Babarózsa

BABARÓZSA – online önbizalomerősítő beszélgetések nőknek/anyáknak

7 dolog, amit anyaként nem lenne szabad beengedned a házba

 

Szülőként sok mindent előre elhatároz az ember, hogy mit és hogyan szeretne majd a gyermekének átadni, vagy épp megtanítani. Mely értékek fontosak és melyek azok, amelyeket viszont a család már nem tolerálna. Olykor konkrét elképzeléseink vannak arra vonatkozóan, hogy milyen felnőttet szeretnénk majd látni magunk mellett lépkedni. Akadnak olyan szülők, akik mindent előre megterveznek és persze olyanok is, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel. Azonban feltűnt már az bárkinek is, hogy mialatt pontosan megtudjuk fogalmazni, hogy mi mit szeretnénk, közben szép alattomos módon bekúsznak azok a dolgok, amelyeket viszont totálisan ki kellene tudnunk zárni a családi életünkből?! Következzen 7 lelombozó tény, amelyet anyaként nem lenne szabad beengednünk a családi fészekbe. 

 ac91bd587c3516aab6ca14a5e74a4d01.jpgkép:pinterest

 

Aggódás: az aggódásnak elég sok válfaját ismeri az ember (sajnos), mire már gyermeke születik. Persze könnyű azt tanácsolni valakinek, hogy ne aggódj már annyit, de ha eleve egy olyan típusok vagyunk, akkor addig, amíg mi magunk nem változtatunk a dolgokhoz való hozzáállásunkon, addig elég valószínű, hogy nem is fog változni semmi. De hogy anyakén min tudunk annyit aggódni?! Véleményem szerint talán nincs is olyan, amin ne tudnánk. Kezdve a sort onnan, hogy vajon milyen anyák leszünk, ha megszületik a gyermekünk, zárva egész addig, hogy felnőttként jó társat találjon majd magának és boldog életet éljen. Természetesen számtalan téma létezik a fejünkben, amelytől mi nők elég nehezen tudunk szabadulni, és talán mondhatom, hogy ugyan a férfiak nem ennyire, de ha a gyermekükről van szó, akkor azért ők is tisztában vannak azzal, hogy mi az a szülői aggódás.  

 

Lelkiismeret furdalás: a jó öreg lelkifurka. Ha nincs, akkor majd a többség szívesen segít benne, hogy legyen neked is. Ha viszont van, akkor meg képes az őrületbe kergetni az embert. Legyen szó énidőről, lazításról a család nélkül, vagy a másoknak való megfelelésről, esetleg nem megfelelő viselkedési normáról a gyermekkel szemben, és hopp, máris beleeshet az ember a gödörbe. Aztán jöhet az éjszakai forgolódás és a morfondírozás, hogy mit és hogyan lehetne jobban tenni, hogy mitől lehetnénk jobb szülők. Mindenesetre elég szépen képes befészkelnie magát az ember lelkében, ha épp arról van szó.   

 

Rágódás: rágódni a múlton, a jelenen és a jövőn. Nagyon megy mindenkinek, de tényleg. Aztán az ember meg csak azt veszi észre, hogy ő maga sem tudja, hogy pontosan mitől, de elképesztően rohannak a napok. Míg másokat, ha megkérdezel, számukra kevésbé gyors a világ. Hogy miért?! Azért, mert ők azon kevesek közé tartoznak, akik a jelenben képesek élni és megélni annak minden fontos momentumát. Nem a múlton, vagy éppen a jövőn rágódva élik az életüket, hanem tesznek azért, hogy a múltat elfogadva, feldolgozva, a jövőt pedig békén hagyva éljenek. Sokszor kapom én is azon magamat, hogy csak úgy telnek a napok, hetek, hónapok és már megint eltelt egy év. Aztán, amikor megálljt bírok parancsolni magamnak és elkezdek odafigyelni minden számomra aprónak tűnő, ámde annál fontosabb tényezőre, akkor azt veszem észre, hogy szépen, fokozatosan elkezd lelassulni az életem és vele minden olyan, amely azelőtt túlpörgött. Annyira fontos lenne, hogy engedjük útjára azt, ami már tényleg nem való az életünkbe, hiszen akkor csak egy farkát kergető kutyák leszünk. Átsiklunk afelett, ami lényegi és közben másokat utálkozva, irigykedve nézzük az általunk tökéletesnek hitt életet (miközben persze senkié sem az).  

 

Pató Pál Úr: amikor ezt a verset olvasom, rendszerint idegesít Pali, hogy ennyire hogy lehet húzni valamit, bármit is az életben. Aztán, ahogy az lenni szokott, szépen tükörbe nézek és hát, más szemében a szálkát is tipikus hibája, így rájövök, hogy bizony ez nálam is így van. Magyarázom magamnak, hogy majd, ha lesz időm, majd, ha újra a régi alakom lesz, majd, ha szabin leszek, majd - majd - majd. Említettem már, hogy bizony nekem igencsak össze kellett vakarnom magam ahhoz, hogy bármit is tervezni tudjak, így megértem azokat, akik még a halogatásnak abban a fázisban vannak, hogy "Ej, ráérünk arra még!". De tudni kell megálljt parancsolni és összeszedni önmagunkat, akár a tervezéstől való fóbiánkat levetkőzve és belevágni a dolgokba. Nem azt mondom, hogy kiskamasz módjára mindennek a közepébe és idenekemavilágot, azonban saját bőrömön tapasztalom, hogy ha képes vagyok felhagyni a halogatással és elébe menni a dolgoknak, akkor egyrészt nem leszek idegzsába, hogy még 26 millió dolog lóg a fejem felett, másrészt gyorsabban letudhatok mindent. Így hát búcsút inthetünk a dolgok tologatásának és cserébe több időnk juthat bármi másra.   

 
94709047545908c5e9a33f444b6f8160.jpgkép:pinterest

 

Felesleges kiadások: az első dolgok egyike volt, amelyet megfogadtunk a férjemmel, hogy mi aztán tutira nem fogunk minden hülyeséget megvenni a gyereknek. Jó, az már más kérdés, hogy olykor azért persze be be csúszik egy két iszonyatosan nagy marhaság, amit a dobozban meglát az ember, vagy a nagy karácsonyi vásárlási mizéria közepette mások nyomására viszi az embert a hév. Látom a játszótéren, hogy az anyukák mennyi felesleges dologra mondják rá, hogy ez is rettentően fontos és az is, hogy a gyerek megfelelően tudjon fejlődni - magyarázzák nekem. Értem én, hogy a modernizáció sokkhatása alól sokan még most is épp csak nyitogatják a szemüket, meg fontos haladni a korral, de van egy határ, amit nem kellene átlépni, mert nincs értelme. Persze ezt mindenki maga kell, hogy belássa, az önvallomásban pedig ahogy látom, elég sokan rosszul állnak, így maradnak a felesleges kiadások és a pénzért megváltott lelkek, amelyek idővel (agyon)nyomni és feszíteni kezdenek belülről. 

 

Tökéletességre való törekvés: talán a filmekből szedi a legtöbb anya, vagy fogalmam nincs, hogy honnan, de komolyan, hogy mindennek tökéletesen rendben kell lennie. Ezzel csak az a baj, hogy minden más veszít a fontosságából, mert ugye, ahhoz, hogy tipp-topp legyen a lakás, a gyerek, anya és apa, ahhoz számításaim szerint több kell, mint 24 óra. Biztos velem van a baj, de én mindig azt gondolom, hogy többet ér a gyerekkel a szőnyegen eltöltött idő, mint az, hogy akár naponta kitakarítsam a teljes lakást. A perfekcionizmus egy olyan akadály az anyukák életében, amely idővel a földbe döngölheti a keservesen felépített önbizalmat és cserébe csak a rosszra és a hiányra lesz képes mindenki fókuszálni. Ha pedig elveszik az önbizalom, akkor borul minden, az anyaságodba valamint a női létedbe vetett hited. 

 

Túlzásba vitt munka: két munkát tudunk megkülönböztetni egy anya életében. Az egyik, amikor bemegy a melóhelyre ott ledolgozik x időt, és utálja, hogy nem lehet otthon, vagy több időt a gyerekkel, de mivel pénzből élünk, és nem terem otthon az orchideán, ezért aztán dolgozik. Ha szereti a munkáját, akkor szerencsés, mert talán minden egy fokkal könnyebb, mint azoknak, akik viszont hidegrázást kapnak tőle és már vasárnap este azon stresszelnek, hogy mi lesz másnap benn a melóban. Azért persze léteznek olyanok is akik önbevallásuk szerint is karrieristák, akik imádják a munkájukat és igazából jók is benne, de ha abbahagynák akkor úgy éreznék, hogy megszűnnének létezni- puff neki, ördögi kör, most akkor kiteljesedést válassza az ember vagy sem. A másik munka, amikor otthon dolgozik a nő(akár mint főállású anya, vagy egyéb) és látja el a családot, szervez meg mindent, kitalál és elintéz és persze estére ugyan olyan fáradt, mint aki bement egy munkahelyre és ott dolgozott. A lényeg azonban minden esetben az, hogy ha szüntelenül csak a munka létezik számunkra, akkor sajnos szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel is, hogy bedarálhat minket idővel, vagy ami még rosszabb talán, hogy megcsömörlik az ember és úgy érzi, hogy egy robottá vált, aki már nem is a saját életét éli, hanem másét. Fontos, hogy legalább próbáljuk meg tartani a balanszot és ne essünk túlzásba, hogy csak a munkának élünk, hiszen a gyermekünknek is csak egy élete van (ahogy nekünk is).