Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Rólam - Kedvenc gyerekkori könyvem

2019. július 17. - Babarózsa21

Tizenhetedik nap

 

A mai napon a mesék világába merülünk el. Bevallom, hogy a mai kor meséi (tisztelet a kivételnek) hát hogy is mondjam, eléggé alulmúlják a régieket. A szereplők mondanivalója, tanulságok levonása, és az érthetőség terén is olykor azt érzem, hogy kritikán a helyzet. Azonban mivel többnyire minden gyerek ugyanazokat a vadító meséket nézi, így valóban a gyerekek társas kapcsolatainak megfelelő alakulása végett az ember kénytelen engedni ezeknek a kéréseknek. Ámbár egyet azért be kell, hogy valljak, amelyeket értek, hogy mivel képesek elcsábítani a gyerekeket. Azok a színek egészen elképesztőek tudnak lenni. Nem csoda, hogy totálisan elbűvöli a kicsiket. Legyen szó könyvről, vagy filmről, gyönyörű színeket tudnak ma már varázsolni a gyerekek elcsábítására és meggyőzésére. 

 

h.jpg

Gyerekként rengeteg olyan mesére emlékszem, amelyeket imádtam. Kuriózumnak számított egy egy ilyen történet végignézése, és akár az egész napot ott tudtam volna tölteni a tv előtt. Jó persze, akkoriban nem is volt külön erre csatorna, de még csak a videó is később jött be, hogy esetleg újra és újra megnézhessek egy kedvenc darabot. Arra már nem emlékszem, hogy reggelente volt-e mese (aki tudja, az írja meg nekem bátran :-) de az estére, amikor eljött A MACI és fogat mosott, majd utána izgatottan vártam, hogy vajon melyik mese következik, na erre az érzésre a mai napig emlékszem. 

 

Mégis, az én egyik legkedvesebb mesémet nem a tv-ben láttam, azt hiszem, hogy talán soha életemben nem is láttam filmen, hanem csak mesekönyvben olvastam - kis túlzással, hiszen akkor még olvasni se tudtam. Ez nem más, mint Holle Anyó története. Az elején az anyukám olvasta fel nekem - gondolom vagy százszor, mert egy idő után, már kívülről tudtam az egész történetet, és ahogy lapoztam a könyvben úgy mondtam fejből a mesét. 

 

Azoknak, akik esetleg nem ismernék a mese röviden: egy kedves, szorgalmas lány együtt él a mostohaanyjával és annak buta, lusta lányával. Egy nap a mostohája azt kéri tőle, hogy ugorjon bele a kútba egy elveszett orsóért. A jóravaló lány beugrik, és egy másik világba csöppen, ahol 3 próbát kell kiállnia, majd végül eljut Holle Anyóhoz, akinél minden reggel a dunnát meg kell ráznia, és így a földön havazik. Mivel ezt a kérését is teljesíti, így az Anyó megjutalmazza a lányt és arannyal tér haza. Ezen felbuzdulva a mostoha elküldi a lusta lányát is, aki ugyanezeken a próbatételeken megy végig, azzal a különbséggel, hogy senkinek sem segít, és még Holle Anyónak sem. Így ő is megkapja a jutalmát, de aranya helyett szurok formájában. 

 

De hogy mégis mi volt az, ami tetszett ebben a történetben?! Egyszóval? Minden! Az, hogy annak ellenére kedves tudott maradni a kislány, hogy nem volt mellette a családja, hogy a mostoha és a lánya, gonosz volt vele. Azt hiszem, hogy ez még ma is örök érvényű dolog. Ha valaki gonosz veled, attól neked még nem kell beállnod mellé a sorba, te megmaradhatsz annak, aki valójában vagy. A jóság mindig kifizetődik, hiszen ha folyamatosan jó dolgokat teszel másokkal, ahogy a mesében is, úgy előbb vagy utóbb visszakapod a sorstól. Míg ha gonosz és rossz ember vagy, a végén utolér a saját rosszindulatod, és hidd el, hogy te is megkapod a "jutalmadat" mindenért.

 

Ami számomra még szimpatikus volt a mesében, az a hó készülésének varázslatos leírása. Vagyis, hogy egy szeretetreméltó, önzetlen személy rázza a dunnát csak azért, hogy a gyerekek tudjanak szánkózni, meg hógolyózni, és így a hó érkezésével a földre csend borul, és megtisztul minden a sok zajtól, majd öröm köszönt be a gyermeki szívekbe. Én legalábbis így látom a mai napig, ha hull a hó.

 

A mesekönyv az anyukámnál a mai napig megvan, igaz, már egy kicsit viseltes, de számomra mindig egy kedves darab marad.            

 

 

 

 

Szép napot,

Edina

 

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 

kép:pinterest 

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr414945160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása