Babarózsa

BABARÓZSA – leendő/kezdő anyukák lelki támogatója, online lélekmelengető beszélgetések kismamáknak.

Anyasággal járó fogalmak újraértelmezése

Miután megszületett a gyermekünk és elkezdtünk közösségbe járni vele - hogy ne csak anya arcát nézze egész álló nap - olykor úgy éreztem magam egy-egy baba-mama találkozón, mint aki épp a ringben van és próbálnak rajta fogást találni. Valahogy újraértelmeződtek azok az alapfogalmak, amelyeket felnőttként már igen jól ismer az ember és ezáltal új értelmet nyertek a mondatok. Lássuk, hogy melyik fogalom mit is takar az anyukák körében:

 polo.jpg

Pinterest

 

Türelem: amikor mások előtt próbálsz uralkodni magadon, miközben a gyerkőc épp előadja a nagy hiszti jelenetét a földön fekve, de persze ezt ő nem veszi figyelembe, mivel színészi pályára készül és ezért még örül is a közönségnek. Ezzel csupán csak annyi a gond, hogy mivel érzékeli, hogy most őt nézi a közönsége, ezért emeli a tétet és rátesz még egy lapáttal biztos, ami biztos alapon. 

 

Magabiztosság: na az akkor tűnik el, amikor más anyukák (szintén közönség előtt) próbálnak fogást találni rajtad, mert meg vannak arról győződve, hogy csak és kizárólag az ő nézeteik a jók és ezért képesek a végletekig elmenni, csak hogy önmagukat igazolják. Akkor keletkezik a probléma, ha egy anyatigrisnél kihúzzák a gyufát és ő megvédi a saját nézeteit és visszamordul.  

 

Elfogadás: amikor a játszótéren próbálsz nagyon (de nagyon) elfogadó lenni más gyerekével szemben, aki mondjuk nem épp a kedvességéről híres, hanem inkább a verekedéséről. De ha merni szólsz a háttal ülő telefonáló szüleinek, hogy nézze már mit művel a gyermeke, akkor még te vagy a hibás. Na ez az igazi elfogadási próbatétel, hogy ne úgy szólj bele más (nem)nevelésébe, hogy az bántó legyen, de közben meg is védd a saját gyerkőcödet. 

 

Lazaság: mivel alapjáraton mindenkinek mást jelent a lazaság szó, ezért ennek a fogalomnak a beazonosítása továbbra is nehézkes. Ami neked lazaságnak számít, az a másik szemében iszonyatosan nagy bűn lehet. Sok édesanya szemében a lazaság a lustasággal egyenlő, hogy ha nem pörögsz egész nap a gyerek körül, mint ahogyan azt a helikopter szülők teszik, akkor te már a lusták kategóriájába vagy sorolva - sajnos ez van.    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr1212548391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Facebook oldaldoboz