Babarózsa

BABARÓZSA – online önbizalomerősítő beszélgetések nőknek/anyáknak

Egy magányos nap?!

 

kép:pixabay
Még a pocakban volt törpilla, amikor már azt hallgattam egyes anyukáktól, hogy szörnyen el tud magányosodni az ember otthon, egyedül (egy babával?). Valóban akadnak olyan helyzetek, amelyek nem egyszerűek, na de, hogy magányos lettem volna valaha, akár 1 percre is, hát ez ránk nem volt igaz. Íme az én egyik ilyen "magányos" napom törpillával:
Reggeli ébredés (néha hajnali):
Hoppá - szólal meg olykor hajnali 2 óra magasságában és már indul is a buli. Ha erre nem reagálok, akkor ezt követi a mama, papa, apa, és a legvégén még a kutyának is szól, csak valaki vegye már észre, hogy felébredt. Ilyenkor, ha benézek hozzá, ő már büszkén áll az kiságyában, takarójával és a csacsikájával a kezében, jelezvén, hogy ő már valóban készen áll a nap kezdésére. Megpróbálom újra alvásra bírni a már felpörgött testét és suttogni neki, hogy nem nevetgélünk hangosan és főleg nem kezdünk el mindenféle játékot ordibálva bekérni az ágyba. Sikeres visszaalvás után, azonban hamarosan ismét felébred és így a reggeli után az üldözéses jelenetek sorozata következik, amikor is, először a teli pelust kell levadásznom róla, ami azért sem könnyű, mivel ébrenléti állapotában, nem szeret vízszintesen létezni, így előfordul, hogy álló helyzetében (olykor futó) cserélek pelust és krémezem. Ezt követi a harisnya feladása egy polipra (a futó pozíció természetesen, még mindig megvan) és a 6 réteg ruha. A kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt azt csak szigorúan akkor adom rá, miután jómagam kb. 2 perc alatt felöltözök teljesen, megcsinálom a sérót, sminket és összepakolom a táskáját. Közben a kutyát is kergetem, hogy a gyerkőcnek odaadott kiflit ne neki adogassa, bepakolok mindent a babakocsiba és a mislen gumiemberkét bevarázsolom a kocsijába. Szuper, már el is hagytuk a bázist, amikor a sarkon jut eszembe, hogy a bevásárlólistát, amit az ajtóra ragasztottam, azt ismét sikerült otthagyni. Azonban mivel mint minden kismamának, nekem is fantasztikus lett a memóriám (kb. a 2 mondattal korábbi dolgok már nem jutnak az eszembe), ezért úgy vagyok vele, hogy mit nekem lista, majd csak eszembe jut valami.
Napközbeni progik:
Mielőtt kimennénk a picara, előtte egy játszóházat még beiktatunk, ahonnan minden egyes gyereket az égő arcú szülők - csak még egy kicsit maradjunk - csatakiálltással/ordítással hozznak el. Miután sikerült megvígasztalni az angyali acú gyermekünket, már vágtatunk is a gyógyszertárba, ahol közlik, hogy holnapra lesz meg a tápszer, ezért már van is egy újabb program a következő napra. Vágtatunk tovább a bankba, ahol amíg várunk, elszenderedik a búgócsigám. Királyság, mostantól annyi időm van, mint a tenger. 30 perces várakozás alatt eszembe jut, hogy még mindig nem bírtam enni semmit, na majd a bank után, úgyis a piac következik. Rohanás tovább, közben az ismerősökkel találkozás és hangos rácsodálkozásos - milyen nagy már ez a gyerek, és hogy rohan az idő - beszélgetés. Mire szent gyermekünk ismét magához tér, már úgy tolom a kocsit hazafelé, mint a karácsonyi nagybevásárlásnál. Otthon aztán a deltából ismert módon beöltöztetett gyerkőc levetkőztetése, majd átöltöztetése következik, ami higanymozgásának köszönhetően csupán 30 percet vesz igénybe. Már csak az általam vásároltak elpakolása vár rám, miközben szinkornban megkezdődik a visszapakolás. Ezt követi a délutáni játék (értsd: szétpakoljuk a teljes lakást), mosás-közös teregetés, porszívózás. A sikeres, fárasztó, közös program után, törpenyúl ismét kidől a sorból. Lassan neki kellene állnom a főzésnek, amikor szent édesanyám beállít egy valag kajával - hát hogy ezek az anyák, mindenre gondolnak.
Esti hacacáré:
Délutáni szunya ébredéséből, ami inkább már kora estinek felel meg nálunk, mire magához tér törpilla, lassan papa is hazaér, így kezdetét veszi az esti fantasztikusabbnál fantasztikusabb programsorozat. Kezdjük, a papa végre hazaért mókázással, folytatva a nincs kedve enni semmit a gyereknek témával, de a mama kitartóbbnak bizonyul, ezután jön a gyülöli az esti fürdőzést és főleg a pizsit, amiből képes kibújni úgy, hogy még Houdini is megírigyelné, végül ordítás a fáradtságtól, olyan hosszú volt ez a nap is.
Mialatt, végig rohanjuk az egész napot, közben valószínű, hogy a sorozatos éneklések, dúdolások, folyamatos magyarázások, mit miért nem szabad, és különben is, ki kicsoda, melyik ételt miért nem esszünk, vagy épp miért esszük meg, valamint az állatok hangjának imitálásán át, bevallom én egy percig nem érzem úgy, hogy magányos lennék. Miközben másoknak az egész napos hallgatástól megy el a hangjuk, az én hangom a megállás nélküli magyarázástól megy el.
Hogy valóban unalmas és magányos napjaim lennének a mi drágánkkal?! Ez nézőpont kérdése, nekem olykor még sokk is.