Babarózsa

BABARÓZSA – online önbizalomerősítő beszélgetések anyukáknak

Játszótéri szelfikirályok
kép:pixabay
Az ember minden lehetséges pillanatot szeretne megörökíteni a babájáról. Az összes még őszinte gyermeki mosolyt, az első lépéseket, a motorozást, szülinapokat és karácsonyokat, egyszóval mindent. Az én telefonom is telis tele van ilyen képekkel a születéstől kezdve, egészen a mai napig. Persze nem szeretek én se lemaradni egy pillanatról sem, főleg, hogy a férjem nem minden percet tölthet velünk, de azért számomra a közös élmény átélése fontosabb, mint egy jólsikerült fotó feltöltése (dicsekvésként) a netre.
A minap egy játszótéren kötöttünk ki, ahol törpilla szokás szerint felvette a megfigyelő pozíciót és nagy szemekkel, egyhelyben állva felmérte a játszótéri viszonyokat. Kis idő elteltével felengedett, és ő is belevetett magát a rohangálásba. Én az a típusú mama vagyok, aki nem igazán veszi le a szemét a kicsikéjéről, így sokakkal ellentétben átmegyek gyerekbe, és jól érzem magam törpillával. Mialatt kergetőztünk, egyre hangosabb nevetgélésre lettünk figyelmesek. Megálltunk a játékkal és még törpike tátott szájjal nézte a hangosan sikítozó libikókázókat, addig én (szintén tátott szájjal) a körülöttük álló szülőket. Kivétel nélkül mindenegyikük a telefon után nyúlt és fotóztak, videóztak, hogy le ne maradjanak a pillanatról. Míg a kicsik önfeledten szórakoztak, addig a szelfikirály szülők, fa arccal próbálták a fényt beállítani és magyarázni a gyereknek, hogy nézzen ide, vagy oda, majd mérgeskedtek, ha valaki miatt nem sikerült jól a felvétel. Ahogy elnéztem kívülről ezt a jelenetet, számomra megdöbbentő volt felismerni, hogy amíg a szelfizők nem akartak lemaradni semmiről, véleményem szerint éppen így maradtak le mindenről. 
Néhány perc után mi folytattuk a kergetőzést és élveztük az együtt töltött pillanatokat. Igaz, erről nem készült kép :-)