Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Az megvan, hogy a kismamák mostantól egyedül fognak szülni?!

Avagy, tippek a vajúdás alatti szeretteink hiányának kezelésre

2020. március 30. - Babarózsa21

Most, hogy már a legtöbb kórház kiadta azt a tájékoztatót, hogy a szülésre nem mehetnek be egy közeli hozzátartozó sem, csak és kizárólag a kismamák, elég sok anyuka érezheti azt, hogy kihúzták a lába alól a talajt. Az, aki már többedik gyermekét szüli, ők még talán tudják, hogy mi várhat rájuk, de egy először szülő édesanya jelen pillanatban valóban kétségek között érezheti magát.

Tudom, érzem és tapasztalom hogy nagyon sokan aggódnak a szülés miatt, és leginkább azért, mert egyedül kell lenni egy olyan helyzetben, aminek a "terhét" megosztaná a legtöbb nő. Sokan most először tennék ezt, de nem lehet.

Most nem. 

Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet pótolni a szeretteinket, főleg talán életünk legszebb, és legcsodálatosabb pillanatában nem, de attól sajnos ez a helyzet még fennáll és kezdenünk kell vele valamit. 

 

 A helyzet kezelésére két lehetőségünk van

 

1. Lázadunk, mérgeskedünk és aggódunk továbbra is hogy miért alakult így az egész, és miért pont most és miért, miért, miért?! Eltelhetnek így hosszú éjszakák és nappalok, és sírhatunk is, hiszen ki nem borulna ki ettől az egész helyzettől.

 

2. Mérgeskedés után - igen mert ki kell adni magunkból a dühünket, szóval igenis ér mérgesnek lenni - lehiggadva, végig gondolva megpróbálunk ötleteket kitalálni arra, hogy akkor miként lehet velünk valamilyen más úton módon a férjünk, szeretteink, a család.

 

 

Lássunk néhány újfajta megoldást a kialakult jelenleg helyzetre 

 

str.jpg

A,

Beviszed magaddal a telefonodat, és az előre felvett családod által mondottakat hallgatod a végtelenségig. Nyilván érdemes ilyenkor olyan szöveget felvenni, ami számodra erőt és kitartást tud adni abban az X órában, de ha téged a férjed horkolása nyugtat meg, akkor se szégyelld, hallgasd azt! 

 

B,

Szintén telefonhoz köthető - csak itt amikor szükségét érzed akkor hívod fel őket (gyorshívásra beállítani valakit) így a hangjukat hallhatod végig, és veled lesznek a szeretteid. Tudnak biztatni, és ha még ki is hangosítod a készüléket, akkor az orvos, nővérke, szülésznő instrukcióit is hallani fogják. Így képben lesznek veled, hogy éppen hol tartasz.  

 

C,

Ha már technika, akkor használjuk ki a videóhívás lehetőségét (most sok mobilcég ad ingyen internetet) és szükség idején szintén felhívhatjuk a párunkat. Nyilván, ha magad mellé teszed a készüléket, akkor mire megszületik a baba, és rád teszik, még a baba első pillanataiban is veled/veletek lehet a család és így is tudnak fotót készíteni kettőtökről!

 

D,

Az egyik legegyszerűbb megoldás, amikor egy képet teszünk magunk mellé a párunkról, így abból is erőt tudunk meríteni - ennek modernebb verziója a telefonban lévő háttérképre a férjünket állítjuk be. Ha belegondolsz, akkor régen a nagyszüleink, dédszüleinknek ez adott erőt. A sok családi fotó a falon! Ugye a te nagyszüleidnél is lógtak családi képek!

 

Persze tisztában vagyok azzal, hogy egyik sem képes pótolni az emberi személyes jelenlétet, azonban mindegyik megoldás enyhíthet egy kicsit a hiányérzeten. A rendkívüli helyzet ilyen formája sajnos hétköznapivá fog válni. 

Talán régen se volt véletlen az, hogy csak a nők lehettek bent a szülésnél?!

Nem tudom.

Talán a mai modern világban ennyi év elteltével, amikor már az természetes, hogy bejöhet egy férfi és részt vehet a születés pillanatában, az mennyire jó, illendő, szükséges?! 

Nem tudom.

Talán itt az ideje annak, hogy átgondoljuk azt, hogy milyen más egyéb megoldások léteznek, az eddigi megszokott és bevált dolgainkra.

 

Te miként készülsz a szülésre?

 

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek kövess, és oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 
kép:pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr5415562928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása