik a világban, és ahányan vagyunk ténylegesen annyifélék. Hiszen egy jó családból származó vallásos lányról van szó, akinek megvolt mindene, ő mégis úgy döntött egy "véletlennek" köszönhetően, hogy a szegény emberek segítségére siet. Először az otthon melegét, majd később a kolostor biztonságát hagyta hátra, hogy a nyomornegyedekben található rászorulókat segíthesse, támogathassa. 

1950-ben létrehozta a "Szeretet Misszionáriusai" saját rendjét, de előtte még kitanulta a nővéri szakmát, hogy megfelelő lelki támasz nyújtása mellett, most már szakmailag is képes legyen segítséget nyújtani minden, valamilyen fertőző betegségben szenvedő ember számára. 

1965-re már olyan magas fokú érdeklődés és szeretet övezte a rend tevékenységét, hogy VI. Pál pápa engedélyezte, hogy más országokban is elkezdjenek terjeszkedni. Így fokozatosan kontinensről kontinensre megjelentek a misszionárius rendek, amelyek mind a szegényeken, és a betegeken kívánt továbbra is segíteni. 

Munkásságát mindig a jó szándék, az elesetteken való segítés, a mély szegénységben élők, valamint a halálos betegségben szenvedők lelki támogatása vezette. Ritka személyiséggel áldotta meg az élet, így azt gondolom, hogy még a halála után is lehetne tőle mit tanulni.

pinterest

Vajon ma hányan lennének képesek közülünk ugyanerre?! Persze, neki nem volt gyermeke - harsogja egyszerre mindenki - de ha csak egy sima 1%-os nyilatkozatra gondolunk, hány ember az, aki totálisan elfelejt nyilatkozni arról, ami mondjuk bármelyik szervezet számára nagy segítség lenne! Vagy ott a karácsony, hogy csak a nagyobb eseményeket említsem, amikor szintén lehetne adakozni, mégis még mindig akadnak olyanok, akik a lomtalanítás alkalmával dobják a szemétre azt, ami másnak segítség lehetne. Azt gondolom - természetesen tisztelet a kivételnek - hogy sokan még a minimum támogatást, vagy segítségnyújtást se adják meg az elesetteknek, nemhogy egy fertőző beteg homlokát megsimogassák, és biztassák arról, hogy tartson ki, mert minden rendben lesz! 

Tisztában vagyok azzal, hogy a mai világ nem a segítségnyújtásról, főleg nem fertőző betegek ápolásáról, vagy lelki terhek meghallgatásáról szól, hanem ennél sokkalta felszínesebb dolgokról. Így hát ezért mondom azt, hogy számomra mindenféle szempontból Ő az etalon. Ő az, akivel szívesen találkoztam volna az utcán, és megkérdeztem volna tőle, hogy miként telt egy napja, hogy ráébresszen, mennyire sok lényegtelen apróság miatt aggódok, amelyek valójában önmaguktól is megoldódnának.              

Neked van olyan példaképed, akivel már találkoztál?  

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Kilencedik nap

Ami továbbra is rólam szól, és 100%-ban a véleményemet tükrözi, még mindig. A mai napi kérdés, hogy melyiket választanám. A piercinget vagy a tetoválást.

Neked van piercinged, vagy tetoválásod?

Piercing

Nos, hát fiatalon egyértelmű volt, hogy a piercingre voksoltam volna. Mivel mindenkinek volt, vagy a köldökben, orrban, nyelvben. A mai napig megszoktam nézni, azokat az ékszereket, amiket belőnek egy egy bátor vendégnek. Csodaszép kis színes, vagy egyszínű köves, lógós díszek, amelyeket nem lehet nem észrevenni egy barna bőrön. Azért írom, hogy bátor, mert én magam akkoriban jobban féltem a fájdalomtól, minthogy kipróbáljam, és átlövessem valamimet. Ahogy megfigyelem, egyébként a fiatalok körében talán egy kicsivel többen részesítik, előnyben a piercinget, mint a tetoválást, míg az idősebbek körében viszont már a tetoválás jobban hódit. Érdekes kérdésként merült fel bennem mindig, hogy vajon a lányok közül azoknak jutott eszébe ilyen ékszert viselni, akik házasságpártiak, és talán tudat alatt így fejezhették ki titkos vágyukat?!

Ami engem még eltántorított ettől az önkifejezési formától, az nem más, mint az, hogy többeknek természetesen valami véletlen mozdulat folytán kiszakadt a testükből, bőrükből. Na ezt is nagy fájdalomnak gondolom, a vér látványától meg egyébként is rosszul leszek. Így hát elvetettem, az ilyenfajta ékszer viselését, pedig gyönyörűek.

Tetoválás

Örök kérdések egyike egy nő életében, hogy vajon mennyire tud egy tetoválás nőies, decens lenni, és hogy az évek múlásával, valamint a bőrünk - hogy is mondjam - érésével, az mennyire lesz továbbra is kompatibilis. Persze vannak kivételek, akiknek tele van a testük, és ránézésre még a stílusukhoz is passzol. Olyan pályát is választottak, ahová az illik, és ezáltal valóban képesek kifejezni a bennük lévő érzéseket.

Amikor anyuka lettem, akkor valahogy azt vettem észre, hogy nagyon sok édesanyának van tetoválása. Vannak, akik megbánták, és rejtegetik, de vannak olyanok is, akik továbbiakkal szeretnék kiegészíteni. Mondjuk olyanokkal, amelyek a családra, és annak fontosságára helyezik a hangsúlyt. A legtöbb celebnek is már van tetkója, így akadnak követendő példák is. Megjelentek a nagy minták mellett az aprók, amelyeket akár már egy órával, vagy gyűrűvel is el lehet takarni. 

Tény, hogy rengeteg minta közül lehet választani és való igaz, hogy már hosszú évek óta én is nagyon vacillálok azon, hogy milyet is válasszak, de még nem igazán találtam rá az igazira. De szeretnék az már biztos. Olykor, ha meglátok egy jó mintát, akkor lementem, majd x hónap múlva megnézem, és rájövök, hogy mégsem. Szóval úgy érzem, hogy még várat magára ez a művelet, de ami késik, az nem múlik. Ha pedig egyszer megcsináltatom, akkor mindenképp megfogom osztani veletek a történetét.

kép: pinterest  

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Nyolcadik nap

Új hét, új kihívások. Így most már elkezdtük a második hetet, ahol továbbra is rólam lesz szó, hogy még inkább megismerhessetek, és tudjátok, hogy ki az, aki az egész Babarózsa blog mögött áll. Illetve, hogy jobban átlássátok, hogy miként jutottam el a kismama coach szakmáig. 

Ez a nap nem másról, mint a fotókról fog szólni, vagyis egy régi fénykép, amely engem ábrázol.

Jöjjön a kép, best of nyolcvanas évek :-)

Szóval a kép az erkélyünkön készült, ahol mint látható, körbepakoltam magam babákkal, plüssökkel, és velük játszottam. Amint már említettem tanár szerettem volna lenni gyerekként, és talán már a képen is látható, hogy katonás rendben kellett ülnie mindenkinek, aki azt akarta, hogy játsszak vele. Nyilván a baba a kezemben rossz lehetett, és ezért emeltem ki a sorból. 

Érdekes, mert határozottan emlékszem ezekre a játékokra, és hogy valóban állandóan magyaráztam a babáknak. Folyamatosan beszélgettem minden plüssel, és talán minden más egyéb játékkal is. Épp azt, ami számomra fontos dolog volt.

Anyukám szerint igazi álom gyerek voltam, mert eljátszottam egyedül, de közben meg mivel folyamatos diskurzust folytattam mindenkivel, aki műanyagból, vagy anyagból készült, így pontosan tudta, hogy minden rendben van velem, és ő addig másra is tudott figyelni - na ezt egy szülő tudja csak igazán értékelni, ha van némi szusszanásnyi ideje.

Ez a mai napig jellemző rám. Csendben eltudok bíbelődni bármivel, és bár már leszoktam arról, hogy kérdezés nélkül bárkinek elmondjam a véleményemet, azért, ha valaki megkérdez, szívesen megosztom azokat. Ha valamivel foglalkozok, akkor arra koncentrálok, és nem másra. Bár, mint nő, természetesen több dologra is tudok figyelni, DE igazat kell adnom a férfiaknak, hogy valóban hatékonyabb vagyok én is, ha csak egy teendő fókuszálok. Szeretek beszélgetni másokkal, tapasztalatokat cserélni, olvasni, és a saját nézeteimet is megosztani. Igaz, hogy most már nem a babákkal kell, hanem felnőttekkel tehetem meg, ami azért egy kicsit jobb érzés, ha válaszolnak is az embernek. 

A kép érdekessége, hogy a mai napig nem igazán szeretem, ha fotóznak, mert egyszer megkaptam azt egy fotóstól, hogy "na maga is jobban néz ki a képen, mint élőben". Igazi kedves, és ügyfélközpontú gondolkodásmóddal bíró fotós volt. Tehát ez a fotón is látszik, hogy ez volt a gyerekkori "hagyjatok békén, még játszani akarok" nézésem. 

Neked is megvannak még a gyerekkori képeid? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Hetedik nap

Elérkeztünk az első 7 végéhez, amikor is megosztom veletek, hogy melyik a 10 kedvenc ételem. Igen, összetudok szedni ennyit. Bár elég válogatós vagyok, ez tény, de ettől még feltudok sorolni 10 ételt, talán még 11-et is ;-) Való igaz, hogy gyerekkorom óta mindig arról ábrándoztam, hogy egy szép napon, már nem kell leülni enni, hanem elegendő lesz csak egy kapszulát bevennem, és máris mehetek tovább játszani. Na, felnőttként kb. ugyanez a helyzet, csak nem játszani mennék, hanem dolgozni/olvasni/írni stb. Szóval a sok kétkedőnek, hogy nem tudok felsorolni háromnál több ételt, amit szeretek enni, íme a listám:

pinterest

1. Tojásos nokedli fejes salival - na erről már írtam a héten. Igazából, ez azaz étel, amit bármikor, bármennyiszer megtudnék enni. Amikor a tojás összekeveredik a nokedlivel, és olykor rászórok némi kis sajtot, és mellé a fenséges sali, hmmmm. Na, hát máris összefutott a számban a nyál, annyira szeretem.
2. Milánói/bolognai spagetti - nem tudok, és nem is akarok soha nemet mondani, ha tésztáról van szó. Minden alkalommal, amikor elhatározom, hogy akkor most saláta lesz az ebédem, DE meglátom valamelyik tésztát, azonnal megjelenik a vállamon a kisördög, és a fülembe súgja: majd holnap egészségesebb ételt eszel, te is tudod, hogy milyen finom, nézd a sajtot, ahogy ráolvad...  
3. Krumplis tészta alá mama - a nagymamám még sparhelten készített minden ételt, ezért aztán, amikor krumplis tésztát főzött, az annyira tökéletes lett, hogy én is átvettem tőle azt, ahogyan ő készítette. Na, nem a sparhelten való főzést, mert azt városban elég nehezen lehetne kivitelezni, azonban azt, hogy spagettit használ fodros tészta helyett, és amikor elkészült, akkor utána még beteszem egy kicsit a sütőbe. Isteni finom lesz, próbáljátok ki.   
4. Rakott burgonya alá én - amikor vegetáriánus voltam, akkor ki kellett találnom, hogy mi az, amit a rakott buriba bele tudok tenni, a kolbász helyett. Nos, nálam ez a juhtúró lett, és a kukorica. A juhtúró olyan különleges ízt ad neki a kukoricával párosítva, hogy azt érzem, hogy képtelen vagyok abbahagyni az evést. 
5. Húsleves - azt gondolom, hogy minden házban találunk egy olyan embert, aki képes a világ legjobb húslevesét elkészíteni. Én szerencsés vagyok, mert hogy nekem kettő ilyen ember is jutott. Az egyik az anyukák, a másik pedig a férjem, akik mind a ketten fantasztikus levest képesek készíteni. Többek között, ebből is kétszer szoktam szedni egymás után, plusz még egyszer, mert hát három a magyar igazság. Biztos ismeritek ezt a fajta levest. Jó ez, szomorúságra, lelki nyavajára, fáradtságra, betegségre. Egyszóval egy gyógyító, varázsfőzet.  
6. Lángos - tipikus magyar, és a merész külföldiek édesen kérik. Vastagabb tészta, sok tejföllel, és még több sajttal, némi fokhagymával. Szentendrén a Duna parton kötelező a sétákhoz ilyet enni. No meg a strandon, amikor végre örül az ember, hogy a hasa kisebb, mint a melle, és amikor beleharapsz már a második falat után bedagad a gyomrodba. Így szép a nyár, olajos, tejfölös kézzel megpróbálni kinyitni az üdítőt.   
7. Sajtok - amikor nagyon nem tudom, hogy mit ennék, akkor a sajt mindig segít. Emlékszem, egyszer a barátnőmmel sétáltunk, és a boltba 30 deka nagylyukú sajtot kértem. Hát imádtam, hogy csak úgy harapni kell, és az íze önmagáért beszél. Mindenre rálehet tenni, és mindenhez passzol. Tésztákhoz, krémlevesekhez, kenyérhez, zöldségekhez. 
8. Hamburger - 2005-ben az orvosok nem igazán tudtak rájönni arra, hogy mi bajom, ezért át kellett állnom a vega kajára. Piszok nehéz, ha nem magadtól döntesz erről, hanem az élet rákényszerít. Hellyel közzel még sikerült is, ám, amikor először vegaként betértem a Mekibe és megkérdezte az eladó, hogy mit szeretnék, sajnos csípőből rávágtam, hogy Big Mac hamburgert. Erre a kolléganőm megkérdezte, - te nem vega vagy?! Ja de... Hát ez is egyfajta Freudi elszólás volt. Szóval a hamburgerek, azok bármikor bevállalható ételek. Amikor jössz haza hajnalba egy buliból, színházból, esküvőről.  
9. Hurka, kolbász - inkább májas hurka, de a vérest is megkóstolom, és ha már ott van mellett egy kis kolbász, hát akkor azt is, mert az nem járja, hogy szegényt ott hagyja az ember csak úgy árván. Természetesen ott bukok el mindent, hogy nyilván nem szénhidrát csökkentett kenyeret adnak mellé, hanem ahogyan az elő van írva, fehéret, amiből egy szelet kb. 6 kiló lisztet tartalmaz.  
10. Sütemények - igen, édesszájú vagyok. Ez van. Erre akkor jöttem rá, amikor a szülés után, a séták alkalmával betértünk a cukiba és a férjem megkérdezte tőlem, hogy ha édes süteményt eszel, attól tényleg édesebb lesz az anyatej. Hát még jó hogy, csak ettől lesz igazán édes. Tehát nincs olyan süti, amit visszautasítanék. Vagyis ez így nem igaz, mert az eszem győz többnyire, és képes vagyok visszautasítani sütit, de bevallom, hogy sokszor szoktam álmomban sütit enni. Hiába, az édesség azaz élet édes kísértése. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fent felsorolt ételeket ritkán szoktam enni, mert ahogy látjátok, egyik sem arról híres, hogy nagyon bikini kompatibilis lenne :-)

Neked mi a kedvenc ételed? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Hatodik nap - vagyis, következzen 3 személy, akikre büszke vagyok. 

Számomra nehéz lesz csak 3 személyt felsorolni, akikre tényleg büszke vagyok. Hiszen már régen leszoktam arról, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akikkel valójában számomra megterhelő együtt lenni. Ez húszévesen talán természetesnek is mondható, azonban harmincon túl, már szánalmas. Ezért azt gondolom, hogy akik körülöttem vannak, azok mind egytől-egyig rendkívüli emberek, tele olyan élethelyzetekkel, amiért bármelyikükre büszke lehetnék. Ezek közül valóban nehezemre esik pusztán hármat kiválasztani. Így én nem egy-egy személyt emelnék ki, hanem ennél sokkal többet. Egy közös azonban akad bennük. Mind nő! Következzenek az én büszkeségeim: 

pinterest

A kislányom

Szereti a rózsaszínt, imád királylánynak beöltözni koronával a fején, miközben sportcipőben focizni szeretne velem. Bár még csak 4 éves, és bizonyos szempontból még annyi tapasztalata nincs, mint egy felnőttnek, azonban azt gondolom, hogy a mai világban gyereknek, főleg lánynak lenni nem könnyű. A születése utáni nehézség, mint a "betegsége", és az ott tanúsított kezdeti küzdelme, szépen lassan átalakult egy csendben várakozó, felnőttes tekintetű kislánnyá, amely az orvosoknak is feltűnt. Némely helyzetben tanúsított viselkedése, már most arra engednek következtetni, hogy mindenképp egy csodagyerekről van szó - számomra mindenképp - "Anya nem baj, ha most nem sikerült. Én nem adom fel, majd legközelebb többet gyakorlok, és akkor jobban sikerül."  Nos azt gondolom, hogy ez a mondat még néha a felnőttekből is kimarad egy teljes életen át, nemhogy a mai gyerekekből...

Akik küzdenek még a gyermekáldásért 

Valahogy úgy alakult az életem, hogy többnyire összesodródok olyan nőkkel, akiknek nem jön könnyen a baba, és ezáltal közvetlen közelről láthatom azt, hogy mennyit kell, és leginkább azt, hogy hányféleképpen tudnak küzdeni. Sajnos azt látom, hogy rengeteg ilyen nő van a világban. De az a fajta akarás, határozottság, ami olykor való igaz, hogy rettenetes félelmekkel párosul, számomra valóban példaértékű. Tiszteletreméltó az, hogy vannak, akik ténylegesen hosszú éveken át (olykor 10 év) teszik ki magukat az orvosi vizsgálatoknak, kezeléseknek, hogy ők is édesanyák lehessenek. Ami másoknak gyorsan, és gördülékenyen megérkezik, az számukra sokszor elhúzódó, belső önvívódások, megnemértettségek sorozatából állhat. Ők azok, akik a lelkükben, és álmukban már százszor átélhették az anyai érzéseket, de fizikálisan még nem. Ezért én rájuk is büszke vagyok - név nélkül, mert ez még mindig egy olyan téma, amiért a nők is képesek egymást kiüldözni a világból. Mintha ez lenne az íratlan nyolcadik főbűn.           

Elvált nők, akik képesek voltak újrakezdeni

Azt gondolom, hogy manapság már szinten nincs is olyan ember, akinek a környezetében ne lenne legalább egy elvált nő. Többnyire a gyerekek az édesanyával maradnak, így én azt a küzdést jobban látom, de természetesen az apukák is megjárják a maguk útját egy válás során. A mindennapi logisztika, a gyermek hétköznapjai, amely felbomlott és teljesen átalakult. Az anya gyermek közös küzdése, akarása, és legyünk őszinték sokszor az a fajta időnkénti kétségbeesés, amely ezeket a nőket a hatalmukba keríti, hiszen előfordul, hogy a másnapi étel letétele az asztalara is gondot okozhat. A folyamatos 100%-os figyelem, és soha nem kikapcsolás, hanem a mindent meg kell oldani, hiszen nincs más, aki napi szinten ennyire részt venne a közös életükben, számomra valóban csodára méltó, és becsülendő. Az újrakezdés minden áldott nap, hogy akkor is össze kell szedned magad, ha beteg vagy, vagy ha éppen totál lestrapált lelkileg, mert már nem bírod. Talán ők azok, akik leginkább nem ismerik ezt a szót, hogy lehetetlen, mert olyan nincs, hogy a gyerekednek azt mondod, hogy ma feküdj le éhesen, majd holnap eszünk valamit, hanem megoldod a helyzetet. Így számomra teljes mértékben kivívták az elismerés magas fokát.

Te kire vagy a leginkább büszke? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Ötödik nap

Hogy mi számít bűnnek, az manapság szubjektív, mert ami nekem annak számít, lehet, hogy számodra egyáltalán nem az, és fordítva. Azt gondolom, hogy azonban kisebb bűnei mindenkinek vannak, vagy legalábbis remélem, hogy nem én vagyok az egyedüli kis bűnös lélek.

Következzen az én 7 bűnös szokásom

Negyedik nap

A mai részben arról fogok írni nektek, hogy mi azaz első gyerekkori emlékem, amire még vissza tudok gondolni így felnőtt fejjel. Emlékeim szerint, olyan 4 év körüli lehettem, amikorra visszatudok emlékezni, és ebből a korszakomból több olyan történetem is van, ami vicces, és teljesen jellemző rám.

Többek között ilyen volt az is például, amikor életemben először találkoztam a Mikulással - akkor még nem tudtam, hogy kamu az egész, mert azt a tesóm, csak később árulta el. Vagy ott van az, amikor szintén a tesóm megetette velem a kutyának szánt száraz tápot, mondván, hogy ez egy újfajta édesség, és feltétlenül próbáljam ki. Azonban a teljesen tipikus eset, amikor szintén a tesómmal összevesztünk...

Nyári szünet. Ketten a tesómmal otthon vagyunk és azzal szórakoztunk többnyire minden reggel, hogy felvettük a szüleink hálóruháit. Én az apu csíkos pizsamáját, ő meg az anyu hálóingét. Ezen mindig nagyon jól szórakoztunk, és miközben imitáltuk a szülőket az óriás ruhákba öltözve, képesek voltunk órákon át nevetni saját magunkon. 

Egy idő után persze már meguntuk, az összes játékot, a barinőzős programot - vagyis inkább a tesóm, mert én voltam a kicsi, aki ráragadt, mint a celluksz, és követtem őt, viszonylag sok helyre. De nekem ez soha nem tűnt fel, hogy zavarnám, bár az igaz, hogy olykor megkérdezte, hogy nem akarok-e a saját barátnőimmel is játszani...

Így mire elérkeztünk a délutánhoz, addigra már kellően kikészülve egymástól olykor összevesztünk.

Határozottan emlékszem rá, ahogy először a bárszekrénybe másztam be ilyenkor előle, és ott sírtam, az anyu által féltve őrzött vendégek számára fenntartott és nagy becsnek örvendő üvegpoharak között. De egy bizonyos idő után, már alig kaptam levegőt, meg hát kényelmetlen is volt mozdulatlanul ott ülni félórát. Így onnan kimászva, felmásztam a 3 ajtós ruhásszekrény tetejére, és ott folytattam a sírást (itt legalább már kaptam levegőt). 

Majd, hogy minden rendben menjen, a tesóm a gyerekszobából ordított ki nekem, én meg a szerkény tetején ülve sírva ordítottam vissza:

"Júj, ez csúnya szó, ilyet nem szabad mondani, megmondalak anyának, és ezt le is írom

(persze ekkor még nem tudtam írni):

a Bea azt mondta rám, hogy hülye vagyok".

Tanulság: elképzelhető, hogy a tesómnak köszönhető az, hogy írásra adtam a fejem, és felnőttként mindent leírok, még akkor is, ha valaki azt mondja rám, hogy "hülye vagyok".

Nekem milyen történet jut eszedbe először a tesóddal? 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Harmadik nap - ezen a napon a blog nevének kialakulását osztom meg veletek, vagyis, hogy honnan jött egyáltalán az ötlet ahhoz, hogy az oldal neve Babarózsa legyen.

Íme a szempontok, amelyeket figyelembe vettem, amikor nevet választottam:

• Mivel kisbabákról, kismamákról szerettem volna írni, ezért mindenképp fontosnak tartottam, hogy szerepeljen benne a baba szó.

• Nem szerettem volna angol szót, hiszen magyar édesanyáknak írok, ezért ezt már az első körben el is vetettem. Amiért már többször meg is kaptam a dicséretet, hogy végre valaki, aki nem angol nevet ad, egy magyar blog oldalnak, főleg ebben a témában.

• Rövid, könnyen megjegyezhető és kedves nevet szerettem volna találni.

• És akkor színt vallok. Tudom, hogy a tegnapi részben már sokkoltalak benneteket, hogy nem igazán szeretem a virágokat, és ez tényleg így is van, de miután inspirálódás miatt böngésztem a neten, egyszeriben rátaláltam egy olyan virágos képre, ami mellett nem tudtam elmenni. A képen egy rózsaszín babarózsa csokor látható egy fa asztalon. Íme a kép: 

Ugye milyen szép :-)

Na, de jöjjön a magyarázat, vagyis amit én ebbe a képbe abban a percbe beleláttam és amiért végül emellett döntöttem:

A csokor rózsaszín színe a kislányomat jelképezi, ahogyan a kis bimbók is őt jelképezik, míg a már kinyílt nagyobb fejű virágok pedig engem, mint nőt, és édesanyát, aki körül öleli, védelmezi a kissebb bimbókat, vagyis a gyermekét.

A fa asztal pedig egyértelműen a férjemet, aki egy erős férfi és, aki viszi a hátán a sérülékeny női családtagjait, vagyis a kis rózsaszín lelkű virágjait, az anyát és a gyermekét :-) 

Tudom, kicsit érzelgős, de ez a kép annyira megtetszett, hogy akkor, ott valamit nagyon elindított bennem, majd rájöttem, hogy igazából a babarózsa, mint virág volt az egyetlen virágfajta, ami mindig is tetszett.

De hogy miként is kapcsolódik ez pontosan a kismama coachinghoz, és az anyaság lelki támogatásához? Nos, mivel azon a véleményen vagyok, hogy fontos lenne, csak saját magunkra, és a gyermekünkre koncentrálni ahhoz, hogy boldog családi életet tudjunk élni, így számomra egyértelműen ezt sugallja ez a kép is. Csak három (vagyis kettő) dolog van valójában a képen. A kicsi még nyiladozó rózsa, a már kinyílt rózsa, és az asztal. Vagyis, nem kellene semmi és senki más, ahhoz, hogy egy élhető családdá váljunk.

"Zárj ki mindent, és mindenkit, aki azt szeretné,

hogy te is úgy nevelj gyermeket, ahogy az másoknak jó,

és nem úgy, ahogyan nektek.

Kovács Edina" 

 Neked mi jut eszedbe erről a képről?

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.