Babarózsa

BABARÓZSA – online önbizalomerősítő beszélgetések nőknek/anyáknak

Emlékek a szekrény mélyéről

Szeptember elején, valahogy mindig eljutok odáig, hogy elkezdek a szekrény aljába elrejtett dolgaim kapcsán nosztalgiázni és rájönni, hogy a családi értékek, úgy mint fényképek, vagy egyéb felvételek megmentése az én dolgom lenne, hiszen a családi értékek ezen fajta átadása - és most nézzétek el nekem kedves apukák, de véleményem szerint anya dolga lenne, hiszen ezzel is képesek vagyunk az otthon melegét továbbörökíteni.

Ilyenkor rendszerint előveszem a gyerekkori képeimet, amin a saját gyermekem se igazán ismer fel, a sok sok negatív tekercset, amelyeket persze azóta sem voltam képes előhívatni, és még számtalan olyan emlék akad a kezembe, amelyért fájna a szívem, ha idővel megrongálódnának és így ezzel elveszne rengetek olyan érték, amely egykoron annyira fontos volt. Most, hogy szülő vagyok, talán még inkább fontosabbnak tartom, hogy megmutathassam a gyermekünk számára, hogy kik is igazából az ő szülei. Ezért most következzen 5 tipp arra vonatkozóan, hogy mi az, amit te is megmenthetnél a gyerkőcöd számára emlékként a szekrényed mélyéről, vagy épp a padlásotokról.   

 

7b908856de79ebf8035f0690efd1348a.jpg

 

Régi fényképeket: mindig is irigyeltem azokat, akik időt szántak arra, hogy felkutassák a családfájukat. Fantasztikus érzés lehet, hogy megmutathatod a gyerkőcödnek, hogy milyen családból is származik és ha ezt még képekkel is illusztrálod, hogy igen, valóban nem kamuzol, amikor arról beszélsz, hogy régen a tésztát nem a boltban vették a nők, hanem itt épp a te dédnagyanyád dagasztja. Azt gondolom, hogy ezzel így sokkal többet adtál neki, mintha csak úgy elmeséled a múlt ezen részét. Sajnos a mai rohanó és stresszel teli világban, sok családban már a nagyszülők hiánya sem ritka, de a dédszülőkkel való találkozás pedig egyenesen kincset ér. A régi képeknek olyan értéke van manapság, amely szinte felbecsülhetetlen. Egy-egy olyan fotó, amely a nagymamát ábrázolja óvodásként a mi gyermekeink számára maga a megtestesült álom, főleg, ha már csak egy kép maradt róla és semmi több. Valószínű, hogy nem sokat tévedek azzal, ha azt állítom, hogy így nem csak egy csodás emlék maradhat meg az utókor számára, de akár még karácsonyra is tökéletes ajándék a rokonságnak.  

 

Diafilmeket és negatívokat: olyan sokat beszélünk arról, hogy a mai mesék milyen agresszívek és hogy egyáltalán nincsenek jótékony hatással a gyermekekre. Hétvégente rengeteg családban a délutáni program rendszerint az volt, hogy fogták a diavetítőt és alápakoltak néhány vaskosabb könyvet, hogy megfelelő magasságba kerüljön a gép, majd befűztek egy diát, és elmerültek a filmek csodás világában. Ha már ennyit panaszkodunk a mai modern mesékre, hogy milyen rossz hatással vannak a még fejlődő gyermeki lélekre, akkor miért is nem jutunk el még gondolati szinten sem odáig, hogy elővegyük ugyanezeket a meséket, leporoljuk, új köntösbe bújtatva, modern technikával megspékelve újranézzük őket?! Nyilván tudom a választ, hiszen sajnos én is ugyan ezt teszem. Egyszerűen az ember nem is néz utána, hogy miként lehet ezeket a filmeket felújítani, vagy másként aktualizálni. Pedig olyan jó érzést kelt bennem még most is, ha arra gondolok, ahogy együtt gubbasztott az egész család a földön ülve és bámultuk a falra vetített mesét. Nyilván gyerekként ezt nem vettük észre, de abszolút családi hagyományt és tradíciót alakított ki bennünk, amelyet mi szülőként is szeretnénk továbbadni, hogy a gyermekeink ne csak az értelmetlen bábuk mozgását bámulják a dobozban, hanem értékteremtő és tanulságos mesék nézésével töltsék el az idejüket.

 

Kép és hangfelvételeket: egy-két videófeltétel minden családban van azokról, akik most szülők. Az óvodai fellépés, vagy egy iskolai bemutató, ugyan olyan értékes volt a mi szüleink számára, mint most nekünk a gyermekeink hasonló eseményei, csak mi egy kicsit modernebb kütyükkel dolgozunk. Nálunk még akad olyan felvétel is, amelyen a nyaralásunk lett megörökítve. Na jó, nem igazán mutogatja az ember, de azért az mennyire bulis tud lenni akár már 10 év múlva is, ha az ember előveszi és együtt szörnyülködik, vagy épp nevet a családjával a ruhákon, esetleg az akkor trendinek gondolt hajakon. Biztos vagyok benne, hogy a mi gyermekeink is kíváncsiak lennének ránk, hogy mi milyen gyerekek voltunk, mit és hogyan gondoltunk, vagy épp minek öltöztünk be egy-egy farsang alkalmával. Talán nem kellene elvennünk tőlük ezt az élményt sem. 

 

Mobilról az aktuális felvételeket: na tegye fel az a személy a kezét, akinek nincs a gyerkőceiről/szeretteiről legalább 1 millió kép a telefonjában! Részemről nincs olyan hét, hogy ne jelezné ki a készülékem visítva, villogva, hogy értsem már meg, hogy nincs több hely rajta és most már lépjek valamit, mert tényleg nem fogok tudni rámenteni több adatot. Hiszen teljesen egyértelműnek kellene lennie, hogy időnként le kell ezeket mentegetni - hát hogyne, de persze az meg olyan sok idő - jönnek a kifogások, ugye? - , amiből a legkevesebb van minden családban. Aztán meg jön egy újabb szülinap, vagy karácsony, ahol még videók is készülnek és máris fullon van újra a készülék és magunkban gyorsan azért fohászkodunk, hogy csak még ez az egy férjen rá és ezek után, tényleg lefogom menteni az összeset. Majd a karácsonyi kajakóma után, a januári fogadkozások közepette, ismét észbe kap az ember, és már te magad sem hiszed el önmagadnak sem azt a sok hitegetést, és ámítást, hogy bármit is megteszel az üggyel kapcsolatban. Pedig mennyire egyszerű lenne az egész, csak lemented és már gondoskodtál is arról, hogy megmaradjon az utókornak.

     

    A nagyi szakácskönyvét: nőként, anyaként néha olyan jó lenne elővenni a nagyi mindentudó szakácskönyvét, hogy akár karácsonykor, ha csak néhány órára is, de az ember képes legyen odavarázsolni a múlt ízeit. Tudom, talán szentimentálisan hangzik, de nem ezektől vagyunk azok, akik vagyunk, egy család?! Esetleg elsőre nem tűnik olyan eget rengetőnek a dolog, ámde ezek is a családunk részeihez tartoznak. Egy hagyományokkal és ősi tradíciókkal megfűszerezett leves receptje azt gondolom, hogy mindent visz. Arról nem is beszélve, hogy hány olyan séfről lehet hallani, akik a családi receptet túlgondolva alkotnak egy új ízletes ételt, vagy hoznak létre egy feledhetetlen alkotást. Talán a gyermekünk lesz pont az, aki a saját dédnagyanyja receptjével tűnik ki a tömegből. Mindenesetre érdemes lenne megfontolni a régi családi receptes könyvek, esetleg naplók modernizálásának ilyesfajta átmentését.   

     

    f223e93d60c487a4e2040d0462c18ca2.jpg

    A családi értékeket, hagyományokat tekintetbe véve, már a gyermekünk úgy érkezik meg közénk, hogy van egy alap értékük, amely az adott családra jellemző. Ezek mindenhol mások. Mi alakítjuk olyanra, amilyenre csak szeretnénk! Mi vagyunk azok, akik tehetnek azért és persze ellene is, hogy a még meglévő hagyományainkat, mennyire ápoljuk, tartjuk fenn, vagy épp modernizáljuk annak érdekében, hogy jobban, vagy meghittebben érezzük tőle magunkat. Attól, mert megtartjuk a régi bejáratott családi szokásainkat, nem azt jelenti, hogy nem csempészhetünk bele némi kis frissítést, modernizációt, hiszen így kezdődik minden hagyomány megteremtése, amiből egy új egyedülálló, ámde annál értékesebb családi tradíció alakulhat ki szeretteink, és persze gyermekeink számára. A legfontosabb mégis az lenne, amennyiben új nézeteket vallunk, akkor azt annak fényében tegyük, hogy az is bele passzoljon a családunk meghitt és nyugalmas légkörébe és ne feltétlenül váljunk meg az ilyesfajta régi emlékeinktől, hiszen az is a múltunk egy része, csupán csak frissebb kiadásba, amelyet a gyermekünknek is ismernie kellene.    

     

    Ha szeretnéd Te is megmutatni a régi családi emlékeket a gyerekeknek, akkor ebben az Emlékmentő csapata tud Neked segíteni! Kattints az Emlékmentő oldalára, és nézd meg hogyan hozzák rendbe a régi emlékeid :-)

     

    kép: pinterest