Kovács Edina coach - babarózsa blog

Kovács Edina coach - babarózsa blog

Ezo anyu

2016. november 28. - Babarózsa21

 

Azt mondják az ezotéria követői, hogy gyermekünk olyan lesz, ahogyan a várandósság alatt viselkedett, illetve, amilyen a születése volt. Így végigpörgettem, hogy miként érkezett meg pontosan a mi drágánk és hogy ebből következtetve, mire számíthatunk a következő 120 millió évben:

kép:pixabay
  • a pocakomban nem volt valami nagy nyugalom, reggeltől-estig forgott-pörgött megállás nélkül - oh, na ez nálunk teljesen igaz, azóta se állt meg egy percre sem,
  • sokszor vettem azt észre a várandósság alatt, hogy ha én mondjuk pihenni szerettem volna, de ő nem, akkor addig fészkelődött odabenn, amíg úgy nem lett, ahogy ő szerette volna - bizony előfordult, amikor éjjel 3-kor ki kellett kelnem az ágyból és tornáznom kellett, mert annyira nagy volt a buli odabenn, majd miután lenyomtam egy tornát, megnyugodott ő is és hagyott végre aludni,
  • kaptunk a horoszkóp szerint egy simulékony mérleg babát, azonban csak néhány nap választotta el a skorpiótól - olykor érezni lehet rajta a bizonytalanságot, ezért abszolút szüksége van arra, hogy séta közbe, mind a ketten fogjuk a kezét, de hirtelen váltani tud, mint egy skorpió és már pontosan tudja is, hogy mit szeretne és nem kéri a kezünket tovább,
  • némi kis segítséggel jött a világra, de mondhatni elutasította a segítséget, így végül magától bújt elő - sokszor fordul elő, hogy segítség nélkül nekiáll valaminek, hogy egyedül megoldja, aztán ha előtör belőle a bizonytalanság, akkor csak épp, hogy megengedi, hogy segítsek neki, de a többit már újra egyedül akarja folytatni, 
  • nem teketóriázott, gyorsan megszületett - olyan gyors, mint egy skorpió, néha csak egy csíkot látok belőle, sokszor túlpörög mindent, annyi sok dolga van, szét kell pakolnia mindent például mielőtt megérkeznek a vendégek és még ki kell borítania a kutya kaját, és persze ne feledkezzünk meg a teljes ruhásszekrény kipakolásáról, mindezt rekord idő alatt képes megtenni, és a gyorsasága megfigyelhető a járásán is - mivel csak futva hajlandó közlekedni.   

 

Igazából, hogy mennyire húzható rá mindez az összes gyerekre, vagy éppenséggel mennyire ezo mamis meglátások ezek, azt nem tudom, egyet viszont igen. Teljesen mindegy, hogy miként születik meg egy gyermek, gyorsan vagy éppenséggel lassan, esetleg császárral vagy simán, a lényeg szerintem minden esetben pusztán csak annyi, hogy miután megszületett, mi mennyit vagyunk képesek hozzátenni az ő kis életéhez.

 

Edina

A bejegyzés trackback címe:

https://babarozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr912337127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása