A sok rohanás közepette, (még ha nem is vallják be egyesek) néha igenis jólesik, amikor valaki felment bennünket akár néhány percre, ezeket "én perceknek" hívom. Amikor "eltudom magam engedni" és azt teszek, amit csak akarok hosszú percekig.

kép:pixabay

• Reggel korábban kelek (véletlenül - ergó hajnalban) még a férjemnél is és van időm gyönyörködni a felkelő napban, aminek a látványa feltölt. 
• A titokban elfogyasztott csoki/süti, aminek az íze, még mindig visszarepít a boldog és önfeledt gyerekkorba (igaz ezt leginkább csak "én másodperceknek" lehetne nevezni).
• A kádban elmerülök a habokban, becsukom a szemem, miközben nem gondolok semmire, csak lebegek a vízben és ha elég bátor vagyok, akkor még a víz alá is lebukok.
• A strandon, amikor apa, azt mondja, hogy menjek el egy kicsit a másik medencébe, addig ő figyel az örökmozgóra. Beugrok a medencébe, majd csukott szemmel élvezem a napsütést, a zajokat, sőt még a rám fröccsenő vizet is.
• Törpilla egyedül leül játszani - mert nem igényli folyamatosan a társaságomat - helyette elővesz egy könyvet és énekelve lapozgatja, mialatt én a tűzhely mellett megállok az étel kevergetésével és az ablakon át beszűrődő napfényt csukott szemmel élvezem pár percig. 
• Amikor a dobozban (tv) meglátom a gyerekkorom kedven meséjét, amit a gyermekünk is csendben, tátott szájjal néz és hirtelen olyan csend lesz a szobában, amiben képes vagyok elmerülni, mintha egyedül (gyerek) lennék.
• Altatás után, még erőt veszek magamon, és nekiállok tornázni, majd amikor befejeztem, akkor büszke vagyok magamra, hogy ezt megint csak magamért képes voltam megtenni.
• Az abszolút besztoff én idő, amikor napközben elalszik törpilla és akkor annyira sok mindent akarnék beiktatni arra az időre (főzés, takarítás, mosás stb.) majd helyette a pihenést választom és leülök megnézni a kedvenc sorozatomat.

Csak úgy ténfereg a lakásban, nem jó semmi se. Nincs kedve olvasni, mesét nézni, kirakóssal játszani, motorozni és még sorolhatnám, hogy mi mindenhez nincs kedve. Ilyenkor csak fogja a csacsit, berohan a szobájába a puha kis takarójáért, majd siet vissza hozzám és odabújik mellém a kanapéra. Addig fészkelődik, amíg teljesen meg nem találja a helyét. A fejét hozzáérteti az enyémhez - ha véletlenül nem érne össze, akkor addig helyezkedik, amíg nem találkozik -  a takaróval jelzi, hogy takarjam be, majd elkezdi morzsolgatni csacsi fülét úgy, hogy a másik kezével az arcomat simogatja és néz a hatalmas szemeivel, mint aki belelát a lelkembe és tudná, hogy épp mire gondolok. Nyom egy cuppanós puszit a homlokomra és becsukja a szemét - bárcsak örökre így maradhatnánk- gondolom, majd megérkezik a sátán kutyája és bökdös hátulról az orrával, hogy simogassam őt is.
Imádom ezt a nyugalmat- és miközben megjegyzem és elteszem magamnak ezeket a legszerethetőbb pillanatok közé, már nyílik is az ajtó és érkezik papa és ezzel újra felbolydul a méhkas...

kép:pixabay