Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

” A magyarságom áthatja az egész lényemet”

Egy magyar édesanya színes élete külföldön

2019. augusztus 09. - Babarózsa21

 

 

Fatima Needem, vagyis magyar neve Szabó Veronika. Verával még a gimiben jártunk egy osztályba. Szélső pad, hátsó része, mondhatni a viccesek közé tartoztunk, éppen ezért többek között a németórákat is együtt múlattuk, és olykor szenvedtük végig a druszájával, Vera nénivel. Akkor tinédzserként az embernek még fogalma nincs a világról és arról se, hogy majd 20 év múlva merre fog bennünket sodorni az élet. Bár a legtöbb ballagáson felcsendül Komár László – 20 év múlva című száma, amit már kívülről fújsz, mire odaérsz, de a szövegébe 18 évesen egyáltalán nem gondolsz bele. Verát egészen messzire fújta az a bizonyos szél. Angliában él, pakisztáni férjével, magyar apától született 2 fiúval, és 1 kislány gyermekkel, aki már a jelenlegi férjétől született. Így élnek ők öten, két különböző kultúrával, muszlimként, magyarságot el nem felejtve, egy teljesen liberális, és nyitott országban. Elmondása szerint számára továbbra is fontosak a magyar értékek megőrzése, gyakorlása, átörökítése a további generáció számára. Az ő életükön keresztül szeretném bemutatni, hogy milyen ma egy magyar édesanya élete külföldön élve, egy más nemzetiségű férjjel, kultúrával, vallással. 

 

v.jpg

 Mi az, ami új dologként könnyebben, vagy kissé nehezebben tudtál elfogadni ebben az életformában?

Sokak számára talán érdekesnek tűnhet, de számomra a vallás adott egyfajta keret az életemnek, amelyre már régóta szükségem volt, de ez nem tűnt fel. Tudod ez olyan, mint, amikor valamit érzel belül,  hogy feszít,  de valójában te sem tudod megfogalmazni, hogy pontosan mi is lenne az. Na velem ez pont így volt. Kerestem a vallások között magam, és akkor ráakadtam arra, ami én vagyok. Sok volt bennem a kérdés, kétség, ahogy a legtöbb nőben, de a muszlim vallás segített ezek helyretételében. Ami újdonság volt számomra, hogy itthon éltem egy átlagos nő életét. Munka, gyerekek, főzés, mosás, rohanás. Ez az iszlám világban teljesen másként néz ki. A férjem pakisztáni nemzetiségű, ahol arra tanítják a fiúkat kicsi koruktól kezdve, hogy a családjuk fontos jelentőséggel bír, és felelősséget kell vállalniuk értük. Ez nagyon szimpatikus volt számomra, hogy ezt nem a nőktől, vagy nem csak a nőktől várják el. Pakisztánban, és az iszlám világban a nő dolga teljesen más. Talán furán hangzik, amit most mondani fogok, de ennyire valódi, igazi nőnek, még soha nem éreztem magam, mint most. Itt a nők, nők tudnak maradni. Úgy értem, hogy még otthon olykor túl sok szerepet mér ránk a sors, addig ebben a kultúrában a nők a családi tűzhely őrzői. Kicsit olyan ez, mint régen a nagyszüleink idejében. Itthon vagy, és biztosítod a férjednek, és a gyerekeidnek az erős, és biztos hátországot. Persze itt is van arra lehetőséged és jogod, hogy nőként dolgozz, de elsődlegesen nem ez a ”feladatod”, hanem a család. Amennyiben mégis szeretnél dolgozni, úgy az nem mehet a család rovására, és a megkeresett pénz, az 100%-ban a nőé, mivel nem ő a családfenntartó. Nyilván vannak eltérő helyzetek is, mint például, ha valaki egyedülálló, özvegy.

A két különböző kultúra találkozása, összeegyeztetése, és az ezzel való együttélés, valóban nem volt súrlódás mentes. A férjem egy tekintélyelvű családból származik, ahol nagyon patriarchális a társadalom, amiből valóban előfordultak összetűzések közöttünk. Idővel azonban ezek is letisztázódtak mind a kettőnkben, és rendeződött minden. Nem gondolnám, hogy nagyon másként lenne egy hagyományos értelemben vett, ugyanazon kultúrában élő házaspár között, mint köztünk volt. Az összeszokás folyamata is itt is megvolt, ahogyan az előző kapcsolataimban is.

A lényeg, hogy működjön a dolog. Az iszlám szerint egyenrangúak a nők és a férfiak, csak más szerepet töltenek be. A nő amellett, hogy a család motorja, emellett sok esetben kérheti a férje arra, hogy amennyiben idegen férfi látogatása alatt ne maradjunk a szobában. Ezt egy emancipált, európai nőnek, nehéz elfogadnia. Bár én a szerencsésebbek közé tartozok, mert a férjem családjában sok nő van, így ez nálunk egyáltalán nem ennyire szélsőséges. 

 

v1.jpg

A már megszokott gyereknevelési elveidet mennyiben érintette a házasságod?

Én nagyon liberális vagyok a gyerekeimmel, ezért nyitott és baráti a kapcsolat közöttünk, míg mondjuk a férjem családjában ez teljesen elképzelhetetlen. Így ebből a szempontból mind a kettőnknek volt mit elfogadni a másikban, és idő volt, mire mind a ketten megtaláltuk a közösen járható utat, hogy az a gyerekek számára is elfogadható, és leginkább járhatóvá váljon. Ha jól emlékszem talán 1 évbe is beletelt, mire rendeződtek az új szerepek, erőviszonyok mindenki között, és összeszokott a már egyesített családunk. Azt gondolom, hogy egy mozaikcsalád esetében nem meglepő, hiszen egy átlagos magyar családnál is hasonlóan történik minden. Mindenki hozza az élettapasztalatait, felfogását, családi kultúráját, neveltetését és megpróbálja érvényesíteni azokat.

 

A fiúkra milyen hatással volt, hogy kimozdítottad őket a megszokott közegükből?

Mielőtt kiköltözünk volna, már előtte rengeteget beszélgettem a fiúkkal a kultúra, és a vallásbeli nézetekről, hogy mire készüljenek, milyen szabályok, előírások vannak, amelyeket be kell tartani. A kisebbik fiam esetében nagyon gördülékenyen ment minden, mert a kiköltözésünk után nem sokkal már fel is vették egy iskolába. Ő a kezdetektől fogva jól érezte magát. Azonban a nagyobbik fiam októbertől – májusig még otthon maradt, ez idő alatt nem járt iskolában, mert sehol nem volt üres hely. Neki kicsit több idő kellett ahhoz, hogy képes legyen beilleszkedni. A kezdet kezdetén még olykor előfordult, hogy hazavágyódott, de amióta kamasz, ez is megváltozott és teljesen megtalálta önmagát.

 

 v3.jpgNa és mi a helyzet a kislányotokkal?

A kislányunk ugyanolyan jól beszél angolul, mint magyarul, mivel itthon leginkább magyarul beszélek a gyerekekkel. Így számára teljesen természetes, hogy mind a két nyelvet egyformán használja. Ő egy nagyon nyitott, magabiztos kislány, aki a maga kis cserfességével, szorgalmával, és agilitásával egy rendkívüli egyéniség. Nagyon szereti Magyarországot, és ez a kettős, vagy inkább hármas identitás, pakisztáni-magyar-angol, rendkívüli módon látszik rajta. Nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból is, mivel a férjemmel mindent megtudunk beszélni. Például, hogy mi az, ami a magyaroknál és mi az, ami pedig náluk hagyomány, babona, családi szokás. Ezek azok az apróságoknak tűnő dolgok, amelyek még inkább színesebbé tudják tenni a hétköznapjainkat. A kislányunk már teljes mértékben ebben nő fel. Így számára nem okoz gondot a tolerancia, és az, hogy elfogadjon egy más országból érkező gyerkőcöt.

 

 Miben hasonlít, vagy épp különbözik a két kultúra gyereknevelési szempontból?

Általános érvényű dolgot, nem tudok íri, mivel nem Pakisztánban élünk. De azt tudom, hogy a férjem miként viszonyul a témához. Leegyszerűsítve talán úgy tudom megfogalmazni neked, hogy amíg ő a gyerekeket inkább a praktikus dolgokra szeretné nevelni, addig én a morális kérdésekre helyezem a hangsúlyt. Neki az a fontos, hogy az életben a gyerekek könnyebben boldoguljanak, nekem pedig az, hogy jó emberré váljanak. Vagy például náluk kötelességei vannak a gyerekeknek, míg az én szemléletem szerint akkor tegyen a gyerek valamit, ha ahhoz kedve is van. Azért halkan megjegyezném, hogy az én gyerekneveléshez való hozzáállásom nem biztos, hogy tipikus magyar.

 

v4.jpg

Neked, mint magyar anyukának, muszlimként milyen érzés gyermeket nevelni Angliában?

Véleményem szerint gyereket nevelni ugyanolyan érzés, mint bárhol máshol a világban. Együtt létezni a gyerekeimmel, itt annyiban más, hogy a férjemre mindenben számíthatok. Talán a neveltetése miatt, nagyon felelősségteljes a családdal kapcsolatban. Együtt oldunk meg minden felmerülő kérdést, feladatot a gyerekekkel kapcsolatban. Visszük, hozzuk őket, szóval közösen intézünk mindent. Mivel Európában élünk, az életmódunk nem igazán tér el, csak néhány dologban. Például, hogy csak halal húst eszünk, és az iskolában is halal menu van (az iszlámban megengedett ételek) mert mindkettő iskolában többségében muszlim gyerekek járnak. Az iskolában megünneplik az európai, nyugati, keresztény ünnepeket is, és a muszlim ünnepeket is. Mi is családilag egyre több dolgot veszünk át az iskola miatt. Ezek ellenére a férjem olyan félig meddig konzervatív (az életben és a vallásban egyaránt), én meg liberális-progresszív vagyok. Nem vagyunk igazán vallásosak, így nem hatja át a vallásos nevelés a mindennapjainkat. A fiúk jártak mecsetbe, de nem éreztek rá a tanár előadásmódjára, ezért nem erőltettem, majd felnőttként, amikor már több rálátásuk lesz mindenre, eldönthetik, hogy pontosan mit is szeretnének. A férjem viszont minden pénteken jár, hiszen ez a férfiak számára kötelező. Az oktatási rendszerre áttérve, nagyon más minden itt, mint otthon. Mivel nekem a fiúk már otthon is jártak suliba, így össze tudom hasonlítani a két rendszert. Ami szimpatikus, hogy itt a szülőkre nem rónak akkora terhet, mint otthon, illetve a tanárok hozzáállása a gyerekekhez teljesen más. Valószínű, hogy a sok náció, kulturálisan is edzésben tartja az oktatókat és nyitottabbá válnak mindenre és mindenkire.

 

Előfordult veled olyan, hogy a kultúrának köszönhetően bizonyos eseményeket, élethelyzeteket nehezebben éltél meg?

Mivel már 6 éve vagyunk házasok, így már elég kevés meglepetés ér, de a kezdetekben valóban sok volt a furcsaság, ami abszolút a kulturális különbségeknek köszönhető. De ezek többnyire elkoptak, vagy megszoktam. Tipikusan ilyen kérdés, hogy az utcán megfoghatod-e a férjed kezét, vagy adhatsz-e neki puszit mások előtt. Sok ilyen volt, de ezeken viszonylag könnyen átlendültünk. Most, ha még akad is közöttünk nézeteltérés, az sokkal inkább már emberi különbség, és nem kulturális háttér függvénye. A hétköznapokban nagyon jól működünk együtt, közel azonos értékrenddel, amit talán nem mindenki fogadna el. Sok mindenben pakisztáni feleség vagyok, sok mindenben pedig európai. A férjem valahogy ugyanígy érez. A gyerekeket nézve, alapvetően muszlim-pakisztáni közösségben élik a hétköznapjaikat, pakisztáni, bangaldesi, szomáliai barátokkal, magyar gyökerekkel, egy nagyon liberális és nyitott társadalomban. Nagyon szeretem a házat, amiben él a családunk, és valóba hálás vagyok azért, hogy így alakult az egész életem, hogy Európában nőhettem fel, és hogy rátaláltam az iszlámra. Anglia nyitottsága, toleranciája nagyban hozzásegít minden kulturálisan különböző embert ahhoz, hogy itt jól érezhessük magunkat a bőrünkben. 

 

Szép napot, 

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

süti beállítások módosítása