A minap pakoltam a fürdőben, amíg a kislányunk kicsit távolabb tőlem főzőcskézett - ahogy ő hívja. Percenként jött be hozzám, hogy kérdezzen tőlem valamit. Egy idő után, azt vettem észre, hogy két szó elkezdte bántani a fülemet. De nézzétek csak, hogy pontosan mi történt: 

- Anya kérsz fagyit?

--Igen, kérek szépen.

- Kicsi fagyit kérsz, vagy nagyot?

-- Legyen inkább nagy.

- Kérsz rá csokireszeléket?

_- Igen kérek szépen.

- És kicsit vagy sokat?

-- Sokat kérek szépen.

- A kistányérba kéred vagy a nagyba?

.....

Egy idő után esett le, hogy már igazából gyerekkorban elkezdődik ez a végletekben való látásmód. Vagy ez létezik vagy az. A kettő között nincs más megoldás a fejünkben.

Sok anyukánál szoktam felhívni a figyelmet arra, hogy ne csak végletekben gondolkozzon, mert létezik más is, mint csupán csak két megoldás. Igen, sokszor valóban kizárólag a drasztikus verzió jut az eszünkbe. Ha megnyerem a lottót, gazdag leszek, ha nem, akkor nem lesz mit elkölteni a nyaraláson. 

De lássunk egy konkrét anyukás témát:

Nem tudok sportolni a gyerkőc mellett, mert nem tudom hova tenni őt. Amit elsőre gondolnak az anyukák: vagy sportolok egy edzőterembe, vagy otthon ülök a gyerekkel.

Létező összes többi megoldás, amire nem is gondolsz elsőre, mert csak a két véglet lebeg a szemed előtt:

- Keresel egy termet, ahol van gyermekfelügyelet is.

- Heti egyszer fogadsz valakit, aki vigyáz rá, amíg te tornázol, és olykor a a nagyi is bevethető.

- Keresel egy olyan edzőt, aki házhoz megy - már létezik ilyen is.

- Összeállsz több anyukával és együtt tornáztok otthon, így látjátok a gyerekeket is.

- Megszervezed, a barátnőiddel, ki, mikor vigyáz a gyerekekre, és így mindenki váltva eltud menni tornázni.

- Olyan sportot választasz, ahova gyerekkel is tudsz menni, pl.: -futás - te futsz ő a babakocsiban van, bringázás- ő hátul/elől ül és te közben tekersz, közös jóga, kengurus torna stb.

- Alvás időben otthon sportolsz, kifejezetten anyukáknak kialakított programra. 

Szóval, ahogy látod nem csak egy-két megoldás létezik , hanem ettől sokkal több. De valahogy már ez rögzül gyerekként, hogy maximum csak két megoldás létezik, több nem, így már nem is erőködünk tovább. Azonban, ha csak a végleteknél maradunk, abban az esetben a saját életünket szűkítjük be, és egy idő után teljesen zárt világ lesz körülöttünk. Így is azt érezhetjük olykor, hogy talán már túlságosan elzárkóztunk minden, és mindenki elől, hátha még erre rá is teszünk egy lapáttal, és saját magunkat korlátozzuk be. 

Így mielőtt kiejtenéd a szádon, hogy több megoldás nem jut eszed, kérlek, hogy ülj le és ténylegesen gondold végig, hogy valóban nem létezik más megoldás számodra, vagy csak inkább már fáradt vagy ahhoz is, hogy az egészet átlásd.

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép: pinterest 

Harmincadik nap

Ahogy már írtam többször is, viszonylag sokat olvasok. Nem azt mondom, hogy egyfolytában, de azért nincs olyan hónap, hogy ne olvasnék el minimum egy, vagy két könyvet. Számtalan tehetséges magyar író könyvét imádom, és talán ezért is nem szeretek kölcsönkérni könyvet senkitől sem, mert időnként szeretem újraolvasni azokat. Könyvvásárlás terén sajnos képes vagyok kibillenni, ami annyit jelent esetemben, hogy a férjem már sokszor be sem enged a könyvesboltba, mert tudja, hogy egy újabb darabbal térek ki onnan.  

Életem egyik legmeghatározóbb könyve Edith Eva Eger - A döntés.

Egyszerűen zseniális az elejétől a végéig. Nem hiába lett sikerkönyv, és fordították le számtalan nyelvre. Tavaly év végén olvastam el, és úgy érzem, hogy kötelezővé kellene tenni mindenkinek, annyira nagyon sok a mondanivalója. 

A történet megtörtént eseményt dolgoz fel, és ettől még inkább azt érzi az ember, hogy el kell olvasnia. Röviden arról szól a könyv, hogy Eva-t a családjával együtt elhurcolják Auschwitzba, ahonnan megmenekül a tábor felszabadításakor a testvérével, majd ezt követően a teljes életét elmeséli, hogy miként, és hogyan volt képes feldolgozni a feldolgozhatatlannak tűnő tábori eseményeket, hogyan tudott családot alapítani Amerikában, gyerekeket nevelni, majd híres pszichológussá válni.

A címe - A döntés - pedig arra utal, hogy egész életünk során mindig van lehetőségünk arra, hogy eldöntsük, hogy mit gondolunk, mert minden fejben dől el, és hogy pontosan merre is szeretnénk haladni. Maradunk a múltban és megrekedünk, vagy dönthetünk másként is, ahogyan ő is tette ezt a táborban!

A könyv tele van olyan kijózanító mondatokkal, amelyek nem mindennapiak, és folyamatos útmutatást adnak minden olyan ember számára, aki nyitott arra.

Az írónő saját bevallása szerint, amennyire csak tudta feldolgozta a táborban átélt eseményeket, azonban elfelejteni nem lehet az ott történteket. 

Mindenképp egy példaértékű személyről van szó, aki amellett, hogy egy igazi túlélő, újrakezdő, édesanya, nagymama, pszichológus és valójában egy magyar nő.

Az alábbi riportot az írónővel az On the spot csapata készítette, ahol mesél a múltjáról, valamint betekintést nyerhetünk a jelenkori hétköznapjaiba, ami semmi esetre sem nevezhető átlagosnak.

Kellemes videózást és szép napot,

Edina  

Huszonkilencedik nap

Az utolsó előtti napon a függőségről írok nektek pár szót, hogy számomra mit is jelent ez pontosan. Többnyire az embereknek a drog, alkohol, dohányzás, játék, internet, szex, valamint a társas kapcsolatoktól való függőség juthat elsőre az eszébe. Bevallom távol állnak tőlem ezek a dolgok, és a környezetembe sem igazán ismerek olyat (vagy nem ismerem fel a tüneteket), aki élne hasonlókkal. Való igaz, hogy a dobozban már láttam elvétve egy két ilyen műsort, de mivel szörnyűnek találtam, hogy egy ember mennyiféle képen tud lecsúszni egy normális élethelyzetéből, ezért nem érzem úgy, hogy ez nekem szólna. Nyilván tudom, hogy léteznek ilyen dolgok, de van, amit nem engedek be tudatosan a világomban. Többek között ez a téma is olyan. 

Azonban, ahogy már megszokhattátok tőlem, véleményem, és saját élethelyzetemből való tapasztalatom van. Na nem ilyen emberi méltóságot elhagyó módon, mint a fentiek, hanem ettől sokkalta gyengédebb, és hozzám méltóan lágyabb verzióban. 

Kezdem a legelején.

Amikor szülés után a kórházi ágyamban ültem, és éppen azon gondolkoztam, hogy mostantól megváltozik az életünk, valahogy végre eljutott az agyamig (még időben :), hogy bizony mostantól én leszek az, akitől ennek a pici babának az élete függ. Hiszen, ha én nem adok neki enni, inni, és nem adom meg számára a tisztálkodási lehetőségeket, akkor idővel ez bizony a baba kárára válhat. Természetesen ezzel a többség tisztában van, de valahogy ott akkor a nagy csendben, csukott ajtók mögött ez elért hozzám is.

Hogy éreztem e ennek a súlyát? Igen, éreztem!

Hogy megrémisztett-e akár csak egy percre is, hogy van egy pici élőlény, ráadásul belőlem és a férjemből, aki mostantól teljes mértékben tőlem függ? Egy másodpercre sem! 

Mindig is szerettem gondoskodni, törődni másokkal, amit a mai napig megteszek, azoknak, kik közel állnak hozzám. Azt gondolom, hogy az anya és a gyermeke között kialakult függőség, már ami a legelejét illeti, teljesen természetes. Hiszen nélkülünk életképtelenek, ilyenkor teljesen végtelenné válnak. A táplálás során, a szoros összebújások, simogatások, rengeteg puszi kiosztása, mind mind tölti a kicsik lelkét. Ami viszont furcsaság volt számomra megtapasztalni, hogy a babák is a maguk módján ugyanúgy adnak, ahogyan mi nekik. Egy idő után az ember azt érzi, hogy az rendben van, hogy a pici tőlünk függ, na de hogy már mi is függőkké válunk. 

Hány esetben láttam már olyat, és hát vicces, de saját magamon is megtapasztaltam, azt amikor a gyerek az egyik kezemben van a másikkal pedig tologatom az üres babakocsit. De hogy miért hozom fel ezt most? Leginkább azért, mert annyira megszoktuk már, hogy a mindennapi kis életük során tőlünk függenek, hogy akkor is ringatjuk őket - vagyis a függést mi magunk tartjuk fenn - akkor is amikor igazából, már nincs is szükség rá. Egyszerűen megszoktuk az elejétől fogva, hogy van egy kicsi ember, vagy kettő, vagy három :-) akinek minden mozdulatára oda kell figyelni, és meg kell oldani az adott helyzetet, hogy jobban érezze magát (az már más kérdés, hogy az idősek esetében a gondoskodás miért zavar bennünket, hiszen ott is tőlünk függnek a magatehetetlen emberek). 

Minden esetre, személy szerint én imádtam minden pillanatát annak, hogy amíg annyira kicsi volt a gyermekünk, akkor tőlem függött. Aztán idővel rájöttem, hogy igazából ez nem vész el, csak átalakul. Mert az elején még a járásuk is tőlünk függ, aztán pedig ha már tudnak járni, akkor jön a következő, hogy megküzdjenek azért, ha éppen valaki nem engedi a hintához és hozzánk futnak segítségért, vagyis úgy érzik, hogy a mi megértésünktől függ az ő játszótéri elhelyezkedésük. 

Azt hiszem, hogy még hosszan lehetne sorolni, hogy mennyi mindent lehet felfedezni egy anya gyermek összefonódásai, függései között. Azonban a lényegen semmi nem változtat. Nőként azt gondolom, hogy imádjuk azt, ha gondoskodhatunk valakiről, és ha ez néha már függővé tesz bennünket, hát legyen. 

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép: pinterest 

Huszonnyolcadik nap

A mai napon a kedvenc sorozatomról fogok beszélni, vagyis írni. Régebben sokkal több sorozatot néztem, mint ma. Amolyan mindenfélét elfogyasztottam. Aztán ráuntam a dobozra (a tv-t hívom így), és elkezdtem szűrni azokat a műsorokat, amelyeket ténylegesen beengedek a saját életembe. Így kizártam a krimiket, az összes gyilkosos, horroros, lelkileg terrorizálós filmet. Helyette maradtak a vicces, vígjátékok, és a dokumentum filmek. Így én most kettőt hoztam, mert nem tudok választani a két kedvencem közül. Ezek következnek most:

How I Met Your Mother - vagyis Így jártam anyátokkal

Amerikai vígjáték/komédia sorozat. Először kb. 12 éve láttam egy céges csapatépítőn, és nagyon megtetszett. Kb. olyan örök érvényű az egész film, mint a Jóbarátok. A film 5 fiatalról, 2 lány, és 3 fiú életéről szól, vagyis leginkább, ami a címe is, hogy Ted Mosby hogyan találkozott a feleségével. Ted a mesélő, aki 2030-ban meséli el a két gyerekének, hogy fiatalon milyen helyzetekben keveredett a barátaival, majd szép lassan megismerkedik a feleségével is, de addigra már túl van több szakításon és néhány vicces, és cikis helyzeten.

A szereplők - Ted, Marshall, Robin, Barney, Lily. 

Amerikában akkora sikere volt a sorozatnak, hogy több hírességet is felkértek vendégszereplőnek. Többek között Enrique Iglesias-t, Britney Spears-t, Jennifer Lopez-t, Katie Holmes-t stb. 

Már én magam sem tudom, hogy hányszor láttam a sorozatot, de minden egyes alkalommal tudok újra és újra nevetni rajta, illetve mindig észreveszek még egy két olyan részletet, amit addig még soha. 

Íme a legjobb jelenetek egyben:

Isten nyomában Morgan Freman-nel

Egészen fantasztikus dokumentum sorozat, ahol a különböző kultúrában élő emberekkel készített riportok arról szólnak, hogy ki milyen Istenben hisz. Mennyiféle nézet létezik, és hogy melyik nézet szerint mi mit jelent, valamint hogyan alakult ki a földön az élet. 

Az emberek a világ különböző pontjain hogyan őrzik meg az Istenben vetett hitüket, hogyan alakult ki mindez, továbbá, hogy melyik országban kire néznek fel az emberek, és leginkább, hogy miért teszik mindezt.

Ami viszont számomra még inkább vonzóvá teszi az egész műsort, hogy nem csak olyanokkal készítenek riportot a filmkészítők, és maga Morgan Freman, akik a saját országukban lévő vallást gyakorolják, hanem már újonnan felvett, gyakorolt vallású embereket is megkérdeznek, hogy miként találtak rá az új nézeteikre, és minek tudható be a vallási nézet váltása.

Nézzetek bele az egyik előzetesbe, ami felirattal van ellátva:

 Azt gondolom, hogy az utóbbi években már egészen eltávolodtunk az Izaura típusú sorozatoktól (hála az égnek :-) és helyette már megjelentek a vicces, tudományos, ismeretterjesztő filmek. Kinek kinek ízlése szerint.

Neked van kedvenc sorozatod?

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Huszonhetedik nap

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a mai témát kissé másként fogom megközelíteni. A téma nem más, mint a legfontosabb ember az életemben. Van egy pár szerencsére, de tényleg. Na azért nem túl sok, de már nem egy kéz kell hozzá, hanem kettő. Megpróbálom az elejéről kezdeni. 

A kislányom számunkra mindenképp különleges. Tisztában vagyok vele, hogy minden szülő számára az ő gyermeke egyszeri, és megismételhetetlen, és ez így is van rendjén. Így hát nem gondolnám, hogy ezzel sokatokat meglepem. Ő az, aki egy fárasztó, hosszú nap után, ha odabújik hozzám, és ahogy a barátnő mondja, amikor beleszagolok a kis bőrébe, akkor szinte már a puszta ölelésével is képes feltölteni a lelkem, és így az ember képes túllépni bizonyos dolgokon. Arról nem is beszélve, hogy szinte azonnal kikapcsolok a mókuskerékből. Ha vele vagyok, akkor vele vagyok. Akkor rá figyelek, és érdekel, hogy mit miért gondol úgy, ahogyan.

Tudom, hogy sokan nem így vannak ezzel, de nekem valahogy mindig az lebeg a szemem előtt, hogy neki is egy gyerekkora van - ahogy mindenkinek - , amiért én, és az apukája felelünk. Ő olyan felnőtt lesz, amilyenné mi most a gyerekkorát alakítjuk.

Nem áltatom magam azzal, hogy tökéletes szülei vagyunk, hiszen mondjuk, ami számomra a tökéletességet jelképezheti, az lehet, hogy az ő lelkét éppen terheli. Így én nem is törekszem arra, hogy az legyek. Szimplán elfogadtam azt, hogy egy szülő sem lehet maximálisan tökéletes, mert mindannyian követünk el hibákat, amiket majd feldolgozunk mi is, és a gyerekek is, és nyilván, majd ha felnőtt nő, és anyuka lesz, akkor bizonyos dolgokat ő is másként fog tenni, mint ahogyan én tettem. De ez szerintem teljesen rendben van, hiszen ettől fejlődik egy családon belül a szülői lét.  

Azonban a gyerkőcünk nem lenne, ha a férjem és én nem találkozunk. A férjem, aki számomra, és most már a kislányom számára is a férfit testesíti meg. Aki amellett, hogy a kislányunk apukája, nyilván a szerelme, és egy számára követendő példa - az ő életében mindenképp - hogy miként kell viselkednie egy fiúnak, majd később férfinak egy lánnyal, nővel. Ő az, aki az erőt, az energiát, a biztonságot, a támaszt jelenti neki most, és valószínűleg majd egész életében. Akitől megtanulhatja, hogyan ne bonyolítson túl dolgokat, ahogyan azt egyébként mi nők szoktuk, és hogyan hozzon meg olyan döntést, aminek igenis vállalnia kell majd a következményeit. Egyszóval mindenképpen egy követendő példa. 

Majd itt jövök a képbe én. Én, aki a kislányunk anyukája vagyok. Igazából még a mai napig nem tudom eldönteni, hogy mennyire van igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy a barátnőjükké kell válni. Bizonyos szinten igen, ez tényleg így van, de egy ponton ezt a dolgot szerintem, ahogyan sok mindent, el kell tudni engedni. Szóval én adom neki az érzelmi stabilitás alapját. Azt a példát, hogy miként legyen NŐ, nem csak nő - így kicsivel. Azt a személyt testesítem és mutatom meg számára, akiket ő már esetleg nem ismerhetett. A nagyszülőket, az ükszülőket. Miként éltek a nők nálunk, és mit miért teszünk úgy, ahogyan a családunkban az az évek folyamán kialakult. Milyen családi hagyományok vannak, és melyiknek mi a jelentősége. Hogyan tud lágy maradni mind a víz, és ugyanakkor ha kell, keménnyé válni, mint egy kő. Azt gondolom, hogy egy édesanya szerepe a családon belül mindig rendkívüli pozíció. 

De ha az én anyukám, nem lenne, akkor én sem lennék, és akkor a férjemnek is más bájos felesége lenne, és a kislányunk sem lenne. Az anyukám, akitől sokat tanultam, és láttam. Mit hogyan érdemes csinálni. Egy nőnek mennyi szerepe és feladata van a családon, az anyaságon, és a feleség szerep létezésén belül. Miként kell magunkat önállóságra szoktatni, és ha kell keménnyé válni. Az irányítás, a puszta létezés, az anyaság megélése, és az abban való létezés.

Így hát arra a kérdésre, hogy mégis ki a legfontosabb ember az én életemben, egyszerű a válaszom. Az anyukám, mert nélküle semmi nem lenne, amit ma magaménak mondhatok.      

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 kép: pinterest

Huszonhatodik nap

Az ember a korral egyre több helyre eljut, és megannyi élménnyel lesz gazdagabb. Számtalan országban jártam már én magam is, és azt gondolom, hogy mind egytől egyig kivételes volt számomra. De hogy melyik lenne a legjobb?! Ez valóban nehéz számomra, mivel mindenevő vagyok. Ami annyit jelent, hogy nekem nem igazán szokott lenni semmiből sem egy, ami tetszik. Kicsit a végletek embere vagyok - de jelentem ezen már rendszeresen dolgozok, hogy ne így legyen - és ezért vagy nagyon tetszik valami, vagy egyáltalán nem. Nem sorolnám fel, hogy hány helyen jártam, azonban egyet, azért mégis megemlítenék, mert ez valóban különleges volt. 

2014. februárjában elutaztunk Tihanyba egy kicsit feltöltődni. Egész hónapban szörnyen beteg voltam, de mivel befizetett utunk volt, így már nem akartuk lemondani, szóval pakoltunk és indultunk. 

A szálloda nagyon szép volt, és a hely lenyűgöző, a szobából a kilátás pedig felülmúlhatatlan, már csak annál fogva is, hogy az egész Balatont beláttuk. A betegségem továbbra sem akart elmúlni, de próbáltam nem arra koncentrálni, így átmentünk Veszprémbe szétnézni. Emlékszem akkor februárban, annyira jó idő volt. Sütött a nap, és még a kabátot is levetettem, mert úgy éreztem, hogy szétsülök - én, aki legtöbbször lefagyok mindenhol. 

Egész álló nap tekeregtünk a városban, ettünk, vásárolgattunk, tudjátok, amikor annyira jólesik, hogy semmit nem csinálsz, csak évezed a pillanatot. Annyit nevettünk napközben, hogy még a könnyem is kicsordult. De a rosszullétem csak nem akart elmúlni.  A férjem - aki, akkor még nem volt az - megkérdezte viccesen, hogy nem vagyok-e terhes. Mondtam neki, hogy dehogy vagyok, hát azt már csak észreveszi az ember, bár igaz, ami igaz, hogy tényleg minden áldott reggel hányingerem van, de hát annyi gyógyszert szedtem az elmúlt 1 hónapban, hogy szerintem igazából csak kikészült a gyomrom. Szó, szót követett, amikor berongyoltunk egy gyógyszertárba, hogy vegyünk valamit, amitől kiderülhet, hogy mi a helyzet. 

- Nekünk olyan teszt kellene, ami nagyon egyszerű - Miért szerinted drágám van bonyolult teszt is, mondjuk a kresz vizsga tesztje. 

-- Minőségben van különbség, illetve árban. Alacsony, közepes, drága. 

- Olyan nincs, ami kiírja, hogy terhes vagyok, vagy nem?! - Hülye, olyan biztos nincs, vagy van?

-- Nem, olyan nincs, de van digitális tesztünk, ami egyszerűbb.

- Szerintem tényleg egyszerűt vegyünk, mert nekem ez, amit a lányok is mesélnek, hogy egy pálcika, két pálcika, halvány pálcika, nem is tudom értelmezni. 

-- A digitális az kiírja, hogy hány hetes várandós. 

- Na az lesz a jó, legalább a tök hülyék is megértik, hogy igen, te most már 3 hetes terhes vagy. Majd hatalmas nevetés közepette elhagytuk a helyszínt, ahol egyébként rajtunk szórakozott mindenki, hogy vajon most mi is szülők leszünk-e vagy sem...

Miután visszamentünk a szállodába, a magam részéről már el is felejtettem, hogy vettünk egy ilyet, amikor a férjem szólt, hogy menjek már és derüljön ki a helyzet.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor bennem még 1%-ban sem merült fel, hogy várandós lennék. Így a legnagyobb nyugalommal elmentem a fürdőbe, majd otthagytam a tesztet, és kimentem átöltözni, amikor jön ki a férjem teljesen lefehéredve, tátott szájjal, hogy ez pozitív.

Na az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő mindig viccel, és egy szavát nem lehet elhinni. Így most is ez történt. Nem hittem neki, így öltöztem tovább, és hátat fordítottam neki. De jött utánam, hogy tényleg van itt valami, és nézzem meg. Továbbra is hitetlenkedtem és pakoltam tovább, amikor hirtelen megváltozott a hangszíne, és odamentem hozzá, hogy megnézzem a saját szememmel. 

Kivételesen nem vert át, és tényleg ott virított egy + jel, meg hogy már 3-4 hetes várandós vagyok. 

- Terhes vagyok? Hát az meg hogy lehet? 

-- Hát hogy drágám, hát így!

Nem is érettem, és hirtelen azt se tudtam, hogy mit gondoljak. Való igaz, hogy elhatároztuk, hogy szeretnénk babát majd, 1-2 éven belül, de hát ez konkrétan mikor elhatároztuk, rá másnap már meg is történt a csoda, hát ez a teszt tényleg ennyire pontosan tud mindent?! 

Emlékszem, hogy néhány perc kellett mire felfogtuk mind a ketten, hogy ez az egész most akkor tényleg velünk történik meg. Összeborultunk, majd néhány perc múlva elkezdtem sírni. 

-- Most mi a baj, miért sírsz drágám - kérdezte kétségbeesetten a férjem.

- Semmi, csak arra gondoltam, hogy ha a sorstól kaptunk egy ilyen kezelhetetlen, rosszaság kiskutyát, akkor vajon milyen lesz a gyerekünk?! 

2014. október 21-én megszületett a kislányunk, aki egy angyalbőrbe bújt huncutság ;-) 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

 kép:pinterest

Huszonötödik nap

Nem tudom, hogy minden nő egyformán érzékeny-e, de én, amióta szültem, szinte nincs is olyan nap, hogy ne érzékenyüljek el. Nem feltétlenül mindig a gyereken, hanem helyzeteken, filmen, életeseményeken, olvasottakon stb. Emlékszem, hogy szülés után kb. félévvel megkérdeztem az orvosomat, hogy én most már örökre így fogok maradni, aki mindenen meghatódok, és olykor el is sírja magát. Választ nem kaptam, csak egy kedves mosolyt, és egy bólogató fejet. Nos, így maradtam. Elfogadtam, azonban mindig akad egy két kirívó eset, amikor megfacsarodik az ember szíve, és kigördül egy könnycsepp akkor is, amikor nem igazán kellene. 

Hulla fáradtan szálltam fel a villamos végállomásánál, és arra vártam, hogy elinduljon velem haza a zötykölőd városnéző járat. Arra gondoltam, hogy mivel végre süt a nap, így kivételesen villamossal megyek, és nem a vakondjáratban ülök. Leültem, és csak bambultam ki az ablakon, miközben gyűrűzött körülöttem a tömeg. 

Körbenéztem, hogy látok-e idős embert, de csak a fiatalok érzik úgy, hogy övék a világ, és kiabálva beszélgetnek, hogy tudj mindent az életükről, akkor is, ha egy kicsit se érdekel. 

Megállt fölöttem egy nő, aki a szatyrával lökdös, de még ahhoz is fáradt vagyok, hogy ránézzek, így továbbra is csukva tartom a szemem, és próbálok örülni, hogy már hazafelé veszem az irányt. A hölgy azonban csak lökdös, mire felnéztem, akkor láttam, hogy egy hatvan év körüli, és már álltam is fel a székről, amikor a szembeülő lány megelőzött, és már le is huppant a helyére. 

Na szuper, most meg lelkifurkám van azért, hogy nem vettem észre, már az első lökésnél, hogy átadjam a helyemet. Magamat marcangolom belülről, hogy miért nem figyeltem arra jobban, hogy egy idős ember, elfáradt, hisz ő is csak annyit szeretne, ha végre leülhetne. Mindegy is, Edina kapcsolj ki, nem lehet mindig mindenkinek jót tenni, végül is megoldódott a dolog, ül a néni.

Újra becsukom a szemem, elmerülök a saját kis világomban, amikor hüppögést hallok nem is olyan messziről, pedig iszonyat a tumultus, és ezzel együtt a zsivaj a villamoson. Szinte még az ablakból is lógnak az emberek. Nem is értem, ma mindenki túlórázott, vagy mi ez az emberáradat?! 

Kinyitom a szemem újra, amikor látom, hogy a néni a telefonját nyomkodja, és közben törölgeti a szemét. Remek, egy újabb beteg mellé sikerült ülnöm. Nekem gyerekem van, én nem lehetek beteg, mert hazaviszem és elkapja ő is és a férjem, meg a kutyám... Miközben zakatolnak a fejemben ezek a tipikus anyai pánik mondatok, újra becsukom a szemem, és azt mondogatom magamban, hogy "egészséges vagyok, a betegség elkerül, egészséges vagyok a betegség elkerül...".

Újabb lökés a hölgytől - ez már a harmadik, mindjárt abbahagyja, csak fészkelődik - nyugtatom magam, csak el fog egyszer helyezkedni nyugi. Majd hosszas csörgés a szatyorral. Kinyitom a szemem, hogy most már akkor tényleg páholyból nézném végig a műsort, hátha látok valami konkrétat is, nem csak hallok. 

Ránézek, és akkor látom, hogy ő bizony nem beteg, hanem sír... 

Na ne, én ezt nem bírom, ebben nagyon rossz vagyok. Ha sírós embert látok, attól mindig azonnal kikészülök. 

Hát ez kész, most meg én csörgök a táskámba lévő dolgok kotorászásával. Igen, folynak a könnyei, biztos, hogy nem izzad, hanem sír, de hát nem is beszélt senkivel se telefonon - morfondírozok magamban. Vajon megsértem, ha adok neki egy zsebkendőt?! De olyan béna, ha mégsem sír, csak izzad, mint amikor azt hiszik, hogy terhes vagy, és átadják az ülőhelyet. Na jó, megszólítom, aztán lesz, ami lesz. 

 - Elnézést, adhatok egy zsebkendőt Önnek? 

-- Igen, köszönöm - érkezik a halk válasz, amit alig hallok a zajban. 

- Segíthetek valamiben, bármiben? 

-- Meghalt az anyukám, és a fiam se veszi fel a telefont. Tudja ő külföldön lakik. Én az anyukámmal éltem, és most jövök a kórházból. Nincs senki másom. Nem tudok senkivel se beszélni. Elnézést, hogy itt sírok, nem akartam zavarni. 

- Na akkor tessék közelebb jönni hozzám, az én vállam szabad - majd magamhoz húztam, és hagytam, hogy szó szerint a vállamon sírja ki magát egy tök vadidegen nő. Felsírt, de olyan igazán mélyről jövő, szívet megfacsaró gyermeki sírással, mint, akiben most tudatosult, hogy bizony örökre elveszítette az anyukáját. A villamoson hirtelen olyan csend lett, hogy még a könnycsepp legördülését is hallani lehetett. Na, nem az övét, az enyémet.

Mikor újra kinyitottam a szemem, akkor érzékeltem, hogy a tömeg eltávolodott tőlünk, és messziről nézték, ahogy sírunk egymás vállán. Ott ült egymással szemben két nő, két anya, két gyerek.

Még vigasztaltam egy ideig, majd megköszönte, hogy sírhatott egy kicsit, és legalább még ötször bocsánatot kért tőlem az egész jelenetért, mire nagy nehezen letudott szállni. Mosolygott, és integetett, pont úgy, mint a gyerekek sírás után, ha már jobban lesznek egy kicsit.

Szétnéztem a villamoson, és döbbentem vettem észre, hogy sokak kezében zsebkendő volt. De nem azért, hogy adjanak a néninek egyet, hanem azért, hogy letöröljék a saját könnyüket. 

Valószínű, hogy mindenkit megértett az idős hölgy szomorúsága, és belegondoltak abba a mondásba, miszerint az anyukák mindenre képesek megtanítani minket, kivéve arra, hogy miként lehet nélkülük élni. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterst 

Huszonnegyedik nap

Ma az általam nagyra tartott, és kedvenc blogom/bloggereimről írok. Az alábbiakban 5 ilyenről olvashattok. Nem mondom, hogy könnyű volt leszűkítenem csak ötre, mert rengeteg ember blogol ma már, és még többen írnak nagyon jól. A témák iszonyatosan szerteágazóak, és érdekesek. Gyakorlatilag már szinte minden témában lehet találni egy bloggert, aki kifejti a véleményét, valamint hasznos tanácsokkal is ellátja az olvasót. Több oldalt is követek, olvasok, és inspirálódok, valamint ötleteket gyűjtök, hogy mit, hogyan, és miként lehetne jobbá tenni az életben. De nem szaporítom tovább a szót, jöjjenek az én kedvenceim:

Szabó Jucus, 5 hozzávaló gasztroblogger - https://5hozzavalo.blog.hu/

Egy kedves szőke, mosolygós anyuka gondolt egy nagyot, és kitalálta, hogy mi lenne, ha csak 5 hozzávalóból készítene ételeket, mivel ez az élete.

Ő így főz, és ezt szeretné megosztani másokkal is, hátha tud újat mutatni valakinek. És igen, tudott, de még mennyire. Jucus nem az a fajta - már az éltelei alapján- , aki nagyon túlbonyolítaná a dolgokat, hanem pont, hogy minél inkább leegyszerűsíti. De éppen csak annyira, amennyire nekünk, édesanyáknak szükségünk van rá.

Ha megnézitek az oldalát azonnal feltűnhet nektek, hogy mennyire egyszerű és könnyen elkészíthető ételek sorakoznak az általa elkészítettek között.

2017-ben elnyerte Az év bloggere címet.  

Emmer Szabina, a Blogozine - https://blogozine.blog.hu/

 Szabina élete nagyban más, mint a legtöbb nőé. Megsérült csigolyával éli a hétköznapjait, és saját bevallása szerint az egész kálvária elején, ahogy ő fogalmaz egy "mufurc sün" volt. 

Elképesztő erő lakozhat benne, hogy képes volt felállni, dolgozni, tenni minden áldott nap azért, hogy újra összetudja szedni magát és hogy legalább fel tudjon öltözni egyedül. 

Az oldalán megtalálhattok mindent, ami egy nőt érdekelheti. Divat, szépség, életmód, lakás, gasztro, utazás. 

 2017-ben Az év felfedezettje, 2018-ban Lenovo különdíj

Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül - https://laskainelli.blog.hu/

A boldogság elérésében segít Nelli a hozzáfordulóknak.

Emellett házassági tanácsadó és párkapcsolati tréner. Számos könyve jelent meg a témában. Megnyerő írásaival az ember úgy érezheti, hogy végre egy hozzáértő, segíteni tudó, és akaró kedves nő sorait olvassa.

Azt gondolom, hogy Nellinek nagyon igaza van, amikor azt mondja, hogy igenis tenni kell a jó kapcsolat fenntartásáért, tovább lendítéséért.

Érdemes őt olvasni, mert az ember mindig talál az írásai között egy két olyan mondatot, ami elgondolkoztatja.

D. Tóth Kriszta -  https://wmn.hu/

 Ha teljesen őszinte akarok lenni, imádom az oldalt. Az összes írásuk olyan, amire egy mai nőnek nagyon is szüksége van. Őszinte, olykor provokatív, egyenes, néha csípős, de ízig vérig nőnek érzed magad, miközben egy csomó csomó hasznos tippet, véleményt kapsz tőlük.

Ami eszembe jut róluk elsőre, hogy a csapatuk minden tagja egytől egyig, igazi színes egyéniség.

Hogy eljátszottam-e már a gondolattal, hogy ott ülök közöttük egyszer?! Hát még jó hogy. De még egy pitnyúl vagyok hozzájuk képest, így csodálkozó szemmel figyelem minden írásukat, megmozdulásukat, és tanulok a legnagyobbaktól.  

Oravecz Nóra -  https://www.oravecznora.hu/

Hmmm. Mit is mondhatnék Nóriról?!

Imádom a lelkesedését, hogy annyira azt szeretné, hogy megértse minden hozzáforduló azt, hogy milyen lehetőségei vannak az ÉN márkájával kapcsolatban, hogy képes kézzel lábbal magyarázni, és akkor még a benne lévő elképesztő energiákról nem is beszéltem.

Ötletelésben verhetetlen. Energia szintje határtalan. Imádja azt amit csinál, ja és számomra külön inspiráló, hogy nem ismer tréfát, ha munkáról van szó. 

Hiszen amit vezet, az nem egy játszótér, csupán Napközi. 

Ahogy elnézem az általam leírtakat egy közös van bennük. Bocsi fiúk, de nálam most a női bloggerek, írók nyertek. Hát ez van srácok, majd legközelebb ;-)

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Huszonharmadik nap

Gyerekként is volt mindig állatunk, pedig lakásban latunk. A nagyszüleimnél, akik vidéken éltek, nyilván más volt a helyzet. Tele voltak háziállatokkal, és jó volt a közelükben felnőni. Már úgy értem, hogy véleményem szerint fontos egy gyereknek, hogy állatok is körülvegyék. Azért is, mert sokat tudnak tanulni a gyerekek. Na, nem a disznóólra gondolok, hanem a gondozásukra, hogy milyen felelősség egy állat tartása, és persze még számtalan dologra tudja őket megtanítani. Tudom, ezzel nagyon sok szülő nem ért egyet, mondván gyerek mellé nem való kutya, én azonban egyáltalán nem ezen az állásponton vagyok. 

 Jelen pillanatban is van egy kiskutyánk. Rettentő érdekes kis állat. Szofi 7 éves foxi és bichon keverék kutya, aki "véletlenül" került hozzánk. A férjem épp ment edzeni, amikor a lépcsőházban elkapta egy szomszéd, hogy nem kell-e esetleg nekünk egy babakutya, mert most hoznak fel egyet, de meggondolta magát az, aki szerette volna. 

Hát kellett. Mire hazaért a férjem az edzésből, már ott aludt a szőnyegen, és annyira kicsi volt, hogy utólag egészen biztos vagyok benne, hogy nem volt még 6 hetes. Cicák között élt, és a tesóival, valahol Zalaborszatótávol, így a mai napi sírni szokott, ha utazunk kocsival, mert neki ez berögzült, akkor és ott, hogy ha autó, akkor elszakítják a családjától. Így hát ha nyaralunk, igen, akkor telibe sírja a 2 órát. Bár a korral ez is javulni látszik. Legutóbb már csak 1 órát sírt. Ami azért is volt szép, mert a kislányunk pedig mivel annyira sajnálta, így ő is végigsírta az egész utat. 

Egyáltalán nem egyszerű kiskutya. Kistestű, fehér, imádni való, akinek a szemébe, ha belenézel, azonnal elveszel, és szerelmes leszel. Szóval szerelemesek lettünk, és az elején mondhatni még miden jól is ment. Hátitáskában vittem magammal mindenhová. Ő cukin örült mindenkinek, majd idővel kijött a terrier vére, és elkezdett mindenkit utálni maga körül. Ugatott, vicsorgott, és egy igazi kezelhetetlen kis ördögfióka lett belőle. 

Így hát elkezdtünk járni vele oktatóhoz. Jártunk minden héten, hétvégén becsülettel, közel egy évig. Igen, minden hétvégén. Volt ott minden. Nyüszítés, húzás, vonás a földön, ugatás, vonyítás, és minden olyan hang, amitől egy kutya hangja képes berekedni, majd végül elmenni. A végeredmény, számunkra nem lett meglepő. Az oktató nem tudott mit kezdeni vele, így azt javasolta, hogy hagyjuk abba a képzést. De elmondta, hogy minden tisztelete a miénk, hogy nem adtuk még be menhelyre.

Közben megszületett a kislányunk, és valószínű, hogy ez sem tett túlságosan jót neki. Ugyan szereti, de csak amolyan tisztes távolságból, és mindig szemmel tartja, hogy mit csinál. Így ő megsimogatni, nem tudja, csak a férjem, és én vagyunk azok, akiket szeret, illetve még a sógoromat, mivel ő vigyázott rá kicsiként. 

Orvosi tanácsra kipakoltattuk, hátha segít rajta. Nem azt mondom, hogy nem segített, de kb. olyan 5%-ban, és most nem túlzok. 

Mégis imádom. Bitang rossz. Vagyis, hát ő ilyen. Egy ízig vérig terrier. Makacs, sértődékeny, kitartó, bosszúálló, mindeközben egy plüsskutya kinézetű, bambi szemű kislány. Ha valami nem tetszik neki, akkor csak és kizárólag rajtam áll bosszút, mindegy, hogy ki követte el, engem büntet. Ha simogatom, akkor azért morog, ha pedig abbahagyom a simogatást, akkor meg azért. Igazi kis Szörny Ella de Frász tud lenni. 

Azonban mindezek ellenér, amikor beszélgetek vele, rendszerint elmondom neki, soha senkire nem cserélném el, és áldom az eget, hogy őt hozzánk sodorta az élet, mert ahogy már többször mondták, más már egészen biztos, hogy megszabadult volna tőle. Nekünk viszont ő a kiskutyánk, aki a mai napig örömében képes bepisilni, ha hazaérkezünk, és úgy örül, mintha évek óta nem látott volna bennünket, miközben csupán csak 10 percre ugrottunk le.

Ha lehetne kívánni az aranyhaltól, akkor egészen biztos az lenne az egyik kívánságom, hogy 1 napot odaadok az életemből, csak végre beszélhessen. Így megtudnám tőle kérdezni, hogy mi ennek a fene nagy mérgeskedésének az oka, és akkor egészen biztos, hogy minden megoldódna. De mivel ilyen nem igazán létezik, így továbbra is megteszek mindent azért, hogy ő jobban érezze magát, és ha ez az jelenti, hogy időnként papucsokat szedek ki a szájából, hát legyen. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Huszonkettedik nap

Fontos a zene számomra. Olykor azt szoktuk játszani a kislányommal, hogy énekelve beszélgetünk, egy adott dallamra, amiből tényleg vicces beszélgetések szoktak kisülni. Nem hiába nevezik a zenészeket is művészeknek, hiszen egy egy dal mondanivalója valóban sokkal többet takar, mint azt első hallásra gondoljuk. Időnként megnézem a szövegeket is, hogy lássam, pontosan miről szól. Ha angolról vagy más egyéb nyelvű dalt hallgatok, azokat is többnyire megnézem feliratozva.  

Azonban be kell vallanom, hogy nem igazán hallgatok változatos zenéket. Többnyire ugyanazokat az előadókat figyelem, vagyis a kedvenceimet. Így arra gondoltam, hogy a mai kor slágerei helyett inkább a nyolcvanas évek magyar slágerei közül választok, maradván a gyerekkoromnál, és azt gondolom, hogy ezek a számok, a legtöbbünkben kellemes érzést vált ki. Na de akkor vágjunk is bele, hogy ki azok, akikért gyerekként anno megőrültem, és tátott szájjal hallgattam, vagy néztem őket a Zenebutikban (és megvesztem Juhász Elődtől, hogy annyit dumál :-) 

Neoton família - 220 felett 

Szerintem még talán mindenki emlékszik a csodaszép énekesnőkre, akik a száguldásról énekeltek, és soha nem tudtam eldönteni, hogy melyik tetszik jobban, a szőke vagy a barna. Igazi bulis dal, és az energia, amit közben éreznek a zenészek, énekesek, teljesen átjön: 

Zoltán Erika - Madonna

Ha megkérdezték tőlem anno, hogy hogyan néz ki az egyik tesóm, akkor mindig azt mondtam, hogy olyan mint Zoltán Erika. Szerintem lányok százai szerettek volna olyanok lenni, és úgy táncolni, ahogyan Erika tette. Nagyon helyes a videóban szerintem:

Dolly Roll - Hullámszörny

Na szóval, az úgy volt, hogy impulzus szprével a kezemben, ugráltam az ágyon, és közben a lemezjátszóból ordított a Dolly Roll, és ha elfáradtam, akkor pedig a lemez borítót bámultam, mert annyira jó volt ránézni, és azok a színek, imádtam őket.

Első emelet - A film forog tovább

Mit is mondhatnék. Igazi fiúbanda, akik tök lazák, mosolygósak, és kedvesek. Ja, és még a zenéhez is értettek. Kihagyhatatlanok. Kikivel a frontemberrel az élen, szuperek voltak.

Flipper Öcsi - Arriverderci Amore 

Flipper Öcsi, az Flipper Öcsi. Igazi szívtipró volt. Egy helyes fiú, aki nyilván tudta is magáról, és hogy a háttérben a zenekar ott van. Ez számomra arról tanúskodik (bár lehet, hogy rosszul), hogy ebben a korban talán még nem volt féltékenység, hanem támogatták a zenekari társai. Elképzelhető, hogy akkoriban még inkább a barátság volt az első az emberek életében, nem rosszindulat.

R-Go - Szeretlek is meg nem is

Robi és az ő Gidái. Nála is mindig azt figyeltük, hogy melyik Gida milyen, hogy néz ki, mit visel, milyen a haja, a sminkje, és hogy a riportokban miként viselkedik.  

Homonyik Sándor - Álmodj királylány

Szomorú esemény kapcsán született meg, ez a csodaszép dal, amit Homonyik Sándor énekel. A szörnyű tragédiában elhunyt Molnár Csilla szépségkirálynő halála azt gondolom, hogy minden túlzás nélkül mondhatom, hogy tényleg az egész országot megrázta. Az egyik tesóm szintén indult ezen a versenyen, így ő is, és az anyukám is találkozott vele. Az elmondásuk alapján egy csendes, és végtelenül kedves lány volt. 

Hungária - Limbo hintó

Nincs buli Hungária nélkül. Többnyire minden bulin előkerülnek a buli kis számaik, de csak szigorúan akkor, amikor már az ember nem szomjas, mert addig nyilván senki nem mer előhozakodni vele. Imádom a filmet is, és hát nyilván nem vagyok ezzel egyedül, ha minden évben még több ezren mennek el az éves koncertjeikre. 

Szandi - Tinédzser lamour

Szandi még mindig ugyanúgy néz ki, mint anno. Mosolygós, fiatal, kislány. Igaz közben férjhez ment, és családja lett, de attól még mindig, ha ránézek akkor ugyanazt a lányt látom benne, aki itt a kocsin ülve, vidáman énekelget.  

Modern Hungária - Elfújja a szél

Jaj, hát iszonyat helyesek, Bodnár Attila és Fenyő Miklós, ha a lányok nevére jól emlékszem, akkor Plexi és Frutti (fogalmam nincs, hogy erre honnan emlékszem, persze azt, hogy mit kell venni vacsira, na azt simán elfelejtem). Tipikus nyolcvanas évek. Két fiú, két lány, szépek, nevetnek, lazának tűnően énekelnek. 

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.

Huszonegyedik nap

Valami hiányzik! Na de mégis mi?! 

Olykor én magam sem tudom megfogalmazni, de szerintem sokan sokszor szembesülünk azzal, hogy az életünk nem teljesen olyan, mint, amilyennek elképzeltük gyerekként. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy nincs hatalmas medencés házunk a hegy tetején, amelyet mindenki ámuldozva csodálna, és ez váltana ki rossz érzést belőlünk. Sokkal inkább valami olyanra, amitől kereknek érezzük az életünket, a lelkünk egésszé válik, és mérhetetlen boldogságot érezve minden áldott reggel úgy kelnénk fel, hogy elégedettek vagyunk.

Elégedettnek lenni ma már ritka számba megy. Ugyanis, ha valamivel megelégszel egy idő után, akkor az azt jelenti, hogy leállsz. Nem akarsz továbbhaladni. De vajon ma képes arra bárki is, hogy megálljon egy pillanatra.

TE megszoktál állni?

Mondjuk megállsz úton a munkába menet, hogy csukott szemmel élvezd a napsütést akár csak pár másodpercre is, vagy hogy rácsodálkozz a természet adta értékekre mint például, hogy a hangyák mennyit dolgoznak azért, hogy aznap is életben tudjanak maradni?

De hát kit érdekelnek a hangyák? 

Hát pont ez az! 

A tárgyak, azok csak tárgyak maradnak. Soha nem mozgatott, és ahogy elnézem, egyre kevesebb embert mozgatnak, mert idővel rájönnek arra, hogy nem tudnak boldoggá tenni. Vagyis, esetleg húszévesen, időszakokra, de a negyvenhez közelebb már a tárgyakhoz fűződő viszonyunk is megváltozik. Talán azért, mert rájövünk, hogy ezekkel nem lehet személyeket, vagy érzéseket pótolni. Ha egy szépen díszített tányér eltörik, akkor azt már soha nem lehet úgy megragasztani, hogy ne lehessen látni rajta a sérülést. Ilyenek az emberek is.

Sokan azt hiszik, hogy elég egy bocsánat kérés, és azzal elintéznek mindent. De ez tényleg így van?! Megtudunk azonnal bocsátani valakinek, aki mondjuk hosszú napokon, heteken, vagy még ennél is tovább szándékosan bántott bennünket?  

Nyilván idővel megbocsátunk, mert rájövünk, hogy ha nem tesszük meg, akkor egyrészt mi betegszünk bele, másrészt viszont, ahhoz, hogy tovább haladjon az életünk, tennünk kell, és hát ha azt kell megtennünk, hogy mi kérünk elnézést olyantól, aki minket bántott meg, akkor olykor még talán azt is megtesszük. 

Azt mondjuk, hogy mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy jobb legyen az életünk.

Komolyan úgy érzed, hogy mindent? Tényleg azt hiszed, hogy 100%ban megtettél mindent azért, hogy boldog legyél?

Ja, hát,úgy nem...

Ja, hát akkor hogy? 

Leginkább sehogy, most ahogy belegondolok. 

Hát ez az. Sok esetben csak jár a szánk, hogy ha például nem kapok fizetésemelést, akkor kilépek, majd megtudják, hogy mennyit érek valójában. Engem nem lehet pótolni! 

Miért mennyit érsz? Te tudod, hogy pontosan mennyi az árad? Egy céges autó, vagy egy céges mobil, esetleg évi egy külföldi nyaralás?

Jó rendben, tedd azt, és lépj ki, így legalább számodra is kiderül, hogy jól érzed-e, vagy sem. Változtass, és akkor meglátod, hogy mit is szeretnél úgy igazából. Mi az, amitől te boldog lennél végre. Ne csak jártasd a szádat, hanem cselekedj. Lépj egyet, és már akkor változni fog körülötted minden. Addig, amíg nem lépsz, és mindent hagysz, hogy maradjon úgy, ahogy eddig volt, mégis mitől várnád a változást? 

Na, most már tudod, hogy mi az, ami ténylegesen hiányzik?

Á, most már semmit nem tudok. Teljesen összezavartál Szív. 

Miről beszélsz Ész?

Én csak azt mondtam, hogy néha érdemes a saját szívedre is hallgatni, nemcsak más eszére. Az Egoval meg csak óvatosan, mert olykor valóban cseles tud lenni. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

 Huszadik nap

A mai napon arról fogok írni, hogy mit szeretnék elérni az elkövetkező 10 évben. Nem kevés, de az embernek mindig kellenek álmok, tervek, na meg célok. Pont ebben a sorrendben, mert ha van egy álmod, akkor egy idő után a gondolataid akaratlanul is elkezdenek abból terveket szőni, majd idővel rájössz, hogy ezt akár simán meg is lehetne valósítani, így lesznek a céljaid. Ha viszont nincs se álmod, se terved se célod, akkor szimplán megszűnsz élni, és elfelejted élvezni az életedet. Jöjjön az én elkövetkező 10 évem, részletenként, és apró részleteiben. 

A gyermekünk

A kislányunk, aki idén év végén lesz 5 éves, akkor éppen már 15 éves kamasz lesz, Jesszusom - lesz ettől még rosszabb is - mondják a tapasztaltabbak a kamaszkorra. Valószínű, hogy addigra már kirajzolódik nála is, hogy mivel szeretne foglalkozni (igen, bevallom, ezt szinte már nagyítóval figyelem, hogy várhatóan mi lesz az ő hivatása), és mivel ő év vesztes, így ő akkor fog középiskolát választani. Elképzelhető, hogy ő és én, a felsőoktatási könyvet fogjuk bújni ezerrel, a férjem pedig elmondja százszor, hogy ez nem főiskola (ezt onnan tudom, hogy már a bölcsinél, és az ovinál is elmondta, hogy nem kell erre annyira készülni, pfff férfiak :-) Sportolni fog valamit, mert már most is alig tud megülni a fenekén, és elég nagy megfigyelő. Mivel rám hasonlít, mondhatni  99,9%-ban így csak sejtem, hogy nagyjából mi várható. Az a fura, hogy igazából ő már most olyan gyerekként, mint amilyen én vagyok (lettem) felnőttként. Egy kis csoda lesz, ahogy most is az.   

A környezet

Szeretnék addigra máshol élni, akár vidéken is, vagy szeretnék egy olyan vidéki nyaralót, ahová elvonulhatunk a családdal feltöltődni, kikapcsolódni, vagy szimplán csak együtt múlatni az időt. Gyerekként mondhatni, hogy minden szünetet vidéken töltöttem a nagyszüleimnél, és az olyan nagyon békés tudott lenni - legalábbis én annak éreztem, bár az is igaz, hogy akkor mindent másként érzékelünk. Ezért szeretnék, ha nem is ugyanolyan, de közel olyan nyugodt környezetben élni. Ami reggelente madárcsicsergést jelent, és azt, hogy ismerem a szomszédom családját, nem pedig csak a nevét az ajtóra kiírt tábláról. Hétvégente a piacon összefutni a szomszédod szomszédjával, majd megvitatni az élet nagy dolgait, később biciklire pattanva integetni a postásnak, aki visszakiabál, hogy már bedobta a csomagot, amit megrendeltem a múlthéten meglepetésként a férjem születésnapjára. Egyszóval egy sokkal barátibb, lassabb, és nyugodtabb élet, az nem lenne annyira rossz.      

Az életem

Sokszor elmerengek azon, hogy vajon milyen leszek 10 év múlva. Tudom nőknél nem szokás firtatni a kort, azonban nekem semmi bajom ezzel, így hát leírom kerek perec, vagyis hogy pont nem lesz még kerek, de majdnem, éppen 49 éves leszek. Amikor kislány voltam, akkor eddig a számig nem is láttam el, de azt viszont már akkor is tudtam, hogy másokkal ellentétben, én nem húszévesen szeretnék gyermeket, ami így is lett, mert 34 voltam, amikor megszületett a kislányunk - fura, hogy ezt miért tudtam én már 5 évesen. 

Simán eltudom képzelni, hogy addigra már végre megtalálom azt a sport tevékenységet (ha nem, akkor örökre feladom), amit imádok majd művelni. Eddig ugyanis, erre még nem akadtam rá. Tényleg sok sportot kipróbáltam már, de olyan, amibe bele is szerettem volna, és kitartóan művelném, na hát azzal még nem találkoztam. Itthon tornázok tisztességesen minden reggel, de hogy máshová elmenjek, és időt, energiát rááldozva formáljam az alakomat, hát csak bízni tudok a csodában, hogy ez addigra már így lesz. Viszont azt azért eltudom képzelni, hogy 10 év múlva már egyszer lefutok egy maratont, mert azt le kell futni mindenkinek az életben, már csak önmagadért is. Ki tudja, lehet, hogy most ez a sok reggeli/délutáni rohanás az óvodába ki-be még jól fog jönni egyszer?!  

Talán addigra kipróbálom az egész rövid hajat, amilyen gyerekként volt. Tudjátok kicsit olyan Anne Hache fél rövid, szőke frizura. Mindig is iszonyat vagánynak láttam az ilyen rövid hajat viselő nőket, és talán 50 körül bevállalok egy ilyet, kizárólag csak szőkében, mint a színésznő. 

A férjemmel addigra már, ááá, hát ezt nem is írom le, hogy hány éve leszünk együtt, de a lényeg, hogy már több ideje, mint előtte egymás nélkül. Várhatóan ő egy jóképű férfi marad (legalábbis számomra), kis őszes halántékkal, amit viszont nem is értek, és ez egy örök titok talán minden nő számára, hogy a férfiak miért sármosan öregszenek meg?!   

Valahogy így tudom elképzelni, hogy ilyen lesz az életem/életünk kerek 10 év múlva.   

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenkilencedik nap

A legrosszabb szokásaim kapcsán őszintén mondom, hogy semmi kiugró nem jut az eszembe. Nyilván van nekem is, mert én sem vagyok tökéletes, azonban az általam rossznak gondolt szokások, azt hiszem, hogy egyáltalán nem lesz megdöbbentő, mivel azt gondolom, hogy a legtöbbünkben megvan. Legalábbis, ami az anyukákat illeti. 

Keveset alszok: mivel többnyire este 11 után fekszem le - de nem ritka az éjfél utáni időpont sem -, és reggel 4:30-kor kelek, majd kezdek bele a napomban, ebből kifolyólag délutánra már sokszor ég a szemem, és eléggé elfáradok. Olykor, ha már nagyon nem bírom, akkor iszok egy tejeskávét, de ez valóban ritka heti maximum kettő. Így átlagosan napi 5-6 órát szoktam aludni - de azt se mindig egyben -, így a tapasztalataim alapján kb. 3 hónapig bírom ezt a ritmust, majd egy idő után szükségem van arra, hogy néhány nap alatt kialudjam magam. Azonban mivel viszonylag sok mindennel foglalkozok a szabadidőmben (kész vicc ez a szó), úgy mint cikkek, interjúk, könyv, mesekönyvek, versek írásával, anyukákkal állok kapcsolatban, akik szintén későn fekvők, vagy épp korán kelők, így mondhatni folyamatos az életemben a pörgés. A főállásomról már nem is beszélek, mert hát ott is helyt kell állni. Szóval igen, olykor valóban szörnyen keveset tudok pihenni, és ha szabira megyek, akkor pedig a nyakamba szakad a mérhetetlen fáradtság, de legalább ilyenkor összetudok bújni a kislányommal, és együtt tudunk pihenni délutánonként, pont úgy, mint, amikor kicsi baba volt.

Túlvállalom magam: nos igen, ez valószínű abból adódik, hogy szeretem azokat, amivel foglalkozok. A főállásomban is rengeteg cetli vesz körül, hogy még mit kell megcsinálnom, és erre jönnek még ötleteim, amelyek lehet, hogy az adott pillanatban nem fontosak, de idővel mindig kiderül, hogy tök jó, hogy megcsináltam. Aki pedig vállalkozást is vezet, az pontosan tudja, hogy mennyi melóval jár. Én még ráadásul abban a fázisban tartok, hogy mindent egyedül csinálok, mindent kinyomozok, hogy mit hogyan érdemes kialakítani, hol van olyan előadás, ami nekem való, továbbképzések, ügyfelek tájékoztatása, Blog, Facebook, Insta, Weboldal stb. Minden alapja pedig a családom, hiszen nélkülük nem is lenne ez az egész, így az egyensúlyra megpróbálok maximálisan odafigyelni. Nem mondom, hogy olykor nem csúszok el, vagy hogy mindig kipihent, csinos, vasalt ruha van rajtam, de már ezekre is keresem a saját kis trükkjeimet, hogy amit csak lehet, azt leegyszerűsítsek, és kitudjam hozni az életemből, és a közös kis életünkből azt, amit csak lehet, na meg persze ezek mellett, még jól is érezzem magam. 

Idő: sokat olvasok róla, és már őszintén mondom, hogy egész jól haladok az időmenedzsmenttel, de ami tény, az tény, hogy mindig van hova tovább fejlődni. Az idővel való zsonglőrködés gyerek nélkül is olykor kihívás tud lenni, hát még gyerekkel, mert mire beáll egy rendszer, és fellélegezhetnénk, addigra borul minden, és kezdhetjük elölről az egészet. Ezekhez jöhet még egy betegség, szünet, rendkívüli nap és máris összedől a nap hátralévő pöpecül megszervezett része. Amire eddig rájöttem, hogy ha tetszik, ha nem, kénytelenek vagyunk beosztani az időnket, mert ha nem vagyunk képesek erre, akkor bizony csak azt vesszük észre, hogy elúszik a napunk, és nem haladtunk semmivel. Szóval bármennyire is utáljuk, de be kell látnunk, hogy hasznos egy naptár, amiben vezetjük a családi, valamint a saját dolgainkat.     

Szép napot,

Edina  

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizennyolcadik nap

Vagyis egy édesanya legbensőbb félelmei - az enyémek mindenképpen...

Emlékszem mielőtt még megszületett volna a gyerkőcünk, egy csomó dolgot másként láttam (ami hozzáteszem, szerintem teljesen természetes) és kevésbé voltam ennyire félelmekkel teli. Azonban, most, hogy már anyuka vagyok, és ahogy telik múlik az idő a gyermekünk nevelésében is, valahogy egyre inkább azt veszem észre, hogy vannak olyan félelmeim, amelyek olykor már szinte képesek lennének gúsba kötni. Elegem lett ebből az érzésből, és úgy voltam vele, hogy akkor szembenézek a saját anyai démonjaimmal, és megnézem közelebbről, hogy mi is az, amitől ténylegesen félek.

 pinterest

Egészségesnek lenni: mivel a mi kis közös életünk szinte az elejétől fogva az egészség köré szerveződött, így ez ránk, 100%-ban érvényes. Pontosan tudom, hogy milyen érzés az, amikor csak a sötétben tapogatózik valaki, és nem tudja, hogy merre induljon kétségbeesésében. Ha pedig egy ritkább, komolyabb betegség üti fel a fejét a családban, akkor az egyenesen maga tud lenni a merő kilátástalanság. Talán ezért is érzem azt a mai napig - szerencsére ritkán - egy szimpla megfázás esetén is, hogy még inkább odafigyeljek Fannira. Azt szokták mondani, hogy az első 1000 nap, amely meghatározza egy gyermek szervezetét, immunrendszerét és valójában az egész kis életét. Azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb egy család életében, hogy egészséges legyen a gyermekünk. Mert bár nagyon elcsépelt, de sokan nem értékelik, és rettentően törékeny tud lenni, és ahogy a mondás is tartja, ha egészség nincsen, akkor semmi nincsen. Ezért is mondom azt, hogy egy szülő számára az egészség elengedhetetlenül fontos része annak, hogy boldogok legyünk, és számomra valóban ez az egyik legnagyobb a félelmeim között.      

Rossz döntések: többnyire a döntéseink eredményeivel később szembesülünk, akár gyerekről van szó, akár a saját életünkről. Első szülők esetében, az ember még csak tapogatózik, hogy pontosan mi is lenne a lehető legjobb döntés bizonyos helyzetekben. Visszamenjen az édesanya dolgozni, vagy maradjon otthon még az óvoda kezdéséig? Melyik bölcsit, óvodát, iskolát válasszuk a gyerkőcnek? Persze ezek nem végleges döntések, mert igazából bármikor léphetünk, válthatunk, és megmásíthatjuk azokat, de mégsem szeretnénk a gyereket rángatni. De mégis, sokszor érezhetjük azt, hogy megmásíthatatlanok a döntéseink, és véglegesek. Egyet megfogadtam magamnak! Ha valaha is úgy látom, hogy a kislányunknak nem megfelelő az egyik döntésem, akkor azonnal változtatni fogok rajta. Mint ahogy nálunk is szóba jött az óvoda váltás, mert Fanni egyáltalán nem érezte jól magát a saját csoportjában. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy időt kell hagyni mindenre. Így mielőtt véglegesen elhatároztuk volna, hogy akkor rendben váltunk, előtte még adtunk egy utolsó esélyt ennek az egésznek. Megbeszéltük az óvónőkkel, és a kislányunkkal, és végül minden rendbe jött. Azonban véleményem szerint nagyon fontos, hogy ha mint szülők rossz döntést hozunk a gyermekünkkel kapcsolatban, akkor tudjuk kijavítani azt. Ezzel ő is látni fogja, hogy mindig van választása az életben, és ha valaha is rossz döntést hoz, az mindig orvosolható.     

Külső környezeti hatások: azt gondolom, hogy talán erre van legkevésbé ráhatásunk. Ha a világban bármi olyan történik, ami nem rajtunk szülőkön múlik. Számomra ilyenek a különböző vírusok megjelenése, amelyekre még nincsenek gyógyszerek, országok közötti háborúk kialakulása, természeti katasztrófák és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent képes kiadni egy anyai agy. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezek inkább csak édesanyai képzelgések, de mégis az a tudat, hogy van olyan dolog, amitől nem tudom megvédeni a gyermekemet, végtelenül megtud rémíteni. Nyilván most sokan felhorkannak, hogy de hát nem is kell megvédeni őket mindentől, de én ezt nem így látom. Hiszen miért ne védelmezném mindentől, ami számára ártalmas, ha megtehetem, meg is fogom tenni, és mégis kit védjen meg az ember, ha nem a saját családját, gyermekét?! 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenhetedik nap

A mai napon a mesék világába merülünk el. Bevallom, hogy a mai kor meséi (tisztelet a kivételnek) hát hogy is mondjam, eléggé alulmúlják a régieket. A szereplők mondanivalója, tanulságok levonása, és az érthetőség terén is olykor azt érzem, hogy kritikán a helyzet. Azonban mivel többnyire minden gyerek ugyanazokat a vadító meséket nézi, így valóban a gyerekek társas kapcsolatainak megfelelő alakulása végett az ember kénytelen engedni ezeknek a kéréseknek. Ámbár egyet azért be kell, hogy valljak, amelyeket értek, hogy mivel képesek elcsábítani a gyerekeket. Azok a színek egészen elképesztőek tudnak lenni. Nem csoda, hogy totálisan elbűvöli a kicsiket. Legyen szó könyvről, vagy filmről, gyönyörű színeket tudnak ma már varázsolni a gyerekek elcsábítására és meggyőzésére. 

Gyerekként rengeteg olyan mesére emlékszem, amelyeket imádtam. Kuriózumnak számított egy egy ilyen történet végignézése, és akár az egész napot ott tudtam volna tölteni a tv előtt. Jó persze, akkoriban nem is volt külön erre csatorna, de még csak a videó is később jött be, hogy esetleg újra és újra megnézhessek egy kedvenc darabot. Arra már nem emlékszem, hogy reggelente volt-e mese (aki tudja, az írja meg nekem bátran :-) de az estére, amikor eljött A MACI és fogat mosott, majd utána izgatottan vártam, hogy vajon melyik mese következik, na erre az érzésre a mai napig emlékszem. 

Mégis, az én egyik legkedvesebb mesémet nem a tv-ben láttam, azt hiszem, hogy talán soha életemben nem is láttam filmen, hanem csak mesekönyvben olvastam - kis túlzással, hiszen akkor még olvasni se tudtam. Ez nem más, mint Holle Anyó története. Az elején az anyukám olvasta fel nekem - gondolom vagy százszor, mert egy idő után, már kívülről tudtam az egész történetet, és ahogy lapoztam a könyvben úgy mondtam fejből a mesét. 

Azoknak, akik esetleg nem ismernék a mese röviden: egy kedves, szorgalmas lány együtt él a mostohaanyjával és annak buta, lusta lányával. Egy nap a mostohája azt kéri tőle, hogy ugorjon bele a kútba egy elveszett orsóért. A jóravaló lány beugrik, és egy másik világba csöppen, ahol 3 próbát kell kiállnia, majd végül eljut Holle Anyóhoz, akinél minden reggel a dunnát meg kell ráznia, és így a földön havazik. Mivel ezt a kérését is teljesíti, így az Anyó megjutalmazza a lányt és arannyal tér haza. Ezen felbuzdulva a mostoha elküldi a lusta lányát is, aki ugyanezeken a próbatételeken megy végig, azzal a különbséggel, hogy senkinek sem segít, és még Holle Anyónak sem. Így ő is megkapja a jutalmát, de aranya helyett szurok formájában. 

De hogy mégis mi volt az, ami tetszett ebben a történetben?! Egyszóval? Minden! Az, hogy annak ellenére kedves tudott maradni a kislány, hogy nem volt mellette a családja, hogy a mostoha és a lánya, gonosz volt vele. Azt hiszem, hogy ez még ma is örök érvényű dolog. Ha valaki gonosz veled, attól neked még nem kell beállnod mellé a sorba, te megmaradhatsz annak, aki valójában vagy. A jóság mindig kifizetődik, hiszen ha folyamatosan jó dolgokat teszel másokkal, ahogy a mesében is, úgy előbb vagy utóbb visszakapod a sorstól. Míg ha gonosz és rossz ember vagy, a végén utolér a saját rosszindulatod, és hidd el, hogy te is megkapod a "jutalmadat" mindenért.

Ami számomra még szimpatikus volt a mesében, az a hó készülésének varázslatos leírása. Vagyis, hogy egy szeretetreméltó, önzetlen személy rázza a dunnát csak azért, hogy a gyerekek tudjanak szánkózni, meg hógolyózni, és így a hó érkezésével a földre csend borul, és megtisztul minden a sok zajtól, majd öröm köszönt be a gyermeki szívekbe. Én legalábbis így látom a mai napig, ha hull a hó.

A mesekönyv az anyukámnál a mai napig megvan, igaz, már egy kicsit viseltes, de számomra mindig egy kedves darab marad.            

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest 

Tizenhatodik nap

A mai napon az álommunkámról fogok írni nektek.

Szerintem nem igazán fogok nagy meglepetést okozni azzal, ha azt mondom, ahogy már korábban is írtam, hogy szeretek segíteni másoknak. A napi munkám során, és a vállalkozásomban is sok ember vesz körül, így minden irányból mások segítése, támogatása az, ami valóban fontos nekem. Számomra jó érzés az, ha valaki, aki bizonyos helyzetben úgy érzi, hogy nem találja a kiutat, vagy nem igazán érzi magát komfortosan, annak segíteni tudok. Ezt a körülöttem lévők is pontosan tudják, és a közeli barátaim pedig mindig számíthatnak rám. 

Saját magamból kiindulva, pontosan tudom, hogy milyen érzés az, amikor várnál segítséget, valakitől, de nem kapsz. Sőt továbbmegyek, ha kérsz, akkor sem feltétlenül kapsz, pedig megtehetnék, hogy segítsenek rajtad. Hát erre szoktam én azt mondani, hogy előbb utóbb mindenkinek szüksége lesz segítségre, de akkor ne csodálkozzon az illető, ha ő sem kap, hiszen amit adsz, azt is kapod vissza! 

Ahogy már olvashattátok a bemutatkozásomban is, igazából az egész anyaságom meghatározó része, az a kezdetek kezdete volt, amikor mások (szintén anyukák!) pálcát törtek a fejem fölött a kislányom "betegsége" miatt, aki persze azóta kinőtte azt. Mégis, ez a fajta megközelítés, olyan mélyre tudott taszítani, hogy azt valóban nem kívánom senkinek sem, helyette viszont abszolút túllépve ezen, és erőt kovácsolva belőle lettem leendő, kezdő anyukák segítője, vagy life coach.

Egy kezemen megtudom számolni, hogy hányan álltak mellettünk úgy igazából, őszintén, segítő szándékkal. Ezzel szemben szinte megszámlálhatatlan ember volt az - köztük olyan is, akinek még gyereke sem volt, nemhogy tapasztalata - aki a saját bizonytalansága miatt, inkább beállt a sorba és helyette ugyanazt a nótát fújta, mint a többiek.

Mert az emberek ilyenek. Könnyebb mást támadni, mint megkérdezni, hogy mi a gond, miben tudok segíteni. De azt gondolom, és sajnos azt is tapasztalom, hogy ma már a segítségnyújtás egyre inkább kihalt! Egyrészt gyanús, másrészt totálisan örültnek nézik az embert. Harmadrészt pedig ez nem divat, mert ez nem mutat jól a Facebookon, vagy az Instán. Helyette sokkal jobban néz ki, ha terelsz, és elvakítod a népet, hogy ne lássák meg a valódi arcodat.              

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor én már most is azt teszem, amit szeretek. Emberekkel foglalkozok, akik szeretik, hogy ha valaki figyel rájuk, meghallgatja őket, és szükség esetén segít nekik (és ez igaz, mind a két munkámra). Valamint írok. Ez a kettő vagyok én. Ha pedig az, hogy segíteni szeretek másoknak cikinek számít a mai világban, akkor én bátran vállalom, hogy igen, én egy rettentően ciki ember vagyok, és akkor mi van?!

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenötödik nap

Elérkeztem a kihívás feléhez, vagyis a tizenötödik alkalommal arról lesz szó, hogy bemutassam egy átlagos napomat. Mivel azonban nekem van egy főállásom is, és amellett írok (cikkeket, interjúkat, könyvet - meséket, verseket), és előre meghatározott napokon segítek anyukáknak, így talán ezért sem mondható annyira átlagosnak. A férjem váltott műszakban dolgozik, így nálunk semmi sem sima, vagy kerek. Nálunk nincs az a klasszikus és a leginkább ideálisnak mondható megszokott reggel, hogy a gyereket mindig ugyanaz viszi, és hozza el az óvodából. Helyette már bölcsis kora óta abban szocializálódott, hogy nálunk ez van. Na, nem azért, mert megvagyunk kergülve, és hogy kilógjunk a többi szülő közül, szimplán csak ilyen a munkarendünk.    

Normál esetben fél 5-kor kelek, hogy tornázzak, meditáljak, tervezzek, írjak, és ha kell, készüljek bizonyos dolgokra. Ha szabin vagyok, akkor szabin vagyok, tehát nincs torna, nincs korán kelés, helyette lustálkodás, és pihenés van - már amennyire egy anya tud lazítani, haha. Ehhez mindig is tartottam magam. Olyannyira, hogy mielőtt még vállalkozó lettem volna, szabadság alatt ember nem ért el, mert még a mobilomat is kikapcsoltam. Ma már ez azért másként van.  

Ezt követően reggeli és a vitaminok bevétele után, ébresztem a kislányunkat, aki a reggeli kakajó (igen, így kell mondani :-) elfogyasztása után még mesét néz, majd a ruhája kiválasztása, és felvétele után, illetve legyünk őszinték, egy két idegösszeomlást követően, miszerint hová tűnt a hajpántjáról a huszonharmadik virág legutolsó szirma, elindulunk az óvodába.     

Oviban még hosszú puszik, szeretlek - nem, én szeretlek jobban, hiányozni fogsz, majd siess értem sorozatát követően rohanás a melóban. Igen rohanás, de azt gondolom, hogy ezzel nem mondok újdonságot, ha sokszor tényleg gátfutónak érzem magam. Nem is értem azokat a szülőket, akik soha nem futnak. Így mondhatni, ha akarom, ha nem, a reggeli, és főleg a délutáni futásban egyre jobb vagyok. Megfigyeltétek már, hogy az összes futóversenyen mennyi anyuka van?! Na szerintem pont ezért, mert ők aztán tutira annyit futnak minden nap, hogy már képesek voltak benevezni egy versenyre is.

Utazás közben szintén írni, olvasni, ötletelni szoktam, vagy ha zsong a fejem, akkor csak zenét hallgatok. Olykor egy teljes cikket megtudok írni, mert annyi hatás ér, na meg még a fejem is teljesen tiszta. Végignézem a teendőimet, hogy lássam, mi az, amit esetleg ebédszünetben eltudok intézni.

A munkahelyen nyilván dolgozok, szervezek, emberekkel beszélek és minden, ami aznapra adódik egészen délutánig, amikor is rohanok a gyerkőcünkért.     

A délutáni játszóterezés után, ami azt hiszem, hogy csupán csak télen marad ki, egyébként az ovi idején 90%-ban ott vagyunk, megyünk haza. Ha szünet van, akkor nyilván másként alakul a napunk. Attól függ, hogy meddig voltunk a játszón, de őszintén megvallva szinte mindig mi vagyunk a legutolsók, eztán haza, majd további játék otthon is, fürdés, vacsi. 

Alvás. Hát igen. Szülőként sokan aggódnak az alvás miatt, én emiatt nem szoktam (helyette van más), már régen elengedtem ezt a dolgot. Mivel én egy elég későn fekvő típus vagyok (értsd kb. éjfél), ezért a gyermekünk nyilván ezt látja. Nem fogok neki hazudni, hogy de már anya is alszik, mert ez nem igaz. Tudom, vannak, akik ezt teszik, de én ezzel nem értek egyet. Őszinteségre nevelem, és 100%-ban ezt is tükrözöm felé. Persze megvan, hogy mikor kell lefeküdnie, de ha még én is fenn vagyok, mert teszek veszek, akkor nem állok le vele fenyegetőzve vitázni, hogy márpedig mész aludni, mert én azt mondtam. Ez nem én vagyok. Ő többnyire 9-kor megy lefeküdni, és 10 körül szokott elaludni. 

Én ezt követően még teszem a további dolgaimat, vagy azokat folytatom, amiket reggel elkezdtem. 

Többnyire hétfőtől péntekig ez a menetrend. Hétvégén, szabin, óvodai szünet alatt, betegség esetén nyilván teljesen más.   

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizennegyedik nap

Végre elérkeztünk odáig, hogy feltáruljon a titok, és megnézzük, hogy nőként, anyaként miket rejt a táskánk. Nem biztos, hogy ez annyira jó lesz, mert így végérvényesen lebukunk a férfiak előtt, de hát így is, úgy is tudják már, hogy olykor akár két táskára való dolgot is cipelünk magunkkal. Bevallom, sokszor volt olyan még a gyerek előtt, hogy akkor is nálam volt a fél ház, de tényleg. Aztán amikor megszületett a kislányunk, na akkor tudtam meg csak igazán, hogy mit is jelent valójában nőnek, és emellett még anyának is lenni. Mert hát vittem a saját cuccaimat, meg Fanni dolgait is. Én teljes mértékben átláttam a táska teljes tartalmát, a férjem már kevésbé. De persze, ahogy ez már lenni szokott, idővel, ahogy a gyerek nő, az ember vissza tudna térni a kisebb táskára, de addigra már olyan jó darabokat szereztünk be, hogy a fenének van kedve újra bepasszírozni mindent egy zsebkendőnyi ridikülbe. Arról nem is beszélve, hogy a kislányunk is felismerte a helyzet jó oldalát, hogy milyen klassz is az, ha hozhatja magával a saját táskájában a saját dolgait. Azonban most lássuk, hogy mit is rejthet egy anya táskájának mélye:

 pinterest

A gyerek rongyija /játéka: a plüss, amivel elalszik, vagy ha fáradt lesz, akkor oda tudjon bújni hozzá, illetve még néhány apró, és teljes mértékben elengedhetetlen játék, arra az esetre, ha unatkozna bárhol - úgy mint egy színes papírfecni, árcédula az előzőleg megvásárolt cipőjéről, kinder csokiból megnyert rettentően hasznos kulcstartó figura, egy baba fésűje, és félpár cipője, valamint egy sírós baba hajpántja. Hát mondom én, hogy totál hasznos dolgok.

Gyereknek komplett váltó ruha: igen, ez télen, és nyáron is van nálam. Bugyi, zokni, hosszú/rövid nadrág - időjárásnak megfelelő, vastagabb pulcsi, és olykor még cipőt is viszek magammal. Ha pedig olyan játszóra megyünk, akkor viszek még törülközőt, hogy lábmosás után megtudjuk törölni neki. 

Könyv és mesekönyv: nos igen. Egy neki és egy nekem. Na persze nem óriás könyvre kell gondolni, hanem kicsire, de akkor is szokott nálam lenni. Ez is végszükség esetén van nálam, hogy mint egy varázsütésre akár még egy egy hisztit is elvarázsol. Én pedig szeretek minden időt kihasználni és ilyenkor többnyire olvasni szoktam, vagy írni.  

Enni és innivaló: mint nő, pontosan tudom, hogy milyen tud lenni egy másik "nő", ha éhes. Hisztis. Így hát főként állatfigurás keksz van nálam, ami még plusz varázserővel bír. Tudom, hogy étellel nem játszunk, de hát ha már ez segít megúszni egy drámát, vagy képes megvigasztalni szomorúság esetén, akkor én nem bánom.   

Cetlik, számlák: ez az én reszortom. Mindenféle cetli szokott nálam lenni, amire felírok számomra fontos dolgokat a naptáramon kívül. Egy új kozmetikus száma, egy idézet, esetleg kinyomtatott térkép, hogy miként jutok el A-ból B-be, levelezőmre érkező érdekesebb e-mailek sorozata, napi teendőim - bár ennek már a napokban  vettem egy füzetet.

Bevásárló anyag szatyor: ha már túl sok minden tornyosul a táskában, vagy ha valami plusz dolgot vásárolok hazafelé, akkor mindig jól jön egy anyag szatyor. Azért anyag, mert egyszerűen kiakadok rendszerint attól, hogy egy olyan zacskóért adjak pénzt, ami már a sarkon elszakad, környezetszennyező, és messziről ordít róla, hogy hol és mit vásároltam. Így őszintén mondom, hogy ezt tartom az egyik leginkább felesleges dolognak. Hamarabb kérek a bolt raktárából egy dobozt, minthogy vegyek egy nejlonzacskót.  

Smink és tisztálkodó szerek: ide tartozik a kislányunk és az én holmijaim is. Úgy mint, kézfertőtlenítő, nedves törlőkendő, zsebkendő, deo-nekem, labello, kis kiszerelésű naptej, ami bárhol elfér, és ami nekem is jó és Fanninak is.   

Telefon, töltő, fülhallgató: 2 telefon, na meg persze a gyerek játéktelefonja is néha bekerül hozzám. A fülhallgatómat pedig akkor szoktam hallgatni, ha sok a zaj körülöttem, és kicsit szeretnék befelé figyelni. Ilyenkor többnyire nyugtató, lazító zenéket szoktam hallgatni.  

Iratok: szerintem ezzel nem mondok el nagy újdonságot, hiszen többnyire mindenkinél van. Személyik, TB kártyák, mindenféle egyéb pontgyűjtő kártya, bérlet. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha nem viszek magammal táskát, akkor ezt a pakkot rendszerint otthon szoktam hagyni.

Határidőnapló, toll: a határidőnaplóm kicsi, de vastag, amibe 5 év fér el. Évekig kerestem, mire ráakadtam. Őszintén megvallva, nagyon untam, hogy minden évben átírjam az egész adatmennyiséget, számokat, számomra fontos dolgokat, hogy aztán újra kidobjam év végén, majd egy új év kezdetén kezdhetem az egészet megint. Így hát addig mentem, amíg meg nem találtam, álmaim naptárját. Tudom, sokak szerint, így 5 év után kell átírnom majd nagyon sok mindent, de annyira nem szaladok előre, hátha találok majd addig 10 éves naptárt :-)     

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

Tizenharmadik nap

A mai alkalommal az egyik kedvenc idézetemről fogok írni. Őszinte leszek. Rengeteg ilyen van, mivel sokat szoktam olvasni, és nyilván olyan könyvek találnak meg, vagy olyan könyvekre találok rá, amelyből képes vagyok tanulni. Így nálam egy könyv olvasása többnyire ceruzával a kezemben történik, és minden olyan mondatot aláhúzok, ami számomra fontos jelentőséggel bírni. Sőt, ha annyira nagyon tetszik és örök érvényűnek érzem, olykor még ki is írom, és a kissé fáradtabb napjaimon elolvasom ezeket, ami többnyire segíteni szokott.  

Számtalan magyar és külföldi híresség könyvét olvasva, mindig a hangulatomnak, és a lelkiállapotomnak megfelelő idézetek megtalálnak, akár egy könyv lapjait olvasgatva, akár bármelyik internetes oldalon. Több tucat olyan ember van, aki idézetek gyártásával foglalkozik, és azokat osztja meg, ezzel is motiválva másokat. A témák kimeríthetetlenek, és azt gondolom, hogy amíg legalább egy embernek segíthet egy egy ilyen idézet, addig helyük lesz a világban, bármennyire is elcsépeltnek nevezik sokan ezeket a rövid kis szövegeket. 

Sokan szoktak arra a helyes kis feladatra esküdni, hogy ha az ember elakad az életében, és nem találja a válaszokat, akkor csapjon fel egy könyvet, és ott az első részt, amire a tekintete ráesik, olvassa el, és értelmezze a saját problémájára vonatkozóan. Bevallom, volt már, amikor én is kipróbáltam ezt a módszert, és igaz, hogy törni kellett a fejemet, hogy az az adott idézet, miként párosul az általam feltett kérdésre, de valójában, tényleg passzolt. Csak az emberek  többnyire a kész megoldásokat szeretik, és ha már valamin el kellene gondolkozni, az már idő, és hát ideje az senkinek nincs, főleg nem saját magára - tisztelet a kivételnek. 

Így hát következzen az a mondat, ami talán elsőre nem biztos, hogy sokat mond, de ha a szívedre teszed a kezed, és szakítasz rá némi időt, hogy befelé figyelj, egészen biztos, hogy találsz egy aprócska párhuzamot az életed és a lenti idézet között. 

Íme az én egyik kedvenc idézetem Edit Eva Egertől, amely így hangzik:

"Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél, vagy amit veled tettek.

De dönthetsz, hogy most hogyan élsz." 

Ha az írónőre gondolok, akitől származik az idézet, ő, aki megjárta a földi poklot Auschwitz helyszínéül, számára is más töltete van ezeknek a szavaknak, ahogy számunkra is, akik csak olvassuk azokat. Hiszen egy mondatban, idézetben mindig a saját tapasztalatainkat látjuk bele. Csak annyit, amennyi bennünk van. A lelkünkben, amiket átéltünk már eddig, és amiket megtapasztaltunk. Azonban vannak olyan láthatatlan szálak, amelyek nem képesek leszakadni rólunk akkor sem, ha azt nagyon szeretnénk. Valami dolgunk van azokkal.

Mindig azt vallom, hogy az ember életében semmi sem érkezik véletlenül. Mindennek oka van! Vagy téged tanít az élet valamire, vagy te tanítasz másokat. Aki hisz a véletlenekben, az nagyon gyerekcipőben jár még, mert ha csak a saját életedet nézed végig folyamatában, akkor rájössz, hogy abban nem volt semmi véletlen, csupán csak te nem veszed észre az összefüggéseket.        

A fenti idézet szerintem minden olyanra negatív dologra igaz, amiről mi úgy érezzük, hogy annak számít. Legyen az egy számunkra fontos ember halálának feldolgozása, egy az életedben történt nagy tragédia, egy barátságban fellépő veszekedés, a gyerkőcöddel/szüleiddel való kapcsolatodba létrejövő nézeteltérés, vagy akár a munkahelyeden fellépő viták sorozata. Egyszóval minden olyan dolog, amit te rossz élményként raktározol ott mélyen legbelül magadban, ami nyomja a lelkedet, és rossz érzéssel tölt el, ha rágondolsz.

Mivel a múltban történt és már nem vagy képes rajta változtatni, így csak feldolgozni, majd elengedni tudod azt, és pont ez a lényege a mondatnak. Hiába rágódsz azon, ami már elmúlt, az már lezárult, és azon már sem te, sem senki más már nem tud változtatni. Így hát sem a kimondott szót, sem a cselekedeteket nem lehet megmásítani. Persze cipelhetjük hosszú éveken át a múltban történt számunkra nehézkes eseményeket, de sajnos attól még senki sem lett jobban, ha csak állt, sajnálta magát és nem tett semmit.

Az írónő erre hívja fel a figyelmünket, hogy az élet minden egyes helyzetében van arra lehetőségünk, hogy döntsünk. Hiszen te vagy az, aki eldöntheted, hogy a jelenben miként szeretnél élni. A döntés, mindig a te kezedben van, mert az is egy döntés a részedről, ha azt választod, hogy nem lépsz és minden marad úgy, ahogy eddig. 

Szép napot,

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon. 

kép:pinterest

Tizenkettedik nap

Te mit tennél, ha ma megnéznéd a lottó szelvényedet, és szembesülnél vele, hogy bizony a héten téged irigyel mindenki, mert TE VAGY A LOTTÓ NYERTES!

pinterest

Nagyon vicces, mert, mint life coach, ezt a kérdést rendszeresen felteszem a hozzám érkezőknek, hogy mi lenne, ha megnyernék a lottó ötöst, vagy egy akkora összeghez jutnának, amekkorát nem hogy ők, de még az unokájuk unokája sem tudna elkölteni. A kérdés mögött húzódó válasz, mindig érdekes rejtett vágyakat szokott feltárni mindenki előtt. 

Van olyan kedves ügyfelem, aki ennél a kérdésnél döbbent rá, hogy egyáltalán nem azt teszi az életében, amit valójában szíve szerint megtenne, mert hát a család, meg a rokonok, és a barátok stb. mit szólnának hozzá, ha ő most szakmát váltana. De itt nem is ez a lényeg, hogy az ember azonnal mindent feladjon, csupán csak rávilágít arra, hogy ha a fejünkből kiverünk minden akadályt - legalábbis, amit mi annak gondolunk, akkor képzeletben, mennyire tudunk szárnyalni, és ezek a szárnyak, vezetés nélkül merre repítenének el bennünket. 

Sokszor mondom azt, hogy legtöbb esetben az ember saját magának épít határokat, és ezzel gátakat is. Mert még mindig te vagy az, aki irányítod az életedet, te vagy az, aki dönthet bizonyos kérdésekben, és te vagy az is, aki meghozza a végső döntést, hogy melyik irányba indulsz el aznap reggel. 

De nem szaporítom tovább a szót, lássuk, hogy én mit is tennék ilyen sok pénzzel ;-)

Túl a szokásos körökön, mint utazgatás, vásárlás, bérlés stb. ilyen olyan dolgok kipróbálása után, valószínűleg végre időmilliomossá is válnék, és megtudnám írni a fejemben lévő történeteket, amelyekre most nem igazán jut időm, majd ezeket a könyv formájában ki is adnám. Várhatóan a világ különböző pontjain élnék egy darabig, de egy idő után, amennyire ismerem magam, eléggé valószínű, hogy visszaköltöznék Magyarországra valamelyik kis faluba, ahol mindenki ismeri a másikat, és ahol csend, tiszta levegő van, és barátságos, kedves emberek élnek.    

Azt gondolom, hogy létrehoznék egy alapítványt, amivel támogatni tudok mondjuk gyerekeket, egyedül nevelő szülőket. Esetleg létrehoznék egy olyan központot, ahová ezek a gyerekek, illetve szüleik jöhetnének bármiféle tanácsért, útmutatásért, hogy miként tudnának könnyebben boldogulni az életben. Egy évben egyszer 1 hónapig nyaralást, táboroztatást szerveznék nekik, és mindezt természetesen ingyen.

Elképzelhető, hogy kitalálnék valamilyen ösztöndíjprogramot is, amivel szintén ezeknek a gyerekeknek és amennyiben szükséges az ő szüleiknek a tanulmányait segíteném, valamint az embereken túl egészen biztos, hogy (beteg) állatokkal foglalkozó intézményeket is támogatnék.

Amennyiben egy mondatban kellene összefoglalnom, hogy mit is tennék milliomosként, akkor az valahogy így hangzana:

Rászoruló családokat támogatnék, hogy esélyt kapjanak egy kiegyensúlyozottabb életre.

Szép napot, 

Edina

Ha tetszett a fenti írásom, akkor kérlek oszd meg másokkal is. További bejegyzéseket a Babarózsa - Kovács Edina kismama coach Facebook oldalamon találsz, valamint a kovacsedina_kismamacoach Instagram oldalamon.