Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kismamák, karácsony körüli lelki vívódásaik

2019. december 24. - Babarózsa21

 

Az év egyik legerőteljesebb ünnepéhez, a karácsonyhoz közeledve a legtöbb embert megérint valamiféle láthatatlan érzelmi szellő. Többnyire mindenkiből kivált valamit. Hol gyermekkori töréseket, hol meg a szépen megterített asztalt körülülve feljönnek a már régen elveszített szeretteinkkel kapcsolatos történetek. Mégis ebben az igen sérülékeny időszakban megpróbálunk küzdeni minden olyan ellen, ami tönkretehetné a csodálatos, és tökéletes karácsonyunkat. Akkor mégis miért mondjuk azt a kismamákra, hogy túlságosan érzékenyek?! Hiszen ilyenkor mindannyian azok vagyunk, csak nem valljuk be, még önmagunknak sem!

Egy kismamára könnyű rásütni, hogy túlságosan érzékeny, és sérülékeny, DE nyugi, majd ez is elmúlik. Saját tapasztalatom, hogy én konkrétan a szülést követően voltam csak igazán érzékeny. Hirtelen nagyot fordult a világ, és ahogy mondani szokták még a macis reklámon is meghatódtam. Csak vártam és vártam, hogy újra "normális" leszek majd egy nap, és abbamarad minden könnyes szemmel nézett baba mosolygós fotózás, vagy a meghatódás könnyeitől eláztatott zsebkendők rejtegetése a párnám alatt. De nem igazán akart vége lenni ennek az időszaknak. 

 

kari.jpg

 

Őszintén megmondva, ekkor jöttem rá, hogy nincs olyan, hogy valaki csak nő, vagy csak anya! Ezt a kettőt nem tudod szétválasztani. Mert egyszerre vagy mind a kettő. Egyszerűen nem szabad belefutni abba az utcába, hogy meghasonulsz önmagaddal és összezavarodottan állsz a tükör előtt, hogy most vajon mikor lesz újra olyan a testem, amilyen az anyaság előtt volt. Mert a tested pont olyan, amilyennek lennie kell. Se rosszabb, se jobb, hanem pont olyannyira jó, ami megfelel mind a női, mind pedig az anyai oldaladnak. Vagyis tökéletes!

A lelked, na az már egy másik kérdés! 

Igen, tudom, hogy a csapból is az folyik, hogy legyél mindig csinos kismama, főleg most, hogy közeledik a karácsony. A bőröd és a hajad legyen tökéletesen makulátlan, figyelj magadra a nap minden percében, és ha még kiemelkedő karriert is tudsz építeni mindeközben, akkor lehet csak kiváló, és mások számára követendő az életed. Tisztában vagyok azzal, hogy a külföldi anyukákat elnézve a legtöbb kismama elszomorodik, hogy ő soha nem lesz olyan csinos, kisimult, mint a sztárok a címlapokon.

DE HÉ!

Tényleg ilyen szeretnél lenni?

Az a kismama tényleg te lennél, nem csak egy mások által elvárt ideál? 

Helyette miért ne lehetnél az, aki szeretnél lenni? Ezzel most nem azt mondom, hogy legyél csapzott, macinaciban közlekedő nőszemély. Sokkalta inkább arra szeretnélek biztatni, hogy legyél önmagad!

Az a nő, és anyuka, aki képes jól érezni magát a bőrében, még ha a saját nézeted szerint van rajtad némi súlyfelesleg, vagy ha éppen nem a legutolsó divat szerint tudsz felöltözni.

Ne másoknak megfelelve akard élni az életedet. Hiába vagy egy csodálatosan szép kismama, ha az előtted álló 9 hónapot végig azzal töltöd, hogy azon szomorkodsz, hogy milyen nem vagy, ahelyett, hogy azzal törődnél, hogy mennyire szerencsés vagy, hogy édesanya lehetsz hamarosan. 

Hagyd azt az elképzelt életet, amit az újságok címlapján pálcika lányokkal (gyerekekkel) akarnak rád erőltetni, vagy éppen megmagyarázni neked, hogy miért is kellene úgy élned, ahogy. Ma már sokkalta előrébb jut az ember lánya, ha felvállalja önmagát, ezáltal szinkronba kerül a női, és a kialakulóban lévő anyai oldalunk, illetve ha harmóniára törekszünk.

Te legyél az, aki eldönti, hogy milyen is számodra a női, és az anyai ideál, elvégre mind a kettő az éned része, vagyis mind a kettő te vagy. Hát hozd ezeket egyensúlyba!

 

 

Szép napot,

Edina   

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest

   

süti beállítások módosítása