Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Nem, nem, nem...

2016. május 26. - Babarózsa21

 

Csodálatos szavak egyike, amit véleményem szerint minden szülő imád hallani a gyermekétől. Olykor talán még könnybe is lábad néhány szülő szeme, amikor először mondja a kicsi -hurrá, beszél a gyerekem. Ám, ahogy telik-múlik az idő, zavaróvá válhat számunkra, ahogy egyre inkább képes tisztán kiejteni és elég meggyőzően mondani, sőt mi több, naponta 100x is ismételni.

 

kép:pixabay
Amit eddig én magamon se nagyon vettem észre - pedig annyira egyértelmű - hogy az első néhány évben szinten mindent megtiltunk a gyerekeknek. Ezt nem szabad, azt pedig ne vedd a szádba, nem, nem foghatod meg, nem játszhatsz azzal, mert az veszélyes stb. Aztán amikor ezredjére is hallják a szülőtől ezt a szót, annyira megtetszik nekik, hogy viszonylag könnyen és gyorsan megtanulják. Ezt logikusan végig gondolva, már nincs min csodálkozni, hogy, miért szeretik használni naponta többször olyan nagyon nagy örömmel. 
Kérsz hamit? Nem.
Főzeléket? Nem.
Szendvicset? Nem.
Kekszet? Nem.
Vizet? Nem.
Puszit? Látszik rajta, hogy összezavartam a gondolatmenetét, mert arra készült, hogy most is rutinból nyomhatja a "nem" választ, helyette megérkezik egy új szó: Ááá (de az IGEN, még továbbra is várat magára, na nem baj, legalább tettünk egy újabb lépést az I betű felé).
Edina
  
süti beállítások módosítása