A te életedben vannak változások? 

Na és állandóságok?

Azt gondolom, hogy egy kismama életében, több a változás, mint az állandóság. Azonban, azzal is tisztában vagyok, hogy ezt a változást nem könnyű minden esetben meg ugrani. Sokan mereven elutasítják a változást, mondván, anélkül is lehet élni, és nincs szükség egyáltalán arra, hogy az életük folyamatos áramlás alatt álljon és ezáltal követhetetlenné váljon. 

Jönnek a szokásos mondatok, hogy majd a baba megszületése után, majd ő idomuljon hozzánk, elvégre ő érkezik közénk, és a munkahelyen is mindig az újaknak kell felvennie a ritmust, és nem az idősebb kollégáknak.

Igen ám, de akár akarjuk, akár nem a változás azaz egy, ami tényleg örök - tudom, hogy ezt a mondatot sokan nem kedvelik, de akkor is igaz.

Ez van.

Legyen az bármilyen feltaláló híres eszköze, vagy egy hétköznapi tárgy, amely megkönnyítheti az életünket, mind mind a mai napig változást hoznak az életünkbe. Egyszóval nem feltétlenül csak rosszat hozhat a változás. Éppen ezért is jó, hogy a várandósságunk kilenc hónapig tart. 

Azért, mert van időnk felkészülni, a sokszor előre láthatatlan, lehetetlen helyzetekre is. 

Azért, mert a kilenc hónap, hagy időt arra, hogy ne csak a testünket próbáljuk meg elfogadni, hanem a lelkünk átalakulását is. 

Legyen időnk lezárni, elengedni bizonyos dolgokat, helyzeteket, akár időszakosan, akár örökre.

A lényeg továbbra is a fokozatosságon van!  Hiszen nem kell, már az első nap megvenned mindent a kelengye listáról. Sőt! 

Lehet, hogy neked a felére nem is lesz soha szükséged. 

Ha fokozatosan figyelsz oda magadra, megéled a pillanatokat, és a saját ritmusodban cselekszel, akkor könnyebben fogod venni az előtted álló eseményeket. 

De ha mereven ellenállsz, csak mert a nyolcadik hónapban kezdesz odafigyelni magadra, vagyis arra, hogy te hamarosan anya leszel, akkor bizony úgy járhatsz, mint aki nyaralás előtt négy héttel szeretne lefogyni és rájön, hogy ez teljességgel képtelenség. 

Csak amíg a nyaralásnál felvehetsz egy jól szabott ruhát, hogy eltakarja a tested, addig az anyaságban nincs semmi, amivel elfedhetnéd a benned dúló lelki háborgást. Az egyszerűen látszik rajtad. A szemeden, a testtartásodon, a viselkedéseden.  

Hiszen azt te is pontosan jól tudod, hogy csak idő kérdése, hogy mikor döbbensz rá, hogy a lelked 100%-ban érzékeli, hogy mi az, amin változtatnod kellene, csak nem teszed meg, mert valójában a változástól való félelem tart rettegésben. 

Szép napot, 

Edina

Most, hogy már a legtöbb kórház kiadta azt a tájékoztatót, hogy a szülésre nem mehetnek be egy közeli hozzátartozó sem, csak és kizárólag a kismamák, elég sok anyuka érezheti azt, hogy kihúzták a lába alól a talajt. Az, aki már többedik gyermekét szüli, ők még talán tudják, hogy mi várhat rájuk, de egy először szülő édesanya jelen pillanatban valóban kétségek között érezheti magát.

Tudom, érzem és tapasztalom hogy nagyon sokan aggódnak a szülés miatt, és leginkább azért, mert egyedül kell lenni egy olyan helyzetben, aminek a "terhét" megosztaná a legtöbb nő. Sokan most először tennék ezt, de nem lehet.

Most nem. 

Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet pótolni a szeretteinket, főleg talán életünk legszebb, és legcsodálatosabb pillanatában nem, de attól sajnos ez a helyzet még fennáll és kezdenünk kell vele valamit. 

 A helyzet kezelésére két lehetőségünk van

1. Lázadunk, mérgeskedünk és aggódunk továbbra is hogy miért alakult így az egész, és miért pont most és miért, miért, miért?! Eltelhetnek így hosszú éjszakák és nappalok, és sírhatunk is, hiszen ki nem borulna ki ettől az egész helyzettől.

2. Mérgeskedés után - igen mert ki kell adni magunkból a dühünket, szóval igenis ér mérgesnek lenni - lehiggadva, végig gondolva megpróbálunk ötleteket kitalálni arra, hogy akkor miként lehet velünk valamilyen más úton módon a férjünk, szeretteink, a család.

Lássunk néhány újfajta megoldást a kialakult jelenleg helyzetre 

A,

Beviszed magaddal a telefonodat, és az előre felvett családod által mondottakat hallgatod a végtelenségig. Nyilván érdemes ilyenkor olyan szöveget felvenni, ami számodra erőt és kitartást tud adni abban az X órában, de ha téged a férjed horkolása nyugtat meg, akkor se szégyelld, hallgasd azt! 

B,

Szintén telefonhoz köthető - csak itt amikor szükségét érzed akkor hívod fel őket (gyorshívásra beállítani valakit) így a hangjukat hallhatod végig, és veled lesznek a szeretteid. Tudnak biztatni, és ha még ki is hangosítod a készüléket, akkor az orvos, nővérke, szülésznő instrukcióit is hallani fogják. Így képben lesznek veled, hogy éppen hol tartasz.  

C,

Ha már technika, akkor használjuk ki a videóhívás lehetőségét (most sok mobilcég ad ingyen internetet) és szükség idején szintén felhívhatjuk a párunkat. Nyilván, ha magad mellé teszed a készüléket, akkor mire megszületik a baba, és rád teszik, még a baba első pillanataiban is veled/veletek lehet a család és így is tudnak fotót készíteni kettőtökről!

D,

Az egyik legegyszerűbb megoldás, amikor egy képet teszünk magunk mellé a párunkról, így abból is erőt tudunk meríteni - ennek modernebb verziója a telefonban lévő háttérképre a férjünket állítjuk be. Ha belegondolsz, akkor régen a nagyszüleink, dédszüleinknek ez adott erőt. A sok családi fotó a falon! Ugye a te nagyszüleidnél is lógtak családi képek!

Persze tisztában vagyok azzal, hogy egyik sem képes pótolni az emberi személyes jelenlétet, azonban mindegyik megoldás enyhíthet egy kicsit a hiányérzeten. A rendkívüli helyzet ilyen formája sajnos hétköznapivá fog válni. 

Talán régen se volt véletlen az, hogy csak a nők lehettek bent a szülésnél?!

Nem tudom.

Talán a mai modern világban ennyi év elteltével, amikor már az természetes, hogy bejöhet egy férfi és részt vehet a születés pillanatában, az mennyire jó, illendő, szükséges?! 

Nem tudom.

Talán itt az ideje annak, hogy átgondoljuk azt, hogy milyen más egyéb megoldások léteznek, az eddigi megszokott és bevált dolgainkra.

Te miként készülsz a szülésre?

Szép napot,

Edina