Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Karácsony a szeretet ünnepe, vagy mégse?!

Avagy hogyan kezeljük kismamaként a kéretlen beszólásokat/tanácsokat a szeretet ünnepén.

2019. december 10. - Babarózsa21

Ahogy belépünk december havába, elkezdődik az ünnepekre való készülődés. Egy kismama életében számtalan fontos esemény kel életre a 9 hónap alatt, azonban a karácsonynál számolni kell a régen nem látott rokonok, ismerősök kedves, ámde olykor annál bántóbb megjegyzéseikre. Lehet-e őket kezelni?! Nos, azt gondolom, hogy a hormonoknak köszönhetően való igaz, hogy előfordulhatnak hevesebb reakciók is, de véleményem szerint igen, lehet kezelni, csak néhány kismama trükkre lesz szükségünk. 

 kep_2_1.jpg

 

Lássunk néhány tippet:

 

  • A néma levente kismama: végig hallgatjuk a teljes családi tanácsadást, és ezzel letudjuk egyszer és mindenkorra az egészet. Ehhez azonban higgadtan kell tudnod kezelni mindent és mindenkit.

 

  • A terelő kismama: mivel kismama vagy, így nem szólnak rád, ha eszel, és hát evés közben nem beszélünk címszóval, már ki is kerülted azokat, akiket szerettél volna.  

 

  • A bevállalós kismama: végig hallgatsz mindenkit, majd kifejted a saját véleményedet. De vigyázat! Ha merőben eltér a véleményed, és újításokat szeretnél bevezetni, akkor a meghitt karácsonyi pillanat, könnyen vitává nőheti ki magát. Így azt tanácsolom, hogy csak óvatosan, okosan, és természetesen kedvesen mond el a véleményedet, hiszen senki sem szeretne 3 év múlva még mindig ezen rugózni, hogy ki kit bántott meg.

 

  • A bájos kismama: mosolyogva megköszönjük a véleményeket, és témát váltunk. Figyelem, nem ér rágódni magadban sem a továbbiakban azon, hogy melyik rokon milyen megjegyzéseket tett rád, vagy az elképzeléseidre!

 

  • A családcentrikus kismama: még mielőtt mindenki neked szegezne mindenféle kérdést, már megelőzöl minden olyat, amit esetlegesen nem szeretnél. Vagyis, megkéred a családtagokat, hogy legyenek kedvesek mesélni a saját kezdetleges szülői tapasztalataikról, élményeikről, ami már egy pozitív hangulatot fog eredményezni. Ha pedig még ezt is szeretnéd tovább emelni, úgy érdemes rákérdezni az első néhány hétre közösen a babával. Hidd el, hogy minden családban vannak vicces történetek.

 

Te miként szoktad kezelni a kéretlen megjegyzéseket?

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

Mit kérjünk karácsonyra várandósan?

Sok kismama nagyon tudatosan tervezi meg, hogy mi az, amit szeretne mindenképp beszerezni magának, vagy a születendő kisbabájának. Azonban akadnak olyanok is, akiknek fogalmunk nincs róla, hogy mégis mire lenne szükségük. Ha te is úgy érzed, hogy ebbe a csoportba tartozol, akkor se kell kétségbe esned, hiszen van rá megoldás.

kep_1_1.jpg

 

Véleményem szerint, ha túl sok minden tetszik, és valójában azt se tudod, hogy mit is szeretnél, akkor egyszerűen csak kezdj el felírni mindent egy papírra vagy füzetbe. Ha hallasz valami szuper dolgot, de neked valójában még eszedbe se jutott, listára vele. Ha látsz a tévében, újságban valami hasznosat, akkor azokat is gyűjtsd össze.

 

Amikor úgy érzed, hogy van szabadidőd (igen, tudom ez az egyik legviccesebb mondat, hogy a kismamák mindig ráérnek :-) akkor kezdj el utána nézni, hogy ténylegesen mennyire lenne számodra hasznos.

 

Nézd meg

  1. az előnyöket,
  2. a hátrányokat,
  3. valamint a márkákat vesd összes,
  4. és az árakat is hasonlíts össze.

 

DE ami a legfontosabb, hogy hallgass arra, amit legbelül érzel!

Nyugi, mindenki érez, főleg a kismamák, csak elvisz a hév!

Mert, hát ugye a szomszéd unokájának a lánya is vett ilyen-olyan-amolyan dolgokat, és ez annyira szuper, hogy mindenképp neked is kell!

De valóban szükséged van rá?!

Tényleg?!

Hiszen, ha nincs hol tárolni a babakocsit, és ráadásul még egy lift nélküli házban is laktok, akkor biztos, hogy egyszerre 2 db. vadonatúj babakocsira van szükséged?!

Ezért én azt tanácsolom, hogy húzz le a listádról minden olyat, amit valójában csak azért vennél/kérnél, mert másnak is van. De ha őszinte akarsz lenni magaddal, akkor rájössz, hogy valójában sok mindenre nincs is szükséged, csak elvitt a mások által kreált kismama hév.

 

Neked is van olyan tétel a listádon, amiről nem tudsz dönteni?

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

Tudod, hogy ki vagyok? Az a barna hajú szőke nő, na most pont az vagyok.

Hogy milyennek látom magamat ma, és milyennek fogom mondjuk 5 év múlva?! 

Nos, manapság, azaz 39 évesen egy nőnek, és persze anyukának, na meg persze feleségnek, hiszen én is csak egy vagyok a sok közül, aki hol a kilók számával, hol meg a közelgő negyvenes számmal küzd önmagában. Öt év múlva bízok benne, hogy még tudatosabban állok mindenhez, és képes leszek tovább fejlődni. Mind szakmailag, mind lelkileg. Akkor már 44 éves leszek. Jesszusom. Az már egy valóban felnőtt nő kora. A hírekben valószínűleg már így mutatnának be: az asszony. Na persze az is vagyok, de az én gyerekkori fejemben ez a kor már valóban egy meglett nő kora. 

 

3.jpg

 

Jelen pillanatban olykor olykor meghatódok dolgokon, azonban alkalmanként meg rezzenéstelen arccal viselem a nehéznek tűnő pillanataimat is. Az évek múlásával talán még inkább megfogok hatódni mindenen - szerintem ez is korral jár - és nagy valószínűséggel titokban fogok sírni, mert egy idő után már nem illendő hangosan felsírni, mint a gyerekek. 

Persze engem is utolér a végzetem, és úgy érzem, hogy az életem csak történik körülöttem, én meg állok és kapkodom a fejem. Miközben persze ez nincs így, mivel minden áldott nap teszek az álmaimért, és 4:30-kor kelek, hogy tornázzak, és hogy a saját én időm is meglegyen hiány nélkül. Így elmondhatom, hogy odafigyelek magamra és arra, hogy mit is szeretnék elérni, illetve megvalósítani az életemben. Valószínű, hogy a nem túl távoli öt év múlva - ha tehetem - még inkább oda fogok figyelni magamra. Arra fogok törekedni, hogy a testem, és a lelkem egyaránt szinkronban legyen továbbá,hogy ne hassanak rám olyan dolgok, események, személyek és rajtam kívül álló tényezők, amelyek most még képesek hatni.

Mostanság, ami az önismereti utamat illeti, egészen meglepő módon jól járhatóvá tettem, és értem is már, hogy mi miért történik velem, hogy melyik embernek milyen szerepe volt, és van jelenleg is az életemben. Nyilván mindig van hová fejlődni, de úgy érzem, hogy az érzelmi intelligenciám magasra került a sok saját magamba fektetett tanulásnak köszönhetően. Ráérzek dolgokra, és mivel az utóbbi időben elkezdtem (végre) hallgatni a saját intuícióimra, így egyszerűbbé is vált az életem. 

Az elmúlt évek folyamán, amióta anya lettem, már képes vagyok tervezni, pedig előtte erre soha nem lettem volna képes. Az anyaság megváltoztatott. Azt hiszem talán előnyömre, és ennek igazán tudok örülni. Sokkalta nyugodtabb, tudatosabb, és türelmesebb vagyok, mint előtte. Szeretem az anyai oldalamat, és azt, amit kihoz belőlem a kislányunk. Na nem azt, amikor 3 teljes napi hiszti után, rámordulok (mert nekem ennyi idő kell ahhoz, hogy valóban kihozzanak a sodromból), hanem azt, amikor ösztönből rávezetem arra, hogy gyűjtsük össze a szegény gyerekeknek a játékai közül azokat, amiket már nem használ és adjuk oda nekik karácsonyra. Sokszor érzem azt, hogy bárcsak én lehetnék az ő gyerekkori legjobb barátnője, és bárcsak testvérekként együtt nőhettünk volna fel vele. De helyette "csak" az anyukája lehetek. Öt év múlva már 9 éves lesz a kislányunk, többnyire kifejlett tudattal, és kellő határozottsággal, azonban azt gondolom, hogy ez nem lesz gond számomra. Ahogy most is, úgy öt év múlva is a helyén fogom tudni kelezni őt (legalábbis nagyon remélem, hogy a kiskamasz éveket is túléljük).   

Jelenleg a hajam a hormonoknak köszönhetően bebarnult, nekem, akinek az elmúlt 38 éven keresztül szőke voltam, most meg kellett barátkoznom azzal, hogy engem is utolért az, ami egy szőke nő rémálma lehet, hogy barna lettem. Mivel mindig is hadilábon álltam a barnákkal, így ez az én sorsom, hogy megkaptam büntinek ezt a színt. Amúgy egészen jól viselem, és mondhatni már szeretem is, és nem lennék, vagyis inkább már nem tudnék többé szőke nő lenni. Na nem a fejemben, mert ott még mindig tudom hozni a szőke nős effektust. Egyszer azt olvastam, hogy a korral világosítani és rövidíteni kell egy nőnek a haját. Azonban nem hiszem, hogy öt év múlva nekem még rövid hajam lenne. Sokkal inkább beleszeretek majd az addigra már eredeti barna hajam színembe, de azért elég vadul remélem, hogy addig nem leszek fekete, mert már nekem is sok(k) lenne.

Nos,  jelen pillanatban most ilyen vagyok és nagyon remélem, hogy az előttem álló öt év is hasonlóan jól, és izgalmasan fog telni, ja és persze bízok benne, hogy nem leszek (addigra még) egy Szörny Ella de Frász nő, anya, és feleség.

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

Okoskodó okos kütyük

Mondhatnám azt, hogy értek az okos kütyükhöz, de ez elég nagy ferdítése lenne a dolgoknak. Mondhatnám azt is, hogy értek hozzájuk, de igazság szerint, ez sem állná meg a helyét. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy még tanulom, és olykor valóban értem is, hogy mit teszek vagy nyomok, de vannak napok, amikor még a technika ördöge is szórakozik velem, na akkor akadok ki teljesen ezeken az "okoskodókon".

 2.jpg

 

Gyerekkoromban az okos eszközök többnyire a tévé, rádió, videó, telefon, és egyéb játékokban merültek ki. Nyilván a felhozatal valamilyen szinten változott, de nem igazán mondanám, hogy én személy szerint sokkalta többet használok. Persze vannak olyan dolgok, mint például a számítógép, amely elengedhetetlen a munkám során, de hogy én simán meglennék ezek nélkül is, az szinte biztos. 

Természetesen tisztába vagyok azzal, hogy mennyire kényelmesek, és megtudják könnyíteni az életünket, de én valahogy a régmúltból itt ragadt nőszemély vagyok, aki szereti még az újságokat, könyveket olvasás közben lapozgatni, szagolgatni. Sőt, ha már őszinteségi rohamom van, akkor bevallom, hogy a tömegközlekedési eszközökön tüntetőlegesen veszem elő a könyvtárból kikölcsönzött ósdi könyveket és ülök be középre, hogy két lapozás között lássam, mennyire vérlázítónak, és maradinak gondolnak a körülöttem lévő nagyon "okos emberek". 

Megszámoltátok már valaha, hogy azok, akik körülöttetek állnak/ülnek azok közül hányan használják éppen az okos kütyüjüket, és hányan olvasnak mondjuk hagyományos könyvet?! Nos, én igen! Rendszerint megszámolom, és mindig ledöbbenek, hogy átlagosan tíz emberből egy, maximum kettő olvas papíralapú dokumentumot (és ebbe benne van az a diák is, aki a háziját kora reggel írja meg mellettem).   

Tisztában vagyok azzal, hogy elengedhetetlen a mai felgyorsult világban bizonyos okos eszközök használata ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani mindennel és mindenkivel. Azzal is tisztában vagyok, hogy sok embernek a munkáját nagyban megkönnyítik. Azonban van egy határ, amit nem lenne szabad átlépni. Ez nyilván mindenkinél más, ahogyan az is, hogy ki mit, és mennyit engedi használni ezeket a dolgokat a gyermekének. 

Sokszor eszembe jut, hogy a régi öregek mennyivel boldogabb életet éltek, mint mi. Igen persze tudom én, hogy boldogok a tudatlanok, mert fogalmuk nincs arról, hogy mi mindent nem tudnak még a világról. De tényleg mindig mindent azonnal meg kell tudnunk?! Persze fel lehet rengeteg dologra készülni általuk, de biztos, hogy mindenki fel van készülve arra az információ áradatra, ami körbevesz minket?!

Hiszen azoknak, akiknek az egyik ilyen okos eszköz a napi munkájához elengedhetetlen, még nekik is szükségük van egy idő után egyfajta szünetre, vagyis digitális detoxra, hogy kikapcsoljanak, hogy elengedjék azt, hogy mindig mindent kontroll alatt kell tartaniuk, hogy mindig tudniuk kell mindent a világról különben nem fognak számítani bizonyos körökben. Olykor ők is szükségét érzik annak, hogy nyomjanak egy ralax gombot, és időnként elővehetnek egy könyvet, és újra rájöhetnek arra, hogy van élet a rettentően okos kütyük nélkül is. De még milyen!

 

 

Szép napot,

Edina  

  

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

    

Kitaposott cipőkben lakozó valódi lelkek élete

Azt gondolom, hogy talán nincs is olyan ember, aki ne játszott volna már életében legalább egyszer azzal a gondolattal, hogy ha tehetné, akkor kinek a bőrébe bújna bele. Gyerekként ez egészen könnyedén megy, míg a felnőtt inkább racionálisabban döntenek, addig a kicsik teljesen más szempont szerint választanak. Olykor jólesik eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne ha... De persze mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a kezdetű mondatok sehová sem vezetnek, mert ha ez lenne, meg ha az lenne szavak leginkább arra jók, hogy elfedjék a jelen valóságát, és egyfajta álombeli átmeneti illúzióba ringassanak bennünket. 

 

1.jpg

 

Azonban ha mégis eljátszanék a gondolattal, hogy kinek a bőrébe bújnék bele, akkor elég sok mindenkit választanék. Többek között, ha tehetném akkor egy napra miniszterelnök is lennék, aki átlátná a teljes ország napi feladatait, folyamatait, valamint a megoldandó kérdéseket. Beszélgetnék más vezetőkkel, hogy az országunk nehéz helyzeteit miként tudták megoldani, és volt-e olyan, ami különösen nagy kihívást jelentett számukra.

Lennék orvos is, aki életet ad, vagy ment. Akár szívsebész, vagy nőgyógyász. Aki a kezében tartja más szívét, miközben a családtagok kint mormolják az imát. Innen nézve elképzelhetetlen számomra, hogy milyen érzés lehet valakinek az életét szó szerint a kezedben tartani, hiszen erre szerintem csak egy magasabb erő képes. Mégis megtapasztalnám azt, hogy ezek a cselekedeteim mit válthatnak ki belőlem.

Lennék tanár, hogy láthassam, ahogy a diákoknak átadom a tudást és azt hasznosítani tudják. Amikor hosszas magyarázás után, végre megértenek valami olyat, ami valóban bonyolult számukra. Szerintem csodálatos érzés lehet a tanároknak az, hogy valamit adhatott egy másik nemzedéknek. 

Kipróbálnám, hogy milyen lehet híres énekesnek lenni. Vajon milyen érzés lehet az, amikor az általad írt dalt, több ezren éneklik veled, és emberekre olyan hatást gyakorolsz, amit kevesen tudnak elmondani magukról.

Olykor úgy érzem, hogy ahhoz, hogy ne felejtsem el az apró dolgokat is értékelni, nem ártana, ha néha egy utcai csavargó bőrébe is belebújhatnék. Szörnyű lehet, amikor kiszolgáltatott emberként másokra vagy ráutalva. Például egy esős napon vajon ki állna meg, hogy pénzt adjon nekem ételre?!

Szívem szerint megnézném azt is, hogy vajon milyen érzés lehet egy győztes sportolóként több százezer magyar emberrel szemben állni a dobogón, és könnyes szemmel végig hallgatni a himnuszt, amit mindenki nekem, és velem együtt énekel. Még a hideg is kiráz tőle, ha rágondolok.

Lennék haldokló öregasszony, akinek már csak pillanatai vannak hátra, hogy lássam, mi az, amit most még megtehetek, de idősen már fájna, hogy nem tettem meg. 

Végül, de nem utolsó sorban lennék egy kicsi lélek, aki miután itt hagytam a földet a kislányom mellett lehetnék örökre, hogy segíteni tudjam nehéznek vélt helyzeteiben, hogy támogathassam, ha úgy érzi, hogy egyedül maradt, és hogy súgni tudjak neki, ha szükségét érzi.

 

Véleményem szerint gondolatban bárkinek a bőrébe belebújhatunk. De figyeljünk arra, hogy valójában kinek az életét kívánjuk magunknak. Hiszen ne csak a jót lássuk egy egy személy esetében, hanem az olykor nehéz döntéseit, problémáit, kétségeit is. Van egy mondás, miszerint ha mindenki a saját életét, és azzal együtt minden jót és nehézséget egy képzeletbeli nagy asztal közepére tolná be, miután meglátná 100%-ban, hogy másoknak valójában milyen élete van, mindenki szép csendben visszahúzná a saját életét maga elé...

 

Szép napot,

Edina 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

    

Adhatok magának egy kis saját magába vetett hitet?!

 

A város különböző pontjain olykor felfigyelek egy-egy állványra, amelyet többen állnak körül és a következő van rá kiírva:

 

VEGYEN BELŐLE

 bealive.jpg

 

Közelebbről megnézve valójában vallást hirdetnek a táblák, és ehhez kapcsolódóan a saját újságukból lehet elvenni egyet. Gondolom, hogy ez is egy lehetősége annak, hogy híveket gyűjtsenek, ha valaki odamegy hozzájuk tanácsot kérni, beszélgetni.

A buszról elnézve őket kedvesnek tűnnek, és bár a reggeli forgatagban nem látom, hogy erőszakosan próbálnának megállítani néhány eltévedt lelket, csupán csak azt, ahogyan állnak, és várják, hogy a rászorulók közelebb lépjenek hozzájuk. 

Azt gondolom, hogy azok, akik a mai világban úgy élik az életüket, hogy nem hisznek semmiben sem, azoknak bizonyos helyzetek, szituációk, vagy akár az önmagukkal való kapcsolatuk nem lehet egyszerű

Nem feltétlenül azt mondom, hogy el kell ismerni egy fensőbb erő meglétét, csupán csak azt, hogy ha másban nem is, de önmagunkban mindenképp hinni kell. 

Sok esetben azt látom, hogy az emberek egyáltalán nem hisznek még saját magukban sem, nem hogy esetleg egy teljesen megfoghatatlan dologban.

De hit nélkül hogyan tudod a nehezebb életszakaszaidat átvészelni?!  

Hit nélkül hogyan tudod megtanítani a gyermekednek azt, hogy ez az egyik alapja a mindennapi létezésének, hogy higgyen önmagában. Például, hogy ne tudják elbizonytalanítani a többiek saját magában, hogy mi jó neki, hogy mit szeretne, hogy merre szeretne menni, mi érdekli, és még hosszan sorolhatnám. 

Tisztában vagyok azzal, hogy manapság már a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos az önszeretet, magabiztosság, és az önmagunkban való hitt, de még mindig azt látom, hogy nagyon, de nagyon sokan, hülyeségnek titulálja az egész önismeretet úgy ahogy van.

Persze érthető, hiszen az újtól, az ismeretlentől elsőre valóban félni szoktunk, főleg, ha azaz út rólunk szól. Azonban, ha homokba dugjuk a fejünket, és nem foglalkozunk még a saját belső hitünkkel sem, az nem feltétlenül az egyetlen megoldása annak, hogy erős, magabiztos, és leginkább önmagunkban hívő felnőtt ember váljon belőlünk.

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

 

"Hibáztatom magam és szerintem fogom is életem végéig."

 

"Hibáztatom magam és szerintem fogom is életem végéig."

 

 

kep_11.jpg

Tegnap könnyek között mesélt az az édesanya a tévében, akitől már másfél hónapja zsong a sajtó, hogy miként lehet anyaként túlélni azt, hogy ha elveszíti valaki a gyermekét.

A sok gyűlölködő, és vádaskodó kommentháborúk között sokan elfelejtik, hogy itt egy ugyanolyan édesanya áll szemben a sokszor arctalan tömeggel, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. 

Megszületett egy kicsi lélek, aki azért érkezett a földre, hogy két ember életét még szebbé tegye. Aztán történt valami megmagyarázhatatlan, és felfoghatatlan...

Sokszor nem értem, hogy egyes emberek honnan veszik a bátorságot, hogy más fölött pálcát törjenek úgy, hogy soha nem volt még közel s távol olyan helyzetben, mint a szenvedő fél. 

Még mindig felháborítónak tartom, hogy az interneten az ANYUKÁK úgy szidják, bántják egymást, ahogy nem lenne szabad. De nem csak most, hanem soha.

Könyörtelen mondatokat olvasok, vádaskodásokat, bezzeg én kezdetük sorokat, és döngetik a mellüket talán már túl sokan is, hogy ők mennyivel jobb anyukák, mint bárki más ezen a földön.

A nők egymásnak esnek a fórumokon, hogy bebizonyítsák vadidegeneknek, hogy ők mennyivel jobban reagálnak helyzetekre, és velük bizony SOHA nem fordulhat elő semmilyen rossz dolog, vagy szörnyű helyzet.

Sajnos én magam is azt tapasztalom, hogy sokan még mindig elhiszik önmagukról azt, hogy ők bizony tökéletes szüleik a gyermeküknek. Ők soha nem követtek el, és nem is fognak elkövetni hibákat, főleg nem olyat, amit más már elkövetett előttük.  

Nem értem, hogy miért kell egymást bántani, vagy tán' nem elég nagy az a büntetés egy édesanya számára, hogy többé nem látja a gyermekét?!

Értem én, hogy sokan szeretnék kifejezni a véleményüket, a nézetüket, de ezt tényleg embertelenül, arctalanul, vérengzős sértegetések közepette kell megtenni?!

Vajon van joga bárkinek is ítéletet mondania egy ilyen szörnyű esetről?!

Vajon neked hogy esne, ha téged támadnának életed legnagyobb tragédiájában?! 

 

 

Szép napot,

Edina

 

 

kép:pinterest

Mit sportoljak a 9 hónap alatt?

Kismamaként sokszor arra gondolunk, hogy majd megváltjuk a világot, mert annyi szabadidőnk lesz, mint még soha.
Legalábbis én őszintén mondhatom, hogy abszolút naivan erre gondoltam, hogy ez tényleg így lesz.
Aztán ahogy teltek a hetek, hónapok rájöttem, hogy semmi nincs úgy, ahogyan azt az ember elképzeli. Pedig képzeletben ráérősen nyelvet tanultam, meg tornáztam, hogy csinos kismama legyek, helyette azonban dolgoztam, és pörögtem ezer más dolgon.
De lássuk, hogy valójában milyen kismamáknak való mozgások vannak, amelyek kipróbálhatók a 9 hónap alatt:
kep6.jpg
Kismamajóga/Pilates
Napjaink egyik leginkább felkapottabb kismama mozgásformáiról van szó. Míg régen a torna volt a menő, ma már a jóga/pilates az, ami trendinek számít. 
A jóga, valamint a pilates esetében is, nem túl megerőltető, ámde annál hatékonyabb, és a jógáról ráadásul még az is elmondható, hogy igazi lelket feltöltő - kismama mozgásokról van szó, ahol többnyire megjelenik a meditáció, ami viszont külön megnyugtató tud lenni egy anyuka számára.
Szóval, ha te inkább a nyugisabb mozgást részesíted előnyben, akkor keress bátran egy jógatermet, és máris jöhetnek a Kismama ászanák. 
kep3_4.jpg
Úszás
 
Azt gondolom, hogy várandósan úszni, teljesen más érzés, mint egyébként.
A vízben nem érzel semmi súlyt, és kissé tehermentesülhet a tested az egyébként fájó érzésektől. A hasad súlyát sem érzed, így olyan pehelykönnyűnek érezheted magad a víz tetején lebegve, mint a tollpihe. 
Ha szereted a vizet, akkor az úszás mellett, akár járhatsz aquafitness-re is, ami szintén jól átmozgat, és az óra végére kellemesen elfáradsz. 
Amennyiben egyébként is sellő típusnak tartod magad, úgy bármelyiket is választod, nem lesz unalmas a 9 hónapod.
 
kep1_1.jpg
Maminbaba
Egy teljesen újfajta mozgásról van szó, ami az utóbbi időben egyre több várandós, illetve már megszült kismama körében terjedni látszik.
Lefordítani úgy tudnám, hogy ez a hordozós latin fitness.
Akik már a várandósság előtt is szerettek mondjuk zumbázni, azok ezt is élvezni fogják nagyon, hiszen latin zenére történik a mozgás.
Ami külön tetszik, hogy a várandósság alatt pocakosan is tudsz mozogni, illetve ha már megszültél, akkor pedig már a kisbabáddal is mehet a táncolás. Így számára már ismerős zenék és hangok veszik körbe.
Arról nem is beszélve, hogy teljes mértékben feltölti az anyukákat. Véleményem szerint mindenképp egy új élményt nyújt.
kep4_3.jpg
Kerékpározás

Megmondom őszintén, hogy valahogy ez tőlem teljesen távol állt a várandósság alatt, hogy nyeregbe pattanjak, de persze ismerek olyat, akinek ez okozott abszolút kikapcsolódást. Illetve a hagyományos bringázásnak van egy modern változata is a spinning, ami elég intenzív, így kezdők esetében, főleg mivel kismamákról van szó, csak akkor ajánlott, ha már előtte is sportoltál. 
Azonban, ha te úgy érzed, hogy megerőltetés nélkül van benned néhány kilométernyi tekerni való, akkor ülj fel a bringára, és akár a szobában, akár a szabadban élvezd a szelet - vagy a ventilátor adta szelet - az arcodon.
Terhestorna

Talán ez az egyik legrégebbi módja a várandós mozgásfajtáknak.
Ha jól emlékszem talán még az én anyukám is járt terhestornára.
Bár tapasztalatom nincs ezzel a mozgásformával kapcsolatban, azonban, ha úgy érzed, hogy keresnél egy új mozgást, mert már unod a sétát, akkor mindenképp jó választás lehet ez a típus.
kep5_1.jpg
Séta
A végére hagytam a leginkább alapvető mozgásformát, ami annyira hétköznapi, hogy már talán ezért nem is jut eszünkbe. Ez nem más, mint a hagyományos séta.
Akár egyedül vagy több másik kismamával is sétálhatsz, a lényeg, hogy rendszeresen mozogj. Nem csak a testednek, de valóban a lelkednek is jót fog tenni, ha kicsit kikapcsolódsz, és teszel egy laza kis városnézést a kismama boltok körül, vagy a közeli parkba leülsz és megeszel egy fagyit.
Hidd el, hogy később örülni fogsz neki, hogy legalább ennyit tettél a testedért, így akár két megállóval hamarabb is leszállhatsz a hazafelé tartó buszról, és ez valóban nem kerül semmibe.
Ennyi mozgásra pedig nem árt meg, és jobban fogod magad attól érezni, hogy legalább ma is tett a saját egészségéért a testéért valamit.  
Összességében elmondhatjuk, hogy még mindig egy a lényeg, mégpedig az, hogy figyelj oda a testedre, hogy mit jelez számodra.
Mi az, ami jólesik, illetve, ami viszont kevésbé.
Továbbá nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy minden esetben értekezz az orvosoddal, hogy ő mit ajánl neked!
A fentieken kívül számtalan kismama tornát találhattok fenn a youtube-on, ahol aztán tényleg kedvetekre válogathattok, akár a hírességek kismama tornái közül is.
Szép napot,
Edina   

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

Amit szeretnénk megtanítani a gyereknek, de mi magunk sem tartjuk be

Szerintem nincs olyan szülő, aki ne magyarázna naphosszat bizonyos általa fontosnak vélt dolgokról a gyerekének. Legyen az bármennyire meghatározó, olykor még én magam is szembesülök vele, hogy jó jó, hogy próbálom meggyőzni a gyereket arról, hogy mozogjon sokat, mert az fontos és bla bla bla, de én magam mégis mikor mentem el utoljára edzeni?! Lássuk, hogy melyek azok a mondatok, amiket gyerekként naponta hallgattunk, de felnőttként már egyáltalán nem biztos, hogy  betudunk tartani (tiszteltet a ritka kivételnek!). 

 

 kep_9.jpg

 

Olyan nincs, hogy valaki nem sportol

 

Gyerekként fel sem tűnt, hogy mennyit mozogtunk. Persze, most rá lehet fogni arra, hogy anno nem volt ennyi okos kütyü, ami feltartott volna bennünket, és a mai gyerekek ezért is veszik rá magukat nehezebben a kinti sportra. Órákat tekertünk kinn a parkban, sokszor még az időérzékelésünk is teljesen megszűnt, és úgy szóltak ránk, hogy már sötét van, és menjünk végre haza. Aztán mire mi magunk is szülőkké válunk, már pontosan tudjuk, hogy mennyire fontos a rendszeres mozgás, de talán ez a legutolsó, amire a szabadidőnkből áldoznánk.

Persze kifogásgyártásban még mindig jobbak vagyunk, mint a gyerekek, de ha nekik arról tartunk kiselőadást, hogy milyen hasznos a mozgás, és ráadásul még feszültség levezetésére is nagyszerű, na meg persze az egészségünk megőrzésére is gondolni kell, és mindezek mellett persze új emberekkel is megismerkedhetünk. De, ami a lényeg, hogy mi magunk nem mutatunk kellő példát a gyerekek számára, akkor mégis, mért várjuk el tőlük az ellenkezőjét?!

Félreértés ne essék, én is azok táborát erősítem, akik küzdenek azzal, hogy "de mégis mikor, ha nincs rá időm". De ha teljesen őszinte akarok lenni, ez a részemről is pusztán csak egy kifogás a sok közül. Mert akár mehetnék a gyerekkel együtt úszni, futni, tornázni, az otthoni mozgásról nem is beszélve, ami való igaz, hogy egy ideig szoktam tudni tartani, egy ideig. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy már teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy a saját szokásaim rabja vagyok, vagyis, majd holnap, ma már nincs kedvem semmihez...

 

 

 k4_1.jpg

 

Légy jó mindhalálig

 

Akár azt is mondhatnám, hogy légy őszinte, és segítőkész. Azt gondolom, hogy ez a felnőttek világában eléggé kihalófélben van. Olykor, amikor kimondok magammal kapcsolatban egy-két mások által már talán túl őszinte mondatot, vagy képes vagyok ismeretlen embereknek segíteni, akkor egyszerűen érthetetlen tekintetekkel találom magam szemben. Mintha teljesen elment volna az eszem, hogy mi az, hogy kedves, vagy segítőkész vagyok egy vadidegen emberrel?!

Bocsánat! Lehet, hogy ez nagyon naiv dolognak tűnik bizonyos emberek szemében, de ÉN még hiszek abban, hogy jobb adni, mint kapni, és hogy lehetsz őszinte! Csak tudnod kell a megfelelő szavakat használni!

Hiszem azt, hogy az a kisgyerek, aki anno én is voltam, nem lehet nevetség tárgya azért, mert képes kimondani őszintén azt, hogy bizony az a sapka nem sárga, hanem kék, még ha mások meg is akarnak győzni a saját kanárisárgaságukról.

Tudom, hogy sok esetben egyszerűbb úgy dönteni, hogy nem vállaljuk fel a saját véleményünket, nézőpontunkat, mondván, az már ciki, vagy egyszerűen így a kényelmesebb.

Hiszem azt, hogy nem ment még ki a divatból, hogy az ember a saját családjában, és közvetlen barátainak ne játsza meg az eszét, hanem őszinte, és kedves legyen, mert kivel mással, ha nem velük.

És itt jönnek a képbe a gyerekek. Azok a gyerekek, akiket már mi felnőttek nevelünk arra, hogy jó emberekké váljanak.

De bocsánat!

Mégis mitől lennének azok, amikor mi magunk is naponta bukjuk el az élet adta jótékony lehetőségeket?! Még mindig azt gondolom, hogy a gyerekek nem hülyék, csak kicsik, és attól, hogy nem tudják megfogalmazni a megfelelő szavakkal a véleményüket, attól még pontosan látják, hogy mi, mire és hogyan reagálunk. Legyen szó egy ideges buszsofőrről, vagy épp egy tolakodó néniről. A lényeg az mindig ugyanaz. Mennyire tudsz emberséges maradni adott helyzetben úgy, hogy az példaértékű legyen a gyermeked számára?!     

 

 

k2_1.jpg

 

Az vagy, amit megeszel

 

Emlékszem, hogy gyerekként az anyukám folyamatosan azon pörgött, hogy végre egyek már csak 10 kanállal abból az ételből, amit főzött. Amíg kicsi voltam, rettentően untam az egészet. Annyit éreztem, hogy nem játszhatok, hanem ülnöm kell egy nagy asztalnál, és kötelezően ennem (még jó, hisz szó szerint elfújt a szél :). Egyszerűen az egész teher volt számomra, és nem igazán értettem, hogy mi ebben a jó. Persze én is normális családból származom, ahol együtt evett a család, és körbeültük az asztalt mindig, de én akkor is másként éltem meg a helyzetet. Majd miután gyermekünk született, nyilvánvaló volt, hogy visszakapom az élettől az evési mizériák sokaságát, és hát mi tagadás, így is lett. 

Gyerekként minden egyszerűbb. Játszol, eszel, alszol (néha), aztán kezded elölről az egészet. Nem igazán tűnik fel, hogy hányszor ülsz le az asztal mellé enni, mert a világ tele van felfedezni való dolgokkal, és igyekszel gyors lenni.

Ki perceket, ki órákat könyörög a gyerekének, hogy egyen már végre egy falatot, és ha kimarad az 5 étkezésből egy, sokan már kezdik megkongatni a vészharangot, hogy valami baj közeleg.

Azonban felnőttként jó, ha napi 3x eszünkbe jut, hogy itt az idő az evésre. Megfájdul a fejünk, mert nem iszunk, vagy eszünk eleget, mert minden fontosabbnak tűnik. Rohanás a gyerekkel, majd be a munkába, ott egy kávé, aztán mehet a munka, majd 2 körül eszünkbe jut, hogy még nem is ettünk semmit. Nos, ezt nem igazán nevezném példaértékűnek, amit a gyerekeknek is követniük kellene. De akkor miért nem vagyunk képesek önmagunkra jobban figyelni?! Legalább fele annyira, mint amennyire rájuk figyelünk.

 

 

k3_1.jpg

 

 

Önbizalom

 

Képzeld el, hogy mi lett volna, ha gyerekként a huszadik elesésed után, egyszerűen fogod magad és nem állsz fel többé, mondván én ezt nem tudom megcsinálni és ülve maradsz örökre. A világ akkor is ment volna tovább, ha te ülve maradsz. Sőt! Bocsánat, de kit érdekel, hogy te ülsz vagy épp haladsz?! Pont ez az. Senkit se! Mert mindenki önmagát próbálja meg erősíteni, nem mást, és ha te, mint a gyermeked szülője, ezt nem adod meg neki, akkor senki más sem fogja. Miért is tennék, hiszen senkinek semmi köze a te gyerekedhez

Ha te nem vagy biztos önmagadban, akkor azt a gyermeked is érezni fogja. Miért?

Azért, mert a kis radarjaik érzékelnek mindent, amit mi érzünk. Ha bizonytalan, kishitű, könnyen kibillenthető vagy, akkor ő is ekképpen fog cselekedni a saját kis világában. De nem csak egy dologban, hanem szinte mindenben. Ugyanis, ha azt látják, hogy mondjuk te undorral méregeted magad a tükörben, hogy mennyi felesleg van rajtad, vagy érzékelik, hogy egy fontos megmérettetés előtt állsz, de elbizonytalanodsz, hogy valóban megbírod-e tenni, hisz akad nálad jobb, szebb, ügyesebb stb. ember, miért neked lenne szerencséd, sajnos van egy rossz hírem, ők ezt fogják lemásolni. Hiszen nem tudják, hogy az jó vagy rossz, egyszerűen úgy gondolják, hogy ránk akarnak hasonlítani, és amit mi teszünk, az számukra is tökéletesen követendő példa lesz. 

De ha te elkezded erősíteni magadat, és foglalkozol az önbizalmaddal, hogy stabil legyen, hogy ne hassanak rád külső vélemények, nézetek, amelyek akár napokra kétségek közé tudnak kergetni, akkor az, a gyermekedre is hatással lesz.   

 

 

Szép napot,

Edina 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.

 

kép: pinterest 

 

Amit felnőtt fejjel gondolok a régi esti mesékről

Az esti lefekvés minden gyerekes háznál rutinból megy. A sorrend változhat de a tényleges feladatok nem. Azonban mindenkinél elérkezik (bár olykor valóban úgy érezhetjük, hogy soha nem jön el a pillanat) a lefekvés ideje. Vannak, akik mesefilmet, zenét tesznek be gyerekeknek, esetleg beszélgetnek egy kicsit, vagy szerep játékoznak, na meg persze vannak, akik mesét olvasnak. Sok esetben a szülőknek már lövése nincs, hogy mit olvassanak az este folyamán, és bevallom, hogy ilyenkor szoktam én is kissé elkalandozni, hogy valójában melyik mese/mesehős mit is jelképez és én anno, melyikből mit olvastam ki. Íme az eltűnőben lévő mesék leckéi felnőtteknek:
mezga_csalad.png
Mézga család
Aladár, hatalmas forma, egyéniség, aki ráadásul még okos is, éli a hétköznapi életét a családjával együtt. Van kutya, na meg macska, Kriszta a tesó, aki tiszta gyagya, mint megtudjuk a felvezető dalból, és persze Paula - az anya, és Géza - az apa. No meg persze Máris szomszédról se feledkezzünk meg, és hát a messzi távoli bolygón élő rokon, MZ/X.
Ahogyan én emlékszem a mese lényegi része az volt, hogy kerülj bármilyen nagy slamasztikába is, abból mindig van kiút, és persze ne szégyelld a kerge családodat, ők akkor is ott lesznek veled, ha épp nem vagy a helyzet magaslatán. Ergo a családodra mindig minden körülmények között számíthatsz. 
501-e1550917296647.jpgPom Pom meséi
Egy Picur nevű kislányról szól, és az ő nem hétköznapi Pom Pom nevű barátjáró (akit formáját tekintve ma már alakváltoztatónak hívunk). Na meg minden olyanról, ami egy kisiskolás gyereket megrémít, elbizonytalanít, ugyanakkor az életre nevel. Ja, és hát ne feledkezzünk meg mindenki kedvencéről Gombóc Artúrról sem. 
A lényegét tekintve számomra mindig is azt jött le, hogy életed során, egy jó barátra mindig szert fogsz tenni, aki igaz, hogy olykor a fejed tetején ugrál, de minden körülmények között ott lesz veled, és vár rád, ha szükséges... 

frakk_1.jpgFrakk a macskák réme
Frakk a magyar vizsla, két cicával Lukréciával és Szerénkével él együtt vidéken. A kutya gazdája Károly bácsi, míg a cicáké Irma néni. Az állatok közti barátság, évődés, és minden egyéb szertelenséget bemutató mese.
De hogy mire hívta fel a figyelmet a történet?!
Arra, hogy attól mert már nem vagy annyira fiatal, attól még nem kell egyedül élned. Hiszen, ha nyitott maradsz, akkor továbbra is lesznek melletted barátok, szomszédok, na meg persze állatok. Véleményem szerint leginkább az állatok szeretetére hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy nem vagyunk egyformák, ahogy a kutya és macska sem (sőt, ők ugye ellenségek), illetve Károly és Irma néni sem.

vuk-1981.jpgVuk
Vuk, egy árva kölyök róka, akit Karak a vén róka nevel fel, idővel azonban ő is eltávozik, így egyedül marad Vuk a nagy világban.
A történet igazán magával ragadó oldala arra hívja fel a figyelmet, hogy a róka, vagyis az ember egyedül is sok mindenre képes, ha hisz önmagában.  
Számtalan olyan helyzetbe keveredhetünk mi is, akár csak Vuk, akit a sima bőrű oly sokszor a sarokba szorított, de mindig van egy kiskapu, egy másik megoldás, ami képes előre vinni bennünket, embereket is. 


susu.jpgSüsü a sárkány
Minden sárkánynak minimum 3 feje van, vagy még több. Persze akad itt is kivétel, akinek csak 1 van. Ő Süsü az egyfejű sárkány.
Nagyon kedves, naiv, barátságos, bár a külseje alapján először mindig félnek tőle. Akár csak az emberek azoktól, akik valami eltérnek az átlagtól. A normálistól, de ki az, aki megmondja, hogy ez vagy az lehet csak normális?!
Hiszen azért, mert más vagy, attól te még egy szeretetreméltó, értékes ember vagy. 
Érdekes, hogy ezek a most teljesen egyértelmű dolgok, gyerekként egyáltalán nem tűntek fel, mégis valahogy irányítottak bennünket, ahogy a mai mesék pedig a mai kor gyerekeit. Nekik az lesz a természetes, ha minden szereplő egyforma, csak maximum más a hajszíne, és olykor felnőttes mondatokat ismételgetnek a gyerek kis lelkükkel. 
Szép napot,
Edina
Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

” A magyarságom áthatja az egész lényemet”

Egy magyar édesanya színes élete külföldön

 

 

Fatima Needem, vagyis magyar neve Szabó Veronika. Verával még a gimiben jártunk egy osztályba. Szélső pad, hátsó része, mondhatni a viccesek közé tartoztunk, éppen ezért többek között a németórákat is együtt múlattuk, és olykor szenvedtük végig a druszájával, Vera nénivel. Akkor tinédzserként az embernek még fogalma nincs a világról és arról se, hogy majd 20 év múlva merre fog bennünket sodorni az élet. Bár a legtöbb ballagáson felcsendül Komár László – 20 év múlva című száma, amit már kívülről fújsz, mire odaérsz, de a szövegébe 18 évesen egyáltalán nem gondolsz bele. Verát egészen messzire fújta az a bizonyos szél. Angliában él, pakisztáni férjével, magyar apától született 2 fiúval, és 1 kislány gyermekkel, aki már a jelenlegi férjétől született. Így élnek ők öten, két különböző kultúrával, muszlimként, magyarságot el nem felejtve, egy teljesen liberális, és nyitott országban. Elmondása szerint számára továbbra is fontosak a magyar értékek megőrzése, gyakorlása, átörökítése a további generáció számára. Az ő életükön keresztül szeretném bemutatni, hogy milyen ma egy magyar édesanya élete külföldön élve, egy más nemzetiségű férjjel, kultúrával, vallással. 

 

v.jpg

 Mi az, ami új dologként könnyebben, vagy kissé nehezebben tudtál elfogadni ebben az életformában?

Sokak számára talán érdekesnek tűnhet, de számomra a vallás adott egyfajta keret az életemnek, amelyre már régóta szükségem volt, de ez nem tűnt fel. Tudod ez olyan, mint, amikor valamit érzel belül,  hogy feszít,  de valójában te sem tudod megfogalmazni, hogy pontosan mi is lenne az. Na velem ez pont így volt. Kerestem a vallások között magam, és akkor ráakadtam arra, ami én vagyok. Sok volt bennem a kérdés, kétség, ahogy a legtöbb nőben, de a muszlim vallás segített ezek helyretételében. Ami újdonság volt számomra, hogy itthon éltem egy átlagos nő életét. Munka, gyerekek, főzés, mosás, rohanás. Ez az iszlám világban teljesen másként néz ki. A férjem pakisztáni nemzetiségű, ahol arra tanítják a fiúkat kicsi koruktól kezdve, hogy a családjuk fontos jelentőséggel bír, és felelősséget kell vállalniuk értük. Ez nagyon szimpatikus volt számomra, hogy ezt nem a nőktől, vagy nem csak a nőktől várják el. Pakisztánban, és az iszlám világban a nő dolga teljesen más. Talán furán hangzik, amit most mondani fogok, de ennyire valódi, igazi nőnek, még soha nem éreztem magam, mint most. Itt a nők, nők tudnak maradni. Úgy értem, hogy még otthon olykor túl sok szerepet mér ránk a sors, addig ebben a kultúrában a nők a családi tűzhely őrzői. Kicsit olyan ez, mint régen a nagyszüleink idejében. Itthon vagy, és biztosítod a férjednek, és a gyerekeidnek az erős, és biztos hátországot. Persze itt is van arra lehetőséged és jogod, hogy nőként dolgozz, de elsődlegesen nem ez a ”feladatod”, hanem a család. Amennyiben mégis szeretnél dolgozni, úgy az nem mehet a család rovására, és a megkeresett pénz, az 100%-ban a nőé, mivel nem ő a családfenntartó. Nyilván vannak eltérő helyzetek is, mint például, ha valaki egyedülálló, özvegy.

A két különböző kultúra találkozása, összeegyeztetése, és az ezzel való együttélés, valóban nem volt súrlódás mentes. A férjem egy tekintélyelvű családból származik, ahol nagyon patriarchális a társadalom, amiből valóban előfordultak összetűzések közöttünk. Idővel azonban ezek is letisztázódtak mind a kettőnkben, és rendeződött minden. Nem gondolnám, hogy nagyon másként lenne egy hagyományos értelemben vett, ugyanazon kultúrában élő házaspár között, mint köztünk volt. Az összeszokás folyamata is itt is megvolt, ahogyan az előző kapcsolataimban is.

A lényeg, hogy működjön a dolog. Az iszlám szerint egyenrangúak a nők és a férfiak, csak más szerepet töltenek be. A nő amellett, hogy a család motorja, emellett sok esetben kérheti a férje arra, hogy amennyiben idegen férfi látogatása alatt ne maradjunk a szobában. Ezt egy emancipált, európai nőnek, nehéz elfogadnia. Bár én a szerencsésebbek közé tartozok, mert a férjem családjában sok nő van, így ez nálunk egyáltalán nem ennyire szélsőséges. 

 

v1.jpg

A már megszokott gyereknevelési elveidet mennyiben érintette a házasságod?

Én nagyon liberális vagyok a gyerekeimmel, ezért nyitott és baráti a kapcsolat közöttünk, míg mondjuk a férjem családjában ez teljesen elképzelhetetlen. Így ebből a szempontból mind a kettőnknek volt mit elfogadni a másikban, és idő volt, mire mind a ketten megtaláltuk a közösen járható utat, hogy az a gyerekek számára is elfogadható, és leginkább járhatóvá váljon. Ha jól emlékszem talán 1 évbe is beletelt, mire rendeződtek az új szerepek, erőviszonyok mindenki között, és összeszokott a már egyesített családunk. Azt gondolom, hogy egy mozaikcsalád esetében nem meglepő, hiszen egy átlagos magyar családnál is hasonlóan történik minden. Mindenki hozza az élettapasztalatait, felfogását, családi kultúráját, neveltetését és megpróbálja érvényesíteni azokat.

 

A fiúkra milyen hatással volt, hogy kimozdítottad őket a megszokott közegükből?

Mielőtt kiköltözünk volna, már előtte rengeteget beszélgettem a fiúkkal a kultúra, és a vallásbeli nézetekről, hogy mire készüljenek, milyen szabályok, előírások vannak, amelyeket be kell tartani. A kisebbik fiam esetében nagyon gördülékenyen ment minden, mert a kiköltözésünk után nem sokkal már fel is vették egy iskolába. Ő a kezdetektől fogva jól érezte magát. Azonban a nagyobbik fiam októbertől – májusig még otthon maradt, ez idő alatt nem járt iskolában, mert sehol nem volt üres hely. Neki kicsit több idő kellett ahhoz, hogy képes legyen beilleszkedni. A kezdet kezdetén még olykor előfordult, hogy hazavágyódott, de amióta kamasz, ez is megváltozott és teljesen megtalálta önmagát.

 

 v3.jpgNa és mi a helyzet a kislányotokkal?

A kislányunk ugyanolyan jól beszél angolul, mint magyarul, mivel itthon leginkább magyarul beszélek a gyerekekkel. Így számára teljesen természetes, hogy mind a két nyelvet egyformán használja. Ő egy nagyon nyitott, magabiztos kislány, aki a maga kis cserfességével, szorgalmával, és agilitásával egy rendkívüli egyéniség. Nagyon szereti Magyarországot, és ez a kettős, vagy inkább hármas identitás, pakisztáni-magyar-angol, rendkívüli módon látszik rajta. Nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból is, mivel a férjemmel mindent megtudunk beszélni. Például, hogy mi az, ami a magyaroknál és mi az, ami pedig náluk hagyomány, babona, családi szokás. Ezek azok az apróságoknak tűnő dolgok, amelyek még inkább színesebbé tudják tenni a hétköznapjainkat. A kislányunk már teljes mértékben ebben nő fel. Így számára nem okoz gondot a tolerancia, és az, hogy elfogadjon egy más országból érkező gyerkőcöt.

 

 Miben hasonlít, vagy épp különbözik a két kultúra gyereknevelési szempontból?

Általános érvényű dolgot, nem tudok íri, mivel nem Pakisztánban élünk. De azt tudom, hogy a férjem miként viszonyul a témához. Leegyszerűsítve talán úgy tudom megfogalmazni neked, hogy amíg ő a gyerekeket inkább a praktikus dolgokra szeretné nevelni, addig én a morális kérdésekre helyezem a hangsúlyt. Neki az a fontos, hogy az életben a gyerekek könnyebben boldoguljanak, nekem pedig az, hogy jó emberré váljanak. Vagy például náluk kötelességei vannak a gyerekeknek, míg az én szemléletem szerint akkor tegyen a gyerek valamit, ha ahhoz kedve is van. Azért halkan megjegyezném, hogy az én gyerekneveléshez való hozzáállásom nem biztos, hogy tipikus magyar.

 

v4.jpg

Neked, mint magyar anyukának, muszlimként milyen érzés gyermeket nevelni Angliában?

Véleményem szerint gyereket nevelni ugyanolyan érzés, mint bárhol máshol a világban. Együtt létezni a gyerekeimmel, itt annyiban más, hogy a férjemre mindenben számíthatok. Talán a neveltetése miatt, nagyon felelősségteljes a családdal kapcsolatban. Együtt oldunk meg minden felmerülő kérdést, feladatot a gyerekekkel kapcsolatban. Visszük, hozzuk őket, szóval közösen intézünk mindent. Mivel Európában élünk, az életmódunk nem igazán tér el, csak néhány dologban. Például, hogy csak halal húst eszünk, és az iskolában is halal menu van (az iszlámban megengedett ételek) mert mindkettő iskolában többségében muszlim gyerekek járnak. Az iskolában megünneplik az európai, nyugati, keresztény ünnepeket is, és a muszlim ünnepeket is. Mi is családilag egyre több dolgot veszünk át az iskola miatt. Ezek ellenére a férjem olyan félig meddig konzervatív (az életben és a vallásban egyaránt), én meg liberális-progresszív vagyok. Nem vagyunk igazán vallásosak, így nem hatja át a vallásos nevelés a mindennapjainkat. A fiúk jártak mecsetbe, de nem éreztek rá a tanár előadásmódjára, ezért nem erőltettem, majd felnőttként, amikor már több rálátásuk lesz mindenre, eldönthetik, hogy pontosan mit is szeretnének. A férjem viszont minden pénteken jár, hiszen ez a férfiak számára kötelező. Az oktatási rendszerre áttérve, nagyon más minden itt, mint otthon. Mivel nekem a fiúk már otthon is jártak suliba, így össze tudom hasonlítani a két rendszert. Ami szimpatikus, hogy itt a szülőkre nem rónak akkora terhet, mint otthon, illetve a tanárok hozzáállása a gyerekekhez teljesen más. Valószínű, hogy a sok náció, kulturálisan is edzésben tartja az oktatókat és nyitottabbá válnak mindenre és mindenkire.

 

Előfordult veled olyan, hogy a kultúrának köszönhetően bizonyos eseményeket, élethelyzeteket nehezebben éltél meg?

Mivel már 6 éve vagyunk házasok, így már elég kevés meglepetés ér, de a kezdetekben valóban sok volt a furcsaság, ami abszolút a kulturális különbségeknek köszönhető. De ezek többnyire elkoptak, vagy megszoktam. Tipikusan ilyen kérdés, hogy az utcán megfoghatod-e a férjed kezét, vagy adhatsz-e neki puszit mások előtt. Sok ilyen volt, de ezeken viszonylag könnyen átlendültünk. Most, ha még akad is közöttünk nézeteltérés, az sokkal inkább már emberi különbség, és nem kulturális háttér függvénye. A hétköznapokban nagyon jól működünk együtt, közel azonos értékrenddel, amit talán nem mindenki fogadna el. Sok mindenben pakisztáni feleség vagyok, sok mindenben pedig európai. A férjem valahogy ugyanígy érez. A gyerekeket nézve, alapvetően muszlim-pakisztáni közösségben élik a hétköznapjaikat, pakisztáni, bangaldesi, szomáliai barátokkal, magyar gyökerekkel, egy nagyon liberális és nyitott társadalomban. Nagyon szeretem a házat, amiben él a családunk, és valóba hálás vagyok azért, hogy így alakult az egész életem, hogy Európában nőhettem fel, és hogy rátaláltam az iszlámra. Anglia nyitottsága, toleranciája nagyban hozzásegít minden kulturálisan különböző embert ahhoz, hogy itt jól érezhessük magunkat a bőrünkben. 

 

Szép napot, 

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Te is a végletek embere vagy?!

Avagy variációk egy témára!

A minap pakoltam a fürdőben, amíg a kislányunk kicsit távolabb tőlem főzőcskézett - ahogy ő hívja. Percenként jött be hozzám, hogy kérdezzen tőlem valamit. Egy idő után, azt vettem észre, hogy két szó elkezdte bántani a fülemet. De nézzétek csak, hogy pontosan mi történt: 

- Anya kérsz fagyit?

--Igen, kérek szépen.

- Kicsi fagyit kérsz, vagy nagyot?

-- Legyen inkább nagy.

- Kérsz rá csokireszeléket?

_- Igen kérek szépen.

- És kicsit vagy sokat?

-- Sokat kérek szépen.

- A kistányérba kéred vagy a nagyba?

.....

Egy idő után esett le, hogy már igazából gyerekkorban elkezdődik ez a végletekben való látásmód. Vagy ez létezik vagy az. A kettő között nincs más megoldás a fejünkben.

 

Sok anyukánál szoktam felhívni a figyelmet arra, hogy ne csak végletekben gondolkozzon, mert létezik más is, mint csupán csak két megoldás. Igen, sokszor valóban kizárólag a drasztikus verzió jut az eszünkbe. Ha megnyerem a lottót, gazdag leszek, ha nem, akkor nem lesz mit elkölteni a nyaraláson. 

 

De lássunk egy konkrét anyukás témát:

 

Nem tudok sportolni a gyerkőc mellett, mert nem tudom hova tenni őt. Amit elsőre gondolnak az anyukák: vagy sportolok egy edzőterembe, vagy otthon ülök a gyerekkel.

 

a_2.jpgLétező összes többi megoldás, amire nem is gondolsz elsőre, mert csak a két véglet lebeg a szemed előtt:

 

- Keresel egy termet, ahol van gyermekfelügyelet is.

 

- Heti egyszer fogadsz valakit, aki vigyáz rá, amíg te tornázol, és olykor a a nagyi is bevethető.

 

- Keresel egy olyan edzőt, aki házhoz megy - már létezik ilyen is.

 

- Összeállsz több anyukával és együtt tornáztok otthon, így látjátok a gyerekeket is.

 

- Megszervezed, a barátnőiddel, ki, mikor vigyáz a gyerekekre, és így mindenki váltva eltud menni tornázni.

 

- Olyan sportot választasz, ahova gyerekkel is tudsz menni, pl.: -futás - te futsz ő a babakocsiban van, bringázás- ő hátul/elől ül és te közben tekersz, közös jóga, kengurus torna stb.

 

- Alvás időben otthon sportolsz, kifejezetten anyukáknak kialakított programra. 

 

Szóval, ahogy látod nem csak egy-két megoldás létezik , hanem ettől sokkal több. De valahogy már ez rögzül gyerekként, hogy maximum csak két megoldás létezik, több nem, így már nem is erőködünk tovább. Azonban, ha csak a végleteknél maradunk, abban az esetben a saját életünket szűkítjük be, és egy idő után teljesen zárt világ lesz körülöttünk. Így is azt érezhetjük olykor, hogy talán már túlságosan elzárkóztunk minden, és mindenki elől, hátha még erre rá is teszünk egy lapáttal, és saját magunkat korlátozzuk be. 

 

Így mielőtt kiejtenéd a szádon, hogy több megoldás nem jut eszed, kérlek, hogy ülj le és ténylegesen gondold végig, hogy valóban nem létezik más megoldás számodra, vagy csak inkább már fáradt vagy ahhoz is, hogy az egészet átlásd.

 

 

Szép napot,

Edina

 

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép: pinterest 

 

Rólam - egy könyv, ami befolyásolta az életemet.

Harmincadik nap

 

Ahogy már írtam többször is, viszonylag sokat olvasok. Nem azt mondom, hogy egyfolytában, de azért nincs olyan hónap, hogy ne olvasnék el minimum egy, vagy két könyvet. Számtalan tehetséges magyar író könyvét imádom, és talán ezért is nem szeretek kölcsönkérni könyvet senkitől sem, mert időnként szeretem újraolvasni azokat. Könyvvásárlás terén sajnos képes vagyok kibillenni, ami annyit jelent esetemben, hogy a férjem már sokszor be sem enged a könyvesboltba, mert tudja, hogy egy újabb darabbal térek ki onnan.  

Életem egyik legmeghatározóbb könyve Edith Eva Eger - A döntés.

Egyszerűen zseniális az elejétől a végéig. Nem hiába lett sikerkönyv, és fordították le számtalan nyelvre. Tavaly év végén olvastam el, és úgy érzem, hogy kötelezővé kellene tenni mindenkinek, annyira nagyon sok a mondanivalója. 

A történet megtörtént eseményt dolgoz fel, és ettől még inkább azt érzi az ember, hogy el kell olvasnia. Röviden arról szól a könyv, hogy Eva-t a családjával együtt elhurcolják Auschwitzba, ahonnan megmenekül a tábor felszabadításakor a testvérével, majd ezt követően a teljes életét elmeséli, hogy miként, és hogyan volt képes feldolgozni a feldolgozhatatlannak tűnő tábori eseményeket, hogyan tudott családot alapítani Amerikában, gyerekeket nevelni, majd híres pszichológussá válni.

A címe - A döntés - pedig arra utal, hogy egész életünk során mindig van lehetőségünk arra, hogy eldöntsük, hogy mit gondolunk, mert minden fejben dől el, és hogy pontosan merre is szeretnénk haladni. Maradunk a múltban és megrekedünk, vagy dönthetünk másként is, ahogyan ő is tette ezt a táborban!

A könyv tele van olyan kijózanító mondatokkal, amelyek nem mindennapiak, és folyamatos útmutatást adnak minden olyan ember számára, aki nyitott arra.

Az írónő saját bevallása szerint, amennyire csak tudta feldolgozta a táborban átélt eseményeket, azonban elfelejteni nem lehet az ott történteket. 

Mindenképp egy példaértékű személyről van szó, aki amellett, hogy egy igazi túlélő, újrakezdő, édesanya, nagymama, pszichológus és valójában egy magyar nő.

Az alábbi riportot az írónővel az On the spot csapata készítette, ahol mesél a múltjáról, valamint betekintést nyerhetünk a jelenkori hétköznapjaiba, ami semmi esetre sem nevezhető átlagosnak.

 

Kellemes videózást és szép napot,

Edina  

 

 

Rólam - egy anya is lehet függő, én az vagyok, és te?!

Huszonkilencedik nap

 

 

Az utolsó előtti napon a függőségről írok nektek pár szót, hogy számomra mit is jelent ez pontosan. Többnyire az embereknek a drog, alkohol, dohányzás, játék, internet, szex, valamint a társas kapcsolatoktól való függőség juthat elsőre az eszébe. Bevallom távol állnak tőlem ezek a dolgok, és a környezetembe sem igazán ismerek olyat (vagy nem ismerem fel a tüneteket), aki élne hasonlókkal. Való igaz, hogy a dobozban már láttam elvétve egy két ilyen műsort, de mivel szörnyűnek találtam, hogy egy ember mennyiféle képen tud lecsúszni egy normális élethelyzetéből, ezért nem érzem úgy, hogy ez nekem szólna. Nyilván tudom, hogy léteznek ilyen dolgok, de van, amit nem engedek be tudatosan a világomban. Többek között ez a téma is olyan. 

 

Azonban, ahogy már megszokhattátok tőlem, véleményem, és saját élethelyzetemből való tapasztalatom van. Na nem ilyen emberi méltóságot elhagyó módon, mint a fentiek, hanem ettől sokkalta gyengédebb, és hozzám méltóan lágyabb verzióban. 

 

 

kv.jpgKezdem a legelején.

Amikor szülés után a kórházi ágyamban ültem, és éppen azon gondolkoztam, hogy mostantól megváltozik az életünk, valahogy végre eljutott az agyamig (még időben :), hogy bizony mostantól én leszek az, akitől ennek a pici babának az élete függ. Hiszen, ha én nem adok neki enni, inni, és nem adom meg számára a tisztálkodási lehetőségeket, akkor idővel ez bizony a baba kárára válhat. Természetesen ezzel a többség tisztában van, de valahogy ott akkor a nagy csendben, csukott ajtók mögött ez elért hozzám is.

Hogy éreztem e ennek a súlyát? Igen, éreztem!

Hogy megrémisztett-e akár csak egy percre is, hogy van egy pici élőlény, ráadásul belőlem és a férjemből, aki mostantól teljes mértékben tőlem függ? Egy másodpercre sem! 

Mindig is szerettem gondoskodni, törődni másokkal, amit a mai napig megteszek, azoknak, kik közel állnak hozzám. Azt gondolom, hogy az anya és a gyermeke között kialakult függőség, már ami a legelejét illeti, teljesen természetes. Hiszen nélkülünk életképtelenek, ilyenkor teljesen végtelenné válnak. A táplálás során, a szoros összebújások, simogatások, rengeteg puszi kiosztása, mind mind tölti a kicsik lelkét. Ami viszont furcsaság volt számomra megtapasztalni, hogy a babák is a maguk módján ugyanúgy adnak, ahogyan mi nekik. Egy idő után az ember azt érzi, hogy az rendben van, hogy a pici tőlünk függ, na de hogy már mi is függőkké válunk. 

Hány esetben láttam már olyat, és hát vicces, de saját magamon is megtapasztaltam, azt amikor a gyerek az egyik kezemben van a másikkal pedig tologatom az üres babakocsit. De hogy miért hozom fel ezt most? Leginkább azért, mert annyira megszoktuk már, hogy a mindennapi kis életük során tőlünk függenek, hogy akkor is ringatjuk őket - vagyis a függést mi magunk tartjuk fenn - akkor is amikor igazából, már nincs is szükség rá. Egyszerűen megszoktuk az elejétől fogva, hogy van egy kicsi ember, vagy kettő, vagy három :-) akinek minden mozdulatára oda kell figyelni, és meg kell oldani az adott helyzetet, hogy jobban érezze magát (az már más kérdés, hogy az idősek esetében a gondoskodás miért zavar bennünket, hiszen ott is tőlünk függnek a magatehetetlen emberek). 

Minden esetre, személy szerint én imádtam minden pillanatát annak, hogy amíg annyira kicsi volt a gyermekünk, akkor tőlem függött. Aztán idővel rájöttem, hogy igazából ez nem vész el, csak átalakul. Mert az elején még a járásuk is tőlünk függ, aztán pedig ha már tudnak járni, akkor jön a következő, hogy megküzdjenek azért, ha éppen valaki nem engedi a hintához és hozzánk futnak segítségért, vagyis úgy érzik, hogy a mi megértésünktől függ az ő játszótéri elhelyezkedésük. 

Azt hiszem, hogy még hosszan lehetne sorolni, hogy mennyi mindent lehet felfedezni egy anya gyermek összefonódásai, függései között. Azonban a lényegen semmi nem változtat. Nőként azt gondolom, hogy imádjuk azt, ha gondoskodhatunk valakiről, és ha ez néha már függővé tesz bennünket, hát legyen. 

 

 

Szép napot, 

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép: pinterest 

Rólam - Sorozatfüggő vagyok, és te?

Huszonnyolcadik nap

 

A mai napon a kedvenc sorozatomról fogok beszélni, vagyis írni. Régebben sokkal több sorozatot néztem, mint ma. Amolyan mindenfélét elfogyasztottam. Aztán ráuntam a dobozra (a tv-t hívom így), és elkezdtem szűrni azokat a műsorokat, amelyeket ténylegesen beengedek a saját életembe. Így kizártam a krimiket, az összes gyilkosos, horroros, lelkileg terrorizálós filmet. Helyette maradtak a vicces, vígjátékok, és a dokumentum filmek. Így én most kettőt hoztam, mert nem tudok választani a két kedvencem közül. Ezek következnek most:

 

 

How I Met Your Mother - vagyis Így jártam anyátokkal

 

Amerikai vígjáték/komédia sorozat. Először kb. 12 éve láttam egy céges csapatépítőn, és nagyon megtetszett. Kb. olyan örök érvényű az egész film, mint a Jóbarátok. A film 5 fiatalról, 2 lány, és 3 fiú életéről szól, vagyis leginkább, ami a címe is, hogy Ted Mosby hogyan találkozott a feleségével. Ted a mesélő, aki 2030-ban meséli el a két gyerekének, hogy fiatalon milyen helyzetekben keveredett a barátaival, majd szép lassan megismerkedik a feleségével is, de addigra már túl van több szakításon és néhány vicces, és cikis helyzeten.

A szereplők - Ted, Marshall, Robin, Barney, Lily. 

Amerikában akkora sikere volt a sorozatnak, hogy több hírességet is felkértek vendégszereplőnek. Többek között Enrique Iglesias-t, Britney Spears-t, Jennifer Lopez-t, Katie Holmes-t stb. 

Már én magam sem tudom, hogy hányszor láttam a sorozatot, de minden egyes alkalommal tudok újra és újra nevetni rajta, illetve mindig észreveszek még egy két olyan részletet, amit addig még soha. 

 

Íme a legjobb jelenetek egyben:

 

 

 

Isten nyomában Morgan Freman-nel

 

Egészen fantasztikus dokumentum sorozat, ahol a különböző kultúrában élő emberekkel készített riportok arról szólnak, hogy ki milyen Istenben hisz. Mennyiféle nézet létezik, és hogy melyik nézet szerint mi mit jelent, valamint hogyan alakult ki a földön az élet. 

Az emberek a világ különböző pontjain hogyan őrzik meg az Istenben vetett hitüket, hogyan alakult ki mindez, továbbá, hogy melyik országban kire néznek fel az emberek, és leginkább, hogy miért teszik mindezt.

Ami viszont számomra még inkább vonzóvá teszi az egész műsort, hogy nem csak olyanokkal készítenek riportot a filmkészítők, és maga Morgan Freman, akik a saját országukban lévő vallást gyakorolják, hanem már újonnan felvett, gyakorolt vallású embereket is megkérdeznek, hogy miként találtak rá az új nézeteikre, és minek tudható be a vallási nézet váltása.

Nézzetek bele az egyik előzetesbe, ami felirattal van ellátva:

 

  

 Azt gondolom, hogy az utóbbi években már egészen eltávolodtunk az Izaura típusú sorozatoktól (hála az égnek :-) és helyette már megjelentek a vicces, tudományos, ismeretterjesztő filmek. Kinek kinek ízlése szerint.

Neked van kedvenc sorozatod?

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

 

 

Rólam - a legfontosabb ember az életemben

Huszonhetedik nap

 

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a mai témát kissé másként fogom megközelíteni. A téma nem más, mint a legfontosabb ember az életemben. Van egy pár szerencsére, de tényleg. Na azért nem túl sok, de már nem egy kéz kell hozzá, hanem kettő. Megpróbálom az elejéről kezdeni. 

 

a_1.jpg

A kislányom számunkra mindenképp különleges. Tisztában vagyok vele, hogy minden szülő számára az ő gyermeke egyszeri, és megismételhetetlen, és ez így is van rendjén. Így hát nem gondolnám, hogy ezzel sokatokat meglepem. Ő az, aki egy fárasztó, hosszú nap után, ha odabújik hozzám, és ahogy a barátnő mondja, amikor beleszagolok a kis bőrébe, akkor szinte már a puszta ölelésével is képes feltölteni a lelkem, és így az ember képes túllépni bizonyos dolgokon. Arról nem is beszélve, hogy szinte azonnal kikapcsolok a mókuskerékből. Ha vele vagyok, akkor vele vagyok. Akkor rá figyelek, és érdekel, hogy mit miért gondol úgy, ahogyan.

Tudom, hogy sokan nem így vannak ezzel, de nekem valahogy mindig az lebeg a szemem előtt, hogy neki is egy gyerekkora van - ahogy mindenkinek - , amiért én, és az apukája felelünk. Ő olyan felnőtt lesz, amilyenné mi most a gyerekkorát alakítjuk.

Nem áltatom magam azzal, hogy tökéletes szülei vagyunk, hiszen mondjuk, ami számomra a tökéletességet jelképezheti, az lehet, hogy az ő lelkét éppen terheli. Így én nem is törekszem arra, hogy az legyek. Szimplán elfogadtam azt, hogy egy szülő sem lehet maximálisan tökéletes, mert mindannyian követünk el hibákat, amiket majd feldolgozunk mi is, és a gyerekek is, és nyilván, majd ha felnőtt nő, és anyuka lesz, akkor bizonyos dolgokat ő is másként fog tenni, mint ahogyan én tettem. De ez szerintem teljesen rendben van, hiszen ettől fejlődik egy családon belül a szülői lét.  

Azonban a gyerkőcünk nem lenne, ha a férjem és én nem találkozunk. A férjem, aki számomra, és most már a kislányom számára is a férfit testesíti meg. Aki amellett, hogy a kislányunk apukája, nyilván a szerelme, és egy számára követendő példa - az ő életében mindenképp - hogy miként kell viselkednie egy fiúnak, majd később férfinak egy lánnyal, nővel. Ő az, aki az erőt, az energiát, a biztonságot, a támaszt jelenti neki most, és valószínűleg majd egész életében. Akitől megtanulhatja, hogyan ne bonyolítson túl dolgokat, ahogyan azt egyébként mi nők szoktuk, és hogyan hozzon meg olyan döntést, aminek igenis vállalnia kell majd a következményeit. Egyszóval mindenképpen egy követendő példa. 

Majd itt jövök a képbe én. Én, aki a kislányunk anyukája vagyok. Igazából még a mai napig nem tudom eldönteni, hogy mennyire van igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy a barátnőjükké kell válni. Bizonyos szinten igen, ez tényleg így van, de egy ponton ezt a dolgot szerintem, ahogyan sok mindent, el kell tudni engedni. Szóval én adom neki az érzelmi stabilitás alapját. Azt a példát, hogy miként legyen NŐ, nem csak nő - így kicsivel. Azt a személyt testesítem és mutatom meg számára, akiket ő már esetleg nem ismerhetett. A nagyszülőket, az ükszülőket. Miként éltek a nők nálunk, és mit miért teszünk úgy, ahogyan a családunkban az az évek folyamán kialakult. Milyen családi hagyományok vannak, és melyiknek mi a jelentősége. Hogyan tud lágy maradni mind a víz, és ugyanakkor ha kell, keménnyé válni, mint egy kő. Azt gondolom, hogy egy édesanya szerepe a családon belül mindig rendkívüli pozíció. 

De ha az én anyukám, nem lenne, akkor én sem lennék, és akkor a férjemnek is más bájos felesége lenne, és a kislányunk sem lenne. Az anyukám, akitől sokat tanultam, és láttam. Mit hogyan érdemes csinálni. Egy nőnek mennyi szerepe és feladata van a családon, az anyaságon, és a feleség szerep létezésén belül. Miként kell magunkat önállóságra szoktatni, és ha kell keménnyé válni. Az irányítás, a puszta létezés, az anyaság megélése, és az abban való létezés.

Így hát arra a kérdésre, hogy mégis ki a legfontosabb ember az én életemben, egyszerű a válaszom. Az anyukám, mert nélküle semmi nem lenne, amit ma magaménak mondhatok.      

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 kép: pinterest

Rólam - A legjobb nyaralás

Huszonhatodik nap

 

Az ember a korral egyre több helyre eljut, és megannyi élménnyel lesz gazdagabb. Számtalan országban jártam már én magam is, és azt gondolom, hogy mind egytől egyig kivételes volt számomra. De hogy melyik lenne a legjobb?! Ez valóban nehéz számomra, mivel mindenevő vagyok. Ami annyit jelent, hogy nekem nem igazán szokott lenni semmiből sem egy, ami tetszik. Kicsit a végletek embere vagyok - de jelentem ezen már rendszeresen dolgozok, hogy ne így legyen - és ezért vagy nagyon tetszik valami, vagy egyáltalán nem. Nem sorolnám fel, hogy hány helyen jártam, azonban egyet, azért mégis megemlítenék, mert ez valóban különleges volt. 

 


f_2.jpg2014. februárjában elutaztunk Tihanyba egy kicsit feltöltődni. Egész hónapban szörnyen beteg voltam, de mivel befizetett utunk volt, így már nem akartuk lemondani, szóval pakoltunk és indultunk. 

A szálloda nagyon szép volt, és a hely lenyűgöző, a szobából a kilátás pedig felülmúlhatatlan, már csak annál fogva is, hogy az egész Balatont beláttuk. A betegségem továbbra sem akart elmúlni, de próbáltam nem arra koncentrálni, így átmentünk Veszprémbe szétnézni. Emlékszem akkor februárban, annyira jó idő volt. Sütött a nap, és még a kabátot is levetettem, mert úgy éreztem, hogy szétsülök - én, aki legtöbbször lefagyok mindenhol. 

Egész álló nap tekeregtünk a városban, ettünk, vásárolgattunk, tudjátok, amikor annyira jólesik, hogy semmit nem csinálsz, csak évezed a pillanatot. Annyit nevettünk napközben, hogy még a könnyem is kicsordult. De a rosszullétem csak nem akart elmúlni.  A férjem - aki, akkor még nem volt az - megkérdezte viccesen, hogy nem vagyok-e terhes. Mondtam neki, hogy dehogy vagyok, hát azt már csak észreveszi az ember, bár igaz, ami igaz, hogy tényleg minden áldott reggel hányingerem van, de hát annyi gyógyszert szedtem az elmúlt 1 hónapban, hogy szerintem igazából csak kikészült a gyomrom. Szó, szót követett, amikor berongyoltunk egy gyógyszertárba, hogy vegyünk valamit, amitől kiderülhet, hogy mi a helyzet. 

- Nekünk olyan teszt kellene, ami nagyon egyszerű - Miért szerinted drágám van bonyolult teszt is, mondjuk a kresz vizsga tesztje. 

-- Minőségben van különbség, illetve árban. Alacsony, közepes, drága. 

- Olyan nincs, ami kiírja, hogy terhes vagyok, vagy nem?! - Hülye, olyan biztos nincs, vagy van?

-- Nem, olyan nincs, de van digitális tesztünk, ami egyszerűbb.

- Szerintem tényleg egyszerűt vegyünk, mert nekem ez, amit a lányok is mesélnek, hogy egy pálcika, két pálcika, halvány pálcika, nem is tudom értelmezni. 

-- A digitális az kiírja, hogy hány hetes várandós. 

- Na az lesz a jó, legalább a tök hülyék is megértik, hogy igen, te most már 3 hetes terhes vagy. Majd hatalmas nevetés közepette elhagytuk a helyszínt, ahol egyébként rajtunk szórakozott mindenki, hogy vajon most mi is szülők leszünk-e vagy sem...


s_1.jpgMiután visszamentünk a szállodába, a magam részéről már el is felejtettem, hogy vettünk egy ilyet, amikor a férjem szólt, hogy menjek már és derüljön ki a helyzet.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor bennem még 1%-ban sem merült fel, hogy várandós lennék. Így a legnagyobb nyugalommal elmentem a fürdőbe, majd otthagytam a tesztet, és kimentem átöltözni, amikor jön ki a férjem teljesen lefehéredve, tátott szájjal, hogy ez pozitív.

Na az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő mindig viccel, és egy szavát nem lehet elhinni. Így most is ez történt. Nem hittem neki, így öltöztem tovább, és hátat fordítottam neki. De jött utánam, hogy tényleg van itt valami, és nézzem meg. Továbbra is hitetlenkedtem és pakoltam tovább, amikor hirtelen megváltozott a hangszíne, és odamentem hozzá, hogy megnézzem a saját szememmel. 

Kivételesen nem vert át, és tényleg ott virított egy + jel, meg hogy már 3-4 hetes várandós vagyok. 

- Terhes vagyok? Hát az meg hogy lehet? 

-- Hát hogy drágám, hát így!

Nem is érettem, és hirtelen azt se tudtam, hogy mit gondoljak. Való igaz, hogy elhatároztuk, hogy szeretnénk babát majd, 1-2 éven belül, de hát ez konkrétan mikor elhatároztuk, rá másnap már meg is történt a csoda, hát ez a teszt tényleg ennyire pontosan tud mindent?! 

Emlékszem, hogy néhány perc kellett mire felfogtuk mind a ketten, hogy ez az egész most akkor tényleg velünk történik meg. Összeborultunk, majd néhány perc múlva elkezdtem sírni. 

-- Most mi a baj, miért sírsz drágám - kérdezte kétségbeesetten a férjem.

- Semmi, csak arra gondoltam, hogy ha a sorstól kaptunk egy ilyen kezelhetetlen, rosszaság kiskutyát, akkor vajon milyen lesz a gyerekünk?! 

2014. október 21-én megszületett a kislányunk, aki egy angyalbőrbe bújt huncutság ;-) 

    

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 kép:pinterest

Rólam - az utolsó alkalom, amikor sírtam

Huszonötödik nap

 

 

Nem tudom, hogy minden nő egyformán érzékeny-e, de én, amióta szültem, szinte nincs is olyan nap, hogy ne érzékenyüljek el. Nem feltétlenül mindig a gyereken, hanem helyzeteken, filmen, életeseményeken, olvasottakon stb. Emlékszem, hogy szülés után kb. félévvel megkérdeztem az orvosomat, hogy én most már örökre így fogok maradni, aki mindenen meghatódok, és olykor el is sírja magát. Választ nem kaptam, csak egy kedves mosolyt, és egy bólogató fejet. Nos, így maradtam. Elfogadtam, azonban mindig akad egy két kirívó eset, amikor megfacsarodik az ember szíve, és kigördül egy könnycsepp akkor is, amikor nem igazán kellene. 

 

kkk.jpg

Hulla fáradtan szálltam fel a villamos végállomásánál, és arra vártam, hogy elinduljon velem haza a zötykölőd városnéző járat. Arra gondoltam, hogy mivel végre süt a nap, így kivételesen villamossal megyek, és nem a vakondjáratban ülök. Leültem, és csak bambultam ki az ablakon, miközben gyűrűzött körülöttem a tömeg. 

Körbenéztem, hogy látok-e idős embert, de csak a fiatalok érzik úgy, hogy övék a világ, és kiabálva beszélgetnek, hogy tudj mindent az életükről, akkor is, ha egy kicsit se érdekel. 

Megállt fölöttem egy nő, aki a szatyrával lökdös, de még ahhoz is fáradt vagyok, hogy ránézzek, így továbbra is csukva tartom a szemem, és próbálok örülni, hogy már hazafelé veszem az irányt. A hölgy azonban csak lökdös, mire felnéztem, akkor láttam, hogy egy hatvan év körüli, és már álltam is fel a székről, amikor a szembeülő lány megelőzött, és már le is huppant a helyére. 

Na szuper, most meg lelkifurkám van azért, hogy nem vettem észre, már az első lökésnél, hogy átadjam a helyemet. Magamat marcangolom belülről, hogy miért nem figyeltem arra jobban, hogy egy idős ember, elfáradt, hisz ő is csak annyit szeretne, ha végre leülhetne. Mindegy is, Edina kapcsolj ki, nem lehet mindig mindenkinek jót tenni, végül is megoldódott a dolog, ül a néni.

Újra becsukom a szemem, elmerülök a saját kis világomban, amikor hüppögést hallok nem is olyan messziről, pedig iszonyat a tumultus, és ezzel együtt a zsivaj a villamoson. Szinte még az ablakból is lógnak az emberek. Nem is értem, ma mindenki túlórázott, vagy mi ez az emberáradat?! 

Kinyitom a szemem újra, amikor látom, hogy a néni a telefonját nyomkodja, és közben törölgeti a szemét. Remek, egy újabb beteg mellé sikerült ülnöm. Nekem gyerekem van, én nem lehetek beteg, mert hazaviszem és elkapja ő is és a férjem, meg a kutyám... Miközben zakatolnak a fejemben ezek a tipikus anyai pánik mondatok, újra becsukom a szemem, és azt mondogatom magamban, hogy "egészséges vagyok, a betegség elkerül, egészséges vagyok a betegség elkerül...".

Újabb lökés a hölgytől - ez már a harmadik, mindjárt abbahagyja, csak fészkelődik - nyugtatom magam, csak el fog egyszer helyezkedni nyugi. Majd hosszas csörgés a szatyorral. Kinyitom a szemem, hogy most már akkor tényleg páholyból nézném végig a műsort, hátha látok valami konkrétat is, nem csak hallok. 

Ránézek, és akkor látom, hogy ő bizony nem beteg, hanem sír... 

Na ne, én ezt nem bírom, ebben nagyon rossz vagyok. Ha sírós embert látok, attól mindig azonnal kikészülök. 

Hát ez kész, most meg én csörgök a táskámba lévő dolgok kotorászásával. Igen, folynak a könnyei, biztos, hogy nem izzad, hanem sír, de hát nem is beszélt senkivel se telefonon - morfondírozok magamban. Vajon megsértem, ha adok neki egy zsebkendőt?! De olyan béna, ha mégsem sír, csak izzad, mint amikor azt hiszik, hogy terhes vagy, és átadják az ülőhelyet. Na jó, megszólítom, aztán lesz, ami lesz. 

 

ki.jpg - Elnézést, adhatok egy zsebkendőt Önnek? 

-- Igen, köszönöm - érkezik a halk válasz, amit alig hallok a zajban. 

- Segíthetek valamiben, bármiben? 

-- Meghalt az anyukám, és a fiam se veszi fel a telefont. Tudja ő külföldön lakik. Én az anyukámmal éltem, és most jövök a kórházból. Nincs senki másom. Nem tudok senkivel se beszélni. Elnézést, hogy itt sírok, nem akartam zavarni. 

- Na akkor tessék közelebb jönni hozzám, az én vállam szabad - majd magamhoz húztam, és hagytam, hogy szó szerint a vállamon sírja ki magát egy tök vadidegen nő. Felsírt, de olyan igazán mélyről jövő, szívet megfacsaró gyermeki sírással, mint, akiben most tudatosult, hogy bizony örökre elveszítette az anyukáját. A villamoson hirtelen olyan csend lett, hogy még a könnycsepp legördülését is hallani lehetett. Na, nem az övét, az enyémet.

Mikor újra kinyitottam a szemem, akkor érzékeltem, hogy a tömeg eltávolodott tőlünk, és messziről nézték, ahogy sírunk egymás vállán. Ott ült egymással szemben két nő, két anya, két gyerek.

Még vigasztaltam egy ideig, majd megköszönte, hogy sírhatott egy kicsit, és legalább még ötször bocsánatot kért tőlem az egész jelenetért, mire nagy nehezen letudott szállni. Mosolygott, és integetett, pont úgy, mint a gyerekek sírás után, ha már jobban lesznek egy kicsit.

Szétnéztem a villamoson, és döbbentem vettem észre, hogy sokak kezében zsebkendő volt. De nem azért, hogy adjanak a néninek egyet, hanem azért, hogy letöröljék a saját könnyüket. 

Valószínű, hogy mindenkit megértett az idős hölgy szomorúsága, és belegondoltak abba a mondásba, miszerint az anyukák mindenre képesek megtanítani minket, kivéve arra, hogy miként lehet nélkülük élni. 

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterst 

Rólam - best of blogom/bloggerem

Huszonnegyedik nap

 

Ma az általam nagyra tartott, és kedvenc blogom/bloggereimről írok. Az alábbiakban 5 ilyenről olvashattok. Nem mondom, hogy könnyű volt leszűkítenem csak ötre, mert rengeteg ember blogol ma már, és még többen írnak nagyon jól. A témák iszonyatosan szerteágazóak, és érdekesek. Gyakorlatilag már szinte minden témában lehet találni egy bloggert, aki kifejti a véleményét, valamint hasznos tanácsokkal is ellátja az olvasót. Több oldalt is követek, olvasok, és inspirálódok, valamint ötleteket gyűjtök, hogy mit, hogyan, és miként lehetne jobbá tenni az életben. De nem szaporítom tovább a szót, jöjjenek az én kedvenceim:

 

Szabó Jucus, 5 hozzávaló gasztroblogger - https://5hozzavalo.blog.hu/

 

edi.jpg

Egy kedves szőke, mosolygós anyuka gondolt egy nagyot, és kitalálta, hogy mi lenne, ha csak 5 hozzávalóból készítene ételeket, mivel ez az élete.

Ő így főz, és ezt szeretné megosztani másokkal is, hátha tud újat mutatni valakinek. És igen, tudott, de még mennyire. Jucus nem az a fajta - már az éltelei alapján- , aki nagyon túlbonyolítaná a dolgokat, hanem pont, hogy minél inkább leegyszerűsíti. De éppen csak annyira, amennyire nekünk, édesanyáknak szükségünk van rá.

Ha megnézitek az oldalát azonnal feltűnhet nektek, hogy mennyire egyszerű és könnyen elkészíthető ételek sorakoznak az általa elkészítettek között.

2017-ben elnyerte Az év bloggere címet.  

 

 

Emmer Szabina, a Blogozine - https://blogozine.blog.hu/

 

 ed.jpgSzabina élete nagyban más, mint a legtöbb nőé. Megsérült csigolyával éli a hétköznapjait, és saját bevallása szerint az egész kálvária elején, ahogy ő fogalmaz egy "mufurc sün" volt. 

Elképesztő erő lakozhat benne, hogy képes volt felállni, dolgozni, tenni minden áldott nap azért, hogy újra összetudja szedni magát és hogy legalább fel tudjon öltözni egyedül. 

Az oldalán megtalálhattok mindent, ami egy nőt érdekelheti. Divat, szépség, életmód, lakás, gasztro, utazás. 

 2017-ben Az év felfedezettje, 2018-ban Lenovo különdíj

 

 

Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül - https://laskainelli.blog.hu/

 


laskai_nelli.jpg

A boldogság elérésében segít Nelli a hozzáfordulóknak.

Emellett házassági tanácsadó és párkapcsolati tréner. Számos könyve jelent meg a témában. Megnyerő írásaival az ember úgy érezheti, hogy végre egy hozzáértő, segíteni tudó, és akaró kedves nő sorait olvassa.

Azt gondolom, hogy Nellinek nagyon igaza van, amikor azt mondja, hogy igenis tenni kell a jó kapcsolat fenntartásáért, tovább lendítéséért.

Érdemes őt olvasni, mert az ember mindig talál az írásai között egy két olyan mondatot, ami elgondolkoztatja.

 

 

D. Tóth Kriszta -  https://wmn.hu/

 

 dtk4-150x150.jpgHa teljesen őszinte akarok lenni, imádom az oldalt. Az összes írásuk olyan, amire egy mai nőnek nagyon is szüksége van. Őszinte, olykor provokatív, egyenes, néha csípős, de ízig vérig nőnek érzed magad, miközben egy csomó csomó hasznos tippet, véleményt kapsz tőlük.

Ami eszembe jut róluk elsőre, hogy a csapatuk minden tagja egytől egyig, igazi színes egyéniség.

Hogy eljátszottam-e már a gondolattal, hogy ott ülök közöttük egyszer?! Hát még jó hogy. De még egy pitnyúl vagyok hozzájuk képest, így csodálkozó szemmel figyelem minden írásukat, megmozdulásukat, és tanulok a legnagyobbaktól.  

 

 

Oravecz Nóra -  https://www.oravecznora.hu/

 

on.jpgHmmm. Mit is mondhatnék Nóriról?!

Imádom a lelkesedését, hogy annyira azt szeretné, hogy megértse minden hozzáforduló azt, hogy milyen lehetőségei vannak az ÉN márkájával kapcsolatban, hogy képes kézzel lábbal magyarázni, és akkor még a benne lévő elképesztő energiákról nem is beszéltem.

Ötletelésben verhetetlen. Energia szintje határtalan. Imádja azt amit csinál, ja és számomra külön inspiráló, hogy nem ismer tréfát, ha munkáról van szó. 

Hiszen amit vezet, az nem egy játszótér, csupán Napközi. 

 

 

 

Ahogy elnézem az általam leírtakat egy közös van bennük. Bocsi fiúk, de nálam most a női bloggerek, írók nyertek. Hát ez van srácok, majd legközelebb ;-)

 

 

Szép napot, 

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

Rólam - kisállatok, akik egy életre elrabolják a szívünket

Huszonharmadik nap

 

Gyerekként is volt mindig állatunk, pedig lakásban latunk. A nagyszüleimnél, akik vidéken éltek, nyilván más volt a helyzet. Tele voltak háziállatokkal, és jó volt a közelükben felnőni. Már úgy értem, hogy véleményem szerint fontos egy gyereknek, hogy állatok is körülvegyék. Azért is, mert sokat tudnak tanulni a gyerekek. Na, nem a disznóólra gondolok, hanem a gondozásukra, hogy milyen felelősség egy állat tartása, és persze még számtalan dologra tudja őket megtanítani. Tudom, ezzel nagyon sok szülő nem ért egyet, mondván gyerek mellé nem való kutya, én azonban egyáltalán nem ezen az állásponton vagyok. 

 

 s.jpgJelen pillanatban is van egy kiskutyánk. Rettentő érdekes kis állat. Szofi 7 éves foxi és bichon keverék kutya, aki "véletlenül" került hozzánk. A férjem épp ment edzeni, amikor a lépcsőházban elkapta egy szomszéd, hogy nem kell-e esetleg nekünk egy babakutya, mert most hoznak fel egyet, de meggondolta magát az, aki szerette volna. 

Hát kellett. Mire hazaért a férjem az edzésből, már ott aludt a szőnyegen, és annyira kicsi volt, hogy utólag egészen biztos vagyok benne, hogy nem volt még 6 hetes. Cicák között élt, és a tesóival, valahol Zalaborszatótávol, így a mai napi sírni szokott, ha utazunk kocsival, mert neki ez berögzült, akkor és ott, hogy ha autó, akkor elszakítják a családjától. Így hát ha nyaralunk, igen, akkor telibe sírja a 2 órát. Bár a korral ez is javulni látszik. Legutóbb már csak 1 órát sírt. Ami azért is volt szép, mert a kislányunk pedig mivel annyira sajnálta, így ő is végigsírta az egész utat. 

Egyáltalán nem egyszerű kiskutya. Kistestű, fehér, imádni való, akinek a szemébe, ha belenézel, azonnal elveszel, és szerelmes leszel. Szóval szerelemesek lettünk, és az elején mondhatni még miden jól is ment. Hátitáskában vittem magammal mindenhová. Ő cukin örült mindenkinek, majd idővel kijött a terrier vére, és elkezdett mindenkit utálni maga körül. Ugatott, vicsorgott, és egy igazi kezelhetetlen kis ördögfióka lett belőle. 

Így hát elkezdtünk járni vele oktatóhoz. Jártunk minden héten, hétvégén becsülettel, közel egy évig. Igen, minden hétvégén. Volt ott minden. Nyüszítés, húzás, vonás a földön, ugatás, vonyítás, és minden olyan hang, amitől egy kutya hangja képes berekedni, majd végül elmenni. A végeredmény, számunkra nem lett meglepő. Az oktató nem tudott mit kezdeni vele, így azt javasolta, hogy hagyjuk abba a képzést. De elmondta, hogy minden tisztelete a miénk, hogy nem adtuk még be menhelyre.

Közben megszületett a kislányunk, és valószínű, hogy ez sem tett túlságosan jót neki. Ugyan szereti, de csak amolyan tisztes távolságból, és mindig szemmel tartja, hogy mit csinál. Így ő megsimogatni, nem tudja, csak a férjem, és én vagyunk azok, akiket szeret, illetve még a sógoromat, mivel ő vigyázott rá kicsiként. 

Orvosi tanácsra kipakoltattuk, hátha segít rajta. Nem azt mondom, hogy nem segített, de kb. olyan 5%-ban, és most nem túlzok. 

Mégis imádom. Bitang rossz. Vagyis, hát ő ilyen. Egy ízig vérig terrier. Makacs, sértődékeny, kitartó, bosszúálló, mindeközben egy plüsskutya kinézetű, bambi szemű kislány. Ha valami nem tetszik neki, akkor csak és kizárólag rajtam áll bosszút, mindegy, hogy ki követte el, engem büntet. Ha simogatom, akkor azért morog, ha pedig abbahagyom a simogatást, akkor meg azért. Igazi kis Szörny Ella de Frász tud lenni. 

Azonban mindezek ellenér, amikor beszélgetek vele, rendszerint elmondom neki, soha senkire nem cserélném el, és áldom az eget, hogy őt hozzánk sodorta az élet, mert ahogy már többször mondták, más már egészen biztos, hogy megszabadult volna tőle. Nekünk viszont ő a kiskutyánk, aki a mai napig örömében képes bepisilni, ha hazaérkezünk, és úgy örül, mintha évek óta nem látott volna bennünket, miközben csupán csak 10 percre ugrottunk le.

Ha lehetne kívánni az aranyhaltól, akkor egészen biztos az lenne az egyik kívánságom, hogy 1 napot odaadok az életemből, csak végre beszélhessen. Így megtudnám tőle kérdezni, hogy mi ennek a fene nagy mérgeskedésének az oka, és akkor egészen biztos, hogy minden megoldódna. De mivel ilyen nem igazán létezik, így továbbra is megteszek mindent azért, hogy ő jobban érezze magát, és ha ez az jelenti, hogy időnként papucsokat szedek ki a szájából, hát legyen. 

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

süti beállítások módosítása